Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-10 / 83. szám, szerda

1996. április 10. BELFÖLD - GAZDASÁG ÚJ SZ

Ó 835 I NÉHÁNY ADALÉK AZ ANYANYELVI OKTATÁS SAJÁTOSSÁGAIHOZ 120 ÉVE SZÜLETETT Nyugtalanító körlevél Valóban szlovák nyelven kell megírni a magyar anyanyelvi iskola pedagógiai tanácsának üléséről a jegyzőkönyvet? Logikátlan, bürokratikus kívánság lenne ez, mert a tanácskozás anyanyelven folyik. Ráadásul hiteles sem lenne. Úgy illenék, hogy az a feljebbvaló, aki irányítja vagy ellenőrzi a magyar anyanyelvi iskolákat, értsen magyarul. Összhangban az Alkotmánnyal, amelynek 34. cikkelyében a (2) b/ bekezdésben ez áll: a nemzeti és etnikai kisebbségnek joga Vön arra, hogy anyanyelvét használhassa a hivatalos kapcsolattartásban. Az iskolai-iratok egy része az oktatásügy felettesekkel, a tanfelügyelőkkel való hivatalos kapcsolattartás írásbeli eszközének minősíthető. Az Alkotmány 34. cikkelye a kisebbség számára jogokat szavatol, ugyanakkor a végrehajtó szervek és az egyes tárcák állami alkalmazottai számára kötelességeket támaszt. Adott esetben kötelesség lenne úgy szervezni a közoktatást, hogy a fent említett jog gyakorlására lehetőség nyíljék. A magyar anyanyelvi iskolák irányító szerveiből és a tanfelügyelői hálózatból a magyarul tudó szakembereket nem lenne szabad kirekeszteni, kihagyni. Sőt, az Alkotmánnyal összhangban az lehetne a szerepük, hogy lehetővé tegyék a jog gyakorlását. Mert mire való az olyan jog, amely nem érvényesíthető? Van néhány olyan iskolai irat, mint például a bizonyítvány, amelyet az anyanyelvi iskolában is célszerű két nyelven megírni: államnyelven és anyanyelven. Ez az anyanyelvi iskolából kikerülő diákok széles körű érvényesülését szolgálja. De az anyanyelven tanított órák tananyagának a megjelölését ugyan miért kellene két nyelven vezetni? Nyugtalanít bennünket az a körlevél, amelyet az oktatásügyi minisztérium felelős dolgozójának nevével a közelmúltban kaptak meg a középiskolák, melyben hangsúlyozzák: az államnyelvről szóló törvény értelmében az iskolai iratokat államnyelven kell vezetni. Ugyanilyen szűkszavúan közli ezt az állítást az Új Szó 1996. április 3-án az OKTATÁS című rovatban az olyan paragrafusok, cikkelyek és utalások között (a 3. pontban), amelyek a Szlovák Köztársaság jogrendjében az anyanyelvi oktatásra vonatkoznak. Bár a bevezető részben azt olvashatjuk - és ez megnyugtató -, hogy alkotmányos jogot nem korlátozhat alacsonyabb rendű jogszabályozás, tanácsos a 3. pontot kibővíteni. A tisztánlátás érdekében nem árt, ha tudatosítjuk és az államnyelvről szóló törvény 4. paragrafusának (3) bekezdése mellé rakjuk fejünkben az Alkotmány 6. cikkelyének (2) bekezdését. Ez utóbbi kimondja, hogy az államnyelven kívül más nyelvek használatát a hivatalos kapcsolattartásban egy külön törvény szabálySzza. Jelenleg tehát joghézag van, mert az a törvény még nem készült el. Ilyenkor helyes, ha az iskola vezetője és az oktatásügyi felettesek is az Alkotmányt tiszteletben tartva járnak el. A joghézag nemcsak azokat a hivatalokat érinti, ahol a nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok' intézik az ügyeiket, hanem az anyanyelvi iskolákat is, amelyek a kisebbség alkotmányban szavatolt művelődésügyi intézményei. Bízunk abban, hogy rövidesen megszületik az a törvény, amely részletesen szól arról, hogy a nemzeti kisebbségek használhatják anyanyelvüket a hivatalos kapcsolattartásban, így az anyanyelvi iskolákban készült iratokban is! Az anyanyelvi oktatásra vonatkozó paragrafusok között az Új Szó a 6. pontban a 222/1993-as minisztériumi rendelet 5. paragrafusát is idézi, amely a pedagógusok szakmai alkalmasságára vonatkozott. Ez a rendelet ebben a formában már nem érvényes, úgy módosították, hogy az 5. paragrafus (2) bekezdését kihagyták. Az új minisztériumi rendelet száma 41/1996, ez év január 26-án adták ki és 1996. március l-jén lépett hatályba. Olyan időket élünk, amikor anyanyelvünk ápolása, védelme komoly kihívás. Nemcsak az iskolában, hanem a tömegtájékoztatásban is. Nemcsak a pedagógusok felelőssége nőtt meg, hanem a tollforgatóké, a színészeké, a bemondóké, a fordítóké is. Az Új Szó OKTATÁS rovatában április 3án napvilágot látott fent említett írásában kifogásolható nyelvi szempontból néhány szó és szókapcsolat. Helytelen az „iskola előtti intézmény" szókapcsolat, valamint a „gyermek korösszetétele" és az „ügyek megoldásában történő részvételéhez való jog". Sajnálatos, hogy éppen az anyanyelvi oktatással kapcsolatos írásban fordulnak elő ilyen hibák. HECHTANNA A szerkesztőség megjegyzése: Az írásban kifogásolt, anyanyelvi oktatásra vonatkozó paragrafusok az Együttélés Központi Irodája által készített kiadványból származnak, amelyeket változtatás nélkül közöltünk. Kétnyel vűségi alapfogalmak 11. ANYANYELV. Laikusi körökben való roppant népszerűsége ellenére a kétnyelvűség-kutatók nem szívesen használják az anyanyelv műszót, s kétnyelvűség! helyzetben inkább az *első nyelv kifejezést alkalmazzák helyette. Ennek fő oka a szó erős érzelmi töltése lehet (a tudományos műszavaknak érzelmileg semlegesnek illene lenniük, sem pozitív, sem negatív értékítéletet nem volna szabad tartalmazniuk), de hozzájárulhat ehhez az anyanyelv fogalmának többféle értelmezhetősége is (igaz, a helyette használt első nyelv kifejezés értelmezése sem egyöntetű). Mégsem küszöbölhető ki az anyanyelv szó használata - és főként értelmezése - még tudományos kontextusban sem, mivel az olyan fontos területeken használatos, mint amilyen a népszámlálás vagy a közoktatás. Az ENSZ-dokumentumokban érvényesülő felfogás szerint az anyafiyelv az a nyelv, amelyet az egyén leggyakrabban használt otthon gyermekkorában, még akkor is, ha jelenleg nem használja. Az anyanyelv rendszerint az első nyelv, a mit a beszélő gyermekkorában megtanult. S mivel a gyermekkel általában édesanyja van a legszorosabb kapcsolatban, a gyermek többnyire őtőle tanul meg beszélni, s így az anyanyelv rendszerint valóban az a nyelv, amelyet a beszélő az édesanyjától sajátított el. AZ ANYANYELV-MEGHATÁROZÁS SZEMPONTJAI. Tove Skutnabb-Kangas, a kérdés kitűnő ismerője, az anyanyelv meghatározásának négy ismérvét különbözteti meg: 1. eredet (=az elsőnek megtanult nyelv); 2. nyelvtudás (=a legjobban beszélt nyelv); 3. funkció (=a leggyakrabban használt nyelv); 4. azonosulás/azonosítás (=az a nyelv, amellyel az illető beszélő azonosul, ill. amellyel őt mások azonosítják). - A szerző szerint a nyelvtudás és a funkció szerinti meghatározás nyújtja a legtöbb lehetőséget a hatalmi többségnek az anyanyelv fogalmával való visszaélésére. Ha ugyanis sikerül olyan körülményeket teremteni, hogy a kisebbségi beszélők egyre kevesebb *színtéren használhatják anyanyelvüket, sőt azt nem is áll módjukban tökéletesen elsajátítani, a többségi hatalom arra hivatkozva, hogy a kisebbséghez tartozó nagy része a többségi nyelvet jobban beszéli és gyakrabban használja, mint a kisebbségit, „kinyilváníthatja", hogy a kisebbségi beszélőknek már a többségi nyelv az anyanyelvük. - A szerző az ilyen manipulációk elkerülése érdekében az anyanyelv meghatározásában a származás és az azonosulás szempontjainak együttes figyelembe vételét tartja a legmegfelelőbbnek; eszerint az anyanyelv az a nyelv, amit az ember elsőnek tanult meg, s amellyel azonosul. AMBIVALENS ANYANYELV. Az anyanyelv-meghatározás különféle kritériumainak ismeretében nem nehéz elképzelni olyan esetet, amikor egy és ugyanaz a beszélő más-más anyanyelvűnek minősül attól függően, hogy melyik kritériumot vesszük figyelembe. Pl.: azok a gyermekek, akik otthon a szüleiktől a magyart sajátítják el első nyelvként, s