Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-20 / 143. szám, csütörtök

1996. június 17. V

ELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 1469 ) Egyelőre maradnak a kenyérárak Kedden a földművelésügyi minisztériumban tartottak közös tanácskozást a Pékek és Cukrászok Szövetségének, illetve a Malomipari Szövetségnek és az Állami Piacszabályozási Alapnak a képviselői. Peter Haraga, az alap osztályvezetője nyilatkozott a megbeszélés eredményeiről. • Mi volt a tanácskozás célja? - A június 14-i megbeszéléshez kapcsolódva a pékek szövetségétől kértük, készítsen kimutatástazokról a belépő költségekről, amelyek nagy mértékben hatnak a sütőipari termékek árának alakulására, s egyúttal készítsék el a lisztárakat aránytalanul emelő malmok jegyzékét. A molnárok szövetségétől pediga liszt termelési árát befolyásoló tényezők kimutatását kértük. • Számíthatunk tehát arra, hogy a közeljövőben drágul a kenyér? - Nem, a kenyérárak változatlanok maradnak, mivel nem számolunk a liszt további drágulásával. Azért nem, mert a következő termésig van elegendő búzánk. Ha a többi termelési költség nem emelkedik, a kenyér ára nem változik. Vannak malmok, amelyekben még fölösleg is van gabonából, s vannak, amelyekben hiány van. Az egyes régiókban tehát a goodot a viszonylagos gabonafölösleg, illetve -hiány okozza. Egyes malmok éppen ezért arra kényszerülnek, hogy drágábban vásároljanak gabonát, s ez tükröződik a kenyér- és péksütemény-árakban is. • Milyen végkövetkeztetéssel zárult a tanácskozás? -A pékeket tömörítő szövetségtől egy héten belül meg kellene kapnunk a köménymagos kenyér költségkalkulációját, összevetve azt a múlt év azonos időszakában érvényes kalkulációval. Második következtetésünk, hogy Szlovákiában van elegendő búza, csak helyesen kell elosztani. BORIS TYTYKADLO, Práca Egy népszavazás leváltaná a miniszterelnököt Vladimír Mečiar miniszterelnök leváltását a lakosság nagyobb mértékben támogatná, mint Michal Kováč köztársasági elnökét - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Szlovák Rádió Módszertani Intézete végzett május 27-e és június 3-a között. Arra a kérdésre, hogy egy esetleges népszavazáson a kormányfő leváltására szavazna-e vagy sem, az 1220 megkérdezett személy 34,2 százaléka válaszolt igennel, 33,9 százaléka nemmel, 21,1 százaléka nem menne el szavazni, 10,7 százaléka pedig „nem tudómmal" válaszolt. Ez tehát azt jelenti, hogy a népszavazás sikeres, vagyis érvényes lenne, mivel a választópolgárok többsége részt venne, és a résztvevők többsége „igennel" válaszolna. Ha viszpnt Michal Kováč esetleges leváltásának kérdésében szerveznének népszavazást az a felmérés szerint eredménytelen lenne. Leváltását a megkérdezettek 31,6 százaléka támogatná, 37 százaléka elutasítaná, 21,6 százaléka nem venne részt, „nem tudómmal" pedig 9,9 százaléka válaszolt. A módszertani intézet a kérdéseket Robert Krajňák vállalkozó megrendelésére tette fel, aki nemrég aláírási akciót kezdeményezett a miniszterelnök leváltását célzó népszavazás meghirdetésére. A felmérésből kiderül, hogy a képzettebbek táborában csökken a köztársasági elnök leváltása mellett kiállók aránya, miközben a miniszterelnököt leváltani akaróké növekszik. A Michal Kováč esetleges leváltását szorgalmazók száma csak a közép-szlovákiai régióban haladna meg azokét, akik nem váltanák le. A Vladimír Mečiar esetleges leváltására szavazók tábora Pozsonyban és NyugatSzlovákiában nagyobb lenne a mellette kiállókénál. A kormánykoalíció pártjaira szavazók közül többen támogatnák Vladimír Mečiart és elleneznék Michal