Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-18 / 90. szám, csütörtök

8J ft/

SZÓ OLVASOINK OLDALA 1996. április 18. A muzslai hívekért Tudjuk, egy községben nem könnyű a hitélet fejlesztése. Muzslát a múlt rendszerben „Kis Moszkvának" nevezték, mivel ott több volt a kommunista mint a környékbeli falvakban. Enhek ellenére a hitélet gyökerei is mélyek, mert Muzslán a múltban is és a jelenben is számos a templomba járó családok száma. Itt generációról generációra a fiatal, modern szülők is együtt járnak gyermekeikkel mind a vasárnapi, mind a hétköznapi szentmisékre. A muzslai gyermekek, fiatalok a lélek -művelését harmonikusan befogadják, ők a hitoktatáson, a külön foglalkozásokon (bibliaórákon) jól érzik magukat, sugárzik belőlük a hit, a jóság, a szeretet, a mások iránti tisztelet, figyelem. Ennek bizonyítéka, hogy Mózes atya a zenei életre irányítja figyelmüket és a többszöri műsoruk, bemutatójuk mellett a szent misén Kuklis Katalin bájos, gyermeki hangja mellett énekkaruk is gyakran hallható. A szép szót, a zenét, éneket művelők között ott vannak a kamaszok is. Talán a rendszeres vallásos családi nevelés és a hitoktatók változatos munkája a vonzerő, de itt egy-egy vasárnapi misén 70 gyermeknél elvétve van kevesebb. Muzslán nem a merev pedagógiai elvek szerint oktatnak, az oktatók táboroznak, kirándulnak, vagyis az oktatáson kívül is módot adnak a találkozásokra. A gyermekek műsorait többször is hallhatták a templomban, a templomon kívül is a falu összejövetelein, a Csemadok, az MKDMrendezvényein. Az eredményes munka tettekben nyilvánul meg. Mózes atya a gyermekek oktatása programját színesíti, bővíti, saját összeállításában módszertani segédanyagot is feldolgozott Bibliaórák címen. Az igényes szakmai folyóiratot jó lenne, ha Szlovákiában is többen tanulmányoznák és a hitoktatás óráin is alkalmaznák. HAJTMAN KORNÉLIA Nána Az olvasói leveleket mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. A millecentenárium jegyében Gardizi (1050 körül) arab történettudós - értesüléseit arab kereskedőktől, követektől szerezve, akik szemtől szembe álltak őseinkkel - így ír a honfoglaló magyarokról: „A magyarok csinosak és jó kinézésűek. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve, és gyönggyel berakottak. Leánykérés alkalmával náluk az a szokás, hogy amikor a lányt megkérik, vételárat visznek a leány gazdagságával arányban, több vagy kevesebb állatot, majd a leány atyja a vőlegény atyját saját házába vezeti és mindent összeszed, amije menyét-, hód-, evet-, nyest-, coboly-, hermelín, rókaprémekből van. Kiválogat tíz prémet brokát ruhahuzatokkal és mindenféle bőrrel egyetemben tíz bőrruhára valót, és egy szőnyegbe göngyölítve a vőlegény atyjának lovára kötözi, majd hazaküldi őt. Akkor az mindent elküld a menyasszonyért az előre megállapított hozományhoz a lovakból, pénzből, lószerszámokból és más árukból álló kalimot, erre a leányt az ő házába hozzák." (A lószerszámok közül a legszebbeket, mint a hozomány részét - rendszerint aranyozott ezüst - nem véletlenül éppen a nők sírjában találjuk). Bizony a fenti idézet nem vad barbárokról íródott, akik úgymond műveletlen hordaként törtek be Európába. Katonailag és politikailag magas szervezettséggel bíró honalapító őseink ötvösművészete (a honfoglalás-kori sírokban talált gyönyörű tarsolylemezek, ezüstberakásos zabiák és kardmarkolatok, szablyák, veretek, női fejékek, mellkorongok, karperecek) magában is elég bizonyíték arra, hogy magas szintű keleti műveltséggel rendelkeztek. Bizánc történetíróinak forrásai ugyancsak hitelesek, mert Bizánc számára élet-halál kérdése volt, hogy ellenfeleit kiismerje. Különösen a nomád harcmodor foglalkoztatta őket, amelynek jellemző vonásai a