Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-15 / 112. szám, szerda

1996. május 15. OKTATAS ÚJ SZ Ó 9L Megszűnik a magyar tagozat A Nagykürtösi Járási Tanügyi Hivatal már bejelentette: a tanu­lók alacsony létszámára való te­kintettel a jövő tanévtől meg­szünteti a bussai közős igazgatá­sú alapiskola magyar tagozatát. A szülői értekezleten a hivatal il­letékese finoman jelezte a szülőknek, hogy a szlovák okta­tási nyelvű iskolába való átíra­tással gyermekeik jövőbeni érvé­nyesülési esélyeit növelik, de ­tette hozzá diplomatikusan - a szülőknek maguknak kell dönte­niük csemetéik további sorsáról. Az iskola igazgató-helyette­sétől, Alaksa Aladárnétól meg­tudtam, hogy jelenleg az alsó ta­gozatot 14, a felsőt 12 tanuló lá­togatja. Véleménye szerint az 1.­4. évfolyam megmaradhatna, problémát csak a felső tagozat jelent, mivel néhány gyerek, ro­mákról lévén szó, a hatodik, he­tedik osztályból marad ki, meg­csappantva az amúgy is ala­csony létszámot. Mint Alaksáné elmondta, a magyar tagozat öt pedagógusából négyen marad­hatnak és a szlovák iskolában taníthatnak majd, egynek pedig az i polyva rbói magyar alapisko­lában kínálnak helyet. Úgy tűnik, most már csak az a kérdés, miként határoznak a szülők. Szlovák iskolába íratják át gyermekeiket? Esetleg a Bus­sától 20 kilométerre fekvő var­bói magyar iskolába fogják járat­ni? A kisiskolások esetében szó­ba jöhetne a közelebbi óvári egyházi iskola is, de arrafelé nem igazán jó a buszközleke­dés. A maga negyvenegynéhányas diáklétszámával az ipolyvarbói magyar alapiskola kilátásai sem a legrózsásabbak. (Élén magya­rul nem tudó igazgató áll - olyan furcsaság, amely sajnálatos mó­don egyre kevésbé számít ritka­ságnak.) Ha netán valamilyen oknál fogva megpecsételődne a varbói iskola sorsa is, az óvári egyházi kisiskola nyakán is szo­rul a hurok, hiszen nem lenne hová járniuk felsőbb évfolyam­ba az itteni magyar gyerekek­nek. Visszakanyarodva a bussai is­kola magyar tagozatához, nem hallgatható el, hogy felszámolá­sa egy régóta tartó, lassú folya­mat végkifejlete, amelyhez a magyar szülők is jócskán hozzá­járultak, amikor gyermekeiket szlovák iskolába adták. Bussán és a vonzáskörzetébe tartozó te­lepüléseken - egy kivételével ­ötven százalékos és ennél is na­gyobb arányban élnek magya­rok, az idén mégis csak két szem gyereket írattak a magyar tagozat első osztályába. A bus­sai iskola történetét jól ismerő pedagógusbarátom elmondotta, hogy az elmúlt rendszerben több igazgató is váltotta egy­mást az iskola élén, de vélemé­nye szerint a magyar tagozat helyzete akkor volt a legstabi­labb, amikor szlovák nemzeti­ségű igazgató irányította az összevont alapiskolát. A magyar nemzetiségű igazgatók csak ab­ban jeleskedtek, hogy gyerme­keiket szlovák iskolába járatták. Ők aztán igazán nem tudták ­de bizonyára nem is akarták ­meggyőzni a szülőket az anya­nyelvű iskola előnyeiről. Nem csoda, hogy a szülők elbizonyta­lanodtak, és egyre többen adták gyermeküket szlovák iskolába. Egy azonban biztos: a bussai iskola magyar tagozatának alsó évfolyamait megszüntetni sem­miképpen sem indokolt. Ha Medvén 3 gyerekkel működhet szlovák oktatási nyelvű iskola, vidáman működhetne a 14 ta­nulós bussai alsó tagozat is. An­nál is inkább, mivel pénztelen­ség ide vagy oda, minden jel ar­ra vall, hogy a Szlovák Nemzeti Párt és az általa befolyásolt ok­tatási minisztérium továbbra sem mondott le a Szlovák isko­lát minden dél-szlovákiai telepü­lésnek! jelszó megvalósításáról. Tehát lesz még itt jó pár, a med­veihez