Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-29 / 124. szám, szerda

1996. május 1265. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 21 j Köszönet Van der Stoelnak A különböző nyugati szakértői csoportok szlovákiai látogatásait gyakran kíséri vizsgálatuk tárgyának, a kisebbségi magyarság képviselőinek fanyalgása: hogy mindig ugyanazt kérdezik, amire már százszor magyarázatot kaptak, hogy nem is értik a helyzetünket, hogy túlságosan megértőek a kormány iránt... Elhangzottak ilyen megjegyzések Max van der Stoelnak, az EBESZ kisebbségi főbiztosának hároméves, most befejeződött szlovákiai missziójával kapcsolatban is. Hiába magyarázta el Van der Stoel minden lehetséges alkalommal, hogy a kisebbségi főbiztos cím nem keverendő össze a kisebbségek főbiztosának címével, hogy mandájuma nem engedi meg a döntőbíráskodást, azért valahogy csak többet, keményebb szavakat, határozottabb állásfoglalást vártak volna sokan. Ha azonban tudatosítjuk, hogy a főbiztos és szakértői csoportja csak akkor végezheti a tevékenységét egy-egy országban, ha bírja a kormányzat jóváhagyását és a vizsgálódás feltételeinek megteremtéséhez is szükséges bizalmat, szóval ezeknek a korlátoknak a tudatosítása mellett, és főleg a három év során megfogalmazott ajánlások ismeretében azt hiszem, a szlovákiai magyarság hálás lehet Max van der Stoelnak. Nyilatkozatainak tipikus visszafogottsága számára kötelező magatartási forma, amely azonban a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolta szintén udvarias mondatokba foglalt, ám ennek ellenére a lehető leghafározottabb állásfoglalást tükröző, kíméletlen pontossággal célba találó ajánlásainak megfogalmazásakor. Ez a határozottság különösen az Európa lelkiismeretének mondott, az emberi jogok védelmezését elsődleges céljának tartó Európa Tanács „langyosságával" összevetve becsülendő. Hogy mi mindent üzent Max van der Stoel a külügyminiszterhez intézett levelein keresztül az egész kormánynak, az itt csak távirati stílusban sorolható fel. 1993-ban még Jozef Moravčík külügyminiszter figyelmét hívta fel egy igazán hatékony, a kisebbségeknek a döntéshozatalban való részvételét nem csupán szimbolikusan biztosító Kisebbségi Tanács fontosságára. 1994-ben Eduard Kukán személyében már új partnere volt, de a kisebbségek hatékony részvételének problémája továbbra is ott szerepelt az ajánlások között. De kiegészült újabbakkal. Felbukkant az ország területi-közigazgatási felosztásának tervezete, amelyet Van der Stoel feltétlenül megvitatandónak tartott egy, az ő elképzeléseinek megfelelően működő Kisebbségi Tanácsban, és amelynek kapcsán felhívta a kormány figyelmét arra, hogy az új-közigazgatási határok kijelölésekor az Európa Tanács szakértőinek véleménye szerint is mint a fő szempontok egyikét kell figyelembe venni a nemzetiségi arányokat. Reményétfejezte ki az önkormányzati jogkörök mihamarabbi kiszélesítése iránt, különösen a kisebbségi szempontból oly fontos oktatás és kultúra területén. Végül leszögezte: a szlovák nyelv jobb elsajátításának egyáltalán nem előfeltétele az alternatív oktatás bevezetése. 1995-ben, immár Juraj Schenknek címezve ismét megismételte ezt a megállapítást. Az 1995-ös levél másik központi témája a kisebbségi kultúrák támogatása. A pénzelosztást a főbiztos szerint a kisebbségek képviselőiből álló bizottságra kellene bízni, amelynek tevékenysége felett a kulturális minisztérium csak törvényességi felügyeletet gyakorolna. Végül 1996-ban Max van der Stoel három nyugat-európai jogászprofesszor véleményére támaszkodva megálJapítja az államnyelvtörvény alkotmányellenességét, és a Btk.