utána szlovák óvodába és iskolába járnak, szlovák nyelvi dominanciára tesznek szert, így az eredet kritériuma alapján magyar, a nyelvtudás kritériuma alapján szlovák anyanyelvűek. Amennyiben szlovák többségű településen laknak, előfordulhat, hogy majd minden színtéren és beszédhelyzetben a szlovák nyelvet használják, így a funkció kritériuma szerint is szlovák anyanyelvűek. Ám a döntő tényező mégiscsak az azonosulás: amennyiben e beszélők nem tartják magukat kétanyanyelvűnek, hanem csak az egyik nyelvvel azonosulnak, az általuk választott nyelvet kell anyanyelvüknek tartanunk. LANSTYÁK ISTVÁN Gyurkovits Ferenc Gyurkovits Ferenc születésének 120. évfordulójára rendezett kiállítást március 19-től a Nógrádi Galéria. A budapesti származású festőművész 1913-ban telepedett le Losoncon. Ezt megelőzően Budapesten végezte el a mintarajziskolát, majd Párizsban tanult Co/aross/nál aktot rajzolni, elvégzett egy grafikai - rézkarc - kurzust és a Julién Akadémiát látogatta, végül Münchenben volt 0. Seitz és F. Defregger tanítványa. Münchenben megnősült, műtermet nyitott, s úgy tűnt, révbe jutott, amikor felesége tragikusan korai halála közbeszólt. Ekkor egy losonci barátja meghívta, hogy ezzel is segítsen neki vigasztalódni. A kellemes környezet, barátságos új ismerősök jó benyomást tettek a 34 éves művészre. Nemcsak portrérendeléseket kapott Losoncon, hanem új életkedvet is: megismerkedett Hermann Irmával, akit 1913ban feleségül vett, és attól kezdve Losonc közkedvelt és megbecsült polgáraként itt élt 1968-ban (92 éves korában) bekövetkezett haláláig. Gyurkovits Ferenc Losoncon élénk társadalmi éjetet élt s azt lehet mondani, ő honosította meg itt a képzőművészeti kultúrát. Nemcsak azzal, hogy eleget tett a polgárok megrendeléseinek, hanem s főleg - azzal, hogy 1921-ben egyik alapító tagja és Flache Gyula elnök mellett a titkára lett a Szlovenszkói Művészek Egyesülete nevű társulásnak. Ennek tagjaként részt vett csoportos kiállításokon, illetve 1921-ben Losoncon elsőként rendezett önálló kiállítást a Vigadóban. Az évek során az Egyesület több tagja is kiállított itt. Ő hívta meg Losoncra Rudnay Gyulát, akivel az I. világháború alatt Besztercebányán mint tartalékos tiszttel ismerkedett meg, s a háború után Rudnay két évet töltött Losoncon. A város szempontjából másik fontos tevékenysége a tanítás volt. Tehetséges fiatalokat tanított magánúton festeni. A hazai képzőművészet több kiemelkedő egyéniségét indította el pályáján. Az ő vezetése alatt tette meg első lépéseit az alkotói pálya felé Szabó Gyula, Fischer Ernő, Gandl László, Reiner István, Chriszt Vilmos, Winkler Oszkár és mások. A helyi megbecsülésről tanúskodik, hogy több hivatalos megrendelést is kapott a város elöljáróságától, illetve az egyháztól. Egyik legismertebb munkáját a város megrendelésére készítette az 1849-es losonci tűzvész egyik drámai jelenetéről. A nagyméretű alkotásról a helyi sajtón kívül a pozsonyi és prágai magyar lapok is beszámoltak. A mindennapi élet témái azonban jobban érdekelték. Előszeretettel örökítette meg festményein a losonci vásárok színes forgatagát, kedves jeleneteit. Ez festői szemléletében is változást jelentett. Elhagyta a müncheni korszakára jellemző sötét, barnás színvilágot, és a kor ízlésének megfelelő impresszionista zsánerképeket festett. A két világháború közti időszak élénk kulturális mozgása, a sok kiállítás már a második világháború után nem tért vissza. Gyurkovits Ferencnek egyetlen önálló kiállítása volt 1955-ben, a 80. születésnapját megelőző évben. 1966ban a Szlovák Képzőművészek Szövetségének küldöttsége ugyan ünnepélyesen fölköszöntötte, mint a szövetség legidősebb tagját, de kiállítást nem rendeztek a 90 éves alkotó műveiből, sem Pozsonyban, sem Losoncon. 