Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-23 / 222. szám, hétfő

1996. szeptember 24. VE LEMENY - T ALLÓZÓ ÚJ SZ Ó 1_23 ) LABDARUGÓ VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ POZSONYBAN Szlovákia-Málta 6:0 (3:0) Szlovákia labdarúgó-válogatottja újabb három pontot szer­zett vb-selejtezőn, miután tegnap Pozsonyban biztosan győzte le a 6. csoport sereghajtóját, Málta együttesét és feljött a táblázat második helyére. Tehát eddig százszázalé­kos a csapat, minden úgy megy, ahogy azt az edzők és a ve­zetők elképzelték. Már ami a pontokat illeti. Kétnapos esőáztatta pályán (a meccs alatt is esett) zajlott a mérkőzés, amely az első fé­lidőben eléggé iramtalan játékot hozott. Talán a vizes talajú pálya következtében a hazai gárda irá­nyította az összecsapást, állan­dóan ment előre, de helyzetig nem tudta meglátszani a labdát. Aztán jött Moravčik szöglete, Slo­vák fejjel tovább csúsztatta a labdát, s Tittel a hálóba fejelte. Nem sokkal később Moravčik beadását Simon bólintotta a há­lóba, Cini kapus határozatlanul ment ki a labdára, akárcsak később Moravčik újabb szögleté­re, amelyet a „változatosság" kedvéért Zéman fejelt a hálóba. A vendégek veszélytelenek voltak, a mezőnyben még itt-ott megtartották a labdát, a kapu előtt nem adódott lehetőségük. Dubovskýék csak bizonyos időszakokban lendültek neki, szépen kombináltak, de akció­ból nem tudtak gólt lőni, pedig volt helyzetük. Például a félidő hajrájában Moravčíknak, Ze­mannak, Dubovskýnak. A szünet után is megmutatko­zott a nyilvánvaló tudásbeli kü­lönbség a két csapat között, pe­dig a hazai gárda nem nyújtotta tudásának maximumát. Egy­szerűen gyenge volt az ellenfél. Ezért számított némi megle­petésnek, hogy a hazai csapat csak a második félidő derekától tudott tartós fölényt kiharcolni, ekkor tudta igazán beszorítani ellenfelét. De akciógólt nem si­került lőniük, „csak" újabb hár­mant nem akcióból. A máltaiak ezt nem is bánták, mi sem bánjuk, hogy nem kell szakmailag értékelni a mérkőzést, mert csak egy csa­pat volt a pályán, amely a máso­dik félidőben egykapuzott, több­ször statisztaszerepre kénysze­rítette harmatgyenge ellenfelét. Simon Gyula (jobbról) lőtte a szlovák válogatott második gólját chek, Moravčik (46. Jančula), Kinder-Timko (63. Ujlaky), Du­bovský. MÁLTA: Cini-Chetcuti (33. Saliba), Fournier, Said, At­tard, Bonnici-Suda, Vella, Zam­mit, Zahra(71. Agiusj-Carabott. (t.v.) Góllövők: Tittel (13., 81.), Si­mon (16.), Zeman (36.), Timko (56.), Dubovský (59.). Játékve­zető: Bikasz (görög), 2 200 néző. Sárga lap: Moravčik, Vel­la. SZLOVÁKIA: Vencel-Tit­tel-Zeman (78. Kozák), Kar­han-Slovák, Simon, Tomas­(Eugen Vojtíšek felvétele) Az állás: 1. Jugoszlávia 2 2 0 0 9:1 6 2. Szlovákia 2 2 0 0 8:1 6 3. Csehország 1 1 0 0 6:0 3 4. Spanyolország 1 1 0 0 6:2 3 5. Feröer-szigetek 3 0 0 3 4:11 0 6. Málta 3 0 0 3 0:18 0 II. LABDARUGOLIGA, 10. FORDULO Jó formában az éllovasok A II. labdarúgóliga 9. fordulójában a listavezető Ružombe­rok a vártnál nehezebben, de megszerezte a három pontot a