Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-16 / 88. szám, kedd

1996. április 15. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I Az aratás dönti el a liszt és a kenyér árát A malom- és sütőiparban 1996 első negyedévében 4,7 százalékkal emelkedtek az árak. Az általános búzahiányra.való tekintettel ez lényegében elhanyagolható növekedés. Másutt - például Csehországban ugyanis ennél komolyabb áremelkedés következett be. Nézzük meg a félgrízes búzaliszt árának az alakulását az elmúlt két és egynegyed év alatt. 1994-ben egy kilogramm 10,51 koronába, tavaly 10,34-be, idén márciusban pedig 10,63 koronába került. Hosszú távon ez elhanyagolható emelkedés. És mi a helyzet a rozskenyérrel? Egy kilogramm 1994-ben 11,46 koronába, tavaly egész évben 12,01 koronába, idén márciusban pedig a statisztikai hivatal szerint 12,45 koronába került. Igaz, a fogyasztót inkább az érdekli, vajon kitartanak-e a mai árak az aratásig. A betakarítás megkezdéséig még három hónap van hátra, a gabonapiacon viszont nem csökkennek az árak. A földművelési minisztérium illetékesei szerint kenyérgabonából megfelelő készletekkel rendelkezünk, amelyek kitartanak őszig. A vásárlók viszont már nem is nézik a minőségi mutatókat, hanem a szabadpiacon a takarmánybúza tonnájáért is 4000 koronát fizetnek. Az étkezési búza pedig még ennél is drágább 200 koronával. Az étkezési búza árát az állam csak a saját készleteiből jóyal alacsonyabb áron felszabadított búza piacra dobásával szoríthatja le. Az kétségtelen, hogy érintettek már régen nem várták ennyire az új aratást. Mert akkor dől majd el, hogy megmaradnak-e az állam által kétségbeesetten tartott árak vagy sem. JOZEF SEDLÁK, Pravda A reform többe kerül négymilliárd koronánál - Ha a parlament újra jóváhagyja a területi-közigazgatási törvényt, mi azt megtartjuk, annak ellenére, hogy mást javasoltunk - mondta Igor Lenský, a közigazgatási dolgozók szakszervezetének az elnöke. Tudtuk, hogy miként lehetett volna pénzt megtakarítani. A mai körzetek a járási hivatalok kihelyezett részlegeiként működhettek volna, ezzel a hivatalok száma 38-cal csökkenne, az államigazgatás viszont nem kerülne távolabb a polgártól. A szakszervezet most azon dolgozik, hogy a hivatalok tevékenysége az átszervezés során se bénuljon meg. Ez ugyanis 25 féle hivatalt érint. A reform következtében a hivatalok száma nem csökken, sőt 1292ről 1565-re bővül. Hasonlóan nem lehet munkerőmegtakarításra számítani. Leginkább a Pozsony-vidéki járás hivatalainak (ezek teljesen megszűnnek) az alkalmazottai kerültek veszélybe, továbbá a Pozsonyban, illetve a Nyugat-szlovákiai Kerületben működő hivatalok. - A hivatalos források szerint a reform költségei nem haladják meg a 4 milliárd koronát, ebből 1 milliárdot szánnak új helyiségek biztosítására. A valós költségek viszont ennek többszörösére rúgnak majd. A becslések egészen 24 milliárd koronáig terjednek mondta I. Lenský. Arról a kormányanyagban is szó van, hogy összhangba kell hozni az állami nyilvántartást és az információs rendszereket. Ilyen például a geodézia, kartográfia, telekkönyv, statisztika, továbbá a lakosság, személyazonossági igazolványok, útiokmányok, gépjármű-vezetői igazolványok és hasonlók nyilvántartása. A kormány feladatul adta a minisztereknek a reform előkészítésének a felgyorsítását. Április végéig el kell készülnie a járási és kerületi hivatalokról, illetve hatásköreikről szóló törvényjavaslatnak, valamint a belső szervezeti felépítésükről szóló kormányrendeletnek. Tehát 1996. július elsején az összes hivatalnak működésre készen kell állnia. A