Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-20 / 220. szám, péntek

1996. szeptember 19. PUBLICISZTIKA - HIRDETÉS ÚJ SZ

Ó L9 J Privatizációs malom Úgy tűnik, hogy a szlovák privatizációs égen újabb titokzatos és ismeretlen csillag jelent meg. A Druhá obchodná után, amely félmilliárdért privatizálta a Nafta Gbely 3,5 milliárdos vagyonát, ilyennek látszik a zólyom-lieskoveci ECO-INVEST. A nemzeti vagyonalap döntése értelmében ez kapta a jól menő rózsahegyi Észak-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyár részvényeinek 67 százalékát. Ebben az esetben is hasonló összegről és hasonló kísérőjelenségekről van szó. A társaságról tulajdonképpen semmit sem lehet tudni. Nincs telefonja, székhelyén senki sem található, képviselőinek neve nem mond semmit, az újonnan privatizált vállalat vezetőinek sincs kedvük társalogni. így azután szinte törvényszerűen terjednek a pletykák. Ezeket pedig olyan kijelentések sem oszlatják szét, mint amilyet Ivan Gašparovič,.a parlament elnöke tett. Azt ugyan el lehet hinni, hogy nincs semmi köze a Nafta Gbely privatizációjához, de továbbra is titok, hogy ki áll az ügy mögött. Még több kérdőjel merül fel Gašparovič pártbeli főnöke körül. Ezek közül a legkomolyabb: kicsúszott-e a kezéből a privatizációs malom, vagy pedig a Nemzeti Vagyonalap Elnökségének utolsó döntései a személyes jóváhagyásával születtek? Bármelyik legyen is igaz, egyik sem utal semmi jóra. JÁN PÚCHOVSKÝ, Pravda Slota fiatalkorú csemetéje egy VW Pólóval karambolozott Egy magát megnevezni nem kívánó szemtanú szerint a fiatalkorú Ján Slota pénteken, szeptember 13-án Lietavská Lúčka mellett az apja által nemrég vásárolt új VW Pólójával egy oszlopnak ütközött. A szemtanú szerint a kihívott rendőrjárőr a fiatal gépkocsivezető azonosítása után azonnal elhagyta a közúti baleset színhelyét. Más szemtanúk szerint a fiatalkorú Slota-fiúkat gyakran látni az anyjuk Audi A4-ese, az említett VW Polo, illetve apjuk Toyota Supra volánja mögött. J. Liška alezredes, a zsolnai közlekedési rendőrség parancsnoka nem tud az említett balesetről. Zsolnán már régóta beszélik, hogy Slota 16 éves fia gépkocsival jár iskolába. A zsolnai rendőrség nem tud arról, hogy a fiú gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkezne. (jf), Sme Anna Nagyová: „Nem váltottak le" • Visszatér szabadsága után a kormányfő irodájának igazgatói posztjára? - Igen. • Tehát nem kell komolyan venni a leváltásáról terjengő híreket. - Soha nem volt vitám a kormányfővel, és arról sem tudok, hogy leváltott volna. Ő az egyetlen főnököm, s tud arról, hogy szabadságon vagyok. Hét éve dolgozom mellette, jó és rossz viszonyok között egyaránt. Nagyra becsülöm a kormányfőt, az első számú politikusnak tartom, és soha nem folyamodnék olyan eszközökhöz, amelyek őt vagy engem dehonesztálnának. • Az sem igaz, hogy kitiltották önt a DSZM székházából? - Ez már valóban olyan állítás, amely arra sem érdemes, hogy kommentáljam. • És ami az ön részvételét illeti a Nafta Gbely privatizációjában? - Ez a hír teljesen sokkolt. Szavamra, soha semmit sem privatizáltam, és nem is fogok. Még csendestárs sem vagyok sehol. Nem érdekel a privatizáció. • A nagyköveti poszt sem? - Egyáltalán. Szeretem azt a munkát, amelyet most végzek. SILVIA 1.IPUSCHOVÁ, Nový Čas Lazarová kontra Csáky Legutóbb az olimpia versenyeinek éjszakai tévéközvetítéseit nézve szurkoltam olyan nagyszerűt, mint tegnapelőtt