Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)
1996-04-17 / 89. szám, szerda
1996. április 17. BELFOLD - GAZDASAG ÚJ SZ Ó 3 | Lengyel Ferenc színművész elment... Ú) Szó-hír A komáromi MATESZ, majd a kassai Thália Színház oszlopos tagja művészi pályája során az elmúlást, az örök eltávozást is többször ügyesen kivitelezte, ám az előadás után, amikor a függöny legördült, mindig meg tudta köszönni a tapsot, és a viszontlátás reményében^ búcsúzott a közönségtől. Mindene volt a színház,_ az anyanyelvi kultúrára, szép sióra szomjazó közönség szórakoztatása, kiszolgálása. A nagyérdeműért minden akadályt igyekezett leküzdeni. Csak a betegséggel nem tudott megbirkózni. Életének hatvanhatodik évében örökre eltávozott közülünk. Lengyel Ferencet csütörtökön temetik. Egyik utolsó kívánsága az volt, tiogy a gyászszertartáson csak a legközelebbi hozzátartozói búcsúzzanak tőle. (g-f) MA R MA KAPHATÓ A tíasárnap A tartalomból: • Ördögkeringő Miklósi Péter jegyzete • Ahol a kés gyógyít Mács József interjúja Makai Ferenc igazgató-főorvossal • Autokormányzat és önonómia Miroslav Kusý írása • A lojalitásról A. Nagy László, Gyimesi György, František Mikloško és Ján Lángoš válaszai • Az ötödik születésnap Lampl Zsuzsanna írása • Ünnep Európa szivében Riport a 8-9. oldalon • Apolló borozott Szabó G. László beszélgetése Keveházi Gáborral • Nem elég „kiküldeni a szerelést" J. Mészáros Károly interjúja Puhl Sándorral A HANG-KÉP tartalmából: • Köd nélkül Is London Farkas Ottó riportja • Három pedagógus, három népművelő, két diák... Bemutatjuk a Jarábik családot Részletes tv-műsor, állandó rovataink: Lányokasszonyok, Motorosoknak, Családi popklub stb. SZAKMAI VITA A BTK.-MODOSITASROL A kommunista törvénykezés másolása A március 26-án elfogadott Büntető Törvénykönyv-módosítás elleni tiltakozás jogi és eszmei okairól, Illetve eddigi eseményeiről számoltak be tegnap a Szabadság Megőrzéséért létesített polgári kezdeményezés és más emberjogvédelmi szervezetek képviselői. Ü] Szó-tudósítás Katarína Zavacká, a Szlovák Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének munkatársa a Btk. legutóbbi módosításával kapcsolatban rámutatott arra, hogy már 1923-ban is főként a csehszlovák nemzetgyűlés szlovák képviselőinek elvárásait teljesítendő fogadták el a hírhedt 50. számú államvédelmi törvényt, miközben a szlovákok ezt az úgynevezett magyar irredentizmus ellen akarták felhasználni, és a Rašin pénzügyminiszter elleni merénylet következtében alakult ki a Nemzetgyűlésben olyan hangulat, amely 1923ban az államvédelmi törvény megszavazását lehetővé tette a cseh képviselők részéről is. Ezt a törvényt Szlovákiában 1938-től folyamatosan szigorították még az értelmezését tekintve is. Az 1948-as totalitárius pártállami törvényhozási lépéseket összehasonlította a mai szlovák parlament törvényhozási aktusaival, tételesen igazolva ezzel, hogy a jelenlegi kormányzat inkább csak másolja az 1948-ban hatalomra jutott kommunisták törvénykezését. Hangot adott annak a nézetének is, amely szerint „erkölcstelen azzal handabandázni, hogy a Btk. módosítása összhangban van az Alkotmánnyal és az emberi jogi okmányokkal". Peter Mariánek, a Human mozgalom képviselője arról számolt be, hogy a Btk. módosítása elleni mozgalomba már mintegy 30 polgárjogi szervezet kapcsolódott be. Az egyik újságíró kérdésére, hogy ezek a szervezetek ugyan hány embert képviselnek (merthogy nézete szerint két ember is alkothat egy szervezetet), a vasas (KOVO) szakszervezetek jelen lévő képviselője jelentkezett szólásra, és közölte: a polgárjogi szervezetek mellett a másfél millió embert képviselő szakszervezetek is tiltakoztak és tiltakoznak a Btk.