Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-01 / 152. szám, hétfő

1996. július 1. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ tt/SZÓ Jj Térképváltozatok Új hullám kezdődött a szerbiai kartográfiában. Belgrádi akadémikusok, pristinai politikusok egyaránt koszovói térképeket rajzolnak, ki-ki ízlése szerint. A déli tartomány felosztásának ötlete nem új, de meglepő, hogy immár egyes szerbiai körök is ebben látják a koszovói válság megoldásának kulcsát. Mindenesetre valamit kezdeni kell az albánokkal, akik több mint egy évtizede teljesen elszigetelten élnek. Nem ismerik el a szerb hatóságot, és államot teremtettek az államban. Megalakították parlamentjüket és kormányukat, elnöküknek nem Szlobodan Milosevicset, hanem Ibrahim Rugovát tekintik. A déli tartományban félkatonai diktatúra uralkodik. Az albánok válasza a csendes ellenállás: a gyerekek nem járnak iskolába, a betegek elkerülik az állami rendelőket, az oktatást és a gyógyítást magánházaknál rögtönzött tantermekben, illetve kórtermekben végzik. A nagyhatalmak kezdettől Jtudtak az emberi jogok semmibe vételéről. Ám mindeddig Jugoszlávia széthullására és a boszniai háborúra összpontosították figyelmüket, s kisebbségi kérdésekkel pedig egyébként sem törődnek túl sokat, amíg nem érzik a közvetlen válság veszélyét. A koszovói helyzet azonban elérte a kritikus pontot, s ebben része van a daytoni megegyezésnek is. Az albánok (és velük együtt a vajdasági kisebbségek, így a magyarok is) hiába remélték, hogy a délszláv válságot lezáró békeegyezmény rendezi a helyzetüket. így a kikényszerített daytoni megállapodás után - amely említést sem tesz a szerbiai kisebbségekről - Koszovóban elvesztették türelmüket a radikálisabb erők. Ők soha nem hittek abban, hogy a gandhizmus célravezető, és a szerb rendőrök elleni merényletsorozattal próbálták a déli tartományra terelni a figyelmet. Nem egészen eredménytelenül, amit Richard Kornblum amerikai helyettes államtitkár koszovói és Elisabeth Rehn emberi jogi különmegbízott belgrádi látogatása is bizonyít. Kornblum az amerikai kormány tájékoztatási hivatalának megnyitóján vett részt Pristinában, érzékeltetve, hogy Washington érdekelt a térség sorsának alakulásában.* Az albán politikusok történelmi eseménynek tekintik az amerikai hivatal létrehozását, és valójában a leendő Koszovói Köztársaság diplomáciai elismerésének első jelét látják benne. Pedig a nyugati nagyhatalmak minden alkalommal félreérthetetlenül a tudomásukra hozzák: támogatják ugyan Koszovó autonómiájának visszaállítását, de arról szó sem lehet, hogy a tartomány elszakadjon Szerbiától. Mindezt nem a Belgrád iránti rokonszenv mondatja velük, hanem a félelem az újabb nemzetközi konfliktustól. A koszovói albánok ugyanis távlatokban csatlakozni szeretnének az anyaországhoz, és azonnal követőre lelnének a macedóniai albánokban is. Ez pedig már dominóeffektust okozna; a körből nem maradna ki Bulgária és Görögország sem. A nemzetközi közösség tehát görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy Koszovó Szerbia része maradjon. Kérdés, meg tudják-e majd győzni erről az albánokat is, akik most már nem elégednének meg a legszélesebb autonómiával sem. Különösen azután nem, hogy bizonyos szerbiai erők is hajlandóságot mutatnak Koszovó felosztására. Abból indulnak ki, hogy nemcsak a 90 százalékban albánok lakta déli tartomány irányítása csúszik