Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)
1996-07-17 / 165. szám, szerda
m a/sző INTERJÚ 1996. július 17. Nem másodrendű állampolgárok a Szlovákiában élő magyarok (Folytatás az 1. oldalról) - A külügyi bizottság hétfőn összeült, s mivel nem volt határozatképes,' a koalíciós és az ellenzéki képviselők megbíztak, hogy tegyek közzé egy nyilatkozatot. Ebben kimondtuk, hogy helytelennek és szerencsétlennek tekintjük a budapesti nyilatkozatot, amely rontja Szlovákia és Magyarország kapcsolatát. Én úgy vélem, hogy ez a nyilatkozat megsérti a szlovák-magyar alapszerződést is. Elhatároztuk, hogy tárgyalást kezdeményezünk a magyar parlament külügyi bizottságával, továbbá úgy döntöttünk, nem változtatunk álláspontunkon, hogy a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság elé kell vinni az ügyet. Mi az érvényes házszabállyal, az alkotmánnyal és az ország törvényeivel összhangban fogunk eljárni. Jelenleg ez a helyzet. Szerintem enneí$ a kérdésnek a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság elé kell kerülnie, mert ez az öt képviselő bűncselekményt követett el, idegen hatalommal szövetkeztek az alkotmányos rend megváltoztatása céljából. Nemcsak a határok megváltoztatása értékelhető ugyanis az alkotmányos rend megváltoztatásaként, hanem az érvényes törvények megváltoztatása is. A szlovák alkotmány nem ismer törvényt vagy döntést arról, hogy Szlovákia etnikai- alapon felosztható volna, s hogy etnikai alapú területi autonómia jöhetne létre, ahogy azt Budapesten követelik. • A mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság nem foglalkozhat a közös nyilatkozatot aláíró képviselők ügyével, amennyiben nem bizonyosodik be, hogy valóban bűncselekményt követtek el. - Én megmondtam, hogy a törvényekkel összhangban fogunk eljárni. Mondtam, hogy az alkotmány szerint előbb be kell bizonyosodnia, hogy bűncselekmény történt. • Ezt viszont be kell bizonyítani. - Nagyon könnyű bebizonyítani. A nyilatkozat szövege létezik, az aláírások alatta léteznek, a szöveg pedig elemezhető. Ez a szöveg véleményem szerint kimeríti az idegen hatalommal való szövetkezés bűncselekményét, amelynek célja az alkotmányos rend felforgatása. Erről azonban nem én fogok határozni, hanem a büntetőeljárásban részt vevő szervek, amelyek - miután valaki feljelentést tett ezek ellen a képviselők ellen - kivizsgálják az ügyet, majd a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság elé terjesztik. Ez a testület aszerint dönt majd, milyen eredménnyel zárult a büntetőeljárás. • Rendkívül komoly vádról van szó, ezén arra kérem, mondja el, hogy a zárónyilatkozat szövegének mely része bizonyítja az idegen hatalommal való szövetkezést, melynek célja az alkotmányos rend megváltoztatása. - Az a mondat, amely etnikai alapú területi autonómia követeléséről szól. • De hiszen ilyen rész a nyilatkozatban nincs is! - Dehogynem. Nagyon világosan benne van. Én tudom. Ez Duray úr régi taktikája. Ezért ragaszkodom hozzá, hogy amit most mondok, azt közzétegye. Amikor egyszer kijelentette, hogy Szlovákia etnikai tisztogatásokra készül, s én falhoz szorítottam: milyen etnikai tisztogatások; kit öltünk mi meg Dél-Szlovákiában, vagy melyik szlovák állampolgárt ölték meg a magyarok? - ilyen sem történt az elmúlt ötven évben, - akkor hirtelen feltalálta magát, és azt válaszolta: a tanítók körében végrehajtott etnikai tisztogatásokra gondolt, pontosabban arra, hogy el