Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-04 / 155. szám, csütörtök

1996. július 3. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó í 1597 | Technokrata vezetés áll a Szlovák Biztosító élén A Szlovák Biztosító-üggyel kapcsolatban kérdezte a lap munkatársa Sergej Kozlík miniszterelnök-helyettest, pénzügyminisztert. • A pénzügyminisztériumi állami ellenőrzés eredményei megerősítik azokat a feltételezéseket, melyek szerint a Szlovák Biztosító volt vezetése gazdaságtalanul kezelte a vagyont? - Az ellenőrzés éppen most folyik. Már jeleztem, hogy fogyatékosságokat állapítottunk meg a biztosító vagyonkezelésében. Az ellenőrzés előzetes eredményei szerint áron alul adtak el, illetve drágán vásároltak részvényeket, több százmillió koronás tételben. Az ellenőrzés szerint célszerűtlenül használták fel a Szlovák Biztosító épületvásárlásra fordított pénzeszközeit. • Az eredmények cšak a közelmúltban leváltott vezetést érintik, vagy azt is amelyik az 1992-1993-ban működött? - Konkrétumok is vannak a nemrég leváltott menedzsmentre vonatkozóan. Az egyes megállapítások olyan súlyosak, hogy a pénzügyi rendőrség vizsgálja. • Miképpen értékeli aj ügy politikai síkra terelését, főleg azzal összefüggésben, hogy ön személy szerint beavatkozott a biztosító vezetésében végrehajtott személycserékbe? - Közjogi méltóságként, a biztosítási területért felelős személyként cselekedtem. Szakmailag közelítettem meg az ellentétet, noha politikai érdekek, természetesen, több téren vannak. • Egyetért az állítással, hogy az új vezetés a DSZM-hez kötődik? - Az új vezetőséget nem kapcsolom össze a mozgalommal, ez egy technokrata menedzsment. Engem a szakmai probléma érdekel. EDUARD ŽITŇANSKÝ, Sme Sok a pénzünk Noha saját pénztárcáján többségünk nem érzi, mégis tény, hogy Szlovákiában egy ideje sok a pénz. Ez azonban nem ok az ünneplésre, ellenkezőleg. A pénztömeg gyors növekedése ugyanis előbb-utóbb az infláció alakulásában is lecsapódik. És ezt egyetlen gazdaság sem szereti. A pénztömeg növekedésének meg kellene felelnie a bruttó hazai termék és az infláció növekedési mértéke összegének. A Szlovák Nemzeti Bank az idén a pénztömeg 11,6 százalékos növekedésével számol. Az utolsó adatok azonban már közel 23 százalékos növekedésről tanúskodnak. Főleg a hitelek volumene növekszik túl gyors ütemben-A több hitel több beruházást jelent, tehát gyorsabb gazdasági növekedést is. Az ilyen emelkedés azonban hosszú távon nem tartható fenn. Ha ugyanis a bankóprés felpörög, néhány hónap fáziseltolódással követi ezt az infláció alakulása is. Komoly erőfeszítéseket kíván ez a korona árfolyamának megőrzése terén, ezenkívül pedig nyilvánvalóan maga után vonná a kamatok emelkedését, amit törvényszerűen követne a beruházások csökkenése. Az infláció önmagában nem a legfontosabb mércéje a gazdaság helyzetének. A szlovák gazdaság jelenlegi gyors növekedését figyelembe véve a 6 százalékos infláció valóban nagyon alacsony. Éppen ezért mérsékelt növekedéséből sem kell tragédiát csinálni. A pénztömeg folytatódó gyors ütemű növekedése azonban az előkészületben levő energiaáremeléssel együtt nemkívánatosán felgyorsíthatná az infláció növekedését, talán két számjegyűre is. Nem teljesen világos, hogy a jegybank szándékosan engedte-e meg a több pénz gazdaságba áramoltatását, hogy ezzel segítsen a kormánynak a gyorsabb, jóllehet rövid távú gazdasági növekedés elérésében, vagy csak részben kicsúszott az ellenőrzése alól a helyzet. Biztos azonban, hogy a problémának