Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)
1996-10-12 / 239. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1996. OKTÓBER 2506. SPORT/TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - SZOMBAT [] A svájci Alex Zülle nyerte a luganói országúti kerékpáros-világbajnokság időfutamát. Korábban győzedelmeskedett a spanyol körversenyen is, így nem csoda, hogy ő vezeti a kerekesek világranglistáját a francia Jalabert és a spanyol Olano előtt (ČTK) RÖVIDEN A rózsahegyiek ügyesebbek voltak A'német SID hírügynökség röbid kommentárt fűzött a Aschaffenburg-SIPOX Ružomberok női kosárlabda Euroligamérkőzéshez, amely 60:61 (40:32) arányú eredmény született. Azt fejtegeti, hogy a szlovák bajnok okosabban és ügyesebben játszott ellenfelénél, az elvesztett félidő után sem idegeskedtek játékosai. Még hozzáteszi a szerző, hogy a rózsahegyi lányok tapasztalt csapat benyomását keltették, hiszen tavaly a 3. helyet szerezték meg a szófiai Final Four-ban. (TA SR) Sacchi a bírálatok után is marad Az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Arrigo Sacchi nem kíván lemondani tisztségéről. Kijelentette, hogy szerződését kitölti, azaz 1998-ig a válogatott élén marad. A világbajnoki selejtezőn Moldova elleni 3-1-es, majd a Grúziával szemben kicsikart keserves 1-0-ás győzelem után óriási bírálatözön zúdult rá. Nem mondok le! - jelentette ki határozottan Arrigo Sacchi.- Ez a tisztség mindig is nagyon népszerűtlen volt Olaszországban,tudni kell elviselni a hányattatásokat. Az én türelmem határtalan, nyugodt ember vagyok." (MTI) Cruyff lesz az Ajax edzője? Alighogy Louis van Gaal, a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Ajax vezetőedzője bejelentette távozási szándékát, máris megkezdődött a találgatás, hogy az idény végeztével ki lesz a csapat új trénere. Holland lapértesülések szerint erre a legnagyobb esélye Johan Cruyffnak, az FC Barcelona egykori mesterének van. - Cruyff valóban az egyik pályázó. Visszatérése tippelhető. Olyan edző kell ide, aki amolyan „ajaxos" módon gondolkodik. - mondta a klub titkára. (TA SR) Cruyff: „Nem tudom, egyáltalán vállalok-e edzői munkát..." Foreman világbajnoknak tartja magát Az idő múlásával nem csökken George Foreman önbizalma. A „boksz-nagypapa" továbbra is a „földkerekség nehézsúlyú világbajnokának" nevezi magát. - A szorítóban szereztem meg a címeimet. Azóta senkivel sem mérkőztem, tehát én vagyok a világbajnok. Az emberek azt mondják, túl öreg vagyok. Rendben, akkor hívjanak "túl öreg nehézsúlyú világbajnoknak" jelentette ki a 48 éves ökölvívó. Foreman 1994-ben honfitársa, Michael Moorer legyőzésével érdemelte ki az IBF és a WBA-szervezet bajnoki címét. Mivel nem kívánt szorítóba lépni címvédő mérkőzésen, nem sokkal később megfosztották „trónjátóľ .