Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)
1996-04-17 / 89. szám, szerda
1996. április 18. HIRDETES ÚJ SZ Ó 7 ] „Júdása én nem lehetnék" „A Járási tanügyi Igazgató a hatáskörébe tartozó óvodák és Iskolák Igazgatóinak rendkívüli ülésén szavazásra bocsátotta, hova kívánnak tartozni - a tanügyhöz, vagy az önkormányzatokhoz. A másfélszáz (köztük sok magyar) Igazgató közül csupán ketten akarnak önkormányzati Iskolát, hatan tartózkodtak, a többiek a Jelenlegi rendszer fönntartása mellett szavaztak." (Egy regionális fórum általánosítható tapasztalatai, ÚJ Szó, 1996. március 27.) Mesével is kezdhetném, annyira, hihetetlen a történet, s annyira hihetetlen, hogy mégis megtörtént, azok után a magyar iskoláinkat megszorító intézkedések, zaklatások, bizonytalanságok, igazgatói leváltások után, amelyeket 1993tól mostanáig (és még meddig!?) átéltünk. Annyira hihetetlen, hogy hiánycikk az autonóm polgár, a saját fejével gondolkodó ember, aki a reá bízott gyermekek jövőjéért valódi felelősséget érez. Minden a szavazással kezdődött (Mert szerintem az élet is így kezdődik. Vagy akarom, vagy elutasítom. Meg a felelősség is. Vagy vállalom, vagy nem. De választani kell az élet minden pillanatában. S nem mindegy, hogy kit és mit választok, mert sorsok mehetnek rá.) Szavazni annyit jelent, mint állampolgári jogainkat érvényesíteni. Ezzel a joggal lehet élni (mivel jog és nem kötelesség) és visszaélni. Lehet szavazni, de el is lehet vagy vissza is lehet utasítani a szavazás jogát, ha a becsület úgy kívánja. Mert'ilyen helyzetek is vannak. Lehet titkosan és lehet nyilvánosan szavazni, aszerint, milyen formában kívánják jogukat érvényesíteni a megkérdezettek, azok, akiknek véleményére kíváncsi a másik fél. Szavazni arról szokott az ember, amiről véleménye van, amiről ismeretei vannak, amit működésében ismer és össze tudja hasonlítani valamely más alternatívával. Szavazni komoly dolgokról szoktak, életbe vágó dolgokról, elvszerűen, a lelkiismeret mélyáramát követve. Szavazni nemzetiségi oktatásunkat érintő dolgokról nem lehet úgy, hogy ide is kacsintok egy kicsit, meg oda is. Nincs ide és nincs oda! Olyan ez, mint egy kicsit meghalni, vagy kicsit terhesnek lenni, Komoly dolgokban nincsenek átmeneti állapotok! Félelem járja be Szlovákiát, az önálló gondolkodás félelme Főleg a tanügyi igazgatóság háza táján van riadalom. A túlburjánzott, vízfejű bürokráciának van mit féltenie és félnie: nem lesz rá szükség, mert a demokrácia nem türi a gyámkodást, a demokrácia ugyanis hisz az emberek felnőttségében, abban, hogy képesek az önálló, felelős döntéshozatalra. A döntéseket, a működtetést - mert rólunk szól - , le kell vinni az önkormányzatokhoz. így döntöttünk Komáromban kétszer is! Jogtudatunk, jogismeretünk azonban ugyancsak sok kívánnivalót hagy maga után, így nagyon könnyen az öntörvényű jogalkotók áldozataivá válhatunk. Történhet mindez ott, ahol a szabadságot a legfelső bírósági szinten sem tudják vagy nem akarják megkülönböztetni a szabadosságtól, ahol a törvény csak papíron létezik, az életben pedig joggal megtámasztott farkastörvények uralkodnak. A tanügyi irányítás járási szinten szorgalmasan gyártja az érveket nélkülözhetetlenségének bizonyítására. A nemzeti kisebbségünk elsorvasztását be nem vallott céljának tekintő tárca nem tudná olyan hatékonyan megvalósítani Szlovákiában Orwell fiktív világát, ha