Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)

1996-08-14 / 189. szám, szerda

1996. augusztus 14. KÖZÉPISKOLÁSOK OLDALA ÚJ SZ

Ó 9 I m «Ü Most! Most itt az alkalom (gy.k.: nem az alkarom), hogy megmutasd: mit tudsz. Örülök (és igazán„ szép tőled), hogy továbbra is küldöd a rajzokat. Mint már írtam, ha igényt tartasz a Gál Attila, illetve Horváth Ivica rajzaiból készült levonókra, postázz egy felbélyegzett válaszborítékot, és már meg is kapod. Z. Németh István könyvéből is maradt még, abból is kaphatsz, ha azt írod, hogy kérsz. Az új dolog - amivel most szeretném megpiszkálni az agyadat - a fotózás. Szóval, arról van szó, ha valaha is lencsevégre kaptál valami érdekeset, vagy jópofán kinéző dolgot (és persze a minősége olyan, hogy közölhető), akkor azt küldd el és megmutatjuk mindenkinek. Oké?! A rajz mellé várom a fotókat is. Azt ígértem, hogy a nyári szünetben több verset tudok majd közölni, ezt igyekszem is megtartani. A Nagyszünet-találkozón (ezt a múltkor elfelejtettem megírni) kiderült az is, hogy az egyik legnépszerűbb rovat a Te versed. Ez frankó. Mivel azt mondtad, a Szövege/őt is csíped, megígérem, hogy nemsokára folytatódik. Már csak azért is, mert halmokban állnak a dalszövegek. Szal (gy.k.: szóval), gyere és írj! Mert olyan jókat. Szoktál. DIÁK MURPHY I HA VÉLETLENÜL JO, AKKOR ABBÓL A LEGROSSZABB Tanóra egységesen akkor marad el, ha neked testnevelés, ének- vagy rajzórád lett volna. Kiegészítése: Ha egész nap szünet van, az Neked a legkönnyebb napod lett volna a héten. GÁLIK PÉTER A ZOLTÁN AZT ÜZENI Szia, (Varagya) Szilvia! Nagyon szívesen közöltem a lapotokból, mert tudod, tetszenek a formabontó ötletek. És ez az volt. Kérdéseidre választ személyesen kapsz, várom élménybeszámolód Németországból! Szia, K.Z.! Szép monogramod van. Azt fogják hinni, hogy magamnak üzengetek. Közlöm a versed (amint lesz hely). Szia, B. Fifi! Igen, szeretem a sportot. De képet nem tudok Neked küldeni Roberto Baggióról. Sőt, fogalmam sincs, hogy ki ez a Roberto. Gondolom - az alapján amit írsz -, valami focista. Nem? Ne haragudj, hogy ilyen tájékozatlan vagyok! Szász, Attila! Látom nagyon „örülsz", hogy nálatok forgatták meg (ott benn a zöld övezetben) a Nicole Kidmant meg a férjét. Remélem, hogy továbbra is jó kezekben tartod hazánkat, mert ugye, Te (is) véded. írhatnál az élményeidről, meg a katonaéletről! Helló, Andrea! Pistától elnézést kérek és üzenem neki, hogy a Csaba is nagyon szép név. Ne haragudjatok, hogy megint (mindent) összekevertem, de talán már én is öregszem. Boldog szülinapot! Kedves Rózsi! Sajnos, nem tudok olyan iramban visszaválaszolni Neked, ahogyan szeretnék. Mert például akkor kapom meg a leveledet, amikor már az oldal le van zárva. Akkor már nincs mit tenni, Azt írod, hogy hülye érzés nekem írnod úgy, hogy én már egy rakás dolgot tudok Rólad, Te meg nem tudsz rólam semmit. Nos, egy nagyon érdekes ajánlatot (ne érts félre) teszek Neked. Ez a Nagyszünet 48. száma. Ha az előző 47 számot elolvasod, akkor pontosan kirajzolódom Neked, hogy (úgy nagyjából) milyen ember is vagyok. Sőt, a fotóm is közlésre került, úgyhogy szinte teljes a kép. Keresd a szerdai ÚJ SZÓ-kat visszamenőleg (pl. könyvtárban). Szia, D. Kati! Nagyon