a központi bank is tudatában van, s végre intenzíven belefogott a pénztömeg csökkentésébe. Egyelőre csak a lágyabb, piaci eszközöket próbálja. A szakértők szerint azonban a Szlovák Nemzeti Bank a kötelező minimális tartalékokat emelő cseh jegybankhoz hasonlóan rákényszerül a keményebb, adminisztratív jellegű intézkedések foganatosítására is. VLADIMÍR TVAROSKA, Pravda Schmögnerová szerint az ellenzék kapkodott A parlament hétfői ülésén nem szavazta meg Robert F/'co javaslatát a titkosszolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság hetedik tagjának megválasztására, illetve a tévétanács átalakítására. Ellenkezőleg, az ülés napirendjéről lekerült Miroslav Maxon DSZM-képviselő módosító indítványa, melynek értelmében a Számvevőszék jogot kapna a Nemzeti Vagyonalap ellenőrzésére. Ezt a pontot eredetileg a DBP kezdeményezésére vették fel a napirendbe. Arra a kérdésre, miszerint a DBP azt követően, hogy kifejezte készségét Mečiar esetleges kisebbségi kormányának támogatására, a programmódosítás alapján nem érzi-e magát becsapottnak, Brigita Schmögnerová, a párt alelnöke kijelentette: becsapottnak érezhetné magát az egész ellenzék, amelynek másik fele a további koalíciós pártokkal - a Szlovák Nemzeti Párttal, illetve a Munkásszövetséggel - tárgyalt Nem mondhatom tehát, hogy a DBP becsapottnak érezné magát. Az egész ellenzék lebecsülte a létező koalíció szilárdságát" - fűzte hozzá az alelnök, aki szerint az egész ellenzék kapkodva járt el. IVAN SÁMEL, Národná obroda (Rövidítve) Vesztett csata A Migaš-féle Demokratikus Baloldal Pártja, megtévesztő féligazságait tekintve, már most is testvére annak a Vladimír Mečiarnak, akit jóformán minden korábbi partnere, egykori közeli munkatársa mármár notórius hazudozónak tekint. Kivétel, mondjuk, Fedor Gál és a Mečiar jellembeli vonásaival lassan már pszichiáterként foglalkozó Marián Leško publicista, akik megvannak győződve arról, hogy ha Mečiar valamit kijelent, azt százszázalékos meggyőződéssel mondja, illetve amit mond, azt (magának) el is hiszi, „mert ha az érzéseit színészként játszaná meg, nézői vagy a hallgatói kiéreznék a hamis felhangokat". A megközelítőleg két hétig tartó kormánykoalíciós válságról, a DBP félrelépéséről megjelentek már kommentárok. Közös vonásuk az, hogy gyakorlatilag azt írják meg, Mečiar kormányfőnek Migašék hatékony támogatásával sikerült kivédenie a „demokráciával történő fenyegetést", megfegyelmeznie koalíciós partnereit, illetve olyan helyzetbe szorítani őket, hogy ezentúl már semmiféle követelésekkel, feltételekkel sem jöhetnek elő. Mečiar győzött! Koalíciós partnerei, de alighanem Migašék is - vesztettek. Az ilyen politikát folytató, új vezetés alatt álló baloldali párt a következő választásokon a lluptákféle munkásszövetség népszerűségi szintjére süllyedhet, és nem is kell, hogy bekerüljön a parlamentbe. Mečiar győzelme azonban egyben ismét egy elvesztett csata. Mert a miniszterelnök az elmúlt néhány nap alatt bebizonyította, hogy ha valóban fontos dolgokról (többmilliárdos vagyon privatizálásáról) van szó, akkor ultimátumokat egyszerűen nem fogad el. Ugyanez a kormányfő eddig külföldön azt magyarázta, hogy a kisebbségi jogokat csorbító törvényeket azért kell(ett) elfogadni, mert azokat koalíciós partnere ultimátumként terjesztette elő. Most azonban bebizonyosodott, hogy Mečiar korábban sem mondott igazat. Mert ha a milliárdos nagyságrendű privatizálással kapcsolatban belpolitikai válságot tud előidézni, ennek következményeként pedig