KOHUCSI elleni mérkőzésen, és így megerősítette vezeté­sét. A második helyezett Jelšava is kihasználta a hazai pá­lya előnyét, minimális arányú győzelmet aratott az élcso­portban tanyázó Trenčín ellen. A sereghajtók közül az utol­só helyen álló érsekújvárlak ismét elbuktak hazai pályán, s egyre reménytelenebb helyzetbe kerülnek. Az előttük álló Piešťany sem remekelt, szintén hazai pályán alulmaradt a tőketerebeslekkel szemben. A legtöbb gólt Varannóban lát­hatták a nézők, ahol a sziporkázó hazalak hétszer találtak a Vráble kapujába. A következő forduló párosítása: De­vín-FKM N. Zámky, Gabčíkovo-Púchov, Martln-Stropkov, ŠKP-Nováky, Senec-Hurbanovo, Trenčín-Ružomberok, Vráble-Jelšava, Treblšov-Vranov, Levice-Piešťany. HURBANOVO-MARTIN 0:2 (0:2). Góllövők: Klimík (3.), Šefčík (23.). Játékvezető: Kiss, 410 néző. Sárga lap: Adamka, Rybnikár, ill. Kopas, Šavol. A vendégek az első félidőben két gyors ellentámadásból szerez­ték góljaikat és a második játék­részben tartani tudták előnyü­ket. NOVÁKY-LEVICE 3:0 (1:0). Góllövők: Krajčí2 (6., 90.), Nagy (73.). Játékvezető: Šuniar, 960 néző. Sárga lap: Nagy, ill. Soka és Lepieš. A vendéglátók kezd­tek jobban és már a 6. percben megszerezték a vezetést. A No­váky végig mezőnyfölényben ját­szott és a hajrában újabb két góllal biztosította nagyarányú győzelmét. PIEŠŤANY-TREBIŠOV 1:3 (1:1). Góllövők: Prokop (7.), Mi­chalec (34.), Lesniak (55.), Žiga (82.). Játékvezető: Šípoš, 1300 néző. Sárga lap: Horvatovič, Gavroň, ill. Staš, Michalec. Piros lap: Michalec (68.). Nem volt egy súlycsoportban a két csa­pat. A vendégek taktikailag éret­tebb teljesítményt nyújtottak és megérdemelten szerezték meg a két pontot. A pöstyéniek 22 percig emberfölényben játszot­tak, ám túl sok hibát vétettek a védelemben. PÚCH0V-SENEC 2:0 (1:0). Góllövők: Vojtek (40.), Ürge (83.). Játékvezető: Mušák, 700 néző. Sárga lap: Melich, Mráz, ill. Slezák, Hegedűs és Kopriva. Csak a második játékrészben láttak színvonalas küzdelmet a nézők. A 40. percben a vendé­gek kapusa, Tóth nagyot hibá­zott és a Matador szerencsés góllal szerezte meg a vezetést. Hét perccel a befejezés előtt Ür­ge fejesgólja végérvényesen a három pontot jelentette.a Pú­chov számára. RUŽOMBEROK-GABČÍKOVO 1:0 (0:0). Góllövő: Šimo (72.). Játékvezető: Marton, 7500 néző. Sárga lap: Adamčík, ill. Tóth, Hyža, Czuczor. Piros lap: Adamčík (72.), ill. Fajkus (83.), Czuczor (86.). Csak nehezen született meg az éllovas győzel­me a hazaiak nem igazán ját­szottak jó formában és a gyors, rámenős ellenfél alaposan meg­izzasztotta a rózsahegyieket. A mérkőzés sorsát eldöntő gól a 72. percben született, amikor Gajdoščík szögletrúgását Šímo értékesítette. A hajrában a 9 főre fogyatkozott bősiek már nem kerültek helyzetbe. VRANOV-VRÁBLE 7:1 (4:0). Góllövők: Čorba 2 (20., 59.), Černega (15.), Skalka (26.), Fig­lár (31.), Kanas (78.), Suchý (85.), ill. Rebra (47.). Játékve­zető: Bríka, 2000 néző. Sárga lap: Szemancov, Boguský, Fig­lár, ill. Sučko. A szép számú kö­zönség előtt remekeltek a ven­déglátók. Ötletesen, jól