Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-04 / 80. szám, csütörtök

S} ÚJ szó OLVASOINK OLDALA 1996. április 4. Tisztelt szerkesztőség! Egy-egy rendszeres véradó évente 3-4 alkalommal ajándékoz vért. Az 1996-os év első szervezett véradása nálunk február 6-án a faTsang kezdetére esett, amikor Ebed és Nána délceg legényei, férfiai Érsekújvárott a kórház véradó osztályán adták le az életmentő cseppeket. E férfiak mindegyike többszöri véradó. A jubileumi véradók között volt Nagy Dániel e.bedi lakos, aki éppen ebben akkor szerezte meg a koronázó, királyi 50-szeri véradó számot. Jani Magda, az ebedi Vöröskereszt elnöknője kitűnő ebédet biztosított a vasútállomás „Motorest" ebédlőjében. A szeretet, az adakozás, a jótékonyságot szorgalmazó szerény farsangolás, az adok és kapok fogalmak megtelítődnek örömökkel. A véradók kezében szorongatott Bálint napi ajándék képeslap valóban most ezeket a férfiakat illeti. HAJTMAN KORNÉLIA Nána . Krónikus gyomorrontásom nehezen múlik, mert egészségem rovására még mindig csak az ügyeskedők pénztárcája dagad. Északi, déli és keleti szomszédaink gyomorsüllyedése krónikus és még csak meg sem közelítette a mélypontot. A Dunától északra ilyesmiről szó sem lehet. A hatalom „decentralizálása" érdekében lesz itt annyi (szellem)járás ináč okres, hogy ha északról lekiáltanak, délen egyből kiesik a kő a hasunkból. A régiók mítoszával etetik a választópolgárokat. Már előre látom, hogy például kialakul politikailag egy járásszékhely, erőszakszervezetekkel ellátva, és vele párhuzamosan ne adj isten, még két települést gazdaságilag felpörgetnek. Ez minden. Ezért az egész felhajtás. SZŐLLŐS IMRE Nemesócsa Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat Is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. AZ ÉLET SZÍNHÁZA ÉS A NYELV ÚJ SZÓ. 1996. II. 29. Nyelvünk tisztaságáért Néhány napig gondolkodtam azon, hogy szóra méltassam-e Dusza István cikkét, amely reagáláskéntjelent meg a Nyílt levél a színházakhoz c. cikkemre. Nagyon sok kultúrember(?) gratulált szóban és telefonon is, amiért nyíltan felháborodtam a színházi előadás vulgáris szavain. Nem tehettem meg tehát, hogy ne válaszoljak. Bárki meggyőződhetett arról, hogy a rendező nem törekedett a kulturált nyelvhasználatra. Ezt a darabot így nem lett volna szabad előadni. Dusza István szerint a darab tartalma „félelmetes erkölcsi aktualitással gazdagodik", „ugyanis amerikai katonák állomásoznak a magyarországi Taszáron". Előttük a szovjetek voltak ott. Hogy azok milyen „szalonképes" és „kulturált" módon élősködtek ott mint „felszabadítók", és a szovjet szocialista életmód védőbástyái, arról nem kívánok látni, hallani meg olvasni sem, hiszen bőségesen átéltem, átéltük nálunk Komáromban is. Ne akarja nekem meg másoknak bebeszélni Dusza István sem, hogy annyira kulturálatlanok a harci feladatokkal megbízott amerikai katonák - a taszáriak is -, hogy békeidőben „a beszélt nyelv igenis egyik fő jellemzője a katonai hierarchiában iskolai végzettségük (műveltségük), hadászati képzettségük alapján rangsorolt katonáknak", mert „legtöbbjük alsó középosztálybeli és szegény családnak gyermeke". Ejnye! Ejnye! Ha szegény családból származik valaki, akkor már műveletlen is? Ezek szerint Szlovákia