Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-18 / 218. szám, szerda
AJ Ú J s zó BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. szeptember 12. NAPTÁR Szerda, 1996. szeptember 18. Az év 262. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Diána - Eugénia nevű kedves olvasóinkat. A NAP kel 06.35 - nyugszik 18.56 órakor. A HOLD kel 12.11 - nyugszik 21.57 órakor. • A DUNA vízállása: Pozsony: 410, apad; Medve: 330, apad; Komárom: 440, apad; Párkány: 370, apad. • 1596-ban született James SHIRLEY angol író, költő (t 1666) • 1721-ben halt meg Matthew PRIOR angol költő, író (szül. 1664) • 1896-ban halt meg Armand Hyppollte Louis FIZEAU francia fizikus (t 1819). OÄPj^ Az amerikai meghal és a mennybe kerül. Nagy hangon dicséri hazája természeti szépségeit. Szomszédjának éppen a Niagara fenségét magyarázza, r Ugyan - mondja a kisöreg hát a maguk Niagarája is valami? - Miért? Uraságod látott már nagyobb vizet is? - Azt meghiszem. - Ki maga? - Noé vagyok. Jó ÉTVÁGYAT! I Palócleves ' Hozzávalók: 75 dkg birka- vagy marhahús, 2 evőkanál olaj, 1 fej vöröshagyma, 30 dkg burgonya, 50 dkg zöldbab, 1 evőkanál liszt, 2 evőkanál tejföl, só, 1 kiskanál pirospaprika, körömnyi babérlevél, néhány szem köménymag. Az egyik kanál olajon, fedő alatt, megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, a pirospaprikával meghintjük, a kockákra vágott húst beledobjuk, és két liter vízzel felengedjük. Beletesszük a többi fűszert, és lefedve, lassan forraljuk. Hozzáadjuk a megtisztított és kockákra vágott burgonyát meg a körömnyi darabokra vágott zöldbabot, és az egészet együtt puhára főzzük. Végezetül a másik kanál olajból a liszttel rántást készítünk, a levest besűrítjük vele, és a tejföllel gazdagítva tálaljuk. Kiégett egy Polo típusú személygépkocsi a hétfőre virradó éjszaka Pozsonyban, a Gverková utcában. Megállapították, hogy a gépkocsiba valaki behatolt és felgyújtotta azt. A 44 éves tulajdonosnak 360 ezer korona kára keletkezett. Rablótámadás áldozata lett még a múlt szombaton, nem sokkal éjfél után, a losonci államás közelében egy 38 éves férfi. A két ismeretlen tettes elvett tőle egy olcsó karórát, némi aprópénzt, összesen 60 korona értékben. Viszont az áldozatot úgy megverték, hogy hat héten túl gyógyuló sérülés#ket szenvedett. A legnagyobb májgombóc A világ legnagyobb májgombócát készítették el egy tiroli faluban. A Reuter hírügynökség a májgombócot az osztrák konyha bástyájának minősítette, s valószínű, hogy bekerül a Guiness Rekordok Könyvébe. A Tiroler Tageszeitung közhírré tette, hogy az 1,8 tonna súlyú, másfél méter átmérőjű levesbetétet 490 kilogramm marhamájból, 600 kilogramm zsömléből, 180 kilogramm zsírból, 200 kilogramm lisztből, 20 kilogramm hagymából állították össze. Két és fél napig tartott, amíg a gömböc megfőtt, akkor aztán daruval emelték ki a fortyogó vízből. MTI H0LNAPUTAN 13719° | 579" Időjárás Napközben felhős idő várható, elszórtan esővel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13-17 fok között alakul. Gyenge