Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-11 / 212. szám, szerda

1996. szeptember 11. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó i 5 i A fecske dolga... ÁLLÁSFOGLALÁS Mentsük meg a kultúránkat! A Szlovákiai Magyar írók Társaságának, a Szlovákiai írószervezétek Szövetsége tagszervezetének a választmánya csatlakozik a Szlovák Színjátszók Társulásának 1996. augusztus 21-i felhívásához, amelyben az aláírók a Szlovák Köztársaság kulturális miniszterének, /van Hudecnek a lemondását kérik, csatlakozik továbbá a szlovák színházi szakemberek és értelmiségiek 1996. szeptember 5-i, Mentsétek meg a kultúrát! című állásfoglalásához is. « A két nevezett dokumentumban foglalt tényeken túl szükségesnek tartjuk a nyilvánosság figyelmét Hudec miniszter úr olyan további, kultúraellenes lépéseire is felhívni, amelyek elsősorban a szlovákiai magyar kultúrát érintik. Az elmúlt hónapokban a miniszter úr vezette tárca megszüntette a kassai Thália Színház, a komáromi Jókai Színház, valamint az Ifjú Szivek művészegyüttes jogalanyiságát; gyakorlatilag megvonta a magyar nyelvű sajtónak nyújtott támogatást, következtében nem egy hazai magyar sajtótermék kénytelen megjelenését szüneteltetni vagy végképp beszüntetni (legutóbb az 1958-tól folyamatosan megjelenő Irodalmi Szemle állt le); teljesen ellehetetlenítette a magyar nyelvű könyvkiadást, valamint a Csemadok tevékenységét is, miközben a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által a nemzetiségi kultúrák támogatására megítélt anyagi eszközöket a köztudottan nemzetiségek ellen uszító szlovák nacionalista sajtó istápolására fordítva vagy önző pártérdekek szerint osztja el. Neuralgikus pontja szellemi életünknek továbbá az is, hogy az oktatási minisztérium (alternatív oktatás formájában) előbb fel akarta számolni a nemzetiségi iskolákat, majd - iskoláink igazgatóinak a leváltásával - a magyar pedagógusokat és szülőket próbálta és próbálja megfélemlíteni. Jelenleg - a napokban tárgyalandó felsőoktatási törvénytervezettel - az egyetemek és főiskolák önállóságát akarja megszüntetni. A leghatározottabban tiltakozunk a kultúra és iskolaügy autonómiáját veszélyeztető fenti intézkedések ellen, s követeljük polgári és nemzetiségi jogaink egyértelmű és félreérthetetlen megtartását ezeken a területeken is. Támogatjuk színművészeinket az új (ezúttal nemzeti) totalitarizmus elleni harcukban. Szolidárisak vagyunk az akadémiai szabadságukért küzdő egyetemeink, főiskoláink oktatóival és diákságával. Mentsük meg a kultúránkat a szabad polgár és az autonóm ember érdekében! A Szlovákiai Magyar írók Társaságának választmánya Gyengék voltunk, mégis erősek Szlovák - szlovákiai magyar dialógus J KOMMENTÁRUNK B Hárommilliárdos fellélegzés A lap munkatársa Ján Chryzostom Korec bíborossal beszélgetett. • Társadalmunkban az a nézet uralkodik, hogy az egyháznak szegénynek kell lennie, úgy, mint a kereszténység kezdetén. - Az egyház nálunk nem gazdag, még ha néhányan mást írnak is. A vagyonvisszaadásból egyelőre nincs semmi hasznunk, csupán hatalmas adminisztratív költségekkel jár. A papokat az állam fizeti, ez igaz. Viszont a fiatal káplán, aki a társadalom szempontjából legalább olyan hasznos, mint a tanító, jelenleg 2300 koronát kap, és legalább 10-15 évig ez marad a fizetése. Igen, jól