Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-23 / 222. szám, hétfő

1996. szeptember 23. SPORT - HIRDETES új sz ó 9j EURÓPAI FUTBALLKORKEP Düsseldorfi bravúr Stuttgartban NEMETORSZAG. Az elmúlt hét folyamán végérvényesen eldőlt, hogy Stefan Effenberg meghosszabbítja a szerződését a Mönchengladbachnál (5 millió márkát kapott az aláírásért). Szombaton a Dortmund ellen a mezőny legjobja volt, ismét bebi­zonyította, hogy kitűnő játékos. Az első perctől kezdve hatalmas nyomás nehezedett K/os kapu­jára, csak az idő kérdése volt, mikor esik az első gól. Erre a pil­lanatra a telt háznak a 14. per­cig kellett várnia, amikor is Ne­un szabadrúgása megpattant a sorfalon és a labda a hálóba kö­tött ki. A vendégcsapat játéko­sai csak lézengtek a pályán, és Heinrich a saját kapujába csúsz­tatta a labdát. A „gyilkos" félóra végén újra zörgött a háló a Dort­mund. kapuján, amikor Petters­son volt eredményes. A bajnoki cím védője csak közvetlenül a szünet előtt jutott el a hazaiak kapujához és Zorc révén szépí­tettek. Majd a találkozó leg­szebbjelenete következett: ami­kor Effenberg 18 méterről pon­tosan kilőtte a bal felső sarkat. Az utolsó szó a lengyel Juskowia­ké volt, aki Paftlack pontos be­adását továbbította a hálóba. Már a múlt heti forduló is bebi­zonyította, hogy a Dortmund for­mán kívül van. Nehéz 90 perc vár rájuk szerdán a Steaua el­len. Ha kínkeservesen is, de ott­hon tartotta a 3 pontot a Ba­yern. Ehhez az kellett, hogy Kahn még a lehetetlent is meg­fogja, és Zickler az első hazai helyzetet értékesítse. Megsza­kadt a Stuttgart remek sorozata, hazai pályán vereséget szenve­dett a Düsseldorf ellen. A 90 percből 85-t a vendégek kapuja előtt játszottak le a csapatok, de tíz tiszta helyzet is kevés volt a Stuttgartnak a gólhoz. A hazai­aknál hiányzott Balakov, aki a keddi találkozón sérült meg. A 83. percben a frissen igazolt Ju­rán (a Millwaltól került Düssel­dorfba) Verlaat hibája után szer­zett vezetést a vendégeknek, majd közvetlenül a befejezés előtt újból betalált Wohlfarth ka­pujába. A hazaiak hálóőre csak ennyit mondott a találkozó után: „Ilyen nincs. Óriási fölényben játszottunk, majdnem felborult a pálya, és mégis az ellenfél győz. A focinak nincs logikája." Eredmények: Duisburg-Bre­men 3:2, góllövők: Salou 2, Westerbeek, illetve Wiedener, Pfeifenberger, 14 000 néző; Rostock-1860 München 2:4, Beinlich (11-esből), Studer, il­letve Walker, Márz (öngól), Winkler, Borimirov, 17 000 néző; Bochum-Hamburg 3:1, Baliszynszki,' Mamies, Michal­ke, illetve Breitenreiter, 24 200 néző; Bayern-Karlsruhe 1:0, Zickler, 63 000 néző; M#glad­bach-Dortmund 5:1, Neun, He­inrich (öngól), Pettersson, Ef­fenberg, Juskowiak, illetve Zorc, 34 500 néző; St.Pau­li - Köln 0:0, 20 000 