Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)
1996-07-19 / 167. szám, péntek
1996. július 17. KÖZÉ PISK OLÁSOK OLD A LA ÚJ SZ Ó i 7 | Dušan Slobodník úr esete az MPP-vei és a liberalizmussal Slobodník úr félrevezet. Használhatnék ugyan más szavakat is, olyanokat, amilyeneket Slobodník úr, a disztingvált diplomata, Szlovákia Európa tanácsi küldöttségének vezetője használ a Magyar Polgári Párt politikusaival szemben (például a Slovenská Republikában, a lap június 22-i számában: „L. Nagy systematicky klame", vagy a napilap július 17-i számában: „Žreci nenávisti znovu očierňujú Slovensko"), de polgári jólneveltségem ésjómodorom meggátol benne. Az ember elcsodálkozik: honnan ez az óriási ellenszenv az MPP-vel szemben, miért az a tömérdek energia, amit Slobodník úr és társai erre a kis pártra áldoznak, hovatovább Szlovákia fő ellenségének kikiáltva azt? Meggyőződésem, hogy Slobodník úrból elsősorban a sárga irigység beszél. Egyszerűen nem bírja elviselni, hogy az MPP-nek, amely a Magyar Koalíció legkisebb partja, külföldön nagyobb hitele van, mint neki, aki idehaza majdhogynem az atyaúristen, aki a szlovák parlament külügyi bizottságának az elnöke és egy 35%-os kormánypárt vezetésének a tagja. Mindez azért is rendkívül kellemetlen és kényelmetlen számára, mert az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében ő és három DSZM-beli társa, a szlovák küldöttség zömét alkotva, számomra érthetetlen okokból kifolyólag a liberális csoport padsoraiban foglal helyet. Már azért is érthetetlen ez számomra, mert Slobodník úrnak a liberalizmusról, a liberális elvekről halvány gőze sincs. Erről a napnál is fényesebben tanúskodik az a sok megdöbbentő, sőt ámulatba ejtő képesség, amit Slobodník úr a fent említett két terjedelmes írásában, valamint a vele készült Új Szó-beli interjúban összehord. Slobodník úrnak halvány gőze sincs arról, mi fán terem a sajtó- és szólásszabadság. Valószínűleg azt hiszi, hogy kétszáz évvel ezelőtt azért küzdöttek a liberalizmus ősatyái a szólásszabadságjogának elismeréséért, hogy a pórnép szabadon dicsérhesse és isteníthesse a felette álló hatalmat. Slobodník úr nem tudja elfogadni, hogy a szólásszabadság azt is jelenti, hogy a hatalmat, a kormányt, sőt urambocsá'! az államot bírálhatom is, ha az sérti az érdekeimet, mégpedig anélkül, hogy ezért az állam bármiféle retorzióval élne velem szemben. Egy liberális számára az állam pusztán eszköz, amely az összes állampolgár javát szolgálja, és amely megteremti annak a feltételeit hogy a polgári társadalom sok-sok viszonylag autonóm része összehangoltan tudjon működni. Slobodník úr számára azonban az állam egy sérthetetlen szent tehén, ezért szerinte annak a szűk csoportnak, amely önmagát az állam egyetlen igazi képviselőjének kiáltotta ki, szintén szentnek és sérthetetlennek kell lennie. Slobodník úrnak fogalma sincs a korlátolt hatalom és a korlátolt szuverenitás elvéről. Slobodník úr és társai szeretnének ugyan a közös európai házban lakni, viszont a belügyekbe való beavatkozásnak tekintik, ha a házfelügyelőség figyelmezteti őket hogy ebben a házban nem szokás hajnali háromkor lármázni és csörömpölni, a szomszéd ajtaja elé rakni a szemetet s az alsó szomszéd erkélyére rázni a rongyot. Slobodník úr képtelen elfogadni a többes identitás elvét. Nem tudja elfogadni, hogy valaki egyszerre lehet a Szlovák Köztársaság lojális állampolgára, a magyar nemzet tagja és ugyanakkor egy nemzetközi politikai szervezet tagja is. Ha én a Liberális Internacionálé vagy az Európai Liberális Párt tevékenységében részt veszek, akkor ott elsősorban eme két szervezet belső rendjéhez alkalmazkodom, és nem Slobodník úr