Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-20 / 220. szám, péntek

1996. szeptember 19. PUBLICISZTIKA - HIRDETÉS ÚJ SZ Ó L9 J MA KEZDŐDIK A JÉGKORONG EXTRALIGA NEGYEDIK IDENYE A Slovan Bratislava is az esélyesek között Tíz csapat részvételével ma kora este elkezdődik a honi él­vonalbeli Jégkorongbajnokság ú] idénye. Annak ellenére, hogy egyesek a mezőny kibővítésén fáradoztak, minden maradt a régiben. Szerencsére - hangoztatja a másik tá­bor. Mint ismeretes, a kassaiak a címvédők, s rajtuk kívül még a trencsénieket (tavaly döntőt Játszottak) és a bronz­érmes pozsonylakat sorolják a favoritok közé. Szinte biz­tos, ez a három gárda osztozik majd áprilisban az érmeken. A tavalyi sereghajtó eperjesiek helyett az Iglóiak próbálnak szerencsét az élvonalban. Melyik csapat játékosai fognak így örülni a jégkorong Extraliga döntőjének befejezése után? (Fotó: Berenhaut Róbert) A menet­rend "viszont változott, még­hozzá olyannyi­ra, hogy min­den idők egyik legbonyolultabb bajnoksága elé nézünk. A körmérkőzéses sorozatban négyszer játszik mindenki mindenkivel, az alap­szakasz, a 36. fordulót kö­vetően az első hat helyezett jut a rájátszásba (itt egyszer mérkőznek oda-vissza alapon), melynek kezdete előtt pontjó­váírást kapnak a csapatok (az első ötöt, a második négyet, a harmadik hármat, a negyedik kettőt, az ötödik egyet, a hato­dik pedig nulla pontot). A második rész után a négy legjobb a play off-elődöntőben folytathatja, a két továbbjutó pedig a fináléban küzd az elsőségért. A play off három győztes meccsig tart, ha a 60 perc után döntetlen az ered­mény, addig hosszabbítanak (2x10 perc), amíg nem születik gól („hirtelen halál"). A ráját­• A cseh Bartová új Európa­csúcsot ért el a női rúdugrásban (4,27 m), két centivel javította meg saját rekordját. A világcsú­csot az ausztrál George tartja 4,45 méterrel. • Az Ajax tekintélyes össze­get kénytelen visszafizetni fut­ballszurkolóinak, mivel 1400 bérletes azt sérelmezte, hogy az új stadionban a kapuk mögött elhelyezett székéből nem látja rendesen a pályát. A klub az ela­dott belépők árának 25 százalé­kát adja vissza az érintetteknek. • Az 5 a 40-ből 38. hetének nyerőszámai: 15, 26, 28, 34, 39; pótszám; 12. Nyeremények - I. és II. díj: nincs nyertes, III. díj: 17 nyertes á 2 575 korona, IV. díj: 434 nyertes á 199 korona. • A Jerevánban zajló sakko­limpia két eredménye - nők: Ma­gyország-Jugoszlávia 2,5:0,5 (Ukrajna vezet, egy ponttal előzi meg a magyar lányokat), férfiak: Portugália-Magyarország 1,5:2,5 (Kína áll az élen 13 pont­tal, Magyarország pontszáma 11; Polgár Judit ismét kikapott). •r A KENŐ 10 tegnap kisor­solt nyerőszámai: 5, 6, 15, 18, 20, 25, 27, 37, 38, 39, 45, 55, 56, 58, 59, 63, 64, 65, 70, 79. szás 5. és 6. helyezettje két győztes mérkőzésig tartó hely­osztót vív. Az alapszakasz 7-10. helye­zettjei a második vonal négy legjobbjával oda-vissza alapon az Extraligába jutásért játsza­nak. Á 14 fordulós osztályozó­ból négyen kerülnek az Extrali­gába. Pozsonyban ésTrencsén­ben 17.30-kor kezdődnek az összecsapások, a többi helyszí­nen pedig fél órával korábban. Nagy port kavart föl a tren­cséniek egykori erősségeinek, Cígernek és Kolníknak az átiga­zolása. Mindketten a Harvard jóvoltából a Slovanban kötöt­tek ki. Ezért is emlegetik az e­sélyesek között a pozsonyi e­gyüttest, amely a jól értesültek szerint már második éve nem ismeri, mi az a pénzügyi nehéz­ség. Ha a Slovan sztárjai hoz­zák formájukat, akkor sokkal érdekesebb, izgalmasabb lehet az Extraliga, mint az első há­rom felvonása volt, amikor is a kassaiak, valamint a trencséni­ek csatáztak az aranyéremért. Hétfő. Varga Zoltán Mün­chenbe repül, egész éjjel