nem buzgólkodnának a tanügyi hivatalok. Eljátszották a demokráciát A tanügyi igazgatók eljátszották és eljátszatták a demokráciát, amikor a cél megjelölése nélkül értekezletre hívták a gyanútlan iskolaigazgatókat, majd önkormányzatellenes vízióikkal megijesztve a felkészületlen megjelenteket, s e lélektani helyzetet fel- és kihasználva, megszavaztatták velük a szakmai hozzá nem értésen és a másság nem tűrésén alapuló irányítást. Nyílt szavazással kellett színt vallaniuk, vagy iskolánként egyenként aláírniuk, mire voksolnak. így mindenki számontartható, s a kartoték a kellő pillanatban előhúzható. Teszi ezt a tanügy, amelynek az a legnagyobb szakmai gondja, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által kiadott Híreink ugyanazon számát két fordító által is lefordíttassa és ellenőrizze, akár zsarolás útján is. Nem az igazgatókat és nem a tanügyi szerveknek kell megkérdezni, hogy önkormányzati működtetésű, vagy a jelenlegi erősen centralizált, agyonellenőrzött, az önmegvalósításra hálót dobó iskolát akarnak-e, hanem a legérdekesebbeket: a szülőt, az önkormányzatot, a települést, hisz valójában ők lesznek az eltartók! Ám a mostani mostohák nagyon jól tudják, mit tesznek. A pánikba esett iskolaigazgatók pedig elfeledkeztek, hogy minden egyes megnyilatkozásnál (a szavazás is ilyen!) elszámoltatható az egyén - emberi magatartása - szakmai erkölcse - elvszerű kiállása - erkölcsi bátorsága - szakmai felkészültsége - kötelező informáltsága - a közösséghez való hűsége és felelős elkötelezettsége - a közösség sorsát érintő határozatokhoz való hűsége. Újra megfélemlítették az iskolákat? Hágják magukat! Születhetnek közösséget érintő határozatok Komáromban, ha szolgalelkű iskolaigazgatók, akik a funkciót célként, nem eszközként kezelik, és sandán azt lesik, hogy szavaz a szomszéd, ellene voksolnak a közösségi határozatoknak. Az amorális tanügyi percigazgatócskák pedig szavaztatnak, „oszd meg és uralkodj" alapon, s igazgatóink nem ismerik a „tua re s agitur" , a rólad, a te dolgaidról van szó ellenzéki magatartás módját, a lábbal való szavazást. Sok a szakmai és emberi ocsú Szeptember ötödike után azt reméltük, hogy iskoláink gerince kiegyenesedett. De sok még az ocsú, szakmai is, emberi is. Túlsúlyban van a funkciómegtartás, a túlélés stratégiája a tisztességgel szemben. Lehet-e nagy horderejű kérdések felvetésekor langyosan válaszolni? Lehet-e két tehén metaforájával érvelni abban a helyzetben, amikor tudván tudjuk, hogy csak egy tehén van, annak is aggasztóan apadóban a teje? Azt sem tudnánk, hogy a tárca éghajlati viszonyok szerint osztja a mozgóbéreket, az iskolán belül meg lojalitás alapján? De nemcsak a mozgóbérekről van szó! Amikor egymásra kacsintva szavaztak az igazgatók, gondoltak-e arra, hogy a saját holnapjuk ellen szavaznak? Amikor kezük a magasba lendült, gondoltak-e a magyar szülőkre, akik bízva tisztességükben, rájuk bízták gyermekük jövőjét? Ezek a pedagógusok tudnak-e majd ezután tisztességről, becsületről beszélni a szülőknek, akik a megnyomoríttatások alatt már nem egyszer bizonyítottak, talán a pedagógusok helyett is? Az a kezét lihegve nyújtogató igazgató, akit már csak pár év választ el a nyugdíjtól, gondolt-e a tanítványai vagy a fiatal magyar pedagógusok jövőjére? Vagy az unokái jövőjére? Netán azok már szlovák iskolába járnak? Mi lehet fontosabb a közösség