futbal­loztak és gólhelyzeteiket is rend­re ki tudták használni. STROPKOV­DEVÍN 2:0 (1:0). Góllövők: Maíaš (13.), Reiter (75.). Játékvezető: Jančovič, 354 néző. Sárga lap: Čobej, Mataš, ill. Rusňák, Kubíček. A küzdelmes, kiegyensúlyozott ta­lálkozón az újonc vendégek jó fényben mutatkoztak be és a vártnál sokkal nagyobb ellenál­lást tanúsítottak. JELŠAVA-TRENČÍN 1:0 (0:0). Góllövő: Lukáč (64.). Játékve­zető: Rajčány, 1047 néző. Sár­ga lap: Lukáč, ill. Kavka, Čvirk, Cifranič. Piros lap: Djagne (47.). A nehéz, sáros talajon a vendé­gek szívósan védekeztek a 64. percben azonban Lukáč akciójá­val szemben tehetetlenek vol­tak. A vendéglátók dicséretére válik, hogy szinte az egész má­sodik félidőt emberhátrányban játszották végig és így is meg tudták szerezni a három pontot. FKM N. ZÁMKY-ŠKP BRATIS­LAVA 1:2 (1:2). Góllövők: Csok­nay (37.), ill. Szabó (2.), Jančula (38.). Játékvezető: Gádoši, 800 néző. Sárga lap: E. Hrnčár, Mi­chalík, ill. Vagaš, Mészáros, Pol­gár, Jančula. A nehéz talajon gyors, küzdelmes játékot láthat­tak a nézők. Kiegyensúlyozott találkozón a szerencsésebb fővárosiak szerezték meg a győzelmet. A hazaiak a második félidőben kihagytak egy tizene­gyest. AII. liga állása: 1. Ružomberok 2. Jelšava 3. Púchov 4. Vranov 5. Trebišov 6. Devín 7. Trenčín 8. Levice 9. Senec 10. Hurbanovo 11. Nováky 12. Gabčíkovo 13. Martin 14. ŠKP 15. Vráble 16. Stropkov 17. Piešťany 18. FKM N. Zámky 10 8 0 2 21:4 24 10 7 1 2 16:4 22 10 6 1 3 18:13 19 10 6 0 4 21:14 18 10 4 3 3 15:11 18 10 5 2 3 12:9 17 10 5 1 4 13:7 16 10 4 3 3 17:13 15 10 4 3 3 13:11 15 10 5 0 5 14:17 15 10 4 2 4 13:10 H 10 3 3 4 10:9 12 10 4 0 6 14:17 12 10 3 2 5 12:14 11 10 3 2 5 9:27 11 10 3 1 6 15:18 10 10 1 2 7 5:22 5 10 1 0 9 6:22 3 UJSZO szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József (»5238318) főszerkesztő-helyettes: Madi Géza ("5238342) Kövesdi Károly ("5238316), a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. 0. BOX: 49 Szerkesztőségi titkárság: 5Ä17054, telefax: 5238343 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054, sportrovat: 5238339.5238340 FiókszerkesztőségeK Nagykapos 0949/382806 Kassa 095/6228-639 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0866/925-14. Érsekújvár 0817/97679 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató tt 5238322, fax: 5238321 Hirdetőiroda: « 5238262,5238332 fax: 5238331. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Ter­jeszti a Postai Hírlapszolgálat, valamint a Medi­aprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES­vývoz tlače. Košická 1, 813 81 Bratislava. Új­ságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december 10én. Engedély száma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidíté­sének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index 48011 FORMA 1 - PORTUGAL NAGYDÍJ Villeneuve győzött A Forma l-es autósavilágbajnokság Portugál Nagydíját Estorll­ban a kanadai Villeneuve (Williams-Renault) nyerte csapattár­sa, az összetett verseny élén álló brit Damon Hill