nyílzáporral való támadás, a színlelt megfutamodás, a futtában lóról való hátrafelé nyilazás voltak. A magyarok félelmetes ún. visszacsapó íja valóságos mestermű volt. Nyugvó állapotában fordított C alakja volt, az ellenkező, C alakra való kifeszítéséhez irtózatos erő kellett, mintha valaki egy ujjal 25 kg-os súlyt emelne föl. Ezt csak gyerekkortól való szisztematikus gyakorlással lehetett elérni. E csontmerevítéses íjakkal akár több száz méterre lehetett nyilazni. A honfoglalók serege (a krónikák szerint kb. 80-100 ezer harcos) fegyelmezett, a parancsoknak feltétlenül engedelmeskedő, hideget, meleget, éhséget, fagyot egyaránt jól tűrő, edzett harcosokból állt. Mint a „nyereg alatt puhított húsról" kiderült, nem az őseink eledele volt, hanem úgy gyógyították a ló feltört, sebes hátát, hogy nyers hússzeleteket raktak rá, a nyereg alá... BOHUNICZKY LÁSZLÓ Pozsony iHHHHHBiMIII^I • , . .: ||pill» í IB -UJJ * T||||l •" jjľ

j ^ . * i ' A Jh J|!|

: .. 1 Hpü W Ah '"^fli^B S ím. .ÁgYn J A farnadi Nyugdíjasok és Rokkantak Szervezetének tagjai 1995-ben kuitúrcsoportot alakítottak. Dalos estet rendeztek, amellyel nagy sikerrel nemcsak helyben hanem a környező falvakban is felléptek. A siker szárnyakat adott, és rövidesen még nagyobb szabású esztrádműsorral rukkoltak ki. A szintén ugyancsak sikeres műsorban a nézők a legszebb magyar nótákból hallhattak egy csokornyira valót, és színre vitték a régi fonóházak szokásait is. Hiteles forrásból merítettek, hiszen Bongya Emmi néni még személyesen is emlékszik a régi szokásokra. A műsort Imre Lászlóné rendezte, ám a siker érdekében sokat fáradozott Sklenár Zsuzsanna, a szervezet elnöknője és Kocó Jolán kultúrfelelős is. HARANGOZÓ KORNÉLIA, Farnad A demokrácia leple alatt A szlovák nyelvtörvény elfogadásával kötelezték az állami apparátust, az állami szerveket, alkalmazottakat és végül mindenkit az állami nyelv, a szlovák használatára minden hivatalos esemény, ügyintézés esetében. Nem törődve azzal, hogy élnek más nemzetiségű polgárok is ebben az országban, akik nem tudnak jól szlovákul. Az első csehszlovák államban, ahol kevésbé beszélhettünk igazi demokráciáról, ügyeltek arra, hogy a hivatalban és az állami apparátusban vagy a közéletben olyan beosztottak legyenek, akik bírják az állami nyelv mellett a nemzetiség nyelvét is, tehát nemcsak a szlovák nyelvet, de a magyart is a határmenti területeken. Az állami és közigazgatási szervek alkalmazkodtak a lakossághoz, nem úgy mint most, hogy a lakosságot törvényesen kényszerítik az államnyelv használatára. Rendes, demokratikus államban a lakossághoz kell alkalmazkodnia az állami közigazgatási szerveknek, funkcionáriusoknak és az egész szolgáltatásnak, ami nálunk pont ellenkezőleg történik. Úgy gondolom, hogy alapvető jogtól fosztották meg az itt élő kisebbségeket. El kell érni, hogy a bürokratikus állami apparátus vegye figyelembe az itt élő állampolgárok kisebbségi igényeit, hogy mindenki szabadon használhassa az anyanyelvét mind a hivatalokban, mind a közigazgatásban, és minden egyéb területen, mert csak ez felel meg az igazi demokrácia és nemzetközileg is elfogadott alapvető emberi jogok mércéjének. SZABÓ ISTVÁN Rozsnyó Kellenek a példaképek Március 15-e körül akarvaakaratlanul is felvetődik bennem a kérdés: miért van az, hogy a járási Csemadok vezetőink most sem és a múltban sem figyeltek fel igazán a március 15-e eseményeit felelevenítő műsorok jelentőségére. Nekik ösztönözniük kellene az összes Csemadok alapszervezetet, hogy nem pusztán koszorúzásokkal, hanem olyan irodalmi emlékműsorok megszervezésével kellene ünnepelni, amellyel részletesen rávilágítanának a reformok nagyjainak cselekedeteire, és azokon keresztül gondolatvilágukra, a forradalom eszméire. Hogy