-módósítás kapcsán óv a területi autonómia érdekében kifejtett propaganda bűncselekményként való kezelésétől. Végül pedig bírálja immár nemcsak a kisebbségi kultúrákra szánt pénzeszközök elosztásának technikáját, de elveit is. A hivatalos nyilatkozatok szerint a három év során egymást váltó kormányok mindegyike rendkívül nagyra becsülte a főbiztos tevékenységét. E nyilatkozatok őszintesége a legkönnyebben azon mérhető le, mennyit teljesítettek az - egyébként nem kötelező érvényű - ajánlásokból. Aki Szlovákiában él, az a külügyminiszteri válaszlevelek ismertetése nélkül is fel tudja ezt mérni. Max van der Stoel missziója azonban világos cáfolata annak a tételnek, hogy „a Nyugat nem ért meg minket". Az pedig, hogy a kisebbségi gondok értése, a megoldási javaslatok felsorakoztatása mögött az újabb etnikai konfliktusoktól való félelem avagy a színtiszta jóakarat húzódik-e meg, tulajdonképpen mellékes. Indokolatlan igazgatóleváltás az egészségügyi minisztériumban Mária Husárová mérnököt, az egészségügyi minisztérium gazdasági főosztályának igazgatóját a tárca vezetője indoklás nélkül váltotta le. A felmondást váratlanul, furcsa módon kapta meg. Mint ismeretes, a tárca privatizálási koncepciójáról tartottak a közelmúltban Légen tanácskozást, s ezt megelőzően közölték vele, hogy már nem kell rajta részt vennie, mert a minisztériumban befejezi pályafutását. Mária Husárová már az előző miniszter, Tibor Šagát idején is itt dolgozott. A miniszterváltást követően ugyan elment, de a jelenlegi tácavezetés kérésére visszatért, ismét a gazdasági főosztály igazgatói székébe. Az egyik volt főosztályvezető véleménye szerint Husárová kiváló szakértője az általa irányított területnek. A minisztérium egyik régi alkalmazottja a lap munkatársának úgy kommentálta elbocsátását: nem ez az első eset, hogy az egészségügyi létesítmények előkészületben levő privatizálása előtt leváltják azokat, akiknek a dolgokról túlságosan nagy az áttekintésük. Az egyik rendelőintézet magát megnevezni nem kívánó igazgatója megerősítette, a minisztériumban már elkészült a jegyzék, hogy a lukratív rendelőintézeti épületeket kiknek szánják. Az egyes pozsonyi rendelőintézeti igazgatók pedig állítólag értesítést kaptak a minisztériumból, hogy „el a kezekkel" ezektől az épületektől. SME A tévétanács lehetőségei nagyon kicsik A lap munkatársa Jerguš Ferkót, a tévétanács egyik tagját kérdezte a testület szombaton Kassán megtartott üléséről. • A szombati ülésen egyebek között az egyik tanácstag javasolta, szavazzanak Jozef Darmo tévéigazgató leváltásáról. Melyikük tette ezt a javaslatot? - Miroslav Čurma úr, a Lúč főszerkesztője. A tévétanács alapszabálya szerint e kérdésben titkos szavazást kell elrendelni. A Szlovák Televízióról szóló törvény továbbá megszabja, hogy az SZTV igazgatójának leváltására irányuló javaslatot csak akkor továbbíthatja a tanács a parlamentnek, ha annak kilenc tagja közül heten szavaznak a kérdésben. A tanács kassai üléséről pedig ketten hiányoztak. • Érdekelne bennünket, milyen a szavazási eljárás a televízió központi igazgatójára vonatkozó javaslat esetében. - Elegendő, ha a tanács egy tagja indítványozza, majd titkos szavazást kell elrendelni az ügyben. Ha pedig a hét szükséges szavazó közül egy tartózkodik a szavazástól, a leváltásra vonatkozó javaslat nem megy át. • Eszerint a szombati szavazáskor valaki tartózkodott? - A szavazatok megoszlása ebben az esetben más volt. • Milyen? - No comment. • A tanács leszögezte, hogy a televízió a Technopol-ügyről összeállított dokumentumműsorában nem teljesítette a jogi, formális és szerzőkre vonatkozó normákat. A tévétanács büntetheti valahogyan az előírások ilyen