Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-30 / 76. szám, szombat

1996. március 30. ÉRDEKESSÉG ÚJ SZ Ó [5] Csillagok földközelben Néhány héttel ezelőtt ezen a helyen olyan sztárokról szá­moltunk be, akik a gyerekek megsegítésén fáradoznak. Ám nemcsak a kicsik között vannak elesettek: segítségre várnak a felnőttek, de az állatok, a természet Is. Szeren­csére akadnak olyan hírességek, akik ezen a területen is megtalálják a segítségnyújtás lehetőségét - kihasználva ismertségüket a nemes cél érdekében. Majomerkölcsök Az erkölcs nem az ember „találmánya", elemel már az állat­világban felfedezhetők - állítja Frans de Waal holland tu­dós, aki Jelenleg az amerikai Wisconsin államban dolgozik, a főemlősök kutatásával foglalkozó központban. A fenti ál­lítást taglaló könyvéről, melyet nemrég adtak ki a Massa­chusetts állambeli Cambridge-ben, a Der Spiegel című né­met folyóirat adott ismertetőt. Liz Taylor Úgy tartják, ő a világ leg­szebb asszonya. Szupersztár. Tizennyolc éves korában megy először férjhez, aztán még sok­szor elrebegi a boldogító igent. Elisabeth Taylor sokáig csak a saját magánéletével volt elfog­lalva. Aztán mélyen megrendí­tette egykori partnerének és barátjának, Rock Hudsonnak a halála, aki az AIDS áldozata lett. Liz küzdeni kezdett a gyil­kos kór ellen, mely Hollywood­ba is befészkelte magát. Hírne­vét felhasználva alapítványt hozott létre, pénzt gyűjtőt AIDS-kutatásra. Tíz év alatt 75 millió dollárt. Követője is akadt, Sharon Stone, az új alomasszony sze­mélyében. A nemcsak szép, de kivételesen intelligens filmszí­nésznő az Elemi ösztön robba­násszerű sikere után elvállalta az AIDS Kutatási Liga elnöki posztját. A cannes-i fesztivál gálaestéjén Stone húszezer­dolláros gyűrűjét ajánlotta fel. Példáját követték az előkelő vendégek. „Harcoltam az életemért és győztem" - jelentette ki Olivia Newton-John. Világkarriert ért el, minden mesebelien szép­nek tűnt. De 1992-ben az or­vos közölte vele: rákja van, azonnal műteni kell. Nagyon akart élni. Most egészséges­nek érzi magát, jógázik, medi­tál, erőt gyűjt. „Nem szabad önzőnek lennünk" - jött rá be­Olivia Newton-John tegsége alatt a művésznő. A környezetvédelem lelkes har­cosa, koncerteket ad, az Em­ber és a természet című soro­zatban könyvet írt, pénzt gyűjt. Tavaly megjelent albuma, a Gaia óriási sikert aratott. „Be­tegségem óta tudom, hogy az életben bizonyos dolgoknak elsőbbséget kell biztosítani. Számomra a Föld megóvása az elsődleges." Barbra Streisand világhírű énekes és színész, rendező, producer. Erős egyéniség, ke­mény, határozott, harcias, zsarnok - félnek is tőle, de ő Hollywood legeredetibb csilla­ga. Elmúlt ötven. Elege lett az álmok városából. „Szerényeb­Sharon Stone ben akarok élni" - jelentette ki egy szép napon, és elárverez­tette festményeit, bútorait, ék­szereit, értéktárgyait, majd­nem mindenét. 15 millió dol­lárt érő házát egy környezet­védő csoportnak ajándékoz­ta... S aki talán első volt a „kü­lönc", a „szabálytalan" sztárok sorában: Brigitte Bárdot. Senki sem hitte, hogy Franciaország büszkesége, akinek bájait, ér­zékiségét Vénuszéhoz hasonlí­tották, 48 film után valóban visszavonul. Pedig megtette, mégpedig végérvényesen. Sa­int Tropez-i villája az állatok pa­radicsomaként vált ismertté. A „vadmacska" a kihalásra ítélt, üzleti szempontok áldozatává vált állatok őrangyala lett. A legismertebb és legsikere­sebb. (Külföldi lapokból) Barbra Streisand De Waal majmok magatartá­sát figyelve jutott el tételéig, amely valószínűleg sok vitát kavar majd szakmai berkek­ben és azokon kívül is. Számos majomfajtát megfigyelt a wis­consini központ telepén, összesen több mint hatezer órát töltött ezzel a foglalatos­sággal. Mint írja, általános az a feltételezés, hogy az állatvilág­ban az erősebb könyörtelenül a gyengébb fölé kerekedik, a születésüknél fogva kevésbé életképes egyedek óhatatlanul elhullanak a létharcban. Csak­hogy ő mást tapasztalt a maj­mok társadalmának megfigye­lésekor. Felidézi például egy Azalea névvel felruházott rhesusma­jom esetét. Azalea valamilyen génhiba folytán ügyetlenebb, kevésbé tanulékony, félén­kebb társainál, tehát vesztes típus. Ám nemhogy kitaszítot­ták volna a közösségből, elti­porták volna a létharcban, ha­nem éppen ellenkezőleg, külö­nös gonddal veszik körül. Külö­nösen „rokonai" állnak ki mel­lette, de egyes idegenek is megszánják. Ha némelyik ke­véssé megértő idegen igazság­talnul bánik vele, a család megbünteti a garázda pimaszt. De Waal szerint Azalea „roko­nai" ezzel