lakosságának többsége még műveletlenebb, mert szegényebb, mint az amerikai harci alakulatok katonái és szülei? Az ilyen következtetés abszolút helytelen, mert a kulturáltság nem a gazdagság velejárója nálunk sem, máshol sem. Nem vagyok ellenzője a vendégrendezőknek, de nagyon nem értek egyet azzal az állítással sem, hogy „manapság színházaink már létezni sem tudnának a magyarországi vendégrendezők nélkül." Bárki meggyőződhetett arról, hogy nagyon sok színvonalas rendezéssel előadott színdarabot láttunk szlovákiai rendezőinktől a jókaisok és a tháliások előadásában. Dusza úr nem érti, „miért csupán a színpadon kétségtelenül elhangzó trágár szavak" háborítanak fel engem. Ez valótlan állítás. Elítélendőek a rádióban, a televízióban és máshol is elhangzó trágár szavak, mert ezek ocsmányosítják félve féltett magyar nemzeti anyanyelvemet. Elfogadom részben Dusza István azon állítását, hogy „alacsony fokú saját mindennapi jogtudatunk". Szerinte szolgalelkűek vagyunk. Ehhez azonban nagyban hozzájárult hosszú évtizedeken a hivatalos kultúrpolitika, tehát az újságíróink is jelentősen. A kultúra házában nincs helye annak, hogy „milyen lappangó indulatok feszülnek a durva szavakban, a trágár szóhasználatban". Amire nincs szükségünk, ne reklámozzuk, mert a rossz példák sokaságából néhány példaértékű, követendővé is válhat. Nem akarok látni a színpadon vagyonszerzés céljából megtervezett és kivitelezett bestiális gyilkosságokat szadista hajlamú emberekkel még maketteken megjátszva sem, gyilkossággal párosuló kéjelgő nemi erőszakot és egyéb gonoszságokat. Nem akarok hallani a színházban, a rádióban, a televízióban magyar nyelvemet gyalázó, prostituáló szavakat. Végezetül még annyit, hogy a Semmi és végtelen c. darabhoz hasonlót sem akarok látni és hallani. Ha valakinek az ilyen tetszik, ám lelke rajta. Ki mint él úgy ítél - lehetséges - de ne tehessen semmit annak érdekében, hogy a rossznak követői legyenek mások is. KOVÁCS JÁNOS Komárom A mai újgazdagokról Honoré de Balzac igazi neve Ballsa volt. Sohasem volt ne mes. Nem ő volt az egyetlen, aki nem létező nemesi elődeivel kérkedett. Az antik világban, aki érvényesülni akart, legalább egy nimfát híresztelt az ükanyjának. Se vége, se hossza a hasonló eseteknek. Beethoven például a „van" szavacskát, amely a hollandoknál semmiféle kék vért nem jelentett, felhasználta arra, hogy mindenki higyje, neki is hét szilvafás ősei vannak. Ma valamirevaló emberként csak az jön számításba, aki gazdag. Akinek pénze van. Aki tehetős, mint hajdanán a hétökrös gazda. A többi ember tömeg: nulla. Az állami költségvetés burkoltan „nem produktív" egyénekről is szól. Balzac alakjai életre keltek. A pénz arisztokráciája. Tőkések, gyárosok, pénzváltók, vállalattulajdonosok, bankárok. Kamattal, beruházással, ingatlannal számolnak. Üzérkednek váltókkal, adóslevéllel. Van mérleg, részvény, biztonsági kötvény, melyet lehet eladni és megvenni. A pénz tébolya ez. Úgyszólván hadgyakorlat; ki a kíméletlenebb, rámenősebb. A nagyobb funkcionáriusok feleségei is vizslatnak. Megszállta őket a pünkösdi láz. Kereskedelmi képességgel felvértezve ráléptek a gazdasági élet csatamezejére. A piacgazdálkodás újkori eposszá nőtte ki magát: csakhogy nem hősökről, hanem kalózokról