Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)

1996-08-06 / 182. szám, kedd

1996. augusztus 1885. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó JĽ) Ölelkezés a szorítóban Hitler a szőnyeget rágta 1936-ban, amikor Jesse Owens, a fekete vágtázó aranyat nyert a berlini olimpián. Szégyenszemre egy néger! Egy alacsonyabb rendű fajtából származó! De hát nem volt mit tenni, a stopperóra objektív, és a Führer akkor tüntetni akart békeszeretetével. Amerikai társadalmi vezetőkben már volt annyi belátás később, hogy még a szines bőrűek elleni társadalmi kampányok idején sem rándult arcizmuk, ha fekete sportoló nyert futószámot. Mert a természetes kiválasztódás először a karcsú, hosszú lábú sprintereknek kedvezett. Bizonyítva egyúttal, hogy Igenis vannak alkati különbségek a máshonnét származó emberek között, csakhogy nem mindig (nem bizony) a fehérek javára. A következő sportág az ökölvívás volt: a ruganyosabb mozgású és masszívabb testi felépítésű feketék kezdtek ott is sikereket elérni. Aztán jöttek a labdarúgósztárok Dél-Amerikából, később már az őshazából. Az afrikai Nigéria éppen most nyerte meg az olimpiai döntőt Argentína ellen. Aztán más labdasportok, csapatjátékok és rengeteg-rengeteg atléta. A kilencszeres olimpiai bajnok futó-távolugró Carl Lewis, hogy mást ne mondjak. Még a „fehér sportban", a teniszben is feltűnt már jő pár fekete csillag. Sokáig hittem azt, és még most sem zárom ki, hogy a rasszisták szerint „születéstől lusta", „küzdésre képtelen" feketék győzni akarásában és tudásában ott munkál az az atavisztikus bizonyítási kényszer: megmutatom én azoknak a kutya fehéreknek, hogy... Mostanra azután a kiválasztódás teljessé lett: a sprintszámokban már általában kevesebb a fehér induló, a döntőkben alig látni belőlük: fekete fekete ellen vív csatát. És már nem is csak a „civilizálódottak": középtávok kelet-afrikaiak (olykor még mezítláb), hosszútávok inas, szikár etiópiaiak, algériaiak, marokkóiak. Az elő-ázsiaiak és a sárgák esetében csak azért elégszem meg puszta említésükkel most, hogy ne szaporítsuk a szót. Akárhogy is, a fekete sportolók sikerei láttán mindig arra kell gondolnom: mégis megy a világ előre. És az olimpia - az azt mozgató eszme - le nem becsülhető hozadéka, hogy egyenlőséget teremt: ember és ember közötti különbséget nem a születés alapján, hanem a stopperorák, a mérőszalagok és szakmai bíró testületek közbejöttével dönt el. S ami számomra mindig egy kicsit megható, a célvonalon vagy a szorítóban öleléssel válik el a legyőző a legyózöttől: ne haragudj, barátom, most nekem sikerült Jobban. Amióta Dél-Afrika - igaz, főként fehér bőrűekkel - újra beléphetett a versenyzők családjába, a faji probléma mintha megoldottnak volna mondható. Ebben a körben mindenesetre. De hát mégis, ott bomba robbant - mondhatná bárki. Robbantgatnak; kétségtelen. Egy minapi statisztika szerint csak az idén tíz nagyobb merényletet regisztráltak a Hamasztól az IRA-ig és Szaúd-Arábiától New Yorkig. Itt azonban megkockáztatnék egy eretnek megállapítást. Távlatosabb nézőpontból tekintve örülnünk kellene neki, hogy a nemzeti és faji ellentétek során eljutottunk a holocausttól és a háborútól a lokális robbantások szintjére. A terrorizmus ugyanis mindig a kifulladás jele; akkor kerül rá a sor, ha nincs többé politikai (vagy katonai) alternatíva. Csak egyetlen példát hadd mondjak: 1968. Ötvenhat után ekkor vált nyilvánvalóvá Nyugaton is a bolsevik változat