Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-04 / 155. szám, csütörtök

1996. július 4. BELFÖLD ÚJSZ ÓA1 KVARDA JÓZSEF ÉS BÁRDOS GYULA A BOSCH-LATOGATASROL Legfőbb követelmény a parlamentáris demokrácia UJ Szó-Információ Herbert Bösch, az Európa Parlament és a szlovák törvény­hozás közös társulási bizottságának társelnöke négynapos szlovákiai látogatása során a parlamenti pártok képvi­selőivel is találkozott. A Magyar Koalíciót Kvarda József, az MKDM frakcióját Bárdos Gyula képviselte. A megbeszélé­sen elhangzottakat az alábbiakban foglalták össze: sabb követelményként a parla­mentáris demokrácia működését és a politikai kultúra kialakulását jelölte meg. Mi azzal érveltünk, hogy a törvények minősége na­gyon fontos a szlovákiai jogtudat gyengesége miatt. Én utaltam ar­ra, hogy az alkotmányban dekla­ráltjogaink csak végrehajtó törvé­nyekkel érvényesíthetők, ezért rendkívül fontos, hogy ezek a jog­szabályok megszülessenek. Bárdos Gyula: - Bösch ugyan diplomatikusan nyilatkozott, de a sorok mögött tudni kell olvasni. Kifejtette: meglehet, Szlovákiá­ban sokak számára igazságtalan­nak tűnik, hogy az országnak ugyanolyan feltételeket kell telje­sítenie az integráció érdekében, mint másoknak, de Szlovákiának Kvarda József: - Bösch úr be­vezetőjében beszámolt szlovákiai útja tapasztalatairól, elmondta, mit tapasztalt Dél-Szlovákia ma­gyarlakta vidékein, ahol helyi ve­zetőkkel, feltehetően polgármes­terekkel is találkozott. Mint mondta, nem titkolták előtte, hogy a kisebbségek szempontjá­ból nincs minden rendben az or­szágban. Természetesen mi is el­mondtuk kételyeinket. Kukán úr utalt arra, hogy az alapítványokról szóló törvény milyen problémákat okoz a civil társadalomnak, amire Bösch úr érdekesen reagált. Kö­zölte, hogy nem ezt tartja a legfőbb problémának. Az EU-tag­gá válás szempontjából legfonto­ugyanannyi idő áll rendelkezésé­re, mint azoknak az országoknak, amelyek nem most jöttek létre. Nagyra értékeljük, hogy Bösch úr a parlamenti pártok véleményére is kíváncsi volt, és megköszöntük, hogy igényelte ezt a találkozót. El­mondtuk, hogy az ellenzéki pár­tok és mozgalmak egyértelműen támogatják az európai integráci­ót. Mivel utalt arra, hogy a kor­mányzó erők képviselői szerint el­kezdődött a parlamentáris de­mokrácia játékszabályainak ak­ceptálása, én megcáfoltam ezt az állítást. Felhívtam Bösch úr figyel­mét, hogy ez a remény mára szer­tefoszlott, a helyzet nem válto­zott. Elmagyaráztam, igaz, hogy az OKO-ban két ellenzéki képvi­selőnek biztosítottak helyet, ám a testület alapszabálya szerint csak két bizottsági tag együtte­sen végezhet felmérést a Szlovák Információs Szolgálatban. Jelen­leg pedig csupán egy ellenzéki tagja van az OKOnak, aki egyedül nem tehet semmit. (horváth) ÜNNEPI HÉTVÉGI MŰSOROK A RÁDIÓBAN i Péntek: Június 5-én ünnepi műsorrend szerint, 9-től 18 óráig közvetíti műsorait a magyar adás. Negyed tíztől a bolgár és az orosz ortodox egyház zenéjéből közvetí­tünk. A Világosság egyházi műsor különkiadása 9.35-kor jelentke­zik, amelyben Hornyák Béla kas­sai görög katolikus lelkipásztor a tesszaloniki testvérek, Szent Cirill és Metód apostoli tevékenységét méltatja. Ezután válogatás hang­zik el Brahms opus 52-es Szerel­mi dálkeringők c. ciklusából. Tur­ner Zsigmond és Ferenczy Anna főszereplésével 10.10-től bemu­tatjuk a Lev Tolsztoj Bál után című művéből készült rádiójáté­kot. A hangjáték után kamaraze­ne szól, A. Vivaldi művei csendül­nek fel. 11.10-kor Egyházi iskolá­inkról. A Pedagógusnapló külön­kiadásában bemutatkozik a Du­naszerdahelyi Szent János Egyhá­zi Alapiskola. Többek között Ju­hász Gyula, Szilágyi Domokos, Dsida Jenő és Szabó Lőrinc költe­ményei is elhangzanak a 11.40­kor kezdődő Nyári fuvallat című irodalmi összeállításban. A déli hí­rek után nótákat közvetítünk, majd portréműsor Lénár Károly tardoskeddi esperesről, pápai káplánról. 