fog[ák bocsátani őket. Aztán Vácott kijelentette, hogy minden magyarnak joga van közös hazában élni, majd azt bizonygatta, hogy ő azt nem úgy gondolta. Ezek tények, amelyek bizonyítják Duray Miklós irredenta tevékenységét. Meg kell kérdezni a szlovákiai magyar lakosságot, hogy egyetért-e ezzel az irredenta politikával, az ország rendjének megsértésével, a határok megsértésével. Ha igen, az ő dolguk, ha nem, Duray Miklós tudtára kellene adniuk. A budapesti tanácskozáson - melyről nagyon pontos információkkal rendelkezünk - csak az etnikai alapú területi autonómiáról volt szó. Duray úr szó szerint azt mondta: területi autonómiát fogunk követelni. A tanácskozás egy másik résztvevője - nem árulom el a nevét pedig kijelentette: „Rövid időn belül megmutatjuk, mire vagyunk képesek." Csak próbálják meg! • A budapesti konferencia résztvevői csak annyit erősítettek meg, hogy támogatásban részesítik a határon túli magyar közösségeknek az európai gyakorlattal és nemzetközi normák szellemiségé vei összhangban álló önkormányzati vagy autonómiatörekvéseit. - Ami az önkormányzatot illeti: mit akar még a magyar kisebbség? Ha talál nekem egyetlen községet Dél-Szlovákiában, ahol a magyar nemzetiségűek aránya 30 százalék, s ahol nincsenek többségben az önkormányzati testületben, jöjjön el értem, és együtt megvizsgáljuk, úgy van-e. Itt van például Somorja, ahol 27 százalék szlovák, és 63 százalék magyar él, ennek ellenére a 35 tagú városi képviselő-testületben csak 2 szlovák található. Milyen önkormányzatra vágynak még önök, magyarok? • Olyanra, amilyenre az ET 1201-es ajánlása is lehetőséget nyújt, s amilyet az ET jogi ügyekkel és emberi jogokkal foglalkozó bizottsága is támogat. Ennek a bizottságnak a Szlovákiával kapcsolatos jelentésében szó szerint az áll, hogy keveset vesztene, ám se kat nyerne Szlovákia, ha a magyaroknak engedélyezné bizonyos autonómia kialakítását azon kere teken belül, amelyek az 1201-es ajánlásban és a hozzá csatolt protokollokban találhatók. Ezt a je lentést júniusban terjesztették az ET Parlamenti Közgyűlése elé. - Ez nem igaz. Ez megint rossz magyarázat. On nagyot téved. Én ott voltam azon az ülésen, és elmondhatom: a jogi bizottság ülésén ilyen nem hangzott el. S ha már megnyitottuk ezt a kérdést: ez a szlovák állami szervekre, és nem az Európa Tanácsra tartozik. Az ET-nek egyforma mércével kell mérnie minden országot, és minden országtól autonómiát kellene követelnie. Szlovákia az egyéni jogok tekintetében előkelő helyen áll Európában. Nehezen találna két országot, ahol a nemzetiségi jogok meghaladják a magyar nemzetiség jogait. Egyes politikusaik és az Uj Szó egyes újságírói megfeledkeznek arról, hogy itt fejlett magyar tannyelvű iskolahálózat van. Hol van ilyen iskolahálózat? Vagy itt vannak a színházak. Két magyar színház is van, Komáromban és Kassán. Mi a baj? • Egyebek között az, hogy nem használhatjuk anyanyelvünket a hivatalos érintkezésben. - Hol nem használhatják? Látogasson el valamelyik Somorja környéki faluba, és megtudja, milyen nyelven folyik az önkormányzat ügyintézése. Meglesz a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény, de ha a magyar kisebbség azt hiszi, hogy olyan törvény lesz, amilyet ők javasoltak, előre megmondhatom: olyan nem lesz. Ha lesz ilyen törvény, az pontosan, szó szerint ugyanolyan lesz, mint az 1990-ben elfogadott nyelvtörvény. Egy ponttal sem tartalmaz majd többet. Majd ha Magyarország