Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)

1996-08-20 / 194. szám, kedd

1996. augusztus 30. BELFÖLD - GAZDASÁG ÚJ SZ

Ó [ 21 \ A NYITRAI AGROKOMPLEX KIÁLLÍTÁSON LÁTTUK Cukorka helyett csemegekukorica A bőség zavarával küszködhetnek mindazok, akik augusztus 22éig ellátogatnak Nyitrára, az Agrokomplex kiállításra. Amennyiben egy napot szán valaki erre a rendezvényre, valószínűleg töredékét tekintheti meg mindannak, amit a kiállítók magukkal hoztak, és amivel a rendezők kedveskednek a látogatóknak. Az alábbiakban néhány tippel szolgálunk arra nézve, hogy mit is érdemes megnézniük, felkeresniük a vásárra érkezőknek. Újdonságok a John Deere kínálatában Az elmúlt öt év alatt a John Deere fogalommá vált a hazai mezőgazdaságban. A zöld-sárga erőgépek nagy feltűnést keltenek mindenütt, ahol bemutatják, illetve ahol használják. Nem kivétel ez alól az Agrokomplex sem. Évről évre új típusok jelennek meg Szlovákiában is, jelenleg mintegy 60 különböző' gép segíti az itteni mezőgazdászokat. Molnár Bélánál, a kizárólagos szlovákiai forgalmazó, a szőgyéni székhelyű Agra servis Kft. igazgatójánál az idei újdonságokról érdeklődtünk. - Természetesen ebben az évben is szolgálhatunk meglepetéssel, mégpedig a szántást nem igénylő vetőgépekkel. Az előzetes felmérések alapján azt tapasztaltuk, hogy a termelők egyre inkább igénylik a költségmegtakarító technológiákat, és mi igazodtunk a követelményekhéz. A 750-A típusú gabonavetőgép valóban mindennemű talajművelés nélkül, egyenesen a tarlóba veti a magot. Szintén újdonságnak számítanak a kisebb traktorok, mégpedig a 3000es széria megjelenése. Ezek az 50-80 lóerős traktorok mind nagygazdaságokban, mind kisebb, néhány száz hektáros családi farmokon kiválóan hasznosíthatók. Az elkövetkező évben a takarmányvonalat bővítjük, mégpedig kaszákkal, silókombájnokkal és bálázókkal. Mosolygós „eper" A pavilonok és kiállítóterek közt gyakran feltűnik néhány érdekes figura: hatalmas cső kukorica, mosolygós „eper", barátságos „brokkoli". Kosárkáikból mézédes csemegekukorica kerül elő, amelyet természetesen a legkisebb gyerekek közt osztanak szét. A három bábu az Ipolynyéki Mezőgazdasági Szövetkezet termékeit népszerűsíti. Ez a szövetkezet hagyományos kiállítója az Agrokomplexnek, és díjazottja is. Három új termékük, a Mami (fagyasztott brokkolikeverék), az Oci (fagyasztott leveszöldség) és a Cukrík (fagyasztott szuperédes csemegekukorica) Aranysarló-díjjal térhet haza Nyitráról. Bugyi Árpádtól, a szövetkezet kereskedelmi részlegének a képviselőjétől megtudtuk, hogy napjainkban már De jó volna beleharapni! 33 féle ipolynyéki fagyasztott termék közül választhatja ki mindenki a számára legmegfelelőbbet. A készítményeik iránti figyelmet a mutatós csomagoláson kívül a címkén található versenyszelvénnyel fokozzák. A versenybe bekapcsolódók értékes dijakat nyerhetnek. Minden egyes termék címkéje egyébként recepteket is tartalmaz. A nagytermelők felé nyitnak A bábolnai takarmánykoncentrátumok elsősorban a háztáji állattenyésztők között ismertek és kedveltek. Szinte az összes állat számára kínálnak koncentrátumokat, amelyből - őrölt gabonához keverve - otthoni körülmények között bárki teljes értékű takarmányt készíthet. A bábolnai termékek kizárólagos szlovákiai forgalmazója a nagymegyeri szék helyű GAMMA - P. E. T. Kft. Kozma Gyula, a kft. szaktanácsadója