Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-18 / 141. szám, kedd

8 I ÚJ SZÓ VILAGPIAC 1996. június 17. Katonadolog úr válaszol Hol-lop úrnak Az Új Szó '96. jún. 6-i számában Holop Zsolt úrnak megjelent cikkére szeretnék reagálni néhány sorban - frappánsan, egyszerűen, amúgy „Katonadolgosan". Holop úr, kérem tisztelettel, hol-lopta ön ezeket az információkat, amelyekkel hihetetlen szellemi károkat - esetlegesen anyagi károkat okozott a II. Martosi Pünkösdi Fesztiválnak?. Nem tudom, hogy hogyan tiszteljem önt most, mert a fesztivál ideje alatt technikus volt, a cikkben mint újságíró jelenik meg. Maradjunk az újságírói státusnál. Ha ön keresztény ember, akkor legott térjen be egy csendes kis kápolnára és gyónja meg bűneit, mert ön a cikkében HAZUDIK - így ahogyan írom, csupa nagy betűvel. És most ennyi bevezető után rátérnék az ön által írt cikkre: Végtelenül sajnálom, de nekem sem Léváról, sem máshonnan jött idős ember nem szólt, hgy nincs hol aludnia. Ezt tanúsíthatja a két önkéntes tűzoltó is, akik éjjeli ügyeletben voltak, valamint a két gyermekem is. Egyébként, furcsállom, hogy egy idős embernek (60) éjjel 02-kor jut eszébe, hogy valahol aludni akar. A jellemző, hogy előbb elrendezem a dolgaimat - szállás stb., s aztán vetem magamat a fesztivál forgatagába. .Katona István - ahogy ön írja, ezek után kényelmesen hazaballagott és nyugovóra tért. Hát igen - 570 szereplő volt a fesztiválon, ehhez jön az a cca 45 fő technika, konyha, éjjeli ügyelet, szervezési stáb, műsorstáb, rendezők, kiszolgáló személyzet, meghívott vendégek, vagyis közel 640 ember - ez mind semmi az eggyel szemben, aki nem meghívott szereplő vagy vendég... De ha az emberi humanitás szól belőlem, akkor sem tudtam volna segíteni, hisz a kultúrház az nem hotel - ott én is csak vendég vagyok. Hozzávetőlegesen 120 szereplő és a konyhai személyzet tudja bizonyítani azt, hogy az a bizonyos budapesti valaki akinek a nevét nem írja a Holop úr - alpári, ocsmány szavakkal nekem rontott az étkeztető sátorban - hogy hogyan ném kapott ő éjjeli szállást tőlem - miközben én a Jókai Mária zoboralji csoportjának kívántam jó étvágyat és szereplést. Szóval, ez az „anyás" magyar a fesztivál költségén evett, ivott s aludt. Magyarul, a fesztivál parazitája volt. Mint később kiderült, ez az „úriember" még a szervezési stábba is behurcolkodott, a táskáját és ruhaneműjét ott pakolta le. A szervezési stáb viszont már a Celemantia Kft. tulajdona, ami köztudottan magánterület - ebből a helységből tiltottam ki, mint tulajdonos - és még csak fel sem jelentettem magánterületsértésért! Az ilyen elemnek, aki az alkohol hatása alatt olyan folyékonyan beszél, hogy a levestészta ezen cikk írójának az ingére fröcsög, nincs mit keresnie egy fesztiválon - és én ezt garantálom is, amíg én vagyok az egyik szervezője. Holop úr, hadd súgok meg még valamit önnek - nem volt kergetőzés a falu központjában, mert: Pro primo: Erkölcsi szempontból ezt Katona István soha nem engedte meg magának és nem is fogja. Pro secundo: Ha megengedné is önnönmagának, köztudott, hogy Katona István ma már menni is alig tud (forgókopás). Ez viszont, tisztelt Holop úr, azért van, mert Katona István többet dolgozott a szlovákiai magyar nemzetiségi kultúráért, mint az az ön által védelmezett „Anyás" magyar állampolgár, mint amennyit talán reggelizett életében. Szakmai szempontból talán megemlíteném önnek - aki szemellenzősen, rosszmájúan megjegyzi, hogy mit keres a népművészeti fesztiválon a La Mancha lovagja, az imelyi énekeskör és a templomi koncert. Uram, a