Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-27 / 149. szám, csütörtök
M ÚJ SZÓ SPORT 1996. június 24. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK - ATHÉNTŐL ATLANTÁIG (1984 LOS ANGELES Ismét csonka játékok Carl Luis négy aranyérmet nyert a Los Angeles-i olimpián Van tartalék Kemény futballév áll a Ferencváros mögött. Ősszel a Bajnokok Ligája, tavasszal pedig az NB l-ben a tetemes ponthátrány ledolgozása rótt a megszokottnál nagyobb feladatot a csapatra. Minderről a mesterrel, Novák Dezővel beszélgetett a Magyar Hírlap munkatársa. * Könnyeb vagy nehezebb az edző dolga, amikor a csapata belecsöppen egy ilyen strapás menetelésbe? - Is-is. Könnyű mert a Bajnokok Ligája egyben edzette is a játékosokat, mégpedig igen keményen, az viszont hátrány lett, hogy közben a bajnokságban szinte törvényszerűen becsúsztak vereségek. * így aztán a tavasz bravúrt követelt... - Az viszont benne volt a csapatban. Nem is aggódtam, mindig mondtam, hogy behozható a hátrányunk. A BL lendülete megmaradt a játékosokban, sőt az is világossá vált mindenki számára, hogy a nemzetközi színvonalú játékban ugyan sokkal többet kell nyújtani, viszont a magyar futballistában is van tartalék bőven. Csak ki kell hozni belőle. * Azért voltak gödörben is. - Egy olyan kéthetes gyengébb periódus, mint a mienk volt, a sztárcsapatok életében is bekövetkezik. * Ön akkor a lemondását fontolgatta. - A helyzet nem volt annyira komoly, túldramatizálták. * De Szívós István úgy nyilatkozott, hogy elfogadja a döntését, nem? - Az elnök szavainak az volt a legfőbb mondanivalója, hogy bízik bennem és az értékítéletemben. * Elképzelései szerint igazoltak a tavaszra? - Arany, Jagodics, Nagy Norbert és Nicsenko hamar és hatásosan azt is igazolta, hogy jól. Nagy szükség volt az erősítésre, mert a nehéz őszi sorozatban a sérülések és az eltiltások miatt keletkezett lyukak figyelmeztetőek voltak. * Most megint röpködnek a nevek... - Mert most van a röpködés fő szezonja, különben pedig nincs okunk kapkodásra, hiszen megvan a csapatunk. Mi senkit nem küldünk el, Keller és Fatusi magától ment, talán Albert is külföldre szerződik, Kunticsot keresik, vele azonban még tárgyalunk, félő, hogy Vincze Ottóért megfizethetetlen pénzt kérnek a svájciak. De már nálunk van a válogatott fehérvári csatár, Horváth Ferenc, jön Aranyos, van dán és finn jelöltünk... * Jó az a Fradinak, hogy emelik az NB I létszámát? - Egymás között tréfásan hamar lezártuk a kérdést: több pontot szerezhetünk, több prémiumért. Nagyobb lesz a terhelés a bajnokságban, mellette a hazai kupa, a mi játékosainknak talán a BL is, sokuknak a válogatottság... Tizenöt arany • A Koreai Köztársaság 194 férfi és 117 női sportolóval képviselteti magát az atlantai nyári ötkarikás játékokon - jelentette be a távol-keleti ország olimpiai bizottságának elnöke, Kim Un Yong. - Biztos vagyok benne, hogy csapatunk Atlantában több aranyérmet szerez, mint legutóbb Barcelonában. Legalább tizenöt első helyezésre számítok mondta Kim, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöki funkcióját is betölti. Érdekes premizálást vezettek be a dél-koreaiaknál: az olimpiai bajnokok életük végéig havi 600 ezer von, vagyis megközelítőleg 1200 márka juttatásban részesülnek. Ezt egy alapítvány folyósítja számukra, amelyet méga szöuli 1 ötkarikás játékok alkalmából hoztak létre. (MTI) Montreal és Moszkva után Los Angelesben is csonka olimpiát rendeztek. A körülmények ismertek, az előző sorozatunkban szóltunk róla: a Szovjetunió és az egykori szocialista országok (kivéve Romániát) nem indultak. A játékok történetében először volt magánvállalkozás az olimpia (50 millió dollár nyereséggel), amely Moszkvához képest - Athénről nem is beszélve - újabb versenyszámokkal bővült. 