örülök, hogy megint egy olvasóval (és íróval) bővült a Nagyszünet népes tábora. Remélem segítségeddel tovább bővül. Művedet igyekszem minél előbb közölni. A TE VERSED Edit már rég írt nekünk. Most sem. De a (Jó)pár héttel ezelőtt küldött verse most került sorra. Azt írja kicsit tragikomikus, bár inkább hátborzongató ez a mű. A sok szerelmes vers után fontosnak találtam, hogy valami egészen mást mutassak, hiszen a sokrétűség nem elhanyagolandó egy cucc. Egy utolsó figyelmeztetés: Ne éld bele túlságosan magad a versbe, mert félő, hogy nem alszol ma éjjel (sem). Ijesztő hideg a fekete éjszaka, éjfélkor átok ül a városra. A hold hűvös - bűvös köre a ház melletti tó víztükre. Fújja a szél a sós levegőt meglebegteti a hinta-palintát és a sok szürke néma kő befedi az ördög tanyáját. Útnak indulnak a szörnyű kísértetek, hogy ódon kastélyok lovagruháiba öltözzenek. Boszorkányok lovagolják kopott seprűiket, károgva repülnek eredei gyűlésükre. Vámpírok csattogtatják éles fogaikat s áldozatuk nyakába boldogan harapnak. Megnyílik a temető legrégibb sírja, s szörnyű bűzt árasztva kilép a halott! A halál fogja kaszáját és aratni megy Reggelre ismét pár emberrel kevesebb lesz. TOP DUMA Suli már régen nincs (bár nemsokára megint lesz), toppos duma viszont akad bőven. Kelecsényi Tünde(mény) és a volt 3.e gyűjteményét olvashatod. Ha annyira lenne laboratóriumunk, mint amennyire nincs... Hát, talán ha mozgatod azt a nagy lüttyő (érdekes kifejezés - Zoltán megj.) fejedet, akkor hallasz?! • A lányok domborodnak... - Drága fiam, kikenlek! Használd azt a nagy gubancot a fejeden! Hagyjam abba? Még el sem kezdtem... A piros szimbolizálja a tüzet és nem kérdeztelek. • Kisfiam, vedd le a lábad, ha velem beszélsz, mert különben én teszek fel valamit! Ha tovább beszéltek, én kimegyek! A Napkirály el tudja végezni a saját maga dolgát egyedül is. • A király egy külön szervezet. Ha te nem kiabálnál, a szél sem fújna. Valakinek belegázolok a lelkébe... Ami elég, az sok! Háború ne legyen soha... Pam barátunk (barátnőnk) miután beutazta a fél világot, úgy döntött, ír nekünk (Neked és nekem) pár sort. Bár kicsit (a Nagyszünet terjedelméhez képest) terjedelmesebb ez az írás a szokásosnál, mégis úgy döntöttem, hogy ennek így, egész terjedelmében kell megjelennie. Nagyon fontos. Remélem, hogy figyelmesen olvasod majd és megérted. Az üzenetet. Jugoszlávia nincs. Szétesett. Lövik egymást az emberek." Hányszor hangzott el ez a mondat 1991 óta. Emlékszel? Nem, nem emlékszel. Minek? Nem itt lőnek, nem te vagy veszélyben. Bár először valóban megrázó hírként fogtad fel te is, ahogy én is, és más is. Aztán ahogy múlt az idő, már nem érdekelt. Messze van, nem itt van. Talán sajnáltad őket, talán közömbös volt neked, nekem, bárkinek. Pedig ők is emberek, talán olyan fiatalok, mint te, talán olyan idősek, mint a szüleid, és nem szeretik a háborút, nem akarták a háborút. Vannak, akik tönkre mentek, van ami még helyre hozható. Itt ül előttem egy srác. 24 éves, fáradt és próbál újra élni. Ott volt, harcolt, látta... - Genfben születtem. Anyám magyar, apám egy gróf leszármazottja. Az alapiskola után grafikát és építészetet tanultam. Tizenkét évesen gitározni