északkeleti, keleti szél. Orvosmeteorológia Keleten tovább tartanak a mozgásszervi betegek szempontjából kedvezőtlen időjárási hatások. Gyakrabban fordulhatnak elő epilepsziás rohamok, nő depresszió és a beteg nyakcsigolyából kisugárzó fejfájás valószínűsége. Kedvezően hat viszont az időjárás a szívbetegekre. Az ország egyéb területein általában kedvező hatásokra számíthatunk, jó lesz a szellemi és fizikai teljesítőképesség. j VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1996. szeptember 18-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam VBlUta Árfolyam Angol font 47,742 Osztrák schilling 2,891 Francia frank 5,966 Sváp frank 24,750 Kanadai dollár 22,438 USA-dollár 30,734 Német márka 20,344 ECU, EU 38.494 Olasz lira 11000) 20,131 Cseh korona 1,161 A forint árfolyama 100 egységre, koi Általános Hitelbank 23.00 28,00 Fogyókúra-hisztéria MTI-Panoráma Az angliai középiskolák tanulóinak körében elterjedt a feltevés, hogy a soványság egyet jelent a széppel, és már a kilenc éves kislányok is fogyókúrázni kezdenek - idézi a Reuter pszichológusok véleményét. A fogyókúrázó serdülők példaképei azonban nem a szupermodellek, hanem sovány osztálytársaik, édesanyák, sőt játékbabák is — nyilatkozta Andrew Hill, a leedsi egyetem magatartás-pszichológusa. Hill szerint a testsúlynak semmi szerepe nincs a fogyókúrázó serdülők elhatározásában, amelyet elsősorban az általuk elképzelt ideális testalkat határoz meg. A soványakat nemcsak vonzóbbnak tartják, hanem értelmesebbnek és népszerűbbnek is. A kövér olyan szó a szemükben, amelyet valamennyien megvetnek. A fiúk is szeretnék, ha más lenne a testük, de csak a lányok akarnak soványabbak lenni. Hill négyszáz kilencéves serdülőn végzett felmérése kimutatta, hogy a fiúk inkább 12 százalékkal súlyosabbak lennének átlagos súlyuknál, míg a lányok azt szeretnék, ha 11 százalékkal kevesebbet nyomnának, mint valójában. Az ehhez hasonló trendek olyan étkezési rendellenességekhez vezethetnek, mint amilyen az anorexia vagy a bulimia. MA IS VONZO Casanova szelleme MTI-Panoráma A jelek szerint a fériak, mindenütt a világon, ma is előnyöket remélnek a legendás nőcsábász, Casanova szellemétől, s ezért nagy számban látogatják az észak-csehországi Duchov (Dux) azonos nevű kastélyát jelentette ki a kastély igazgatója, Rudolf Vycichla. A Právo című lap által idézett szavai szerint Casanovának eddig már mintegy 20 000 - mindkét nembeli - csodálója látogatott Duxba azóta, hogy tavaly a kastélyban megnyílt a velencei költő és kalandor, Giacomo Girolama Casanova (1725-1798) emlékének szentelt kiállítás. Az Új-Zélandból, Ausztráliából, az Egyesült Államokból és Brazíliából érkezett férfiak meggyőződése, hogy szerelmi sikereiket növeli a találkozás Casanova szellemével. Casanova életének utolsó 13 esztendejét töltötte a Dux kastélyban, és ott írta emlékiratait Histoire de ma vie (Életem története) címmel, amelyben beszámol számtalan erotikus kalandjáról. OROSZ T0RPED0R0MB0L0B0L: Búvárparadicsom A hidegháború vége