hallják! A szegény nők az ifjú papoknak vásárolják az ingeket. A püspökök és a bíborosok havi fizetése 5500 korona. Ezt is jól hallják. Ennyit talán akkor is megkeresnének, ha egy szolid vendéglőben mosogatnának. Tudják, hogyan lakom a nyitrai várban? Egyetlen kis szobám van, s az is kisebb, mint a ligetfalui szobám volt. A többi dologról inkább nem is szólok. A katolikus egyház tehát nem a gazdagok egyháza. ROMAN KALISKÝ, Pravda (Rövidítve) A fecskék ősszel elröpülnek bonyolult haza- és visszatérés kényszerétől vezérelve. Az otthonból az otthonba, a hazából a hazába. A fecskék otthona a beszorozhatatlan dimenzió. Pedig csak fészkük van itthon, és fészkük van ott(hon). Otthon. Boncoljunk? A szike ne bántsa a fecskét, szárnya dolga hazaszállni. A fészek örömére lelni. Itt, mondjuk, a Földön. Legyünk csórók, Európában. Legyünk gazdag koldusok - itt, Kishazánkban. Kishazánknak becézem - nem gúnyból, nem cinizmusból Szlovákiát. A Bodrogköz a szülőföldem. A Csallóköz a választott hazám. Holnap is az lesz, mert én még tudok örülni az életnek itt, a földön - egy életre szóló beszorozhatatlan dimenzióban. Nemrég Zsolnán jártam. Gyönyörű az a vidék. Egy nagyvállalat igazgatóját kerestem fel. Szó se róla, valamiféle ösztönös fenntartással - Zsolna azért mégiscsak Zsolna, - szálltam le A harmadik szlovák - szlovákiai magyar dialógus - amelyet az amerikai Project on Ethnical Relations (PER) alapítvány ezúttal a svájci Mont Pelerin üdülőközpontban rendezett meg - zárónyilatkozata „bizonyos szerény reményt jelent a szlovákiai nemzetiségi front felmelegedésére" - állítja keddi kommentárjában a cseh kormányhoz közel álló prágai napilap. Leszögezi: a dokumentum azért reménykeltő, mert „a Magyar Koalíció három pártelnöke és a kormánykoalíció képviselői olyasmit írtak alá közösen, ami hasonlít a kompromisszumra". Konkrétan: a magyarok beleegyeztek abba, hogy kinyilvánítsák ahhoz az államhoz való hűségüket, amelyben élnek. A szlovák nemzetiek már hosszabb ideje aludni sem tudtak enélkül, s szeparatista hajlamokkal vádolták a legnagyobb szlovákiai kisebbséget. A Magyar Koalíció eddig egy ilyen formális nyilatkozatot elvi okokból elutasított, hangsúlyozva a szlovák alkotmányra tett képviselői esküt. A másik oldalon a szlovák kormánykoalíció képviselői Dušan Slobodník, Eva Zeienayová - kötelezték magukat, hogy igyekezni fognak elfogadtatni a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt. Ez nem csekélység, hiszen a nyelvtörvény elfogadása után Szlovákiában hatalmasjoghézag keletkezett. A magyaroknak ugyan az alkotmány garantálja anyanyelvük használatát, de ezt az elvi deklarációt egyetlen törvény sem konkretia vonatról. Nem téptek szét, halihó - itt is otthon volnék? Ennyit az előítéletekről. Aztán már csúcscsodának számított vendéglátóm közlése: Zsolnáról tíz szavazatot hoz, biztosít, szervez a Magyar Koalíció számára. Mert ő úgy gondolkodik, ahogy az épeszű vállalkozó szokott. Ha indián lettem volna vagy, mondjuk, kínai - őt a munka és az ember érdekli. Nem a melldöngetés. Az, hogy lélegzünk, természetes. Az, hogy magyarok vagyunk, szent tulajdon. Olyan, mint a fészek - olyan, mint az értelem. Beszélni sem kellene róla. Sokkal fontosabb dolgunk is van: család, szerelem, folyópart, virág - fészek. Egy életnyi el- és