szól. Forralják, vegyítik, keverik a fortélyokat, csapdákat, fondorlatokat, mint lehetne sokszoros milliomossá válni a legrövidebb idő alatt. Elzengik a pénz himnuszát a hiedelemtől megkótyagosodva, hogy szelvényvágó krőzusok lesznek. Mesebeli burkuskirályok. Olyiknak közben füstbe megy a remény: kihűlnek, megdermednek a veszteségben. Gémberedett ujjal firtatják az apróhirdetést, hogy munkára találjanak. A pénz, ez az a rettenetes sav, maró lúg, amely molekulákig szétroncsolja a becsületet, a humanitást. A pénz csapodár, jön, hiteget és illa-berek-nád, elillan. Vannak most is Rastignac-féle csavaros észjárású spekulánsok, akik a privatizációs szerződések ellenére elbocsátják a munkásokat, az alkalmazottakat. Ezek „kolonccá" minősítve a munkanélküli segéllyel megnövelik az állam költségeit. Ahogy az angolnák, ezek a Rastignacok is átsiklanak, átcsuszamlanak a törvény rejtekajtóin és hézagjain, a törvény meggondolatlanságain. Nagy ehetnékkel egymás után két vállalatot is lenyelnek, de egyikért se fizetnek, hogy később mindkettőt eladják egy külföldi nábobnak. Addig pedig a sokgyermekes családoknak, a nyugdíjasoknak, rokkantaknak a betört ablak beüvegezése, az elromlott mosógép megjavítása, vagy nagyobb lábbeli vásárlása a serdülő gyereknek, szinte katasztrófa. LEHOCKYTERÉZ Pozsony Kóbor ebek harca - velünk Manapság divatját éli a kutyatartás. Hűségével, szolgálatával családtagként számít. Jobb körökben a törzskönyvezett, az ún. pedigrés ebek divatosak. A vélemények megoszlanak, kialakul a kutyapárti és az azokat nem kedvelők csoportja. A hűséges, szófogadó kutyák akár törzskönyvvel, akár anélkül, az őket megillető bánásmódban részesülnek. Ellenkező esetben jaj annak a szegény kutyának... Kutyának sem való élet vár rájuk, éheznek, fáznak és közben gazdát kertesnek. Sajnos ilyenekkel van teli a város, a falu, az erdő. Jómagam csak ezeknek a kóborló kutyáknak a volt gazdiait marasztalom el. Dicséret azoknak, akik valamiképp segítenek rajtunk. Dolgunkat igenis megkeserítik ezek a kóbor ebek. Az időjárás megtréfál bennünket, de akkor is tagadhatalanul itt a tavasz. Mivel az autóbuszjáratok a rossz gazdasági helyzet miatt megritkultak, sokunknak egyetlen közlekedési eszközévé vált a kerékpár. A két keréken gördülőknek, nemcsak az autósokkal kell megbirkózniuk útjuk során hanem a kóbor kutyahaddal is! A dunaszerdahelyi Jednota közlekedési park bejáratát kutyahűséggel őrző ebek kimondott agresszivitással fejezik ki a kerékpár iránti nemtetszésüket. S ezáltal veszélyeztetik az arra haladókat! Én kutyapárti vagyok, de ezek az állatok akkor kedvesek és aranyosak, ha szájkosárral pórázon vagy éppen biztos, zárt kapun belül vannak! Ezúton kérem a fent említett vállalatot, hogy tegyen meg mindent, hogy ne az egyik korábbi lapszámban megjelent Kopócs Tibor-rajz jusson az eszünkbe, amikor arra felé gördülünk. OROSZ ERIKA Pódafa Aram nélkül is lehet? Ha nem fizetjük be időben a villanyszámlát, már küldi is a figyelmeztetést a villanytelep. Ha befizetjük, akkor sem biztos, hogy lesz villanyáramunk. Legalábbis Ógellén. Megkezdték ugyanis a villanyhálózat felújítását, de elég fura módon. (A beton villanyoszlopok helyett új beton villanyoszlopokat raknak, ahol pedig elrohadt faoszlopok vannak, azokat