óta Kubában „tartalékolt" 356. számú orosz torpedóromboló ezentúl a Karib-tengeri halak és a mélytengeri búvárok örömére - víz alatti látványosságként szolgál majd. A hadihajót pénteken vontatták el Cienfuegos kikötőjéből a brit fennhatóság alatt álló Kajmán-szigetek egyikéhez, ahol Cayman Brac partjaitól mintegy 180 méterre északra elsüllyesztik, első ízben alkotva ilyen jellegű mesterséges búvárhelyet a Karib-tengerben. A Kajmán-szigetek idegenforgalmi minisztériuma, amely a kis sziget felvirágzását és bevételeinek növekedését várja a különleges látnivalótól, 275 ezer dollárt fizetett a 100 méter hosszú fregattért Oroszország havannai nagykövetségének. A torpedórombolót a tervek szerint egy olyan olyan, előzőleg gondosan kiválasztott homokpadra juttatják, ahol a lehető legkisebb környezeti károkat okozza. A hajó elsüllyesztését kamerájával nyomon követi Jean Michel Cousteau, a víz alatti világot bemutató filmjeiről ismert neves környezetvédő. A rombolót 30 méteres mélységbe süllyesztik, így búvóhelyet nyújthat a ragadozók elől menekülő kisebb halaknak és rákoknak is. MTI Ml? HOL? MIKOR? SZLOVÁK TELEVÍZIÓ © SZTV 1 8.10 Egy nap a nagyvilágban 8.20 Segélyhívás. Boldogtalan emberi sorsok 8.50 Kulturális magazin 9.00 Ódovások műsora 9.30 Teli Vilmos. Amerika/ kalandfilmsorozat (72/57.) 9.50 Értékpapírok (8. sz.) 9.66 Szerencsekerék 10.35 Emlékeznek rájuk? Daniel Michaelli (ism.) 11.35 Forrás 12.05 A dolgok gyökere. Boris Zala talk-showja 13.05 Szlovákia jelene és múltja 13.20 Rendőrségi tájékoztató 14.30 Hírek 14.35 Deutsche Welle Magazin 15.00 A z álmok köve (13/5.) 15.30 Manuela. Olasz-argentin sorozat (193/112.) 16.15 Aki tud, válaszol 16.30 Crn-crn. Délutáni telefonos műsor 1730 Szigorúan titkos küldetés. Ausztrál sci-fi-sorozat (24/15.) 18.00 Szerencsekerék 18.35 900 másodperc könyvekről 19.30 Híradó 19.53 Sporthírek 20.10 Dempsey és Makepeace. Angol krimisorozat (14/11.) 21.00 Press Club. Információs műsor 21.35 Bőrönd. Szórakoztató vetélkedő műsor 22.35 Világ a század közepén. A buzgó vörös Kelet. Német dokumentumsorozat 23.05 Németország története. Düsseldorf. Dokumentumsorozat & SZTV 2 16.60 Értékpapírok (9. sz.) 16.55 Family Album USA. Angolnyelv-lecke (26/3.) 1720 Természet. Szlovákia karsztkincsei. Természetfilm 17.50 Dominánsok. A pozsonyi Szent Márton székesegyház 18.15 Esti mese 18.25 Szlovákia ma 18.40 Manuela. Olasz-argentin sorozat (193/182.) 19.30 Híradó 19.53 Sporthírek 20.04 Végtelen robogás. Tévéfilm 21.20 Mesterművek 21.30 Híradó 2154 Sporthíradó II. 22.00 Egy nap a nagyvilágban 22.10 Portrék. Találkozás Roman Kaliský publicistával 22.50 A szlovák zene neves személyiségei. Ján Levoslav Bella. Dokumentumfilm 23.30 Híradó 8.00 Motorosok magazinja (ism.) 8.30 Telepiac 9.00 TeenAge. Ifjúsági magazin (ism.) 10.00 Ártatlan katonák. Amerikai film (ism.) 11.50 Világcsalád. Japán természetfilmsorozat (40/39., ism.) 12.15 Sport (ism.) 16.00 Tornacipő. Szórakoztató gyermekműsor (ism.) 17.00 TeenAge. Ifjúsági magazin 18.00 A természet őre. Kanadai természetfilm-sorozat (39/25.) 