elmondta: a hatékony állattartás elképzelhetetlen teljes értékű táplálék nélkül. Az intenzív fajták például a brojlercsirke - 42-45 nap alatt vágásra alkalmasak. Ezt azonban csak az állatok igényeinek a maximális kielégítésével lehet elérni. Kozma Gyulától megtudtuk azt is, hogy a kistenyésztők után a jövőben a nagygazdaságokat, farmokat szeretnék „meghódítani", és új kapcsolatok keresésére használják fel az Agrokomplexen eltöltött napokat is. (Vas Gyula felvétele) Agrárkamarák bemutatkozása Az Agrokomplexen külön pavilont kaptak az egyes járási mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kamarák. Patasi Ilona, a dunaszerdahelyi kamara vezetője szerint jó ötlet, hogy egy-egy járás így is bemutatkozhat. Egyrészt a látogatók képet kapnak az egyes régiók jellegzetességeiről, másrészt felmérhetők a hiányosságok, lehetőség nyílik a kapcsolatteremtésre és piackutatásra. De szomorú hiányosságra is rámutatott, mégpedig arra, hogy évről évre kevesebb a kiállított zöldségféle. Ez jelez valamit az ágazatban uralkodó rossz állapotokról. Lovász Károly, a komáromi agrárkamara igazgatója elmondta, hogy ők öt vállalatot, köztük két mezőgazdasági szövetkezetet, két feldolgozó üzemet és egy szolgáltatást nyújtó laboratóriumot képviselnek a kiállításon. Sajnos, a termelők nagy része még nem mérte föl annak a jelentőségét, amit egy ilyen vásár jelent. - Termelni már tudunk, de nem tudjuk eladni magunkat - vélte Lovász úr. Pedig az agrárkamara égisze alatt remek alkalom volna a kisebb üzemek, termelők számára is a bemutatkozásra, akik nem engedhetik meg maguknak azt a „luxust", hogy önálló kiállítóként jelenjenek meg Nyitrán. KRASZNICA MELITTA MARCELHAZI ANYOSGYILKOSSAG Saját lánya ásta el a kertben Mint már közöltük, a komáromi járásbeli Marcelházán augusztus 11-éről 12-ére virradó éjszaka brutálisan meggyilkolták a 43 éves Andruskó Katalint. Mint utóbb kiderült, az elkövető az áldozat lányának 16 éves élettársa, Cs. Jenő szentpéterl roma fiatalember volt. Az eset - amelyhez hasonló a helybeliek állítása szerint emberemlékezet óta nem történt a községben - még ma Is élénken foglalkoztatja a környéken élőket. Az alábbiakban Andruskó Andrással, az áldozat fiával és testvérével, Lövlnger Pállal beszélgetünk. Mindketten állítják: amíg élnek, nem felejtik el azt a borzalmat, amelyben 1996. augusztus 12-én részük volt. Szavakkal nem lehet kifejezni - Tudja, mit érez az ember akkor, amikor az édesanyját ássa ki a fóliasátor tövében? - szegezi nekem a kérdést a 23 éves András. Választ nem vár, hiszen ő, aki ezt átélte, tudja a legjobban, hogy amit akkor érzett, nem lehet szavakba önteni. A beszélgetés előtt megmutatja a telket, ahol a család élt. A harminckilenc áron mindenből kettő van: a hatalmas fóliasátorból, az üvegházból és a családi házból. Az egyik házban, ahol a gyilkosság történt, a szülők éltek. Pontosabban: amióta az édesapa kórházban fekszik, az édesanya egyedül élt ott. Az új házat még 1981-ben kezdték építeni. Befejezni az édesapa betegsége miatt nem tudták. Mindössze két helyiség lakható az épületben. Az egyikben a lány élt az élettársával. A másikban pedig a fiú, aki most próbál visszaemlékezni az egy héttel ezelőtt történtekre. - Vasárnap délután édesanyámmal elmentünk a komáromi kórházba édesapámhoz. Ő másfél hónapja magatehetetlenül fekszik az