(MTI) Manöken lesz a jamaicai gazella Merlene Ottey, az olimpiai ezüstérmes jamaicai futónő nemcsak a pályán próbálja kamatoztatni tudását. A 36 esztendős vágtázó ezentúl a divatszakmában tervezőként és manökenként kíván "szerepelni". Elképzelhető, hogy ez sportpályafutásának végét jelenti. A Jamaicai Amatőr Atlétikai Szövetség illetékesei szerint Ottey nem vonulhat vissza az aktív sporttól, apiíg szerződés köti őt különböző sportszergyártó cégekhez. Ebben az esetben 1997-ben veheti le a futócipőt. (MTI) SZLOVÁK TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ SZTV 1 SZTV 2 MTV 1 MTV 2 7.30 Egy nap a nagyvilágban 7.40 Fesztiválkrónika 7.50 Kontaktus Stúdió 8.50 Aki tud, válaszol 9.00 Az égből pottyant. (6.) 9.30 Iuventa expressz 10.10 Az álmok köve (9.) 10.35 A bölcs manó(l.) 11.00 Rajzfilmek 11.50 Illúziók estje (ism.) 12.15 Egyházi életünk neves személyiségei 12.40 Rendőrmagazin 13.10 Lumen 2000 13.40 A világ cirkuszai 14.30 Halhatatlan nagynéni 9.20 Skippy legújabb kalandjai (10.) 9.40 Look Ahead (46-47.) 10.10 Viajeal Espaňol (46-47.) 10.40 Family Album 11.05 Hírmagazin 11.35 Folklórműsor 12.15 A remény útjai Magazinja 12.45 Egyházmegyék és vallások 13.25 Turisztikai magazin 13.50 Hálaadás a vízműért 6.00 Nap-kelte 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! Evangélikus műsor 8.10 A Cartoon Network rajzfilmsztárjainak parádéja 9.10 Kapcsolj be! Divatshow 10.00 Friderikusz-show 11.40 Ó-Európa 12.05 Família Kft. 12.35 Váratlan utazás (1.) 13.25 Megperzselt szívek (15.) 14.10 Szomszédok 14.45 Válaszolunk... 7.00 Gazdaképző 7.30 Nemzetiségi magazinok 10.05 Kapcsolj be! 11.00 Néprajzi értékeink 11.05 Peter Scott, a természet szerelmese 12.00 Nótaböngészó 12.25 Görögök Magyarországon 13.05 Teleautó 13.35 Kisfilmek a nagyvilágból. Kaland és felfedezés; A növények magánélete 16.10 Vidoklip-összeállítás 16.55 Családi magazin 17.25 Egészségvédő magazin 17.40 Catwalk (9.) 15.00 Tévékaleidoszkóp 15.20 Jégkorong NHL 15.55 Spartak Tmava-Dukla Banská Bystrica labdarúgóliga-mérkőzés 17.50 A Szent Márton dóm 15.00 Fel a fejjel! Magyar film 16.35 Egy szerencsés ember élete. Portréfilm Illés Györgyről 17.30 Magányos bolygó Ang. útifilm 15.00 Átfogó 15.25 Trend 15.50 Napjaink 16.00 Kérdezz! Felelek 16.30 Horizont. Világhíradó 17.00 Sportműsor 18.25 Pedál. Kerékpározók magazinja 19.00 Esti mese 19.10 A 0.005-ös ügynök kalandjai. Ökológiai magazin 19.30 Híradó 19.53 Sporthírek 18.25 Bibliai történetek 18.30 Cash and Company. Ausztrál ifjúsági sorozat (4.) 19.20 Egyházi műsor 19.30 Híradó 19.53 Sporthírek 18.05 Álljunk meg egy szóra! Nyelvművelő műsor 18.30 Szerencsekerék 18.55 Esti mese 19.30 Híradó 19.15 Klip-mix 19.30 Híradó 19.05 Família Kft. A mai rész egy álomutazásra viszi a nézőket 19.40 Familimpia Családok szórakoztató játéka a Família Kft. otthonában 20.10 Álmodjanak velünk. Szórakoztató műsor 21.15 Sporthíradó 21.30 Tökéletes másolat Am. film 23.05 Szerelem első látásra Port. sorozat • DUNA TELEVÍZIÓ 8.05 BobésBobetta 8.30 kiCSODA a miCSODA? 9.00 Világtörténet 9.25 A kis Nicholas úrfi (1. j 9.55 Betűvető 10.20 Delfi és barátai 10.45 Harmónia 11.15 Ritmus'96 12.00 Lapozó 12.20 Közép-európai magazin 13.00 Esti kérdés 13.15 Nótacsokor 13.35 Machita. Magy. kémfilm 15.15 Utak Vásárhelyről 15.50 A kenyér 16.15 Váratlan utazás (3. j 17.10 Útajövőnkbe 17.25 Mese 18.00 Híradó 18.15 Tolvajok. Ol.