kívánalmaihoz. És ha ott hazugságokat terjesztenék, akkor bizonyára nem fogadnának el. Csak nem hiszi Slobodník úr, hogy a nyugati politikusok annyira naivak, hogy egyetlenegy forrásból szerzik be az információkat? Igen, külügyi titkárként rendszeresen és tárgyilagosan tájékoztatom külföldi partnereinket. Ehhez nemcsak jogom van, hanem az Ll és az ELDR belső rendjéből kifolyólag ez kötelességem is. Hazudni azonban nem szoktam. Sőt mindenhol ugyanazt szoktam mondani - itthon és külföldön, a szlovák sajtóban úgyszintén, mint a magyarban. Hazudni a szlovák kormány szokott. Három példát említek pusztán. Április 23-án Schenk külügyminiszter levélben arról biztosította Max van der Stoel kisebbségi főbiztost, hogy a kisebbségi nyelvtörvény fogalmazása a kormány részéről már elkezdődött, sőt a nemzeti kisebbségek képviselői is részt vesznek ebben a munkában. Ez színtiszta hazugság volt akkor, és ma is az. A kormány által terjesztett angol nyelvű propagandaanyagban máig is az szerepel, hogy a Csemadok 10,5 millió koronás állami támogatásban részesül, ami már két éve nem igaz, és a Csemadok a lét és a nemlét határán tengődik. Slobodník úr azt állítja az Európa Tanácsban, hogy az új területi felosztás nem érinti hátrányosan a magyarokat Az igazság azonban az, hogy eddig 19 magyar többségű közigazgatási egység volt, ezután már csak kettő lesz. Slobodník úrral egyébként semmi bajom nincs, sőt csodálom, hogy hetvenéves korára milyen aktív. Más ismert hetven év fölötti politikusoktól, péľdául Reagantői vagy Dole-tól azonban mégis különbözik. Azok a haladás motorjai voltak, vagy még ma is azok, viszont Slobodník úr szemmel láthatóan nem tud haladni a korral, és ez valószínűleg a jövőben sem fog változni. PETŐCZ KÁLMÁN VISSZHANG Indok nélkül nem fenyeget A csucsomi községi hivatal még az év elején megkapta a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányától azokat a dokumentumokat, amelyek a magyarok Kárpát-medencébe való bejövetelének az 1100. évfordulója alkalmából a rozsnyói járásbeli Krasznahorkaváraljára tervezett emlékmű felállítására vonatkoztak. Az anyagot a községi képviselő-testület 1996. február 13-án id. Szőllős Sándornak, a Csemadok csucsomi szervezete elnökének a jelenlétében tárgyalta meg. Mivel Csúcsom község nemzetiségileg vegyes, jelenleg lakosainak 55 százaléka szlovák, 45 százaléka pedig magyar nemzetiségű, a községi képviselő-testület 6/2/96 számú határozatában azzal a feltétellel biztosította támogatásáról a Csemadok kezdeményezését, hogy a község neve az emlékművön csak két nyelven, ČUČMA-CSUCSOM formában lehet feltüntetve. A döntésről a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányát Anna Olejníková polgármester 1996. március 14-én levélben értesítette azzal, hogy a határozatban foglaltak teljesítése esetén a község lehetőségeihez mérten anyagilag is támogatja az akciót. Tekintettel arra, hogy a községben többségben vannak a szlovák nemzetiségű polgárok, nem érthettünk egyet azzal, hogy a falu neve az emlékművön csak magyarul szerepeljen. A községi képviselő-testület és a polgármester sem követett el azzal törvénysértést Szlovákiában, hogy bírósággal kérte a község nevének kétnyelvű feltüntetését az emlékművön. Ezt azonban a Csemadok területi választmánya nem vette figyelembe. A községek napjainkban komoly anyagi gondokkal küszködnek. Az önkormányzat döntésének elfogadása esetén a község a problémák ellenére anyagilag is támogatta volna az akciót, noha kevés anyagi eszköz áll a rendelkezésünkre, s azt a csatornahálózat és a ravatalozó kivitelezésének a befejezésére, illetve további elengedhetetlen beruházásokra kell felhasználnunk. A községi képviselő-testület 