Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)
1996-08-03 / 180. szám, szombat
[2 j ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. augusztus 3. Egyórás bloká d i Magyar történészek a jövő TA SR-hir Cf J J század magyarságképéért Tegnap a Földanyáért mozgalom ötven aktivistája torlaszolta el közel egy órára a Nyugat-Szlovákiai Energiaszolgáltató Vállalat pozsonyi épületének bejáratát. A tiltakozó akcióval a mozgalom az alternatív energiaforrások felhasználásának mellőzésére szerette volna felhívni a vállalat vezetőinek figyelmét. „Amíg elolvassák ezt a szöveget, 2990kWó-t takaríthatnánk meg" és „El a kezekkel Mohitól" feliratú transzprenseikkel a monopolhelyzetben levő Szlovák Vlllamosmüvek felesleges reklám kampányát helytelenítették a mozgalom tagjai, a vállalat vezetőivel folytatott párbeszéd során pedig elmondták, a villamosenergia árát tíz százalékkal, tehát pontosan annyival emelték, amennyi az atomerőmüvek likvidálási alapját illeti. így gyakorlatilag a lakosság állja az atomerőművek megszüntetésének költségeit Is. A Földanyáért mozgalom Szlovákia energetikai koncepcióját elhibázottnak, a mohi atomerőmű befejezését pedig ésszerűtlennek tartja. Úl Szó-tudósítás A Magyar Történészek Világszövetsége és a Magyar Történelmi Társulat a tegnap Budapesten kezdődött háromnapos konferenciával emlékezik meg a honfoglalás 1100. évfordulójáról. A magyarországi, szomszédországbeli és Nyugaton élő magyar történészek több intézmény támogatásával, velük közösen szervezett tanácskozását Kosá ry Domokos akadémikus nyitotta meg, aki hangsúlyozta az összejövetel szakmai jellegét. .Öntudatunkat, önérzetünket felnőtt nemzetként az erősíti és teszi határozottá, hogy a történelmi valósághoz ragaszkodunk" - szögezte le. Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a magyar történettudománynak a változó világ kihívásaival szembesített perspektíváit értei mezve kérte történészkollégáit: legyenek tudatában annak, hogy e szakmai találkozó bizonyos értelemben a XXI. századi magyarságkép formálásáhozjárul hozzá. Jakó Zsigmond kolozsvári történész a határon túli magyar történetírás helyzetéről és feladatairól tartott nagy érdeklődéssel fogadott előadást. Ebben rámutatott: az egységes magyar történettudomány helyzeti adottsága, hogy képes átfogni a kárpát-medencei fejlődés egészét, amiből kisarjadhat egy újfajta integrációs kezdemenyező szerep. A rendezvény tegnapi eseményeihez tartozik a Magyar Történészek Világszövetsége közgyűlésének megtartása. Ezen az 1990-ben létrejött szövetség névváltoztatás mellett döntött, s a Magyar Történészek Nemzetközi Társulásaként, jogi személyiségét megőrizve szoros viszonyt teremt a Magyar Történelmi Társulattal. A közgyűlés tiszteletbeli elnökké Király Bélát, társelnökké Jakó Zsigmondot és Deák Istvánt, ügyvezető elnökké Szász Zoltánt választotta. Szlovákiából tagja lett a választmánynak Vadkerty Katalin, Popély Gyula és Mácza Mihály. A konferencián a magyar honfoglalással foglalkozó referátumokon kívül szekcióülésekre is sor kerül. A résztvevők eszmecserét folytatnak az összehasonlító magyar kisebbségtörténet módszertani kérdéseiről és a határon túli magyar történelemoktatás helyzetéről. (k-s) FANTOMBETEGSEGET SEJTVE ERSEKUJVAR Ľudovít Hudek belügyminiszter Július 29-től a kanadai Vancouverben vesz részt a Pan Pacifik Hazards nemzetközi konferencián, amely a természeti csapások által veszélybe került lakosság mentésével és az anyagi károk eltávolításával foglalkozik. Hudek tegnap Eric Shipleyel, a kanadai Válsághelyzet Hivatal igazgatójával folytatott eszmecserét. Az Egészségügyi Biztositok Szövetségének elnöksége tegnapi ülésén az egészségügyben kialakult helyzettel és az egészségügyi minisztérium lépéseinek elemzésével foglalkozott. Az elnökség a gyógyászati rendről szóló törvény novellizációját és az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtók anyagi támogatásának megoldását tartja a legfontosabbank. Az Állami Kereskedelmi Ellenőrző Hivatal felhívja a szolgáltatóiparban tevékenykedők figyelmét, hogy álellenőr bukkant