kezdtem, vízipólóztam, ejtőernyőztem. Megengedhettem magamnak, apám főszerkesztő volt egy lapnál, anyám világirodalmat tanított az egyetemen. Jól éltünk. Tizenhat évesen a nyári szünetben bejártam Németországot. Gitároztam Frankfurtban, mosogattam egy étteremben. Ez a három hónap sokat adott nekem. Szeptemberben jöttem haza, Szerbiába. Három haverommal összedobtunk egy együttest. Volt gitár, dob, szintetizátor és én basszusgitároztam. Próbálni kezdtünk, jött hozzánk szaxofonos és trombitás is. Egy Tanja nevű lány lett az énekes, Amajlia néven zenéltünk. - Az együttes csak hobbi szinten működött, vagy komolyan zenéltetek? - Komolyan vettük. 1989 elején jött ki az első albumunk. Jöttek a koncertek: Franciaország Németország, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Görögország, Norvégia, Hollandia. A középsuli harmadik és negyedik évfolyamát tévúton végeztem. Összesen egy albumot, egy duplaalbumot és négy kazettát adtunk ki. - Milyen nyelven énekeltetek? - Angolul és szerbül. 18 évesen pénzem volt, lakásom, barátnőm, leérettségiztem, mint bárki más... Aztán kilencvenegyben kitört a háború Szlovéniában, rá egy évre Hovátországban, aztán kilencvenháromban Bosznia-Hercegovinában. - Hogyan kerültél a frontra, hiszen te Szerbiában éltél, szerb állampolgárvagy?! - Kilencvenháromban megkaptam a katonai behívót, olyat, mint amilyet nálatok Is kapnak a srácok. Elmentem Belgrádba, onnan továbbküldték Nisbe. Három hónapot töltöttem itt, az elithez raktak, mivel ejtőernyőztem, meg amúgy sem vagyok egy kis darab ember. Kemény kiképzést kaptunk. Szakaszvezető lettem, harminc ember volt a kezem alatt. Egy este aztán megjöttt a parancs az indulásra. Fél órát adtak arra, hogy összekapjuk magunkat. Az egyik srác kérdőre vonta a parancsnokot, mi ez a hirtelen riasztás, hi•szen a szabályzatban az áll, hogy ilyen esetben 48 órával az indulás előtt szólni kell. Azt mondták, ez egy titkos bevetés lesz. Nem tudtuk, hova megyünk, mi lesz a következő parancs. Fél órán belül tízezer embert pakoltak fel a helikopterekre. Sírtunk, mint a kisgyerekek, még arra sem adtak időt, hogy telefonon értesítsük a szülőket, feleségeket. A helikopter a szerb-bosnyák határvárosban, Zvornikban tett le minket. Ez volt az első állomás. - Harcoltatok? - Nem. A határnál nem volt semmi, csak azt lehetett hallani, hogy nem messze lőnek, néha egy-egy robbanás fényét láttuk. Egy hét után megjött a következő parancs, átléptük a határt és nekünk is lőni kellett. Olyanok voltunk, mint a kisgyerekek, csak hát nagy puskával... - Felkészített benneteket a harcra a háromhónapos kiképzés? - Talán. A harcra felkészített, a szörnyűségekre nem. Éjszerűen oda dobtak minket a frontra, nem kérdezték, akarod-e. - Mit láttatok, amikor átléptétek a határt? - Tíz kilométer után már az ember nem tudta ki kire lő, ki mit csinál. Fiatal voltam, zenélni akartam, barátnőt akartam, békét akartam, de a fejesek azt mondták: gyere háborúzni! Féltünk aludni. Sárral kentük be magunkat, hogy ne vegyenek észre. Tudod, a sár nem adja ki a tested melegét, amit az ő műszereik érzékelnek. Éjjel-nappal folytak a harcok. Enni az volt, amit találtál: elszabadult csirke, bárány, disznó. Ha a bázisnál megtöltötted a kulacsodat, volt vized, máshonnan