1896-ban mindössze 43 szerepelt műsoron, a szovjet fővárosban 203, Los Angelesben már 220 bajnokot avattak. Először rendezték meg a női 3000 m síkfutást, a maratont, a 400 m-es gátfutást, a ritmikus sportgimnasztikában az egyénit, no és a vitorlázásban - férfiak és nők számára egyaránt - az ún. nyílt versenyt. Látványos volt az ünnepélyes megnyitó előtti showműsor (5 millió dollárba került), amelyet az egyik legnagyobb film- és tévéproducer, David Woiper vezényelt. A hatásos meglepetések sora azzal kezdődött, hogy egy rakétahajtóművel felszerelt „űrhajós" a Coliseum-stadion tornyából a 92 000 néző feje fölött „belőtte magát" a pálya közepére, a tribün előtt megjelölt pontra. Hatalmas kórusok, monstre zenekarok, néptáncosok következtek, több mint 10 ezren vettek részt a különböző produkciókban. Aztán felvonult a 139 ország csapata (olimpiai rekord), majd két beszéd után Ronald Reagan amerikai elnök megnyitotta a játékokat. Az olimpiai fáklyával Gina Hemphill, Jesse Owens unokája futott be a pályára, átadta azt Rafer Johnsonnak, Róma aranyérmes tízpróbázójának, aki a toronyban fellobbantotta az olimpiai lángot. Edwin Moses, a 400 m-es gátfutás világbajnoka mondta el a sportolók nevében az esküt. A hét év óta veretlen futó kétszer is „gátat vert", azaz kétszer is megakadt a szövegmondásban, mégis „megeskette" társait, hogy utána 6867 sportoló (ennél több csak Münchenben volt - 7147) megkezdje a szép és izgalmas látványt ígérő versenyeket. 1. • CARL KING, A SZUPERSZTÁR. Jesse Owens teljesítményét vette célba. Meg akarta nyerni a 100, a 200, a távolugrás és a vágtaváltó aranyát. Ilyesmit még tervezni sem csekélység. Hát még véghezvinni! A 22 éves, igazi atlétaalkatú Carl Lewisnak ez sikerült. Többször láthattuk, nem volt valami tökéletes a rajtja, de a táv felénél már ellenállhatatlan, lépésről lépésre nő az előnye. így történt Los Angelesben is. A100 métert 9,99 másodperccel nyerte, 20 századdal előzte meg a második helyezettet és 100 m-en ez eddig a legnagyobb különbség az olimpiák történetében. A távolugrás? Az első sorozatban 854 centiméternél ért homokot. Aztán belépett és tovább folytatta. Nem akadt ellenfele, tulajdonképpen egyetlen ugrásával megszerezte második aranyérmét, 200 m-en 19,80 másodperces új olimpiai csúccsal a harmadikat. A váltó csak formalitás volt... És Muhammad Alira jellemző kijelentéseket tett: „Mindaz, amit hallok, olvasok, hogy ellenfeleim arról álmodnak, legyőznek, csak erősít engem. En tudom, hogy ez lehetetlen..." Los Angelesben megtörtént hát Lewis mennybemenetele. Owens és Fanny Blankers-Koen után a harmadik atléta, aki négy aranyat szerzett egy olimpián. De ezzel még nincs vége. Következett Szöul. A 100 m-et a kanadai Ben Johnson nyerte, de meddig tartott az? A doppingvizsgálatig. 