pszeudokultúrembereknek nincs jövőjük. La Mancha lovagja tudatos a szervezők részéről és most már hatványozottan - mert ez is egy szélmalomharc - ugye?! A Gaudium - Holop úr - ez már szarvashiba. Olyan zenei analfabetizmus, ami veszélyes önre nézve, de hogy megírta, már sértő is. Ajánlom szíves figyelmébe Vargyas Lajos a VII. század énekelt dallamai c. kötetét. Aztán még sok könyvet, és még mindig ne írjon a népművészetről - sokáig. De megjegyzem, ha ön a martosi református lelkész úrral elintézi, hogy az ön rendelkezésére bocsátja a templomot és meg is téríti a fellépő csoport költségeit, „igazi" népművészetet is csinálhat benne. Figyelmébe ajánlanám a ždiari együttest. Garantálom, tökéletes BUNKÓS táncot fognak lejteni vagy odzemokot, miközben csujogatva citálhatják I. Lexa és a belügyminiszter telefonbeszélgetését. Ez lenne ám az igazi folklór a javából? Mondanám, isteni!!! Végezetül Hol-lop úr. i Tényleg minősíthetetlen az, amit ön írt. Minősíthetetlenül ésszerűtlenül ír mint technikus, vagy mint újságíró - mert a cikkért az Új Szó fizeti, a fesztivál technikusságáért a fesztivál. Jó munka volt... Gratulálok! Két helyről pénzt felszedni etikátlanul az újságírói objektivitás abszolút mellőzésével. Csoda-e, ha a III. Martosi Pünkösdi Népművészeti Fesztiválon ön nem lesz technikus? Mély tisztelettel KATONA ISTVÁN Egy: Az újságíró mindig újságíró, bármerre járjon, legyen hobbija bármi, akár kábelek tízcentis sárból való kihalászása. Kettő: Egyetlen szóval sem kifogásoltam sem a Jókai Színház, sem a Gaudium fellépését, sőt... Csupán annyit írtam, „nem szigorúan népművészeti fesztiválról" van szó, de ez-nem is baj, sőt... Három: Ha elfogadom, hogy Önt teljesen alaptalanul vádolták bármivel is, mint főszervező, erkölcsi szempontból nem engedheti meg magának ezt a viselkedést, t -Négy: Szívesen leszek világosító a harmadik pünkösdi fesztiválon is, melynek megszervezéséhez erőt és egészséget kívánok. HOLOP ZSOLT Tanszéki nyelvészműhely A budapesti Nemzetközi Hungarológiai Központ Hungarológia című „tudományos, oktatásmódszertani és tájékoztató füzetei"nek (valójában vaskos tanulmánygyűjteményeinek!) sorozatában kellemes meglepetéssel szolgált számomra az 1995/6-os szám, amely kisebb könyvnyi terjedelemben mind nyelvjáráskutatási, mind pedig néprajzi szempontból érdekesnek és értékesnek minősülő anyagot, változatos és gazdag tematikájú szöveggyűjteményt közöl a szlovákiai magyar nyelvjárásokat vizsgáló kutatások legfrissebb eredményei alapján. Hadd vallja be a recenzens: örül e publikáció tényének mint író, aki falukönyveibe (Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó) maga is gyakran emelt be - a népnyelv sajátos szépségeibe belebódultan - nemcsak tájszavakat, hanem hiteles fonetikus átírásban rövidebbhosszabb összefüggő nyelvjárási szövegeket is; örül továbbá mint egyetemi oktató, hiszen a publikáció - jól átgondolt műhely- és csapatmunkának köszönhetően - a Komenský Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén folyó tanári munka, illetőleg a tudományos diákköri tevékenység színvonalát dicséri. A kis dialektológiai szakcsoport mozgatója a tanszék szegedi vendégprofesszora, Szabó József tanár úr, aki tanulmányában - fölvázolva az összefüggő szövegek gyűjtésének és közzétételének eddigi tudománytörténeti előzményeit, s párhuzamot vonva a vajdasági, a kolozsvári dialektológiai iskola, illetőleg a szlovákiai magyar kutatások hozadéka között - leszögezi, hogy „Szlovákia magyarlakta helységeinek népnyelvét illetően - az eddigi eredmények mellett - bizony még