koalíciós partnereit szolgasorba kényszerítheti, ezt már megtehette volna az emberi jogokkal, pontosabban a kisebbségi jogokkal kapcsolatban is. Ha akkor nem lépett, ez azt jelenti, hogy ő ezekkel a sovén javaslatokkal egyetértett - és ugye a koalícós partnereit is ő választotta meg, nézeteiket és beállítottságukat tudomásul véve. FEKETE MARIAN A szobrokat nem mindig* kegyeletből emelik Soha még szent, mártír vagy vértanú olyan népszerűségnek nem örvendett tájainkon, mint mostanában Konstantin (pardon - Cirill) és Metód. Szobraik gombamód szaporodnak, érdemeiket vezércikkekben emlegetik, és templomok szószékeiről harsogják. Lassan már minden sarkon egy márványtábla fog emlékeztetni bennünket arra, kinek köszönhetjük, hogy írni, olvasni és imádkozni tudunk. Félreértés ne essék, semmi kifogásom a derék szaloniki fivérek ellen - csak éppen az nem fér a fejembe, miért azokon a vidékeken áll a legtöbb szobruk, ahol a leggyérebb a szlovák lakosság. Színtiszta szlovák falvakban és városokban nincs miből, nincs miért, és főleg nincs ki ellen adózni az emléküknek. Netántán éppen a magyarokat kell figyelmeztetni, ki is volt az valójában, aki a kultúrát, a betűt, a bibliát behozta ide? Vagy uram bocsá', nem is annyira a szlovák szentekké kinevezett Cirill és Metód iránt érzett tisztelet és kegyelet emeli ezeket az emlékműveket, hanem inkább a nemzeti önérzet, a dac és a versengés? Mert azt meg kell hagyni - az összefogás egy-egy szoborállításnál, táblabetonozásnál és emlékműépítésnél tényleg példaértékű - egy tucatnyi szlovák ember, a Matica és néhány túlbuzgó pap szinte csodákra képes. Aztán amikor már összegyűlik a szükséges pénz, és elkészül a kettős kereszttel meg a különböző mélynemzeti idézetekkel kidekorált remekmű, már csak azt kell elérni, ha törik, ha szakad, hogy a templomudvarban előkelőbb helyre kerüljön, mint Szent István, Szent László, vagy akár az 1848-as emlékmű. Elvégre szlovák szentekről lenne szó, még akkor is, ha ezen a besoroláson ők maguk csodálkoznának a legjobban! És ha valaki még nem jött volna rá: az egész dolognak egyedül ez az indíttatása, értelme, küldetése. Hogy mit szólna mindehhez Cirill és Metód? Még szerencse, hogy a szobrok nem beszélnek. VRABEC MÁRIA KOMMENTÁRUNK i V. Krasznica Melitta Egyelőre marad a piacszabályozás? Még néhány nap, és Dét-Szlovákiában megkezdődik az aratás. Az időjárás ugyan kissé késlelteti a gabona érését, de július tizedike körül minden bizonnyal megjelennek a kombájnok a határban. A terméshozamokon kívül - amelyek az idei extrém időjárási viszonyok mellett nem túl kecsegtetőek egyre inkább az foglalkoztatja a szakmabelieket, hogy miként is alakul idén a gabona felvásárlási ára. Az Állami Piacszabályozási Alap által még tavaly meghirdetett 3350 koronás ár egyre kevésbé tűnik számukra elfogadhatónak. Hiszen Csehországban 3500 cseh koronában állapították meg a minimális garantált felvásárlási árat. ami, akárhogyan osztunk-szorzunk, 3941 szlovák koronának felel meg. Nem is beszélve a búza jelenlegi világpiaci áráról, ami 200 dollár körül mozog. A gabona felvásárlása terén a mezőgazdasági üzemek legjelentősebb partnerei a Mezőgazdasági Felvásárló Vállalatok, a malmok, az Állami Piacszabályozási Alap és az Állami Tartalékalap. Az értékesítési lehetőségek palettáján nemrég egy új szubjektummal bővült a sor, mégpedig a Pozsonyi Nemzetközi Árutőzsdével (PNÁ). Július 15-étől ugyanis élelmiszer-ipari és takarmányozásra szánt búzát is lehet adni-venni ezen a börzén. Mindenképpen