1968-ban bekövetkezett halála óta születése 100. évfordulójára készült először kiállítás, 1976-ban a losonci kultúrházban. Az 1980-ban létesült Nógrádi Galéria a művészre születésének 110. évfordulóján rajzkiállítással emlékezik. Az évfor dulóra nagyszabású kiállítást tervezett a galéria. Magángyűjtőktől és állami gyűjteményekből - Szlovák Nemzeti Galéria, besztercebányai Állami Galéria stb. - kiegészítve a losonci gyűjteményt. A pénzhiány azonban és az a tény, hogy a kiállítóhelyiségeken osztozni kell a Nógrádi Múzeummal, kissé összeszorították a kiállítás kereteit. Végeredményben csak a Nógrádi Galéria gyűjteményéből történt válogatás: négy helyiségben 96 alkotást helyezett el Szabó Kinga, a kiállítás rendezője. Az olaj-, akvarell-, pasztellképek és ce ruzarajzok bravúros festőkészségű alkotóról vallanak. Gyurkovits Ferenc kiváló technikai tudással művelte mindezeket a művészi zsánerek mindegyikében. A kiállított alkotások az arcképtől és önarcképtől a csendéleten és tájképen keresztül a zsánerképig mutatják be Gyurkovits mester széles alkotói profilját. Ezen belül a figyelmes látogató a XX. század stílusváltásait is követheti a setét tónusú müncheni képektől a világo sabb színvilágú, posztimpresszionista piaci jelenetekig. A fent említett nehézségek következtében nem kerülhetett sor Gyurkovits egyházi témájú képeinek bemutatására, melyek közt akad néhány nagyon szép, eredeti alkotás. Mindezek ellenére a május 10-éig megtekinthető kiállítás szép, élvezetes keresztmetszetét mutatja Gyurkovits Ferenc művészetének, aki a losonci művészeti élet doyenjeként marad meg emlékezetünkben. SZ. H. K. Pályázati felhívás A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület és a kaposvári Iparművészeti Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet képző-, iparművészeti, kézműves pályázatot hirdet a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából az országon belül és kívül minden magyar nemzetiségű fiatal számára, aki középfokú intézmény nappali tagozatos tanulója. A pályázat célja A honfoglaláskori magyarság forma-és motívumkincsének fölelevenítése, tárgykultúrájának, viseleteinek felidézése, a korabeli anyagok, alkotói eljárások alkalmazásával, valamint ezek felhasználása korunk felfogását tükröző képző- és iparművészeti alkotásokban és kézműves munkákban. A pályázat területei I. Képző- vagy iparművészeti alkotás, amely kötődik a honfoglalás szellemiségéhez, merít annak forma- és motívumkincséből anyagra, technikára vonatkozó megkötés nélkül: rajz, festmény, grafika, kisplasztika, kerámia, textil, ötvösmunka, fotó stb. II. Korabeli kézműves munkák, viseletek, szerszámok, fegyverek, harcos jurtája berendezési tárgyainak stb. elkészítése. Általános feltételek és tudnivalók: Egy pályázó legfeljebb 3, kiállításon, pályázaton eddig még nem szerepelt, sajtóban nem közölt munkával vehet részt. (A sorozat külön darabnak számít!) A pályázat nem jeligés! A munkákat kiállításra kész állapotban kell beküldeni, a mű címének, valamint méret, anyag, technika, szerző nevének, lakcímének feltüntetésével. A kiállításra nem került pályamunkák 1996. július l-ig átvehetők az iskolában. Külön kérésre - postai utánvéttel - visszaküldjük. A kiállításra elfogadott alkotások bemutatási jogát a szervezők 1996. december 31-ig fenntartják, valamint a kiadványban történő megjelentetés a sokszorosítás jogát is a megjelölt időpontig. Azt követően a művek a fent leírt módon visszakérhetők. A pályaművek beküldési határideje: 1996. április 20. Cím: Iparművészeti Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet, 7400 Kaposvár, Szántó u. 11. A szervezők az elfogadott munkákból 1996. május 17én kiállítást rendeznek Kaposvárott. A kiállítás anyagát bemutatják a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület magyar őstörténeti találkozóján és magyar történelmi iskoláján 