megszegését? - E vonatkozásban a tévétanács lehetőségei nagyon kicsik. „Nyilvános megrovásban" részesítheti a televízió központi igazgatóját és ez meg is történt -, vagy a parlamentnek javasolhatja a leváltását. Nový ČAS, Peter Škorňa Pöstyént eladták, felejtsék el! Már azt gondoltuk, hogy a pöstyéni fürdő privatizálására mindenki csak legyint egyet. A parlamenti ellenzéket is beleértve... Hétfőn végre jelentkezett. Pontosaban: a DPB vezetősége hallatta hangját az ügyben. A testület a pöstyéni fürdő magánosítását az állami vagyon elherdálásának nevezi. Egyúttal emlékeztet rá, hogy a parlament nem tűzte legutóbbi tanácskozásának napirendjére a Nemzeti Vagyonalap tevékenységének ellenőrzéséről szóló törvénytervezet megvitatását. A javaslattal a DBP képviselői jelentkeztek. Érdemes megemlíteni, hogy ugyanazon a parlamenti ülésen megvitatták a Számvevőszék ellenőrző tevékenységéről szóló jelentést, amelyben három oldalt szenteltek a pöstyéni fürdő privatizálása körüli visszásságoknak. És elsősorban annak a gyanús részvénytársaságnak, amelyet a csúcsvezetés alapított... Meglepődve figyeltük, hogy a vita keretében miképpen védték ezt a KDM- és DU-képviselők... Egy hétre rá a pöstyéni fürdő egy előre meghatározott tulajdonosé lett - egy gyorsan létrehozott részvénytársaságé, amely ellen a Számvevőszék tavaly büntetőfeljelentést tett jogtalan vagyonszerzés gyanújával. Mit jelent ez? Csak nem KDM- és DU-szimpatizánsok a gyanús rt. alapítói? Ha igen, akkor valami igazságalapjuk bizonyára van azoknak a híreknek, hogy ha privatizálandó mazsolákról van szó, akkor némely szlovák ellenzékiek képesek szövetségre lépni a koalíciósokkal... Pravda, Vladimír Jancura (Rövidítve) í KOMMENTÁRUNK Csecsen cserebere Borisz Jelcin a hétfői orosz-csecsen tűzszüneti egyezménnyel messze maga mögött hagyta legfőbb riválisát, a kommunista Gennagyij Zjuganovot, tegnapi csecsenföldi útjával pedig - nem kizárt - végérvényesen bebiztosította győzelmét a három hét múlva esedékes elnökválasztáson. Hacsak... És ez a legfőbb gond Oroszországban. Mert hiába van szinte abszolutisztikus elnöki rendszere, számtalan példa bizonyítja, hogy a civil és egyenruhás kiskirályok akkor verik át az államfőt, amikor akarják. Az ország nagy, mire a hír Moszkvába jut, az elnöknek már csak a magyarázkodás népszerűségromboló feladata marad. Jelcin saját baklövései is számosak, így hát valami egészen szenzációs dologgal kellett kirukkolnia a vészesen közeledő voksolás előtt. Több jelből ítélve - és éppen a fentiekben vázolt visszás állapotok miatt - a Kreml nyilván komoly konspirációs munkát végzett, s ezúttal a „hátulról mellbe" taktika tökéletesen bevált: Jelcin egy nagygyűlésen azzal döbbentette meg hallgatóságát, hogy még a választások előtt Csecsenföldre akar látogatni. Munkatársai az aggódóknak és kétkedőknek addig-addig bizonygatták, hogy ez eltökélt szándéka, míg a beszédtéma immár az. elnök biztonsága, a látogatás várható időpontja lett. A hadsereg forrón ajánlotta az otthon maradást, de azért a hadvezetés utasította a Csecsenföldön állomásozó erőket: legalább Groznijt „takarítsák ki". Közben pedig suba alatt elkészült a csecsen vezér, Zelimhan Jandarbi jev és kísérete moszkvai látogatásának terve. Huszárvágás volt ez a javából. Jelcinnek és bizalmasainak sikerült olyan csereakciót tető alá hozni a csecsenekkel, amely mindkét fél számára tiszta haszon. Hogy mit jelent most Jelcinnek, az nyilvánvaló. Jandarbijevnek pedig nem kevesebbet, mint de facto hivatalos elismerést Moszkva részéről: ő a csecsenek elnöke, egyenrangú tárgyalópartner. Ez erősíti honi pozícióit is, hiszen - bár bizonyos vonatkozásokban