tarthatatlansága. Az utóvéd ultrabalos végvárakba menekült, és már csak ilyen tűzijátékos demonstrációkra volt ereje: Olaszországtól és az NSZK-tól Bolíviáig és Peruig. Ilyen utóvédszervezet számtalan létezik, közéjük sorolhatók azok a „gárdák", amelyek Amerlka-szerte grasszálnak, s most alighanem Atlantában is ők adtak hírt magukról. A konfrontáció politikai és katonai síkról a közbiztonsági intézkedések rendőri síkjára csúszott le. És most ne tessék a Boeing utasairól beszélni, tudok róluk, amint a két szerencsétlen atlantai halottról is. De hát hol mérhető számuk a háborúk, a koncentrációs táborok áldozatainak halmaihoz, nem is beszélve a még korábbi járvá nyok ma már számon sem tartott hekatombáihoz? Nem is beszélve most a természeti csapások dél-kínai és bangladesi áldozatairól, az éhezések sorvadásosairól, akiknek érdekében semmilyen nemzetközi szervezet nem tudott hatásos megelőző vagy segítő rendszert kiépíteni, beleértve a több mint fél évszázados ENSZ-et. Négyévenként újra és újra úgy tűnik, hogy az olimpia az egyetlen világi mozgalom, amely hangsúlyosan a békét írta zászlajára. És egy nagyon szőke, nagyon fehér finn öklöző meg egy nagyon fekete kubai ölelkezése; egy doktriner rendszerből jövő észak-koreai vagy kínai és egy most felszabadult cseh vagy magyar szeretetteli kézrázása az én szememben jelentős történelmi lépés előre. Egy mosókonyhában összebarkácsolt csőbomba elpukkantása ehhez képest gyermeki csíny. LUKÁCSY ANDRÁS, Magyar Hírlap A NEMZETI VAGYONALAP KÖTVÉNYÉI A közvetítésre augusztus 5-ig jogot szerzett értékpapír-kereskedő cégek listája Név Székhely CONTACT BROKERS Bajmóc ARDS Kassa Flneus brokers Pozsony T. C. BROKERS Pozsony FINREX Partizánske J&T Securities II. Pozsony ENTER Slovakia Vágbeszterce Pro Fin Nagyszombat PASAD Pozsony SEVISBROKERS Zsolna Aval Kaitál Vágbeszterce (Národná obroda) A befektetési alapok sikeresen hajtják be követeléseiket A vagyonjegyes privatizáció második hullámára több mint száz befektetési alapot hoztak létre, ezek közül sokan kölcsönt biztosítottak a vagyonjegyfüzetek megvételére. A kötvényes módszer bevezetése után ezek követelésekké változtak. Rudolf Lachkovič, a befektetési alapok társulásának elnöke szerint már megkezdődött ezeknek a követeléseknek bírósági úton való behajtása, és ez eddig százszázalékos sikerrel folyik. A befektetési alapok ezekkel a perekkel szerinte az annak idején megkötött szerződéseik Jogi érvényességét vizsgálták. Ezeket ugyanis úgy fogalmazták meg, hogy a követelések behajthatóak legyenek a polgároktól. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a polgárok 20-30 százaléka a befektetési alapok felszólítására visszafizette a pénzt. Rudolf Lachkovlč szerint a bírósági úton történő behajtás helyett sokkal okosabb megoldás a kliensekkel való kapcsolattartás. Sokan ugyanis hajlandóak a tartozásalkat a vagyonalapi kötvény eladásából befolyó összegből kielégíteni. VLADIMÍR BAČIŠIN, Národná obroda Már a nullán van, de tovább süllyed Végre jó hír Jött Amerikából - N. Burns külügyi szóvivő kijelentette, hogy a Clinton-kormány sehol a világon nem támogatja etnikai alapú autonómiák létrejöttét - ez logikusan azt jelentheti, hogy Szlovákiában sem. Azt is hozzátette, hogy az USA nem támogatja a határok változását, amennyiben nem születik békés eszközökkel elért közös megegyezés - ami a szlovák-magyar határ esetében már talán megvan. Azt lehetne mondani, hogy ez a hír nemcsak az