Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-05 / 207. szám, csütörtök

1996. szeptember 5. HÍREK- VELEMENYEK ÚJ SZ

Ó 9 1 Virágcsokor a Dunában Az egykori magyar országgyűlési és koronázási ünnepségek színhelyén, Pozsony városában a legnemzetiebbnek kikiáltott kormányzópárt (SZNP) sajátos, „standard feletti" megemlékezést tartott Szent István napján. Hívei vörös rózsacsokrot dobtak a sok történelmi vihart átvészelő, piszkosszürkén hömpölygő Duna hullámaiba. így emlékeztek azokra az áldozatokra, akik vérüket és otthonaikat veszítették a magyar honfoglaló törzsekkel vívott küzdelemben. Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár! Még szerencse, hogy a korabeli hun, besenyő, germán törzsek mézeskaláccsal, olajággal és békegalambokkal járták a hadak útját, ami a sok kumisztól elbódult eleinkről ugyebár korántsem mondható el. A hasonlóan gondolkodó koalíciós partnerek sem vettek részt az augusztus 20-ai államünnep és honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából Magyarország pozsonyi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete által rendezett fogadáson. A SME napilap értesülése szerint a külügyminisztériumban megtiltották a fogadáson való megjelenésüket. Motoszkál bennem a kisördög, hogy talán érdemes lenne követni a vízbe dobott vörös csokrot, hiszen ha a bősi vízierőmű turbinái is úgy akarják, akkor csupán idő kérdése, mikor érkezik Budapestre Szlovákia üzenete. A szabadságukat múlató magyar honatyák a rakodópart alsó kövén ülve kihalászhatják a békés együttélés eme példaértékű szimbólumát! A legközelebbi parlamenti ülésen legalább lesz min röhögnie Torgyán Józsefnek... SZABÓ SÁNDOR Királyrév Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket Miért száraz a gally? 1996. 8. 9-én véletlenül megvettem a Pravda napilapot. Olvasgatván, megakadt a szemem a Ďalšia suchá ratolesť (További száraz gally) című cikken. Ebben arról van szó, hogy a szlovák tannyelvű alapiskola sorsa Karvinán az ott élő 8 ezer szlovák szülő kezében van. Ha akarják lesz, ha nem, megszűnik két éven belül. Tudjuk, hogy Csehországban a legutóbbi népszámlálás alapján több mint 300 000 szlovák nemzetiségű él. Ennek a nagy létszámú szlovák nemzetiségű polgárnak azonban csak egy szlovák tanítású alapiskolája van Karvinán 74 tanulóval. Több nincs, pedig a 60-as évek második felében másfél ezer diák járt ott szlovák alapiskolába. Mi ennek a nagy létszámcsökkenésnek az oka? A szétszórtság, az utaztatási vagy a bentlakásl költségek növekedése, érdektelenség, a nemzeti öntudat elvesztése? A morvaroszági, 60 000 körüli lengyelnek van 12 lengyel tannyelvű iskolája. Miért? Mert őslakosok és kompakt egységben élnek. Nem bevándorlók, az együttélésüket nem bontották meg csalogató agitátorok úgy, mint a magyarországi szlovákokat. Onnan a negyvenes években közel 100 000 szlovák költözött át Szlovákiába az erőszakkal kitelepített magyarok otthonába. Ezáltal az áttelepülők megbontották az egységes szlovák etnikumot. Átjöttek a többségében magyarlakta szlovákiai területre megrontva az itteni magyarság egységét is. Magyarországnak a nemzetiségekkel szembeni barátságos iskolapolitikáját bizonyítja, hogy az alig több mint 10000 szlováknak több szlovák alapiskolája van (Békéscsabán és Budapesten gimnázium is) mint a 300 000-es szlovákságnak Csehországban. Miért nem foglalkoznak a szlovák szervek hatékonyabban a csehországi több százezres szlovákság nemzeti művelődéspolitikai balsorsával? Az nem lesz baj, ha néhány évtized alatt jelentős részük elcsehesedik? A szlovákság sorsa a délszlávoknál, a románoknál, az