radikálisabb, mint meggyilkolt elődje volt - tekintélye a legerősebb klánok és fegyveres csoportok körében messze elmarad Dudajevétől. Többek között emiatt érték a csecseneket az utóbbi időben érzékeny veszteségek, hiszen az egyes csoportok saját szakállukra cselekedtek. A szombaton remélhetőleg érvénybe lépő tűzszünet a csecseneket lélegzetvételnyi időhöz juttatja, rendezhetik soraikat az újabb összecsapások előtt. Mivelhogy a csecsen konfliktusnak távolról sincs vége. Ami most zajlik, az csak porhintés. Jelcin győzni akar, Jandarbijev pedig hagyja őt, majd megkéri az árát. Az sem kizárt, hogy kívánságlistáját a Kreml már meg is kapta - és elfogadta. Csakis ezzel magyarázható, hogy - legalábbis ezt állította mindkét fél - most szóba sem került Csecsenföld jövőbeni státusa. Nincs az a naiv ember, aki ezt elhinné. A porhintésre azért van szükség, hogy június 16-ig Jelcin még nyugodtan hajtogathassa: Csecsnya Oroszország szerves része, és az is marad. Jandarbijev pedig dicsekedhet: úgy állította meg a vérontást, hogy semmit sem adott cserébe. Szószegővé sem vált igazán, bár Dudajev halála után véres bosszút ígért és azt, hogy ezzel a bűnöző orosz kormányzattal semmi szín alatt sem áll szóba. Ennyi „engedményért" igazán nem kell szégyenkeznie, hiszen eddig Jelcinek is gazembereknek, terroristáknak, útonállóknak és gyilkosoknak nevezték, példás büntetésekkel fenyegették őket. És most szünet! Jelcin fogadhatja a külföldi gratulációkat és a honi voksokat, közben pedig reménykedhet: az örömbe nem sok üröm vegyül. Bizakodhat, hogy politikai ellenfeleitől eltérően az egyszerű választópolgár nem fogja neki, a béketeremtőnek felhánytorgatni: másfél évvel ezelőtt éppen ő robbantotta ki a háborút, ő volt az a rövidlátó politikus, aki bedőlt a vérszagot fogott tábornokoknak, és elhitte nekik, hogy napok alatt rendet teremtenek Csecsenföldön. Közben pedig törheti a fejét, mit tesz, ha tényleg győz. Mert a csecsenek biztos, hogy nem adják fel több évszázados harcukat az oroszok ellen, biztos, hogy nem mondanak le függetlenségi törekvéseikről. Mint ahogy az is biztos: ha újra harc lesz, akkor az eddiginél sokkal kegyetlenebb. Az orosz hadvezetés máris vérig van sértve, nem egykönnyen nyeli le a mellőzést. Hiszen Gracsov védelmi miniszter ott sem lehetett a tárgyalásokon, a Csecsenföldön állomásozó parancsnokok is csak másodkézből kaptak információkat, a tűzszüneti utasítást viszont egyenesen az elnöktől, méghozzá éppen akkor, amikor felettébb elégedettek voltak magukkal Bamut bevétele után. Vajon ők mit fognak kérni cserébe az ideiglenes szófogadásért? AHOGY ÉN LÁTOM Hogyan lett a csodagyerekből tudatlan felnőtt? Ha abból indulnánk ki, hogy a hetedfél évvel ezelőtti fordulatot megelőző negyven esztendőben aki élt és mozgott, az mind politikai továbbképzésre járt, akkor a papírforma szerint most több millió zseniális politikusnak kellene benépesítenie az 5,5 millió lakosú Szlovákiát. Ehhez képest az derült ki az egyik jó nevű közvélemény-kutató intézet, a FOCUS felméréséből, az ország lakosságának mindössze 17 százaléka van tisztában azzal, hogy például milyen a Szlovák Köztársaság választási rendszere. A megkérdezettek többsége vagy rossz választ adott, vagy nem restellte beismerni, hogy nincs vele tisztában, mi rejlik a kérdés mögött. Félreértés ne essék, én nem azon szomorodtam el, hogy kiderült: a lakosság döntő hányada a reggeli kávé elfogyasztása közben nem alkotmányjogi tanulmányokat böngészik, illetve esténként nem a modern politológia klasszikusait tanulmányozza egykét órácskában és rendszeresen. Meggyőződésem, hogy még ajegfejlettebb és legnagyobb múltú