a saját kisebbségeivel szemben reális, és nem deklarált politikát fog folytatni, ha elnézést kér a 20-30-as évek asszimilációjáért, folytathatjuk a társalgást. Magyarországnak egyelőre van mit bepótolnia. A kisebbségi önkormányzatok csak papírmegoldás, amely pénzbelileg nincs megtámogatva. Ez nem valós megoldás, Szlovákiában egyáltalán nem jöhet számításba. Mi az egyéni jogokra építünk. Idézek egy szlovák publicistát, aki azt írta a magyarok címére: ha olyan irreális követeléseket támasztanak, mint az autonómia, számoljanak azzal, hogy érvényes jogaikat csökkenteni fogják. Ha Bauer asszony, Duray úr és a többiek azt hiszik, hogy minél nagyobb nyomást gyakorolnak Szlovákiára, annál többet érhetnek el, nagyon hamar meggyőződnek majd ennek ellenkezőjéről. Elkezdünk közelíteni az európai standardhoz, tehát alábbadunk ezekből a jogokból. Azt a többletet, ami nálunk van, nyugodtan feladhatjuk. Nem létezik semmiféle nemzetközi dokumentum, amely engedélyezné a kisebbségek önálló politikai képviseletét. Szlovákia elméletileg betilthatná valamennyi magyar parlamenti pártot, mondván: csatlakozzanak a DBP-hez, a KDM-hez, a DU-hoz, és senki nem kényszeríthetne rá bennünket arra, hogy felújítsuk működésüket. A nemzetközi dokumentumokban ugyanis az etnikai nemzetiségeknek nincs joguk az önálló parlamenti képviseletre. Jó lenne, ha ezt Duray és főként A. Nagy tudomásul venné. A. Nagyról néhány napon belül közzéteszek egy írást, melyben bebizonyítom államellenes tevékenységét, és meglehet, hogy éppen én fogom követelni mentelmi jogának megvonását valótlanságok céltudatos terjesztése miatt, amivel 200 ezer ECU-vel megrövidítheti Szlovákiát. • Ugyan mivel éne ezt el? - A. Nagy úr hazug állításaival meggyőzte holland vendégeit, akik a napokban jártak Szlovákiában, hogy ne szavazzák meg Szlovákiának a 200 ezer ECU-s támogatást. Ezt nem felejtjük el neki, és eljön a pillanat, amikor A. Nagy Lászlónak felelnie kell ezért. Ha én híresztelném a szlovákiai magyar politikusokról, hogy ilyen meg olyan dolgokat követnek el, én terjeszteném Európa-szerte, hogy mi minden rosszat tesznek, milyen antidemokratikusan viselkednek, ez nyilván nem tetszene A. Nagy úrnak. A. Nagy úr és csapata, Petőcz Kálmán, valamint Gyurovszky László szándékos hazugságokatterjesztenek Szlovákiáról. Azt mondják például, hogy Szlovákia Kelet, vagyis Oroszország felé orientálódik. Bebizonyosodott, hogy ez nem igaz, ennek ellenére ismétlik, hogy bizalmatlanságot keltsenek Szlovákiával szemben. Ha ezek a képviselők kellemetlen igazságokat mondanának Szlovákiáról, elviselném. De a hazugságokat nem tűrjük, és kíméletlenül fogunk eljárni, ami megmutatkozik ezeknek a politikusoknak a helyzetén. Meg kell szokniuk, hogy Szlovákiával kapcsolatban csak igazságokkal érvelhetnek. Nem terjeszthetnek olyan hazugságokkal teli dokumentumot, amilyet tavaly Washingtonban Duray, A. Nagy és Bugár képviselő osztogatott. Az állt benne, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárok átlagosan kétharmaddal kevesebb pénzt kapnak a költségvetésből, mint a szlovák nemzetiségű állampolgárok. Ez hazugság. Duray és A. Nagy demokratának tünteti fel magát, miközben mindketten valótlanságokkal manipulálnak, hogy fellázítsák saját embereiket, akik nyugalomban és boldogan élnek. Szép házaik vannak, jól keresnek, gyümölcsöt és zöldséget árulnak. A dunaszerdahelyi járás annyi pénzt kap, mint például a Liptószentmiklósi, s