ki a kezükből, hanem maholnap egész Szerbiában többségben lesznek a sokgyermekes albánok. „Megtörténhet, hogy hamarosan a jugoszláv katonaságban is kisebbségbe szorulnak a szerbek" - figyelmeztetett drámai hangon a tudományos és művészeti akadémia elnöke. Alekszandr Deszpics a tartomány két részre osztását javasolta, és bár a hivatalos politika elhatárolta magát ettől, a független lapokban megjelentek az első térképvázlatok a szerb és az albán Koszovóról. Az indulatok máris magasra csaptak Belgrádban. Akik inkább észérvekre, mintsem az érzelmekre hallgatnak, a racionális megegyezést szorgalmazzák, a nacionalisták viszont a szerbség „bölcsőjének" tekintett Koszovó feldarabolását hazaárulásnak tekintik. A kör bezárult. A délszláv válság Koszovóban kezdődött, amikor Szerbia - a többi tagköztársaság hallgatólagos jóváhagyásával - megszüntette a tartományok önállóságát. És minden jel szerint ott is fejeződik be, csak az a kérdés, hogy mikor és milyen áron. NAGY MÉLYKÚTI EDIT Német javaslatok az EU keleti bővítésére Egy vezető német kormánypárti politikus javaslata szerint az Európai Uniónak már a csatlakozási tárgyalások megkezdésétől az eddiginél szorosabb együttműködést kell kialakítania a társult közép- és kelet-európai országokkal a kül- és biztonságpolitika, valamint a bel- és az igazságügy területén. Rudolf Seiters, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) frakciójának helyettes vezetője, a kancellár egyik befolyásosnak tartott külpolitikai tanácsadója a Die Welt című lapban közölt írásában úgy vélekedett, hogy a társult közép- és kelet-európai államok számára egyértelmű és bátorító politikai jelzéseket kell adni. A belépni szándékozóknak érezniük kell, hogy a reformfolyamat, valamint a gazdaság átalakítása és megerősítése érdekében hozott áldozataiknak van értelme. Seiters álláspontja szerint az egyértelmű jelzések közé tartozik annak eldöntése, hogy miként zajlanak majd a felvételi tárgyalások. A német politikus azt javasolja, hogy hat hónappal az EU kormányközi értekezletének befejezése után az unió egyidejűleg kezdje meg a tárgyalásokat valamennyi társult közép- és kelet-európai országgal, valamint Máltával és Ciprussal. Azonban minden országgal külön tárgyalnak és a felvételi megbeszélések ütemét az szabja meg, hogy egy-egy ország milyen mértékben készült fel - eddig mit nyújtott és milyen ütemben halad előre - a csatlakozásra. Bizonyos politikai területeken átmeneti szabályozást érvényesítve az első új tagok felvételére meglehetősen hamar sort lehetne keríteni hangsúlyozta a német politikus. Die Welt A Jelcin-Lebegy szövetség veszélyei Nem vitás, hogy Borisz Jelcin elnök Alekszandr Lebegyre, az orosz hadsereg általa kinevezett erős emberére hallgatva távolít el embereket a vezetésből, az viszont veszélyes lehet, ha az elnök nem is hallgat másra, csak Lebegyre - véli a belga Le Soir elemzése. Formálisan Borisz Jelcin elnök utasítására hajtották végre az orosz vezérkarban a tisztogatást, valójában azonban Lebegy tábornok hadseregben élvezett népszerűsége adta meg a szükséges hátországot ahhoz, hogy ilyesmire sor kerülhessen. Lebegy vitathatatlanul katalizátor és az igények fő meghatározója is egyszemélyben. A vezérkarban végrehajtott tisztogatás a jelen körülmények között logikusnak tekinthető. Lebegy, és elődje, Pavel Gracsov között közismerten személyes ellentétek feszültek. Lebegy