meghagyják.) Tíz-tizenöt házban kapcsolják ki az áramot egyszerrre, és egy héten keresztül nincs éjjelnappal villanyáram. Ilyenkor, amikor a fűtéstől kezdve a tisztálkodásig, mindenhez villanyáram kell. Nem is beszélve a mélyhűtőkről, ami csak huszonnégy órát bír ki áram nélkül. Hiába mentünk panaszra a falu polgármesteréhez, azt a választ kaptuk, hogy kell beszerezni katlant és sparheltet a víz melegítésére, főzésre pedig a gázpalackot. De, hogy mi legyen a hűtőkkel, arra nem adott választ, és arra sem, hogy mit csináljanak azok az anyukák, akik kisgyerekekkel vannak otthon és egy héten át hideg lesz a lakásuk. Ha mi pontosan fizetjük a villanyszámlát, miért kell fagyoskodnunk? Erre a polgármestertől azt a választ kaptuk, hogy nem neki fizetjük a villanyt. Akkor miért kell egy falunak polgármester, ha az emberek ilyen esetben sem számíthatnak rá? Csak az adó beszedésére? Öt nem érdekli, hogy milyen munkát végeznek a faluban a villanyszerelők? Mert hát ezek a szerelők is megérik a pénzüket! Reggel fél kilenckor még nem dolgoznak, délután két órakor már nem dolgoznak. Ezért nem is lehet csodálkozni, hogy ilyen sokáig tart egy szakasz felújítása. Az első héten még olyan is előfordult, hogy délután két óra után, mikor már nem dolgoztak, még oda sem kapcsolták vissza az áramot, ahol lehetett volna. Sőt, még a transzformátor ajtaját s nyitva hagyták. Ha egy kíváncsi gyereket agyonütött volna az áram, ki lett volna érte a felelős?! VERÉB LÁSZLÓNÉ Ogelle A nyugdíjemelés buktatói Úgy látszik, hogy az egyszerű állampolgárnak nemcsak a „mindenható" kormányunkban kell időnként csalódnia, hanem a parlamentben ülő képviselőinkben is. Ugyanis tavaly június 23-án jóváhagyták a nyugdijak 8,2 százalékkal történő emelését, és egyben ígérték, illetve garantálták, hogy ebben az évben, vagyis 1996-ban egységesen 610 koronával emelik majd a nyugdíjakat, mégpedig január l-jétől. A több mint egymillió nyugdíjasnak azonban nagy csalódást okozott a januári nyugdíj kézhezvétele, ugyanis rá kellett jönniük, hogy bizony az ígéret csak ígéret, mert egy árva fillérrel sem emelték nyugdijukat. Már a harmadik hónap elseje is elmúlt, amikor a kormány nyilvánosságra hozta, hogy a nyugdíjakat június l-jétől emeli, mégpedig csak 12 százalékkal, és nem 610 koronával, mint azt tavaly ígérték! 1 "Az már senkit sem érdekel, hogy a megélhetési költségek közben annyira emelkedtek, hogy többen a nyomor határán tenge tik életüket annak ellenére, hogy évtizedekig becsületesen dolgoztak és becsületesen fizették az ilyen-olyan illetékeket. Akkor a munkában mentek tönkre, most pedig a vezetőink és képviselőink még rétesznek egy lapáttal gondolván, ha már megrokkantak, elfáradtak a sok munkában, akkor mit akarnak mostanság ugrálni! Annyit kell csak nekik nyújtani, hogy ne legyen kedvük ugrálásra, öreg napjaik gondtalan élvezésére, nyomorogjanak csak, addig legalább csendben lesznek! Már sokszor elgondolkodtam egyes kormánytagok és képviselők eme könnyelmű hozzáállásán és arra jutottam, hogy náluk is alkalmazni kellene ezt a módszert, vagyis azt, hogy csak annyit kell(ene) nekik juttatni, hogy ne a dáridókon járjon az eszük, hanem jussanak eszükbe azok is, akik már csaknem éhbérért ledolgozták az életük nagy részét és most