Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-02 / 101. szám, csütörtök

1996. május 2. SPORT ÚJ SZ

Ó í 9 1 VITA EGY ÖSSZEDŐLT HODOSI VALYOGHAZROL Panaszkodni, azt lehet... Kilencvennégy őszén Szalay Ede hodosi lakos šzólt a kertszomszédjának, javíttassa meg romos házának tetőzetét, mert a hulló cserepek megsebesíthetik a kertjében tartózkodókat. Arra is figyelmeztette, tegye rendbe a kerítését, nehogy az ő, éjszakára szabadon engedett, házőrző (vér)ebei kiszökve a lyukakon, kárt tegyenek valakiben. tés valahol elkallódott, csak személyes reklamálás után iktatták újra - tette elénk a vaskos iratköteget Szalay Ede. Április közepén már nemcsak a romos ház cserepei potyogtak a kertjébe. Megjelentek náluk a patkányok is. A család késlekedés nélkül a higiénikusokhoz fordult, akik a környezetvédelmi hivatallal együtt döntöttek a roJozef Šútovskýjárási hivatalvezető A szomszéd, aki csak a hétvégeken használta a telek kertjét, nem ellenkezett, szólt is a vejének, rendezze az ügyet Szalayékkal. Július Rampaskó másnap Hodosra autózott, s megbeszélte a ház- és kerítésjavítás mikéntjét. • A jelzett időben a munkálatok nem kezdődtek meg. Szalay Ede telefonon érdeklődött, és azt a választ kapta Rampaskó úrtól, hogy neki senki sem fogja megszabni, mikor és mit javíttasson a tulajdonán. - Mivel korábban már szóbeli egyezséget kötöttünk, nem értettem ezt a szemléletváltást. Megismételtem érveimet, s utaltam arra, hogy tulajdonképpen a kötelessége az életveszélyes épület és a kerítés megjavíttatása. Október 13-án a községi hivatalban is bejelentettem az esetemet, nehogy valaki rámfogja: hivatalosan nem kértem segítséget. Jelentettem az ügyet a körzeti környezetvédelmi hivatalnak is, de 1995. áprilisáig nem történt semmi. A bejelenmos épület lebontásának szükségességéről. - Soha nem akartam Rampaskóék jogait csorbítani, csupán a saját jogaim védelmét kértem. Hasztalanul, pedig valamennyi, az ügyben érdekelt szerv nekem adott igazat. Határozatok születtek arról - körzeti és járási szinten -, hogy a szomszéd mire köteles. Ennek ellenére nem történt semmi. Tavaly június végén úgy tűnt: végre vége a herce-hurcának, Rampaskó úr ugyanis egyetértett a körzeti környeztevédelmi hivatal rendeletével, melynek értelmében 30 napon belül le kell bontania az életveszélyessé váló gazdasági épületet amelyről kiderült, hogy feketén építették - s ráadásul jelentenie kell azok nevét, akik a bontást végezni, illetve felügyelni fogják. De Rampaskó úr meggondolta magát és fellebbezett a határozat ellen, ezért újra kellett tárgyalni a már szászszor megtárgyaltakat. (gy telt el a tavalyi év is.. - Édesanyám, hiszen a ház az övé, idén március 13-án értesítette a járási környezetvédelmi hivatal vezetőjét arról, hogy a másfél éve húzódó ügy - holott határozatban kötelezték Rampaskóékat a javítások, illetve a bontás elvégzésére - még mindig nem rendeződött - folytatta, s letette elénk a levél másolatát. Jozef Šutovský hivatalvezető válaszlevélében azt ajánlotta Szalayéknak, a hivatalos határozatnak esetleg bírósági úton szerezzenek érvényt. Ugyanis ők nem tehetnek semmit, akkor léphetnének csupán, ha más törvényes eszközzel (bírság, figyelmeztetés) nem érnének célt. Egyben értesítette a panaszost arról is, hogy a továbbiakban a körzeti hivatal jár majd el. - Ki a kompetens a bírság kiszabására, ha nem a járási környezetvédelmi hivatal? - kérdezte Szalay Ede, majd folytatta. - Március 15-én, alig