1996. július 12-i ülésén úgy döntött, hogy állást foglal az Új Szó 1996. június 25-i számában Bírósággal fenyegetőzik a csucsomi polgármester címmel a címlapon rfiegjelent cikkel kapcsolatban. A polgármester asszony indok nélkül senkit nem fenyeget bírósággal. Sajnáljuk, hogy munkatársuk információjával félretájékoztatta az olvasókat, nem ismertette tárgyszerűen a helyzetet, és nem ellenőrizte, hogy a Csemadok-választmány ebben az esetben megszegte az önkormányzat döntését. Nyugtalanságunkat fejezzük ki amiatt, hogy a szlovákiai magyarok napilapja ily módon igyekszik veszélybe sodorni községünk többségi és kisebbségi lakosságának békés együttélését Községi képviselő-testület Csúcsom A CSEMADOK A SLOBODNIK-INTERJUROL Felháborító vádaskodások A Csemadok Országos Választmányának Elnöksége felháborodásának ad hangot Dušan Slobodník azon állításával kapcsolatban, mely szerint a Csemadok-támogatás megvonásának oka az, hogy szövetségünk „elfelejtette" elkönyvelni az előző években kapott összegeket. A képviselő úr bizonyára tudja, hogy ez a költségvetési szabályokat rögzítő törvény értelmében meg sem történhetett volna, mert az állami zárszámadás az összes szlovákiai költségvetési szervezet december 31-i anyagi helyzetét rögzíti. A parlament azt csak az összesítés után hagyja jóvá. Ha a Csemadok nem tett volna eleget elszámolási kötelezettségeinek, annak azonnal mélyreható következményei lettek volna. Ezt a vádat a képviselő úr csak most, megkésve próbálja szövetségünkre ráfogni, hogy rontsa hitelünket, elkendőzze a szlovákiai magyar kultúra pénzügyi támogatásának a tényét, és elvonja a figyelmet az alapvető emberi jogokat sértő, magyarellenes, a nemzetközi szerződéseket és a Szlovák Köztársaság alkotmányát sértő intézkedésekről. Slobodník úrnak ezek szerint arról sincs tudomása, hogy miniszterségének idején az általa irányított tárca a Szlovákiában élő többi nemzetiségi kisebbségi szervezet gazdasági vezetőjét a Csemadokba küldte tapasztalatcserére - mondván, a szövetségünkben alkalmazott módszereket használják fel saját gazdasági tevékenységük megszervezésében. Slobodník úr azt állítja, hogy a Csemadok olyan rendezvényeket szervez, amelyek a szlovák és a magyar nemzetiségű állampolgárok közötti feszültséget gerjesztik. A leghatározottabban tiltakozunk e vád ellen. Szeretnénk tudni, hogy a képviselő úr minisztersége alatt hány Csemadokrendezvényen vett részt. Gyanítjuk, hogy egyetlenen sem - pedig ez elvárható lett volna a kulturális tárca első emberétől. Ha legalább egy országos vagy egyéb rendezvényünkön ott lett volna, tapasztalhatta volna, hogy azok mindegyikén igen nagy közönségsiker mellett szlovák csoportok is részt vettek. Szeretnénk megragadni az alkalmat, és a képviselő urat ezennel nyilvánosan is meghívjuk rendezvényeinkre, amelyekre - a Szlovák Köztársaságjelenlegi vezetőinek jogtiprását bizonyítandó - egyetlen fillér állami támogatást sem kapunk. Ám ennek ellenére önazonosság-tudatunkat fel nem adva, az érvényben levő szlovákiai törvények tiszteletben tartásával ezek a hagyományos fesztiválok idén sem maradtak el. KOLÁR PÉTER főtitkár KOMMENTÁRUNK JL Pénzt a kötvényből A privatizációt poliükai kaszton belüli ellenőrizhetetlen osztogatásra változtató hatalom a többi, megközelítőleg hárommillió embert a nemzeti vagyonalap kárpótlási kötvényeivel fizette ki. Hiába váltunk azonban a tízezer korona névértékű értékpapír tulajdonosaivá, fél évig, a futamidő tíz százalékát kitevő időtartamig valójában nem rendelkezhettünk vele. A rendszeres időközönként érkező kormányhatározatok és ígéretek után az első biztató jel a kötvények kereskedelmének a játékszabályait tartalmazó