hasonló miniiskola, miért ne lehetne Bussán is? Különö­sen, ha az ottani magyar szülők - ha más nem, a 14 érintett kis­diák szülei - is úgy akarnák. (bodzsár) Folytatódik az agymosás Bartolomej Kunc képviselő (SZNP) szerint a nemzetiségileg vegyesen iakott területeken élő szülők 86 százalékának meggyőződése, hogy a szlovák nyelv és a történelem államnyel­ven történő oktatása „az egyet­len lehetőség arra, hogy a gyere­kek már az iskolai éveik alatt megtanuljanak szlovákul". Nem tudni, hogy a fentieket pártja sajtótájékoztatóján nyilat­kozó Kunc úr és elvbarátai mikor kérték ki az érintett polgárok vé­leményét. Gyanítom, hogy ezt nem tették meg, s az idézett szá­mot is ők találták ki. A képviselő úr nyugodtan mondhatott volna akár 99,9 százalékot is, itt ugyanis nem a valós addatokon van a hangsúly, hanem valami egészen máson. Köztudott, hogy tavaly a szülők határozott ellenállásán megbukott az ún. alternatív ok­tatás bevezetése, holott az okta­tási minisztérium akkori felméré­sei szerint a magyar szülők több mint 20 százaléka kifejezetten igényelte ezt az oktatási formát. (Ez is híven jelzi a minisztérium adatainak hitelességét.) A minisztérium persze nem adta fel a kormányprogramban is megfogalmazott célt. Elkészült az új verzió, most már román mintára: Szlovákia valamennyi iskolájában a szlovák nyelvet és a történelmet szlovák nyelven kell oktatni! Már szóba sem jö­het a választás lehetősége. A mi­nisztérium javaslata akár enged­ménynek is tekinthető, hiszen a tavaly, javasolt négy-öt helyett idén már csak két tantárgyat kel­lene államnyelven tanulniuk a magyar gyerekeknek. Sőt, való­jában csak egyet, mert a szlová­kot, bármily hihetetlenül is hang­zik, eddig is szlovákul oktatták. Igaz, hogy jobbára magyar nem­zetiségű pedagógusok, és a tár­ca szemében ez is szálka. A kér­dés csupán az, hogy miért éppen a történelmet pécézték ki és akarják a szlováknyelv-oktatás segédeszközévé degradálni. Azok számára, akik figyelemmel követik a hazai politika történé­seit, persze teljesen világos, hogy itt nem a szlovák nyelv ha­tékonyabb elsajátításáról van szó. Ha az volna a cél, az oktatá­si tárca illetékesei nem hagynák a fiókban pihenni a Skabela-Bó­na-féle szlováknyelv-oktatási módszer tervezetét. Az igazi cél: a viszonylag kompakt szlovákiai magyar iskolarendszer megbon­tása és fokozatos felszámolása. A történelem szlovák nyelven történő oktatásának bevezetése pedig azt célozza, hogy a szlová­kiai magyar diákok ne tanulhas­sanak magyar történelmet. Ma még ugyanis, minden ellenkező híresztelés ellenére, van le­hetőség a magyar történelem oktatására, csupán a pedagógu­son múlik, hajlandó-e élni vele. Tervezetével épp ezt a lehetősé­get akarja megtorpedózni a ha­talom. Nyilvánvaló, hogy szlovák nyelven a történelemszakos pe­dagógus aligha tart majd átszel­lemült előadást Szent István ál­lamalapításáról, Hunyadi Má­tyásról, a reformkorról vagy a szabadságharcról. Marad a fel­tehetően Matica slovenská ihlet­te új tankönyv, amelyből a ma­gyar gyerek számára egyér­telműen kiderül, hogy ősei em­beri mivoltukból kivetkőzött mar­talócok voltak, akik az öldöklé­sen, rabláson és elnyomáson kí­vül semmihez sem értettek. Ha valaki netán abban bízna, hogy a történelem feláldozásá­val a többi tantárgy magyar nyelvű oktatása megmenthető, alighanem téved. Az illetékesek, várhatóan arra hivatkozva, hogy a magyar iskolák növendékei­nek szlováktudása az addigi in­tézkedések ellenére sem megfe­lelő, további tantárgyak szlovák nyelvű oktatását irányozzák