sok feladat vár azokra a szakemberekre, akik dialektológiai kutatásra adják a fejüket". E fölismerést követően, tehát a fehér foltok eltüntetésének a szándékától vezérelten hirdette meg Szabó professzor A nyelvjárási anyaggyűjtés és feldolgozás módszerei című speciális kollégiumot. Az önként vállalt stúdiumra szerencsére olyan hallgatók jelentkeztek, akik önálló gyűjtésre, illetőleg ezt követően a szövegek fonetikus lejegyzésére is vállalkoztak; elméleti ismereteken túl elsajátíthatták tehát a dialektológiai munka módszertanát, a tudományos szövegfeldolgozás gyakorlati munkamódszerét is. Az az öt hallgató, aki vállalta a gyűjtéssel-szövegrögzítéssel járó többletfeladatokat, a Csallóköztől Szene környékéig, a Mátyusföldtől Gömör megyéig terjedő régió egy-egy településéről rajzol elénk és változatos, egymástól elütő gyűjtőpontot a szlovákiai magyar nyelvjárási topográfiáról. Nyugatról kelet felé haladva: Hegysúr népnyelvéről Baiajti Csilla közöl adatokat (Kenyérsütés, szövés, disznóvágás, szántás és vetés; karácsonyi szokások). A Mátyusföldi Pereden Pálinkás László végzett gyűjtést, újabb témákkal gazdagítva e dolgozatok tartalmi palettáját (borkészítés; a régi parasztházak; élménybeszámoló a hajdani katonaéletről). Apácaszakállas nyelvjárási állapotrajzát Fodor Mónika kínálja az olvasó számára; szövegeinek témái az aratás, a kukoricatermesztés, a disznóölés; a jeles napok közül a húsvét és a búcsú, a hiedelmek világából pedig a szemmel verés babonája. A nyugatszlovákiai gyűjtőpontok után egy nyelvjárási szempontból teljesen más - a jellegzetes palóc dialektust markánsan képviselő - szövegvilágba csöppen az olvasó; a Fülek környéki Bénán Kósik Andrea gyűjtött érdekes anyagot a népélet különféle területeiről (mosás; lakodalmi és farsangi szokások; játékok a fiatalok körében). S végül: Szajkó Márta, a hanvai gyűjtés közreadója, nagyon jól használta ki a lehetőséget, hogy Igó Aladár naiv művész (fafaragó, festő) személyében olyan adatközlőre akadt, aki nemcsak kettőshangzói miatt nehezen lejegyezhető! - anyanyelvjárását beszéli hitelesen, hanem egyúttal az átlagosnál többet tud faluja múltjáról, történelméről, a hanvaiak népi önszemléletéről. A szövegek nyelvészetileg pontos fonetikus rögzítésének vonatkozásában a hallgatók példás igyekezete és a műhelymunkát irányító Szabó professzor tapasztalata, szakmai kontrollja teljes garanciát nyújthat számunkra. Kritikai észrevételként legföljebb annyit jegyezhetnénk meg: esetenként egy-egy tájszót, ha a jelentése a szövegkörnyezetből nem világlik ki elég határozottan, ajánlatos lett volna lapalji jegyzetben értelmezni. Ugyanez vonatkozik az itt-ott felbukkanó szlovakizmusokra is: a „jéerdé

s korszak", a „potpora" (podpora: itt: munkanélküli segély) kommentár nélkül a szövegek magyarországi, erdélyi stb. tanulmányozói részére értelmezhetetlen barbarizmus marad, s homályban hagyja a szlovákiai magyar nyelvhasználat bizonyos szociolingvisztikai sajátosságait is. Apróbbacska kritikai észrevételeink természetszerűen eltörpülnek a dolgozatok érdemei, nyelvjáráskutatási és néprajzi hozadéka mellett. Látva az eredményt, csak reménykedni tudunk abban, hogy a megkezdett munka folytatódik, s hogy a tanszéki „Szabócsapat" úgy dolgozik tovább a következő években is, hogy tagjai közül szakdolgozatok írói, végzős koruk után pedig a szlovákiai magyar nyelvjáráskutatás elkötelezett hívei és szorgos művelői kerülnek majd ki - a mindannyiunkat gazdagító kollektív önismeretünknek, édes anyanyelvünknek a javára. ZALABAI ZSIGMOND Csemadok-ünnepély Bősön A Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának és a Jednota fogyasztási szövetkezetnek a rendezésében június 23-án, vasárnap Bősön kerül sor a Csemadok immár hagyományos kulturális ünnepélyére, valamint az ezzel egybekötött szövetkezeti napra. A műsor vasárnap délután 14.00 órakor a millecentenáriumi emlékoszlop avatásával kezdődik a bősi parkban. A 2,5 méteres homokkő szobor Ferdics Gábor alkotása, melyet a Csemadok-szervezetek adományaikkal támogattak. Az ünnepi beszédet Bauer Győző mondja. A szoboravatás után gazdag kultúrműsor várja a látogatókat. Fellép az ekecsi, vajkai, várkonyi népdalkör, az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes, szlovéniai magyar népdalkör és citeraegyüttes, a lodzi Avilana gyermektáncegyüttes, a Ki Mit Tud? szlovákiai résztvevői közül Muzslai Zoltán, Félix Gabriella, Lelkes Szimona, Nagy Denisza (musical), Lőrincz Gabriella (operett), Agócs Sándor (tárogató), Hunčík Kata és Sebő Stella (népdal), Gálán Angéla (meseparódia), valamint a nyárasdi Sarló citerazenekar. A magyar nóta kedvelőinek Kosáry Judit, Bősi Szabó László, Fürst Pál és Bognár Mária énekel majd, Mezei Ernő és népi zenekara kíséretében. Természetesen nem hiányoznak idén sem a népművészeti bemutatók. A belépőjegyekkel értékes díjakat nyerhetnek a résztvevők, melyeket a műsor végén sorsolnak ki. Az első díj, az 5000 Sk értékű vásárlási utalvány a Jednota ajándéka. Egyhetes nyaralásra indulhat másodmagával a soproni Tómalom üdülőbe a második díj nyertese. A díjat a Rákóczi Szövetség Győr-Moson-Sopron megyei szervezete ajánlotta fel. A harmadik díj a bősi vállalkozók vásárlási utalványa. A negyedik díj tulajdonosa belépőjegyeket kap a Csemadok Víg napok rendezvényeire Somorján, valamint egy családi vacsorára szóló utalványt a somorjai Bavária vendéglőbe. Minden szempontból érdemes tehát ellátogatni e hét végén Bősre. (aye) Magyarok a Duna forrásánál A szentírás és a tudomány egybehangzóan vallja, hogy az élet egyik fő forrása, létfeltétele a víz ma tegyük hozzá: a tiszta víz. A magyar mellett legalább nyolc másik nemzetnek éltető, vízzel szolgáló európai nagy folyó a Duna, Danubius, Donau, Dunaj, Danube, Dunar, Dunarea, Istrosz, Ister. Nyolc országon át hömpölyög, nyolc ország történelmét, kultúráját, gazdaságát kapcsolja össze. A Magyarok Világszövetsége és a Freiburgi Magyarok Baráti Köre a honfoglalás 1100 éves évfordulója alkalmából 1996. június 8-án emléktáblát helyezett el a Duna forrásánál Donaueschi ngenben. Az ünnepségen részt vettek a németországi magyarok, a BadenWürtenberg-i tartományi vezetők, a Magyarok Világszövetségének küldöttsége élén dr. Bagi Lajos alelnökkel, a Máltai Szeretetszolgálat képviselői, a magyar országgyűlés alelnöke Salamon László, dr. Jeszenszky Géza parlamenti képviselő, nyugalmazott külügyminiszter, a Duna két partjának polgármesterei, valamint a kisebbségi magyarok képviselői Szlovákiából, Szerbiából és Romániából. A rendezvényt Helmut Kohl kancellár és Klaus Kinkéi külügyminiszter táviratban üdvözölte. Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött a Szent Johann székesegyházban, utána dr. Jeszenszky Géza a Duna forrásánál leleplezte az emléktáblát, amelyen magyar és német nyelven ez áll: A Duna a természet remekműve nekünk, magyaroknak 1100 éve minden nap vendégünk. Isten áldja meg a helyet, ahol ered. A volt külügyminiszter ünnepi beszédében többek között a következőket mondotta: „Ez a tábla jelképe a magyarság 1100 éves jelenlétének a Duna mentén. Hálával kell adózni őseinknek, akik ide vezették a magyarokat, és