számtalanszor vetett korábbi főnöke szemére alkalmatlanságot sőt, még korrupciót is. Nem volt titok, hogy Jelcin Lebeggyel annak - a hadsereg „rendbe tételét" célzó - radikális programját is választotta. Azok eltávolítása, akik felelőssé tehetők a csecsenföldi háború kirobbantásáért, majd a műveletek katasztrofális vezényléséért, ilyen előzmények után nem meglepő. Az pedig már mindezek következménye, hogy Lebegy most láthatóan hozzálátott saját vezérkarának felépítéséhez, ami alkalom adtán hátsó gondolatokat sem nélkülöz - jegyzi meg értékelésében a lap, amely szerint a Jelcin-Lebegy szövetség minden bizonnyal döntő hatással van a választási statisztikákra. Most már csak az a kérdés, hogy (a tábornok) milyen magas árat fog szabni ezért. Le Soir Az USA megint fél az orosz kémektől Az Egyesült Államokat megint annyira aggasztja az orosz hírszerzés tevékenysége, hogy a hidegháború elenyészése óta nem tapasztalt hangnemű figyelmeztetésben kötelezte moszkvai nagykövetségének személyzetét a helybeliekkel kialakított bármiféle szorosabb kapcsolat haladéktalan bejelentésére. A The Times, az első számú londoni napilap megszerezte a minap kiadott utasítást, amely szerint az orosz kémek ismét „rendkívüli veszélyt jelentenek" az Egyesült Államokra nézve. A moszkvai misszió alkalmazottainak a körözvény előírja, hogy azonnal számoljanak be feletteseiknek az orosz állampolgárokkal kialakított „romantikus, netán szexuális kapcsolataikról". Az utasítás utal annak veszélyére, hogy az orosz hírszerzés visszatért a szembenállás évtizedei alatt előszeretettel használt módszerhez, amelynek alapján csinos ügynöknők hálózták be a gyanútlan diplomatákat, akiktől stratégiai értesüléseket igyekeztek megszerezni, nem ritkán zsarolással. A The Times értékelése szerint a nagykövetség által kiadott figyelmeztetés komoly felzúdulást kelthet az elnökválasztási folyamat kellős közepén járó Oroszországban, különösen annak fényében, hogy a Borisz Jelcin ellen sorompóba szálló kommunista ellenjelölt, Gennagyij Zjuganov egyébként is a nyugatellenes érzelmek kártyáját igyekszik kijátszani a küzdelemben. A londoni lap szerint a „politikailag meglehetősen érzéketlen" felhívás személyesen Thomas Pickering nagykövetet is kínos helyzetbe hozza, hiszen a diplomata ismert bajnoka a hidegháború utáni megbékélésnek, s alig egy éve éppen ő érte el annak a tilalomnak a feloldását, amely a nagykövetségi személyzet és az orosz állampolgárok közötti intim kapcsolatok kialakítását akadályozta. The Times Integráció vagy elszigetelődés A Nagyváradon megjelenő Erdélyi Napló legfrissebb száma szószerinti átiratban, a képi illusztráció feltüntetése mellett ismerteti a román kormány Tájékoztatási Főosztálya által készített és terjesztett, Integráció vagy elszigetelődés című 18 perces videofilmet. A film azzal kezdődik, hogy egy idősebb magyar ember kijelenti, nem ért jól románul és ezért nem válaszol a riporter kérdésére, majd egy nő nyilatkozik úgy, hogy csak magyarul beszél. A narrátor elmondja, hogy a lakosság 7,1 százalékát kitevő magyarságot az RMDSZ képviseli, amely „a nyugati országokban nem megszokott etnikai alapon szerveződött párt". Az RMDSZ „kezdettől fogva visszautasítja Románia alapvetően demokratikus alkotmányát, nem ismeri el Románia egységes nemzetállami voltát" - hangoztatja a narrátor. „Mi több, az etnikai párt vezetői akiket az emigráció és a magyar nacionalisták, sok esetben hivatalosságok támogatnak - egyre hevesebben hirdetik minden információs közegben a magyar határok revízióját, ami egyszerűen Románia, Szlovákia és Ukrajna nemzeti területének a feldarabolását jelenti" - hallható a filmben, Tőkés László, Eva Maria Bárki (bécsi ügyvédnő), Csurka István és Duray Miklós képe alatt.