szakszervezet szempontjából az alkalmazottak ellátása a legfontosabb, hiszen a reform hetvenezer embert érint. JOZEF PAHOLÍK, Práca (Rövidítve) VISSZHANG Cseh és szlovák állampolgárság Az Uj Szó 1996. április 10-i számában Az ET a szlovák eljárás ellen címmel közölt egy ČTK-hírt, amely szerint az Európa Tanács egy bizonyos jelentésében nemzetközi jogilag megengedhetetlennek minősíti az illetékes szlovák hatóságok eljárását a szlovák állampolgárság „megvonását" illetően a cseh állampolgárságért folyamodóktól. A ČTK-hír ezzel kapcsolatban hivatkozik a strasbourgi szervezet szakértőinek a múlt évben a szlovák hatóságok együttműködésével kidolgozott jelentésére. Mint az említett strasbourgi szervezet szakértői bizottságával lefolyt tárgyalások jogi szakértőként meghívott résztvevőjének meg kell állapítanom, hogy a ČTKhír, amely az ET jelentésére hivatkozik, a megjelent szövegezésben célzatos, az összefüggések figyelembe vételét mellőzve valótlan képet ad az érintett kérdésről. A probléma lényege az, hogy az Európa Tanács, valamint egyéb nemzetközi és emberjogi szervezetek igyekezete az állampolgárság-nélküliség (hontalanság-apatriditás) állapotának a megelőzésére, illetve kiküszöbölésére irányul. Tekintettel arra, hogy a Cseh Nemzeti Tanács a cseh állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló 40/1993. Tt. sz. törvénye 8. §-ának b) pontja szerint a cseh állampolgárság megadásának egyik feltétele az, hogy a kérelmező igazolja eddigi állampolgárságából való elbocsátását, a cseh állampolgárságért folyamodó szlovák állampolgárnak nincs más választása, mint megelőzően kérni az illetékes szlovák hatóságtól a szlovák állampolgárságból való elbocsátást. Az ilyen kérelem alapján az illetékes szlovák hatóság a törvényben előírt feltételek teljesítése esetén (például ha a kérelmezővel szemben nincs folyamatban büntető- vagy hasonló eljárás), elbocsátja őt a szlovák állampolgárságból (tehát nem az állampolgárság „megvonásáról" van szó, amint azt a ČTK-hír tartalmazza, hanem a polgár kérelme szerinti elbocsátásról abból a célból, hogy a cseh törvény idézett rendelkezése szerint kérelmére elnyerhesse a cseh állampolgárságot.) Annak érdekében azonban, hogy megelőzzék a kérelmező esetleges hontalanságát a szlovák állampolgárságból való elbocsátás után, az illetékes szlovák hatóság megköveteli, hogy a kérelmező csatolja elbocsátási kérelméhez a cseh belügyminisztérium igazolását arról, hogy a szlovák állampolgárságból való elbocsátása esetén a kérelmezőnek megadja a cseh állampolgárságot. így biztosítva van a szlovák állampolgárságból való elbocsátás után a hontalanság megelőzése. A Cseh Sajtóiroda hírében említett szakértői bizottság részéről a megbeszélések következtetéseinek a levonása során nem hangzott el olyan állásfoglalás, amely szerint a szlovák állampolgársági törvény vagy az illetékes szlovák hatóságok eljárása ellentétben volna a nemzetközi joggal, beleértve a nemzetközi jogi gyakorlatot az állampolgársági ügyek terén. Szeretném hangsúlyozni, hogy a hatályos szlovák állampolgársági törvény (amelyet 1993. január 19-én az akkor hivatalban levő szlovák parlament fogadott el, amikor még nem érvényesültek a törvényhozásban a jelenlegi erőviszonyok és megítélésem szerint olyan pártszempontok, amelyek veszélyeztethették volna Szlovákia jó hírnevét nemzetközi vonatkozásban) a nemzetközi jog alapelveinek érvényesítésével, valamint az emberi jogok és szabadságjogok tiszteletben tartásával és liberális szellemével általános nemzetközi elismerést érdemelt ki. Csak a problémakör teljes megítélése