Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-19 / 219. szám, csütörtök
Í 2 \ ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. szeptember 20. Árat emel a Slovnaft? A pozsonyi Slovnaft üzemanyagár-emelést tervez. Slavomír Hatina vezérigazgató tegnapi tájékoztatása szerint a gázolaj 10, a 98-as oktánszámú ólommentes motorbenzin pedig 40 fillérrel drágulna. Az áremelés időpontjáról még nem nyilatkozott. Jelenleg a Slovnaft-kutaknál a BA 98-as benzin literje 21,90-be, a gázolajé pedig 19,30-ba kerül. -úRÖVIDEN Besztercebányán tegnap átadták a Szlovák Posta új központját. Ján Jasovský, az állami vállalat igazgatója reményét fejezte ki, hogy a központ fontos szerepet játszik majd a régió fellendítésében. Vladimír Mečiar tegnap megbeszéléseket folytatott Daríusz Rosati lengyel külügyminiszterrel. A találkozó központi témáját a közép-európai országok euro-atlanti integrációja képezte. Ezt követően Ivan Gašparovič, a parlament elnöke is találkozott a lengyel külügyminiszterrel. A csődtörvény pótolhatatlan szerepet játszik Szlovákia gazdasági életének élénkítésében, s ennek megfelelően 1991-es elfogadása óta több módosításra szorult - nyilatkozta Katarína Tóthová, a kormány törvény-előkészítő testületének alelnöke annak kapcsán, hogy az említett törvényt a közeljövőben ismét módosításra terjesztik a parlament elé. TA SR Zárt ajtók mögött számolt be az orosz miniszterelnöknek a csecsenföldi tárgyalásokon elért eredményeiről a nemzetbiztonsági tanács titkára. Egyelőre csak annyi tűnik bizonyosnak, hogy Moszkva továbbra sem helyesli Lebegy akcióit. Csernomirgyin kormányfő környezetéből olyan hírek szivárogtak ki, melyek szerint a miniszterelnök nem kíván Jandarbijev csecsen szeparatista vezetővel tárgyalni a koalíciós kormányról. Másfél évtizedes huzavona után bíróság elé állítanak egy 86 éves francia háborús bűnöst. Maurice Papont azzal vádolják, hogy 1942 és 1944 között szerepet játszott 1690 zsidó deportálásában. A cseh kormány tegnap elfogadta a jövő évi költségvetés tervezetét. Václav Klaus kormányfő azt mondta, hogy kiegyensúlyozott költségvetési javaslatot terjesztenek a parlament elé: a kiadás és a bevétel egyaránt 549,1 milliárd korona lesz. Klaus feltárta azt is, hogy több minisztériumnak korlátoznia kell tevékenységét, de nem a védelmi minisztériumnak. A kabinet mindenféle változtatás nélküljóváhagyta a cseh-szlovák határról szóló törvényjavaslatot, amelyet idén áprilisban a cseh törvényhozás elutasított. MTI Aláírásgyűjtés Slavkovská ellen (Folytatás az 1. oldalról) ter, valamint Bauer Edit (Együttélés), Ján Lángoš és Milan Ftáčnik (DBP) terjesztett be egy sor módosítást. Ján Lángoš a tervezetet egyenesen nemzetellenesnek nevezte. Bauer Edithez hasonlóan kifogásolta azt a paragrafust is, amely megakadályozná, hogy külföldi egyetemek kihelyezett részlegeket működtessenek Szlovákiában. Arra hivatkozva javasolták az ezt szabályozó paragrafus megváltoztatását, hogy a legérintettebbeket, tehát a diákokat a minisztériumi illetékesek meg sem kérdezték. A DU nyilatkozatban tiltakozott az ellen, hogy a kormánykoalíció képviselői alattomos módon az új törvény apropóján Eperjesre akarják áthelyezni a kassai Šafárik Egyetem rektorátusát. A kormánypárti honatyák szinte kivétel nélkül kiálltak a kabinet előterjesztése mellett. Ján Slota zsolnai polgármester (SZNP) pedig azt javasolta, hogy a zsolnai közlekedési főiskolát Zsolnai