pár perccel azután, hogy a nálunk lévő rokonság csemetéi bejöttek az udvarról, nagy robajjal összedőlt Rampaskóék romos háza. Persze, a mi kertünkbe zúdultak a romok. Rágondolni is rossz, mi lett volna, ha a gyerekek még kint vannak... így aztán csak néhány tujám és a szépen zöldellő pázsitom ment tönkre. Szalay úr jelentette a beomlást a rendőrségen és a községi hivatalban is. Ugyancsak telefonált Rampaskóéknak, akik tudomásul vették a történteket s megígérték, hogy az okozott kárt (kétezer korona) azonnal megtérítik. (Az azonnal április 19-e lett, véletlenül ott voltunk, amikor a postás hozta a pénzesutalványt). Március óta a Szalay család egy romhalmaz, olykor pedig még a futkosó patkányok látványát kénytelen elviselni. Hiába igyekeznek széppé tenni környezetüket, ha mások, mert úri kedvük úgy tartja, fütyülnek a határozatteljesítésére. Mára már feladták, s noha a régi rendeletek értelmében Rampaskóék kötelessége volna a két telek közti kerítés elkészítése, a saját telkük (és pénztárcájuk) kárára hamarosan bádogfalat emeltetnek. Miért foglalkozunk az üggyel, kérdezhetné a tisztelt olvasó, ha végül rendeződött? Azonnal kiderül. - Hogy bízzon az ember a hivatalokban, döntéseikben, ha azok nem ellenőrzik határozataik teljesítését? Teljesen mindegy, hogy körzeti vagy járási hivatalról van szó. Mi Rampaskóéktól nem azt kértük, bontsák le a romos, lakatlan vályogházukat, csupán azt követeltük, ne veszélyeztessék testi épségünket. Hiába van a birtokomban érvényes határozat, amelyből kiolvasható, mi mindenre kötelezik a szomszédomat, ha nincs, aki érvényt szerezzen a hivatalos döntésnek. így aztán nem a kárt okozó, hanem a károsult húzza a rövidebbet! Ezek után nem csoda, hogy a Dunaszerdahelyi Járási Környezetvédelmi Hivatal véleményére is kíváncsiak voltunk. Jozef Šútovský hivatalvezető készségesen fogadott, noha meglepődött azon, hogy nem általános, hanem konkrét ügyre kérünk magyarázatot. - A Szalay család esetét jól ismerem, édesanyja panaszlevelét március 20-án megválaszoltam, a továbbiakban a körzeti hivatal intézkedik. - Ön írta alá az 1995. szeptember. 21-én hozott határozatot, amelyben elutasították Rampaskó úr fellebbezését, s megerősítették a körzeti hivatal döntését: az illető 1995. július 28-ig köteles lebontani a romos épületet. Sőt, azt is ott áll, hogy ha a nevezett a munkálatokat nem végzi el, az építkezési hivatal eljárást indít. A ház azóta összeomlott, mégsincs senki, aki utána nézne a valós helyzetnek. Miért? - A járási hivataltól nem várható el, hogy figyelmeztetés nélkül ellenőrizze határozatainak teljesítését, tgyrészt azért, mert több száz, sőt ezer esetről döntünk, másrészt azért, mert kevesen vagyunk, nincs elegendő járművünk, és sorolhatnám. - Kitől várják a figyelmeztetést? - Elsősorban a községi hivataloktól, de ez az együttműködés hiányzik. Persze, ha a Szalayék előbb értesítettek volna bennünket arról, hogy a romokat nem takarították el, előbb intézkedhettünk volna. Mi eddig a törvények, érvényes rendeletek értelmében jártunk el. - Értsük úgy, hogy tulajdonképpen Szalayék a hibásak azért, mert türelmi időt adtak Rampaskóéknak és nem panaszkodtak? - így igaz. - Miért nem jelzik az állapolgárnak, hogy a gyorsabb ügyintézés érdekében mielőbb panaszkodnia kell? S ráadásul, Szalayék márciusi panaszlevele óta sem oldódott meg semmi! - Az ügyintézésre 30 nap áll a körzeti hivatal rendelkezésére, s az még nem járt le. A körzeti