-módosítás ellen, habár tartanak attól, hogy egyes tiltakozó összejöveteleik újabban már a Btk.-ba ütközhetnének, (fekete) MAJUSBAN: KULTURÁLIS MINISZTEREK POZSONYBAN Fájdalommentesen Európába... Ü] Szó-tudósítás Nemzetközi szemináriumnak, majd nemzetközi konferenciának ad otthont Pozsony a jövő hónapban - tudhattuk meg a kulturális tárca tegnapi sajtóértekezletén. Május 2-án a CEFTA országainak kulturális miniszterei, valamint további hét, a jövőben társulni kívánó ország képviselői vesznek majd ezen részt. A szemináriumon közös könyvkiadási (enciklopédiák, művészeti könyvek, tankönyvek) program megszervezéséről, a kétoldalú kapcsolatok értékeléséről, a részt vevő országok kulturális eseményeire vonatkozó tájékoztatásról lesz szó. Május 3-4-én a szlovák fővárosban huszonnyolc európai ország kulturális miniszterei konferencián találkoznak, amely többek között a kis nemzetek kultúrájának identitásával, annak megőrzésével, finanszírozásával foglalkozik majd. A szlovák fél több konkrét javaslatot is előkészített a konferenciára, melyek célja, hogy a kis, úgymond nem domináns kultúrájú nemzetek lehetőleg megrázkódtatások nélkül csatlakozhassanak a közös Európához. Az egységes Európa helyett a nemzetek Európája munkajelszó jegyében zajlik majd a tanácskozás. Elkészült a nemzeti kulturális örökségről szóló törvénytervezet, amely a különböző javításokkal és módosító javaslatokkal kiegészítve hamarosan a kormány elé kerül. A törvényter vezet a nemzeti kulturális örök ség fogalmát, céljait határozza meg, valamint azokat a szervezeteket, melyeknek fő feladatuk a nemzeti kulturális kincsek védelme és ellenőrzése lesz. A közeljövőben életbe lépő törvény megsértése magas pénzbírságokkal is jár majd: a bírság elérheti a 15 millió koronát is. (aye) Tegnap Dunaszerdahelyen a járási tűzoltó-parancsnokság, valamint a Narex mentőszolgálat közös bemutatót tartott a szakmai közönség és a sajtó számára. Somogyi Tibor felvétele Romlik Szlovákia külkereskedelmi mérlege Szlovákia gazdasági fellendülése elsősorban a megnövekedett külkereskedelmi forgalomnak, ezen belül főleg a dinamikusan növekvő kivitelnek köszönhető. Az ország külkereskedelmi mérlege a posztkommunista országok közül szinte egyedülálló módon tavaly többlettel zárult, ám az idén a kedvező irányzat megfordult, és február végéig 11,5 milliárd korona passzívumot halmozott fel. Tavaly ugyanebben az időszakban kedvezőbb volta kép, például 1995februárjában 800 millió korona, augusztusban ennél is nagyobb, 1,6 milliárd korona többletet mutatott ki a külkereskedelem. A behozatal robbanásszerű növekedése és a kivitel növekedésének mérséklődése 1995 novemberétől érzékelhető, s ma már ott tartunk, hogy 1995 februárjához képest az idén februárban az export gyakorlatilag stagnált, míg az import 60 százalékkal növekedett. -USzlovákia külkereskedelmi mérlege (milliárd koronában) 2 o -2 -4 -6 -8 -ÍO -12 U) <J> <T> •H ><0 E 1(> m m ts tn 3 Ul 10 o OT H o Q E ® > o c iň •D « 1996. február Kötvényért lakást TA SR-hír Pozsony Ligetfalu városrészében az önkormányzat szeptembertől 13-15 ezer községi lakás eladását tervezi, aminek érdekessége, hogy a polgárok a lakásvétel folyamán felhasználhatják fizetési eszközül a vagyonalapi kötvényüket. Ha egy családból két kötvényt is erre a célra fordítanak, akkor biztosan nem lesz veszteséges az ügylet a városnegyed számára - közölte tegnap Vladimír Bajan, Ligetfalu polgármestere. Bajan hozzátette: mivel a polgármesteri hivatal tavaly 28 millió koronás nyereséggel zárta az évet, ebből infrastrukturális beruházásokra is futja. AZ ARÉNA SZÍNH ÁZNA K PÉN ZRE VA N S ZÜ KSÉ GE Ünnepi előadás Ű] Szó-tudósítás Május 12-én a pozsony-ligetfalui Aréna Színház helyreállításának támogatói részére ünnepi előadást rendez a színház igazgatója, Ivan Sládek pantomimművész. A Szlovák Nemzeti Színházban sorra kerülő estre elsősorban azokat a vállalkozókat várják, akiktől még támogatást remélnek. Az egyre nagyobb külföldi érdeklődést keltő színház és pantomimművészeti központ épületének befejezéséhez 40 millió korona hiányzik. Valószínűlegelnyerik egyjapán kulturális alapítvány támogatását, s a hazai szponzoraik közül a Szlovákiai Gázipari Rt. és a Szlovákiai Távközlési Rt., valamint egy magát megnevezni nem akaró cég ígérte meg segítségét. Továbbra is folyik a téglajegyek árusítása, amelyek vásárlóinak nevét a helyreállított Aréna Színház előcsarnokában örökítik meg. Sládek bemutatta majdani nyolctagú társulatának öt tagiát, akik mindannyian fiatal és képzett művészek. (d-n) A Böngésző nyertese Játékunkra 1185 megfejtés érkezett. A helyes választ beküldők közül tegnap J. Mészáros Károly, a Vasárnap szerkesztője közjegyző jelenlétében sorsolta ki a szerencsés nyertes nevét. E héten az 1500 koronát Pöss Péter handlovái olvasónk nyerte. Gratulálunk! A helyes megfejtés: raktáros és sofőr. PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI UJ Szó-tudósítások Duray Miklóst, az EGYÜTTELES elnökét meglepte az Új Szó híre, hogy a Magyar Ko^Jíció pártelnökei két héten belül találkoznak Horn Gyula magyar miniszterelnökkel. Ő ugyanis mindmáig nem kapott ilyen értesítést, ezért nem is tudott választ adni kérdésünkre: Ismert-e már a találkozó pontos időpontja? Megerősítette ugyanakkor, hogy Hornnal, a szlovák-magyar alapszerződés ratifikálása nyomán kialakult helyzetről szeretnének tárgyalni. Megismételte az MK álláspontját: az alapszerződés a ratifikálásával egy időben elfogadott határozat nélkül, az eredeti, tehát a két kormányfő által aláírt formájában érvényes. Leszögezte: hivatalos magyarországi forrásokból egyelőre nem rendelkezik közvetlen értesülésekkel a ratifikációs okmányok cseréjére vonatkozó véleményekről. Örömét fejezte ki, hogy az államfő újratárgyalás céljából visszautalta a parlament elé a területi-közigazgatási beosztásról szóló törvényt és a Btk.