Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-19 / 219. szám, csütörtök

Í 2 \ ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. szeptember 2280. Az asszimiláció kezdete? Ez év nyarán 2-3 órát tartózkodtam az egyik dél-szlovákiai községben. Egy ismerősömnél vendégeskedtem. A falu hangszóróiból kellemes angol énekszám szólt. Kisvártatva szl&vák nyelvű szöveget kezdtek beolvasni. Tudtam, hogy a községben túlnyomórészt magyar anyanyelvűek laknak. Törvényesen kell használni a hivatalos nyelvet. A hirdetés témáját a ruhaneműk árusítása adta. A duruzsoló hölgy magyarul is elsorolta a megvásárolható áruk nevét. Csak hát sok volt benne a szépséghiba, a magyar szövegben elhangzott például a „tepláková súprava" kifejezés, sőt, hogy még érthetőbb legyen, a „tepláky" szó is. Akkor tehát nem szabadidő- vagy tréningruhának hívják? Továbbá elhangzott: „monterkák" - nem munkaruhák? A rolákok nem magasnyakú pulóverek? - mondogattam magamban. Ez ilyen nyakatekert szavak helyett nem lenne a fülünknek csemege, ha szép hangzású magyar szavakat használnának? Hiszen olyan bő és sokrétű a magyar szókincsünk, miért követünk él ellene merényletet. Legalább a nyilvános tájékoztatáskor beszéljünk helyesen. Ezzel nem ápoljuk az anyanyelvünket, ellenkezőleg, ártunk neki. A jövő generációt is mérgezzük vele. Mi történne akkor, fia a híradós hölgy a tájékoztatás előtt előszedné a szlovák - magya r szótá rt, és a n na k segítségével értelmes szavakat duruzsolna a község hangosbeszélőjébe? Azt is tudom, hogy DélSzlovákiában nagyon kevesen beszélnek értelmesen magyarul. Ha erre téved egy „anyaországi polgár", vajon az mit gondolhat ezek után rólunk? Úgy látszik, kevesen hallották azt a mondást, hogy nyelvében él a nemzet. Miért használjuk a más nemzet nyelvét a mi kifejezéseink közé keverve? Hiszen a mi anyanyelvünk is szép, ezért óvjuk és tiszteljük. HERCEG DIÁNA Szete Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Éjjeli érsekújvári tapasztalataim A sors úgy hozta, hogy augusztus egyik éjjelét Érsekújvárban kellett töltenem. Mivel szép nyári este volt, úgy döntöttem, hogy megtekintem éjjeli kivilágítás mellett Érsekújvár Fő terét, hiszen itt nappal is van mit megcsodálni, főleg, amióta a Szentháromság patinás, felújított szobrát visszahelyezték a Fő térre. Kísérőmmel a helyszínre érve, bizony pazar látvány fogadott. A kivilágított Fő tér, benne a Szentháromság gyönyörű szobrával, a sok színben pompázó szökőkút, mind-mind kellemes és felemelő érzéssel töltött el. Amint így nézelődtünk és élveztük a sok kellemes látnivalót, nagy zsivalyra lettünk figyelmesek. Honnét, honnét nem 14-15 éves görkorcsolyázó suhancok hada lepte el a Fő teret, annak ellenére, hogy már éjfélre járt az idő. A suhancokat azonban nem elégítette ki, hogy nagy zsivallyal és hangoskodással görkorcsolyáztak a kivilágított Fő téren, hanem a hangadójuk (és vezérük?) javaslatára a Szentháromság szobrát vették célba, és oda fel és leugrálva mutatták be tudásukat. Ez a látvány bizony lehangoló volt. Lehangoló azért is, mert nem tisztelték a szobrot és játékszernek tekintették, szinte megbecstelenítették. Annak ellenére, hogy a Fő térről ki vannak tiltva a motoros járművek (ami szerintem nagyon helyes) rövid időközönként áthajtott a rendőrség és a városi rendőrség egy-egy kocsija. Szívem mélyén reméltem, hogy a rend őrei majd rendre intik a suhancokat, de nem így történt. Ők úgy tettek, mintha nem is látnák az ott történteket. Azon már nem is csodálkoztam, hogy ezek után még nagyobb ricsaj zavarta az amúgy csendes éjszakát. Közben német turisták is megjelentek, és ők is élvezték (volna) a sok szép