„A magyar kisebbség bármely országban akármennyi jogot kaphat, az a magyar revizionizmusnak sohasem lesz elegendő" - tartalmazza a film, amely az 1990 márciusi marosvásárhelyi román-magyar összecsapások filmjével zárul: „Mihaila Cofariu (kép: a marosvásárhelyi áldozat kórházi ágyon) román nemzetiségű, támadói magyarok voltak. Nézzék meg még egyszer ezt a képsort a szörnyű brutalitásról (kép: Cofariu ütlegelése), és ítéljék meg a magyar revizionista propagandát" - végződik a kormányhivatal videokazettája. Erdélyi Napló J ITTHON TÖRTÉNT -1 NAP ALAT!^ JANCSIKA LETT A 2 JANIBÓL. Befejeződött a koalíciós válság, és a krízis napjaiban szerzett tapasztalatok többet elárulnak a szlovákiai viszonyokról, illetve társadalmunk allapotáról, mint amennyit öt kontinens ezer legkiválóbb közvélemény-kutatója és politológusa egy év alatt képes lett volna megállapítani. Kiderüli, meddig terjed az egyik (fellázadt) koalíciós partner hazafisága és a másik (szintén lázadozó) kormánytényező szociális érzékenysége. Vladimír Mečiar a hét közepén Nyugaton már kijelentette: hazájában szilárd a kormányzás, Ján Slota és Ján Lupták bűnbánatot tartott. Ennyit a koalíció két kisebb pártjának elvi politizálásáról. Az ellenzékről pedig annyit, hogy a Demokratikus Baloldal Pártjának vezetői, akik nem is tagadják, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom alternatívájának keresése közben a meghatározó erő szerepére pályáznak, nos, a DBP vezetői a válság kellős közepén kijelentették, hogy történjék ebben az országban bármi, ők nem engedik meg, hogy Mečiar megbukjék. Ilyen körülmények között gyöngyélete van egy miniszterelnöknek, és tudja, hogy bármit megengedhet magának. Egyértelműen került ki győztesként a válságból, amelynek első napjaiban még úgy tűnt, hogy a vesztes csak Vladimír Mečiar lehet. Vannak az elnyűhetetlen optimisták között, akik úgy látják, hogy Szlovákia (és itt nem a kormánykoalícióra gondolok) végül még a most befejeződött krízisből is profitálhat. Ugyanis nagyon sokan kimondatlanul úgy vélekedtek az ország miniszterelnökéről, hogy számos, az európai politikai szokásokkal nehezen összeegyeztethető intézkedést csak a Slota-, illetve a Lupták-párt nyomására hozott meg. Azóta, hogy a két pártelnökkel a szó szoros értelmében kitörölte az alfelét, és porig alázta őket. most már sem a belpolitikában, sem a nemzetközi életben nem hivatkozhat arra, hogy ami nem „európakompatibilis" történik ebben az országban, az csak a Szlovák Nemzeti Párt, illetve a Munkásszövetség nyomására történik. Amióta a múlt hét folyamán meggyőződhettünk róla, hogy a két kis koalíciós partner Nemzeti Front-párttá vált. így már nem lehet érvelni. Mostantól kezdve a miniszterelnök már sem Nyugaton, sem otthon nem sumákolhat, nem tehet utalásokat a koalíciós kényszerre, a kormányzás stabilitásának szükségességére. Annál inkább sem tehet, mert Jozef Migaš, Peter Weiss utóda kijelentette, hogy a győztes mozgalomhoz fűződő kapcsolataiban pártja a mindenáron férjhezmenni akaró lány logikájához