visszaköltözés, megismételhetetlen játék. A fecskék ősszel elröpülnek. Szlovákiának voltak szép és keserves őszei. Valami mozdul idén ősszel is. Nincs halhatatlan diktatúra. Az értelemnek kell már győznie. A földi fészekben a beszorozhatatlan dimenzióban. KERTÉSZ GÁBOR zálta. Ennek nyomán pedig a magyarok elvesztették azt a jogukat, hogy azokban a járásokban, ahol húsz százaléknál nagyobb a részarányuk, a hivatalos ügyek intézésekor anyanyelvüket használhassák. Sőt az új nyelvtörvény alapján néhány dél-szlovákiai járási ügyészség vizsgálatot kíván indítani, és büntetéssel fenyegette meg azokat a magyarlakta községeket, ahol az önkormányzatok szabályozták a magyar nyelv használatát. A lap megemlíti, hogy a szlovák kormánykoalíció a diszkriminatív államnyelvtörvény elfogadásakor ugyan nyíltan megígérte a magyaroknak a kisebbségi nyelvtörvényt, de ígéretének megvalósításáért semmit sem tett. Ellenkezőleg, a koalíció Vladimír Mečiartól Slobodníkig nyíltan hangoztatja, hogy a kisebbségeknek bőven megfelelne, ha Szlovákia elfogadná a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, s nincs szükség semmiféle kisebbségi nyelvtörvényre. „Amennyiben azt vesszük figyelembe, hogy a Mečiar-rezsim elleni egyik leggyakrabban hangoztatott kifogás éppen a kisebbségi nyelvhasználati törvény hiánya, akkor a mostani nyilatkozat kétségtelenül üdvözlendő pozitív előrelépés. Az optimizmus azonban nem helyénvaló. Tudni kell, hogy amit Slobodník és Zeienayová aláírtak, szép ugyan, de a végső szót valaki más fogja kimondani" - állapítja meg a kommentár. Denní Telegraf n f) V. Krasznica Melitta A gazdasági miniszterek, államtitkárok, bankszakemberek és vállalkozók négynapos pöstyéni tárgyalássorozatán, amelynek témája Szlovákiának az ezredfordulóig követendő gazdaságpolitikája volt, természetesen terítékre került a mezőgazdaság is. A résztvevők megállapították. hogy a mezőgazdasági üzemeknek csupán alig több, mint a fele képes önerőből fedezni a termelési költségeket, a bővített újratermelésre azonban már ezeknek sem telik. Ebből egyenesen következik, hogy fokozatosan csökkennek a beruházások, sok esetben már a termelés rovására. Évről évre kevesebb tápanyag jut a talajba (a nyolcvanas évek végén még mintegy 200 kg, tavaly viszont csak átlagosan 42 kg hektáronként), ami a terméshozamok csökkenését okozza. Ez elsősorban a gabonafélék esetében mutatkozik meg: a hektárhozamok a tíz-tizenöt évvel ezelőtti szintre estek vissza. Ha a „fejlődés" ebben az irányban halad, megtörténhet, hogy néhány év múlva nem leszünk önellátóak a meghatározó élelmiszerek előállítása terén. Ezt a folyamatot még idejében meg kell állítani, sőt vissza kell fordítani. Rossz kiindulási alapot és valószínűleg évtizedekre behozhatatlan hátrányt jelentene ugyanis, ha az Európai Unióhoz való csatlakozást előkészítő tárgyalásokat a jelenlegihez hasonló vagy, ne adj' Isten, még rosszabb pozícióból kezdenénk. Könnyen megtörténhet ugyanis, hogy a csatlakozás után a különböző kvóták miatt még akkor sem növelhetjük majd a termelési, ha szeretnénk, és a hazai feltételek is adottak lennének. A mezőgazdasági üzemek azonban önerőből nem képesek kimászni a gödörből, amelynek alját - egyes vélemények szerint - még el sem érték. A felkapaszkodáshoz mindenképpen állami segítségre van szükség. Annál is