13 órától a cambridge-i madrigalisták felvételeiből válo­gatunk. 13.15-kor kezdődik A kul­túra napszámosai című ri­portműsor, melyben a Jókai Na­pok résztvevőivel beszélgetünk. 14.10-től a rockzene kedvelőinek közvetítünk. 15.05-kor a Pavilon ünnepi különkiadása jelentkezik, amely 18 óráig tart. A szerkesztő Hominda Katalin. Szombat: Kilenc órától Hétről hétre publicisztikai magazin So­mogyi Alfréddal. A műsor közpon­ti témája a 41. Gombaszögi Or­szágos Kulturális Ünnepély. A déli hírek után Pop-mix. 13.00-tól az Élő reménység című egyházi ma­gazinban folytatjuk sorozatunkat a New Age-ről. Utána Joseph Bengraf egyházi műveiből közve­títünk. Nicolai Gedda világhírű te­norénekes operaáriákat énekel 14.10-től. Fél háromkor a Tallózó, háromkor komolyzenei fejtörőnk, az Aki tudja, írja meg jelentkezik. Polák László műsorát, A vidék magazinját fél négytől közvetít­jük. A Köszöntő után negyedórás hírösszefoglalóval ér véget szom­bati műsorunk. VizőR J Ezt az rovatot a HAIIEH cég szlovákiai képviselete szponzorálja 825 64 Bratislava, Podunajská 25, Telefax: 07/2408943 A múlt hét második felében betört hidegfront következtében érezhetően lecsökkent a napi át­laghőmérséklet, és főleg Nyugat­Szlovákiában kiadós esők voltak. Az egyes régiókban 14-30 mm csapadék hullott, Ógyallán azon­ban csak 9,8 millimétert mértek. Lényegesen kevesebb esett Lo­sonc térségében, illetve a kelet­szlovákiai síkságon. Az itt mért csapadékmennyiség 1,3-7,5 milliméter között mozgott. Az e hétre szóló csapadék­előrejelzés szerint mára felhős, borús idő várható, sokfelé esővel. Pénteken csökken a felhőzet, csapadék is csak elszór­tan lehetséges. Szombaton és vasárnap párás, változóan felhős idő várható, szórványosan futó esőkkel. A nyugat-szlovákiai térségben a növények csapadékellátása jó. Csak az ógyallai meteorológiai ál­lomás térségében kell öntözni némely kultúrákat, éspedig: a ku­koricát, a cukorrépát, az évelő ta­karmányokat, a fűféléket, a zöld­séget és a gyümölcsfákat. Ned­vességhiány tapasztalható vi­szont Losonc, Rimaszombat és a kelet-szlovákiai síkság térségé­ben, ezekben az előző bekezdés­ben is felsorolt növényeket min­denképpen öntözni kell. Pozsonyi Vízgazdálkodási Kutatóintézet Ét BAUER KOZLEMENY FIGYELEM!!! Értesítjük a fiatalokat, hogy az 1996. július 5-re Zselizre és Galántá­ra meghirdetett „BULI VAN!" koncert a Manhattannel, a Soho Party­val, az Ámokfutókkal, Sipos F. Tamással, Fannyval és a Teknő együttes­sel technikai okok és a bizonytalan időjárás miatt elmarad. A jegyek a helyszíneken visszaválthatók. A koncert ősszel az eredeti felállásban a Hip Hop Boyz együttessel kerül majd megrendezésre. Megértéseteket köszönjük! K-141/2 Vasárnap: Kezdés kilenckor. Negyed tíztől a Világosságban Molnár Elemér királyhelmeci lel­kipásztor szól a hallgatókhoz. Beszélgetés hangzik el Szabóné Kozár Éva perbenyiki lelkipász­torral a Református Nők Egyesü­letéről, és beszámolunk a Mar­celházán megtartott evangelizá­ciós hétről. A Kamaszrádióban 10 órától az ipolysági alapiskolá­sok közé látogatunk el, és bemu­tatjuk a Dunaszerdahelyi Szabad­időközpont napközi táborát. 