néző; Stutt­gart - Düsseldorf 0:2, Jurán 2, 40 000 néző; Bielefeld-Schal­ke 0:1, Max, 22 200 néző. ANGLIA. Mindenki Patrik Ber­gerről beszél Angliába. A cseh középpályás a múlt heti két gól után a kezdőcsapatban kapott helyet a veretlen Chelsea ellen és remek játékának köszön­hetően 5:l-re gázolta le a Liver­pool Ruud Gullit csapatát. Fow­ler vezető gólja után a 42. perc­ben Berger remek átadást ka­pott a pálya közepén, maga ve­zette a labdát kapura, elfektette Hitchcock kapust is és az üres kapuba gurított. Rögtön a fordu­lás után a vendégvédelem me­gingása után ismét Hitchockkal találta magát szemben és reme­kül ellőtte mellette a labdát. Ek­kor márt 4:0-ra vezettek a „vö­rös ördögök". Barnes gólja után a Berger a harmadik gólt is belőhette volna, de Hitchcok tá­voli lövését hárította. Később őt lecserélte Evans edző és perce­kig éltette a közönség a cseh vállogatottat. Csak döntetlent ért el a Manchester United Bir­minghamban annak ellenére, hogy rengeteg gólszerzési le­hetőségük volt. Belőtte első gól­ját játékból a Newcastle színé­ben Alan Shearer. Erre a pilla­natra a nézőknek az 59. percig kellett várni, amikor Beardsley és Lee akciója után 17 méterről talált a tavalyi gólkirály Martyn kapujába. Elvesztette hazai ve­retlenségét a Middlesborough. Hartson gyors gólja után Rava­nelli válaszolhatott, de a helyzet kimaradt. Fél óra játék után a hazai Vickers hibája után Wright volt eredményes, ami az Arsenal számára három pontot jelentett. Eredmények: Liverpool-Chel­sea 5:1, góllövők: Berger 2, Fow­ler, Barnes, Myers (öngól), illetve Leboeuf (11-esből), 41 000 néző; Blackburn-Everton 1:1, Dionis, illetve Unsworth, 27 100 néző; Leeds-Newcastle 0:1, Shearer, 36 100 néző; Aston Vil­la-Manchester U.0:0, 39 400 néző; Middlesbrough-Arsenal 0:2, Hartson, Wright, 29 700 néző; Sheffield-Derby 0:0, 24 ezer néző; Nottingham-West Ham 0:2, Bowen, Hughes, 23 400 néző; Sunderland-Co­ventry 1:0, 19 500 néző. AUSZTRIA. Remek passzban van a Rapid. Az Admira ellen so­rozatban a negyedik győzelmét szerezte meg, és már ott van az élmezőnyben. Szombaton a vá­rosi rangadón, a cseh Wagner eredményességének köszönhe­tik a 3 pontot. Stöger átadását továbbította a hálóba, majd a második félidőben fejjel reme­kül emelte át a hazaiak kapu­sát. Tartja kitűnő formáját az Innsbruck, ami jó előjel a keddi kupavisszavágó előtt. Ellen­kezőleg a Sturm formán kívül van, az alpok alatt egyetlen egy épkézláb támadásuk sem volt. A vezetést a hazaiak a 7. percben szerezték meg, amikor Sz/Í­wowszki közelről pofozta a háló­ba a labdát. A sorozatos hazai rohamok a második félidőben még egy gólt hoztak, Mayrleb át­adása után Wazinger volt ered­ményes. A múlt heti edzőváltás után ismét új ember ült a GAK kispadján. Az