autonómia gondolatával kokettálóknak szól, hanem azoknak is, akik az ellene folytatott harcból egész jól megélnek, és nagyon jó privatizációs tőkét kovácsolnak maguknak. Azon szlovák állampolgárok számára, akiknek a saját kormányuk tettel nagyobb fejfájást okoznak, mint a magyar politikusok kijelentései, az az egészen kellemes érzetük marad, hogy a világűrben még sincsenek egyedül. A szabadságok időszakára a kormány betervezte az elektromos áram, ivóvíz és a benzin árának emelését - és talán ezért maga is szabadságra vonult, pedig a lakosságnak azt ígérte, hogy ez majd úgy történik, hogy keddenként megmarad a cselekvőképessége. Talán akkor még nem tudta, hogy esetleg népszerűtlen intézkedéseket kell majd magyaráznia? A kormány ígéreteit már ismerjük, csak meglepő: a szakszervezeti főmuftik újra azon csodálkoznak, hogy a kormány egyáltalán nem értesítette őket a benzin árának emeléséről, és ezt az érdekegyeztetés szabályai felrúgásának tartják. A szakszervezet félrevezet, amikor azt állítja, hogy a kormány a legvédtelenebbek, a polgárok vállára helyezi át a gazdasági problémákat. A polgárok ugyanis a választások idején leválthatják a kormányt. Az igazság az, hogy legkevésbé hatásosan a szakszervezeti főnökök képesek védekezni. A hét kijelentésének Brigita Schmögnerová (DBP) mondását minősíthetjük, aki szerint a közvetlen eladásokkal csökkent és veszélybe került Mečiar szavahihetősége. Miként süllyedhetne valami, ami már eddig is a nullán volt? RÓBERT KOTIAN, SME (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK Az áremelés ára Kicsit elszoktunk az általános, mindenkit érintő áremelésektől cz jó hír. mert a gazdaság stabilitását tllkrö/.i. A/ elkövetkező időszakban, sajnos, isinél szcmbené/.helllnk olyan jellegű áremelések kellemetlen hatásával, mini amilyen augusztus elseji hatállyal életbe lépett - cz rossz hir. mert a valóban figyelemrernéltóan alacsony intláció éves szinten újra 10 százalék fölé Szökhet, ami mind a gazdaságnak, mind a lakosságnak kellemetlen. Nem vitás, hogy a villany, a viz és a benzin drágulása áremelési hullámot indít cl, számos termék és szolgáltatás árába begyűrűzik. A mindenkit érintő árváltozások legalább két kérdést vetnek lel: az egyik, hogy az anyagilag leginkább sebezhető rétegek miként viselik el a megnövekedett terheket, a másik, hogy az áramtermelő és áramszolgáltató, valamint a víz- és csatornaművek, monopolhelyzete mennyiben befolyásolta az áremelkedést. A Szakszervezeti Szövetségek Konlöderációja élesen tiltakozott a/ augusztusi árváltozások miatt. Szerintük a kormány felrúgta az. érdekegyeztető tanács játékszabályait, ugyanis a szakszervezeteknek csupán a/ energiaár-emelést jelentették előre, a többit nem. A szakszervezetek véleményének semmibevételével hozott döntések egyben az érdekvédő szervezetek tűrőképességének határát is tesztelik. A törvény értelmében ha a létfenntartási költségek 10 százalékkal emelkednek, akkor a szakszervezeteknek joguk van követelni a létminimum növelését. Rövidesen tehát megkezdődhet a statisztikai kimutatások háborúja, vagyis a szakszervezeteknek és a kormánynak a megélhetési költségek alakulását nyilvántartó adatai sz.UntcIcn egybevetése. Talán mondani sem kell. hogy a kabinet stntis/.tikája fogja a kedvezőbb képet mutatni. Nem véletlen, hogy közvetlenül az áremeléseket követően látott napvilágot a Szakszervezeti Szövetségek Konföderációjának jelentése. amely megállapítja: Szlovákiának az clinúlt két évben elért makrogazdasági sikerei nem tükröződnek a családi jövedelmekben, ugyanis 1989 óta folyamatosan csökken a családok jövedelme. Adataik szerint a szlovákiai családok egy személyre eső tiszta jövedelme 1995-ben csak 3454 korona volt, cz. az 1989-es árszínvonal 65,9 százaléka. Ráadásul a mutató folyamatosan romlik. 