fel Pozsonyban. A körülbelül harminc eves, 170 cm magas szőke hölgy eddig két fodrászatban végzett „ellenőrzést". Lovasnapok A Csallóközi Lovasklub vezetősége meghív minden érdeklődőt a Nagyudvarnokon (Veľké Dvorníky) holnap 10 órától kezdődő lovasnapokra. Gazdag műsor, tombola és üdítő biztosítva van. MARTIN PORUBJAK: Hudec úgy érvel, Nehogy behozzák a fertőzést... Úl Szó-hir Mint arról tegnapi számunkban hírt adtunk, az Ung-vidéken és a Bodrogközben dugába dőlt a millecentenáriumi rendezvénysorozat részét képező honfoglaláskori lovasbemutató. A lóvátett két régió polgárainak felháborodása nem alaptalan. A sátoraljaújhelyi vámosok (felső utasításra) mindent elkövettek, hogy a lovastúra tagjait távol tartsák a rendezvények színhelyétől. - Mire való ez a szőrszálhasogatás, szép élménytől fosztottak meg vala mennyiünket?! - mondta az egyik nagykaposi szlovák házaspár családfője, aki gyermekeivel együtt várta a nagyszabású bemutatót. Erre kerestük a választ mi is, ezért az ügyben eljáró Pásztor Istvánt, Királyhelmec polgármesterét kérdeztük a lovastúra tagjai távolmaradásának okairól. - A szervezők, mind magyar, mind pedig szlovák részről Időben biztosították a határátkeléshez szükséges dokumentációt. Vagyis az állategészségügyi előírásoktól kezdve a vámhatósági szabályokkal végződően minden alaposan elő volt készítve a határátkeléshez. Csakhogy a szlovák vámhatósá gi szervek a hazai állategészségügyi szolgálat bizonylatát Is követelték. Amikor ez Is elkészült, újabb utasítást kaptak: azt a pozsonyi központ bélyegzőjével kell ellátni, s ez a mi viszonyainkat tekintve néhány napot igényel. Csakhogy a későbbi hivatalos indoklás az ünnepségek meghiúsítására való törekvést igazolta: állítólag a száj- és körömfájás átterjedésének megakadályozása miatt szigorodtak a szlovák hatósági intézkedések. Tudni kell, hogy ez a betegség Szerbiában ütötte fel a fejét, az ottani hatóságoknak sikerült megfékezniük a Járványt, nem terjedt át egyetlen szomszédos országba sem. Tehát végül is egy fantomjárvánnyal sikerült a nagykaposi, királyhelmeci, kistarkányi, nagykövesdi és bodrogszerdahelyi millecentenáriumi ünnepségeket meghiúsítani. (kat.) Megnyitotta fiókját a Banka Haná Ül Szó-tudósítás Tegnap Érsekújvárott Csanda Endrének, a város polgármesterének Jelenlétében ünnepélyes keretek között megnyitotta fiókját a Banka Haná Prostéjov részvénytársaság. Ez immár az ötödik pénzintézet, amely fiókot működtet a Nyitra-partl városban. A Banka Haná 1991. január elsejétől működik. Az öt év alatt sikerült beilleszkednie a jól működő pénzintézetek közé. Ügyefelel között cégek, vállakozók és magánszemélyek is találhatók - tudtuk meg a megnyitón Peter Jaďuď mérnöktől, a bank nyitrai kirendeltségének igazgatójától, aki egyebek mellett elmondta: a Banka Haná jelenlegi alaptőkéje 1,5 milliárd cseh koronát tesz ki. A részvényesek között van az egyik legnagyobb világbank, a belga Kredietbank Brüsszel, amelynek jelenlegi tulajdonrésze a Banka Haná alaptőkéjének 10 szazalékát teszi ki. A szlovák részvényesek tulajdonrésze az alaptőke 14,66 százaléka. A bank forgalma az első félév végére 24,1 milliárd cseh koronát ért el, ami az év elejétől számítva 26,8 százalékos emelkedést mutat. A bankbetétek összege jelenleg eléri a 16 744 456 cseh koronát, a bank hiteleket 13 792 363 cseh korona értékben nyújtott. A Banka Haná érsekújvári fiókja, amelynek igazgatónője Már/a Báráňová, egyelőre hétfőtől csütörtökig 8-tól 11,30-ig, illetve 12,30-tól 15.30-ig, pénteken 8tól 11.30-ig, illetve 12.3016.30-lg várja ügyfelelt. A tervek szerint a közeljövőben szombaton is nyitva tart majd a bankfiók. A cél, amint azt az igazgatónő hangsúlyozta, hogy minél több ügyfél elégedetten távozzon a Banka Haná érsekújvári fiókjából. (kamoncza) mint Koyš TA SR-tudósítás Martin Porubjak, a Szlovák Nemzeti Színház dramaturgja a Demokrata Párt sajtótájékoztatóján visszautasította, hogy a színház alkalmazottal terelnék politikai síkra a színházban történt változásokat. Porubjak szerint ezt éppen Ivan Hudec kulturális miniszter tette, hiszen