a VTV szlovák műholdas magáncsatorna Kereszttűz című politikai vitaműsorát látva. Soňa Lazarová, a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke és Csáky Pál, az MKDM parlamenti képviselője két műsorvezető társaságában tüzelt csípőből egymásra, persze csak szavak töltényeivel pufogtatva. Soňa Lazarová ismert arról, hogy nem nagyon kedveli a magyarokat, s a szlovákiai magyarokról a műsorban is azt állította, hogy magyarul beszélő szlovákok. Nagyon fontos volt, hogy Csáky Pál ezt a témakört közérthetően, a tényekhez ragaszkodva elemezte. Abban a szópárbajban is alulmaradt a tisztelt honanya, amely az emlékmű-állítások körül dúlt kettejük között, mert egyszerűen nem volt hajlandó tudomásul venni az engedélyeztetés másfajta törvényes változatát, mint amit egy azóta megváltoztatott régi rendelet szabályoz. Csáky nem hagyta magát kiprovokálni, s képviselői határozottsággal, de magánemberi kedvességgel hárította vitapartnere támadásait. Felfigyeltető volt Lazarová azon igyekezete, hogy mindegyre a magyar etnikum elleni támadásokra épített parlamenti felszólalását szerette volna felolvasni. Csáky Pál vitapartneri kvalitásait és rögtönzésre is kész szellemességét bizonyította, hogy mindegyre akkor szólította „professzor asszonynak" Soňa Lazarovát, amikor a hölgy a politikai és történelmi mítoszokról úgy beszélt, mintha azok történelmi tények volnának. Csáky felkészültségét a nézői kérdésekre adott villámválaszaival is bizonyította. Sértegető, provokatív kérdé sekre a szlovákiai politikai életben hatásos egyszerűséggel és magabiztossággal válaszolt. Szlovákiai magyar politikust látva a tévé képernyőjén régen volt ilyen sikerélményem. (dusza) Széthúzó triumvirátus KOMMENTÁRUNK Balgaság lett volna azt hinni, hogy Boszniában, a háború utáni első parlamenti és elnökválasztásokon a nemzeti pártokon kívül más is szóhoz juthat. Bármennyire kívánatos is, hogy az etnikumok közötti toleranciát hirdető politikai erők is beleszólhassanak Bosznia közeljövőjének alakításába, illúzió lett volna azt gondolni, hogy Izetbegovic, Karadzsics és Zubak pártja mellett ezúttal más szervezetek is számba jöhetnek. A boszniai háború nem csupán rémálom volt, amely után az emberek megrázkódnak, hidegzuhannyal felfrissülnek, ünneplőbe vágják magukat, és elmennek szavazni. Azoknak, akik átélték, a boszniai háború a gyűlölet iskolája volt. Legfeljebb történelmi távlatból ismerik majd fel, hogy szenvedéseikért nem a másik nemzetet, hanem saját politikusaikat kell okolniuk. Ezért volt kudarcra ítélve a három nemzeti párttól elütő hangnemben kampányoló politikusok versengése, amelyet az elszigeteltség és a hatósági provokációk is nehezítettek. Boszniában legfeljebb a két év múlva esedékes újabb össznépi szavazás lehet demokratikus, szabad és politikai színekben gazdag - ha fennmarad addig a Daytonban megálmodott állam. Mindaz, ami a békekötés óta Boszniában történt, csak egy felemásra sikeredett főpróbának tekinthető a „nagy előadás" előtt. Egyelőre bizonytalan, miként fér meg egymással három parlament, két „területi" politikai vezetés és az államelnökség. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a háromtagú elnökségben mindenről konszenzussal kell döntenie annak a muzulmán, horvát és szerb politikusnak, aki a közelmúltig csak a puska célkeresztjén át szemlélte egymást. Márpedig Momcsilo Krajisnik továbbra is nyíltan propagálja a szerbek elszakadását, Kresimir Zubak távlatban szintén a horvát területek kiválását reméli, Alija Izetbegovic pedig, ellenségei szerint, muzulmán államot akar teremteni Boszniából. Izetbegovic álma valóra vált: ő lett az (egyelőre csak papíron) újraegyesített Bosznia-Hercegovina elnöke. A köztársaság politikai és közigazgatási konszolidálódásához azonban (ha az egyáltalán lehetséges) hosszú időre s az érdekek gyötrelmes egyeztetésére lesz szükség. A külföldi politikusoknak igen sokat kell még majd ígérgetniük és fenyegetniük, hogy a boszniai szerbeket lebeszéljék az elszakadásról. Szerencsés esetben Kresimir Zubak feladja a választási kampányban emlegetett nacionalista eszméket, és visszatér egy korábbi jövőképéhez, amelyben Boszniát a svájci közigazgatás példájára képzelte el. Szerencsés esetben Alija Izetbegovic is elfogadja, hogy köztársasága lesz a világ legkevésbé központosított állama. Mindenesetre a nemzetközi csapatoknak még jó ideig Boszniában kell maradniuk, az újjáépítésre szánt külföldi segélynek pedig sürgősen meg kell érkeznie ahhoz, hogy Szarajevóban belássák: nekik is az felel meg, amit Daytonban, Washingtonban, Párizsban, Londonban gondolnak. Azt egyelőre ne feszegessük, mi történik, ha az érintettek nem a szerencsés változat mellett döntenek. NAGY MÉLYKÚTI EDIT Magyar Hírlap Gáli szélmalomharca Butrosz Gáli, a világszervezet főtitkára, egyiptomi exkülügyminiszter e héten ismét megerősítette: újra jelölteti magát a főtitkári posztra. Példátlan elszántságát azzal indokolja, hogy a világszervezetnek most mindenekelőtt folytonosságra van szüksége, s éppen ezért neki még öt évre ahhoz, hogy befejezhesse az általa elindított reformot. Miért kell ehhez példátlan elszántság? Azért, mert Washington elégedetlen Gálival. Madeleine Albright, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete tegnap minden köntörfalazás nélkül kijelentette: Gálinak „semmi esélye sincs". Márpedig ha ő ezt mondja, akkor nyilván úgy is van. Igazán nem fenyegetésképpen, de nagyon világosan közölte: ha kell, Washington a Biztonsági Tanácsban élni fog vétójogával. Mivel azonban a hölgy kiváló diplomata, nyomban hozzáfűzte: reméli, erre nem lesz szükség. Még bő három hónap maradt Gáli mandátumából, addig sok minden változhat, ám aligha fog megváltozni az Egyesült Államok álláspontja. Ezt állította egyébként az amerikai nagykövet asszony is. Pedig nyilvánvaló, hogy a Fehér Ház elutasításának semmi köze Gáli személyéhez, magához a világszervezethez, de még a nemzetközi politikához sem. Csakis és kizárólag belpolitikai érdekről van szó, egészen konkrétan a novemberi elnökválasztásról. Clinton republikánus ellenzéke ugyanis minden egyes esetben, amikor a Fehér Ház meg akar szavaztatni valamilyen összeget nemzetközi, az ENSZ által koordinált vagy vezetett akcióra, nyomban kígyót-békát kiált a pazarló világszervezetre. S ilyenkor a demokrata elnök nem tehet mást, mint hogy helyesel, s az amerikai érdekek védelmére, az USA nagyhatalmi szerepére és egyéb hangzatos okokra hivatkozva kicsikarja azokat a milliókat. A számla már nagy, szintúgy az amerikai adósság a világszervezet felé. Az előző okán két légy üthető egy csapásra: egyrészt kidomborítható egy kérdés, amelyben teljes az egyetértés a Fehér Ház. és a republikánus többségű törvényhozás között, másrészt ez olyan ügy, amely kapcsán kifogható egy kis szél a republikánusok választási vitorlájából. Az adósságot