éltetőjénél, az iskolánál? Mire szavaztak igazgatóink és milyen jogon? Kinek vagy minek az átmentésére? A bürokráciáéra? A mindenkori nyugatalanság és nyugtalanítás szítására a magyar iskolák ellen? A minőségi munka, a szakmai megújulás, a tanszabadság ellen? Ki szavazott a gyermek nyugodt testi-lelki fejlődése érdekében? A nyitott és önfejlesztő iskola érdekében? A társadalmilag ellenőrzött iskola érdekében? A szlovákiai magyarság megmaradása érdekében? Hol van itt az elv és az erkölcs, ami az embernek tartást ad? Igazgatóink netán tudatlanságból vagy valamelyik polgármester elleni bosszúból nem szavaztak az önkormányzat működtette iskolára? Egy biztos: a következményeket nem gondolták végig. Nem gondolták végig, hogy szavazatuk eredményeként öt-tíz, vagy jóval kevesebb éven belül magyar iskola sem lesz! Illetéktelenek szavaztak Szeretném elmondani, hogy jelenlegi helyzetünkért senki más, csak mi magunk vagyunk okolhatók! A hatalom csak ott mer így lépni, ahol alattvalói így tudnak szavazni. Kacsintva. Saját magukat is kijátszva, amikor azt hiszik, a hatalommal babráltak ki. A szavazást illetéktelenek követték el, illetéktelen, kijátszott emberekkel. Mert a hivatalnoknak a főnökei ellen nincs szavazata, ő csak végrehajt. Itt a mai napig zsarolt önkormányzat az illetékes, amely kérés nélkül tette a dolgát, sajátjának tekintette és tekinti az iskolát, ahol csak mint házmester volt kívánatos. Az önkormányzat még akkor is visszaigényli az iskoláját, ha az lepusztult állapotban van. A fontos a szellem, amely az iskolát uralja. A jó szellem, amely emberarcúvá formálja az iskolát, ahol a pedagógus nem végrehajtó lesz, hanem partner. Ahol az iskola és a megrendelő környezet párbeszédet folytat egymással azzal a céllal, hogy a gyermek igazán otthon érezze magát az iskolában, amely igazi tisztességre, becsületre neveli és a legteljesebb felelősséget érzi a jövőjéért. Lesznek, akik megkérdezik, milyen jogon kérem számon igazgatóink szavazását? A tisztesség, az erkölcs, a szlovákiai magyarsághoz tartozás jogán, a pedagógus, a szülő jogán, azok jogán, akik 1995. április 22-én Komáromban az önkormányzat működtette iskolára szavaztak. Félnek a felelősségtől? Csak azt nem értem, hogy a kezüket a magasba nyújtók, vagy semlességet deklarálok között nem akadt egyetlen ember sem, aki megkérdezte volna demokráciát játszó főnökét, hogy miről és milyen jogon szavaztat? Vajon hány alkalommal szervezett a tanügyi tárca olyan előadást vagy továbbképzést, amelynek témája az önkormányzati működtetésű iskola bemutatása volt? Ugyan mikor hívott meg a tárca külföldi (cseh, magyar) szakembereket, hogy ismertessék idevágó tapasztalatakat hazai pedagóguskö zösségünkkel, hadd legyen neki mivel összehasonlítani a jelenlegi tarthatatlan helyzetet? Vagy azért nem kell az önkormányzat működtette iskola, mert nehéz vállalni a felelősséget a saját cselekedetekért, döntésekért, s mert mindenki odafigyel, hogy mi történik az iskolában? Vagy azért, mert ki kell nyitni az iskolát az érdekeltek, a megrendelők előtt? Esetleg azért, mert tudjuk minden újító törekvésünket szakmai érvekkel kell alátámasztani, hogy azok zöldet kaphassanak? Félünk a megmérettetéstől? A régi és a ma még meg nem értett új párharca kezdődött el. Ha sarkítottan fogalmazok, a megalkuvók és a jövőbe látók harca. A tét - akár akarjuk, akár nem - a megmérettetés. Sorsfordító