9,92 másodperccel Lewisé a bajnoki cím. Távolugrásban ismét nem akadt vetélytársa, 872-őt ért el, 23 centivel többet annál a Powellnál, aki 1991-ben a világbajnokságon megjavította Beámon 890es világcsúcsát; 200 m-en ezüstérmes. Ez eddig ugye hat olimpiai bajnokság! Es várta a hetediket, ám az amerikai váltó egyik tagja az előfutamban túlváltott. Carl Kinga barcelonai olimpián is ott volt... 2. • HALÁL TÍZ FELVONÁSBAN. A papa nigériai, a mama skót - a fiú a legsokoldalúbb sportember, az atléták királya. A tízpróba mondják a beavatottak - a halál tíz felvonása. Az angol Daley Thompsonon egy pillanatig sem látszottak az agónia jelei. Moszkvában is, Los Angelesben is tiszteletre méltó fölénnyel nyerte a tízpróbát. És közben nevetni, mókázni sem szégyellt. Pedig már 31 éves múlt. Los Angeles-i eredményei: 10,44 mp, 801 cm, 15,72 m, 203 cm, 46,97 mp, 14,34 mp, 46,96 m, 500 cm, 65,24 m, 4:35,00 perc. Első ízben szerepelt az olimpia műsorán a női maratoni futás. A 27 éves amerikai Joan Benőit messze-messze maga mögött hagyta Los Angeles útjain a mezőnyt. Saját magának diktálta az egyáltalán nem gyenge tempót, és a végén hiába próbálta csökkenteni a távolságot a nyolcvanhármas világbajnok norvég Grete Waitz, Benőit 2:24:52-es kitűnő idővel győzött. És láthatóan el sem fáradt. A verseny igazolta, a női szervezet alkalmas a leghosszabb távok megtételére is. Enek még az sem mond ellent, hogy az egyik résztvevő, a 39 éves svájci Gabriele Andersson-Schiess (síoktató volt) imbolyogva-tántorogva tete meg az utolsó 400 métert, s a versenybírók kapták ölbe a célban. Erre a görög kormány sportminisztere bejelentette, a svájci sportolók helytállása jutalmául meghívja tíznapos görögországi látogatásra... 3. • MEZÍTLÁBAS FUTÓNŐ. Sok izgalmat hozott az ugyancsak első ízben kiírt 3000 m női síkfutás. Már hónapokkal a játékok megkezdése előtt a 19 éves Zola Budd családjával együtt azért települt át Nagy-Britanniába, mert mint dél-afrikai nem vehetett volna részt az olimpián. Köszönet a nagypapának, aki Londonban született, a kislány gyorsan megkapta a brit állampolgárságot, és rajthoz állhatott Los Angelesben. Mezítláb. így szokta meg. Budd diktálta is az iramot, amikor azonban az amerikaiak reménysége, Marry Decker előzni akarta, Budd furcsa mozdulattal úgy akadályozta, hogy kiesett a pályáról és nem is tudta folytatni a versenyt. Kórházba szállították. A mezőny viszont haladt tovább, a 34 éves román Puica tört élre és győzött. Budd hetedik lett, de diszkvalifikálták. Óvás után helyben hagyták helyezését. Sebastian Coe 1500 m-en megvédte moszkvai elsőségét, de 800-on kikapott Joaquim Cruztól. A brazil gyerekkorában cipőpucoló volt, rendellenességgel született, jobb lába máig is két centivel rövidebb a balnál. Különleges futócipőben versenyzett. Péntekhez három hétre tartják az atlantai olimpia ünnepélyes megnyitóját. Hírek az előkészületekről... Az amerikai férfi kosárlabdaválogatott vezetői változtatni kényszerülnek az Atlantába készülők korábban megadott névsorán, ugyanis Glenn Robinson, a Milwaukee Bucks játékosa Achilles-ínsérülés miatt kidőlt a sorból. Helyettesét várhatóan még e héten kijelölik. A szakírók szerint Shawn Kemp (Seattle SuperSonics) és Gary Payton (Seattle SuperSonics) a legesélyesebb a csapatba kerülésre. A további kerettagok: Shaquille 0, Neal, Hakeem Olajuwon, David Robinson, Karl Malone, Scottie Pippen, Grant Hill, Penny Hardaway, Reggie Miller, John Stockton, Charles Barkley, Mitch Richmond. D. Robinson, Malone, Pippen és Stockton tagja volt a barcelonai olimpián győztes Dream Teamnak is. Úgy tűnik, hogy a nyolcszoros olimpiai bajnok Carl Lewis csak a távolugrásban próbál szerencsét az atlantai ötkarikás játékokon. Az amerikai szupersztár 