Kováčot, az ellenzéki pártok támogatói közül pedig (a szociáldemokraták támogatóinak kivételével) többen lennének a köztársasági elnök mellett kiállók és a miniszterelnököt ellenzők. SME Az orosz újgazdagok résen vannak Az orosz újgazdagok házat vesznek Francia-és Németországban; külföldi bankokba mentik át vagy műkincsekbe fektetik a pénzüket; hosszú lejáratú vízumokat szereznek be - mindent elkövetnek, hogy a kommunisták esetleges választási győzelme ne érje őket védtelenül. A kommunista párt határozottan állítja, hogy csak „a létfontosságú" gazdasági ágazatokban akar államosítani, de a várható kisajátításokról szóló híresztelések máris óriási üzletet hoztak az utazási irodáknak. Június végéig az összes nyugati járatra szóló repülőjegy elfogyott - kifelé... Márciusban tetőzött a tőkék (természetesen illegális) kivitele. „Aki ki akarta vinni a vagyonát, az már mind kivitte, nem hagyott itt többet 30-50 ezer dollárnyinál" - állapítja meg a 31 éves Szlava, aki vadonatúj Mercedesének sötét üvege mögül irányítja élelmiszer-nagykereskedelmi vállalatát. Sokan a dollárban sem bíznak, hiszen a valutaforgalmat egy rendelettel sarokba lehet szorítani. Régiségekbe vagy festményekbe fektetik a pénzüket. A választást megelőző hetekben nagy képaukciót tartott egy magánkézben lévő galéria. A bevétel fele Jelcin kampányának támogatására ment. A 100 ezer példányban megjelenő, az „elit" közönségnek szánt Domovoj magazin szerint az orosz üzletemberek több tízmillió dollárt fektettek Jelcin választási hadjáratába. A tizenhárom legjelentősebb orosz magánbank vezetői beszélgetésre hívták megZjuganovot, hogy biztosítékokat csikarjanak ki tőle a reformok visszafordíthatatlanságáról. De más óvintézkedéseket is tesznek: jó előre elhelyezték embereiket az államszervezet kulcshivatalaiban, hogy idejekorán hatástalaníthassák a veszélyesnek ígérkező, készülő döntéseket. „Ha pediga kommunistákéi akarnák tőlünk venni a Merciket - jegyzi meg keresetlen egyszerűséggel Szlava, az élelmiszer-spekuláns -, akkor lövünk." AFP Rájátszók Szlovák belügy, hogy milyen viszonyban van egymással a pozsonyi Államfői Hivatal és a Külügyminisztérium. Az a polemizáló utóhang, amely Kováč minapi budapesti látogatását követi, szerves része a hosszú ideje tartó politikai birkózásnak, melynek végcélja: megszabadulni az európai diplomáciai stílusra törekvő államelnöktől. Kívülállónak ebbe nem ildomos beleszólnia, de fölmentik a hallgatás kényszere alól Schenk külügyminiszternek a magyar-szlovák kapcsolatokról tett kijelentései. Érthető, persze, hogy a múlt lezárásaként milyen budapesti bocsánatkérésre utal Schenk, amikor „négy e századi katonai agressziót" említ. Csakhogy a négy valójában kettő. Horthyék bevonulása a felvidékre a bécsi döntések nyomán és Kádárék részvétele a Varsói Szerződés 1968-as akciójában. De azért nem bölcs egy vezető pozsonyi diplomatának erre hivatkoznia. Mert a második világháborúban az akkori Szlovákiának is megvolt a Hitler kegyeit élvező kormánya, a 68-as bevonulás után pedig a szlovák származású Husák követte mindenkinél keményebben a moszkvai „normalizálási" irányvonalat. Végül, ha bocsánatkérésről van szó, fölemlíthetők a Beneš-dekrétumok is, amelyekért a magyar ellenzék követel jóvátételt, de amit a koalíció - helyesen - egyelőre nem tart időszerűnek, amíg a németekkel is nem zárult le ez a vita. Érthetetlen, miért volna baj, ha két jószomszédságra törekvő állam a közös múltban több pozitívumot keres, mint konfliktust. Schenk külügyminiszter a rájátszásnak a részese. Összekacsint azokkal az új konfliktusokat