10.30-kor Mayer Judit olvassa fel nyelvművelő előadását. Utá­na a Századok zenéje sorozat­ban J. S. Bach Csembaló­versenyét Zuzana Rúžičková és a Prágai Kamarazenekar adja elő. 11.00-kor: Pedagógusnapló. Beszélgetés Cs. Nagy Lajossal, a nyitrai hungarisztikai tanszék bú­csúzó vendégtanárával. A Nóta­csokor és a déli hírek után rend­hagyó adással jelentkezik a Ran­devú. A műsornak egyetlen té­mája lesz, a drogfogyasztás. A közelmúltban Budapesten átad­ták a Magyar Alkotóművészek Egyesületének irodalmi díjait. A díjazottak között volt Szigeti László is. A vele készült beszél­getés az Irodalmi mozaikban hangzik el 15 órakor. 15.30-kor Hazai tájakon. A néprajzi műsor a gabonacséplés szokását mu­tatja be lllésházán. A négyórai hí­rek után Köszöntő az adászáró hírösszefoglalóig. (bodri) VÁLASZ OLVASÓINKNAK Igazolatlan alkotmánysértés K. L.: Februárban történt, hogy bizonyos körülmények miatt, amelyeket nem akarok részletezni, egy nap nem mentem munkába. A vállalatom Júniusban értesített arról, hogy ezért három napot von le a szabadságomból. Amikor a bérelszámo­lóval beszéltem erről, ö azt mondta, hogy nálam a lehetséges maximális szankciót alkalmazták. Eddig még soha nem volt igazolatlan hiányzásom, pedig már 7 éve dolgozok ennél a vál­lalatnál. Törvényes az, hogy így Járnak el velem szemben? A Munka Törvénykönyve végre­hajtására kiadott 223/1988. Tt. számú kormányrendelet 19. §­ának második bekezdése szerint a munkáltató minden igazolatlan mulasztott munkanapért egy, két vagy három nappal rövidítheti az alkalmazott évi üdülési (fizetett) szabadságát. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató gyakorlatilag nem kö­ISKOLAVEZETŐK: Találkozó Deákiban Iskolavezetők országos találko­zóját szervezi az óvodák, alap- és középiskolák igazgatói, igazgató­helyettesei, valamint az iskolata­nácsok elnökei számára a Szlová­kiai Magyar Pedagógusok Szövet­sége 1996. július 12-én a deáki művelődési házban, 9.00 órai kezdettel. A találkozó programján a következő témák szerepelnek: Az alapiskolák jogalannyá válásá­nak elméleti és gyakorlati kérdé­sei; Az iskolavezetés jogi problé­mái; Az SZMPSZ programterveze­te; Az Iskolavezetők Szakmai Tár­sulásának megalakítása; 1000 éves a magyar iskola. Jelentkezés július 5-ig az SZMPSZ irodájában (0819/4076), július 7-től a deáki művelődési házban (0706/4597). Bemutató a Bástya Színházban Már rendszeressé vált, hogy a Komáromi Jókai Színház sza­badtéri nyári játékokat rendez a Vl-os bástya belső udvarán. Ezúttal Az aranyember zenés változatát láthatja a közönség. Jókai történetét Rossa László zenéjével és Mészöly Gábor dal­szövegeivel, Bor József rende­zésében. A bemutató érdekes­sége, hogy a zenés változat egyúttal ősbemutató is, vala­mint hogy Tímár Mihály szere­pében Kaszás Attilát, a Vígszín­ház művészét láthatják a szín­padon. Figyelem! A meghirdetettől el­térően az előadás 21 órakor kezdődik. A premierre minden jegy elkelt, de további előadá­sok lesznek szombaton és va­sárnap is, szintén 21 órától a Vl­os bástyában. -bsi­teles rövidíteni az üdülési szabad­ságot, de megteheti azt. Az emlí­tett rendelkezés azt is kimondja, hogy: „Ha az alkalmazott