inkább, mivel jórészt a különböző kormányok eddigi érzéketlen agrárpolitikája juttatta a termelőket abba a szorult helyzetbe, amelyben jelenleg vannak. Az idő azonban sürget. Minél hamarabb meg kell hozni az ágazat fellendítését célzó intézkedéseket. Pozitív lépésként, úgymond, első fecskeként könyvelhető el a mezőgazdasági üzemek adósságállománya egy részének a tervezett leépítése, amely remélhetőleg nem marad a tervezet szintjén. Az erre a célra szánt mintegy 3 milliárd korona hosszú távon ugyan nem oldaná meg a problémákat, viszont ideiglenesen fellélegezhetnének a termelők. Könnyebben jutnának hozzá a hitelekhez, hiszen több üzem éppen az évek óta tornyosuló hitelek és kamatok miatt nem kapott újabb kölcsönöket. Pedig a forgatható tőke hiánya óriási gondot jelent a termelőknek. Sokszor emiatt kénytelenek előnytelen szerződéseket kötni. Példaként említhetnénk az Állami Piacszabályozási Alappal kötött idei szerződéseket. Amennyiben a termelők nem volnának ráutalva az alap által még tavasszal kifizetett előlegre, valószínűleg ők diktálhatnák a feltételeket, és napjainkban sok mezőgazdasági üzemnek nem kellene tartania a minisztérium „bosszújától", vagyis a dotációk megvonásától. Az adósságállomány várható leépítése tehát mindenképpen eredményként könyvelhető el, de csak akkor lesz valóban hatékony, ha további intézkedések követik majd. katalógusa Az ország gazdasága eddig mintegy 150-180 milliárd koronás belföldi adósságot halmozott fel - közölte Roman Week, a NEFI Slovakia Kft. ügyvezetője. A cég, amely a napokban kezdte meg működését, a fizetésképtelen vállalatok felderítésére és névsoruk publikálására, valamint a nekik hitelező cégek hiteleinek a behajtására szakosodik. Tervei szerint a Szlovák Kereskedelmi és Ipari Kamarával karöltve kéthavonta katalógus formájában közzéteszi az ország fizetésképtelen vállalatainak a listáját, amelyhez mellékéli a hasonló cipőben járó csehországi cégek névsorát is. A NEFI Csehországban már foglalkozik adósságbehajtással; Roman Week közlése szerint 45 százalékos sikerrel hajtják be a követeléseket, ám Szlovákiában nagyobb hatásfokkal számolnak. A NEFI Brno Kft. kiadja a fizetőképes és a fizetésképtelen cseh vállalatok listáját egyaránt; az utóbbiak katalógusa kétszer olyan vastag, mint az előbbieké, és 3250 cseh koronáért árusítják. RUDOLF DELINČÁK, Národná obroda AHOGY ÉN LATOM Budapesti emberünk Ahhoz képest, hogy a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) alelnöki teendőit szűkebb pátriánk fia, Dobos László látja el, a szlovákiai magyaroknak még tájékozottabb része is vajmi keveset tud a szervezet működéséről. Majdnem olyan keveset, mint a szeretetre méltó Graham Green híres regényének (Havannai emberünk) főhőséről tudtak a kubaiak. Pedig megérdemelnénk, hogy időről időre ne csak a hivatalos nyilatkozatok keretei között, hanem részletesen is kapjunk információkat. Ugyanis elmondhatja magáról Dobos László, hogy nemcsak a szlovákiai magyarságért él, hanem a szlovákiai magyarságból is. Állítólag hogy minket képvisel Csoóri Sándor csapatában, és (nem állítólag) ezért kapja fizetését. Ahogy egy kiszivárgott lista adataiból kitűnik, nem keveset. íróasztalomon két vaskos dosszié hever. Legalább kétszázötven kisebb-nagyobb újságkivágást tartalmaz, és ezek legalább négyötöd