1993-ban még 67, 1994-ben pedig 66,4 százalék volt, vagyis nemhogy a fokozatos javulás, netán a stagnálás jelei érezhetők, hanem minden hivatalos sikerpropaganda, a „szlovák ga/dasági csoda" ellenére a folyamatos lecsúszás, a lakosság mind nagyobb hányadának elszegényedése érzékelhető. Mivel Szlovákia magyarlakta vidékei erős agrárjelleggel bírnak, különösen aggasztó a szakszervezetek azon megállapítása, hogy a visszaesés leginkább a mezőgazdasági őstermelőket sújtja. Esetükben 1989 óta a reáljövedelem visszaesése 43 százalékos. Végezetül egy utolsó adat: a tavalyi 7195 koronás szlovákiai átlagbér az 1989-es átlagszint 78 százalékának felel meg. E tények ismeretében nyilvánvaló, hogy a 10 százalékos villanydíjemelés sokunknak már elviselhetetlen többletterhet jelent, ráadásul minden jel arra mutat, hogy a további áremeléseket sem kerülhetjük el. Hivatalos helyekről ugyan elhangzottak olyan érvek, miszerint még mindig nagyon olcsó Szlovákiában a lakossági villanyáram dija; állítólag a világpiaci árszint egyharmadának felel meg. Ha ez a megállapítás igaz, akkor gyorsan azt is tegyük hozzá, hogy az itteni állagbérek pétiig a fejlett országok szintjének alig egytizedét teszik ki. A Szlovák Villamos Művek, valamint az energiahálózat abszolút monopolhelyzetet élvez, ugyanez a helyzet a vízgazdálkodásban. Jozef Moravčík kormánya, legalábbis a vízgazdálkodás területén, kidolgozta a víz- és csatornaművek kereskedelmi cégekké történő átalakításának koncepcióját. A harmadik Meéiar-kormány azonban, mint iuinyi mást, ezt is semmisnek nyilvánította, s azóta semminemű előrelépés sem történt az energiarendszerek átalakításában. Mivel a monopolhelyzet megmaradt, a versenykörnyezet pedig nem alakult ki. semmi biztosíték sincs arra nézve, hogy a vízművek és az áramszolgáltatók ilyen vagy olyan indokkal nem emelik tovább szolgáltatásaik árát. Az. ország külkereskedelmi mérlegének hiánya az idén riasztó mértéket ölt. a devizatartalékok apadnak, a külföldi tőke beáramlása pedig korántsem számottevő. Lehetséges, hogy az egy-két évig tartó fellendülés, amely nem nyugodott stabil lábakon, fokozatosan kifullad. És akkor az augusztusinál jóval drasztikusabb áremelések várnak ránk. i SZÁLKA ÉS GERENDA i Díszmagyarok születése Nem mai keletű a dolog, éppen ezért mondhatnám jelenségnek is, sőt mi több. a dolog rendszerfüggetlen, vagyis nem a demokráciával hatalomra segített nemzeti diktatúra vadhajtása. Közép-Európában van több demogniiiailag nyelvi kisebbségnek tekintett társadalmi csoport, amelyet a politikai szóhasználatban a követelt érdekek szerint nemzetiségnek, nemzeti kisebbség nek, nemzeti közösségnek mondanak. Földrajzilag nevezhető - s most hazaérkeztünk határon túli magyarnak vagy szlovákiai magyarnak. De történelmi s/.tnekkcl zászlóra festve, esetleg a földrajzi megközelítés történeti hagyományozódásán gúnyolódva titulálják felvidéki magyarnak is. Akinek az anyanyelvével kapcsolatban akkor nem támadtak gondok, ha megtanulta az olykor nem is egyetlen többség nyelvét. Nemzeti ho' vátartozását senki sem firtatta addig, míg önmaga nem alakított érdekvédelmi