idegosztályon. Már háromszor volt agyvérzése, és az orvosok nem sok jóval biztatnak. Megborotváltam, beszélgettünk, aztán elmentünk Ógyallára az édesanyám testvéreihez. Késő este értünk haza. Megkértem anyámat, hogy másnap reggel hatkor ébresszen fel, amire, sajnos, már nem került sor. Amikor felébredtem, átmentem édesanyámhoz, de ahogy beléptem a konyhába, rögtön feltűnt, hogy az asztalon nem gőzölög a szokásos reggeli kávé. Ugyanis neki reggel az volt az első dolga, hogy megfőzze. Ránéztem az ágyra, és láttam, hogy a paplan félig fel van hajtva, s édesanyám ruhái is ott vannak az ágy mellett. Kimentem a kertbe, mindent alaposan átnéztem, szóltam a szomszédoknak, de édesanyámat senki sem látta aznap. Nekem délelőtt el kellett mennem, de állandóan rá gondoltam. Elképzelni sem tudtam, hogy mi történhetett vele. Amikor hazaértem, a húgom már az udvaron volt. Megkérdeztem

L hogy nem a látta-e anyánkat. Ő nyugodtan válaszolt: nem. Még hozzátette: nem érti, miért idegeskedek, hiszen úgyis előkerül. Nem tudom, miért, de amikor ezeket a szavakat hallottam, rossz előérzetem támadt. Beültem az autóba, és elmentem Ógyallára az édesanyám testvéreihez. Ők jöttek is azonnal. Van egy nagybátyám, aki rendőr, ő is rögtön jött a fiával együtt, aki szintén rendőr. Közben édesanyám eltűnését jelentettük a rendőrségen. Amikor hazajöttünk, már a szomszédok is itt voltak. Az egyik nagybátyám észrevette, hogy a kertben egy helyen meg van bolygatva a föld. Ásni kezdtünk. Először édesanyám könyökét láttuk meg, aztán elküldtek a rendőrök. Amíg élek, nem felejtem el - mondja elcsukló hangon. Csehszlovákia 15 milliomodik polgára Lövinger Pál, az áldozat testvére, aki a kertben észrevette a friss ásást, még most is remegve beszél a történtekről. - Hétfőn reggel jelent meg nálunk az unokaöcsém, és közölte, hogy eltűnt az édesanyja, én erre gondolkodás nélkül rávágtam: biztos a Jenci agyoncsapta. A feleségem le is torkolt emiatt. Azt mondta, hogyan beszélhetek ilyen sületlenségeket. Istenem, bárcsak tévedtem volna! Amikor idejöttünk, és keresni kezdtük a nővéremet, szemerkélt az eső. Ennek ellenére felfigyeltem arra, hogy egy sír nagyságú területen meg van bolygatva a föld. Velünk volt az egyik szomszéd is, akinek szintén gyanús lett a földdarab. Az unokahúgom mellettünk álldogált, az élettársa meg bent aludt. Amikor meghallotta, hogy a kertről beszélünk, eltűnt. Mi közben ásni kezdtünk, amikor megpillantottuk szegény nővérem könyökét, a rendőrök rögtön szóltak, hogy menjünk odébb. A lány és az élettársa nem volt sehol. Talán jobb is, hogy így történt, mert lehet, kárt tettünk volna bennük. Később rendőr testvérem talált rájuk a szomszédos lakatlan házban. Mindketten beismerték a tettüket. Nekem úgy mondták, hogy Jenci többször fejszével lesújtott a nővéremre, aztán talicskára tették, elvitték a kiásott gödörhöz, beletették és elföldelték. A Kati úgy felmosta a konyhát, hogy egy csepp vért nem lehetett látni. Nem tudom felfogni, hogyan tehetett ilyet saját édesanyjával. Kati, aki erre a kérdésre választ adhatna, nincs otthon. Szabadlábra helyezték, annak ellenére, hogy kérte: ő is ugyanolyan büntetést kapjon, mint az élettársa. Állítólag először Szentpéterre ment a srác szüleihez, akik azonnal kidobták, mondván, rossz útra térítette a fiukat. Ekkor visszament Marcelházára, de napközben nemigen