ezenfelül a magyar kisebbség pénzt kap múzeumaira, színházaira, iskoláira. Nem igaz tehát, hogy a szlovákiai magyarok kétharmaddal kevesebb jövedelemben részesülnek, mint a szlovák nemzetiségűek. • A Csemadokot a megszűnés veszélye fenyegeti, mivel nem kapta meg a működéséhez szükséges pénzeszközöket. - A Csemadok „elfelejtette" elkönyvelni az előző években kapott összegeket, ezért nem kapott támogatást. Ott könyvelési és egyéb hiányosságok voltak. Ezt természetesen tagadják a Csemadok vezetői, csupán azt mondják, hogy nem kaptak pénzt. Először könyveljék el a régit, aztán kapnak ismét pénzt. Nem beszéltem még arról, hogy a Csemadok olyan rendezvények szervezője, amelyek szintén az ország szlovák és magyar állampolgárai közti feszültség gerjesztését célozzák. Kötelessége honfoglalási emlékműveket állítani? • Tudja, Slobodník úr, a honfoglalás a magyarok nemzeti ünnepe, ezért... - Senki nem veszi el önöktől ezt az ünnepet, másik oldalon el kell mondani, hogy egy másik állam területén ünnepelnek. Ha Magyarország minden községében emlékművet emelnek a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából, Szlovákiában senki nem szólna egy szót sem. Illemtudó állam nem emel emlékműveket olyan ország területén, amelyet valaha elfoglalt. • Ezeket az emlékműveket nem a magyar állam emeli, hanem azok a magyar nemzetiségű szlovákiai állampolgárok, akiknek elődei itt éltek, akik itt vannak otthon. - Senki nem akadályozhatná meg őket, hogy ünnepséget szervezzenek, és elmondják: „1100 éve idekerültünk, letelepedtünk, és itt élünk generációk óta, de a Szlovák Köztársaság, nem pedig a Felvidék állampolgárai vagyunk, és a szlovák nemzettel barátságban akarunk élni." Ezzel szemben senki sem emelhetne kifogást. De honfoglaló emlékművet emelni egy idegen állam területén nem szokás. Eszünkbe sem jutna felvetni Magyarországnak, hogy a Balaton mellett vagy Pannonhalmán emlékművet szeretnénk emelni ezzel a szöveggel: ezt a helyet Kocel vagy Pribina foglalta el. A különbség kettőnk között az, hogy mi nem emelünk Magyarország területén emlékműveket. • Magyarországon nem emelnek kifogást az ellen, hogy az ott élő szlovákok emlékműveket emeljenek maguknak. - Most már nem emelnek kifogást, mivel a 400 ezer szlovákból, aki 1920-ban ott élt, az asszimiláció nyomán mára csak 8 ezer maradt. Én szeretném, ha valaki felhozna hozzám Pozsonyba egyetlen szlovákok által asszimilált magyart Dél-Szlovákiából. Tehát olyan személyt, aki születése szerint magyar volt, ám a szlovákok asszimilálták. Állandóan arról beszélnek, hogy a szlovákok asszimilálni akarják a magyarokat, de az elmúlt ötven évben nem sikerült asszimilálniuk egyet sem. Nem beszélek most azokról, akik szlovák környezetbe, például Zsolnára költöztek, ott természetes, hogy asszimilálódtak. Azokról beszélek, akik Dél-Szlovákiában élnek. Közülük mutasson nekem egyet, akit a szlovák nacionalisták asszimiláltak. • Az asszimiláció hosszú távú folyamat, és mindaddig fennáll a veszélye, amíg a nemzetiségi jogok terén visszaesés tapasztalható. - Ez demagógia, amelyet Duray és A. Nagy alkalmaz. Miben romlott a helyzet? • Például abban, hogy a Cse madok a megszűnés határán van. - Tehát azért romlott a helyzet, mert kevesebb pénzt kapnak? • Romlott a helyzet a kulturális élet minden területén: gondban vannak a könyv- és lapkiadók, a színházak, a kulturális rendezvé nyek szervezői, iskoláinkról nem is beszélve... - Ez