pozitívumként kell elkönyvelni ezt a tényt, egy további lehetőség, hogy a termelők bármikor készpénzhez jussanak. A PNÁ ugyanis előlegként 2500, illetve 2250 koronát fizet az élelmiszer-ipari és a takarmányozási búza tonnájáért. Ennek ellenére - legalábbis egyelőre - mégsem fűznek hozzá túlzott reményeket a termelők. Hiszen a már néhány éve működő Mezőgazdasági Árutőzsde érdeklődés hiányában valószínűleg kénytelen lesz bezárni kapuit. Mitől várnák el, hogy ebben az esetben nagyobb lesz az érdeklődés? Pedig ha követni akarjuk a világban uralkodó irányi, a börzéknek nálunk is egyre nagyobb szerepet kell vállalniuk és kapniuk az árucsere lebonyolításában. Természetesen ez nem megy egyik napról a másikra, de valahol el kell kezdeni. Mint mindent, ezt is tanulni kell, tapasztalatokra szert tenni, valószínűleg többeknek a tanulópénzt is meg kell fizetniük. Néhány év biztosan beletelik, míg megszokják az eladni és vásárolni szándékozók, hogy a börzén nincsenek előre meghatározott árak, hogy néha kockáztatni érdemes, és esetleg jócskán meg is ütheti a bokáját az ember. Nem eleve a tőzsde gondolatát utasítják el a termelők, csupán attól tartanak, hogy a börzei árak egyelőre nem a piaci viszonyoknak megfelelően alakulnak majd. Elképzelhetőnek tartják, hogy ugyancsak a Piacszabályozási Alap által megszabott értékből indulnak ki. Persze ez teljesen ellentmond a tőzsde szellemének, szerepének, de nálunk még nem alakultak ki egészséges piaci feltételek. Az lenne az ideális, ha az államnak csak az intervenciós felvásárlással kellene foglalkoznia, nem kellene a Piacszabályozási Alapnak beavatkoznia a gabonapiac alakulásába. A termények a börzéken vagy közvetlen adásvételi kapcsolatok útján cserélnének gazdát. Ehhez azonban arra is szükség lenne, hogy a felvásárlók, a feldolgozók fizetőképesek legyenek, és valóban a kereslet-kínálat alakulása szabja meg az árat. Amíg ezen a téren nem történik változás, valószínűleg az állam sem vonhatja ki magát a piac szabályozásából. Francia és német miniszterek Pozsonyban Vladimír Mečiar szlovák miniszterelnök tekintélyelvi módszerei nyugtalanítják a francia és a német vezetést. A két ország kormányának európai ügyekkel foglalkozó miniszterei, akik a hét elején közösen tettek látogatást Szlovákiában, feszült hangulatú megbeszéléseket folytattak tárgyalópartnereikkel. Michel Barnier és Werner Hoyer pozsonyi útja premiernek számít, hiszen a két politikus most először tett közösen hivatalos látogatást egy harmadik országban, ezzel is mutatva a francia és a német diplomácia összehangolásának szándékát. Mostanában nem túl sok külföldi látogató érkezik Pozsonyba, s ez is növeli Barnier és Hoyer útjának jelentőségét. A francia lap elismeréssel ír Szlovákia gazdasági eredményeiről, ugyanakkor bírálja a politikai színtéren zajló „hideg polgárháborút", amely sok szempontból összeegyeztethetetlen az Európai Unióhoz való csatlakozást célzó szlovák törekvéssel. A francia és német fél közös üzenete egyszerű volt: az Európai Unióhoz való csatlakozás nem pusztán a közösségi vívmányok, szabályok teljes átvételét feltételezi, de a demokratikus módszerek meggyökerezését és a jogállamiság tiszteletben tartását is. Márpedig Szlovákiában még élnek az emberek fejében a kommunizmusból öröklött gyakorlatok. Le Figaro Oly ke ves kellene... Michel Barnier és Werner Hoyer látogatásának végén Juraj Schenk hangsúlyozta: Szlovákia nem tekinti az európai integrációt versenyfutásnak, számára ez nem presztízskérdés, bekerülni