politikusként avatkozott be a színház életébe, politikusként eszközölt személycseréket a vezetésben. A tárcavezető azon állítása, hogy „sosem szóltam bele a színház dramaturgiai felépitésésbe, sosem tiltattam le egy darabot a repertoárból és nem tiltottam be egyetlen előadást sem", leginkább Pavol Koyš kijelentéseihez hasonlítható, akí a kommunista rendszerben töltötte be a kulturális miniszter posztját. - Egy nyugat-európai miniszter sosem mondana ilyet. Olyan ez, mintha az Igazságügy-miniszter azzal dicsekedne, hogy sosem ölt embert, nem lopott, és egyetlen bírót sem befolyásolt, hogy neki tetsző ítéletet hozzon. Nem beszélve arról, hogy egy miniszternek nem feladata és nem Is áll Jogában cenzúrázni, előadást betil tani - nyilatkozta a nemzeti színház dramaturgja. Mint Porubjak elmondta, kellemesen meglepte őt Olga Šalagovának, a művelődési minisztérium államtitkárának nyilatkozata, aki elhatarolta magát Hudec lépéseitől, és kijelentette, hogy a szlovák színházakban kezdetét vette a normalizáció. Viszont Porubjak szerint Ida Ftapaičová - korábban ismert színésznő, jelenleg DSZMes képviselő - kijelentései híven tükrözik, hogy melyik párt soraiból került a parlamentbe. A STATISZTIKAI HIVATAL JELENTESE A termelés és az átlagbérek is nőttek TA SR-hír A Statisztikai Hivatal Jelentése szerint az Ipari termelés májusban elérte a 45,2 milliárd koronát, s ez megfelel a múlt év ötödik hónapjában el ért szintnek. Egyébként az Ipari termelés ez év elejétől 4,5 százalékkal nőtt, elsősorban a közlekedési eszközök, az elektronlkai és optikai berendezések gyártásának köszönhetően. Az építőipar májusban 5,2 milliárd korona értékben végzett munkát, ami 2,5 százalékos növekedést jelent '95 májusával szemben. A fogyasztói árak áprilishoz vizsonyítva 0,5, féléves viszonylatban 6,1 százalékkal nőttek. Az év első öt hónapjában 4,4 százalékkal nőttek az Ipari gyártás költségei, 15,4 százalékkal az építőipari munkák, míg az építőiparban használt alapanyagok ára 7,4 százalékkal. Az iparban dolgozók fizetése 14,5 százalékkal nőtt, az átlagfizetés eléri a 7939 koronát, az építőiparban a növekedés J 5,8 százalékos, az át lagfizetés 7677 korona, a kereskedelemben 22,1 százalékos, itt az átlagbér 6314 korona. A közlekedési alkalmazottak fizetése 17,2 százalékkal növekedett, átlagfizetésük eléri a 8501 koronát. Az ipari össztermelésből 66,4 százalékban vette ki a részét a magánszektor, az épitöiparban ez 84,7 százalék. REFORMÁTUS VILAGTALALKOZÓ Az RMDSZ állásfoglalása MTI-hlrek A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tegnap, a református magyarok 3. világtalálkozója küszöbén közleményt tett közzé, amelyben az eseményt „a romá mai magyarság kiemelkedő Jelentőségű momentumának" tekinti, „alaptalannak tartva minden olyan nyilatkozatot, mely a romániai közvéleményt megtévesztve feszültségkeltésre, kampánycélokra próbálja felhasználni a vallásszabadsag és a békés együttélés eszméinek e megnyilvánulását". Az RMDSZ egyben felkéri tag ságát, hogy vegyen részt a találkozó eseményein, az alkotmányos jogok gyakorlását szavatolni hivatott hatóságok és Intézmények pedig biztosítsák a találkozó zavartalan lefolyását - hangzik a Markó Béla RMDSZ-elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök jegyezte dokumentum. A'magyar reformátusok „világkongresszusa" jóval veszélyesebb a romániai szellemiség számára, mint holmi jehovista rendezvény - hangsúlyozza a kortnányhú Vocea Romaniei tegnapi számában Petre Salcudeanu kormánypárti képviselő -, azt állítva cikkében, hogy a rendezőknek világosan meg kellett volna mondani: „politikai célú kongresszusukat tartsák meg ott, ahol a honfoglalás bekövetkezett". Az államfő szócsövének tekintett Dimineata beszélgetést közölt lile Fonta vallásügyi államtitkárral, aki a református világtalákozó programjából és rendezvény-térképéből azt a következtetést vonta le, hogy a reformátusok legalább „jelképesen" így szeretnék visszaállítani NagyMagyarország egykori határalt. Elhunyt Michel Debré Tegnap elhunyt Michel Debré, a Charles de Gaulle alapította francia ötödik köztársaság első miniszterelnöke, aki egész politikai pályafutása alatt de Gaulle feltétlen híve. elveinek szószólója volt. 84 évesen otthonában érte utol a vég. Halálhírét fia Jelentette be. A háború után számos miniszteri posztot töltött be, s 1958-ban de Gaulle miniszterelnökké is kinevezte. 