nem mertél venni, hátha mérgezett. Cigaretta, pálinka, kábítószer volt annyi, amennyit akarsz: kokain, speed, extasy. Ezen éltünk. segíts csökkenteni a fiatalon elhalálozottak számát... .olvass rendszeresen nagyszünetet így fest az egyik Nagyszünet-levonó (Horváth Ivica rajza) A Nagyszünetet szerkesztem. Leveledet szívesen veszem (ha nem túl drága), de nehogy azt hidd, hogy visszaküldöm (minek?). A Nagyszünet címe megegyezik az ÚJ SZÓ-éval (pont ők veszekednének), de a borítékra írd rá, hogy Nagyszünet. Tönkrementem, akárcsak a többiek. - Az együttesből mindenkit behívtak? - Nem. Csak a szaxofonos srácot és engem. Mindketten életben maradtunk. Az együttes többi tagja el tudott menekülni külföldre. - Hogyan jöttél haza? - Egy barátommal menekültünk. 0 megsebesült. Próbáltam vinni a hátamon, de egyre csak azt mondogatta, hogy ő meghal, hagyjam ott. Mielőtt meghalt, azt hajtogatta: Mondd meg az anyukámnak, hogy a vége nem fájt... Valahogy vissza kellett mennem a bázisra, leültem és nem akartam tovább háborúzni, nem akartam több halált. A felettesem le akart lőni, mert megtagadtam a parancsot. Idegroncs voltam, azt mondtam neki, ha le akar lőni, lőjön, de innen nem megyek sehova. Huszonhárom évesen megőszültem. Kórházba kerültem, pszichiáterhezjártam. Egy hónap kórházi kezelés után hazaküldtek. Azt monták, pihenjem ki magam, majd újra hívnak... Hazamentem, és apám segítségével eljöttem az országból. Most egyetemre járok, építészetet tanulok angolul. Tovább szeretnék menni az együttes többi tagjához. - Hány embert öltél meg? - Ezt kérdezte az a apám is. Nem tudom, nem számoltam... - Milyen volt, amikor az első embert megölted? - A kiképzésen azt mondták, ha először ölsz, ne nézd meg azt az embert, akit megöltél. Nem néztem meg. Nem akartam tudni arról, hogy öltem. Ő is járt iskolába, biztosan neki is volt barátnője, anyukája, aki hazavárja, lehet, hogy ő is zenélt. Csak néztem a szemébe és lőttem. Ha nem én ölöm meg, ő öl meg engem. - Nőt is öltél? - Biztosan. Egyre emlékszem: kerestem a barátomat, bementem egy udvarba, olyan iskolaudvarszerű volt. Sok kisgyerek teteme között lépkedtem. Fény szűrődött ki egy nyíláson és én elindultam arrafelé. Láttam, hogy van ott valaki, úgyhogy óvatosan közelítettem. Egy horvát tiszt, egy nő ölte a gyerekeket. Fogta a gyerek haját és a nyakához rakta a kését. Kiabált a gyerekre, hogy sírjon, sikítson. A háború a nőből szadistát csinált. A gyerek nem sírt, meg sem szólalt. Fejbe lőttem a nőt. Kétszer húztam meg a ravaszt. Mindez pillanatok alatt játszódott -le. - Mennyi ideig voltál katona? - Másfél évig. Ebből három hónap volt a kiképzés, a többi a front. Olyan mintha tíz év lett volna. - Úgy érzed, hogy ezek után tudsz majd normális életet élni? Túl tudsz lépni ezen? - Muszáj... Még kérdeztem, és ő tovább mesélt. A szörnyűségről, a borzalomról. Közben sokszor feltette a kérdést: kinek volt ez jó? Miért hagyták, hogy így történjen? Megtörölte szemét, bízik a jövőben. A kérdéseire soha nem kap választ, pedig nem sokat kéne tenni azért, hogy ne legyenek ilyen megválaszolatlan kérdések. Csak egy kis emberség kellene. Az biztos, hogy ~fegyverekkel nem lehet békét csinálni. PÉM ZS. PAM KAPRINAY ZOLTÁN