18.25 A KEN0 nyerőszámai 18.30 A fekete csikó kalandjai. Kanadai ifjúsági sorozat (26/21.) 19.00 Mese 19.10 Gazdaság, társadalom, polgár 19.30 Híradó 19.45 Sporthírek 20.00 A hegyi orvos. Osztrák-német sorozat (56/2.) 21.40 Az 5 a 40ből számsorsjáték nyerőszámai 21.45 Unipóker. Telefonos játék 22.00 Inspirációk. Magazin 22.30 Képújság 22.35 Sport 22.45 Kereszttűz. Időszerű téma. Vitaműsor 23.15 Adás-vétel (ism.) MARKÍZA 5.30 Kávé habbal 8.30 Alexa titkos világa. Amerikai sorozat (13/12.) 9.00 Tűzi Probléma vadászaton 9.20 Mindent vagy semmit. Vetélkedő 9.50 Modellek. Amerikai sorozat (29/12.) 10.45 Animációs film 11.00 Társak. 0/asz vígiáték (ism.) 12.40 A társaság krémje kulcslyukon át 13.00 Hiszi - nem hiszi. Vetélkedő 13.30 Rómaiak és germánok Szlovákia területén. Dokumentumsorozat 14.00 Mária. Olasz -argentin sorozat (220/13.) 15.00 Animációs film 15.15 Találd ki, mire gondolok. Hívjanak és nyerAmerikai sorozat (13/13.) 16.00 Űrszekefek - Új generáció. Amerikai scifrsomzat 17.00 Telediár 1710 Tűz! Problémavadászaton 17.30 Kísértés. Vetélkedő 18.00 Modellek. Amerikai sorozat (29/13.) 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Szexmisszió. Lengyel sci-fhvígjáték 2135 Tökéletes rokon. Amerikai vigjátéksorozat (50/17.) 22.05 Poirot. Angol bűnügyi, sorozat (20/3.) 23.05 Hírek, sport 23.15 But tertly. Olasz film (2/2.) ZEMPLEN TELEVÍZIÓ 9.05 Regionális híradó 9.20 Regionális magazin 10.05 Újjászületés. Amerikai bűnügyi film 11.30 Klip-percek 18.00 Regionális híradó 18.15 Bányásznap Perlit '92 18.40 Erdőtelepítés Ricsén 19.00 HÍR 7 19.20 11-es - közéleti vitaműsor 19.35 Mese 19.40 Mese 20.01 „01 magazin" 20.30 Úri muri. Magyar film 22.00 HlR 7 (ism.) OSZTRÁK TELEVÍZIÓ © ORF 1 6.25 Confetti-tévé 8.55 Családi ügyek (ism.) 9.20 Ki Itt a főnők? (ism.) 9.45 Knight Rider (ism.) 10.30 Orion űrjárőr (ism.) 1130 Freddy és a milliomos. Német-olasz vígjáték (ism.) 13.00 Confetti-tévé 15.45 Orion űrjárőr 16.45 Knight Rider 17.30 Ki itt a főnök? 18.00 Bír-lak 18.25 Egy erős család 18.55 Roseanne 19.30 íradó 20.15 Csőbe húzva. Amerikai krimivigjáték 2145 A rendőrség hívószáma 23.15 A Hold Plymouth fölött. Amerikai kalandfilm © ORF 2 9.05 Schiejok (ism.) 10.15 Gazdagok és szépek (ism.) 11.05 A tartományok ma 12,10 Univerzum (ism.) 13 JL0 A helyszínen 13.40 A kaliforniai klán 1425 Egy bajor Rügen szigetén 15.10 Gazdagok és szépek 16.00 Schiejok 17.05 Isten hozta Ausztriában! 19.00 Tartományi hírek 19.30 Híradó 20.00 Oldalpillantások 20.15 Orvosok 21.50 Oldalpillantások-divat 22.30 Rövidfilmek 0.20 Úrvacsora. Svéd film MAGYAR TELEVÍZIÓ ® TV 1 6.00-9.00 Napkelte 9.00 Tízórai 9.10 Heidi és Emi. Német tévéfilmsorozat 9.35 Tízórai. Szolgáltató magazin 11.10 Komisz vér. Német tévéfilmsorozat 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Telepakk. Árubemutató 14.10 Slovenskí utrinki. Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin 14.35 Ecranul nostru. Román nyelvű nemzetiségi magazin 15.10 Repeta 16.30 Vera és Babs. Német tévéfilm sorozat 17.00 Kapcsolj be! 17.30 Magyarság, történelem, kálvinizmus, egyetemesség. Református értelmiségi konferencia Balatonszárszón 17.55 Gyorssegély 18.05 Telis-televideó "96 18.10 Életjel. Eltűnt felnőttek nyomában 18.15 Üzlet. Gazdasági információk 18.30 Hogy is van ez? Társasjáték 19.00 Esti mese 19.15 Fészekrakó 19.30 Híradó 20.01 Telesport 20.15 MC. Magyarok Cselekedetei 20.25 Ki mit tud? 22.50 Százéves a mozi. Vándorszínészek. Görög film (2/2.) 0.45 Híradó 0.55 BBC-híradó © TV 2 14.55 Palackposta. Válogatás a határon túli műhelyek mű so raiból 15.25 Alpok-Duna-Adarchívumából. Kisfaludy Károly Csalódások. Tévéjáték 17.25 Rin-Tin-Tin. Amerikai filmsorozat 18.00 Körzeti híradók 18.15 Magyarországról jövök - kamerával 19.00 A hétfejű sárkány 19.35 Hol vagytok, Ti régi játszótársak? Emlékműsor Bilicsi Tivadar 95. születésnapjára 20.30 Egy csésze fekete. (1.) 21.00 Híradó 21.15 Ktsvilág. Stúdióbeszélgetés 21.45 Múzsa. Kulturális hírműsor 22.00 Objektív 22.40 Nürnbergtől Nürnbergig. Francia dokumentumfilmsorozat (4/2.) 23.40 MC. MaDUNA TELEVÍZIÓ 8.00-12.00 Képes krónika 12.00 Lapozó 12.20 Gazdakör (ism.) 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Csodakörhinta 13.30 Észak állatvilágában. Finn természetfilm 13.55 Visszatérés Khamba. Kanadai dokumentumfilm 14.55 Az első száz év. Madárkák. Magyar film 16.05 Úz-völgyi hegyomlás. 17.10 Betűvető 17.30 Mese 18.00 Híradó 18.15 La Baule-ban történt. Francia film 19.50 Bestiák. Magyar animációs film 20.05 Régiók. Benne: Románia-Magyarország: Alapszerződés aláírva; Felvidék Udvardi kitelepítettek, ha találkoznak; Bosznia - Aki mer, az nyer; Székelyföld - Ünnep Zetelakán; Jászberény - Befejezetlen mondat a csángókról 20.45 Esti kérdés 21.00 Sportpercek 21.30 Solina. Holland rövidfilm 21.45 Az első száz év. Amerikai anzix. Magyar film 23.15 Vers 8.30 Orosz rulett (ism.) 9.25 Hivatásosok. Angol sorozat (21.) 10.20 Híd a dzsungelben. Amerikai kalandfilm 12.00 Nyitott szemmel 12.40 Angol krimisorozat (5.) 13.35 M. A. S. H. Amerikai vigjátéksorozat (224.) 14.00 Nyugtalan ifjúság. Amerikai sorozat (388.) 14.45 így múlik az idő. Amerikai sorozat (612.) 15.30 Heléne és a fiúi. Francia ifjúsági sorozat (48.) 16.10 Egy futballrajongó szemével 1625 Csehország-Málta labdarúgó vb-selejtező 18.20 Mindent vagy semmitl 18.45 Körhinta 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Férfi az aranypuskával. Angol akciófilm 22.10 M. A. S: H. Amerikai vigjátéksorozat (225.) 22.25 Hírek 22.30 Anna Lee. Angol sorozat (5/3.) 0.15 Jelige: Vörös Erotikus történetek 8.05 Springfieldi történet 9.05 A kaliforniai klán 10.00 Gazdagok és szépek 10.30 Az én Soledadom 11.00 Megéri az árát! 11.30 Családi párbaj 12.00 Déli hírmagazin 12.30 Arany lányok 13.00 Rockford. Krimisorozat 14.00 Bárbei Scháfer 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat 17.30 Egymás közt 18.00 Jó estét! Tartományi magazin 18.30 Exkluzív. Sztárok magazinja 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Repülőtéri klinika. Német film 22.15 A Die Stern tévémagazinja 0.00 Híradó 0.30 A Cheers bár 1.00 Sledge Hammer 1.30 Arany lányok (ism.) 2.00 Bárbei Scháfer (ism.) 2.55 Híradó (ism.) 3.20 Ilona Christen (ism.) 4.10 Hans Meiser (ism.) 5.05 Vigyázat, robban! 