látnivalót. Nekik sem volt ínyükre a suhancok szemtelen viselkedése. Hogy lehet az, hogy a tizenéves fiúcskák még éjfél után sem hiányoznak otthonról? Vagy talán a szülők észre sem vették, hogy csemetéjük éjnek idején nem tartózkodik otthon? Amennyire feldobott lélekben a sok gyönyörű látnivaló, annyira lehangolt a hanyag hozzállás mind a rendőrség, mind a szülők részéről. VARGA TERÉZIA Szimő Értünk vagy miattunk? Megdöbbenéssel olvasom a hazai szervezetek és magyarországi intézmények közti nyílt „pereskedést" egy-egy pénzügyi, erkölcsi és egyéb témában. Ha már egyetlen napilapunk az Új Szó felveszi a témát a „szenzációs hírek" sorába, kénytelen vagyok én is kifejteni a véleményem például a Magyarok Világszövetsége szervezetét ért támadásokkal kapcsolatban. Az MVSZ-szel azóta van szorosabb kapcsolatom, amióta Pogány Erzsébet lett a felvidéki szakreferens, s megkeresett mint Csemadok TV titkárt, hogy miben működhetünk együtt. Neki köszönhetően Budapesten egy közös karácsonyi ünnepen felejthetetlen élményben volt részük gyermekeinknek. Továbbá neki köszönhetően ünnepelnek középiskolás diákjaink népviseletbe öltözve odaát a millecentenáriumi rendezvényeken. Az érsekújvári CSEMADOK TV nevében felkértem Dobos László alelnököt egy közös rendezésre, illetve támogatásukra a járási millecentenáriumi rendezvény alkalmából, melyre Dobos László és Pogány Erzsébet segítségével nemcsak erkölcsi hanem anyagi támogatást is kaptunk. Pogány Erzsébet nem egy alkalommal kereste fel a TV titkárokat segítségkínálás céljából - s nekünk ígéretét mindig betartotta, s a megígért összeget is megkaptuk. Sajnos egyre jobban tapasztalom, hogy az egyetlen napilapunk egyre többet foglalkozik a gyilkossági hírek, szenzációs hírjelentések mellett a sokszor csak a két félre tartozó, s nem a nagy nyilvánosságot igénylő cikkekkel, levelekkel, ahelyett, hogy a hazai értékeink feltárásával foglalkozna. Gondolok itt azon falvak kis és nagy tetteire (kultúra és egyéb területen) ahol nem kis erőfeszítésbe kerül létrehozni közérdekű tetteiket. A legtöbb jelentős esemény, probléma, csak egy-egy levelező tollából kerül a közvélemény elé. Szívesen vennénk illetékes szervek, hivatalok megszólaltatását a midennapi életünket érintő témákban is. DÁNIEL ERZSÉBET Nána Nemzetek keveredése A berlini olimpia sikeres magyar sportolóit így köszöntötte a költő: „Volt mit megtanuljon a külföld, ha akart, becsüld meg barátként és ne bántsd a magyart." Igen, ott van a szó „ha akart", de nem akarják! Nem akarják azok, akik 1100 éve együtt élnek velünk magyarokkal, és a magyarság szenvedéseinek csak szemtanúi, vagy kárörvendő szemlélői voltak. Nem lehet az 1996-os olimpiai magyar „éremaratást" a szomszédos népek pozitív „vérbehatásának" tulajdonítani! Pedig ezzel is próbálkoznak egyesek. Most már csak az hiányzik, hogy valamilyen áltörténészek bebizonyítsák, hogy a sikeres magyar olimpikonok nem is magyarok, hanem szlovák, szerb vagy román származásúak. Hitlerék megalkották a maguk módja szerint az igazi német méreteit, hajának, szemének színét és tudja isten, még milyen tulajdonságait. Már csak az hiányzik, hogy valamelyik „túlnemzetieskedő" megalkossa az igazi szlovák ideált is. Igaz, nem lehet letagadni a keveredést sem. Ez volt is és van is. Valamikor a szép szlovák menyecske nem biztos, hogy visszautasította a nyalka magyar, svéd vagy huszita huszár kíméletes vagy kíméletlen udvarlását, és talán a jóvágású drótos is segített néha egy-egy kikapós, elhanyagolt magyar menyecske bánatának enyhítésében. Mivel a huszárnak, drótosnak mindig sietős volt az útja, nem nagyon várta meg, hogy a szerelem gyümölcse