ukránoknál és a lengyeleknél sem rózsás. Ezek sorsának jobbításával is törődnie kellene a szlovákiai szlovákságnak, mégpedig sürgősebben és hatékonyan. Mit szól ehhez a Matica slovenská? Egyesek nagy előszeretettel állítják, hogy a magyarok elnyomták a szlovákokat. Ha ez így lett volna, ma nem volna magyar-szlovák probléma. Az állítás fordítva bizonyíthatóan igaz, hiszen 1918 után a mai Szlovákia területén több mint 800 000 magyar volt. Háromnegyed évszázad elteltével alig 600 000 maradt. Hová lett a 200 000 és a szaporulat? Erról nem ír a szlovák sajó, nem nyilatkoznak politikusaik. Fejlődésünk ellen meghozták a nyelvtörvényt, megvonják a kultúránk anyagi támogatását, szlovák iskolákba terelgetik gyermekeinket, stb. Mindannyiunk létérdeke, hogy szilárd magatartásunkkal a nyílt és alattomos, ellenséges szándékú támadásokat minél hatékonyabban kivédjük. DR.KOVÁCS JÁNOS Komárom Gondolatok egy „idill" kapcsán Sétálgatok az alsótátrafüredi papi üdülő terjedelmes udvarán. Egyszercsak egy idős bácsit látok, amint egy kocsit húz nagy keservesen. Meg-megáll, liheg, látszik, hogy nagyon nehezére esik a művelet. Nem vagyok képes tétlenül nézni az öreg küszködését. Odalépek hozzá, köszönök, majd felajánlom segítségemet. A káré nem nehéz még dombra felfelé húzva sem, hiszen üres dobozok és vastag papír van benne, de az öreg szavaiból kiderül, hogy már kétszer volt infarktusa, így nagyon kell vigyáznia. Mivel nagyon kicsi a nyugdíja, úgy segít magán, hogy az üzletekben összeszedi a kidobott dobozokat és leadja a gyűjtőhelyen. Panaszkodik, hogy magas a lakbér, minden drága, nehéz a megélhetés. Amikor elbúcsúzom a bácsitól, kirukkol a legnagyobb bánatával: „Csak azok a magyarok hagynának nekünk békét!" Nagy szánalmat éreztem az öreg iránt és, szó nélkül váltam el tőle. Nem éreztem neheztelést, de kavarogtak bennem a gondolatok. Mennyi ilyen megtévesztett öreg és fiatal él itt nálunk, akik elhiszik a sok hazugságot, vagy féligazságot, amit rólunk írnak, vagy beszélnek? Amikor az egyik barátomnak említettem az esetet, nehezményezte hallgatásomat. „Azért annyit megkérdezhettél volna tőle, hogy bácsi, mikor bántották magát a magyarok?" - vélekedett. Talán azt válaszolta volna, hogy vissza akarjuk állítani a Nagymagyarországot, le akarjuk igázni a szlovák népet. Vagy mondtam volna el neki, hogy a római Szent Péter téren, amikor a Szentatyára vártunk, az egyik szlovák nő megcibálta az egyik kislány haját, mert az szlovák állampolgár létére magyarul mert társával beszélni? Vagy mondtam volna el, hogy a lourdes-i zarándokutakon szlovák zarándokok méltatlankodtak, hogy a szlovák rendszámú autóbuszunk utasai egymás közt magyarul beszélgetnek? „Tudnak szlovákul, miért beszélnek magyarul?" - kérdezték. Hogyan: Olaszország, Franciaország is szlovák felségterület? Mi bántjuk a szlovákokat? Az öreg el se hitte volna, ha elmondom neki a mi sérelmeinket. De az ő felnagyított, kiszínezett, vagy egyenesen kitalált „sérelmeit" vakon elhiszi, hiszen az igazságot nem könnyű elfogadni, ha ellenünk szól, ha a hazugságot könnyű magunkévá tenni, ha nekünk kedvez. Kedves Bácsika! Higgye el, hogy nem bántam meg, hogy segítettem a kocsiját húzni. Megtenném máskor is, ha nehezemre esnék is. Mert bizony én sem mehetek túrákra visszeres lábaim miatt. S tudja, hol szereztem a visszereket? Amikor hetente 16 kilométert gyalogoltam úttalan utakon, sárban, vízben, hóban, hogy a 15 szlovák árva gyereknek legyen hittanórája, Lisón, Ősödön 7 éven keresztül. És nem bántam meg. Mindebből vonjunk le egy fontos tanulságot: ne vegyünk minden magyart és szlovákot egy