is koplalni kényszerülnek. Mert ugyebár, amíg a miniszterek és képviselők pénztárcája, sőt a táskája is tömve van az államtól kapott pénzzel, addig aligha várható el tőlük, hogy a nyomorgókra is gondoljanak, és becsületesebben végezzék munkájukat. A hanyag hozzáállásukat fényesen bizonyítja, hogy a most beharangozott nyugdíjemelés után egyikük sem vette azt a fáradtságot, hogy elővegye a tavaly elfogadott határozatokat! Szerintem ez nem más, mint a hanyagság és a cinizmus ötvözete, amiért nem szégyenlenek aránytalanul magas összegeket bezsebelni havonta! Én ilyen hozzállás után már azon sem csodálkoznék, ha a most jóváhagyott 12 százalék az életbe lépéskor már csak két százalék lenne. Lehet, hogy még ezt sem vennék észre az illetékesek, hiszen ez őket nem érinti! NAGYANDRÁS Szímő Megbűnhődte már e nép... Szombaton, 1996. mácius 23-án délután a Magyar Televízió l-es csatornája sugározta a „Hanyas vagy? 28-as!" című összeállítást, Radványi Dezső és Vajda Béla alkotását. Szubjektív megítélésem szerint e mű értékelésére csak egy jelző lehet alkalmas: Fantasztikus! Dicséretet érdemlő tény, hogy a mű alkotói ily rövid műsoridő alatt, röviden és tömören el tudták mondani egy generáció örömeit és bánatait, győzelmeit és bukásait, dicsőségét és szégyenét. Minden kertelés és köntörfalazás nélkül, öndicséret és önsajnálat nélkül, a maga meztelen valóságában tudták bemutatni az Európában, sőt a világon is egyedülálló generáció sorsát, történelmét. Földünk minden országának megvolt és megvan a maga fényes és sötét történelme. De annyi megpróbáltatás, mint amennyi e maroknyi magyarnak jutott osztályrészül, talán egyedülálló az egész világtörténelemben. Az elvesztett első világháborútól és annak áldatlan következményeitől kezdve, az azt követő, igazságtalan, az országot megcsonkító párizsi döntésekig, a magyar kommün, a kisantant ellenségeskedései, a húszas és harmincas évek gazdasági pangása, a második világháború és a fasizmus okozta szenvedések és pusztítások, akár otthon, akár a Don-kanyarban, Szálasi Ferencék fasiszta tömeggyilkosságai, megszégye nítő és megalázó békeszerződések és jóvátételek, a kommunizmus meghonosításának próbálkozásáig, a koncepciós perekig, az 56-os spontán népi-nemzeti megnyilvánulásokig, a népi forradalom leveréséig és az azt követő kivégzésekig, hogy csak néhányat említsek. S ezek többségéből bizony a 28-asoknak bőven kijutott. Mindez fokozott mértékben érvényes az anyaország határain kívül élő magyarokra is. Sőt, az ő életük még békeidőben, „demokratikus'

1 keretek között is fokozott nyomásnak volt és van kitéve. Példaként említhetném a szlovákiai, romániai és a volt jugoszláviai magyar kisebbségek jogfosztottságát, sőt, az utóbbi két kisebbség megmaradásának bizonytalanságát is. A magyar kisebbségek fennmaradása és számuk megmaradása egyesek szerint csodával határos. Csodák pedig nincsenek. Csak okos, egységes, meggyőző politikai érvelés, demokratikus választásokban megválasztott magyar politikusaink morális támogatása, anyanyelvünk és nemzetiségünk határtalan szeretetének megnyilvánulása a mindennapi életben hozhatja meg az áhított eredményt. A túlélést. Valamennyiünk túlélését. S ehhez kérjük: „... hozz reá víg esztendőt..." TOMANOVICS ZOLTÁN Pozsony