szövetségei vagy politikai pártol. Határon túlra sohasem önszántából került: elcsatolták, kitelepítették vagy éppen elüldözték, s tették éppen amiatt, amiről azt hitte, soha nem okozhat gondot. Minden létváltozatban el kellett döntenie, milyen morális stratégiát fog követni. Sokkszerűsége ellenére is. hosszú távon az járt jól, aki valamilyen módon, de mégiscsak elment szülőföldjéről, s ha nem Magyarországra, akkor a második vagy harmadik generációs beolvadáshoz már ideológiái is gyártott a messze idegenben. T ehette, mert amikor választott, ezt a változatot is választotta. Sokkal nehezebb döntések, egész generációk sorsát egyetlen erkölcsi vezérfonálra felfűző választásokra tekinthetnek vissza azok, akik önszántukból maradtak. Sem a fennálló hatalom kényszerítésére távozók, sem ugyanennek a hatalomnak a kényszerével maradók nem hibáztalhatók. A politika őrületbe kergető dilemma elé állította valamennyiüket. Választaniuk kellett szülőföld és anyanyelv között. Micsoda körmönfont lélektan mentén fundálták ki! Aki szülőföldjéhez ragaszkodott. azt anyanyelvéről mondatták le a rcszlovakiz.ációs ívek aláírásával. Aki anyanyelvéhez ragaszkodott. azt kiparancsolták házából, vagyonából s az eleddig a hazájának hitt országból. Majd a még sokáig félmúltnak tekinthető kommunista ideológiára alapozott rendszer is megkövetelte az idomulást. Amely, adva az eszmeiség előírta fazonra, kitermelte a maga dís/.magyaijait. Annak a diktatórikus rendszernek önmaga felsőbbrendűségének igazolásához volt szüksége az. egyllttmfikiklö magyarokra a kommunista pártapparátusában, a hivatalaiban, az. intézményeiben meg az erőszakszervezeteiben. Az. utolsó pillanatig, amit bizonyítanak azok a listák is, amelyek a mai napig közkézen forognak a titkosrendőrséggel együttműködő magyarok neveivel, rajtuk nem is egy olyan személyével, aki közvetlenül a hatalomváltás előtt ellenzéki csoport tagjai volt. Miért áltatnánk magunkat azzal, hogy a hatalmat a demokrácia eszközeivel megszerző, de azt már a diktatúra módszereivel gyakorló nacionalista kormánykoalíció magyargyűlölelének érvényesítéséhez nem veszi igénybe a inagyar nemzetiségű állampolgárok szolgálatait? Természetesen jó pénzt fizet az erkölcsi árulásért, közhivatalt igér a politikai lojalitásért. Más eset nincs. F.lvégre aki magyarként saját politikai ambícióit követi, annak adottak a lehetőségei, ahhoz nem kell belépnie egyetlen kormánypártba sem. Ha vállalkozni akarigaz. a bankprivatizációról le kell mondania, de mégiscsak nekirugaszkodhat. Elvégre demokrácia és piacgazdaság van, csak a jogállamiságra kell várni még egy kicsit. Addig is megteremti az államhatalom a maga új dfszmagyarjait, akik a közhivatalokért - biztos vagyok benne - még verekedni is fognak. Három dologra azért kíváncsi vagyok: I. Felismeri-e a hatalom, hogy az. országra kénys/.eritctt új közigazgatási kaloda működtetéséhez szüksége lesz díszmagyarokra? 2. I la igazán fontosnak tartja a magyar nemzetiségű választópolgárok és a parlamenti magyar koalíciós pártok szétválasztását. megkockáztatja-e ún. politikailag független, az államhatalom iránti lojalitásukat esküvel kifeje/.ni kész magyarok alkalmazását az állami köz.igazgatásban? 3. Ha ez. utóbbi megtörténne, amit a kormánykoalíció keblében dúló vadnacionali/.must tapasztalva igencsak kétlek. mikorra alakul ki a dlsz.magyarok politikai holdudvara, amelyben regionális és helyi kiváltságokat osztanak majd szekértolóiknak?