-módosítást. Hiányolta viszont: indoklásában a köztársasági elnök nem emelte ki azt a tényt, hogy a községek utcáinak elnevezése a járási hivatalok hatáskörébe kerül, ami precedens nélküli. Indokolt a törvény újratárgyalása azért is, mert DélSzlovákia esetében figyelmen kívül hagyták a törvényalkotás során hangoztatott legfőbb szempontot: az államigazgatás és az állampolgárok közti távolság csökkentését. Szlovákia déli részén - mint mondta - ennek az ellenkezője valósul meg. Duray szándékosságot vél felfedezni a kormány döntése mögött, hogy meg sem várva a törvény újratárgyalását, kinevezte az új kerületi és járási hivatalok megszervezésével megbízott kormánybiztosokat. A kabinet tudatosan helyezkedik szembe a normális parlamenti eljárással. A Btk.-módosítással összefüggésben Duray reményét fejezte ki: ha a parlament újból jóvá is hagyja, az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezi, s így e törvény érvényét fogia veszíteni. (horváth) A SZLOVÁKIAI FÖLDMŰVESEK PÁRTJA az ország új területi beosztása alapján a közeljövőben a létesítendő kerületekben szeretné megerősíteni helyzetét, s ennek érdekében megkezdi kerületi szerveinek kialakítását, jelentette be tegnap Pavol Delinga elnök. Ennek során regionális szinten szoros együttműködésre fog törekedni a Szlovákiai Földművesek Mozgalmával. Delinga úgy vélekedett, a központi ál lamigazgatási hatáskörök kerületekbe való delegálása során az ágazat fejlődése szempontjából mindenképpen szükséges lesz, hogy szakosodott mezőgazdasági államigazgatási szervek jöjjenek létre a kerületekben is. Marián Lipka földművelésügyi államtitkár a tavaszi munkák jelenlegi állása alapján már nem tartotta valószínűnek, hogy a 250 ezer hektáron tervezett tavaszi árpát sikerül mind elvetni, hiszen a legfrissebb adatok szerint a vetésterületnek csupán mintegy 60 százalékán került földbe a mag, miközben a termelők már jócskán kifutottak az agrotechnikai határidőből. A kedvezőtlen feltételek miatt már most egytonnás hozamkiesést jósolnak a szakemberek hektáronként. A tavaszi munkákat hátráltatja az is, hogy több mint 35 ezer hektár mezőgazdasági földterületet öntött el a talaj- és a belvíz. tszl ERSEKUJVAR Nemzetközi orvosi szimpózium ÚJ Szó-tudósítás Az érsekújvári kórház fennállásának 100. évfordulója alkalmából az intézmény vezetése az egészségügyi minisztériummal, illetve az Újszülött- alapítvánnyal karöltve kétnapos nemzetközi szimpóziumot szervezett a rendkívül kis súllyal született gyermekek egészségi problémáiról. A tudományos tanácskozáson, amely felett a Svájci Vöröskereszt vállalt védnökséget, a hazaiakon kívül neves amerikai, angol, svájci, cseh és magyarországi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a csaknem kétszáz résztvevővel. A két nap alatt több érdekes előadás hangzott el a kis súllyal világra jött csecsemők szervi problémáiról, a bőrápolási gondokról, illetve a fejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges feltételek megteremtéséről. Dr. Bűky Béla, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzora több mint húsz éve foglalkozik újszülöttgyógyászattal. Mint mondta, ezen a tanácskozáson sok új ismeretet szerzett, főleg a napjainkban az újszülöttek körében egyre gyakrabban előforduló tüdőbetegségekről. A rendezvény pozitívumának nevezte azt is, hogy sikerült felvennie a kapcsolatot hazai szakemberekkel, akikkel megegyezett abban, hogy a jövőben rendszeresen kicserélik majd szakmai tapasztalataikat. A tanácskozáson tegnap többek között jelen volt Štefan Zelník, a szlovák sgészségúgyi minisztérium államtitkára és Emanuel Jenni, a prágai svájci nagykövetség ügyvivője. (kamoncza)