kereső magyarországi és határon túli erőkkel, amelyek most a hét végén lehurrogták Horn Gyulát, amiért javulást vélt fölfedezni Budapest közép-európai kapcsolatrendszerében. Sajátos logika Torgyán tapsaira hivatkozni, és ezenközben friss érveket adni a torgyáni eszmevilágnak. Bizonyosan nem is marad majd el érte a hála. VÁRKONYI TIBOR Magyar Hírlap Fülelősök Ezeket a sorokat egy vízzel elárasztott, harminc méter mély, hatvan méter átmérőjű vasbeton bunker egyetlen helyiségének a közepén körbe-körbe forgó kis pódiumon írom, a búvárszemüvegemre szerelt vízhatlan gyertya és a betonfalra erősített monitorok gyér fénye mellett, remélhetőleg kellőképpen elzárva a külvilágtól, valahol a komáromi Duna-part ártéri legelőinek a pusztaságában. (A Rancs-bisztrótól négyszáz méterre, a lóistállók mellett jobbra...) Azt, hogy most itt ülhetek, és nyugodtan dolgozhatok, kemény munka előzte meg. Több ezer köbméter földet kellett megmozgatnom, több száz köbméter betont kellett beépítenem: az ellenség megtévesztése céljából ugyanis összesen nyolc ugyanilyen méretű bunkert építettem - természetesen mindent a legkisebb feltűnés nélkül. A Duna elterelésétől kicsit tartottam, de Július Binder óta Kishazánkban az ilyesmi már nem tűnik fel senkinek. A kitermelt földet át kellett szállítanom egy másik helyre, s ott egy erre a célra kiásott gödörbe temetni, a betonhoz felhasznált kavicsot és cementet pedig, miután teaszűrőn átszűrtem, a teljes steril biztonság érdekében egy kis lábasban még ki is kellett forrázni, és mindezt természetesen egyedül, munkaidő után. De elkészültem időre, hogy megírhassam ezt a jegyzetet kedvenc harminckilós Consul írógépemen, melyet a bokámhoz láncoltam, hogy az oxigénpalackok föl ne emeljenek a felszínre. Az esetleges elrablásomat megelőzendő, a derekamra a közelben állomásozó tizenkét uszály horgonyláncát kötöztem. Hogy még nagyobb legyen a biztonságom, teljesen titokban sikerült a bunkeremhez közel felépítenem négy háromszázhúsz méteres őrtornyot radarberendezésekkel, infravörös érzékelőkkel ellátott kamerákkal és légvédelmi fegyverekkel felszerelve. Az igazi biztonságot azonban a fejem felett lebegő kémműhold biztosítja, amelyet sikerült negyedik emeleti lakásunk konyhaablakából felbocsátanom, és a bunkerem fölé irányítanom, természetesen a legnagyobb titokban, kerülve minden feltűnést. A kémműhold egyébként Kishazánk kormánypolitikusainak politikai kulturáltságával van álcázva, így abszolúte észrevehetetlen. A környéket alaposan kigyomirtóztam: főleg a tölcsér alakú gombák elpusztítására törekedtem, illetve féregtelenítettem: itt a poloskák kiirtása volt a fő cél. S el is érkeztünk a lényeghez: mire jó ez a nagy titkolózás? Nos, egy országban, ahol magas rangú kormánytisztviselők, a miniszterelnök-helyettes és a csúcs, az állampolgárok nyugodt álmát vigyázó kebelügyminiszter és a Titokzatos Szolgáltatások igazgatójának telefonbeszélgetéseit gyönyörűen le lehet hallgatni, kell, hogy legyen egy olyan szupertechnológiával felszerelt fülelős csoport, mely még az írógép kopogásából is tud következtetni az írás tartalmára. (Ezért dolgozom most bundáskesztyűben, az írógép hengerét pedig szivaccsal vontam be.) Képzeljék csak el, egy ország, ahol sportot űznek a lehallgatásból, az Európai Unióba és a NATO-ba készül! Már csak ezek a felelős fülelősök hiányoznak nekik. Pancserkáim, szálljatok magatokba! Van még hét üres bunker... És én is szívesen átadom a helyemet! KERTÉSZ GÁBOR A kicsinyesség és rövidlátás diadala Szlovákia vészhelyzetbe derült: ha gyorsan nem történik valami az