a pénzügyi helyzettel kapcsolatos, ami egész Szlovákiát érinti. A szlovák kultúrára ma kevesebb pénz jut, mint 1992-ben, 1993-ban. Most az ipar fejlesztésén, az életszínvonal emelésén fáradozunk. Ezek csúsztatások, miként az is, hogy a szlovákiai magyarok másodrendű állampolgárok. Talán kevesebb joguk van, mint nekem? • A dunaszerdahelyi és a ke máromi járási hivatalban megtiltották az alkalmazottaknak, hogy egymás között a munkaidő alatt magyarul beszéljenek. - Én ezt nem hiszem el, mert minden községben határozatot fogadtak el arról, hogy a helyi képviselet magyarul is ülésezhet. Mi ezt toleráljuk mindaddig, amíg nem lesz rendezve a kisebbségi nyelvek használatának kérdése. • Én az állami hivatalokról be székem. - Szerintem ez nincs így, nem lehetséges, hogy így legyen. A magyar hivatalnokok terjeszthetik, hogy nem beszélhetnek magyarul, de én látni szeretném a járási hivatal vezetőjének írásos utasítását, melyben megtiltja két magyarnak, hogy anyanyelvén társalogjon egymással. • //yen utasítást legtöbbször szóban adnak, hogy ne legyen nyoma, ám a főnök szava így is parancs lehet. - Ez demagógia. Ha pedig valaki mégis ilyen utasítást hozott volna, azt meg kellene büntetni. Én nem tudom, min alapul az olyasfajta állítás, hogy a magyarok másodrendűek. Vajon egy somorjai magyar miért érezheti magát másodrendűnek? Van iskolája, van óvodája. • Azért érezheti magát másodrendűnek, mert nem használhatja anyanyelvét a hivatalos érintke zésben. - Ez egy teória, ami nincs alátámasztva. Van olyan állami hivatalnok, aki nem hajlandó magyarul válaszolni? Hiszen az ilyennek nem lenne maradása. Az ilyet az ön földijei képletesen szólva az ablakon hajítanák ki. A komáromi vagy a galántai hivatal vezetője helyben, tehát a magyarok szomszédságában él, akik nem hagynák lélegezni. • Képviselő úr, megtörtént ese tekkel igazolhatom, hogy a gyakorlat nem olyan, amilyennek ön beállítja! - Ezek olyan dogmák, amelyeket az önök képviselői állandóan ragoznak, hogy befeketíthessék Szlovákiát. Én kizártnak tartom, hogy Galántán vagy más városban, ahol kellő számban élnek magyarok, ne használhatná valaki a magyar nyelvet. Csak azért terjesztenek egyesek ilyesmiket külföldön is, hogy elmondhassák: a magyarokat elnyomják Szlovákiában. • El kell ismernie, hogy a négy éwel, öt éwel ezelőtti viszonyokhoz képest romlott a magyarok helyzete. - Igen, ezzel egyetértek, mert akkor a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom volt hatalmon, és mindent megtett, hogy internacionalizmusa keretében ne a szlovákokat, hanem a magyarokat segítse. Programjukban az állt: Esélyt Szlovákiának. Valójában nem Szlovákiának adtak esélyt, hanem azoknak, akik meg akarták rövidíteni Szlovákiát. Ha DélSzlovákiában valakinek féltenie kell identitását, azok a szlovákok. • Térjünk vissza a budapesti konferenciához. Vladimír Mečiar kormányfő azt olvasta ki a záré nyilatkozatból, hogy Magyarország kívülről megszabja a NATOba való belépés feltételeit. Nem tudja, miből következtet erre? - Olvassa el figyelmesen ezt a nyilatkozatot. Például azt a részt, mely szerint támogatják mindazon Magyarországgal szomszédos államoknak, melyekezen szándékukat kinyilvánították, a NATO-hoz és az Európai Unióhoz történő csatlakozását abban a meggyőződésben, hogy a felvételi követelmények teljesítésével az érintett államokban a demokrácia és a piacgazdaság intézményeinek zavartalan működésén túl az ott élő