illetően pedig - a pazarló világszervezetről és a tehetetlen főtitkárról szóló hangzatos kinyilatkoztatásoknak köszönhetően - el lehet odázni a törlesztést. Ez a lényeg, a többi porhintés. Amely - ettől tartani lehet - az év vége közeledtével át fog menni sárdobálásba. Mert hiszen a Biztonsági Tanácsnak van még négy, vétójoggal rendelkező tagja - és összesen 185 tagállama. Franciaország, Oroszország és Kína már jelezte: nagyon nem tetszik nekik, ahogyan Washington a főtitkár személyéhez s általában a világszervezethez viszonyul. Az ötödik BT-tag, Nagy-Britannia pedig egyelőre óvakodik attól, hogy egyértelműen állást foglaljon az ügyben. Az oly sokszor fennen hangoztatott, kiválónak és megkülönböztetettnek mondott brit-amerikai viszonyra tekintettel nem akar szembefordulni Washingtonnal, ugyanakkor nem tetszik neki a Gáli elleni heves amerikai kampány sem, főleg mert semmi kifogása sincs személye és tevékenysége ellen. Tisztában vannak a nagyhatalmak azzal is, hogy figyelembe kell venniük a többi 182 tagország véleményét. Márpedig az Arab Liga, az Iszlám Konferencia Szervezete és a világ legnagyobb regionális szervezete, az Afrikai Egységszervezet is támogatásáról biztosította a 73 éves egyiptomi politikust. S nem csak azért, mert arab vagy mert afrikai. Szemükben Gáli fő érdeme annak a reformnak az elindítása, amely nemcsak a mindenáron való takarékosságra összpontosít, hanem főleg arra, hogy az ENSZ amolyan világparlament legyen, egyre demokratikusabb szervezet. Ez pedig egyebek mellett a Közgyűlés súlyának növelését, a Biztonsági Tanács állandó és ideiglenes tagjai számának emelését, következésképpen a jelenlegi öt, vétójoggal rendelkező nagyhatalom jogkörének korlátozását jelenti. Ez tetszik nekik, s nem az amerikai packázás a főtitkárral. Újraválasztásának szükségességét maga Gáli elsősorban a reform továbbvitelének fontosságával indokolja, de azt is kiemeli, hogy az ENSZ tevékeny részese volt több regionális béketeremtő akciónak. Elismeri ugyanakkor a nagy kudarcot, amelyet Boszniában szenvedett a biztonsági övezetek védelme során, de rámutat: nem kapta meg ehhez a kért 34 ezer fős kontingenst, s ezért a nemzetközi közösséget terheli a felelősség. Van benne valami. Ahogyan Gálinak abban a véleményében is, miszerint számos kormány elfordul a nemzetközi politikától, a világot egy újfajta provincializmus, befelé fordulás jellemzi. Csakhogy Butrosz Gáli szélmalomharcot vív. Hiába az érvei, hiába az érdemei, aligha lesz még öt évig a világszervezet főtitkára. Mert Bili Clinton még négy évig elnök akar lenni. AHOGY ÉN LÁTOM A szlovákiai magyar hetedik krajcár Gyanítható volt kezdettől fogva, hogy az önállósult Szlovákiában fölöttébb ingatag lesz a korábban szerzett jogaink megtartásáért folytatott küzdelem alapja, ha csak egy pillérre épül. Aki 150-ig el tud számolni, könnyen fel tudja mérni, mi lenne az eredménye annak, ha csak arra támaszkodnának, hogy képviselőink ott ülnek a szlovák parlamentben. Vagy annak, ha csak azt kalkulálnánk be, hogy Budapest majd megoltalmaz bennünket. Az elmúlt hetekben, a magyar-román alapszerződés megkötése körüli magyar-magyar vitát figyelve arról is meggyőződhettünk, hogy a mérvadó nemzétközi közvélemény segítségére is csak akkor számíthatunk, ha magatartásunk nem ellentétes a nyugati struktúrák törekvéseivel, értékrendjével. Önérzeteskedhetünk, megüzenhetjük Brüsszelbe vagy .Washingtonba, hogy „Eb ura fakó", attól még könnyen úgy járhatunk, mint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amelyet - keményvonalasai magatartásának köszönhetően - a Nyugaton hovatovább már egy kalap alá vesznek a bukaresti szélsőséges nacionalistákkal. Számunkra tehát nincs más ésszerű megoldás, csak az, hogy politikai pártjainknak szót kell érteniük a mérsékelt szlovák politikai erőkkel, Budapesthez fűződő kapcsolatainkban el kell határolódnunk azoktól a pártoktól, amelyek csak a történelemmel tudnak érvelni, és képtelenek hozzányúlni a jelenkor problémáihoz. Ha ezt meg meri tenni a három szlovákiai magyar párt közül legalább kettő, akkor a NATO és az Európai Unió háza táján sem balkáni tényezőként fogják emlegetni kisebbségünket. Akkor három erős pillérre építhetjük jogaink védeimezésének bázisát, és fel tudunk készülni a Mečiar utáni időszakra. Ehhez persze emberi és politikusi bátorságra van szükség, és - némely pártvezetőink részéről - a korábbi tévedések beismerésére, az elkövetett hibák korrigálására. E tekintetben - még ha politikusaink közül néhánynak nagyon nehezére esik is - érdemes a budapesti szociálliberális kormányról példát venni. Tagjai - ha nem síppal-dobbal, hanem csak a „sorok között" - beismerték: működésük egyik legnagyobb baklövését követték el azzal, hogy elmentek a „magyar-magyar csúcsra", amelyet olyan politikusok kezdeményeztek, akiknek a szomszédpolitikája főképp abban merül ki, hogy Trianont emlegetik. Ami, ugye, olyan szomszédpolitika, amelytől még a legliberálisabb és legjóhiszeműbb szlovákok, románok, szerbek is vad magyarellenessé válnak. Mindhárom szlovákiai magyar párt hibát követett el azzal, hogy a „magyar-magyar csúcs" nagyon kedvezőtlen nemzetközi visszhangját látva nem volt képes levonni a következtetéseket. Annak idején, a koalíciós szerződés megkötésének szorgalmazásakor nem hiszem, hogy volt politikus, publicista vagy közülünk bárki, aki legrondább rémálmában is számolt volna azzal, hogy alig több mint két éven belül ez a szerződés jelenti majd azt a béklyót, amely megakadályozza annak kimondását, hogy a király meztelen. Ma a koalíciós szerződés következménye, hogy a három szlovákiai magyar párt között az alapszerződésekhez fűződő viszonyt illetően alig-alig lehet különbséget lenni. A pártvezetők állásfoglalásaiból, jobbik esetben hallgatásából arra lehet következteüli, hogy e folyamatokat nem azoknak a magyarországi politikai erőknek a magatartása befolyásolja, amelyek kormánytényezőkként az alapszerződéseket megkötötték, és amelyek e tekintetben a lakosság többségének rokonszenvét bírják, hanem azoké, amelyek az 1994 nyarán tartott választásokon megmérettek, és könnyűnek találtattak. Utolsó szalmaszálként belénk, szlovákiai és romániai magyarokba kapaszkodnak, és - nem lévén szomszédpolitikájuk - csak abban reménykednek, hogy dagályos és terméketlen hazaffyaskodásukkal visszanyerik a lakosság rokonszenvét. Móricz Zsigmond hét krajcárját juttatja ez a szituáció az eszembe. A legnagyobbat bukott MDF, a Torgyán vezette Független Kisgazdapárt, a nacionalistává vált FIDESZ és a falmelléki módon közéletieskedő Kereszténydemokrata Néppárt politikailag lerongyolódott vezetői a koldussorba jutott szlovákiai kisebbségi pártoktól válják, hogy átutalják azt a bizonyos hiányzó hetedik krajcárt. Ez - testvérek között is - ízléstelen kibicelés azok rovására, akik egyébként is vesztésre állnak.