4. • ÁZSIAI TŐRVÍVÓBAJNOK. Kína 1952 óta Los Angelesben vett részt újra a játékokon és szerezte első aranyérmét. Méghozzá stílusosan, az első napon. A sportlövő Hszü Haj-feng állhatott a dobogó legfelső fokára. Óriási meglepetésnek számított az is, hogy először lett ázsiai sportoló a vívás olimpiai bajnoka. Női tőrben a 26 esztendős kínai Luan Ju-njen bizonyult a legjobbnak. Egyébként a vívóversenyeket amerikai módra bonyolították le. Színház volt a színhely, hollywoodi ötletekkel. A színpad előtt kis zenekar játszott, a szmokingos konferanszié elmagyarázta a nézőknek a legfontosabb szabályokat, a nézőtéren sötét volt. Csak a szereplőkre, s körülöttük a bírókra esett a fény... Marokkói győztes a női 400 mes gátfutásban. Ilyen sem volt még! Nawa el Moutawakel 54,61 másodperces idővel lett Marokkó első olimpiai bajnoka. Előtte 56,23 volt a legjobb ideje. Vannak még csodákCsodálatos dolgot vitt véghez egy 24 éves fiatal mama, az amerikai Valerie Brisco-Hooks: a 200 m után 400-on is aranyérmet szerzett olimpiai rekorddal. Ez egyedülálló, eddig egyetlen olimpián sem férfi, sem nő nem nyert ugyanezen a két távon. Hiába no, a nő sok mindenre képesek. Hilda Strike kanadai hölgy az 1932. évi Los Angeles-i olimpián a 100 m-es női síkfutásban a győztes amerikai-lengyel még a 4x100 méteres váltóban kaphatott volna helyet, de Erv Hunt szövetségi kapitány nem vette figyelembe a kvartett kijelölésénél. Az olimpiai válogató dobogósai - Dennis Mitchell, Michael Marsh, Jon Drummond - mellett Leroy Burrell élvezi a bizalmat, pedig ő csak a hatodik helyen végzett, ám a szakvezető szerint kifejezetten váltóspecialista, így kihagyhatatlan. A negyedik helyezett Jeff Williams, az ötödik Tim Harden, valamint a nyolcadik Carl Lewis tartalékként jön számításba. - A tartalék szerepkört nem rám osztották - jelentette ki Carl Lewis, aki a távolugrásban 1984-ban, 1988-ban és 1992ben sem talált legyőzőre az olimpián. - A labda az ő oldalukon van - mondta Joe Douglas, Lewis menedzsere, aki szerint védence azért vállalná a váltószámot, ha kérnék, hogy szálljon be a csapatba. Állítólag három esély is kínálkozik számára: a jelöltek közül valaki lemondhatja a szereplést, megsérülhet, s az is előfordulhat, hogy nem megy el a júliusi edzőtáborba, amelynek Chapel Hill ad otthont. Négy éve, Barcelonában a Marsh, Burrell, Mitchell, Lewis összetételű egység 37,40 másodperStanislawa Valasiewieczówna mögött ezüstérmet nyert. Az 1980-ban elhunyt bajnoknőről a boncolás kiderítette, valójában nem szerepelhetett volna a nők között, mert - féďi volt. A Montrealban élő 74 esztendős Strike anyóka elment Los Angelesbe és követelte a NOB-tól az aranyérmet... Soroljunk még néhány nagy nevet a győztesek közül. Edwin Moses úgy nyert aranyérmet a 400 m-es gátfutásban, hogy 1977-től 105 versenyen nem kapott ki. A 27 éves Evelyn Ashford, az 1983as világbajnokság nagy vesztese (a fináléban húzódást szenvedett) 10,97-es olimpiai rekorddal lett bajnok 100 m-en. A 12 világcsúcsot felállító úszók közül Gross, Gaines, Carei tündökölt, a 201 cm magas finn Karppinen Montreal után harmadszor győzött az egypárevezésben; a romániai Szabó Katalin tornász négyszer állt a dobogó legtetején. Feltétlenül meg kell említenünk a labdarúgótornát, melynek csaknem 2 millió nézője volt. A döntőben Franciaország 2:0-ra verte Brazíliát. A legeredményesebb országok: Egyesült Államok 83-61-30, Románia 20-16-17, NSZK 