az, hogy ma itt vagyunk és ünnepelni tudunk, isteni csoda, mert a magyar történelem a tragédiák sorozata, de egyben csoda is. Hiszen a nálunk jóval hatalmasabb rokon kultúrájú népek, a hunok, az avarok, a kunok, a besenyők, mind eltűntek, csak nekünk sikerült másokat is gazdagítva, új minőséget teremtve - megmaradnunk. Ez a megmaradás a kritikus helyzetekben hozott jó döntéseknek volt köszönhető. További sorsunkat az befolyásolta döntően, hogy a Duna révén „a kelet népe" a magyarság a 9. sz. végétől szoros kapcsolatba került a keresztény Nyugattal, hogy végül Géza fejedelem és Szent István döntései nyomán - mai kifejezéssel élve - integrálódhassák a latinos műveltségű Európába. A honalapítás 1100. évfordulóján minden magyarnak illő lenne egy kicsit magába szállnia és elgondolkodnia azon, mit jelent számára magyarsága, mennyire gazdagította személyiségét, életét származása, mit kapott anyanyelvétől és az arra épülő kultúrától, szükségesnek látja-e, hogy ez a nemzet fennmaradjon, a jelenleginél boldogabban éljen és nem utolsósorban, hogy kész-e ezt személyesen is, munkájával elősegíteni. A magyarságot sújtó trianoni békediktátum tragikus módon szembefordította egymással azokat a népeket, akik nehéz történelmünk során egyformán áldozatai voltak a környező nagyhatalmak hódító törekvéseinek. Mi a megoldás, van-e esélye a megbékélésnek a Duna-medencében? A megoldás elvei, mintái és keretei adottak. Európa nyugati felében a decentralizáció, a helyi demokrácia, az önkormányzat, az autonómia ma mindennapi gyakorlat. Ma Magyarország szomszédai az Európai Unió tagjai akarnak lenni, akkor a kisebbségekkel szemben követett politikában szakítani kell egy 75 éves rossz hagyománnyal. Amíg erre nem kerül sor, addig állandó lesz a feszültség a többségi nemzet és egyfelől a kisebbsében élő nemzeti közösségek, másfelől azok anyaországa között. E feszültségeket felelőtlen és valódi eredmények elérésére képtelen politikusok előszeretettel gerjesztik. Az ilyen politika, nem pedig a jogokon keresztül saját fönnmaradásuk biztosítására törekvő kisebbségek veszélyeztetik a stabilitást és gátolják a valódi demokrácia kialakulását. Európa országainak érdeke, az 1920-as magyar békeszerződést előkészítő nagyhatalmaknak pedig különleges felelőssége, hogy Trianon legnagyobb kárvallottai, a magyar kisebbségek végre föllélegezhessenek és szülőföldjükön, őseik földjén ismét otthon érezhessék magukat." Az ünnepség este a Duna Palotában „Bemutatjuk a magyar Duna menti községeket" címmel a néptánccsoportok fellépésével zárult. A mintegy 1200 résztvevő a kánikulától meggyötörten ugyan, de élményekben gazdagodva térhetett haza. Hogy mit üzen a 1100. évforduló és az itt felidézett történelem a kisebbségben élő magyaroknak? Azt, hogy ma már nyolc európai országban szétszabdalva élő magyar nemzet egységét csak az európai integráció mentheti meg, ami együtt jár a határok légiesítésével és eljelentéktelenedésével. Ez csak akkor valósulhat meg, ha a merev központosítás helyére a „regionalizmus", a döntéseket lehetőleg a legalacsonyabb szintre vivő „szubszidiaritás", más szóval a széles körű helyi demokrácia léphet. A kisebbség keresztjét elfogadjuk, de a beolvadás vagy az elmenekülés számunkra egyformán elfogadhatatlan. Mindennek feltétele a magyar nyelv, kultúra, érzés és elkötelezettség megőrzése. Ha ez megvalósul, akkor biztató esélyekkel kezdhetjük meg történelmünk 12. évszázadát, amikor már nem megtűrtek akarunk lenni saját szülőföldünkön, hanem felelősségtudattal bíró egyenrangú állampolgárok. DR. FÓTHY JÁNOS