Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-28 / 123. szám, kedd

1996. május 31. BELFÖLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ

Ó M A MAGYAR KÖNYVHÉT ALKALMABOL: Sütő András is dedikál Dunaszerdahelyen A dunaszerdahelyi Akadémia Könyvesház, a Csemadok Területi Válásztmánya és a Csallóközi Értelmiségi Fórum jóvoltából jeles erdélyi írók lesznek Dunaszerdahely vendégei a Magyar Könyvhét alkalmából. Május 31-én, pénteken 16.00 órakor az Akadémia Könyvesházban a mai magyar irodalom élő klasszikusa, Sütő András dedikálja Anyám könnyű álmot ígér, Engedjétek hozzám jönni a szavakat és Csipkerózsika ébresztése című műveit. A Kortárs Magyar Galéria és a Csemadok házában 17.30 órakor kezdődik beszélgetés az íróval. Június l-jén, szombaton 11.00 órakor ugyancsak az Akadémia Könyvesházban Domokos Géza dedikálja Esély I. Kötet, Visszaemlékezéseim 1989-92 elnevezésű kötetét. Június 3-án, hétfőn 16.00 órakor Kallós Zoltánnal találkozhatnak az érdeklődők az Akadémia Könyvesházban, ahol Ez az utazólevelem, valamint Balladák könyve című munkáit dedikálja. Este fél hatkor pedig a Kortárs Magyar Galéria és a Csemadok házában beszélgetés lesz Kallós Zoltánnal. (aye) X. KODÁLY NAPOK Az országos felnőtt énekkari verseny eredményei Vasárnap fejeződött be Galántán a jubile.umi, X. Kodály Napok gazdag rendezvénysorozata, melynek keretében ismét sor került az immár hagyományos országos felnőtt énekkari versenyre is. A Kodály Napok eseményeire még visszatérünk rovatunk hasábjain, addig is azonban ismertetjük olvasóinkkal a kórusverseny eredményeit. Aranykoszorús minősítést kapott a zsűri dicséretével: - a komáromi Concordia Vegyeskar - a galántai Kodály Zoltán Daloskör - az érsekújvári Amadea Női Kamarakórus Aranykoszorús minősítésben részesült: - a párkányi Stilla Pectus női kamarakórus - a nyitrai Pedagógiai Főiskola Magyar Tagozatának Kórusa - a füleki férfikar - a dunaszerdahelyi Vox Camerata kamarakórus • - a somorjai Híd Vegyeskar KODÁLY NAPOK | KODÁLYOVE DNÍ GALANTA, 1996. V. 17-26. Ezüstkoszorús minősítést szerzett: - a pelsőci női kar - a zselizi Franz Schubert Vegyeskar - a zselizi Voces Selyzienses kamarakórus Bronzkoszorús minősítést kapott: - a tornaijai vegyeskar - az ipolynyéki vegyeskar - a pozsonyeperjesi Kis-Duna vegyeskar - a zsérei Zoboralja Nőikar. Pályázati felhívás A Szlovákiai Magyar írók Társasága mellett működő „Pegazus Baráti Társaság" pályázatot hirdet a VI. PEGAZUS-TALÁLKOZÓN való részvételre, melyet a középiskolás korú költők és írók számára szervez 1996. augusztus 28-31. között Komáromban. Pályázni a következő négy kategóriában lehet: 1. VERS (mind kötött formájú, mind szabad verseket lehet küldeni) 2. SZÉPPRÓZA, DRÁMA 3. TANULMÁNY, KRITIKA 4. MŰFORDÍTÁS (az eredeti szöveget mellékelni kell!); A beküldött munkák terjedelme legkevesebb öt - kettes sorközzel gépelt - oldal legyen! A pályaműveket három (géppel írott!!!) példányban az alábbi címre kell eljuttatni: PEGAZUS'96 Polgár u. 10/32. 