új edzőt Gusto Stareknak hívják, akinek sike­rült a bemutatkozás. Csapata a GAK Strafner fejesgólja után tar­totta otthon a három pontot. Eredmények: Admira-Rapid 0:2, góllövő: Wagner 2, 5 000 néző; GAK-Ried 1:0, Strafner, 2 500 néző. LASK-FC Linz 0:0, 5 500 néző; Innsbruck - Sturm 2:0, Szliwowszki, Wazinger, 8 ezer néző. OLASZORSZÁG - 3. forduló : Internazinale-Lazio 1:1, gól­lövők: Angioma, illetve Signori; Parma-Reggiana 3:2, Grün (ön­gól), Chiese (ll-esbőLn, Zola, il­letve Sabou, Tovallieri; Ro­ma-Sampdoria 1:4, Balbo, illet­ve Montella 3, Mancini. SPANYOLORSZÁG - 4. fordu­ló: Bilbao-Espanyol 2:2, gól­lövők: Larrazabal (11-esből), Pe­rez, illetve Cembranos (11­esből), Corino (öngól); Logroňe -Atl.Madrid 0:3, Bejbl, Esnai­der, Narvarez; Valladolid-San­tander 3:0, Sanchez, Fernan­dez, Soto; Valencia-Tenerife 2:1, Romero, Romário, illetve Kodro. SKÓCIA - 6. forduló: Kilmar­nock-GI. Rangers 1:4, gól­lövők: Reilly, illetve Gascoigne 2 (az elsőt 11-esből), van Vos­sen 2, 14 800 néző; Aber­deen-Hibernian 0:2, Jackson, Wright, 12 500 néző; Cel­A Liverpool cseh idegenlégiósa, Patrik Berger (jobbról) kirobbanó formában futballozik. A Chelsea elleni meccsen két gólt lőtt, s neki is köszönhető, hogy a Liverpool listavezető. Felvételünkön Fowler gratulál a cseh középpályásnak... (ČTK/AP) tic-Dunfermline 5:1, Di Canio 2, van Hooydonk 2, Cadete, il­letve Britton, 50 000 néző; Ra­ith-Dundee U. 3:2, Taslor 2, Twaddle, illetve McSwegan, Hannah, 5 100 néző; He­arts-Motherwell 1:1, Weir, illet­ve Arnott, 11 000 néző. FRANCIAORSZÁG 8. fordu­ló: Auxerre-Nantes 2:2, gól­lövők: Laslandes, Diomende, il­letve N'Doram 2; Paris SG-Lens 4:0, Leonardo 2, Rai, Anelka; Le Havre-Monaco 1:2, Samson, il­letve Anderson 2; Bordeaux-Gu­ingamp 0:0; Bastia-Caen 4:2, Swierczewski 2, Perez, Drobn­jak, illetve Mendy, Bancarel; Rennes-Nancy 1:0, Wiltord; Ni­ce-Strasbourg 1:1, Chaouch, il­letve Zitelli; Lille- Marseille 1:1, Boutoille, illetve Lecskov; Metz-Montpellier 1:1, Traore, il­letve Lefevre; Lyon-Cannes 3:1, Caveglia 2, Gava, illetve Bedros­sian. SVÁJC - elhalasztott mérkőzés a 12. fordulóból: Grasshoppers ­Sión 2:2. BELGIUM - 7. forduló: Ander­lecht-Gent 2:1; Charleroi-St. Li­ege 1:2; Lommel-Lierse 1:1; Cr. Bruges-Antverpen 0:1; Mousc­ron-Harelbeke 1:0; Ekeren­Molenbeek 0:0; Meche­len-Genk 0:0; Lokeren-FC Bru­ges 1:1. HOLLANDIA - 6. forduló: Hee­renveen - Nijmegen 1:1, gól­lövők: Wouden, illetve Maes; Eindhoven-Arnheim 0:0; Sit­tard-Volendam 1:1, Roest, illet­ve De Bruyn; Breda-Roda Kerk­rade 0:1, Vurens; Sp.Rotter­dam-Feyenoord 0:1, Larsson; Tilburg-T. Enschede 1:2, van Hintum, illetve Petrov, Bruggink. (dut) FOCITÁBLÁZATOK Németország 1. Bayern 5 2 0 14:5 17 2. Stuttgart 5 1 1 17:4 16 3. Köln­4 1 2 11:7 13 4. Dortmund 4 1 2 15:12 13 5. Leverkusen 4 0 2 13:8 12 6. Bochum 3 3 1 11:10 12 7. Bremen 3 1 3 15:10 10 8. Kadsmhe 3 1 3 11:9 10 9. 