a szabadságharc nagyjai példaképül szolgáljanak mindenkinek - de főleg a rtiegalkuvóbb magyarjainknak és bátorságukból, helytállásukból erőt merítve jobban merjék vállalni önmagukat, magyarságukat. Mikor jön el az az idő, amikor ezt a fajta munkát is értékelni fogiák? A Csemadok feladata sokkal több annál, mint „körbetáncolni, körbemulatni" az országot. A Csemadok nem a szórakoztatóipar egyik ága. Félreértés ne essék, nehogy azt higgye valaki, hogy én a néphagyományok ápolását nem tartom elég fontosnak és nem hiszek a közösségformáló erejében. Azt szoktuk mondani, meg kell őrizni identitástudatunkat. Igen, de azt fejleszteni is kell. Olyan időket élünk, amikor szükségünk van mindenkire. Azokra is, akik a néptánchoz, az énekléshez, színjátszáshoz egy kicsit passzívabban állnak hozzá. Bennük éppúgy „mozog valami", de azt fel kell ébresztenünk. Ehhez szükségünk van példaképekre és azok eszméire. És addig amíg az ilyen és ehhez hasonló emlékműsoroknak lesz látogatottságuk, amíg egyetlenegy magyar szülő szlovák óvodába vagy iskolába íratja be a gyerekét, amíg egyetlenegy magyar ember csak egy percre is meginog abban, hogy hová és kihez tartozik, addig a Csemadoknak fel kell vállalnia egy új, a réginél talán bonyolultabb munkát is. Ehhez kívánok mindannyiuknak erőt és kitartást. SÁRAI ZOLTÁN Szőgyén Komáromi kudarcélményeim Valaha, amikor még az egészségem megengedte, gyakran megfordultam Komáromban, és szinte testileg-lelkileg felfrissültem, olyan jó hatást, benyomást gyakorolt rám a régi város légköre, az emberek egymáshoz való viszonyulása. Februárban is még ezek a régi emlékek elevenedtek meg bennem, amikor két barátom meghívott egy komáromi autós kiruccanásra. Azonban az idilli kép már a megérkezésünk pillanatában szertefoszlott. Ugyanis kilépve az autóból a járdán majdnem hasra vágódtam, mert a hó nem volt eltakarítva, pedig a napokban nem is havazott. Ez azért is volt feltűnő, ill. meglepő, mert a városon áthaladva felfigyeltem, hogy főleg az ivók előtt lapátokkal felszerelt kisebb-nagyobb embercsoportok szívták a jó, friss levegőt, bizonyára az újabb szíverősítő adagra várva. Gondolom, hogy közhasznú munkára beosztott emberekről lehetett szó. Csak azon tűnődtem el, hogy vajon miért nem ellenőrzi őket valaki a városi hivataltól? A csodálkozásom akkor erősödött igazán, amikor a VII. lakótelepi gyógyszertárat igyekeztem megközelíteni. Ugyanis előttem már két járókelő is elterült a járdán, én is minden igyekezetemmel azon voltam, nehogy úgy járjak, mint ők, mert a járda itt sem volt eltakarítva. A másik kiábrándulásom már benn a gyógyszertárban történt. Feltűnt ugyanis, hogy a nyúlánk, őszes gyógyszerészt?) a vények átvételekor gyakran mondta, hogy: ezeket a gyógyszereket csak Magyarországon lehet megkapni! Amikor átvette tőlem a négy receptet, az előírt megjelölést sem viselő nyúlánk férfi, a legnagyobb megdöbbenésemre számomra idegen gyógyszereket kezdett elém rakni. Még meg is sértődött, amikor figyelmeztettem, hogy ezeket a gyógyszereket nem ismerem, és felsoroltam azokat, amelyeket már évek óta rendszeresen szedek. Biztos voltam benne, hogy kezelőorvosom azokat írta elő, amelyek nekem szükségesek. Az általam felsorolt gyógyszerek közül hármat - kelletlenül bár de elém tett. A negyedik receptemre pedig gondolkodás nélkül rávágta az előbb idézett varázsmondatot. Ez annál is inkább fura, mert az ATALARGIN nevű gyógyszert Galgócon gyártják és azt eddig Érsekújvárott ill. másutt rendszeresen megkaptam. Hiába érveltem, könyörögtem az illetőnek, hajthatatlan maradt. A nevét nem tudom leírni, mert mint az előbb említettem, nem viselte a számukra kötelezően előírt, a nevet és foglalkozást feltüntető cédulát a kabátján. NAGY ANDRÁS Szímő