beérjen, továbbállt és hivatalos apa az lett, aki éppen kéznél volt. Nemzetiségre való tekintet nélkül. Hát még az első éjszaka jogán, ki tudná megszámolni hány utódot nemzett a szlovák vagy magyar főúr. Jó volna, ha bizonytalan származásunknál fogva nem nagyon nemzetieskednénk, hanem érjük be annyival, hogy mindenki olyan nemzetiségű, amilyennek vallja magát! Közép-Európa ébredező apró nemzetecskéi ne akarják felsőbbrendűségüket a másik nemzet elnyomásával lépten-nyomon bizonyítani. Ne akarják egyesek azt a nemzetbánatot, amit a szlovák olimpikonok kevésbé sikeres szereplése okozott, azzal gyógyítani, hogy lekicsinylik mások eredményes szereplését. Nem vagyok nacionalista, de büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok és nehezen viselem el azt a sok mocskolódást, ami nemzetemet éri! Nacionalista voltam akkor, amikor 54 éves apám tőlem, a 16 éves fiától kérdezte meg: „Mi legyen fiam? Ha reszlovakizálunk itthon maradunk, ha nem, elvisznek Csehországba. " Azt válaszoltam: „Hát vigyenek!" - el is vittek, méghozzá állatok módjára, marhavagonban. BARTAL RUDOLF Bős Sok utas - kevés ülőhely Nem szeretem, amikor szeptember elején megkezdődik az ősz, s azt se, hogy az idősebbek „boldog" utazása Kassán a helyi tömegközlekedési eszközökkel csak két hónapig tart: akkor, amikor július és augusztus hónapokban az iskolákba járók nyári szünidejüket töltik. Mert szeptember elejétől június végéig az öregeknek, betegeknek, megfáradtaknak befellegzett. Ha egészen véletlenül valamelyik villamos kiinduló állomása közelségében diákotthon (internátus) van (mint a Csermelyben), akkor a reggeli órákban a diákok a villamoson kényelmesen elfogalnak csaknem minden ülőhelyet, s amíg nem értek el a célpontjukig, addig az atombomba se robbantja ki őket helyeikről. Nyugodtan ülnek és fecsegnek, nevetgélnek, gúnyt űznek a fehérhajú férfiakból és őszhajú nőkből, kisgyermekkel utazókból, áldott állapotban lévő fiatalasszonyokból. A kilences számú villamos a Csermelyben lévő Lokomotíva pályától indul. A minap, akik a Szabadtéri színpad mellett szálltunk be, teli villamosba léptünk. Csaknem minden ülőhelyen az említett fiatalok ültek és szórakoztak, fittyet se hánytak az újonnan belépők korára. Állunk mellettük 70-80 évesek, mint a Az úton Egy barátságosnak korántsem mondható szeptember reggelen biciklim nyergébe pattantam és elindultam a szomszéd faluba, apró-cseprő dolgaim intézésére. Gondoltam, munkanélküli lévén, így legalább megtakarítom a buszköltséget. Vígan kerekezve Jack Kerouac hasonszőrű hősén gondolkodván értem el a falunk végét. Igaz, kurta kocsma nem várt, viszont egy pár vicsorgó véreb igen, nosza, gyorsan lóról, akarom mondani bicajról le. Kerouac hősének könnyebb volt, mert a transzamerikai vasút vagonjaiban, feketén utazva nem fenyegette kutyaharapás, legfeljebb a vonatkísérők hajszolták, engem viszont a foguk fehérjét mutogató kutyusok. A kerékpárt magam elé állítom és várok. Farkasszemet, akarom mondani kutyaszemet nézünk egymással, patthelyzet, se előre, se hátra. Nesze komám, mondogatom, kellett neked spórolni? Hangos dudaszóval egy autó húz el mellettem, érces hangjára szerencsémre a kutyák eloldalognak. Pár perc kerekezés után hatalmas záporeső zúdul a nyakamba, és bizony az útszéli csenevész barackfák vajmi kevés vékarók a sövényben, ám ők semmit se vettek észre. Nekem azért szerencsém volt, egy hely véletlenül üres volt. A következő megállón egy idősebb hölgy szállt fel, lehetett látni rajta, hogy fáradt, szeretne leülni. Messzebbről intek neki, hogy jöjjön közelebb, felkínálom az ülőhelyet. Nem fogadta el, s hangosan elkezdte a témát - hiszen ülnek itt fiatalok, valaki csak átadja a helyét. Aztán több idős is hangosan célozgatott, ám a fiatalok közül egyik sem állt fel. Egy volt munkatársam valamikor szilárdan meg volt győződve arról, hogy úrnak és cigánynak születni kell! Ezt nem lehet tanulni és elsajátítani. Hogy milyen igaza volt! Lehet valakinek öt érettségije és tíz főiskolája, mégsem tartozik az úriemberek közé, ha nincsen meg benne a veleszületett intelligencia, figyelmesség, a mások iránti tisztelet. Igen, iskolák nélkül is vannak úriemberek. Nézetem szerint ezen a téren az idősebbek 90 százaléka figyelmes, tisztelettudó mások iránt. Sajnos, a mai fiatalok azt tartják, hogy a tömegközlekedési eszközökben majd úgyis eleget fognak állni, amikor öregek lesznek. Hát nincs igazuk? IVÁN SÁNDOR Kassa delmet nyújtanak a zápor ellen. Fel a fejjel, nyugtatom magam, Kerouac hőse vonatütközőn utazott egészen San Franciscóig és kibírta. Burgonyaföld mellett folytatom a kerekezést, minden 200 méteren őrbódé, mindenütt őrök, és természetesen a lógó nyelvű, lihegő és acsarkodó kutyák! Jaj nekem, sikolt fel lelkemben a hang, táska is van nálam, ezek azt hiszik, hogy krumplit akarok lopni. Beletaposok a pedálba, jobbkéz felől aranyló napraforgó mosolyog rám, szerencsére a tábláról csupán madárcsicsergés hallatszik. Megnyugszom, talán sikerül, közel már a falu, egyre közelít a templomtorony. A semmiből hirtelen egy kamion terem elő, szinte a könyökömet súrolva száguld el mellettem - megállj csak te talján, találkozunk még Piavénái, kiáltok utána (olasz volt az istenadta). Még egy éles kanyar és máris a falu nevét jelző kétnyelvű tábla köszönt rám. A Nádszeg d betűje alatt golyóütötte lyuk, fura szórakozás, vagy eltüntetik a magyar helységnévtáblát, vagy „legalább" megrongálják. Megérkeztem, de a visszaútra gondolni sem merek. SZABÓ SÁNDOR Királyrév FEKETE SERIFFEK, ÚJ SZÓ, 1996. VIII. 22. A rend szigorú őre Indulatosságunkban ért sérelmek néha a helyzetet teljesen elferdítik, és a haragunk is csak rossz tanácsadó lehet. Nem vagyok rendőr, méginkább nem fekete seriff, sem az ún. „Jani". Csak egyszerű, figyelmes sofőr. Ugyanis a dunaszerdahelyi bevásárló központ "mögötti parkoló, illetve udvarrész csak az ott lakók és az árut fuvarozók részére biztosít parkolási lehetőséget. Amint az ott lévő tábla is világosan értésünkre adja! Ki van téve a tilos behajtani tábla és alatta az említett kiegészítő feliratos tábla. Tulajdonképpen amit a falusi kollégái is jogtalanul használnak. De addigjár a korsó a kútra, míg egyszer el nem törik. A büntetési csekk is jogos. Amit nevezzünk egyszerűen az ön számára akár tandíjnak is. Ha ismét önért megy a tisztelt férje autóval, javaslom, használja a legközelebbi kártyás nagyparkolót, az sincs messzebb és lényegesen olcsóbb. Különben is nem mindig az egyszerű megoldás a jobb. Kérdezi, hogy miért annyi az autófeltörés és lopás városainkban, akár Dunaszerdahelyen is? A válaszom egyszerű: kevés a rend szigorú őre és sok a garázdálkodó. fzek után ha valaki úgy döntött, hogy inkább biciklire pattan, csak bátorítani tudom. Ez esetben ugyanis biztosak lehetünk abban, hogy se tilosban való parkolásért, se gyorshajtásért nem fognak megbüntetni! Egy figyelmes sofőr • - Dunaszerdahelyről Nélkülözhetetlen az óra Véget ért a szünidő s vele a nyugodt reggelek. Helyette jön a percnyi pontossággal való ébredés, készülődés, aztán rohanás az autóbuszra. Manapság az óra olyan, mint a só. Bizony hiányzik... Már a gyerekek is beilleszkedtek percnyi pontosággal ezekbe a rohanó mindennapokba. Az én gyerekem kilencéves, gondoltam, éppen itt az ideje, hogy órát viseljen. Elindultam