1962-ben Debré leköszönt a kormányfői posztról, de azért még részt vett későbbi kor mányokban is, különböző tárcák birtokosaként. Utolsó politikai szerepléseként 1981-ben indult az elnökválasztáson, de a szavazatoknak csak 1,7 százalékát szerezte meg. (A szocialista Francois Mitterrand győzött.) MTI Se emlékmű, se imádság (Folytatás az 1. oldalról) legendaszámba megy, hiszen „minimum őrültnek kell lenni annak feltételezéséhez, hogy Romániában vagy akár Szlovákiában előfordulhatna az, amit a kárpátaljai magyarok megengednek maguknak". Ezekben az országokban - emlékeztet a cikk - a hatalom tudatában van annak, hogy csak az számíthat tekintélytiszteletre, akiben van méltóság. Márpedig Kárpátalja megyei közigazgatása egyfelől igyekszik minden tekintetben a magyarok kedvében Járni - véli a lap -, ami nem véletlen, ugyanis Magyarország a Kárpátok Eurorégió mozgatórugója, másfelől viszont a he lyl hatóságok szeretnék nyugalomban tudni a vidék közvéleményét Is. Az ungvári ukrán lap érthetetlennek nevezi a kárpátaljai magyar szervezetek konok eltökéltségét. amellyel a millecentenáriumi emlékmű létesítése mellett törnek lándzsát. A cikk szentségtörésnek, nemzeti tapintallanságnak nevezi a honfoglalási emlékmű ukrán területen való felállításának az ötletét, ami mögött mint az írás fogalmaz - „ha nem is valós, de mindenképpen az elvesztett területek miatti erkölcsi revansizmus gondolata rejtőzik". Tíz nap műszíwel (Folytatás az 1. oldalról) operált szivet. A kislány felnyitott mellkassal múszívre került, s a gép tartotta fenn a vérkeringést. A gyermek szíve tíz nap elteltével ismét működni kezdett. Az orvosok csak ezután mondták el, hogy maguk sem hittek a szívműködés helyreállásának lehetőségében, ami történt, az számukra is csoda volt. Az eset rendkívülisége a szív leállási idejének hosszúságában van, s abban, hogy a mindössze kétéves kislány testsúlya alig tíz kllogramot tesz kl. Ilyen körülmények között Olaszországban még soha nem sikerült a szívműködést helyreállítani mondták a nápolyi orvosok, akik szerint a kislány agyát - az állandó megfigyelésnek is köszönhetően - nem érte károsodás a tíz nap alatt. MTI ATLANTAI ROBBANTAS Jewell hős akart lenni Az atlantai merénylet ügyében gyanúsítottá „előlépett" biztonsági őr állítólag régi munkahelyén azt mondta, hogy az „események sűrűjében kívánok lenni, ha valami történne az olimpiai játékok alatt'. A The Washington Post igazságügyi forrásokból származó tegnapi órtesulese szerint az Idézet szerepelt abban a bírósági végzésben, amely felhatalmazta az FBI embereit a Richard JewelI otthonában elvégzett házkutatásra. A biztonsági őr jelenleg egv őrző-védő magáncég alkalmazottja, és ebben a minőségében tartózkodott szombat hajnalban a merénylet helyszínén: ô volt az, aki szolgálati úton riasztotta a rendőrséget, hogy „gyanús csomagot" fedezett fel az Olimpiai Centenáriumi Parkban. Előzőleg a Georgia állambeli Piedmont Egyetemen dolgozott éjjeliőrként, de „szolgálati túlkapások" miatt elbocsátották állásából. Az egyetem vezetői voltak azok, akik két nappal a robbanás után figyelmeztették a rendőrséget, hogy érdemes volna közelebbről is szemügyre venniük a biztonsági őrt. Állítólag Richard Jewell kijelentette kollégáinak, hogy „hős" akar lenni az olimpiai játékokon. (A gyanúsított hat évig rendőr is volt - seriffhelyettes de leszerelték, miután összetört egy szolgálati gépkocsit.) Egyelőre nem lehet tudni, hogy az FBI emberei találtak-e valami terhelő bizonyítékot a szerdán végrehajtott tizenkét órás házkutatás során. Átvizsgáltak azt a Chattahooche folyónál lévő faházat is, amely a biztonsági őr tulajdonát képezi. Jewell ügyvédje úgy nyilatkozott a The Washington Postnak, hogy a rendőrök semmiféle kézzelfogható bizonyítékra nem bukkantak. MTI