ország belpolitikájában, integrációs esélyei a nullára csökkennek. Valószínűleg tisztában vannak ezzel a kormány tagjai is, akiknek kötelező kincstári optimizmusa egyre fáradtabb, egyre kevésbé hiteles. A mélypontról való elrugaszkodásra kiváló alkalmat kínált Michal Kováč államfő budapesti útja. Az Európai Unió- és NATO-tagság feltételei között, mint az közismert, hangsúlyosan szerepel a konfliktusmentes szomszédviszony, amit Szlovákia és Magyarország között az alapszerződéssel sem sikerült megteremteni. Azt persze senki nem várta, hogy a két ország egy csapásra - képletesen szólva - egymás keblére borul, de legalább néhány gesztussal jelezni kellett volna: valami mégis, ha csak kicsit is, de megváltozott. A bősi vita peren kívüli megoldására tett kísérlet eddigi eredménytelenségére tekintettel szinte tálcán kínálkozott az államfői látogatás, amelynek lényegénél fogva sincs más, mint éppen gesztusértéke. A Kováčot Budapesten övező rendkívüli tisztelet oka ez volt: a magyar kormány - bár előre láthatta az ellenzéki fanyalgást - kihasználta az alkalmat, hogy az integrációs intézmények felé érzékeltesse a szomszédaival való kiegyezési készségét. Mert Magyarország tagsága sem eldöntött tény, ráadásul a Michal Kováč megnyilvánulásaira adott pozitív reakciók politikai szempontból nem kerültek semmibe: azokhoz semmiféle konkrét kötelezettségvállalás nem társult. Hogy az ilyen „olcsó" jelzésekre a Nyugat felé Szlovákiának sokkal inkább szüksége lenne, az Hans van den Broek vagy éppen Karlstein Voigt legutóbbi nyilatkozatai után senki számára nem kétséges. Logikus lett volna ezért, ha a kormány, és különösen a külügyi kormányzat, integrációs stratégiájának részeként, teljes mellszélességgel felvállalja ezt a látogatást. Ezt kellett volna tennie még akkor is, ha netán az államfői iroda valóban elkövetett volna az út megszervezése során hibákat, ha valóban nem egyeztette volna Michal Kováč parlamenti beszédét a külügyminisztériummal, ha valóban sérültek volna a diplomáciai szabályok. Juraj Schenk hétfői sajtótájékoztatója után, sajnos, valóban igaz lett az a külügyminiszteri értékelés, amely szerint az államfő útja csak egy kihasználatlan, elfecsérelt lehetőség maradt. Formai hibák ürügyén a szlovák kormány nem vállalta fel ezt az utat, és bár más körülmények között a végtelenségig hisz a propaganda erejében, ezúttal éppen a látogatásban rejlő szimbolikus, mondhatnánk propagandisztikus értéket becsülte alá. Vagy talán - elvakítva a Michal Kováčcsal szembeni ellenszenvtől - észre sem vette azt? Nem látta, milyen megkülönböztetett figyelem kíséri a külföld részéről is ezt az utat? Ez nem valószínű. De a belpolitikai megfontolások ismét felülkerekedtek a külpolitikai stratégián. Az ország érdeke - vagy a szlovákiai hivatalos terminológiával élve, a nemzeti és állami érdek - megint legyőzetett a kicsinyesség és a szűklátókörűség által. A vesztes nem Michal Kováč, hanem mi, mindannyian. í KOMMENTÁRUNK Tűzoltás - három fronton Ján Čarnogurský fél szemmel alighanem már az előrehozott választások esélyeit latolgatva indított el egy olyan lavinaszerű magyarellenes kampányt, amely mára már kicsúszott az irányítása alól. A palackból kiszabadított sovén szellemet a Szlovák Nemzeti Párt látta el némi élénkítő injekcióval, amikor a magyarokat csak úgy egyszerűen alattomos nemzetnek tartó Ján Slota zsolnai polgármester, parlamenti képviselő hangot adott nagy megbotránkozásának, „mert ezek a nagykaposi városi képviselők az arroganciájukban még azt is megengedik maguknak, hogy az önálló és független Szlovák