1860 München 3 1 3 11:10 10 10. Schalke 2 4 1 8:10 10 11. Düsseldorf 3 1 3 5:10 10 12. Hamburg 3 0 4 11:13 9 13. Rostock 2 2 3 9:9 8 14. M'gladbach 2 2 3 9:9 8 15. St.Pauli 1 2 4 7:17 5 16. Duisburg 1 1 5 5:13 4 17. Bielefeld 0 3 4 3:7 3 18. Freiburg 6 1 0 5 7:19 3 Anglia 1. Liverpool 7 5 2 0 16:5 17 2. Newcastle 7 5 0 2 10:7 15 3. Arsenal 7 4 2 1 15:8 14 4. Manchester U. 7 3 4 0 16:6 13 5. Sheffield 7 4 1 2 9:9 13 6. Aston Villa 7 3 3 1 8:5 12 7. Chelsea 7 3 3 1 10:9 12 8. Middlesbrough 7 3 2 2 14:9 11 9. Derby 7 2 4 1 8:8 10 10. Sunderland 7 2 3 2 6:4 9 11. Wimbledon 6 3 0 3 7:6 9 12. Tottenham 6 2 2 2 5:4 8 13. West Ham 7 2 2 3 6:10 8 14. Leeds 7 2 1 4 6:12 7 15. Everton 7 I 3 3 6:10 6 16. Nottingham 7 1 3 3 8:13 6 17. Leicester 6 1 2 3 3:8 5 18. Coventry 7 1 1 5 3:13 4 19. Southampton 6 0 2 4 5:9 2 20. Blackburn 7 0 2 5 5:11 2 Franciaország 1. Paris SG 8 6 2 0 12:0 20 2. Bastia 8 5 2 1 14:7 17 3. Bordeaux 8 4 4 0 10:3 16 4. Monaco 8 4 3 1 14:6 1!) 5. Metz 8 4 3 1 9:5 15 6. Lyon 8 3 4 1 12:8 13 7. Auxerre 8 3 4 1 8:4 13 8. Lens 8 4 1 3 10:13 13 9. Marseille 8 3 3 2 10:8 12 10. Guingamp 8 3 3 2 6:5 12 11. Lille 8 3 3 2 9:10 12 12. Rennes 8 3 2 3 9:10 11 13. Cannes 8 3 2 3 6:8 11 14. Le Havre 8 2 2 4 8:9 8 15. Montpellier 8 1 4 3 7:11 7 16. Strasbourg 8 2 1 5 6:13 7 17. Caen 8 0 4 4 4.12 4 18. Nantes 8 0 3 5 7:14 3 19. Nice 8 0 2 6 6:13 2 20. Nancy 8 0 2 6 2:10 2 Ausztria 1. Innsbruck 10 6 3 1 17:7 21 2. Salzburg 9 6 2 1 13:3 20 3. Rapid 10 4 6 0 17:8 18 4. Austria 9 4 3 2 11:12 15 5. GAK 10 3 4 3 11:12 13 6. Sturm 10 2 4 4 9:11 10 7. LASK 9 2 4 3 10:13 10 8. Ried 10 2 2 6 12:16 8 9. Admira 10 1 4 5 9:18 7 10. FC Linz 9 0 4 5 2:11 4 APRÓHIRDETÉS S I D 0 KALMAN (Baka). Nem így akartam, nem ezt akartam, szerettem volna még élni köztetek, de a halál közbeszólt, hát el kellett menni. Ha sírni látlak titeket, lelkem fáj na­gyon, ezért, ha rólam beszéltek, mosolyogja­tok. így emlékem áldás lesz rátok. Egy éve annak a borzalmas napnak, hogy szeptember 23-án elnémult az ajka, megszűnt dobogni a szíve. Emlékét és szeretetét örökké őrzik szerető felesége: Erzsébet, fia: Kálmán, szülei, lányai, vejei, unokái és az egész rokonság. V-1984 • KÁRPÓTLÁSI JEGYET VÁSÁ­ROLUNK'MAGAS NAPI ÁRON, azonnal készpénzzel fizetünk. Procent Hungária Értékpapír Rt. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 44. Tel.: 0036/96-316 289. VS-154/5 • Gázkazánok, gázkályhák és bojlerek olcsón kaphatók a TRE­BOR-nál. Galánta-Matúškovo 52. Tel.: 0707/35 46. VS-403/3 • • • Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 0810/85110. KN-432 • • • Olcsón eladók 100-150 cm-es tujafák. Tel.: 0707/976 165. DS-268 • Helyhiány miatt eladó jó álla­potban levő ülőgarnitúra. Tel.: 0707/976165. DS-267 • Eladó családi ház Vásárúton 13 áras telekkel (gáz, telefon bevezetve). Telefon: 0709/ 952 170. DS-251 • • • Cseh és szlovák részvényeket vásárolunk, azonnal fizetünk. Telefon: 0709/92 84 03. V-2021 • Klasszikus REX BILIÁRDASZ­TALOK BÉRBEADÁSA, majd vég­leges eladása! Alap 10 000 korona + 12 hóna­pon át havi 1 200 korona tör­lesztés (az árak héa nélkül). A já­rási városokban biliárdasztal-ki­állítókat keresünk. Telefon: 0707/721 64. VS-819 • Redőnyüzletkötőket veszünk fel kiemelt fizetéssel. Tel.: 0949/23 300. KN-447 • Otthon végezhető munkát vál lalalok. Jelige: Sürgős. KN-452 • Eladó Ekelen régebbi két­szobás családi ház (gáz, víz), 32 áras telken gyümölcsfákkal és szőlővel. Telefon: 0818/ 931 53, este. KN-453 • A PANDA szőrmetisztító válla­lat november 15-ig 20-30%-os árengedménnyel vállalja szőrmebundák tisztítását és fes­tését. Cím: PANDA­KOŽUŠINY, Hlavná 37, 943 01 Štúrovo. Te­lefon: 0810/26-28, este 36-33. KN-451 • Eladó jó állapotban levő Ško­da Rapid 136, gyártási év 1989, valamint kitűnő állapotban GOLF 1111,8 GT SPECIAL, gyár­tási év 1992. Telefon: 0709/938 36. DS-277 • AZ ŐSZ SLAGERE MAGYARORSZÁGON: VANGELIS 1492 - MAGYARUL, természetesen KOVÁCS KATI előádásában. Szlovákiában szerepel a vonzó és csodálatosan éneklő Kovács Kati legújabb műsorával és sok-sok régi szép slágerével. A műsor címe: „ Úgy szeretném meghálálni..." Kísér: Koncz Tibor A műsor vendége STRAUB DEZSÓ, a nagyszerű színész,humorista. Előadások: szeptember 25. - Pozsony Ružínov (A pozsonyi előadásra jegyelővé­tel Jégh Izabellánál a Csemadok Városi Választmányán. Tel.: 07/364 440) szeptember 27. - Szentpéter, kultúrház szeptember 30. - Vágsellye, kultúrház. Az előadások kezdete 19 óra. K-172 Hirdetésfelvétel magán­személyektől tel: 07/5238 262 APROHIRDETESEK FELVETELE POZSONYBAN VOX NOVA Rt., Prievozská 14/A 820 06 Bratislava; hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között KOMÁROMBAN ­Kertész u. 1 hétfőtől péntekig 9 és 13 óra között Tel.: 0819/50 56 KASSÁM ­Kovács utca 25 Tel.: 095/6228 639 DUNASZERDAHELYEN ­Obchodná 18 Tel./fax: 0709/529968 A soros hirdetések ára: ÜJ SZÓ-1 szó 7 korona (14 korona félkövér betűkből), fénykép közlése 80 korona; Vasárnap -1 szó 10 korona (félkövér betűkből 20 korona), fénykép közlése 100 korona. A jeligés hirdetések felára 20 korona, a hirdetések kezelési költsége 10 korona. Közületi soros hirdetésekára: ÚJ SZÓ -1 szó 13 korona (25 korona félkövér betűkből); Vasárnap -1 szó 18 korona (35 korona félkövér betűkből). Az árakhoz 23 százalékos hozzáadottérték-adót számlázunk.

Next

/
Thumbnails
Contents