hivatalvezető titkárságán megtudtuk', hogy készülnek a helyszíni szemlére, s ha bebizonyosodik, hogy a romhalmazt valóban nem tüntették el, előbb felszólítják, majd megbüntetik Rampaskó urat. - Akinek ismét joga lesz arra, hogy fellebbezzen... Mi tehát a tanulság? Elsősorban talán az, hogy panaszkodni lehet. Természetesen írásban. Azonnal és gyakran, mert ez kell az ügyintézés meggyorsításához. Igaz, költségeik lesznek, meg a sok papírért is kár, de ki bánja? Úgy tűnik föl, hogy a környezetvédelmi hivatal nem. Viszont a sok panasz és a sok papír sem mindig segíti elő a határozatok végrehajtásának ellenőrzését. És a felelősök megbüntetését. Péterfi Szonya (Prikler László felvételei) Hodosi csendélet GARAMSALLÓI BŰNÖZÉSEK Kilencszer törték föl az élelmiszerboltot Nemrégen közöltük lapunkban Garamsalló önkormányzatának levelét, amelyben kétségbeesetten panaszolják: a községben olyan nagymértékű a bűnözés, hogy az emberek alkonyat után nem mernek kimenni az utcára. Ennek eredtünk nyomába a településen, ahol Tar Gyula polgármestert kerestük. - Higgyék el, tarthatatlan állapotok uralkodnak itt a faluban ezekkel a szavakkal fogad a polgármester. - A lakosság szociális helyzete egyre aggasztóbb. A zselízi régióban már évek óta nálunk legnagyobb a munkanélküliség, melynek aránya például 1994-ben elérte a 85 százalékot, ez idő tájt 60 felett ingadozik. Mivel túlnyomó részt a romák állástalanok, hihetetlenül megnőtt körükben a bűnözés. Statisztikai adatokat tesz elém a polgármester az elmúlt évek bűnözésének alakulásáról. Csak egy számadat a sok közül. Tavaly 16 bűncselekményt és 19 kihágást követtek el hivatalosan. Valójában sokkal többet. Ebből a rendőrség csak néhány esetet derített fel. Egy másik kimutatást is elénk tesz. A legutóbbi népszámláláskor a községben 374 ember vallotta magát magyarnak, 45 szlováknak, és mindössze egy romának. - Holott igazából a lakosság 32 százalékát alkotják, mintegy 150-180 roma polgár él itt - kapjuk a szóbeli kiegészítést Tar Gyulától. - Mikor kezdődtek tulajdonképpen velük a gondok? - Igazából a fordulat után, Jórészt 1990-ben vált egyre elviselhetetlenebbé a romák bűnözése, nem sokkal azután, hogy Václav Havel köztársasági elnök amnesztiarendeletével megnyíltak a börtönök kapui, és hazakerültek a „nehézfiúk" is. - Önkéntelenül fölvetődik a kérdés: Önök mit tettek a bűnözők és a bűnözés ellen? - Próbálkozásból, kezdeményezésből igazán nem volt hiány. Például 1990-ben létrehoztuk a romák helyzetével és problémáival foglalkozó, úgynevezett cigánybizottságot, melynek tagjai kivétel nélkül" mind romák voltak. Kezdetben többször is üléseztek, ám eredménytelenül. 1992-ben ugyan megalakítottuk a községi rendőrséget, de anyagiak hiányában egy idő után kénytelenek voltunk felfüggeszteni a működését. Költségvetésünkből egyszerűen nem futja községi rendőrök alkalmazására. Ha kapnánk hozzá valami hozzájárulást, működhetne a testület. A jelenlegi helyzetben talán az lenne a legjobb megoldás, ha egy állandó rendőrőrsöt létesítenének a községben. Ez irányú kérvényünkre illetékes helyről az a válasz érkezett, hogy itt nálunk semmivel sem rosszabb a bűnözés aránya, mint a régió többi településén. Néhány hete végső elkeseredésünkben hat oldalas nyílt levéllel fordultunk a belügyminiszter úrhoz. Dokumentumokkal és kimutatásokkal alátámasztott levelünkben arra kértük a miniszter urat, hasson oda, hogy az imént említett rendőrőrsöt megkapja a község. Csak