és a világbaj­noki címet védő német Michael Schumacher (Ferrari) előtt. óra - 182.423 km/ó átlagse­besség, 2. Hill (brit, Williams-Re­nault) 19,966 mp hátrány, 3. Schumacher (német, Ferrari) +53,765 mp, 4. Alesi (francia ­Benetton-Renault) +55,109, 5. Irvine (brit, Ferrari) +1:27,389, 6. Berger (osztrák, Benetton-Re­nault) +1:33,141. A vb pontverseny állása a 15. futam után: 1. Mill 87, 22. Ville­neuve 78, 3. Schumacher 53, 4. Alesi 47, 5. Hákkinen (finn, McLaren-Mercedes) 27, 6. Co­ulthard (brit, McLaren-Mercedes) és Berger 18-18 pont. Konst­ruktőrök versenye: 1. Williams­Renault 165 pont - már világbaj­nok, 2. Benetton-Renault 65, 3. Ferrari 64,4. McLaren-Mercedes 45, 5. Jordan-Peugeot 20,6. Ligi­er-Mugen Honda 15. (sr) Az idei sorozat utolsó európai futamán eldőlhetett volna a vi­lágbajnoki cím sorsa, hisz amennyiben a nagy előnnyel ve­zető Hill nyer, mar nem lehet el­venni tőle a győzelmet. A brit versenyző az edzésidő alapján ismét az első helyről rajtolt és gyorsan nagy előnyre tett szert. A táv második felében többszöri kerékcsere után változott a hely­zet, a kanadai Villeneuve kocká­zatosan versenyezve egyre in­kább elhúzott a többiektől és vi­szonylag nagy előnnyel szerezte meg a győzelmet. így a világbaj­noki cím sorsa az idei sorozat utolsó versenyén a japán Szuzu­kában dől el. A Portugál NagydO végered­ménye: 1. Villeneuve (kanadai, Williams-Renault) 1:40:22,915 CSERMÁK JÓZSEF FÖLDIJEI KÖZÖTT Ötkarikás hírnökök Szencen Rokonok, ismerősök, sportba­rátok találkoztak tegnap dél­után a szenei művelődési ház­ban az MKDM helyi szervezeté­nek híres vendégeivel. Az olim­piai múltat CSERMÁK JÓZSEF, a város szülötte és Helsinki (1952) kalapácsvető olimpiai bajnoka, a jelent OROSZ CSABA Atlanta kétszeres döntőse (először 7., másodszor 8. lett a kenu kettesben) varázsolta kö­zénk. Ők meséltek, mi meg hall­gattunk, két órán át. Unokájával Tapolcáról érke­zett vissza gyerekkori éveinek színhelyére Csermák József, aki a finn fővárosban a hatvan mé­teres álomhatárt túlszárnyalva (60,34 m) utasította maga mö­gé a mezőnyt. Élménybeszámo­lója során annyira átélte egykori sikerét, hogy mikor a dobogón történt pillanatok megeleveníté­séhez jutott, meghatódásában negyvennégy év múltán is el­csuklott a hangja. Hosszú spor­tolói és eredményes edzői tevé­kenységének (Ő volt Zsivótzky Gyula, Mexikóváros szintén ka­lapácsvető bajnokának meste­re) sok-sok állomása, története tárul elénk. Sportolói sikerei mellett egy életre eljegyezte ma­gát a vasúttal, onnan vonult nyugdíjba. Orosz Csaba somorjai kenus atlantai élményeiről, beszélt. Előtte felvázolta eddigi sportolói pályafutását, majd műhelytitok­ként elárulta, hogy a honi ke­nusport sikeressége nagyban Tóth Árpád magyar edző szaktu­dásának és tanácsainak kö­szönhető. „Közreműködésével még tovább javulhatunk. Ha si­kerül, Pá/ešse/ a következő vi­lágbajnokságokon, majd a sydneyi olimpián akár a dobogó­ra is feljuthatunk." - állította de­rűlátóan. Szorítunk neki! (J. mészáros) Davis Kupa A hét végén nagyüzem volt a tenisz