mutatkozik, és nem is beszél a történtekről. - Ez a lány a volt Csehszlovákia 15 milliomodik állampolgára mondja Lővinger Pál. - 1977-ben, amikor megszületett, hatalmas ünnepséget rendezett az akkori helyi nemzeti bizottság. A testvérem szerette mindkét gyermekét, de a lánnyal mintha elnézőbb lett volna. Talán azért, mert sokat betegeskedett. Pincér-szakács a szakmája, de mivel a fél szemére vak, nem dolgozik sehol, háromezer korona rokkantnyugdíjat kap. Abból éltek az élettársával, aki viszont egy fillért sem kapott. A család mindig mondogatta, hogy küldje el a fiút, hiszen az lopásai miatt korábban már többször összeütközésbe került a törvénnyel, meg aztán dolgozni se szeretett. Nekem a lány is furcsának tűnt. A keresztet fordítva hordta a nyakában... Rendes asszony volt Amíg beszélgetünk, az egyik szomszédasszony kávét főz. Tudja, ha a megboldogult most feltámadna, azt mondaná, hogy a lánya nem vett részt a meggyilkolásában. Olyan rendes, jólelkű asszony volt, aki mindenkiben csak a jót látta. Talán azért is kellett meghalnia, mert túl jó volt. Már régen ki kellett volna dobnia azt a gazembert a házából mondja Andruskóék szomszédasszonya, aki a környéken lakókkal együtt egyfolytában fél az eset óta. - A lány visszajár a házba, s ami mozdítható, azt viszi. A kutyák jól ismerik, meg sem ugatják. Attól félünk, hogy esetleg szüksége lesz pénzre, és ugyanezt teheti velünk is. Azt a szegény asszonyt ötször vágták fejbe, úgy szétroncsolódott deréktői felfelé, hogy még a hozzátartozóknak sem mutatták meg. És azt, aki mindebben közreműködött, meg hazaküldik... Véleményével a környéken mindenki egyetért, s az a tény, hogy egy rendes házban is megeshet az, amit eddig csak filmeken láttak, elbizonytalanítja az embereket. A legrosszabb helyzetben az áldozat fia van, a kitanult kőfaragó szomorúan állapítja meg, hogy a négytagú család darabokra hullott. Az édesanyját saját lánya közreműködésével gyilkolták meg. Édesapja magatehetetlen, akinek nem merik megmondani a történteket, s ha meglátogatják, mindig a feleségét hiányolja. KAMONCZA MÁRTA AHOGY ÉN LÁTOM Emlékművek a szívekben Az alig kamaszodó fiú ujjain számlálja le a hetet: „Álmos... Előd... Ond... Kond... Tas... Huba... Töhötöm". Megkönnyebbülve mondja még hozzá: „Árpáddal, a honfoglaló magyarok vezérével összesen nyolc". Öt-hat évvel később a középiskolában a magyar irodalom tanára írta fel a táblára: Nyék, Megyer, Kiirtgyarmat. Tarján, Jenő, Kér, Keszi... Kissé nevetséges, a gyerek szerint amolyan buta gúnyolódásra is használható nevek, amelyekről még sokáig csupán gyerekes képzelgései és képzettársításai voltak. Kezébe kerültek régi könyvek is, amelyekben látta a vérszerződést megkötő vezéreket. Nézegette Árpádot, akinek képét látva egyre csak az foglalkoztatta: volt-e már akkor is fényképezőgép? Az akkor még eszébe sem jutott, hogy a honfoglalás millenniumi esztendejében fotográfusok előszeretettel öltöztettek be színészi hajlamú egyéneket párduckacagányokba, tollforgós sisakokat nyomva a fejükbe. Történelmi tényekbe, nyelvi archaizmusokba, a korszellem hamisította képekbe jól belekavart Arany János a szépséges Rege a csodaszarvasról verses meséjével, meg a Buda halála elbeszélő költemény történelemre visszavetített esztétikumával. Nagyjából ennyit, a magyarázatként szolgáló magyar őstörténetet és honfoglalást magyarázó