1996. augusztus 11-től 18-ig. Díjak pályázati területenként - Fődíj: 10 napos egyéni vagy csoportos balatoni kirándulás - l-l MII. díj: pénz-és tárgyjutalmak - Különdíjak: (pl. szakközépiskolai ösztöndíj a helyi intézményben) Alternatív fesztivál Komáromban A művészi másság elfogadtatása és megértetése mindig nehéz feladat. A hagyományok elfogadott ápolásán túl a kor szellemét hűebben tükröző művészi kezdeményezések kérnek kifejezési lehetőséget. A Vertigo Art Stúdió egy éve alakult meg hat taggal (Cselényi Árpád, Farkas Roland, Fecsó Szilárd, Fehér Sándor, Molnár Gábor, Vida Ferenc). A csoportosulás a multimediális művészetek bemutatását és népszerűsítéséttűzte ki célul. Eddigi működésüket gyakori összejöveteleik és szeptemberi alkotótáboruk fémjelezte. Legmarkánsabb rendezvényükre, az Art Maneuver I. Alternatív Művészeti Fesztiválra 1996 márciusában került sor Komáromban, melyen meglepően sok érdeklődő vett részt. A változatos műsor megpróbált hatni a jelenlévők valamennyi érzékszervére; vizuális, akusztikus, literális és egyéb élményeket nyújtva. A fesztivál nyitóműsoraként a lévai Bárka Színpad mutatkozott be. Újváry László rendezésében Tom Topor egyfelvonásosa a sikeres témaválasztásnak és a kiváló szereposztásnak is köszönhette nagy sikerét. A konceptuális művészettel foglalkozó Mato Kmeť HLUK (ZAJ) c. igényesen kidolgozott audioinstaNációját mutatta be. Ezt követte a Vertigo alapítótagjainak „szédületes" (vertigo = szédülés) happeningje és innen kezdve már ők vitték a prímet. Az irodalmunkba hanyag eleganciával „betsúszott" Tsúszó Sándor dekódolatlan robothangját Fehér Sándor, Szűcs Enikő és egy tucatnyi önkéntes Tsúszó-tisztelő spirituálisán idézte meg. (Itt emelnénk ki, hogy külön figyelmet érdemeltek Tsúszó Sándor Firenzében készült, eddig ismeretlen aktképei, melyeket a jogutódlás elévülése után Bruno Locci műterme állított ki a fesztivál keretében.) Ezután két performance következett: Mészáros Ottó a hely specifikumára építve mutatta be új előadását, míg Szűcs Enikő TV-sucker c. jelenetében a médiákat abszorbeálta teljes „testbedobássaľ. Kis szünet után Rónai Péter „versdegenerátora" lépett működésbe, mely után a YOUTH HOSTEL együttes adott egyórás koncertet, akik a videotechnika adta lehetőségeket használták fel a képzőművészet és a zene ötvözésére. A fesztivál főműsorával párhuzamosan kiállítás volt a Vertigo-csoport tagjai és a meghívott alkotók műveiből. Cselényi Árpád Fehér Sándor verseire komponált térbeli installációi és mobil projekciója; Vida Ferenc „képtelen" képtára és akciófestészete; Szabó Szilárd dimenzióból denaturált zsúfolt vetületei; Fecsó Szilárd „dorzális" pillanatkép-sorozata; Farkas Roland meghökkentő látszögű testfragmentumai; Téglás Attila „önfestőgépe" és „natúr felvágottja"; Boráros Henrik meditatív reflexiói; mind arról tettek tanúbizonyságot, hogy a világnak számtalan, kevésbé ismert szemléleti és szemlélési módja van, melyek feltárása egy érdekes kalandba vezeti mind az alkotót, mind a befogadó szemlélőt. A kiállítás megtekintői nemcsak néma tanúi voltak a művészeti megnyilvánulásoknak, hanem aktív részesei is: az alkotásokat megtapogathatták, „beleülhettek", „beleléphettek", hozzáfesthettek, sőt, egy esetben meg is kóstolhatták! A fesztiválról elmondható, hogy a multimediális és experimentális művészetek csaknem valamennyi jelentősebb ágazata képviseltette magát. Míg a fiatalok rendszerint fogékonyak az újra - ők tették ki a közönség abszolút többségét -, az idősebb műkedvelőknek általában csak evés közben jön meg az étvágyuk (azaz csak miután levetkőzték a beléjük idomított előítéleteiket). A Vertigo-csoport tevékenysége kétségkívül gazdagítja a hazai kulturális életet, teret nyújtva a háttérbe szorított alternatív kezdeményezéseknek. Hallunk még róluk! VARGA GYÖRGY *