Egyetemmé kereszteljék át. A vitát ma az interpellációk után folytatják. Új törvény az ügyészségekről A törvényhozás kormánypárti többsége jóváhagyta az ügyészségekről szóló törvény javaslatát. Mint közöltük, a tervezet megvitatására még kedden sor került. A kormány-előterjesztést ellenzéki bírálatra ugyan sikerült néhány pontban módosítani, ám több képviselő továbbra is azt tartja, hogy lehetőséget ad a visszaélésre. Michal Vaľo legfőbb ügyész ezt ugyan felszólalásában visszautasította, ám az ellenzék szerint Vaľo nem győzte meg őket az ellenkezőjéről. Az ellenzék szerint az elfogadott törvény szinte korlátlan lehetőséget biztosít a hatalom számára. Az ellenzék az előterjesztést nem szavazta meg, annak ellenére, hogy végül is kikerült az a rész, amely lehetővé tette volna, hogy az ügyészség beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, s esetleg befolyásolja döntéseit. Többen kijelentették: az eredeti kormányjavaslat lehetővé tette volna, hogy az ügyészek feletteseik utasítására szakmai meggyőződésükkel ellentétes, egyértelműen politikai célt szolgáló döntéseket hozzanak. Nem támogatta a parlamenti többség a Magyar Koalíció javaslatait, amelyeket Rózsa Ernő (Együttélés) terjesztett be. A kormánykoalíció megszavazta azt a törvénytervezetet is, amelynek értelmében a stratégiai vállalatok ellen nem lehet csődeljárást indítani, (gágyor) MECIAR BIZTOSÍTOTTA B00THR0YD ASSZONYT: KÖTVÉNYPIAC Európába tart az ország TA SR-hír Vladimír Mečiar miniszterelnök tegnap fogadta Betty Boothroydot, a brit parlament alsóházának elnökét. A megbeszéléseik gerincét Szlovákia euro-atlanti integrációs esélyei képezték. Mečiar biztosította vendégét: Szlovákia valóban Európába tart, és 1998-ig teljesíti az integráció valamennyi feltételét. Betty Boothroyd a parlamenti bizottságok összetétele felől is érdeklődött. Mečiar elmondta, valamennyi bizottságnak van ellenzéki tagja, viszont elismerte, hogy a bizottsági elnökök és alelnökök csak a kormánypárti képviselők soraiból kerültek kí. A kormányfő felhívta vendége figyelmét Szlovákia gazdasági sikereire is, melyeket annak ellenére ért el az ország, hogy Csehszlovákia szétválása után a külföld gyanakodva tekintett Szlovákiára. Gabonaimport fenyeget? - Az Állami Piacszabályozási Alap jelenleg 165 ezer tonna gabonát és 2500 tonna árpát vásárolt fel a termelőktől, az előzetes, 400 ezer, illetve 20 ezer tonnáról szóló szerződésekkel szemben nyilatkozta Michal Štangel, az alap igazgatója. Štangel tájékoztatott az alap legutóbbi döntéséről is, melynek értelmében azok a termelők, akik a gyenge terméshozamok miatt nem tudják szállítani a szerződésben foglalt mennyiséget, kukoricával is pótolhatják azt. Az alap szeptember végén összegezi és értékeli a szerződések teljesítését. Azok a mezőgazdasági vállalatok, amelyek a jelzett időpontig sem teljesítik kötelezettségüket, nem részesülhetnek az alap támogatásából. Az igazgató szerint a termelők szándékosan tartják vissza a termést, a felvásárlási ár emelése reményében. Ha ez az állapot tovább folytaié dik, esetleg külföldi behozatal is szükségessé válhat - mondta Štangel. TA SR TA SR-hír OECD: óvatos a külföld 5,3 korona értékben fektettek be külföldi cégek az országban. 1995 végéig egyébként összesen 21,9 milliárd korona értékben áramlott tőke Szlovákiába, ami az ország szükségleteit tekintve kevésnek mondható. A legnagyobb külföldi befektető Ausztria, az összbefektetések 21,4 százalékát mondhatja magáénak. Utána Németország (17,5%) és Csehország (16,2%) következik. Az USA részesedése 11,4 százalék. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által a szlovákiai befektetésekről kidolgozott jelentés szerint a külföldi tőke óvatosan szivárog be Szlovákiába. Az elemzés egyúttal rámutat: a magánosítás során a szlovák fél is sokáig ingadozott, mekkora teret engedjen át a külföldi befektetőknek. 1994-ben még 5,7 milliárd, viszont 1995-ben már csak Minimális kereslet TA SR-hír Az RM-System Slovakia eddig közel 110 ezer vagyonalapi kötvény eladására kapott megbízást, kereslet viszont csupán ötven darab megvásárlására mutatkozott. Ezt tegnap Darina Huttová, az RM-S igazgatóhelyettese nyilatkozta. Véleménye szerint a kialakult helyzet oka abban keresendő, hogy a kötvénytulajdonosok tájékozatlanok értékpapírjuk felhasználásának, értékesítésének lehetőségeiről. Emberölés Handlován TA SR-hír Halállal végződött egy 34 éves roma férfi és egy 62 éves nyugdíjas szóváltása Handlován. A két férfi egy sörözőben különbözött össze kedden este, szópárbajuk záróra után az utcán folytatódott. A támadó több ütést mért a nyugdíjas fejére, mire az a földre esett. Valószínűleg ekkor szerezte halálos sérüléseit. A halál pontos okát törvényszéki boncnok állapítja meg. A tettest tizenhat órán belül elfogta a rendőrség. Pavol Kamenský, a járási rendőrparancsnokság szóvivője kizárta az emberölés rasszista indítékát, illetve azt, hogy a történteknek köze volna a közelmúltban, Privigyén meggyilkolt bőrfejű halálához. Csémyék franciaországi válaszlevélre várnak (Folytatás az 1. oldalról) desen, majd csak úgy mellékesen megjegyzi: - Jó volna már utazni... Az utazás időpontja, sajnos, nem ismert. Úgy tűnik, a biztosító hajthatatlan, csak a beavatkozás után hajlandó fizetni, a franciák viszont előre kérik a pénzt. Nóra asszony elmondta: - Az alapítvány kuraté riuma a lyoni kórház igazgatóságához inté zett levelében ismerteti a hazai fél álláspontját. Arra kérjük őket, tegyenek kivételt, illetve ne ragaszkodjanak a gyógykezelés teljes összegének átutalásához, hanem „elégedjenek" meg egy bizonyos előleggel. Hinni szeretnénk, hogy megértik helyzetünket, és kompromisszumos megoldás születik. Jó volna, ha még a tél beállta előtt utazhatnánk. Nyáron azt reméltük, hogy Palkó születésnapjáig, január 5-éig már túl leszünk a nehezén. Az ügyintézés lelassult, ami nincs jó hatással sem egészségi, sem kedélyállapotára. Mindezek ellenére nem csüggedünk, a kettős szervátültetésről nem mondunk le. (péterfi) SZECHENYI-EVFORDULO Koszorúzás Komáromban ÚJ Szó-Információ Kétszázöt évvel ezelőtt, 1791. szeptember 21-én született a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István. Az évfordulóról méltóképpen kíván megemlékezni a Csemadok komáromi szervezete, s szeptember 21-én, szombaton 17 órakor ünnepélyes keretek között megkoszorúzza a Zichy-palota falán lévő Széchenyi-domborművet. A tudós-politikus emléktábláját 1993-ban a Csemadok kezdeményezésére helyezték el, s megkoszorúzása azóta a Pro Probitate (Helytállásért) Díj átadása kapcsán rendezett ünnepség szerves részét képezi. (km) Kassán nem lesz autógyár - Egy személygépkocsiszerető üzem létesítése óriási befektetést kíván, s ezen a téren tapasztalatokkal sem rendelkezünk - nyilatkozta Ivan Lacko, a Kelet-Szlovákiai Vasmű alelnöke arra a kérdésre, hogy a cseh Škoda autógyár legnagyobb