időkben az ember csak egyfelé szegődhet el. A Komáromban elfogadott eszmék árulá sáért kapott harminc ezüst elfogy egyszer. Iskoláinkban minőség, emberség, helyi érdekeltség és gondos tervező akarat szükséges. Erre szavaztunk Komáromban 1995. április 22-én. Csak ez az egy szavazat érvényes! Csak itt szavaztak kompetens emberek! A többi csupán „nem ér a nevem" játék lehet. ÁDÁM ZITA Helyreigazítás Több olvasónk kifogásolta, hogy az anyanyelvű oktatásra vonatkozó, rovatunk által április 3-án közölt paragrafusok egyike, a 222/1993-as minisztériumi rendelet 5. paragrafusa régi alakjában jelent meg, holott még január 26án módosították és nemrég, március 1-én hatályba is lépett. Olvasóinknak tökéletesen igazuk van; a módosított, 41/1996 sz. minisztériumi rendelet valóban nem teszi kötelezővé a nyelvvizsgát azon pedagógusok számára, akik olyan iskolában szereztek képesítést, amelynek oktatási nyelve eltér annak az iskolának az oktatási nyelvétől, ahol tanítanak. A hiba nem az Együttélés Központi Irodájának általunk idézett kiadványában volt, mivel az még a januári módosítás előtt készült, hanem az alulírott szerkesztő figyelmetlenségében, amelyért ezúton kéri az olvasók szíves elnézését. Vojtek Katalin A pedagógusképzés általános problémái Szlovákiában A Katedra Társaság IV. állásfoglalása A társadalom az oktatással és neveléssel szemben nagyon szigorú követelményeket támaszt, és igényli a legújabb eredményeken alapuló, a társadalmi érvényesülés feltételeinek eleget tevő, színvonalas oktatást, valamint az egészséges, humán személyiségnevelést. "Ehhez szükségesnek tartjuk, hogy a nyugodt, politikai hatások nélküli, független, szabad, alkotó oktatói tevékenység feltételei meg legyenek teremtve. Ezen kívül, a pedagógusok magas szintű anyagi biztosítása és rendes munkakörülményeinek megteremtése mellett, a színvonalas pedagógusképzés tekintendő a hatékony oktatás és nevelés egyik legfontosabb feltételének. Szlovákiában főiskolai és egyetemi szinten a tanító- és tanárképzés szervezeti formái a külföldi összehasonlításban is jónak minősíthetők. A pedagógusképzés tartalmi szempontból megoszlik a szaktantárgyi képzés, a pedagógiai, pszichológiai, módszertai képzés és a pedagógiai gyakorlat közölt. Ezeknek az arányai azonban nem kiegyensúlyozottak. A tanító-és tanárképzésben a szaktantárgyi képzés tartalmilag és színvonalában elfogadhatónak tekinthető. Nem megfelelő azonban a tudományok és művészetek legújabb eredményeinek adekvát módszertani keretek közötti átvitele az oktatásba, miként az alkotó munkára, alkotó gondolkodásra való nevelés sem. Hiányos vagy egyáltalán nem folyik a szaktantárgyi képzés összekapcsolása a módszertani képzéssel. A szaktantárgyi képzés jelenleg észlelt tartalmi eltávolodásának veszélye az alap- és középiskolai oktatás igényeitől felveti a szaktantárgyankénti tantervi minimum megalkotását. A tanító- és tanárképzés egyik leggyengébb pontja a pedagógiai, pszichológiai és módszertani képzésben található. Nagyon lényegesnek tartjuk a pedagógiai, pszichológiai szaktudományok, valamint ezek legújabb korszerű részei oktatásának lényeges bővítését, és ezek széles körű alkalmazását az oktatásban, a pedagógiai gyakorlatban, a modellhelyzetek elemzésében. Elkerülhetetlennek tartjuk a pedagógiai és pszichológiai ismeretekre épülő módszertani oktatás bővítését és szoros