945 01 KOMÁRNO Beküldési határidő: 1996. június 15. A pontos cím, telefonszám és életkor feltüntetése nélkül a pályázat érvénytelen!!! Kérjük a magyar szakos pedagógusokat, hogy pályázati felhívásunkat Ismertessék a diákokkal, és ösztönözzék őket műveik beküldésére! Köszönjük! Továbbá kérjük mindazokat a magánvállalkozókat, intézményeket, akik-amelyek elismerik anyanyelvünk ápolásának illetve rendezvényünk szükségszerűségét, hogy - reklámért cserében - támogassák találkozónkat! Jelentkezésüket szintén a megadott fenti címen várjuk! Előre is köszönjük! A szakmai zsűri döntéséről július 31-ig levélben értesítjük a pályázókat, akik közül a legtehetségesebbeket várjuk a hagyományos, kultúrműsorral színesített találkozónkra. A szervezők RECENZIO KIS NYELVŐR Vannak-e nyelvünkben fölösleges idegen szavak? Nyelvművelésünk azokat az idegen szavakat nevezi fölöslegesnek, amelyeknek van azonos jelentésű magyar megfelelőjük. Eszerint nem fölösleges idegen szó például a rádió, az aszfalt, a beton, a film, a hormon, az alumínium, mert az általuk jelölt fogalmak megnevezésére nincs más szavunk. Fölösleges viszont mondjuk a zootechnikus, mert van rá jó magyar szó: az állattenyésztő, a bicikli, mert mondhatjuk kerékpár-hak, a dialektus, mert jó szó rá a nyelvjárás, a grammatika, mert van magyar megfelelője: a nyelvtan, a bilingvizmus, mert nem mond többet, mint a" magyar kétnyelvűség szó stb. Érdekes, hogy maga a nyelvészeti szakirodalom is hemzseg a látszólag fölösleges dialektus-tó\, grammatiká-tói, bilingvizmus-tó\ és egy sereg hasonló szótól. S a bicikli is egészen jól érzi magát nyelvünkben, semmi jel nem utal arra, mintha „fölöslegessége" miatt ki akarna szorulni a nyelvhasználatból. Hasonlóképpen élnek és virulnak még az olyan vulgárisnak számító idegen szavak is, mint a sparhelt, a spájz, a hózentráger vagy a vekker, nem zavarja őket, hogy „fölöslegesek", pedig van magyar megfelelőjük: a takaréktűzhely, az éléskamra, a nadrágtartó, az ébresztőóra. Tudjuk, hogy minden nyelv gazdaságosságra törekszik: hogy lehet mégis, hogy annyi „fölösleges" szót megtűr? S hogy lehet, hogy például a kisebbségi magyarok nyelve még sokkal több „fölösleges" szót tartalmaz, hiszen nyelvművelőink egy része szerint nincs olyan szlovák szó, amelynek ne volna jó magyar megfelelője. Mit keres akkor nyelvhasználatunkban a válenda ('heverő'), a poliklinika ('rendelőintézet'), a csínzsák ('bérház, tömbház'), a bandaszka ('marmonkanna') és a többi? Ennek csak az lehet az oka, hogy ezek a szavak - mégsem fölöslegesek. Nem, mert a beszélők meglévő szükségleteit elégítik ki. Sok idegen szót a beszélők egy része azért használ, hogy műveltségét fitogtassa. Ez ugyan erkölcsileg elítélendő dolog, viszont mégis reális szükséglet, amelyet a nyelv kielégít. Más beszélők esetleg azért használnak idegen szavakat, hogy a kívülállók ne értsék, miről beszélnek. Az illemtan szempontjából ez sem valami szép dolog, viszont ettől függetlenül létezik, s a nyelv e szükséglet betöltésére is alkalmas. A nyelv ugyanis minden embert egyformán kiszolgál: a szerényet éppúgy, mint a fennhéjázót, az őszintét éppúgy, mint a hazugot, a tudóst éppúgy, mint a tudálékoskodót. És persze kiszolgálja azokat a kétnyelvű magyarokat is, akiknek hamarabb jut eszükbe a c sínzsák