rendkí­vüli munkaeredményeket ér el, a munkáltatója az illetékes szak­szervezeti szerv hozzájárulásával eltekinthet az üdülési szabadsá­gának a korábbi igazolatlan távol­maradása indokából történő rövi­dítésétől." Erre azonban ne szá­mítson. A szlovákiai - úgymond ­szociális piacgazdaságban nehe­zen található olyan munkáltató, amely ne örülne egy ilyen, a totali­tárius pártállamból örökölt le­hetőségnek, ne örülne annak, hogy megtakaríthat valamely al­kalmazottja rovására három nap­ra szóló munkabér-megtérítést, il­letve egyéb haszna is származik ebből. A munkáltatója eljárása te­hát törvényesnek tekinthető. To­vábbi kérdés az, hogy én ezt a ren­delkezést az 1992-ben elfogadott szlovák alkotmányból kiindulva vi­tathatónak tartom, mert aligha­nem sérti a munkajogi viszony fe­leinek egyenjogúságát. Konkrétan arról van szó, hogy ha a munkálta­tó mulasztja el egy napon a foglal­koztatási kötelezettségét, neki leg­feljebb csak az átlagos napi mun­kabér összegében kell a munka­vállalót valamilyen módon kárpó­tolnia. Ez pedig igazán nincs össz­hangban azzal, hogy ha a munka­vállaló egy nap nem teljesíti a munkaszerződését, akkor három­napi átlagos munkabérével fizes­sen rá erre. (fekete) AZ ÚJ SZÓ NYÁRI JÁTÉKA Napilapunk szerkesztősége a támogató cégek együttműködésé­vel szép nyereményeket biztosító nyári játékot szervez az olvasók szá­mára, amelyl 996. július 8-tól augusztus 17-ig tart. A 6 hétig tartó olvasói verseny keretében 36 napon át az U j Szó 3. oldalán minden nap egy-egy versenyszelvényt közlünk, amely a sorszámot, a lapszám megjelenésének dátumát és a játékot támogató vállalatok cégjelzését ábrázolja. A játék első hetében, július 8-tól július 13-ig 6 alkalommal tábláza­tot is megjelentetünk. Ebbe a táblázatba kell beragasztani a benne megjelölt sorrendben a kivágott szelvények sorszámot és dátumot tar­talmazó részét. Azok számára, akik valamilyen oknál fogva esetleg nem tudnák megvásárolni a lap minden egyes példányát, hetente egy alkalommal Joker-szelvényt is közlünk, amellyel egy-egy hiányzó szel­vény pótolható. A szelvényekkel kitöltött táblázatot augusztus 26-ig kell beküldeni a következő címre: VOX NOVA a. s., Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 820 06 Bratislava. A nyereménysorsoláson azok az olvasók vesznek részt, akik mind a 36 szelvényt (6 Joker is lehet) kivágják, és beragasztják a táblázat­ba, s azt pontosan kitöltve a megszabott időpontig beküldik címünkre. Minden játékszabálynak megfelelő táblázat részt vesz a nyere­ménysorsoláson, tehát egy-egy olvasó több szelvénytáblázatot is be­küldhet. Játszani ezúttal megéri, hiszen az első díj 50 ezer korona, a má­sodik díj pedig kétszemélyes korfui társasutazás. Ezenkívül számtalan értékes nyereménytárgy is vár a további szerencsés nyerte­sekre. Eredményhirdetés: az Új Szó augusztus 30-i és 31-i számában. Az ŰJSZO most nemcsak hírt, pénzt is hoz a házhoz! ére f ©Jy(Q]trű mm B § NEXIA 1.5 GL 320 000,- Sk 1.5 GLE 345 000,- Sk 1.5 GLX 365 000,- Sk ESPERO xico NEXIA 1.5 GL 320 000,- Sk 1.5 GLE 345 000,- Sk 1.5 GLX 365 000,- Sk 1.5 GLX 384 500,- Sk 2.0 CD 525 000,- Sk 179 000,- Sk - szép - megbízható - minden igényt kielégít - s mindemellett az Ön számára is elérhető Látogassa meg autószalonunkat Dunaszerdahelyen a Partner-M áruházban, Galántai út 4. Tel.: 0709/51 50 21 ] - igazán jól jár vele!

Next

/
Thumbnails
Contents