az integrációs szervezetekbe csak akkor szeretne, ha már teljesen felkészült és versenyképes lesz. Pozsonyban ez a gondolatmenet nem először hangzott el, így önmagában nem is jeleni meglepetést. Első hallásra rokonszenvesnek is tűnik: Szlovákia nem akarja legázolni szomszédait, és a szegény rokon szerepét sem akarja eljátszani - igazi, egyenrangú partnerként szeretne jelen lenni az Európai Unióban és a NATO-ban, nem terheket róni a régi tagállamokra. Felfigyeltető viszont az, hogy az ilyen és ehhez hasonló, az azonnali integrációs kényszert kétségbe vonó nyilatkozatoknak a gyakorisága egyre nagyobb. Utalhatunk itt Schenknek egy héttel korábbi kijelentésére arról, hogy Pozsony nem fog hisztérikusan reagálni, ha csak harmadikként, negyedikként lesz EU-tag, vagy a kormányfő „megnyugtató" szavaira, melyek szerint az ország NATO-tagságának esetleges késlekedése nem jelenti az euroatlanti kapuk örökös, végérvényes bezárulását. Ezzel párhuzamosan azonban - főleg ez év elejétől - egy másik tendencia is jelen van a szlovák külügyi politikában: az integrációs szándék eltökéltségének hangsúlyozása, a Moszkva állal kínálgatott félmegoldások határozott visszautasítása. Juraj Schenk mellett ennek az irányvonalnak a megszemélyesítője elsősorban Ivan Gašparovič, aki a lengyel szejmben drámai szavakkal, egy globális válság lehetőségét előrevetítve óvott Szlovákia félreállításától. Mi lehet az oka ennek a kettősségnek? Miért ez a hol offenzív, hol beletörődő magatartás? Magyarázatot másutt, mint a belpolitikában, nehéz lenne találni. Hiszen nemcsak Barnier és Hoyer, de előttük Van den Broek, Benjamin Gilman, Herbert Bösch, és általában mindenki, aki a kérdésben állást foglalt, egyértelműen leszögezte: a tagság feltétele elsősorban és mindenekelőtt a szlovákiai demokrácia megfelelő minősége, és csak másodsorban a gazdasági mutatók lesznek. (A piacgazdaság szabadságát, a privatizáció tisztaságát garantáló jogszabályok ebben a kontextusban természetesen a demokrácia fogalomkörébe tartoznak.) Az európai illetékesek azt is számtalanszor kinyilvánították, hogy Szlovákiának megvan a potenciálja a felvételi kritériumok teljesítésére. Ezek az üzenetek csak egyféleképpen dekódolhatók: a kormányzatnak formai szempontból tulajdonképpen semmilyen bonyolult, a jog- és intézményrendszer egészét érintő feladatot nem kell teljesítenie ahhoz, hogy az ország a felvételt elnyerők első csoportjában maradhasson. Elég lenne néhány törvénymódosítás, lemondás egykét tervezett jogszabályról, és persze némi stilus- és hangnemváltás. Éppen erre, az objektív kívülállók szempontjából egyszerűnek tűnő feladat elvégzésére nem tudja elszánni magát a kormányzat. Miroslav Kusý mondta volt: a magyar kisebbség kérdését tulajdonképpen nagyon könnyű lenne megoldani Szlovákiában, hiszen - kulturális szintkülönbségek a két nép között nem lévén - csupán néhány jó törvény kellene. Ugyanez érvényes az integrációra is. Oly kevés kellene - ha az akarat meglenne. Egyelőre azonban nincs meg, vagy - ezt sem zárhatjuk ki meg is lenne talán, de még nem sikerült kitalálni azt a stratégiát, amellyel a aranyidai doktrínától való visszatáncolás is Mečiar győzelmeként mutatható be a hazai közönségnek. Ezért van az, hogy hol a globális válság rémével fenyegetik politikusaink a Nyugatot, bízva abban, hogy talán mégis az élbolyban maradhatunk, hol meg hanyag eleganciát mímelve mondanak le önként az elsők közötti befutás lehetőségéről, felkészítve a választókat az esetleges kudarcra.