vagy a poliklinika, mint a tömbház vagy a rendelőintézet, mivel az előbbieket hallják maguk körül s használják ők is, amikor szlovákul beszélnek. Meg kell még említeni azt is, hogy sok esetben akkor is használatos egy-egy fölöslegesnek tartott idegen szó, amikor e mögött nincs semmiféle erkölcsileg elítélhető szándék. A bicikli vagy a spájz szó használatával aligha akarja valaki műveltségét fitogtatni vagy eltitkolni mások előtt mondanivalóját. Egyszerűen e szavaknak más a stílusértéke: bensőségesebbek, természetesebbek, közvetlenebbek - vagy egyszerűen megszokottabbak -, mint választékos köznyelvi megfelelőik - legalábbis azok számára, akik használják őket. Egy szónak a stílusértékét pedig nem lehet rendeletileg megváltoztatni. Erre nem képes sem akadémia, sem nyelvrendőrség. Mi következik mindebből? Természetesen nem az, hogy nyelvművelésünknek biztatnia kellene a beszélőket az idegen szavak nyakló nélküli használatára, vagy éppen támogatnia kellene az olyan, nem éppen dicséretes tulajdonságok kifejlődését, mint amilyen a hanyagság, a tudálékoskodás vagy az őszintétlenség. Arról sincs szó, hogy kötelező volna lelkesedni az ilyen tulajdonságok nyelvi megnyilvánulásai láttán. Viszont annyira szeretnünk kellene az igazságot, hogy tudomásul vegyük: fölösleges idegen szó nincs, mert minden olyan nyelvi elem, amit a beszélők használnak, valamilyen szükségletet elégít ki: vagy a hatékonyabb kommunikációnak, vagy a beszélők valamilyen más törekvésének a szolgálatában áll. Az, hogy az emögött megbúvó magatartásról nekünk mi a véleményünk, természetesen nem mellékes körülmény, csak éppen semmi köze a nyelvészethez. LANSTYÁK ISTVÁN VEGH FERENC - DR. SZENASSY ARPÁD: BŐS Az Amadék ősi földje Könyvkiadásunk (ezen belül is a helytörténet-írás) gazdag termése manapság szinte áttekinthetetlen. Tehát, majdani?) bibliográfusainknak lesz(l) dolguk épp elég a jövőben. S már itt is az asztalomon egy szerzőpáros figyelemre érdemes kis falutörténete, amely, Végh Ferenc - Dr. Szénássy Árpád: Bős címmel, a Komáromi Nyomda és Kiadó, Honismereti Kiskönyvtára sorozat 11. füzeteként jelent rrffeg, 1995-ben. „Beus, terra jurisdictionis Reginalis": így említi egy 1270-es keltezésű oklevél Bőst, ezt a mai 5000 lakosú, csallóközi nagyközséget. Már a pengevékony (16. old.) kis füzet alcíme - Látnivalók - is jólesően sejteti a mondanivaló várható tartalmát. De a szerzőpáros nemcsak „látnivalót" kínál a könyvecske lapjain, hanem a szűk terjedelem ellenére: szól a legfontosabb „tudnivalókról"! is. Az első három oldalon Bős rövid prehistóriáját és a korábbi évszázadok tömör összefoglalását kapja az olvasó. „A kora római korból eredő temetője is bizonyítja, hogy már akkor lakott hely volt, és később a határánál húzódott a híres Limes Romanus." De azt is megtudhatjuk, hogy „Ez a hajdani besenyő település 1264-től az Amadék birtokába került, amikor a család a községet adományul kapta IV. Béla királytól." Az első írásos dokumentumok, oklevelek és későbbi feljegyzések Beys, Bess, Beus, Böős és Bős (Gabčíkovo) alakban említették annak a községnek a nevét, amelynek korábban az Üchtritz-Amade, a Nagy, a