érdekében jegyzem meg: nem így a cseh állampolgársági törvény, amely elfogadása óta számos nemzetközi bírálatot váltott ki, és bizonyos rendelkezéseit diszkriminatív jellegűnek ítélte meg több emberi jogi szervezet (ennek következtében a cseh parlament újabb módosításokat készül eszközölni a hatályos törvényben). Annál meglepőbb, hogy a ČTK a valóságot elferdítve a szlovák állampolgársági törvényt, illetve a szlovák hatóságok eljárását bírálja egy állítólagos ET-jelentésből merített önkényesen kivonatos, deformált, lényeges összefüggéseket összezavaró beszámolójával. Mind a hatályos szlovák állampolgársági törvényt, mind a vele kapcsolatos eljárás szabályait illetően tárgyilagos megítéléssel megállapítható, hogy ezek összhangban vannak a nemzetközi jog alapelveivel, az emberi jogokkal és szabadságjogokkal, valamint a fejlett demokratikus államok joggyakorlatával. Ezt nem vonta kétségbe a ČTK-hírben említett strasbourgi szakértői bizottság sem, amely csak bizonyos részleges, gyakorlati ajánlásokat javasolt megfontolásra, amelyek tovább tökéletesítenék az eljárást az állampolgársági ügyekben. Ezeket a szlovák fél elfogadta, és a gyakorlatban érvényesülnek is. Alaptalan tehát a ČTK-hír abban az értelemben, hogy az Európa Tanácsnak kifogásai volnának a szlovák állampolgársági törvényt vagy a szlovák hatóságok eljárását illetően. DR. LADISLAV MATUSEK j KOMMENTÁRUNK Az erőszak körforgása Messzire kell visszanyúlni, ha meg akarjuk keresni a csütörtök óta zajló sokadik közel-keleti miniháború valódi okait. Gyökerei a másfél évtizeden át dúló libanoni polgárháború időszakába nyúlnak vissza, amelynek zűrzavaros állapotait Izrael is kihasználta arra, hogy megvívja a maga háborúját a palesztinokkal. A nagy harcok csitultával pedig lekanyarított egy 8-10 kilométer mélységű, összesen 800 négyzetkilométeres területet a határvidéken azzal a céllal, hogy növelje északi területeinek a biztonságát. A polgárháború még le sem zárult, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a biztonságinak nevezett övezet nem sokat segít. Kiderült róla. hogy könnyen átlőhető, távolról sem hermetikus - simán átszivárogtak rajta a terroristák is -, ráadásul a palesztinokat és libanoni szövetségeseiket állandó támadásokra provokálta. Mindezek ellenére valahol érthető Izrael makacs ragaszkodása ehhez a zónához, hiszen nyilvánvaló: ha nem volna, északról még több támadásnak volna kitéve. Annál is inkább, mivel az Irán által leplezetlenül támogatott síita Hezbollah a libanoni kormány ellenőrzése alól is kibújl. A polgárháborút lezáró egyezség legfontosabb pontja ugyanis a különböző milíciák feloszlatása volt. Csakhogy a Hezbollah nem tette le a fegyvert. Az alakulgató libanoni hadsereg nem tudott és nem mert érvényt szerezni az egyezménynek. A megbékélést garantáló Szíria közel 40 ezer fős libanoni kontingense viszont nem akarta leszerelni a lázadó síitákat, mert érdekei így kívánták. Damaszkusznak direkt jól jött, hogy saját erői és az izraeliek között a harcos muzulmánok amolyan ütközőerőt képeztek. Ezzel minimálisra csökkent az akár csak véletlenszerű szír-izraeli incidens, viszont a háttérben Damaszkusz tartotta - és tartja - kezében a dolgokat. Olyannyira, hogy ténynek tekinthető: Libanon csak akkor fogadhatja el Izrael tárgyalási ajánlatát, ha azt Szíria megengedi. így aztán nem a múlt héten kezdődtek a Hezbollah támadásai Izrael ellen: különböző intenzitással évek óta folynak, s Izrael hol kisebb, hol nagyobb válaszcsapásokat hajtott végre. Közben pedig számtalanszor felszólította Bejrútot, Damaszkuszt, sőt még