Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-17 / 217. szám, kedd
Í 2 \ ÚJ szó BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. szeptember 17. RESZLETEK A ZOLDJELENTESBOL A legnagyobb veszély a tőkehiány A földművelésügyi miniszter által pénteken a parlament elé terjesztett, úgynevezett zöldjelentés még az ellenzék szerint is magas szakmai színvonalon lett előkészítve, és - ha nem is maradéktalanul - igyekezett átfogó képet adni mezőgazdaságunk jelenlegi helyzetéről. A pozitívumok mellett, amelyek talán túl nagy hangsúlyt kaptak, kitért azokra a problémákra is, amelyek leginkább nyomasztják ma az ágazatot. Az alábbiakban a jelentésből idézünk. A dokumentum kedvező jelenségként tünteti fel azt a tényt, hogy megállt a mezőgazdasági termelés visszaesése, elsősorban a nagyüzemei termelés célzatos szétverése, újjáéledt a volt állami birtokok privatizációja és folytatódik a mezőgazdasági szolgáltató-vállalatok, valamint az élelmiszer-ipari üzemek magánosítása. Kibontakozott egyes intézmények, mint például az Állami Piacszabályozási Alap, vagy az Állami Mezőgazdasági Földalap tevékenysége. Az állattenyésztésben javultak a hasznossági a szaporodási mutatók és mérséklődött az állatállomány csökkenése. A kedvezőtlen időjárás ellenére néhány növényfajta esetében jó eredmények könyvelhetők el. Az olajnövény-termés például 51,9 százalékkal nőtt. Már tavaly sikerült stabilizálni a burgonyatermesztést, és ez a folyamat az idén sem állt meg. Tizennyolc százalékkal csökkent a mezőgazdaság összvesztesége, míg 1994-ben 3,4 milliárd, addig 1995-ben 2,8 milliárd korona volt. A veszteséggel záró üzemek aránya 57,7 százalékról 54 százalékra csökkent. Külkereskedelmünkben több, mint 9 százalékkal javult a mezőgazdasági-élelmiszeripari termékek kereskedelmi mérlege. Kimerülnek a talajok A negatívumok közül meg kell említeni a tejfogyasztás terén mutatkozó hiányosságokat. Az orvosok által javasolt évi 220 literrel szemben Szlovákiában az egy főre eső évi tejfogyasztás 1995-ben mindössze 164 liter volt. Fokozatosan kimerülnek a talajok tápanyagkészletei, mert hiányzik megfelelő pótlásuk. Tavaly mindössze 42 kg tiszta tápanyagjutott egy hektárra, ami az 1990-ben kiszórt mennyiség mindössze 17 százaléka. Ez természetesen megmutatkozik a hozamokon is, a búza esetében például évente hektáronként 0,2 tonnás terméskiesést jelent. Amennyiben folytatódik a jelenlegi irányvonal, három éven belül 3,5 tonna alá süllyedhet a hozam. Mindez azzal a veszéllyel jár, hogy 2-3 éven belül Szlovákia nem lesz gabona-önellátó ország, 5 éven belül pedig húsból és tejből sem tudja kielégítei a hazai igényeket. Továbbra is megoldatlan problémát jelent a szakemberek elvándorlása a mezőgazdaságból. Az elmúlt öt év alatt a főiskolai végzettségei rendelkezők 45 százaléka, a középiskolai végzettségű szakemberek 31 százaléka keresett magának más ágazatban megélhetést. Ezen azonban egyáltalán nem lehet csodálkozni, hiszen a mezőgazdaságban az átlagkeresetek 23 százalékkal alacsonyabbak, mint a nemzetgazdaság egyéb területein. Tovább nyílik az agrárolló, míg tavaly a költségek 8 százalékkal lettek magasabbak, addig a termények ára mindössze 3,4 százalékkal nőtt. Ez 1,4 milliárd koronával rövidítette meg a mezőgazdaságot. Az elsődleges termelők adósságállománya háromszorosa a kinnlévőségeiknek. A vidék áldozatot hozott A jövőre nézve a legnagyobb veszélyt az ágazat tőkehiánya és az ezzel összefüggő alacsony konkurenciaképessége jelenti a világ-'és a hazai piacokon egyaránt. Az EU-országokban egy hektár mezőgazdasági területre átlagosan 317 ECU támogatás jut, nálunk 76 ECU, ami kevesebb, mint 24 százalék. 