a szokásos bevásárló útra. Döntöttem is, talán rosszul. Ugyanis órát minden bóvliárusnál kaptam volna. De én ragaszkodtam a minőséghez, így az órásboltban vásároltam. Eltelt egy év, eleinte késett, majd teljesen megállt az óra. Visszavittem a boltba, segítségképpen kaptam egy másik járásbeli órásmester címét. Küldjem el, postai költség, javíttatás, feltéve, ha megtudják javítani. Lehet, hogy vásárolhatok egy másikat. Idestova huszonöt éve, mikor én is megkaptam az első órámat. Régi kis békebeli Lucsky ketyegő volt. Még ma is működik. Vastag, domború üveglapja mindentől megvédi. Aranyló rámája ma is fénylik. Sosem felejtem el, kitől is kaptam, ha ránézek. Hasonló nemes gondolat vezérelt engem is, mikor gyermekemnek az órát vásároltam. Csak egyben tévedtem. Valószínű, hogy huszonöt év elteltével nemhogy ránézni nem fog, de emlékezni sem fog rá... OROSZ ERIKA Pódafa Mercedes, BMW és száraz kenyér A minap úgy hozta a véletlen, hogy kora reggel az érsekújvári Sznf utcán mentem. A volt járási építkezési vállalat épülete előtt (amelyben most a munkaügyi hivatal székel) rengeteg ember tolongott. Már maga a látvány is érdekes volt. Hiszen voltak itt használt ruhákba öltözött emberek és voltak, akik úgy ki voltak öltözve, mintha legalábbis lakodalomba, vagy valami ünnepségre érkeztek volna. Pedig csak a szokásos kötelező aláírási kötelezettségüknek tettek eleget A csoporton átvergődve akaratlanul is egy-egy mondatfoszlány ütötte meg a fülem. Volt, aki azon méltatlankodott, hogy már megint meg kell jelennie, holott otthon a fóliában ott kellett hagynia a napszámosait s voltak olyanok (ők voltak a szerényen öltözöttek) akik azon morfondíroztak, hogy alig kapnak pár koronát és még azt is utazásra kell költeniük, így még rendes kosztra sem futja nekik. És ekkor ért a legnagyobb megleptés. Ugyanis az épület elé egy vadonatúj Mercedes és egy BMW gépkocsi kanyarodott be. Gondoltam magamban - naivan - hogy talán valami fejesekről van szó. De mint kiderült - távolról sem erről volt szó. Az autók tulajdonosai elegánsan kiöltözve, amerikai cigarettát tartva a szájukban, kiszállva azon méltatlankodtak, hogy még nincs nyitva az épület. Az is érdekes jelenség volt, hogy egyikük sem a kormány mögül szállt ki! Nekik ugyanis sofőrjük volt! Ezt nevezem életszínvonalnak - morfondíroztam magamban. Habár elég sürgős volt a dolgom, beszédbe elegyedtem pár szerényen öltözött polgárral. S bizony nem bántam meg! Volt aki elpanaszolta, hogy még a 300 koronát sem kapja meg havonta, habár becsületesen ledolgozott több mint harminc évet A magas HIVATAL arra hivatkozik, hogy élettársa elég szép rokkantsági nyugdíjat kap, éljenek meg abból. Azt viszont nem vették figyelembe, hogy a nyugdíj nagy része elfogy az élelmiszerre, a gyógyszerekre. Mit érdekli az a hivatalnokokat?! S hogy már ledolgozott több mint harminc évet? Az is az ő baja! Azt azonban egyik hivatalnok sem vette észre (nem akarta?), hogy egyeseknek még MERCEDES-re és BMW-re is futja. A drága külföldi utazásokat nem is számítva. Az egyik fiatal eldicsekedte, hogy életében még egy napot sem dolgozott, mégis annyi szociális segélyt kap, hogy alig bírja elkölteni a családjával. Még külföldi utazásokra is bőven telik. S voltak olyanok, akik azzal dicsekedtek, hogy a fóliákból mennyi bevételük volt. Hogy is van ez? Az egyiknek méregdrága autóra, ruházatra, sőt sofőrre is telik, míg a másik örül, ha naponta tejet és friss kenyeret tud venni magának. Leg többször azonban száraz kenyéren rágódik, mivel az a kevés szociális segély, amit koncként odadobnak, az is elmegy jószerivel a rendszeres kötelező utazásra. NAGYANDRÁS Szimő