kalap alá, és ne higgyünk el minden zagyvaságot. PAXY LÁSZLÓ Egyházfa Köszönjük, hogy köszönhetünk Ha cserkésztábor, akkor áldozat, szolgálat, segítőkészség, összefogás, közös munka, szeretet uralkodik, de nemcsak a tábor vezetői és résztvevői részéről, hanem mindazoktól, akik a háttérből segítettek a tábor megrendezésében és lebonyolításában. Sokan talán azt mondják, hogy ezek az erények már rég kimentek a divatból. Most a pénz beszél, versengeni kell, valamennyien nehéz körülmények között élünk. Elég a magunk gondja. Előbb saját magunkkal, családunkkal törődnünk, s majd valamikor talán mások is beleférne életünkbe... Mi, és mindazok, akik bennünket segítettek, nem így gondolkodunk. Ha most nem találjuk meg a másikhoz vezető utat, s ha nem tudjuk elfogadni a másikat gondjaival, problémáival és hiányosságaival egyetemben, később sem fogjuk tudni ezt megtenni, mivel ridegekké, teljesen elgépiesedett emberekké válunk, akiket nem a szeretet, hanem a teljesítmény vagy az egoizmus irányít. Bennünket nagyon sokan segítettek. Senki sem érdekből, kötelességből tette ezt, hanem szeretetből. Köszönjük mindenkinek azt, amit értünk tett, közösségünkért, ifjúságunkkért, magyarságunkért... Bennünket, a lédeci cserkésztábor tagjait sokan segítettek, mind a községi hivatal, mind a termelő szövetkezet, magánszemélyek részéről. Mindenkinek köszönettel tartozunk. AJPEK GABRIELLA Dunaszerdahely Nagysurány margójára Már hagyománnyá vált a délszlovákiai szlovákok tiltakozó nagygyűlése Nagysurány városában. Az itt elfogadott dokumentumok ismerete után az itt élő magyar nemzetiségű állampolgárban különféle gondolatok halmozódnak fel. Mi célt szolgál az immár 9. alkalommal összehívott tiltakozó nagygyűlés?! Az egész akció megszervezése a Matica slovenská vezető egyéniségeinek köszönhető. Ha jók a sajtóbeli értesüléseim, akkora záródokumentum 8 pontban rögzíti a délszlovákiai szlovákok követeléseit. Mindjárt az elején leszögezi, hogy itt Szlovákiában „nagyméretű" magyar irredentizmus létezik, melynek képviselői azon munkálkodnak, hogy Szlovákia területi egységét megbontsák. Itt természetesen a szlovákiai magyar politikusokra gondolnak. En ezzel kapcsolatban mindjárt fel is teszem a kérdést az illetékeseknek, hogy mutassanak egy szlovákiai magyar politikust, aki konkrétan ott, akkor és olyan kijelentést tett, amely arra irányulna, hogy DélSzlovákiát el akarnák szakítani az országtól?! A mostani politikai elitnek vannak olyan „politikai művészei", akik olyan kijelentéseket adnak a magyar politikusok szájába, amit ki sem mondtak. Gondolok itt elsősorban Dušan Slobodníkra, aki ebben a szakmában élenjáró szakembernek számít. A dokumentum további részében kitér az oktatásügyre is, mégpedig követeli a dél-szlovákiai iskolák kiiktatását az önkormányzatok hatásköréből, vagyis a parlament változtassa meg az önkormányzatoKról szóló törvényt, éspedig olyan formában, hogy máshol igen, de Dél-Szlovákiában ne tartozzanak az iskolák az önkormányzatok hatáskörébe, mert ugye ott magyar képviselők vannak, akik mind egy szálig csak azon mesterkednek, hogy az ott élő szlovákok asszimilálva legyenek. No ehhez már csak annyit lehet hozzáfűzni: ez primitivizmus. A záródokumentum még egy pontja érdekes (már akinek), amelyben azt követelik, hogy a többségben magyarlakta területeken, ha egyetlen szlovák is lakik, annak vétójoga legyen a helyi önkormányzat döntéseiben. Érdemes odafigyelni arra a pontra is, amelyben felszólítják a szlovákiai magyarokat, hogy ne hallgassanak a demokratikusan megválasztott képviselőikre, mert azok csak a nemzetiségi ellentéteket