igazodik, mondván: Ha versz is, imádlak én. Így kíváncsian várja az ország lakosságának demokráciát óhajtó része, vajon egyértelműbbé teszi-e Mečiar a Nyugatra orientálódást, vajon revideálja-e a Büntető Törvénykönyv köztársaságvédelmi paragrafusairól korábban megfogalmazott véleményét, megengedi-e magának, hogy kulturálttá tegye az államfőhöz fűződő viszonyát és enyhítse a magyar kisebbségre nehezedő nyomást. Koalaíciós partnerei ellehetetlenítésében mesteri munkát végzett a miniszterelnök, és az embernek néha már az a benyomása, hogy tudatosain provokálta ki ezt a válságot, főképp mert maga is belátta, hogy a nyugati nemzetközi szervezetek türelme fogytán van, a NATO-, illetve az EU-tagsággal kapcsolatos döntések napja pedig vészjóslóan közeledik. Belátta, vélik, akiknek még az optimizmusa nem kopott el teljesen, hogy a szláv testvériséget lépten-nyomon hangsúlyozó Slotáékkal és a semlegességre esküdő Szlovákiai Munkásszövetséggel az eddigi módon együttműködve Nyugaton nem lehet tiszta vizet önteni a pohárba, fgy a janisági komplexusban szenvedő kis szövetségeseiből Jancsikákat csinált. E folyamatnak csak mellékterméke, hogy mesteri húzással arról is gondoskodott, hogy a Demokratikus Baloldal Pártja eközben teljesen eleveszítse még azt a kevés biztonságérzetét, amely számára az 1994 szeptemberi-októberi választási kudarc után megmaradt. Mečiamak még több mint két esztendeje van az 1998-as választásokig. Ez még elég idő arra, hogy bebizonyítsa, koalíciós partnereinek ellehetetlenítése, megrendszabályozása után tud-e más lenni. Aranyida rossz gyümölcse Nem kevés iróniával úgy is kezdhetném, hogy a sajtó tulajdonképpen hálás lehetne a szlovák kormányfőnek, hiszen gondoskodott arról, hogy a belpolitikában, s így az újságok hasábjain még július első napjaiban se köszöntsön ránk az uborkaszezon. Izzik a szlovákiai belpolitikai légkör, bőven akad tehát hazai hír a címoldalra, miközben egyre többen ingerülten, vagy éppen elfásulva legyintenek az egészre, mondván, cirkusz és még úrinak sem minősíthető huncutság az egész. Nincs mit csodálkozni az ilyesfajta véleményeken, ám nem lenne helyes, ha teljes érdektelenséget tanúsítanánk a nagypolitika iránt. Ugyanis a mi bőrünkről is szó van. Egyéni és közösségi értelemben egyaránt. A kormányválságnak kikiáltott történéseknek szerintem nagyobb a füstje, mint a lángja, sok a ködösítés és a politikai magamutogatás, amely nagyon is megfelel a kirobbant ellentétek és viták értelmi szerzőjének: Vladimír Mečiarnak. Mert ezúttal ugyancsak ő a nagy manipulátor, kétségtelenül ő a dramaturgja és a rendezője ennek a mostani színjátéknak is. A lényeg pedig az, hogy a miniszterelnök már rádöbbent arra, amivel számos ellenzéki politikus és józan elemző különben a kezdettől fogva tisztában volt. Hogy a hírhedt aranyidai forgatókönyv - amelynek legfontosabb elemeit ama bizonyos novemberi parlamenti éjszakán váltották valóra - csakis politikai, gazdasági és erkölcsi csőd felé sodorhatja az országot. Mert a parlamenti demokráciát a legerősebb kormánypárt sem helyettesítheti egypárti, sőt egyszemélyes diktatúrával. Mert a privatizáció leple alatt végrehajtott rablás, az állami vagyon elkótyavetyélése néhány tucat politikust és más harácsolót akár milliárdossá is tehet, ám az országot, s vele a lakosság nagy részét szegénységbe, erkölcsi sivárságba taszíthatja. Rossz gyümölcsnek