9.00 L, A. Law. Amerikai sorozat 10.00 Mit szólsz hozzá?! 10.30 Bubi, dáma, elég 11.00 Kerner-show 12.00 Vera délben 13.00 Remington Steele 14.00 Cagney és Lacey 15.00 Űrszekerek - A következő generáció 16.00 Jake és McCabe. Amerikai krimisorozat 17.00 Mindenki mindenki ellen 17.30 Tartományi hírek 18.00 Menj az egészre! 18.30 Hírmagazin 19.00 Szerencsekerék 20.00 Max Wolkenstein 21.00 König felügyelő. Német krimisorozat 22.00 A marsall. Amerikai krimisorozat 23.00 Harald Schmidt-show 0.00 Ka baré. Amerikai musical 2.10 Űrszekerek (ism.) 3.00 Jake és McCabe (ism.) 3.50 Vera délben (ism.) 4.40 Kerner (ism.) 11.30 Charlie angyalai 12.30 Matlock 13.30 SAM 14.00 Arabella Kiesbauer 15.00 A mi kis farmunk 16.00 Gyerekeknek 17.30 Családi ügyek 18.00 Ki itt a főnök? 18.30 Bili Cosby-show 20.00 Véresen komoly. Német krimi 22.00 A szexualitás magazinja 21.55 Fowler felügyelő - A vidék kék vonal. Brit vígjátéksorozat 22.30 Joy és Joan a fáraó udvarában. Francia erotikus film 0.55 Vészhelyzet (ism.) 1.50 Fókusz tévé (ism.) 2.40 Arabella Kiesbauershow POZSONY - HVIEZDA: Kábelbarát (am.) 15.30,18, 20.30 • HVIEZDA-KERTMOZI: Végső elhatározás (am.) 20.15 • 0BZ0R: Majomparádé (am.j 16,18 • Leon, a profi (fr.) 20 • MLADOSŤ: 12 majom (am.) 16, 19.30 • CHARLIE CENTRUM: Halott férfi (am.) 17.30, 20.30 • Végképp eltörölni (am.) 18.30, 20.30 • Goofy (am.) 15.30, 17 • Duel (am.) 16.30,18.30 • Bádogdob (ném.) 20.30 • A segéd (szlov.) 20.15 • TATRA: Mission: Impossible (am.) 15.30, 18,20.30 • ISTR0P0LIS: Holland úr opusza (am.) 15.30,18, 20.30 KASSA - SLOVAN: Susanne (szlov.-cseh) 15.30,17.45, 20 • DRUŽBA: Kábelbarát (am.) 15.30, 18, 20.15 • TATRA: Kábelbarát (am.) 15.30,17.45,2017.45, 20 a CAPITOL: Nixon (am.) 15.30, 18, 20.30 • ÚSMEV: Mission: Impossible (am.) 16,18.15,20.30 • IMPULZ: Pulp Fiction Ponyvaregény (am.) 16.15,19.15 • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Giselle (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Színházi komédia (19) • KIS SZÍNPAD: Zsíros fazék (19) • JÓKAI SZÍNHÁZ: Aranyember (Komárom -11) RÁDIÓ POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 14.00 Hírek 14.10 Countryzene 14.25 Anyanyelvünk 14.30 Pedagógusnapló (ism.) 15.00 Hírek 15.05-18.30 PAVILON Pavilon-előzetes Beszámolunk a szlovák parlament üléséről. Köszöntjük a 80 éves Simándi József Kossuth-díjas operaénekest. A héten kezdődik a szlovák jégkorongliga, Chicagóban pedig testépítő olimpiát rendeznek. Mindkét sporteseményről szó lesz a Pavilonban. Összeállítást hallanak a Szlovák Helsinki Bizottság vitaestjéről, melynek témája a magyar autonómia. Jelentkeznek az állandó rovatok: a játék és a kívánságműsor. Telefonszámaink: 5314 511 és 391444. Haják Béla várja önöket a készülékekhez.