Teheránt is, hogy tartsák kordában a síitákat. Bejrút nyilvánvalóan tehetetlen, Damaszkusz tehetetlennek tetteti magát, Teherán viszont gátlástalanul hazudik. Tagadja, hogy támogatná a Hezbollahot, viszont annak vezetője kerek perec kijelentette, hogy Irántól kapnak anyagi támogatást és fegyvereket. S elég egy pillantás a térképre, hogy világos legyen: Szíria is mellébeszél, hiszen az utánpótlás csakis területén keresztül juthat el a libanoni síitákhoz. Mivel utánpótlás van bőven, a Hezbollah sem tétlenkedik. Támadásainak intenzitása egyenes arányban növekedett a palesztin-izraeli békefolyamat előrehaladtával, hiszen nem is tagadja, hogy célja éppen ennek a megbékélésnek a megakadályozása és Izrael megsemmisítése - vallási-ideológiai alapon. Igazából pedig akkor táltosodon meg, amikor az autonóm területek hasonlóan gondolkodó, azonos célokat követő szélsőséges palesztinjai elindították az öngyilkos merényletek sorozatát. Dióhéjban így foglalható össze az erőszak körforgásának legújabb közelkeleti fejezete, amely minden eddiginél jobban veszélyezteti a békefolyamatot. S az sem tesz neki jót, hogy a nagyhatalmak meglehetősen pártosan viszonyulnak ehhez a veszélyhez. Az Egyesült Államok a Hezbollahot szólította fel a támadások befejezésére, támogatta Izrael jogát a válaszcsapásra, és méltányolta, hogy a dél-libanoni lakosságot előre figyelmeztette a tervezett megtorlásra. Washington nem is mondhatott mást, hiszen elemi érdeke a békefolyamat továbbvitele. Elvégre közeleg az elnökválasztás, s a közelkeleti béketeremtés lenne a demokraták legfőbb külpolitikai aduja. Izrael érthető módon kifogásolja, hogy bár Oroszország elítéli a Hezbollah támadásait, „nem nézheti nyugodtan Libanon szuverenitásának újbóli megsértését sem". Közben Párizsban maga Hariri libanoni kormányfő, Chirac elnök nagy barátja és bőkezű támogatója mondta vasárnap, hogy Bejrút nem képes lefegyverezni a Hezbollahot, vagyis közvetve elismerte: Libanon szuverenitását a Hezbollah (is) csorbítja. Kétségtelenül az előbb említett személyes barátság is közrejátszik abban, hogy Franciaország most kilóg a sorból különvéleményével: gyakorlatilag egy kalap alá veszi Izraelt és a Hezbollahot. De Charette külügyminiszter a hét végén körbetelefonálta a fél világot és az egész Közel-Keletet, hogy támogatókat szerezzen Párizs javaslatához, miszerint a felek azonnal hirdessenek tűzszünetet. Ilyen diplomáciai nehéztüzérséggel a háta mögött Hariri kormányfő azt hangoztatta, politikai megoldásra van szükség, mindenekelőtt arra, hogy Izrael vonuljon ki Dél-Libanonból, akkor majd más lesz a helyzet. Hogy kinek a számára, kinek a javára, arról már nem szólt. Párizsban pedig nem zaklatták felesleges kérdésekkel a milliárdos építkezési vállalkozót, aki Libanon újjáépítését élete nagy üzletének tekinti. Hiszen lesznek még választások Franciaországban is... SZÁLKA ÉS GERENDA i Irodalmi dolgozat - megrendelésre Mint annyi mindent, ami a közelmúlt rendszerváltás előtti évtizedeire emlékeztet, az oktatásban ismét megjelenő pártpolitikai buzgalmakat is a demokrácia lassú, de igencsak átgondolt lebontásaként szemlélem. Ha elfogultság nélkül végiggondolom, milyen lépések következtek be az oktatásügyben a Mečiar-kormánynak a hatalom totálissá tételéért kifejtett igyekezetében, akkor az állami vagyon privatizálása mellett az államigazgatáson belül ennek a bedarálását tartom a legtökéletesebbnek. A kormánykoalíció pártjainak a húsdarálóiban a járási tanügyi igazgatóságok vezetőit és az iskolaigazgatókat aprították fel először. Dél-Szlovákiában ezt akkor tudatosítottuk