Davis Kupában. Szlovákia a második vonalba jutásért Nagyszombatban magabiztosan győzött Lengyelország ellen. A pénteki 2:0-ás vezetés után szombaton a párosok találkozója is hazai sikerrel végződött: Kučera, Krošlák-Chmela, Gawlowski 6:1, 6:4,6:7 (5:7), 6:0. A tegnapi befejező egyeseknek a továbbjutás szempont­jából már nem volt jelentőségük: Kučera-Dobrovski 6:7, 6:3, 6:4, Hrbatý-Gawlowski 7:6,3:6,5:7. A Világcsoportban maradásért ját­szott osztályozón Magyarország Moszkvában 4:1 arányban kikapott Oroszországtól. A találkozó már szombaton eldőlt, miután a Köves, Noszály páros 6:7, 3:6,1:6 arányban kikapott a Kafelnyikov, Olhovszkij kettőstől és ezzel a vendéglátók már 3:0-ra vezettek. A tegnapi eredmé­nyek: Kafelnyikov-Krocskó 6:0, 6:3, Csesznokov-Sávolt 3:6, 2:6. Világ­csoport-elödöntők: Franciaor­szág-Olaszország 2:2, a mérkőzést eldöntő Boetsch-Gaudenzi találkozó lapzárta után ért véget; Csehor­szág-Svédország 1:3 (a svédek jutot­tak a döntőbe). (sr) Kassai siker Tegnap a 2. forduló mérkőzéseit játszották a jégko­rong Extraligában. A bajnok kassaiak a vártnál biztosabban 6:2 (1:1, 2:0, 3:1) arányban győztek a trencséni katonák el­len. További eredmények: Pop­rad-Nitra 9:3 (3:1, 2:1, 4:1), Martin-Slovan 4:2 (2:0, 1:0, 1:2), Sp. N. Ves-B. Bystrica 4:1 (0:0,1:1, 3:0), L. Mikuláš-Dub­nica 4:4 (2:2, 1:1, 1:1). Az él­mezőny: Poprad 4, Košice 4, Martin 4 pont. Holnap folytatódik a pontva­dászat: Dubnica-Košice, Slo­van-L. Mikuláš, B. Bystri­ca-Martin, Nitra-Sp. N. Ves, Trenčín-Poprad. III. labdarúgóliga POZSONY: Rapid-Matador 2:2, Lamač-Slovan jun. 2:1, To­mášov-Dev. N. Ves 2:0 A többi találkozó a pálya alkalmatlansá­ga miatt elmarad.,. NYUGAT: Kalná-Bánovce 0:2, Trnava B-Partizánske 2:0, Dvory-TTS Trenčín 2:0, Komár­no-Stúrovo 0:0, Myjava-N. Mesto 2:1, Zl. Moravce-Hloho­vec 1:1, Senica-Vrbové 1:0, Str. Nitra-Šaľa 2:1. KÖZÉP: Čadca-Zvolen 1:0, Lučenec-Handlová 5:0, Isteb­né-Belá 1:1, Pov. Bystrica-Sel­ce 1:1, Tornaľa-Podbrezová 3:2, Žabokreky-B. Bystrica B 2:0, Bytča-D. Kubín 2:0, Žilina B-Dubová 3:1. KELET: Prešov B-Giraltovce 3:0, Družstevná-Turňa 1:1, Svit-Dubová 2:1, Krom­pachy-Ličartovce 1:1, Bard. N. Ves-Svidník 2:0, V. Ka­pušany-Sp. N. Ves 1:0, Košice B-Rožňava 2:2, Michalovce-Li­pany 1:1. (su) • Nagyszombatban, labdarú­gó utánpótlás válogatottak Eb­selejtezőjén: Szlovákia-Málta 3:0 (1:0). Góllövők: Janočko (43.), Németh (56.), Kocúrek (84.). • Férfi röplabda Eb-selej­tezőt játszottak Privigyén:Szlo­vá kia-Lettország 3:1. • Az olasz labdarúgó A-líga 3. fordulójának eredményei: Bo­logna-AC Milan 1:2, Caglia­ri-Udinese 1:2, Fiorentina-Ve­rona 2:0, Napoli-Piacenza 1:1, Perugia-Juventus 1:2, Vicen­za-Bergamo 4:1. Az élmezőny: Parma 7, Juventus 7, Internazi­onale 7 pont. • A szlovák Henrieta Nagyo­vá nyerte a varsói nemzetközi női tenisztornát, miután a döntőben 3:6, 6:2, 6:l-re dia­dalmaskodott a második helyen kiemelt osztrák Paulus ellen. • A cseh labdarúgóliga szom­bati rangadóján: Sparta Pra­ha-Slavia Praha 1:1 (0:0).

Next

/
Thumbnails
Contents