17-1923, Kína 15-8-9, Olaszország 146-12, Kanada 10-18-16, Japán 10-8-14. TOMI VINCE (Részletek a szerző Bajnokok és legyőzöttek című olimpiai könyvéből, amely megrendelhető szerkesztőségünkben.) ces szenzációs világcsúccsal végzett az élen. ^ ífc Az atlantai olimpiai bizottság számára készített szakértői jelentés szerint a várható hőség miatt nem forognak veszélyben a világcsúcsok az idei nyári játékokon, legalábbis a hosszabb ideig tartó, vagy sorozatversenyeken. - A hidegben az időeredményért futnak, a melegben a helyezésért - foglalta össze az értékelést a georgiai egyetem szakértője. - Nem lesz rekord olyan eseményen, ami 15-20 percnél tovább tart, de a sprintszámokban lehetséges - vélte. Atlantában a napi legmagasabb hőmérséklet átlaga a játékok idején 33 Celsius fok, de például tavaly ugyanebben az időben ez az átlag 36 fok volt, s a hőmérő higanyszála több egymást követő napon át negyven fok fölé emelkedett. A szervezők természetesen nem csak a sportolók egészségével fognak törődni, hanem különféle intézkedésekkel a nézőket is segítik a meleg elviselésében. A minapi tapasztalat mutatja, hogy erre nagy szükség van: a múlt héten tartott atlétikai válogató versenyen 238 néző szorult elsősegélyre, s ezek húsz százaléka a meleg miatt. (MTI) BŐVÍTETTEK A LABDARUGÓ NB I MEZONYET A Győr és a Pécs esélye A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége az egri Flóra Hotelben tartotta ülését. A napirendi pontok között szerepelt a Nemzeti Bajnokság átszervezésére vonatkozó Javaslatok megvitatása. Laczkó Mihály elnök kérésének megfelelően minden elnökségi tag írásos előterjesztést készített, melyet az ülésen szóbeli kiegészítésekkel ismertetett. A testület a vita során figyelembe vette a játéknapok növelésére vonatkozó szakmai igényt, és az UEFA (Európai Labdarúgó Szövetség) ajánlását is a játéknapok számára vonatkozóan. Végül az MLSZ elnöksége úgy határozott, hogy a Nemzeti Bajnokság első osztályában az 1996/97-es idénytől kezdődően 18 csapat szerepel, míg az NB ll-ben marad a kétszer 16 csapatos csoport. A létszámok kialakítására vonatkozóan a következő megoldást fogadta el az elnökség: az első osztályba feljut az NB II Keleti és Nyugati csoport bajnoka, vagyis a Siófoki Bányász és a III. Kerületi 7VE. Az NB I 15-16. helyezett csapatai, vagyis a Győri ETO FC és a Pécsi MFC az NB II Keleti és Nyugati csoport második helyezettjeivel, a Tiszakécskei FC-vel és a Matáv SC Sopronnal, míg az NB 113-14. helyezett csapatai, a Fehérvár Parmalat '96 FC és a Békéscsabai EFC az NB II két csoportjának harmadik helyezettjével, a Diósgyőri FC-vel és a Rákóczi Kaposcukor FC-vel játszik osztályozót. Az NB II osztálya az 1996/97es bajnoki évben kétszer 16 csapatos csoporttal üzemel úgy, hogy az 1995/96-os bajnokság végén a két csoport két utolsó helyezett csapata esik ki, vagyis a Gödöllő-Naszálytej LC, a Hódmezővásárhely, a Mohácsi FC és a Keszthelyi Haladás FC. Az 1997/98-as bajnokságtól kezdődően az NB II egy csoportos lesz, húsz csapattal. Elkészítették az osztályozók menetrendjét is, amely a következő - június 27., csütörtök, 17.00: Tiszakécskei FC-Pécsi MFC, Győri ETO FC-Matáv SC Sopron, Rákóczi Kaposcukor FC-Békéscsabai EFC, Fehérvár Parmalat '96 FC-Diósgyőri FC. Június 30., vasárnap, 16.30: Pécsi MFC-Tiszakécskei FC, Matáv SC Sopron-Győri ETO FC, Békéscsabai EFC-Rákóczi Kaposcukor FC, Diósgyőri FC-Fehérvár Parmalat '96 FC. (MTI) Olimpiai hírcsokor