része kritika a Magyarok Világszövetsége vezetésének a címére. Egy részét olyanok írták, akik rövidebbhosszabb ideig az MVSZ struktúrája keretében működtek, majd onnan eltávolítva „kitálaltak", leleplező tényeket hoztak nyilvánosságra. A világszövetségről szóló sajtóanyag másik részéi olyanok fogalmazták meg, akik kívülről figyelik a szervezet működését. E dokumentáció mindkét részének az a közös vonása, hogy egyikben sem az MVSZ - hogy úgy mondjam - szellemi tevékenységének pozitív vagy negatív vonatkozásait taglalják a szerzők, hanem kivétel nélkül minden esetben anyagi visszaélésekről esik szó. Ez elkeserítő. Még elkeserítőbb, hogy az újságcikkekben szereplő MVSZ-tisztségviseiők még elvétve sem tudták hitelt érdemlően megcáfolni kritikusaik állításait. Az még valamennyire érthető, hogy az 1994 nyaráig hivatalban levő kormány számviteli szakemberei ódzkodtak attól, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, és elszámoltassák a gyanúba keveredetteket. Mind az Antall-, mind a Boross-kabinet tagjai - hogy úgy mondjam - ugyanabból a politikai szekértáborból kerültek ki, amelyhez a Magyarok Világszövetségének jelenlegi legfelsőbb vezetői is tartoznak. Ez az érvelés, bevallom, némileg sántít, hiszen az MVSZ nem politikai, hanem összmagyarsági kulturális szervezet. Ennek minősíti magát. No de legyünk realisták, ne kívánjuk, hogy a kutya nyávogjon, és a macskát se próbáljuk ugatni tanítani. Az a baj, hogy az 1994 nyarán kormányra került garnitúra szakemberei sem törték magukat annak felderítésében, hogy a világszövetségben mi lett a sorsa annak a sok százmillió forintnak, amit Csoóriék vagy a költségvetésből, vagy a főképp 1990 és 1994 között létrehozott alapítványokból igénybe vettek a szervezet céljaira. Igaz, az 1994-es választások előtti és utáni hetekben némely budapesti politikusok még fogadkoztak, hogy kormányra kerülve majd körmére néznek az MVSZ pénzével gazdálkodóknak, de ebből alig lett valami, és ez minden jel szerint annak a következménye, hogy sem a Magyar Szocialista Párt, sem a Szabad Demokraták Szövetsége nem merte felvállalni, hogy a „jobb magyarok" az ellenzékbe került pártokból esetleg rájuk sütik a nemzettelenség bélyegét. Nem abból indultak ki, hogy a kriminális cselekmények üldözése, az anyagi visszaélések leleplezése pártsemleges feladat, hanem abból, hogy Magyarországon manapság nem ajánlatos hozzányúlni a nemzeti szentekhez. Pedig előfordulhatott volna, hogy a kérdések tisztázása éppen a „nemzeti szentek" javát szolgálja, mert esetleg az derül ki egy elmélyült nyomozás során, hogy a dicsfénnyel övezetteknek nem voll anyagi hasznuk a költségvetési és egyéb pénzek Csáky szalmájaként való felhasználásából, csak naivak voltak, és méltatlanokat engedtek magukhoz közel. Immár a szlovákiai magyarok közé is begyűrűzött a Magyarok Világszövetsége körüli botrányok híre. De már korábban is gyűrűzgetetl. csakhogy úgy 1990-1992-ben, a lapalapítási próbálkozások időszakában valahogy még természetesnek vettük mi is, hogy a politikai „suba a subához, guba a gubához" elv érvényesült. Sok millió ment így veszendőbe. Ha másképp történik, ma nem szenvedne légszomjban a szlovákiai magyar lapkiadás. Sokat mondhatna erről Dobos László, aki akkor is ott volt a pénzek osztogatásánál. Fizetésképtelen vállalatok