nyugat-európai demokráciák lakosságára sem jellemző ilyen buzgalom. Az emberek többsége örül, hogy meg tudja szerezni a mindennapi kenyeret, így minél kurtább, mondjuk, egy pártprogram (és minél inkább leegyszerűsíti a súlyos kérdésekre adott válaszokat), annál valószínűbb, hogy a plebsz a „füle közé szed" valamit belőle. A FOCUS felmérésének közzététele után elsősorban azért szomorodtam el, mert a Magyar Koalíció rokonszenvezőit csak egy hajszál választja el attól, hogy sereghajtók legyenek a legeslegalapvetőbb politikai ismeretek mértékét tükröző listán. Nálunk rosszabb helyezést csak egyetlen párt, a Munkásszövetség rokonszenvezői értek el. Öt párt, a Demokrata Párt, a Demokratikus Unió, a Szlovák Nemzeti Párt, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Demokratikus Baloldal Pártja szimpatizánsainak nagyjából 30-35 százaléka tudott helyes választ adni erre a kérdésre: „Meg tudná mondani, milyen Szlovákia választási rendszere?" Ez nagyjából elfogadható arány, és azt is tükrözi, hogy e pártok rokonszenvezőinek úgy egyharmada valószínűleg tudatosan, ismeretek birtokában és reális „érdekei mentén" tünteti ki bizalmával az adott politikai erőt. Mečiar Demokratikus Szlovákiáért Mozgalma (nagyot ugorva lefelé) 13,4 százalékkal a hatodik helyen van, a Magyar Koalíció pedig 7,5 százalékkal a nyolcadikon. Kissé hátborzongató ez a szomszédság, különösen ha figyelembe veszünk más, korábbi közvélemény-kutatási eredményeket is, amelyek cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a miniszterelnök a nemzetnek azokban a rétegeiben tarol, amelyek (nemcsak politikai képzettség szempontjából) a legkevésbé iskolázottak. Ott ér el jó eredményeket, ahol az emberek bonyolult kérdésekre egyszerű válaszokat várnak. Ott, ahol humuszba hull a populizmus magva. Nekünk, magyaroknak ezernyi lehetőségünk van arra, hogy megideologizáljuk, de akár még tisztességesen meg is magyarázzuk, hogy politikailag miért olyan aluliskolázott ez a kb. 600 ezres lélekszámú társadalom. Érvelhetünk a történelem irántunk tanúsított mostohaságával, érvelhetünk azzal, hogy génjeinkből kifolyólag mi ilyen beállítottságúak vagyunk, a tény azonban tény marad, közösségünkre nem az jellemző, hogy környezetünkben tolonganának a jól képzett és előrelátó, mindig a legalkalmasabb stratégiát és taktikát választani tudó politikusok. Ebbe nem lenne szabad belenyugodnunk. Amikor leírom e szót, hogy „politikus", nem a pártközpontokban nyüzsgőkre gondolok, hanem azokra a „terepi" emberekre, akik képesek lennének (ha tömegesen lennének) alternatívát jelenteni a meglevő pártokban (sokszor indokolatlanul) bebetonozódottakkal szemben. Tudjuk, hogy Mečiar milyen jelszavakkal bűvölte el az ország politikailag Iegiskolázatlanabb, így legcsodaváróbb rétegeit. Ha teszik, ha nem, módszerei sokszor némely szlovákiai magyar politikusokéira emlékeztetnek, akiknek tehetségéből nem sokkal telik többre, csak az „aki magyar, az velünk tart" szajkózására. Az országban úgy alakult a helyzet, hogy a kisebbségi magyarság nemzetiségi alapon volt kénytelen a politikában megszerveződni. Ezzel azonban egyetlen politikusnak sem lenne szabad visszaélnie. Negyven év alatt sok százezer ember abszolválta a politikai iskolák legkülönbözőbb fokozatait, és sokan már-már azt gondolták, hogy aki elvégezte a Foxi Maxi-egyetemet, az mind politikai csodagyerek. Az utóbbi években kiderült, hogy az ilyen típusú politikai oktatás a kisegítő iskolák színvonalát sem éri el. Új nemzedéke nő fel a szlovákiai magyarságnak, és nekünk mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a politikai képzettséget illetően se legyünk Mečiarék szomszédai.