Katona és a Szikora családok voltak a birtokosai. S a folyamatos változások egyik fontos bizonyítéka, hogy Habsburg Ottó - a Nemzetközi Páneurópa Unió elnöke - 1995-ben a község díszpolgára lett. Bős azon kevés helységeink közé tartozik, ahol a népszaporulat, például a dualizmus korától (1880-ban 2228 fő), napjaink (1995-ben 4948 fő) látványosan emelkedik. Bős község legújabbkori történetének örökségtisztelő jelenét - az 1995-ben megtartott címerünnepséget is - bizonyára megörökítik majd a „krónikák". Az árvízvédelem alcím alatt a két szerző említést tesz a pusztító árvizekről (1850, 1862, 1876, 1878) és kronológiai rendbe állítja a Dunamenti község és a régió mindennapjait (is) befolyásoló, korabeli vízmentesítési (1267, 1426), árvízvédelmi (1845 Csallóközi Vízszabályozási Társulat) és folyamszabályozási (1885, 1886-1896) kísérleteket, illetve munkálatokat. De azt is megtudhatjuk, hogy „Ma az árvízvédelmet minden szempontból biztosítja a bősi vízierőmű". Én ehhez azért hozzátenném, hogy ez a „víziszörny", bizonyítható hozadékai? mellett, ugyanennyi veszélyt! is rejteget magában. Bizonyára a terjedelem szűkének tudható be, hogy a falu természeti viszonyait, mindössze kilenc (9) sorban rajzolják meg a szerzők. Mindezért azonban kellően kárpótolja az olvasót a bősi Műemlékek-ről szóló nyolcoldalasfejezet, amelyben a helyi „látnivalókat" kellő alaposság: gal és szakértelemmel mutatja be a két helytörténész: Végh Ferenc és dr. Szénássy Árpád. A kis füzetből az is kiolvasható, hogy Bős legfontosabb műemlékei (Antiochiai Szent Margit-templom, Amadé-kastély, Nagyvarjaspusztai kastély, Zsinagóga) és szobrai (Szent Antal, Szent Nepomuki János, Szent Vendel, Szűz Mária, Pieta, az I. és a II. világháború és a holocaust emlékműve), fontos építészeti és kultúrtörténeti örökségként megóvásra és átadásra érdemes értékeket jelentenek. Könyvecskénk utolsó fejezetében, Bős közéleti és szellemi nagyjai - felfigyeltető - gyorsfényképen jelennek meg előttünk. A lexikális tömörséggel megírt miniportrék (II. József - a „kalapos király", Amadé Antal - költő, Amadé Antal - író, Amadé László - költő, dalszerző, Amadé Tádé - zongoraművész, Üchtritz Emil 1848-49-es honvéd ezredes, Waldstein-Wartenburg János - bölcsész- és jogi doktor, az MTA igazgató tagjai, író) Németh László intelmét juttat(hat)ják az eszünkbe, hisz' olykor „Restek vagyunk a bőség számbavételében" - s mindez az olvasót további elmélyült búvárkodásra ösztönözheti. Mert egyre valószínűbb, hogy „(...) az eltört idők üvegén át már csak fénytörések árán vezetnek odavissza a sugarak, (...)" - ám, ha vágyunk rá, érzékelhetjük, még! léteznek. A bősi önkormányzat anyagi támogatásával napvilágot látott kis helytörténeti füzet ismeretközlő, gyarapító szándéka mellett a falusi turizmust is jól szolgálhatja. S abbéli hitünkben pedig megerősít, hogy a HONISMERET - önismeret! (is). A szerzőpáros könyvecskéjét a felhasznált irodalom jegyzéke zárja; s Budai László 18 kivitelezett fotója (2 színes, 16 fekete-fehér), továbbá 1 térkép és 1 alaprajz, valójában a „bősi látnivalókra" irányítják rá szétszór(ódot)t figyelmünket. VÖRÖS PÉTER