magyar közösségek sajátos jogállásukkal kapcsolatos törekvései is érvényesülnek, összhangban az EU-tagállamok pozitív gyakorlatával. Más szóval ez azt jelenti: legyetek jpk, szlovákok, légy jó, Szlovákia, cserébe támogatni fogjuk az EU-ba és a NATO-ba való belépéseteket De olyan jónak kell lennetek, hogy érvényesülni hagyjátok a magyar közösség sajátos jogállásával kapcsolatos törekvéseit. További dolog, hogy a nyilatkozat szerint a határon túl élő magyar közösségek igényt tarthatnak Magyarország mindenkori éves költségvetésének százalékban rögzített hányadára. Ez rendkívül emlékeztet Heinlein 1938-as területiautonómia-követeléseire. Még Hitler sem merte nyíltan közzétenni még ha adott is pénzt -, hogy a fasiszta Németország költségvetésének egy része a csehszlovákiai német kisebbségnek lesz adva. Az, hogy a határon túli magyar közösségek számolhatnak a költségvetésből való részesedéssel, az ötödik hadoszlop - Duray, A. Nagy támogatásának szándékáról tanúskodik. Pénzt elvenni államellenes tevékenységért bűncselekmény. • Ezt a pénzt elsősorban a magyar kisebbség kultúrájának támogatására szánják. - Ezeket a pénzeket nem a kultúrára szánják. Ha ezt állítja, megrögzött soviniszta, vagy nem gondolkodik reálisan. Amikor ebben a nyilatkozatban egyértelműen autonómiáról van szó, amikor Szlovákiától és Romániától pedig elvárják a magyarok sajátos jogállásával kapcsolatos törekvéseinek támogatását, ön azt hiszi, hogy ezeket a pénzeket a kultúra támogatására szánják? • A kultúra, az oktatás, az identitás megőrzésének támogatására. - Az identitás megőrzése pedig az etnikai alapú területi autonómia megvalósítását jelenti. Pénzt fognak adni tehát Bugárnak, Duraynak és társaságuknak, hogy szorgalmazzák az etnikai autonómia gondolatát. Ez további bűncselekmény. Én határozottan tiltakozom a nyilatkozat ellen, nem fogadom el egyetlen pontját sem, mivel a nagymagyar sovinizmus, a Trianon előtti helyzet visszaállításánakszándéka tükröződik benne vissza. • De hiszen sem a szlovákiai magyarság, sem pedig a magyar kormány nem támogatja a határrevíziót. - A Horn-kormány valóban nem támogatja. Ebben hiszek. Én nagyra értékelem Horn úr magatartását, ahogy ő reagál, az rendben van. Tudom, mennyire ellenáll a Magyarok Világszövetsége legkülönbözőbb nyomásgyakorlásainak. Őt nem kezeljük egy szinten a szlovákiai magyar politikusokkal, akiknek tudatosítaniuk kellene: az a mozgalom, amely ma Szlovákiában kormányon van, négy év múlva is kormányon lesz, és további négy év múlva is kormánytényező lesz. Hiú ábrándokat táplálnak. De Magyarországon jöhet Torgyán kormánya, és támogatni fogja a nyilatkozatot. Amíg ezt a dokumentumot nem vonják vissza, érvényben marad az etnikai alapú területi autonómia követelése. • Támogatni fogja a DSZM a Keresztényszociális Unió javaslatát a Magyar Koalíció pártjainak felszámolására? - Rossz címen érdeklődik. A DSZM nem támasztott ilyen igényt. Ha el akarna fogadni ilyen törvényt, maga fogalmazná meg, és nem várna más politikai szubjektum javaslatára. Úgy tudom, ezt nem tette meg, ami arról tanúskodik, hogy nem akarja megtenni. De ha magyar politikusaink tovább feszítik a húrt, megtörténhet, hogy nem engedélyezzük a nemzetiségi alapon szerveződő politikai erők működését. Hangsúlyozom, mi nem törekszünk erre. Önöknek kell tudatosítaniuk, hogy Szlovákiával nem lehet úgy viselkedni, mint a szolgával, vagy mint egykor a béressel. HORVÁTH GABRIELLA