féreg a szíve - tartja az egyik magyar mondás. S valóban: Aranyida rossz gyümölcsébe sokféle gonosz indulat fészkelte be magát. E forgatókönyv szellemében elburjánzó politikának a következményei mára már egyre vészjóslóbbak. Rosszabbodnak Szlovákia makrogazdasági eredményei is, más adatokról nem is beszélve. Több állami, vagy állami többségi tulajdonban lévő vállalatban szinte naponta nő az elégedetlenség, megalázóan alacsony az orvosok, a pedagógusok és mások bére, s aggodalomra ad okot az is, hogy egyesek a súlyosbodó gazdasági és szociális gondokról a nemzetiségi indulatok getjesztésével szeretnék elterelni a figyelmet. S hiába a sikerpropaganda, a villany és a gáz árának emelése - ugyanúgy, mint a többi posztkommunista országban sajnos nálunk is elkerülhetetlen. Több felderítetlen politikai ügy és rejtélyes gyilkosság már a jogállam alapjait kezdi ki. Rossz hírek érkeznek külföldről is, hiszen egyre halványabb az esélye annak, hogy Szlovákia belátható időn belül bejusson az euroatlanti integráció közösségeibe. Mindezt nyilvánvalóan felmérte a miniszterelnök is, s vélhetően megriadt a várható következményektől. Ezért úgy döntött, hogy minél több pártra és politikusra tukmálja rá eddigi politikájának a levét. Hogy lehetőleg ők is megfőjenek ebben a lében, vagyis osztozzanak az aranyidai forgatókönyv csődjében. És a felelősségben. A kormányfő pontosan ismerte a pártok és politikusaik jellemrajzát, erre építette föl újabb sakkhúzásait. És az oszd meg és uralkodj klasszikus receptje szerint egyszerre több célt is elért. Megzabolázta és a kormánykoalíció felbontásával zsarolta a több koncot követelő nemzetieket. Csábító posztok és anyagi lehetőségek felkínálásával súlyos ellentéteket robbantott ki a Demokratikus Baloldal Pártjában és annak közvetlen partnerei körében, ahol a vezetők egyre kínosabb és átlátszóbb magyarázkodásra kényszerülnek. A nagy politikai csinnadratta végefelé aztán a miniszterelnök újra egyértelművé tette mindenki számára: továbbra is ő osztja a lapokat. Persze, azt is tudatosította a kormányfő, hogy e lépések sikere érdekében némi engedményre is szükség van, így hát fullajtárjai révén felajánlott néhány posztot az ellenzéknek, gondosan ügyelve arra, hogy pártjának aránytalan túlereje mindenhol megmaradjon. Mečiar sakkhúzásaira az igazi ellenzék, tehát a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Demokratikus Unió és a Magyar Koalíció jó lépésekkel válaszolt. Elveikhez, szigorúan ragaszkodva nyilvánvalóvá tették, hogy nem hajlandók kufárkodni a demokrácia értékeivel, ugyanakkor részarányos posztokat kémek a fontos szervekben és ellenőrző bizottságokban. Egyértelműen azért, mert felelősséget éreznek az ország és a honi demokrácia sorsáért. A fejek lehiggadtak, tárgyalni kell - jelentette ki pénteken a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke, nyilván a Mečiarék által kilátásba helyezett új koalíciós szerződésre célozva. Lehet, hogy a fejek lehiggadtak, de a politikai légkör továbbra is izzó lesz Szlovákiában. Mert a kormányfő a politikai játszma jelenlegi állását és kilátásait felmérve, újabb eredeti sakkhúzásra készül. Látszólag osztozni akar a hatalom gyakorlásában, valójában azonban minden hatalmat magának akar megtartani. Már a mostani parlamenti ülésen is kiderülhet, hogy milyen figurákat és politikai balekokat használ ki ezekhez az újabb manőverezéseihez.