pénzügy-minisztériumi közlemény volt. Ma tehúl már valószínűsíthető, hogy augusztus közepétől - ha akarunk - megszabadulhatunk Mečiarkötvényünktől. Azt viszont, aki annak idején elhitte, hogy a kárpótlásos változat éppen az egyszerűsége miatt előnyös a kisembernek, hamarosan csalódás érheti. Amennyiben ugyanis nem akar várni a 2001 -ben esedékes körülbelül 15 ezer koronára (és kockáztatni a nemzeti vagyonalap esetleges fizetésképtelenségét), akkor bizony legalább olyan sikamlós talajra téved, mint a vagyonjegyes privatizáció esetében. A különbség csak annyi, hogy akkor egy kis szerencsével akár százezres értékű részvénycsomaghoz is hozzá lehetett jutni, most viszont csak arra figyelhetünk, hogy miként bukjuk a lehető legkevesebbet. Azt eddig még a „nemzethű" sajtó sem merte állítani, hogy a Mečiar-kôtvénybô! az eladás során akár tízezernél is több kihozható. A pesszimista jóslatok ezzel szemben azt mondják, hogy esetleg még annak is örülnünk kell majd, ha visszakapjuk a vagyonjegykönyvért kiadott 1050 koronánkat. Ezzel a kormány is tisztában van, így nemrég ünnepélyesen 7500 koronában minimalizálta a kötvény eladási árát. Mindez persze csak színjáték, manapság az ilyen megkötések kijátszása nem okoz különösebb gondot. Ennek megfelelően augusztusban újra indul a nagy játszma, országszerte ismét munkához lát a különféle kerítők hadserege. Az ő dolguk lesz, hogy eszközökben nem válogatva minél olcsóbban gyűjtsék be az emberektől a kötvényeket. Ők általában a Mečiar-privatizátorok számára dolgoznak majd, akik eddig egyedül jogosultak megvásárlásukra, és akik ily módon még kevesebbet fizetnek a már eredetileg is olcsón megszerzett állami vagyonért. Mert ugyebár, még ha meg fizetnék is a kormány által megszabott 7500 koronát a vagyonalap a kötvényekel már tízezer koronáért számolja be nekik, vagyis 25 százalékot mindenképpen nyernek az üzleten. Ezenfelül bármennyiveisikerül sikerül is lejjebb umbuldázniuk az árat a nyereségük annál nagyobb lesz. Mit tanácsolhatunk tehál azoknak, akik semmiképpen sem akarják öt évig megtartani a kötvényüket? Először is ne adják fel a reményt hogy előbbutóbb lakásukért is fizethetnek vele, esetleg valamiféle biztosításra vagy más szolgáltatásra vállhatják be. Ez ugyan egyelőre csak vezéri ígéret, de ha majd le kell faragni a vagyonalap ilyen irányú harmincmilliánios kötelezettségéből, megtalálják a módját hogy az érintett szervezeteket valamiképp érdekeltté tegyék a kötvények elfogadásában. Ha pedig mindenképpen az eladás mellett döntenek, lehetőleg kerüljék a szemtelenül alacsony árat kínáló közvetítőket. Ne felejtsék, hogy a kötvényeket a Mečiar-privatizátoroknak egyenesen vagy a jól ismert regisztrációs helyeken ismeretlenül is felkínálhatják. AHOGY ÉN LÁTOM Repedt tükör Végül is másfél órányi időtartamúra sikeredeti Vladimír Mečiar miniszterelnök, Paul Lendvai magyar származású bécsi újságíró és Edward Baumeister amerikai sajtóteoretikus szerda esti televíziós jelenése. Mindannyian hoppon maradtunk, akik azt reméltük, hogy Lendvai mesternek, az európai politU kai újságírás kiválóságának sikerül olyan légkört teremtenie, amelyben kormányunk első embere majd legalább sejteti, van-e elképzelése a stílusváltás módjáról. A csoda nem következett be. Egészében véve úgy értékelhetőek a miniszterelnöknek az egyértelmű kérdésekre adott válaszai, hogy az ő értékítélete szerint Szlovákiában minden úgy van a lehelő legjobban és leglogikusabban, ahogy az regnálásának három időszakában kialakult. Már sokan és sokszor leírták, hogy Vladimír Mečiar mennyire mestere annak, hogy nyilatkozatainak á stílusát helyhez, adott közeghez igazítsa. Máshogy nyilvánul meg, ha