majd elő. Intő jel lehet, hogy az 1994-ben kiadott nyolcadik osz­tályos földrajzkönyv (fő témája: Szlovákia földrajza) magyar nyelvű változata a mai napig nem jelent meg. Felvetődhet persze a kérdés, hogy az oktatási törvény módosí­tásának olyan formája, amely kötelezővé tenné a kétnyelvű ok­tatást, elfogadásra kerülne-e a parlamentben? Illúzióink - az előzményeket ismerve - , még akkor sem nagyon lehetnek, ha Mečiar kormányfő mind a Ma­gyar Koalíció képviselőinek, mind a szívéhez közelebb álló Gyimesi-féle mozgalom ve­zetőinek ígéretet tett, hogy az is­kolákban minden marad a régi­ben. Ő már ezelőtt is ígért ezt­azt. Úgy tűnik, hogy a szlovákiai magyarság önvédelmi harcának újabb fordulója előtt áll. Csak re­mélni lehet, hogy ezúttal is szilár­dan helytáll. Ehhez azonban a szülők, pedagógusok és minden érintett átgondolt és határozott fellépése szükségeltetik. PELLE ISTVÁN Megjelent a KATEDRA májusi száma A vezércikkben Berényi József, a Katedra Tár­saságtagja fejti ki gondolatait a diákok közt ész­lelhető vagyoni különbségek negatív hatásáról. Csáky Károly, az ipolysági Fegyverneki Ferenc Egyházi Iskola igazgatója az autonóm iskola éle­tét meghatározó programról ír. Liszka József, aki jelenleg ösztöndíjas kutatóként Münchenben dolgozik, cikkében azt hangsúlyozza, mennyire fontos, hogy a diákok az iskolában megismerjék saját régiójuk történelmét és kultúrtörténetét, de ugyanilyen fontos, hogy megismerjék a szülőföldjükkel szomszédos szlovák és magyar­országi tájegységek kultúráját is, azt keresve, ami összeköt. Sidó Zoltán, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a beíratá­sok kapcsán az érsekújvári régió magyar alapis­koláinak statisztikai adatain és azok általánosít­ható összefüggésein keresztül ad képet a tanu­lók létszámának alakulásáról. Szinek Gizella, a komáromi Selye János Gimnázium tanára a ki­sebbségi oktatásügy svájci gyakorlatát ismerteti. Varga Frigyes az autonóm iskolák rendszerének működésével és irányításával foglalkozik írásá­ban. Az Embernevelők rovatban Csicsay Alajos ezúttal Szombath Károllyal, az ógyallai művésze­ti alapiskola zenetanárával beszélgetett. A lap képriportot közöl a kassai iparista napokról és bemutatja a Nyitrai Pedagógiai Főiskola Hunga­risztikai Tanszékének Mécs László Irodalmi Szín­padát. A szakmai rész a fizika, matematika, bio­lógia, magyar nyelv, valamint az angol és a né­met nyelv oktatásával foglalkozik. Aki tökéletesen megtanult kínaiul, az már kínai? A Národná obroda február 9-i számában Martin Hric ismertette Augustín Marko és Pavol Marti­nický Szlovák-magyar kapcsola­tok - történelem és jelenkor c. tanulmányát. Recenzióját saját életéből vett példákkal toldotta meg, melyek közül a következő ragadta meg a figyelmemet: „Bol­dogult apám nemegyszer emle­gette, miként került a teljesen szlovák Ochtinából Rozsnyóra, a magyar gimnáziumba - szlovák gimnázium nem volt. Mukkanni sem tudott magyarul, a termé­szetrajzot például biflázta ma­gyarul, anélkül, hogy értette vol­na, és a népszámláláskor... tulaj­donképpen már magyar volt, mi­vel tökéletesen beszélt magya­rul. Nem kellemes számomra az a gondolat, hogy bizonyos elkép­zelések szerint köteles lennék magyarnak vallani magam, mivel „apanyelvem" (nem anyanyel­vem, mert anyám Mostarban született cseh nő volt) az apámra kényszerített magyar nyelv volt." Hát ez bizony eléggé feje tete­jére állított gondolat. Mert mit is állít a szerző az édesapjáról? „...már magyar volt, mivel töké­letesen beszélt magyarul". Jó­magam