1990-hez képest felére csökkent a hazai mezőgazdasági-élelmiszer-ipari termékek kivitele az EU-országaiba, behozataluk ugyankkor duplájára nőtt. Szlovákiában az állami dotáció nagysága az elmúlt négy év alatt 7,1 milliárd koronán körüli összegen állapodott meg. Reálértéke azonban - az infláció következtében - 54 százalékkal csökkent. Gabonafélék EU 5,08 Szlovákia 4,12 % 81,10 Dfehér cukorban kifejezve Megj.: EU - 1994-ben, Szlovákia Hektárhozamok (t/ha) Hüvelyesek Olajrepce Cukorrépa J 2,51 7,68 2,20 4,05 87,60 52,73 3,91 2,17 55,50 Burgonya 30,50 11,07 36,30 Len 5,14 2,99 58,20 Szőlő 5,44* 2,55 46,90 1995-ben, *) 1993-ban A mezőgazdasági termékek ára 1994-ben (ECU/t) Búza Kukorica Tej Marhahús Sertéshús Baromfi EU 134 138 316 3 130 1280 1340 Szlovákia 84 93 164 1580 1130 987 % 62,7 67,4 51,9 50,5 88,3 73,7 Naiv dolog lenne feltételezni, hogy a mezőgazdaság továbbra is képes ellenállni az infláció nyomásának és a tőkehiány ellenére fejlődőképes lehet. Annyiben folytatódna a mezőgazdasági üzemek gazdasági hanyatlása, a vidék problémája Szlovákia legégetőbb problémájává lép elő. Az adott körülmények között éppen ideje, hogy a társadalom elismerje a mezőgazdasági dolgozók által hozott áldozatokat, amelyeket - az alacsony jövedelmek formájában - a szociális béke megőrzése és az infláció visszaszorítása érdekében hoztak. Napjainkban tudatosítani kell azt is, hogy a felvásárlási árak növelésével - egyrészt a lakosság szociális helyzete, másrészt a külföldi konkurencia miatt - legfeljebb 1,4 milliárd koronával lehetne növelni az ágazat bevételét, amely mindössze a költségek inflációs áremelkedését tudná kiegyenlíteni. Mindezt figyelembe véve a mezőgazdasági termelők helyzetét egyébb forrásokból származó pénzzel kell megerősíteni. Az elkövetkező egy-két évben csupán az üzemeltetési költségekre legkevesebb 6 milliárd koronával lesz többre szükség. Költségvetésen kívüli intézkedésekkel és az ágazatban rejlő belső tartalékok felszabadításával 2,4 milliárddal lehet csökkenteni a pénzügyi hiányt. 1997-ben a tervek szerint 2,4 milliárddal több jut a költségvetésből a mezőgazdaságnak. Ebből 0,4 milliárd közvetve, a gázolaj adójának csökkentése által, 2,0 milliárd pedig közvetlenül a dotációk növelésével. A befektetések fellendítése érdekében meg kell oldani az 1992 előtt felvett hitelek problémáját: legkevesebb 3 milliárd koronát kell erre a célra fordítani. Nagyobb hatásfokkal kell kihasználni a támogatásokat is. Mindenekelőtt a földhöz kapcsolódó dotációk felhasználásának ellenőrzését kell megoldani, és azt, hogy - a termelők csoportosítását követően - a támogatásból kimaradjanak azok az üzemek, vállalkozók, akik ezzel együtt sem képesek fennmaradni. (Feldolgozta: krasznica) RIMASZOMBAT VAROSA MEGHÍVJA ÖNÖKET A 14. GÖMÖRI VÁSÁRRA 1996. SZEPTEMBER 27-ÉN ÉS 28-ÁN, A FŐ TÉREN. Tájékoztatás: Anna Fehérová Rimaszombat-községi hivatal, tel.: 0866/631139,631070/3 l^s mellék. VK-850 NAD 820 BRATISLAVA, a.s., 826 48 Bratislava, Rožňavská 2 9S5r ziumrM UUÍtM, systém ZBS Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy az ANYAGGYŰJTŐ - TRANSPORTEXPRES (ZBS-TEX), visszatekintő rendszer elfogadható áron kínálja az alábbi szolgáltatásokat: * darabáru-szállítás * mindenféle darabáru-küldemény szállítása háztól házig Szlovákiában, Csehországban, Európában és az egész világon * vám- és vámáru-nyilatkozati szolgáltatások * vámhivatalok * vámraktárak Eljövünk - átvesszük - megbízhatóan továbbítjuk! Érdeklődjön az alábbi telefonszámokon: 07/5223534 a ZBS-TEX diszpécserszolgálata 07/236909 a ZBS- TEX irodája 07/5661090 a nemzetközi darabáru-szállítás irodája 0703/723295 a ZBS-TEX malackyi irodája VK-830 APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Szerettem volna még az élettől egy keveset remélni. Szeretteim közt egy keveset élni. Mielőtt indultam, búcsút nem vettem, mint a madarak ősszel, úgy elmentem. Fájó szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára a kaposkelecsényi temetőbe drága halottunkat, DANCSO FERENCNÉ SZABÓ ANNÁT, akinek szíve 1996. augusztus 17-én szűnt meg dobogni. Jóságát és szeretetét örökké őrző férje és négy gyermeke családjukkal V-2028 Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves ismerősnek, a jó barátoknak, szomszédoknak és mindazoknak, akik 1996. augusztus 24-én elkísérték utolsó útjára a tejfalusi temetőbe a drága édesapát, nagyapát, apóst és dédapát, ZÖLD ANTALT, akit a halál életének 90. évében ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a sok virágot és részvétnyilvánítást, mellyel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. A gyászoló család V-2031 • KÁRPÓTLÁSI JEGYET VÁSÁROLUNK MAGAS NAPI ÁRON, azonnal készpénzzel fizetünk. Procent Hungária Értékpapír Rt. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 44. Tel.: 0036/96-316 289. VS-154/5 • • • Olcsón eladó Magyarországon, Komáromtól 35 km-re, Kisbér körzetében, a Császár üdülőtelepen félkész kétszintes (240 m 2) ház 2592 m 2 telekkel. Érdeklődni lehet Budapesten, Szentendrei út 4, II. e. 11 (1035 Bp.), telefon: 0036 11886949, illetve angolul, magyarul Oslóban, Asperudlia 11, 1258 Oslo, telefon: 0047 226 18696, mobiltelefon: 0047 920 13885. V-1998 • Vásárolok szlovák és cseh részvényeket. Tel.: 0709/952 515. V-2044 • • • Kárpótlási jegyet vásárolunk magas napi áron. Telefon: 07/29 46 58 - 18 órától. V-2006 • • • Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 0810/85110. KN-432 » V • Szibériai husky kiskutyák és Shih-tzu kan eladó. Tel.: 0819/965 55. KN-443 • Kárpótlási jegyét befektetjük, felvásároljuk. Tel.: 0709/ 923 330 ( reggel, este) vagy 0036/60341808. KN-444 • Eladó Wartburg 353. Cím: Bors Imre, Vajanského 37, Nové Zámky. KN-445 • • • Legmagasabb áron értékesítjük cseh részvényeit. Telefon: 0709/92 83 26, 92 33 36. DS-245 • • • Gázkazánok, gázkályhák és bojlerek olcsón kaphatók a TREBOR-nál. Galánta-Matúškovo 52. Tel.: 0707/35 46. VS-403/3 • • • Eladó 3 szobás magántulajdonban lévő lakás és garázs Nagymegyeren. Telefon: 0709/ 922 033. DS-250 • • • Eladó családi ház Vásárúton 13 áras telekkel (gáz, telefon bevezetve). Telefon: 0709/ 952 170. DS-251 ALLAS • Dílereket keresünk névjegykártya forgalmazására. Tel./fax: 0811/711316. VS-837 • Állandó munkakörbe felveszünk kőműveseket és ácsokat. Telefon: 07/212 280. V-2007 VEGYES • Külső műanyag redőnyök szerelése - részletfizetésre isi. Cím: THERMO B&B GEMINI s.r.o. Veľké Dvorníky 218. Tel./fax: 0709/52 39 28. VS-297 • • • Redőny, reluxa legolcsóbban a gyártótól. Külső redőny 750 korona/m 2, belső reluxa 350 korona/m 2. Felveszek üzletkötőket. Érdeklődni a 0706/ 94 447-es telefonszámon lehet. V-2022 KÖZLEMÉNY A Kortárs Magyar Galéria Alapítvány tisztelettel értesíti az érdeklődőket, hogy 1996. szeptember 20-án, pénteken, 16.00 órakor nyitja meg GYŰJTEMÉNYÉNEK 2. KIÁLLÍTÁSÁT dunaszerdahelyi kiállítótermében.. K-175 ERTESITES A ma estére meghirdetett „Nevetni kell, ennyi az egész" című budapesti kabaréelőadás érsekújvári bemutatója műszaki okok miatt elmarad. A jegyek a vásárlás helyén visszaválthatók. K-172/1 APROHIRDETESEK FELVÉTELE POZSONYBAN VOX NOVA Rt., Prievozská 14/A 820 06 Bratislava; hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között KOMÁROMBAN Kertész u. 1 hétfőtől péntekig 9 és 13 óra között Tel.: 0819/50 56 KASSÁN Kovács utca 25 Tel.: 095/6228 639 DUNASZERDAHELYEN Obchodná 18 Tel./fax: 0709/529968 A soros hirdetések ára: ÚJ SZÓ -1 szó 7 korona (14 korona félkövér betűkből), fénykép közlése 80 korona; Vasárnap -1 szó 10 korona (félkövér betűkből 20 korona), fénykép közlése 100 korona. A jeligés hirdetések felára 20 korona, a hirdetések kezelési költsége 10 korona. Közületi soros hirdetések ára: ÚJ SZÓ-1 szó 13 korona (25 korona félkövér betűkből); Vasárnap -1 szó 18 korona (35 korona félkövér betűkből). Az árakhoz 23 százalékos hozzáadottérték-adót számlázunk.