Közép-Szlovákiában, netán a téglamezei stadionban mozgalma nagygyűlésén tart beszédet, más hangot üt meg, ha teszem azt Párizsban, diplomaták körében mond beszédet, más a stílusa, ha a magyarokat szándékozik elbűvölni. Ezúttal két neves nyugati újságíró volt a partnere, hallgatósága azonban a szlovákiai plebsz volt, így választania kellett: vagy európaira veszi a figurát, és az európai nyelven feltett kérdésekre európai fogalmi apparátust érvényesítve válaszol, vagy pedig a televízió főműsoridejében a készülékek előtt ülő híveinek szája íze szerint fejti ki véleményét. A miniszterelnök az utóbbi megoldást választotta. Paul Lendvai egy találó hasonlatával élve elmondhatjuk, hogy aközött kellett választania, hogy a tükröt hibáztatja-e, amiért az kellemetlen dolgokat mutat, vagy pedig elfogulatlanul szemügyre veszi a tükör előtt állókat. A két nyugati tollforgató a magyar-szlovák viszony problémájának a kivételével az ország valamennyi égető kérdését megpróbálta felvetni. Megpróbálták a miniszterelnökkel megválaszoltatni á közte és a köztársasági elnök között feszülő ellentétek igazi okait, feliéve a kérdést: vajon nincs-e lehetőség arra, hogy ketten tiszta lapra kezdjenek mostantól fogva írni. Mečiar úgy válaszolt, mintha a Téglamezőn lett volna övéi körében. Ahhoz képest, hogy tehetséges szónok, olyanokat mondott, mintha valamelyik silány pártbelije vezércikket diktált volna tollba a Slovenská Republika első oldalára. A két vendég őszinte érdeklődést mutatott az 1994. november 3-i parlamenti éjszakán hozott döntések következményei, illetve korrigálási lehetőségei iránt is. A válasz ismét valamely járási DSZM-propagandista érvelésére emlékeztetett. Paul Lendvai érintette az ifjabb Kováé-ügyet is, és feltette a szónoki kérdést: vajon hogyan reagálnának az osztrákok, ha valaki elrabolná az ő köztársasági elnökük fiát? És vajon hogyan reagálna az Osztrák Köztársaság kancellárja? Mečiar erre az egyértelmű és célzatos kérdésre is olyat válaszolt, mintha beszélgetőpartnerei helyén két „demokrata nyanya" ült volna, valahonnan az irtványokról szalasztva a Szlovák Televízió kamerái elé. Válasza egyértelmű volt: Michal Kováčnak előbb-utóbb távoznia kell a szlovák politikai életből. Az pedig már a tények orcátlan lebegtetésének, a mellébeszélésnek a magasiskolája volt, amikor azzal érvelt a miniszterelnök, hogy „Finnországban és az Egyesült Államokban is tart a parlament éjszakai ülést". Úgy tett, mintha Paul Lendvai és Edward Baumeister nem Bécsből, illetve Washingtonból utazott volna Pozsonyba, hanem valahonnan Kirgíziából, ahol némelyek állítólag még arról sem értesültek, hogy véget ért a második világháború. Egy hatalmas repedés van azon a tükrön, amelyben Vladimír Mečiar a Szlovákiában zajló eseményeket szemléli, illetve azt tanulmányozza, Európa nyugati része hogyan reagál ezekre az eseményekre. Ilyen tükröt más, normális országokban nem kormányfői palotába akasztanak a falra, hanem a vidámparkban. Az csak mellékterméke a miniszterelnök és a két neves újságíró televíziós vitájának, hogy Vladimír Mečiar kellemetlen helyzetbe hozta partnereit. Mindkettejüknek volt gyerekszobája, így tudták, hogy egy ország miniszterelnökét mégsem illik ország-világ szeme láttára hazugságon fogni. Így - noha megtehették volna - nem erőltették túlságosan a tények bizonyítását. Majd bizonyára mindketten megtalálják a módját, hogy kifejtsék véleményüket arról a kínos szerda esti másfél óráról. Félő, az lesz a televíziós kilencven perc fő produktuma, hogy a miniszterelnök hívei egyfajta jeladásnak tekintik mindazt, amit vezérük mondott, és még az eddiginél is otrombábbá válik a szlovákiai hatalomgyakorlás.