cso­magol. Kedd. Varga mindössze há­rom óra alvás után beül a ko­csijába és hétórányi vezetés után, késő délután ér Buda­pestre. Ugyanaznap, 18 óra. Varga a fentiek ellenére maga vezeti az edzést. Mintegy 10 percnyi be­melegítés után sprintek és lövőgyakorlatok következnek. Az edző mindvégig együtt végzi a gyakorlatokat játékosaival. A tréninget mintegy negyedórás, egészpályás játék zárja, 8-8 résztvevővel, amelyben csak úgy lehet gólt lőni, ha a támadó csapat minden tagja átmegy a félmályán. („A Stadler ellen megfigyeltem, hogy a támadá­sokat nem mindenki kísérte" ­mondja később erről az edző.) SAKK E nyáron már harmadik alka­lommal rendeztek Amszter­damban erős nemzetközi nagy­mesterversenyt a kitűnő hol­land sakkozó, Henrikus Donner emlékére. Az első meglepetést a torna első számú esélyese, Karpov FIDE-világbajnok leg­utóbbi kihívója, Kamsky okoz­ta, aki először jelent meg verse­nyen sok galibát okozó édesap­ja és menedzsere, az egykori ökölvívó Tustem Kamsky nél­kül. Az ifjabb Kamsky már a megnyitáson élesen támadta az említett világbajnoki páros­mérkőzés kalmük szervezőit, akik még mindig nem fizették ki számára a megígért prémiu­mot. Maga a verseny kezdet­ben a papírforma szerint ala­kult: Kamsky sokáig vezetett, de a perui Granda Zuniga az utolsó három fordulóban nyert és a kedvezőbb másodlagos ér­tékelés alapján megszerezte a győzelmet. Vele azonos pont­számot ért el az ukrán Ivan­A kelet-szlovákiaiak nem tit­kolják, megszeretnék védeni ta­valyi elsőségüket, ugyanilyen tervekkel vágnak neki a pontva­dászatnak a trencséni katonák is. Mindent összevetve: egészen biztos, színvonalasabb meccse­ket láthatunk majd a mostani sorozatban, habár az akapsza­kaszban lesz egy-két előre lefu­Varga Zoltán ebben a játékban is mindvégig aktívan kiveszi a részét. A találkozót egy körfutás zár­ja. 18.40. A mindössze 40 per­ces edzést követően a játéko­sok túlnyomó többsége való­sággal betámolyog az öltözőbe. Ellentétben az 51 éves Varga Zoltánnal, aki korántsem fáradt el, s a külön gyakorlást vállalók­kal mintegy fél órát még folytat­ja... 22 óra. Varga Zoltán megér­kezik az Aquincum Hotelbe, pil­lanatnyi lakhelyére. Kérdésünk­re, mi a véleménye az edzésen tapasztaltakról, kifakad: - Ilyen nincs, ez számomra elképzelhetetlen volt. Huszoné­ves emberek, akiknek hétfőn pihenőnapjuk volt, kedden este 40 perces edzéstől kikészülje­nek, ez a profifutballban példa nélküli. Telek Adnrást, a csapatkapi­csuk, míg Kamsky a 3-5. he­lyet osztotta J. Piket-vel és De Firmiannal. Azért túl nagy meg­lepetés nem volt a perui nagy­mester sikere, hiszen már a ta­valyi Donner emléktornán az első helyet osztotta Timman­nal, aki ezúttal csalódást oko­zott híveinek. Ugyancsak a várt­nál gyöngébben szerepelt az orosz Szalov és a Hollandiában élő bosnyák Ivan Szokolov. íme a győztes egyik játszmá­ja: SKANDINÁV VÉDELEM Világos: De Firmian - Sötét: Granda Zuniga 1. e4 d5 2. exd5 Vxd5 (Jól játszható 2. ... Hxd5 is) 3. d4 (az amerikai nagymester könnyelmű lépése, mely hama­rosan megbosszulja magát. Természetesen 3. Hc3 és csak Va5 után 4. d4 volt a helyes folytatás) 3. ... e5! 4. dxe5 (4. Hf3l?) 4.... Vxdl+I 5. Kxdl Hc6 6. f4? (világos visszamarad a fejlődésben, meg kellett pró­bálni 6. Ff4-et) 6. ... Ff5! 