a gimnázium felső osz­tályait - 1945 után magyar gim­názium nem lévén - szlovák gimnáziumban végeztem, két egyetemen tanultam és szerez­tem oklevelet szlovák nyelven, szlovák nyelven szigorlatoztam a pozsonyi Komenský Egyete­men. Tanulmányaim során anyanyelvi szinten sajátítottam el a szlovák nyelvet, amelyet az­tán évtizedeken át magyar taní­tási nyelvű gimnáziumban taní­tottam, ám soha, egyetlen pilla­natra sem jutott az eszembe, hogy szlováknak valljam ma­gam, amiért tökéletesen beszé­lek szlovákul. Lehet, hogy a min­den logikát nélkülöző fenti kö­vetkeztetés („már magyar volt, mivel tökéletesen beszélt ma­gyarul") a mozgatórugója a je­lenlegi szlovákiai oktatáspoliti­kának is? Ha a magyar anya­nyelvű diákok tökéletesen fog­nak beszélni szlovákul, akkor már automatikusan szlovákok­ká lesznek? Hogyan is írta Mar­tin Hric a továbbiakban? „Nem kellemes számomra az a gondo­lat, hogy ...köteles lennék ma­gyarnak vallani magam." Nos, biztosíthatom Hric urat, hogy ne­künk, szlovákiai magyaroknak sem kellemes az a gondolat, hogy „kötelesek lennénk" szlo­vákoknak vallani magunkat. Re­méljük is, hogy - bár már volt rá példa a történelemben - ezt so­ha senki nem fogja kérni vagy követelni tőlünk. Enélkül is már meglehetősen kényelmetlenül érezzük magunkat itt, a szülőföl­dünkön - a nyelvtörvény, az ún. alternatív oktatás bevezetésé­nek erőltetése, kulturális intéz­ményeink következetes, terv­szerű elsorvasztása és sok egyéb, ellenünk irányuló intéz­kedés miatt. -stt­Megjegyzések egy verseny margójára Rendszeres látogatója vagyok a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenynek, jelene és jövője szívügyem, ezért szeretnék a rendezvény­hez néhány javító szándékú megjegyzést fűzni. 1. A versenynek immár hagyományosan Rima­szombat ad otthont. Ne is fontolgassuk, hogy má­sutt is meg lehetne tartani. Ennek a régiónak is kell egy országos jellegű magyar rendezvény. 2. Tekintettel arra, hogy a verseny Tompa Mihály nevéhez fűződik, illő lenne, ha az ő műveit is előad­nák. A bevezetőként elszavalt vagy befejezésnek szánt, a mának is üzenetet hordozó költeményt (A madár fiaihoz, A gólyához, Levél egy kibujdosott ba­rátom után stb.) hivatásos (hazai vagy magyaror­szági) művésznek kellene előadnia, akitől az iskolá­sok is tanulhatnának. 3. A versenyzők két verssel készülhetnének az országos döntőre, melyek közül az egyik köte­lezően Tompa-mű lenne. 4. A pedagógusok és az érdeklődők számára szakmai szemináriumot lehetne rendezni az iroda­lomtanítás módszertani kérdéseiről vagy akár a Tompa-témakörben. Az utóbbira jó alkalmat kínál a költő születésének jövőre esedékes 180. évfordu­lója. 5. Az országos verseny résztvevői - tekintet nél­kül elért helyezésükre - kis Tompa-jelvényt kaphat­nának, amelyet büszkén viselnének az iskolájuk­ban. Egy ilyen központi versenyen való részvétel már önmagában rangot jelent 6. Ne feledjük sem a versenyen, sem a sajtóban elmondani, melyik versenyző honnan, melyik isko­lából érkezett. 7. Az eredményhirdetés alkalmával és a sajtó­ban közöljük a versenyzőt felkészítő pedagógus ne­vét. Legalább ennyit megérdemel a tanár is; ez a minimum. 8. Évente felmerülő kérdés: használjanak-e az előadók mikrofont vagy sem? Megítélésem szerint: igen! Zavaró ugyanis, ha a hátsó sorokban ülők csak szófoszlányokat hallanak egy-egy produkció­ból, elsősorban a kicsinyekéből. 9. Nem szerencsés megoldás egyetlen napon le­bonyolítani az összes versenyszám döntőjét. Ez ki­merítő mind az előadók, mind a hallgatók számára. 