külföldi szállítójaként nem tervezik-e egy kassai üzemrészleg létrehozását. Lacko hozzáfűzte, a kérdéssel már korábban is foglalkozott a vasmű vezetősége, ám a negatív döntés ellenére sincs veszélyben termékeik csehországi exportja. Az alelnök szavai szerint a vezetőség jelen pillanatban a gyártás modernizálását tartja legfontosabb feladatának, amely mintegy hatmilliárd koronát emészt fel TA SR ÉRSEK1ÚVÁR Szüreti ünnepség ÚJ Szó-hír Szombaton Érsekújvárott már negyedik alkalommal rendezik meg a szüreti ünnepséget. A szervezők között van az önkormányzat, a városi hivatal, a városi művelődési központ, az idegenforgalmi vállalat, a Novocentrum, a Poľnohospodár Rt., illetve a Matica slovenská és a Csemadok helyi szervezete. A program a Főtéren délelőtt tíz órakor kezdődik az új termés megáldásával, majd utcai felvonulás következik hagyományos öltözékekben. Délután öttől másnap hajnalig a Novocentrumban kulturális műsorok és táncmulatság várja az érdeklődőket. (kamoncza) Tőkés: Magyarország elárult bennünket A szerdai bukaresti lapok számos anyagban - hírben, nyilatkozatban, kommentárban - tértek vissza a román-magyar alapszerződés aláírására. A Cotidianul című ellenzéki lap induló anyagként „Magyarország elárult bennünket, a Nyugat pedig üdvözli ezt" címmel Tőkés Lászlóval közölt interjút. „Az alapszerződés aláírásával eloszlott az az illúzió, hogy a magyar kormány feltétle nül támogatja politikánkat". „Az alapszerződés nem tragikus a re mániái magyar kisebbség számára, aláírása pedig nem fogja megakadályozni követeléseinket. Sem Iliescu, sem Horn nem befolyásolhatja, akadályozhatja meg politikánkat" - mondta a püspök „tipikus posztkommunista megegyezésnek" minősítve a dokumentumot, amelyet „két hiteltelen fél" kötött - még ha tartalmaz is bizonyos „természetes" előírásokat. A magyar kormány „jobban becsapott bennünket, mint a román" idézi a lap az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, aki szerint ezért „teljesen meg kell változtatni az RMDSZ politikáját". A budapesti nyilatkozat, amelyben a magyar kormány kötelezte magát a határon túli magyarság céljainak támogatására, „illúzió, ellenünk irányuló cinikus taktika" volt - fejtette ki Tőkés László, aki szerint Magyarország „megalázó módon" aláveti magát külső hatalmaknak. MTI Együttműködési bizottság alakul (Folytatás az 1. oldalról) A magyar külügyminiszter elmondta azt is, hogy a megbeszélésen szó esett a kisebbségek helyzetéről. Ezzel kapcsolatban szorgalmazta a kisebbségi nyelvhasználati törvény mielőbbi elfogadását Szlovákiában, illetve a kisebbségek kultúrájának támogatását. Kovács László hangoztatta: Budapest kész a Magyarországon élő szlovákok kulturális ellátottságának javítására, s ugyanerre kéri a szlovák felet a Szlovákiában élő magyarokat illetően. Pavol Hamžík egyebek mellett arról szólt, hogy a kapcsolatokat zavaró nyitott kérdéseket ideiglenesnek tartja, s több olyan elemet lát, ami összeköti a két országot, mint ami elválasztja őket. Elhangzott az is, hogy a két külügyminiszter megállapodott: szakértői tárgyalásokat folytatnak a bősi vízlépcsőről annak érdekében, hogy lehetőleg peren kívül állapodjanak meg a vita rendezéséről. Ugyanakkor Hamžík ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: Pozsony is a peren kívüli jó megállapodást szorgalmazza, de a hágai rendezés jobb, mint a peren kívüli rossz megállapodás. A magyar-román alapszerződéssel kapcsolatban a szlovák külügyminiszter hangoztatta: a pozsonyi megítélés szerint az stabilizálja a régiót. Üdvözölte az alapszerződés szövegezését, amely véleménye szerint lényegében igazolta a szlovák álláspontot a vitás kérdéseket illetően. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy szakértők vizsgálják, miként lehetne újjáépíteni a Esztergom és Párkány közötti hidat. „Ez pusztán technikai probléma, a politikai akarat mindkét ország részéről megvan" - hangsúlyozta Kovács László. Pavol Hamžíkot kérdezték a szlovák parlament döntéséről, miszerint idegen állam himnusza csak akkor hangozhat el, ha az adott ország állami küldöttsége is jelen van. A külügyminiszter hangsúlyozta: nem lehet tiltásról beszélni ez ügyben. Egy idegen állam himnuszának elhangzásához olyan szokások kapcsolódnak, amelyeket be kell tartani. Minden fejlett demokráciával rendelkező országban rendezték ezt a kérdést, és az ezzel kapcsolatos szlovákiai intézkedés sem haladta meg ezt a keretet. Kovács László ellenben azt hangoztatta, hogy Magyarország nem tervez intézkedéseket az idegen himnuszokkal kapcsolatban, és gondolkodásától távol áll az ilyesmi. Tegnap Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke is fogadta Pavol Hamžíkot. A házelnök megítélése szerint a két ország között minden szinten élénk párbeszéd folyik. Erre utalva a házelnök csalódottságának adott hangot Horn Gyula és Vladimír Mečiar tervezett találkozójának elmaradása miatt. Gál Zoltán reményei szerint ez pótolható lesz. A tervek szerint erre a találkozóra még az idén sor kerül. A külügyminiszter a maga részéről azt hangoztatta, hogy az alapszerződést jó keretnek tekintik Szlovákiában, ugyanakkor nem tartják szerencsésnek, ha abból kiragadnak egyes elemeket, például a kisebbségek ügyét. Szorgalmazta a parlamenti bizottságok közötti kapcsolatok elmélyítését is. A találkozást követően Pavol Hamžíkot fogadta Horn Gyula miniszterelnök. OKTATÁS. KULTÚRA Szlovákiai magyar politikusok Budapesten A magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium is közreműködik abban a felmérésben, amelyeta szlovákiai magyar kisebbség oktatási és kulturális helyzetéről készítenek a szlovákiai magyar koalíció oktatási vezetői. Ezt Magyar Bálint kultuszminiszter jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján azt követően, hogy megbeszélést folytatott Hóka László (MKDM), Dolnyik Erzsé bet (Együttélés), Berényi József (MPP) és Sidó Zoltán (Szlovákiai Magyar Pedagógiai Szövetség) szlovákiai magyar politikusokkal. Mint elmondta: a dokumentumot - újabb egyeztetés után megküldi a szlovák oktatási, valamint kulturális tárcának azzal a céllal, hogy felhívja miniszter kollégái figyelmét a szóban forgó problémákra. Magyar Bálint véleménye szerint az alapszerződés megkötése óta jónéhány olyan törvény született Szlovákiában, amelyek intézményesen rontják a magyar kisebbség helyzetét. Ezek között említette az államnyelvről szóló megszorító jellegű törvényt, amit nem követett az ígért kisebbségi nyelvtörvény megalkotása. A művelődési tárca vezetője ide sorolta a területi felosztásról szóló szabályozást, az alapítványok felügyeletéről szóló törvényeket. A kultúra és az oktatás területén pedig külön felhívta a figyelmet a magyar gimnáziumigazgatók leváltására, továbbá arra, hogy Csemadok ez évben egyáltalán nem kapott állami támogatást, és jó néhány magyar intézmény „jogalanyiságát" is megszüntették. MTI