-sp. film 19.35 Barokk magyar keretben 20.00 Születésnapomra 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Veszett a világ. Am. film 23.30 Jaki". Portréfilm 0.45 Vers VT V 8.00 Rajzfilm 8.35 Emil Loennebergből (5.j 9.00 Tornacipő 10.00 TeenAge 11.00 Prágai panoptikum (6. J 12.05 A. Reiner-show 12.55 Zene 13.10 Motorosok magazinja 13.40 Adás-vétel 14.10 RTG. (ism. j 14.40 Vitaműsor nemcsak politikáról (ism.J 15.30 Hétvégiház-tulajdonosok (3.) 16.20 Mese 16.30 Teniszmagazin 17.00 TeenAge 18.00 Fehér Agyar (26. j 18.25 A KENŐ nyerőszámai 18.30 Hit fit 2000 18.40 Kamerától a képernyőig 19.00 3x2. Vetélkedő 19.30 Híradó 19.45 Sporthírek POZSON Y (a 927 és 1017 kHz-en) 9.00 Hétről hétre 12.00 Hírek 12.10 Pop-mix 13.00 Családi fészek 13.45 Népi muzsika 14.00 Hírek 14.05 Helyesen szlovákul 14.10 Musicalek 14.30 Tallózó 15.00 A zenei szerkesztő ajánlata 15.30 A vidék magazinja 16.05 Köszöntő 17.45 Hírösszefoglaló 20.05 Busidó kardja Ang. film 21.35 Egy nap a nagyvilágban 21.50 Benny Hill-show 22.05 Reklámmagazin 22.40 Ég és föld között 22.55 Vérfagyasztó történetek (5.) 23.50 Híradó 20.00 Kansas. Amerikai film 21.45 Unipóker 22.00 Mindig el lehet kezdeni 22.50 Képújság 22.55 Sport 23.05 Halálos illúzió. Am. film 0.35 Zenés üdvözlet Montreux-ből MARKÍZ A 8.00 Kakaó. Gyermekműsor 8.30 Alf (17.) 9.00 Tűz. Problémavadászaton 9.20 Kísértés. Vetélkedő 9.50 Űrszekerek - Új generáció (24.) 10.45 Rajzfilm 11.00 És megint Luca. Cseh film 12.25 Tengeralatti világ 13.00 DEKA. Videoklip-verseny 14.00 Politikai fórum 15.00 A román stílus és a gótika világa 15.20 Bili. Animációs sorozat 15.50 Hogy veszít a költő illúziót. Cseh film 17.30 Hiszi - nem hiszi 18.00 Flipper (8.) 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Hanta-palinta. Fr. film 21.20 Tökéletes rokon (41.) 21.55 Csillagvizsgáló 22.45 Nyakörv. Amerikai thriller 0.20 Emanuella és Giovanna. Ol. film NOV A 8.00 Walt Disney bűvös vüága 8.50 Afrika ege alatt (14.) 9.15 National Geographic 10.20 Baywatch II. (3.) 11.05 Melrose Place II. (10.) 12.00 Hívják az igazgatót 12.30 Sportmagazin 13.15 Az értelem és az erő viadala 14.55 Gyermekek megrendelésre 16.10 Tarzan III (21.) 16.40 Matlock III. (3.) 17.30 Dinasztia (185.) 18.20 Életmentők IV. 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Vendéglő 20.30 Távol Afrikától. Am. film 23.10 Hírek KOSSUT H 4.30 Reggeli Krónika 8.25 Kopogtató 9.05 Családi tükör 11.05 Élő telefonos műsor 12.00 Déli Krónika 12.30 Faluról falura 13.05 Új Zenei Újság 13.40 Öt kontinens száz botránya 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 15.00 Hírek 15.05 Irodalmi újság 16.00 Tizenhat óra. Közéleti magazin 17.30 Népzenei portré 18.00 Esti krónika 18.20 Előfutam 18.25 Szemle. Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05 Sport20.01 Telesport 20.10 MC. Magyarok Cselekedetei 20.20 Vers mindenkinek 20.30 Uborka Politikai saláta 20.55 Felelősségük teljes tudatában. Am. film 22.40 Exkluzív. Magazin 23.05 Áloműzők 23.15 Christine. Am. horror 1.00 Hűvös tekintet. Erotikus film ZEMPLÉN TELEVÍZIÓ 18.00 Gyilkosság lólépésben 19.45 Nagy izzadás 21.15 Tabuk nélkül ORF 1 6.00 Confetti-tévé 12.05 Harry és Hendersonák 12.25 Kaliforniai segélyhívó 13.10 Az élet és én 13.35 Csodálatos évek 14.00 Tenisz 15.40 SeaQuest DSV 16.25 Beverly Hills, 90210 17.15 Melrose Place 18.00 Labdarúgás 19.30 Híradó 20.15 Bingo. Am. vígjáték 21.45 Gyilkos múlt. Am. thriller 23.10 Jake Speed. Am. akciófilm ORF 2 9.05 Helló, Ausztria, helló, Bécs! 9.35 Öt gyanúsított. Krimi 11.00 Az aranypisztolyos férfi 13.10 Apám lovai 2 14.45 Ahol a pacsirta dalol 16.30 Alpok, Duna, Adria 17.05 Nézzünk szét az országban! 17.35 Gazdit keresünk 18.00 Szerencsekerék 18.25 Jogi esetek 19.00 Ausztria ma 20.00 Oldalpillantások 20.15 Népies krónika 21.50 A kör. Komédia 23.50 Szívügyek. Am. film RTL 7.10 Gyerekeknek 11.40 Az álarcos lovas 12.05 Sidekicks - Karate Kid & Co. 12.30 Bír lak 13.00 Forma-1. Japán Nagydíj 14.20 A gyereklány 14.45 Egy rém rendes család 15.50 Beverly Hills, 90210 16.50 Central Park West. Am. sor. 18.45 Híradó világ 19.30 Esti mese 19.40 Miska bácsi leveles ládája 20.05 Rádiószínház.21.46 A Lipcsei Rádió énekkara énekel 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Fővonal 23.05 Saját hangja, vigye haza 24.00 Hírek PETŐF I 6.00 Pax rádió 6.35 Ugródeszka. Életmód- és sportmagazin 7.33 Útközben 9.03 Iránytű 9.30 Operettparádé. A múzsák neveletlen gyermekeiről 10.00 Szórakoztató antikvárium 20.00 T-Ma 20.30 Az év „pénzügyi" showja 20.45 A lyoni omnibusz 21.35 Perényi Miklós gordonkázik 22.05 Tűréshatár. Dok.film 22.35 A plüssmackó. Fr.-ol. film 0.00 MC 19.10 Vigyázat, robban! 20.15 Ökölvívás 0.00 Tökéletes célpont RTL 2 6.50 Időfutam. Sci-fi 8.25 Ó az én csajom! 9.55 így készül 10.25 Bravo-tévé 12.25 Reklámműsor 13.30 Knight Rider 14.20 Jack, a nagy harcos 16.00 Zene, zene, csak zene 17.35 A Hold Parador fölött 19.15 Nevessünk! 20.15 Palimadár. Am. film 22.30 Harag. Akciófilm 0.05 Testvérháború. Akciófilm SAT 1 8.00 Tarzan 9.00 Az atlantiszi ember 10.00 Ufó 11.00 Űrszekerek (ism.) 12.00 Szívtipró gimi 13.00 Űrszekerek 15.00 Baywatch 16.00 Drew Carey-show 16.30 Barátok 17.00 Párkereső 18.00 Labdarúgás 20.00 Szerencsekerék 22.00 Heti show 22.30 A világ legviccesebb reklámjai 23.00 A szexis zergék vadászterülete PRO 7 6.05 Rajzfilmsorozatok 12.00 Ausztrália vadjai 12.25 Gepárdok Kenyában 13.00 Afrika-expressz 14.45 High Tide 15.40 Pointman. Krimi 16.35 Titkos küldetés 17.35 Támadás a mélyből. Horror 20.00 Több mint testőr. Am. film 22.25 Kilenc és fél hét Erot. film 0.35 Magánórák 2. Erot. film 2.10 A trieszti lány. Ol. film 11.05 Újra együtt a Kft. 11.35 Emberek és egyéb állatfajták 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírek 13.14 Daráló 14.00 Szív küldi... 14.40 Tangó 15.20 Feledhetetlen filmdalok 16.00 Szupershow-s! 17.03 Szórakoztató műsor 17.45 A Poco együttes játszik 18.00 Szabad sáv 19.03 Nemzetközi slágerlista 20.00 Sportkoktél 21.03 Régi kövek beszélnek életről halálról 22.00 A BBC archívumából 23.00 Hírek 23.03 Sporthíradó 23.10 Ördög a Kis ínyenc bisztróban 0.15 Éjszaka