útmutatást tanulhatta meg az érettségiig araszolgatva a szlovákiai magyar gyerek. A többi legtöbbször kellő mélységig meg sem magyarázott, legkevésbé ellentmondásokat feloldó kötelező tananyag a cseh és a szlovák történelemről. Amiből később nehéz volt ha nem lehetetlen - megérteni: miért éppen a magyarok ellen fogta volna össze Svätopluk a fiait a híres vesszőnyalábokról szóló példabeszédével? Jiskrát meg miért akarta kiüldözni a gömöri és nógrádi végvárakból jó Hunyadi János, ha fia. Mátyás király meg behódoltatta a cseh hadvezért? Ráadásul feleséget is Pogyebrád György cseh király családjában talált magának. Örülnék, ha tévednék: mostanság sem kap tisztább képet a szlovákiai magyar gyerek az ezerszáz esztendőről, meg az azt megelőző többiről. Hiszen a hivatalos szlovák történetírás s ebből eredően a kötelező tanrend sem tiszteli nagyon a Kárpát-medencében élt rómaiakat, hunokat, avarokat. S ha a magyarokról azt állítja, hogy „barbár hordaként törtek rá a szlávok hazájára", akkor azt is bizonyítja, mennyire nincs tisztában Európa történelmével. Legkevésbé a népvándorlások korában germán törzseket jelölő „barbáro'c" gyűjtőfogalom történelmi szerepével. Ha viszont a;, idegenséget, a nyelvi másságot jelölik ezzel, nem teremtenek a történetírásban vitaalapot, mert az ilyen minősítő jelzők a mitológia ködös világába tartoznak, és legfeljebb napjaink sovén és idegengyűlölő hangulatkeltését szolgálják vele... A gyerekek talán ma is az ujjaikon számlálják a hét vezért, s teszik hozzá nyolcadiknak Árpádot. Talán ma is vannak magyar irodalmat tanító tanárok, akik felírják a táblára a honfoglaló magyar törzsek nevét, s a földrajzórán a Magas- és az Alacsony-Tátrát a Kárpátok hegyvonulatának részeként tanítják, amelynek keleti oldalán valahol még mindig ott van a Vereckei-hágó. Talán vannak szülők, akik elveszik gyereküket Ópusztaszerre. S ha ott legjobban nem az Árpád-emlékmű és a Feszty-körkép tetszik nekik, mert a gyerek a gömöri nagymama kenyérdagasztó tekenőjének ikertestvérét ismeri fel a falumúzeumban, a dolgok a maguk rendje szerint állanak. Kölcsey Ferenc, Arany János és Ady Endre költeményeiből ma is megtanulható a történelem. Ezek a szívekbeli emlékművek, a lerombolhatatlan lélek gránitkristályrácsától feszülők. Megtanulhatók, mint József Attilától a magyar lelkű európaiság, amire manapság is szükség van a más nemzetekkel való együttéléshez. Pedig mostanában oly kevésre méltatják az irodalmat, amely lerombolhatatlan, betilthatatlan, bemocskolhatatlan emlékműveit állította a magyarság európai honfoglalásának! Mennyire lenne foganatja a gondolatnak: milliónyi szóból felépíteni a honfoglalás emlékműveit a szívekben? Édesanyáknak, édesapáknak sorsot kiteljesítő feladat, tanítóknak életcélt adó szolgálat, papoknak templomokat megtöltő alázatosság. Lenne. Helyette beleestünk a nagy monumentalitás bűvöletébe, melynek szellemet vakító nézőszögében olykor hamis a kép, amit önmagunkról az ezredfordulón látunk. Olyan, mint a millennium idején készült műtermi fotográfiák Árpád vezérről. Hamis mértékek szülte hamis ízléssel faragott, kopjafáknak hazudott fejfák nőnek ki a földből. Mindenfelé, ahol magyarok laknak. Csak tudnám, miért kell nekünk síijel ahhoz, hogy örvendve emlékezzünk József Attilával „... e szívben, mely a múltnak már adósa / szelíd jövővel - mai magyarok!"