Köztársaság területén egyáltalán tárgyalni mernek arról, hogy dicsőítő emlékművet emeljenek a régi szlovákok életterébe erőszakosan, behatoló ázsiai nomád törzseknek, amelyek bejövetele barbár kegyetlenséggel járt". Slota egyben kilátásba helyezte: ezzel a kérdéssel a parlamentnek is foglalkoznia kell. Ján Čarnogurský erről tudomást szerezve bejelentette: ő az építésügyi hivatalhoz fordul (időközben rájött volna arra, hogy a környezetvédelmi hivatallal nem lehet betiltatni egy turul képének vagy szobrának megjelenítését?). Čarnogurský most a tőketerebesi járási ügyészségnél, valamint az illetékes építésügyi hivatalnál kérelmezi azt, hogy a tervezett emlékmű elhelyezését ne engedélyezzék, illetve tiltsák be. . Jogállamról álmodunk. A szlovák kereszténydemokraták szinte naponta felróják Mečiarnak, hogy a jogállami elveket megsérti. Ezért is váratlan az, ha éppen ők kezdeményeznek egy olyan országos hajcihőt, amelybe természetesen belekapcsolódik a Szlovák Nemzeti Párt is. Egyáltalán, meglepő ez a háromfrontos harc: Čarnogurskýék először is azt akarják bizonyítani, hogy a magyarok csak a Kárpát-medencébe jövetelük után kétszáz évvel jutottak el Szlovákiába (ezt cáfolják még az úgynevezett Nagy-Morva Birodalom történelméről kiadott térképek is, amelyek szerint a magyarok éppen Nagykapos térségét érintve jöttek be a Kárpát-medencébe); ugyanakkor bizonyítani akarják azt is, hogy a Slota-féle kezdeményezés (mármint az, hogy a parlament foglalkozzon a nagykaposi városi képviselő-testület határozatával) alkotmánysértő (ebben természetesen egyetértünk); gondot okoz viszont az, hogy a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom az építésügyi hivatalhoz fordul a tervezett emlékmű betiltása, illetve nem engedélyezése végett. Jogállamot akarunk? Čarnogurskýék is igennel válaszolnak erre a kérdésre. Jogállamban viszont az építésügyi hivatal politikai okokból nem tagadhatja meg az építési engedély kiadását, mert ilyen lehetőséggel az építésügyi törvény nem számol, az alkotmány pedig arra kötelezi az állami hivatalokat, hogy csak a törvény keretében járjanak el. Jelcin és Lebegy szövetségéről Jelcin orosz rulettet játszik Lebegy tábornokkal. Bár azt állítja, hogy „villámgyors" szövetségük a „programok szövetségét" jelenti, a valóság sokkal prózaibb, s Jelcin csak a kommunista Zjuganov feletti győzelmet kívánta bebiztosítani. Ugyanakkor nem kizárt, hogy nagyon kockázatos lépésről van szó, s a rendkívül gyorsan óriási hatalomhoz jutó tábornok rövidesen hatalmi ellenfele lesz Jelcinnek. Amennyiben Lebegy nem követ el meggondolatlan hibát, négy év alatt, vagy korábban is, túlnövi Jelcint, s ő ül be az államfői székbe. Az ilyen hiba elkövetésére azonban a rendkívül csavaros eszű, minden hájjal megkent és elvtelen Jelcin mellett számtalan lehetőség fog kínálkozni. Az első nagy próbatétel a csecsenföldi válság megoldása. Lebegy eddig minden alkalmat kihasznált arra, hogy bírálja Gracsov csecsenföldi politikáját, most pedig ő került abba a helyzetbe, hogy megmutathatja a kivezető utat. Ha Lebegy nem akarja gyorsan úgy végezni, mint Gracsov, akit rendkívül megalázó körülmények közt távolítottak el posztjáról, akkor meg kell majd tanulnia a politikai színészkedést s a szövetségesek keresését. Nem vitás, hogy Jelcin és Lebegy is rendkívül nagy tétekkel kezdett el játszani. Ezért csak a jövő mutatja meg, hogy ebben a játszmában Lebegy Jelcin hatalmi eszköze volt-e, vagy az elnök volt-e az, aki megnyitotta Lebegy előtt az utat a világ legnagyobb országa feletti uralom megszerzéséhez. Mladá fronta Dnes