összekapcsolását az alap- és középiskolai oktatással. Lényegesnek véljük a tanító- és tanárképzés színvonala szempontjából már a szaktantárgyak oktatása folyamán megjeleníteni az alap- és középiskolai oktatás leglényegesebb mozzanatait. Kiemelt fontosságot tulajdonítunk annak, hogy a módszertanok oktatásában széles teret kapjon az alternatív pedagógiai programok és módszerek megismertetése. Módszertani kutatások a főiskolai karokon alig folynak. Ezek ösztönzése és közvetlen ráirányítása az alapés középiskolai oktatás és nevelés problémáira lényegesen hozzájárulhatna a módszertanok színvonalas oktatásához. A gyakorlati képzés, a pedagógiai gyakorlat formai és megvalósítási rendszere elhibázott, mert formálissá, esetlegessé vált, tartalmi és tantervi megkötöttség, az alap- és középiskolai oktatás lefedése nélkül. A tanító- és tanárjelölteknek a pedagógiai pályára történő alapos felkészítése szükségessé teszi a gyakorlati képzés kibővítését a második évtől kezdve a tanulmányok teljes idejére. A módszertani és gyakorlati képzésben jelenleg alig használt videotechnika alkalmazását széles körben el kellene terjeszteni. A korszerű eszközökkel felszerelt, a főiskolák részévé vált gyakorlóiskolák rendszerének kiépítésében keresendők az alap- és középiskolák gyermekközpontúvá válásának feltételei. A pedagógusok továbbképzését a színvonalas iskolai oktatás és nevelés nagyon fontos feltételének tekintjük. A továbbképzést nem lehet elválasztani a pedagógusképzéstől, nem lehet egyetlen, állami szinten szervezett vizsgaletételhez kötni. A különböző továbbképzési formák rendszerének a pedagógusok folyamatos képzését, önképzését kellene ösztönözni. Mindenképpen teret kell biztosítani az alulról szerveződő egyéni és kollektív továbbképzési formák kialakulásának, amelyek a felülről szerveződő kollektív főiskolai továbbképzési formákkal együtt tennék teljessé a különböző igények, érdekek és helyi feltételek alapján a folyamatos és objektív továbbképzést. Nem tudunk egyetérteni a jelenleg alkalmazott központosított minősítési gyakorlattal, amely a pedagógusok egy részét jogtalanul diszkriminálja. Nagyon időszerű ezért a pedagógusok átfogó, teljes minősítési rendszerének kialakítása, amely a továbbképzési formákban való folyamatos részvétellel együtt az oktatásban és nevelésben nyújtott mérhető és összehasonlítható teljesítmény, az önképzés alkotó tevékenységben eredményei alapján, az igazságosság elveinek eleget téve alakítható ki. Az anyanyelven folyó oktatást tartjuk a tudásszerzés, az egészséges szellemi és erkölcsi személyiségnevelés alapvető feltételének. Ezért a pedagógusképzést azon a nyelven kell biztosítani, amilyen annak az iskolának az oktatási nyelve, ahol tanítani fog. A szlovákiai magyarság pedagógusképzésének válságos helyzetét elszomorítónak tartjuk. Ennek javulását és létének tartós biztosítását az intézményes keretek létrehozásában látjuk, amelyhez viszont szükséges a szlovákiai magyar politikai és szakmai képviselet közös akarata, támogatása és cselekvése. Az idegen nyelvek oktatásának általában kevés figyelmet szentelnek a pedagógusképző karok. El kell érni, hogy a pedagógusjelöltek teljes főiskolai tanulmányaik alatt intenzív idegennyelvképzésben részesüljenek, és a megfelelő szintű idegennyelvi vizsga a diploma megszerzésének feltétele legyen. Dunaszerdahely, 1996. április 13. Katedra Társaság