7. c3 (aligha van más a Hb4 vagy tott, unalmas találkozó. A bécsi vb-kudarc, valamint a balsze­rencsés Világ Kupa-szereplés után kíváncsian várjuk, milyen teljesítménnyel lepik majd meg a szurkolókat az Extraliga csa­patai... • A hétvégi műsor, 1. FOR­DULÓ - péntek, 17.00: L. Miku­láš-Košice (jv.: Čaprnka), Dubni­tányt kérdezem: hogyan lehet­séges ez? Mi volt velük? Telek azt mondta: „Ez az edzés szá­munkra szokatlanul megter­helő volt!" Csütörtökön nem tartott edzést Varga Zoltán, hanem be­zárkózott a játékosokkal és be­szélgetett velük. Azt mondta, hogy „nagyon-nagyon meg va­gyok döbbenve...". Ő egy hét minden fizikai és idegfáradtsá­gával, napi három órai alvással még bírja, a játékosok a maguk 20-25 évével pedig nem. Sze­rinte ez így nem mehet tovább. Ettől ilyen a Fradi, ezért nem számíthatnak nemzetközi szin­ten újabb komolyabb sikerre. Varga szerint így nincs értelme. Pedig tapasztalhatják a játé­kosok: most szinte az egész or­szág a Fradira figyel. Amit most produkálnak, annak országos visszhangja lesz, de valójában olyat kellene produkálniuk, amire egész Európa felfigyel. Hd4 fenyegetés ellen) 7.... 0-0­0+ 8. Kel f6! 9. Fb5 (9. ,exf6 Hxf6 sem csábító világos szá­mára) 9. ... fxe5 10. Fxc6 bxc6 11. fxe5 Fc5! (teljes a „befűzés") 12. Hf3 (12. Hd2 sem sokkal jobb) 12. ... Hf6! (természetesen a huszár nem üthető, mert 13. ... Bhe8+ mattra vezetne) 13. Fg5 h6 14. Fh4 g5 15. Ff2 (a kellemetlen futó lecserélése sem segít, sőt még ront a helyzeten) 15. ... Fxf2+ 16. Kxf2 Hg4+ 17. Kg3 h5 (fenyeget h4+) 18. h4 gxh4+ 19. Hxh4 Fh7 20. Hf3 Bhg8 21. Bxh5 (aligha van jobb) 21.... Hf6+ 22. Bg5 He4+ 23. Kh4 Hxg5 24. Hxg5 Bdl (most már világos nyugodtan feladhatta volna...) 25. Hd2 Bxal 26. Hdf3 Fe4 27. Hd4 c5 30. Hf3 Bgl és világos végre kapitulált. 1997. SZÁMÚ FEJTÖRŐ V. Berry és H. Hampstead (1903) Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés - világos: ca-Martin (Munka), Poprad-B. Bystrica (Konc), Nitra-Trenčín (Šimánek); 17.30: Slovan-Sp. N. Ves (Mihálik). 2. FORDULÓ ­vasárnap, 17.00: Košice­Trenčín (Vrábel), Poprad-Nitra (Kizek), Sp. N. Ves-B. Bystrica (Marcinko), Martin-Slovan (Čaprnka), L. Mikuláš-Dubnica (Holomek). (zsigárdi) Ehhez a tréner szerint azonban előbb el kell dönteni: vállalják-e végre a komoly minkát - vagy alusznak tovább. Erre mondja a Magyarorszá­gon élő ember: szegény Varga Zoli! Nem tudja, hová csöp­pent... Amíg a közönség edzőt ül­döz, petíciót gyárt, amíg a masszőr leváltásából országos ügy lesz, amíg különféle pénz­ügyi manőverekről beszél a fél város - addig a múlt idényben átlag 10 millió forintot kereső, s a mostani idény előtt már újabb jelentős összegeket fel­vevő, a futballon kívül immáron megannyi más dologgal foglal­kozó játékosok a pályán pihen­nék ki fáradalmaikat... S az ember csak titokban re­ménykedik: Varga Zoltán végre, valamiképpen mégis megtudja mozgatni az állóvizet... BOCSÁK MIKLÓS 1 i^ 1 A i á # A I 1 1 Ä <á? A ­Kbl, Vd7, Bf3, He2 és f7, Fdl és gl, gy: e6 és h3 (9 báb). Sö­tét: Ke4, Bb3, Hc2 és el, Fh4, gy: b7, c3, e7, g5 és g6 (10 báb). A megfejtések az Új Szó szer­kesztőségének címére kül­dendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtők között ­minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorso­lunk ki! A megfejtés beküldésének határideje - az 1996. és az 1998. számú fejtörőkkel együtt - október 14. DELMÁR GÁBOR Davis Kupa Ma elkezdődnek a Davis Kupa küzdelmei. Mint is­meretes, az euro-afrikai zóna második csoportjában sze­replő Szlovákia péntektől Nagyszombatban Lengyel­országgal mérkőzik, a ma­gyarok Moszkvában lépnek pályára Oroszország ellen. A Szlovákia-Lengyelország párosítása - péntek, 15.00: Krošlák-Dabrowski, 17.30: Kuöera-Skrzypczak. Szombat: Krošlák, Kučera-Chmela, Dab­rowski. Vasárnap, 15.00: Kučera-Dabrowski, Krošlák­Skrzypczak. Az Oroszország-Magyaror­szág menetrendje - péntek: Ka­felnyikov-Sávolt Attila, Cseszno­kov-Kročkó József. Szombat: Kafelnyikov, Olhovszkij-Köves Gábor, Noszály Sándor. Vasár­nap: Kafelnyiko-Krocskó, Csesznokov-Sávolt. (sr) NOB-botrány A Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság állítólag több millió dollárért vásárolta meg egy eltávolított ve­zető, a francia Monique Berlioux hallgatását. A Berliner Zeitung című német lap beszámolója szerint az egyko­ri keletnémet állambiztonsági mi­nisztérium (Stasi) iratainak feldo­gozása közben egy olyan tit­kosszolgálati jelentésre bukkan­tak, amely szerint Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke a tes­tület 1985 júniusi ülésén min­denképpen meg akart szabadulni Monique Baerlioux-tól, a NOB ap­parátusának vezetőjétől, mert a francia az 1992-es olimpiai játé­kok megrendezésére Párizs pá­lyázatát támogatta, míg Sama­ranch mindenképpen hazáját, kö­zelebbről Barcelonát kívánta győztesnek látni. Ezért menesztették Berlioux-t, de előtte hallgatásáért összesen 7,3 millió dollárt ajánlottak neki, A felmentéskor egymillió dollárt fi­zettek ki, majd 1988 végéig a NOB havi 150 ezer uteHt az elbo­csátott számlájára. A 76 éves Samaranch tagadja, hogy a NOB 7,3 millió dollárt fize­tett volna a csúcsszerv egykori igazgatójának. Azt azonban elis­merte, hogy Berlioux távozása után még három évig kapta a fize­tését. (TASR) LABDARÚGÁS * Az UEFA által szervezett, az öreg kontinens szövetségi kapitá­nyainak részvételével zajló nem­zetközi konferencián elvi megáll­apodás született arról, hogy a klu­bok évente legkevesebb hét alka­lommal kötelesek kiadni nemzeti válogatottjaik számára a meghí­vott játékosokat. Ezek közül öt­ször kötelező lenne szabaddá tenni a „klubfutball kötelékéből" öt vb-selejtező előtt, alkalman­ként öt napra a válogatottban fi­gyelembe vett játékosokat. * Angliában lejátszották a Liga­kupa második fordulójának első mérkőzéseit: Barnet (4. osz­tály)-West Ham (1. osztály) 1:1, Blacpool (3.)-Chelksea (1.) 1:4, Coventry (l.)-Birmingham (2.) 1:1, Everton (l.)-York (3.) 1:1, Le­eds (1.)­Darlington (4) 2:2, Midd­lesbrough (l.)-Hereford (4.) 7:0, Nottingham (l.)-Wycombe (3.) 1:0, Sheffield I V. (l.)-Oxford (2.) 1:1, Southampton (l.)-Peterbo­rough (3.) 2:0. * Budapesti jelentések szerint szeptember 26-án, 20.45 órakor játsszák le a Kispest-Hon­véd-Olympique Nimes KEK­visszavágót. * A Szlovák Kupa 2. fordulójá­nak mérkőzéseit két hét múlva bo­nyolítják le - október 1.: N. Zámky-DAC, Ružomberok-Dubni­ca, Púchov­Petržalka, B. Bystri­ca-Lokomotíva, Žilina -Prešov, Pri­evidza-Rim. Sobota,Inter-Trnava; október 2.:Bardejov-Slovan. Visszavágók nincsenek, döntetlen esetén nem hosszabítanak, 11­esek következnek. ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József («5238318) főszerkesztő-helyettes: Madi Géza («5238342) Kövesdi Károly (»5238316), a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, •Prievozská 14/A, P. 0. BOX: 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054, sportrovat: 5238339,5238340 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806 Kassa 095/622&639 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0866/925-14. Érsekújvár 0817/97679 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató » 5238322, fax: 5238321 Hirdetőiroda: « 5238262,5238332 fax: 5238331. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Ter­jeszti a Postai Hírlapszolgálat, valamint a Medi­aprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES­vývoz tlače. Košická 1, 813 81 Bratislava. Új­ságküldemenyek feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december lOén. Engedély száma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidíté­sének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nem őrizzük meg & nem küldjük vissza. Index 48011 > AZ ELMÚLT IDENYBEN ATLAG TÍZMILLIÓ FORINTOT KERESTEK A FERENCVÁROS LABDARUGÓI Az edző meg van döbbenve...

Next

/
Thumbnails
Contents