ennyi a kérésünk! Ha innen sem érkezik kedvező válasz, nem is tudom, mihez kezdünk. Mi önmagunk sem rendet, sem új munkahelyeket nem tudunk teremteni. Azt mindenesetre szeretnénk elkerülni, hogy a polgárok önbíráskodásra vetemedjenek. - Ez viszont olyan tehetetlenség, amely a bűnözőknek kedvez. Tar Gyula polgármester megadóan bólogat. - S ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy vontatottan haladnak a bizonyítási eljárások, hosszadalmasak, akár évtizedekig elhúzódnak a bírósági tárgyalások, nem csoda, hogy vérszemet kapnak a bűnözők. Csak egy példát említek. Itta hivatalomban megtámadott egy idős roma. Persze, rendőrségre került az ügy. Ennek már két éve, s a mai napig nem emeltek vádat a tettes ellen. Mit lehet erre mondani?! - Melyek a leggyakoribb bűnesetek a községben? - Napirenden vannak a betörések, lopások, személyek elleni támadások. Behatolnak az udvarokba, ellopják a háziállatokat, feltörik a borospincéket, megdézsmálják a termést. Néhány konkrét esetet is említek. Tavaly világos nappal két nő és egy férfi megtámadott egy idős, beteges, egyedül élő 80 éves nénit, akit lelkileg súlyosan megviselt az eset. Csak a múlt évben kilencszer törték föl az élelmiszerboltot, a vendéglőben pedig egymás után háromszor összetörték a berendezést. A tulajdonos be is zárta az italboltot. Megtörtént az is, hogy az elültetett krumplit néhány napra rá kiszedték a földből. Nemrég a vízimalom hatalmas kerekét szerelték le. Néhány hete kilencen támadtak egy fiatalemberre, méghozzá szüleinek a háza előtt. Gépkocsijának hátsó részét összetörték, a gumiabroncsokat kiszurkálták, majd behatoltak a családi ház udvarába, és ott randalíroztak tovább. S amint hallottam, a sértettek nem kívánnak feljelentést tenni a garázdálkodók ellen, mert félnek a bosszújuktól. A károsultak közül többen is így vannak ezzel. Én egy csöppet sem csodálkozom azon, hogy az emberek félnek, rettegésben élnek, és persze joggal kérik, hogy hatékony intézkedéseket tegyünk a bűnözés ellen. Némi szünetet tartva, így folytatja a polgármester. - Az emberek nemigen járnak társas összejövetelekre, félnek őrizetlenül hagyni a portájukat. Mi a saját erőnkből képtelenek vagyunk garantálni a közbiztonságot a faluban. Őszintén megmondom, teljesen tanácstalan vagyok. Senkitől egy megnyugtató választ, hasznosítható ötletet nem kapunk. - Vagy/s teljesen kilátástalan a helyzetük? - Hát nem teljesen, de némely jogi rendelkezés lehetetlenné teszi a rugalmas ügyintézést. Új jogi normákat kellene életbe léptetni, a rendőrség műszaki ellátottságának javításával is vissza lehetne szorítani a bűnözést, vagy helyenként megelőzni a bűncselekmények előfordulását. Csakhogy mindez - tárja szét a karját Tar Gyula - nem rajtunk, nem az önkormányzaton múlik. Garamsallói látogatásunkat a polgármester invitálására falunézéssel fejezzük be. Egyik-másik régebben épült házon megakad a szemünk. Hiányoznak az ablakkeretek, megbontva a tetőszerkeszetek, a falak. Amit csak lehetett, elvittek. - Ma már legalább negyven ilyen kibelezett ház van a faluban. Tulajdonosaik vagy elköltöztek innen, vagy kihaltak. Sajnos, szemünk láttára megy tönkre ez a gazdag történelmi múlttal rendelkező, szép fekvésű, jobb sorsra érdeme település, ahol jó alapokat lehetne termeteni a vidéki turizmusnak. Csakhogy a dolgok ismeretében ki mer ide befektetni? -sóhajt elkomorodva a polgármester, majd hozzáteszi: - És ki fog rajtúnk segíteni? BODZSÁR GYULA