10. A zsűrit célszerű lenne évente cserélni. A bí­ráló bizottság tagjai között helyet kaphatnának pe­dagógusok is. 11. Miért hiányzik a verseny rendező szerveinek sorából az oktatási minisztérium? (A Kazinczy Na­pokon ott van!) TANKÓ LÁSZLÓ Országos Pedagógiai Intézet Ĺ JÓ HÍR Az Idén Újdelhiben júli­usban megrendezésre kerülő nemzetközi mate­matikai diákolimpián a Szlovákiát képviselő hat­tagú csapatnak magyar tagja is lesz: a búcsi Var­ga Tamás, a komáromi Selye János Magyar Ok­tatási Nyelvű Gimnázium most érettségiző diákja, aki tavaly az ausztráliai nemzetközi fizikai diáko­limpián is sikeresen sze­repelt. Tamásnak ezúton kívánunk sikeres érett­ségit, eredményes felvé­teli vizsgát és jó szerep­lést az indiai nemzetközi versenyen. II. Katedra Napok A Katedra Alapítvány 1996. május 24-én és 25én második alkalommal rendezi meg Duna­szerdahelyen a Katedra Napo­kat. Helyszín: péntek - Hotel AGS Dunstav, Priemyselná 4; szombat - a Jednota székházá­nak nagyterme, Obchodná 790. A rendezvény pénteken 16.00 órakor kezdődik és szombaton, a Bihari Szállóban 16.30 -kor adott ünnepi fogadással zárul. A program fő pontjai között szere­pel a Katedra egyéves munkájá­nak értékelése és több, az ön­kormányzat és az iskola viszo­nyát taglaló előadás. Részletes tájékoztatás a köv. címen kap­ható: Katedra, Hlavná 23, 929 01 Dunajská Streda, tel.: 0709/529 554. Országos óvópedagógiai nap A Szlovákiai Magyar Pedagó­gusok Szövetsége Ovópedagógi­ai Társasága és Pedagógiai Inté­zete országos óvópedagógiai szakmai napot rendez 1996. május 18-án Komáromban, a Tiszti Pavilon dísztermében, a következő programmal: 9.00 Megnyitó 9.15 A szlovákiai magyar óvodák helyzete Szigeti László parla­menti képviselő 11.00 Hagyományőrzés anyanyelvi nevelés Zilahi Katalin, Bene­dek Elek Óvónőképző Főiskola, Sopron 12.00 Emlékplakett átadása 12.30 Kóka Rozália előadó­művész műsora 13.15 Zárszó LANSTYAK ISTVÁN: Kétnyelvűségi alapfogalmak 14. A NYELVEK KÖZÖTTI FUNKCIOMEGOSZLAS NYELVI KÖVETKEZMÉNYEI. A nyelvek közötti funk­ciómegoszlás egyik fontos nyelvi-nyelvlélektani kö­vetkezménye az, hogy a kétnyelvű beszélők nyelvis­merete a két nyelvben nem azonos. Nyilvánvaló, hogy ha a kisebbségi beszélők valamelyik színtéren csak a többségi nyelvet használhatják (pl. a hadse­regben vagy a munkahelyükön), az e területekhez kapcsolódó *nyelvi regisztereik is csak a többségi nyelvben lesznek kellően kifejlődve. Ebből követ­kezően az illető színterekhez kapcsolódó témákról anyanyelvükön vagy egyáltalán nem lesznek képe­sek kommunikálni (s ilyenkor az egymás közti tár­salgásban is a többségi nyelvre váltanak), vagy pe­dig nyelvhasználatuk erősen magán fogja viselni a többségi nyelv hatását. - Hasonlóképpen ha a be­szélők valamely színtéren csak az első nyelvüket használják (pl. a családban vagy az egyházban), nem várható el tőlük, hogy az e színterekre jellemző témákról másodnyelvükön is ugyanolyan folyékony­sággal tudjanak beszélni. - Az előzőekből követ­kezően a kétnyelvűek eltérő nyelvi ismerete objek­tív okokra visszamenő tény, s ezért teljességgel in­dokolatlan az a többségiek részéről gyakran előfor­duló szemrehányás, hogy a kisebbségi beszélők nem ismerik kellően a többség nyelvét. A nyelvis­meret az iskoláskoron túl a nyelvhasználat gyakori­ságának a függvénye, s ezért értelmetlen, sőt em­bertelen dolog azt követelni, hogy a kétnyelvűek azokon a területeken is rendelkezzenek ismeretek­kel és jártasságokkal, amelyeken az adott nyelvet nem használják.

Next

/
Thumbnails
Contents