szítják. És ez a nagygyűlés nem a nemzetiségi ellentétek szítására szolgált, ráadásul immár 9. alkalommal? Azért egy dicséret is elhangzott a szlovákiai magyarság címére, mégpedig a Gyímesi-féle párt kapott elismerést a jó közreműködéséért, persze a hatalmon levő pártokkal, de ezt az elismerést tegye a párt elnöke a füle mögé, ugyanis szerintem e mozgalom nem a magyarság képviselője, hanem csak a DSZM csatlósa. BENYOVSZKYLÁSZLÓ Léva Dupla vagy semmi A Nyugat-szlovákiai Villamos Művek zselízi fióküzemétől mint rendesen, községünk vendéglősnője kézhez kapta a villanyszámlát. Szokás szerint ki is fizette a feltüntetett összeget, mégpedig annak a postáshölgynek, aki a szomszéd község postájáról kézbesíti ki a napi sajtót és a kikézbesítendő számlákat. Nos, a visszajáró szelvényt pecséttel ellátva, visszakapta a vezetőnő. A főnöknő részéről le volt zárva a számla elrendezése. No de nem így a villamos művek részéről. Teltek-múltak a napok. A vezetőnő háza előtt megjelentek a körzeti villanyszerelő gárda emberei. Kiderült, hogy a zselízi fióküzem igazgatója szigorú utasítására a lakást és a vendéglőt áramtalanítani akarják. A vezetőnő levegő után kapkodva szólalt meg: - Uraim, itt valami óriási félreértés van, ugyanis a számlák ki vannak fizetve. A szelvényeket is felmutatta, melyeken 2260 korona volt feltüntetve. Őket ez nem érdekelte, mivel az állítólagosán elküldött összeg még nem folyt be a központba. Dolgunk végezetlenül nem távozhatunk el, mert a főnök úr újra visszarendel - állították. Lehetséges "ez? A vendéglő hűtőiben hentesáruk, frissítők és más romlandó élelmiszerek találhatók. A házban szinte minden villanyenergiára működik. Hosszas könyörgés után végül a szakemberek megígérték, hogy a postahivatalban utána néznek a dolognak. A posta főnöknője visszakereste volna a számlát, ám legnagyobb meglepetésére, nem lelte sem a szóban forgó szelvényt, sem a kifizetett összeget. Magyarázatot sem talált erre a váratlan szituációra. Mivel a kifizetett összeget nem találták, újból le kellett szurkolni a 2260 koronát. Helyénvaló volna, ha a villamos művek előbb tájékozódna, kinyomozná a hiányzó összegek hollétét, és csak azután cselekedne a fogyasztókkal szemben. Szerintem ez lenne a helyes eljárás, nem pedig kissé durván és önhatalmúlag lekapcsolni a már kifizetett villanyáramot. Ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt, ebben a községben sokan duplán fizették ki az áramszolgáltatás díját. Ki ennyit, ki annyit. Viszont a vendéglő vezetőnője elég borsos árat fizetett a mások feledékenysége miatt. VAJDA ANDRÁS Szete Helyzetjelentés - gyújtáselosztó nélkül Családom négyesfogata a jól megrakott Favoritban az ausztriai autósztrádán éppen az úticélunkról, az olasz tengerpartról elmélkedik. Ám vagy 200 km-re Pozsonytól, kocsink csütörtököt mond. Pedig szombat van. Kénytelen vagyok oldalra húzódni és fiammal szemügyre venni a gyújtást. A jól bevált szikrateszt a gyújtáselosztót mondja ki bűnösnek. Lidérces sokkhatás kerülget a forró napon, miközben az autók egymás után viharzanak el mellettünk. Hiszen van velem pótgyertya, pótékszíj, pótgyújtótekercs, pótsatöbbi kéznél, de pótgyújtáselosztóm az nincs. Sőt pótautóm se! Hát most mi legyen? A térkép vagy húsz kilométerre egy falut jelöl, ha oda elvinne, vagy elvontatna egy autós, és egy autójavítót tudnék felhajtani?! Vagy legalább egy sztrádatelefonig, ha kérnem szabad. Csakhogy éppen ma mindenkinek sietős, a pozsonyi Favoritosoknak leginkább. Figyelemre sem méltatják a feleségem és lányom könyörgő mozdulatait. így vesztegelünk délelőtt 7-től 10-ig, reményvesztett