igazán, amikor az utolsó magyar nemzetiségű tanügyi igazgatót leváltották. Ma mär'a kormánypártok felől nézve a tényállást egységesnek látszik az oktatásügy irányítóinak a politikai szemlélete. Mestermunkát végeztek a politikai tisztogatást „demokratikusan" elvégző járási bizalmi emberek ötösfogatai. Gondolom, csupán a pontosság kedvéért kell megemlítenem, hogy ugyanez a tisztogatás folyik a kulturális szféra államigazgatás alá eső intézményeiben (galériák, múzeumok, színházak, művelődési központok stb.) is. Ha belegondolok, akkor a magyar iskolák elleni kormányzati merényletek elhárításában pedagógusaink és a szülők százalékarányosan is nagyobb ellenállást mutattak, mint tették azt a manapság többnyire a bértáblák vitatásával foglalkozó szlovák pedagógusok. A szülőkről nem is beszélve, hiszen csupán elvétve kaptunk híreket egy-egy iskolaigazgató leváltása utáni tiltakozásokról. A törvényes autonómiát, jogokat és garanciákat kihasználó felsőoktatási intézményeken kívül más állami oktatási intézményekből legfeljebb egy-egy újsághírben közölnek tiltakozó nyilatkozatokat, ha a társadalom egészét érintő politikai szándékú korlátozásokat akarnak bevezetni. Mindezeket persze mindig az államigazgatás ésszerűsítése és egyszerűsítése kívánja meg éppen úgy. Nem véletlen, hogy az állami oktatási struktúrák közül mindeddig éppen a felsőoktatás tartja a frontot. Mindaddig, míg a kormánykoalíció parlamenti szavazógépe meg nem szavazza az új felsőoktatási törvényt. Az igazat megvallva, már most is vannak lojális egyetemek, mint például a Bél Mátyás Egyetem Besztercebányán, ahol a kormány eminens tagjai okítják a diákokat. Ezek a miniszter-tanárok bizonyára önmagukról is íratnak majd zárthelyi dolgozatokat a most még csak érettségijükre készülő diákokkal... De addig is: Az igazgatócserékkel hűségnyilatkozatokra kárhoztatott középiskolákban már a diákok kormánypárti meggyőzése is elkezdődött. Mi másnak lehet nevezni azt az „irodalmi pályázatnak" nevezett izét, aminek témája szerint a diákoknak „Mit kaptam tanítómtól?" kérdésre válaszolva kell kifejteniük valamifajta véleményt. Feltűnő, hogy ezt a pályázatot a DSZM-ben a területi igazgatással foglalkozó alelnök, Arpád Matejka írta ki. A cél ismeretlen, egyelőre iskolák sem nyilatkoztak nevesítve a botrány szagú dologban. Elképzelni viszont nagyon is el tudom, hogy ezentúl holmi irodalmi pályázatokat más témában, talán a titkos feljelentések pótlásaként is íratnak majd középiskolásokkal. Mondjuk, éppen szüleik otthoni beszélgetéseiről, politikai nézeteikről, a kormány képviselőiről. Mint ahogy azt is, hogy nem akad iskolaigazgató, aki ezeket a pártideológiai indíttatású felhívásokat a szemétkosárba dobja. Megítélésem szerint efféle irodalmi pályázatokat bármelyik kormányzati ágazat kiírhat, ha nem teszi kimondatlanul kötelezővé az iskolák számára. Ami azt jelentené, hogy csupán a sajtóban adja közre a felhívást, és nem az egzisztenciálisan megfélemlített igazgatókat agitálja a diákokat önkéntességre kényszerítő intézkedésekre. Mert itt újra arról van szó, hogy az egyik kormánypárt az államigazgatás egyik oktatási ágazatát használja fel saját, jól eltitkolt céljaira. Most akkor mi is történik? A megfélemlített iskolaigazgatók és az irodalmi pályázaton való részvétel dilemmáját eldöntetni hivatott szlovák szakosok bizonyára már tudják a választ, és ennek megfelelően cselekedtek. A szegény diákok meg vagy mernek ellenállni, és nem részt venni a furcsa irodalmi pályázaton, vagy az iskola igazgatójáról és szlovák szakos tanárairól zengenek dicshimnuszokat.