Vigyázat, balesetveszély! Bátran állíthatom, hogy Dunaszerdahely éppen egyik legforgalmasabb útkereszteződésén nincs villanyrendőr. A reggeli csúcsforgalomban csak párducygyességgel lehet az úton átmenni, mellesleg a délutáni csúcsban sem jobb a helyzet. A Pódafa irányába vezető úttest mentén számos kis- és nagyvállalat, benzinkút található, vagyis szinte garantált az állandó járműforgalom. Jó lenne, ha az illetékesek figyelmét is felkeltené ez az áldatlan helyzet, és tennének valamit az ügy érdekében. Még mielőtt egy súlyos baleset hívná fel rá a figyelmet... OROSZ ERIKA Pódatejed Tudatos történelemhamisítás Köztudott dolog, hogy minél alacsonyabb termetű a kitűnni akaró személy, annál magasabb pulpitust, szónoki emelvényt keres. Markáns példa erre a kb. 160 cm magas Napoleon Bonaparte, aki kortársai szerint képes volt még a vakondtúrásra is felállni, hogy eme hátrányát valami módon kendőzze. A személyes hiúság legyezgetége nevetséges ugyan, de megbocsátható. Kevésbé nevetséges, sőt, megbocsáthatósága is kérdéses, ha ugyanezt nagyobb közösségekkel, országokkal teszik valakik - személyes hiúságból. Tudomásul kell venni, hogy nem rendelkezik és nem is rendelkezhetik Földünk valamennyi népe azonos történelmi múlttal. Tény, hogy őseink 1100 éve érkeztek mai hazánkba. Történelemtudósaink sohasem igyekeztek ezt az 1100 évet pár száz évvel megfejelni. Ezt a millecentenáriumot írásos bizonyítékokkal tudjuk alátámasztani. Továbbá bizonyított tény az is, hogy e területen már őseink érkezésekor éltek törzsek. Csak egy dolog vonható kétségbe. Az, ha ún. „tudósok" a szláv és a szlovák (slovan, slovák) közé mindenáron egyenlőségjelet igyekeznek tenni. Ebből következnek aztán azok az anomáliák, amilyeneknek például a legutóbbi parlamenti ülésen lehettünk tanúi. Gondolok itt Gašparovič úr azon elejtett megjegyzésére, hogy a szlovákok már 100 éwel a magyarok bejövetele előtt itt éltek a Kárpát-medencében. Ugyanezen a parlamenti ülésen nem sokkal később Brňák úr már 500 évet említett. Akadtak olyanok is, akik 700 évről beszéltek. Hát igen. Néhány évszázad ide vagy oda, nem számít. Érdemes volna azonban ezeket az időpontokat egyeztetni. Már csak a szavahihetőség érdekében is. Lehetőleg ellenőrizhető, történelmi bizonyítékokkal. Nem tudom, hogy egy nemzet nagyságát bizonyítja-e az, ha „erre elhivatott egyének" megragadnak minden lehetséges és lehetetlen alkalmat annak érdekében, hogy bebizonyítsák, nemzetük mennyivel jobb, értékesebb, öregebb, műveltebb, mint egy másik nemzet, ki kitől vett át elnevezéseket és egyes használati tárgyak neveit, s közben elhallgatnak lényeges tényeket. Mint példát említhetném azt, amikor pl. az amerikai űrhajós, Cernan szlovák eredetét bizonygatták Igaz, hogy apja a kiszucai születésű Čerňan, de közben elfelejtették megemlíteni, hogy az édesanyja tábori születésű cseh nő volt. Vagy egy frissebb eset. A Nobel-díjas amerikai D. Ch. Gajdusek szlovák eredetét minden valamit jelentő hazai újság megírta. Megírták, hogy édesapja Senica közelében, Szlovákiában született. Csak azt felejtették megjegyezni, hogy édesanyja viszont magyarországi volt. A sort tovább lehetne folytatni Európa geometriai középpontjával, mely természetesen Szlovákiában van (kérdés, hogy hogyan mérjük), a három legősibb liturgiái nyelv egyikével, mely természetesen szlovák (nem szláv). Ezután már csak a kerék feltalálásának és Jézus születésének helye maradt tisztázatlan. Remélni merem, hogy a közeljövőben ez is megoldódik. Csak akad egy hazai „tudós", aki ezt is az elvárásoknak megfelelően tisztázza. Hisz ettől lehet egy nemzet történelme, szellemi múltja nagyobb és különb, mint Ázsiából ideszármazott „vérszomjas, barbár, irredenta" szomszédjáé. T. Z. Pozsony