állapotban. Egyszer csak megjelenik előttünk Gábor arkangyal. Mármint az osztrák sztráda-felügyeleti rendőrség képében. íme a szerencsétlenségben a szerencse. Tört németséggel elrebegém bajom mibenlétét. Mobil telefonjukkal kapcsolatot teremtenek az általam már föltérképezett falu privát szervizével. Mire jön a keresztkérdés: van-e elég zsozsóm? Szemrebbenés nélkül bólintok - jawohl. Bár van némi kétségem. Érkezik a szerelő, 11 után már a szervízben landolunk. Szívemet meleg járja át. A társa, a macher, szemügyre veszi a gyújtást, rozsdás bajusza mögött érthetetlen szavakat mormol. Csupa fül vagyok, de hiába, nem értek egy kukkot sem. Majd osztrák tájnyelven megosztja velem a rideg valóságot: egész Ausztriában ha három Favorit szaladgál ilyen elosztóval, neki nincs mivel kicserélni, megjavítani nem lehet, meg aztán mindjárt 12 az óra, azaz „fájront". Erre pardon nélkül kitolják „jaguáromat" a szervizből, miután 130 márkám bánja az eddigieket. Megint ott állunk megfürödve, pedig a tengernek még a színét se látjuk. Újabb várakozásra vesszük a dolgot, kínunkban, vacak étvággyal, mielőtt a hőségben oszlásnak indul, megesszük a sült csirkét. Közben agysejtjeink az egyre kétségbeejtőbb helyzetben lázasan dolgoznak, eredménytelenül. De egyszercsak: heuréka! Hiszen nekem valahol az autómban kell lennie a pozsonyi autószerelőm névkártyájának! A sors újra kegyeibe fogad. Megtalálom a kártyát és a következő pillanatban a szerviz melletti gyorstalpalóból telefonálok. Csak otthon legyen az emberem! A szerencse megint hozzám szegődött, sikerül őt telefonvégre kapnom. Megígéri, hogy elhozza az alkatrészt. Sajnálja a fene a 23 márkás, életem eddigi legdrágább telefonját! Öreg este van, mire megérkezik az alkatrésszel meg a feleségével. Föllélegzünk. Pillanatok alatt nyélbe üti a cserét, megmentve szabadságunkat. Az asszonyok, akik először találkoznak az életben, összecsókolják egymást! Idő megállj, most gyönyörű vagy! A mester megjegyzi: bizony a Favorit gyújtóelosztójának tekercselése már csak ilyen, nem árt, ha az embernél egy pótelosztó is akad. Hát igen, a jó pap holtig tanul, mentegetem tudatlanságom. Majd „jó tett helyébe jót várj" jegyében elköszönünk egymástól, és végre folytatjuk útunkat az olasz tenger felé. Hazakerülvén rögvest megvásárolom azt a fránya pótelosztót (potom 1600 koronáért), ha addig élek is! Csak most meg nehogy a fékberendezés adja be az unalmast a szerpentinekről lefelé! BOHUNICZKY LÁSZLÓ Pozsony Utcai kosarazás Ipolyságon Augusztus 23-án pénteken nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi azok, akik reggel kilenc óra után Ipolyságon, a Hviezdoslav utcában jártak. Idén is megrendezték az IPOLYSÁGI STREETBALL CUP elnevezésű kosárlabdaversenyt. Már a verseny megkezdése előtt is nagy volt az izgalom. A résztvevő csapatok jó hangulatban, népes nézősereg előtt adták tudásuk legjavát. Két kategóriában, 15 éves kor alatt és fölött egyaránt 4-4, háromtagú csapat mérte össze tudását. A magas színvonalú, izgalmas mérkőzések egész délelőtt folytak. A fiatalabb kategóriában a DREAM TEAM III, míg 15 év felett a KOMOKY elnevezésű gárda bizonyult a legjobbnak, de ami a legfontosabb, az az, hogy a mérkőzéseket nem az elvakult, mindenáron győzniakarás, hanem az egészséges játékszellem jellemezte. A megérdemelt díjakat a szervezők, akik szintén kivették részüket a játékból, adták át. Akinek netán kedve támadt labdát pattogtatni, az gyakoroljon szorgalmasan. Jövőre, ha minden jól meg, a környék kosarasai ismét összejönnek, hogy összemérjék tudásukat. Jó gyakorlást! ZSOLNAY ZOLTÁN Ipolyság