nemcsak empátiás képességükről tesznek bizony­Az évente kétszer, tavasszal és ősszel megjelenő összeha­sonlító elemzés alapjául New York árait vette a svájci társa­ság. A világ 136 nagyvárosá­nak árait, köztük 155, a külföl­diek által leginkább keresett termék és szolgáltatás ellenér­tékét veti össze, s értékeli an­nak megfelelően, hogy mennyi­vel múlja felül, illetve alul a száz pontnak vett New York-i kiadásokat. A lista megle­hetősen fontos, mivel a kormá­nyok és nemzetközi vállalatok figyelembe veszik a kiküldöt­tek bérezésénél. A ranglista első két helyét, immár hagyományosan, a ja­pán főváros, Tokió, valamint ságot, hanem egyszersmind szabályt is felállítanak arra nézve, hogy milyen magatar­tást tartanak elfogadhatónak a közösségben, s milyet nem. Ez­zel elemi szinten megkülön­böztetik a jót a rossztól, a he­lyest a helytelentől, vagyis egy erkölcsi értékrend jegyében cselekszenek. A holland tudós csimpánzok­nál fjgyelte meg, hogy a gyá­szoló egyedeket társaik vigasz­talják. Azt is észlelte,-hogy igye­keznek enyhíteni haldokló tár­saik szenvedéseit. Mint írja, előfordul, hogy a csimpánzok megvédik gyengébb társaikat a hatalmaskodóktól, sőt néha még élelmüket is megosztják azokkal a majomtársakkal, amelyek valamilyen fogyaté­kosságuk vagy betegségük folytán nem képesek gondos­kodni magukról. Verekedés után a győztes csimpánz gyakran keresi a megbékélést a legyőzöttel: ölelgetéssel, simogatással, sűrű vállveregetéssel igyekszik kiengesztelni. A kevésbé békü­lékeny, haragtartó egyedeket társaik igyekeznek összebékí­teni: egymáshoz vezetik az el­lenfeleket, és egyértelmű gesz­tusokkal nógatják őket kibékü­lésre. De Waal tétele szerint min­Oszaka foglalja el. Toronyma­gasan vezetnek a többiek előtt: 202, illetve 190 pontjuk­kal csaknem háromszor drá­gábbak, mint a lista két utolsó helyén álló Lagos és Monter­rey. A „bronzérem" Moszkvának jutott: az orosz főváros a nyol­cadik helyről „küzdötte fel" ma­gát a dobogóra, - 142 pontjá­val Japánon kívül ez számít a világ legdrágább helyének. Ma­ga mögé utasította az e tekin­tetben „notórius pénzfalónak" mondható svájci Genfet és Zü­richet is, amelyek azonban csupán egy-egy ponttal ma­radnak el tőle. debből az következik, hogy az etikus magatartás már az em­ber előtti időkben megjelent az élővilágban, s az erényesség genetikai alapokon nyugszik. Az erkölcsös magatartás bioló­giai parancsa csoportosan élő lények számára, fennmaradá­sukhoz ugyanis szükség van a közösség bizonyos fokú harmó­niájára. Anélkül nem tudnának együttműködni közös tevé­kenységeikben, például a kö­zös élelemszerzésben, vagy a külső támadások visszaverésé­ben. pQRIPRl life ' 3 ~ ľ?**-'? ! 1 : m I De Waal okfejtésének olvas­tán már-már azt hihetnők, hogy a majmok társadalma ember­ségesebb az emberekénél. Ezt azonban ő sem állítja, sőt a fél­reértések elkerülése végett le­szögezi: az együttélés szabá­lyai nagyon szigorúak a majom­közösségekben, a majmok tár­sadalmának merev a hierarchi­ája, s rendszerint kegyetlen azon egyedek büntetése, ame­lyek nem tisztelik a hierarchiát vagy a szabályokat. Az ázsiai városok többsége olcsóbbá vált, bár Pekingen, Szöulon, Hongkongon, Sanghaj­on és Szingapúron kívül szinte mindegyik előrelépett néhány helyezést. Az amerikai konth nensen Buenos Aires, Rio de Janiero és Sao Paulo számít a legdrágábbnak, miközben az észak-amerikai települések vi­szonylag olcsónak mondhatók. Az Egyesült Államok legdrá­gább városának kétes címét New York nyerte el, s - leg­alábbis egyelőre - a jövő nyári olimpiai játékoknak otthont adó Atlanta a legkevésbé költ­ségigényes. A közel-keleti városok közül Izrael fővárosa, Tel-Aviv vitte el a pálmát: többe kerül itt az élet, mint az egyiptomi Kairó­ban vagy a jordániai Ammán­ban. MTI Brigitte Bárdot A világ legdrágább városai Moszkva - a dogobó első két fokát magabiztosan tartó Tokió és Oszaka után - a harmadik helyen futott be a Corporate Resources Group (CRG) nevű svájci tanácsa­dó cégnek a világ legdrágább városairól készített felmé­résében. Az oldalt írta és szerkesztette: GÖRFÖL ZSUZSA FRANCIA SZERELMI SZOKÁSOK Háttérbe szoruló fantázia Mi történt a „Don Jüanokkal", azokkal a férfiakkal, akik a sze­retett nő meghódításáért egyko­ron" minden kockázatot vállal­tak? Franciaországban minden­esetre kihalóban van ez az em­berfajta. Egy friss felmérés adatai sze­rint a szerelmes francia férfiakat (és nőket) leginkább az „ésszerű" és a „klasszikus" jelzők jellemzik. így például ami­kor érzéseiket akarják kifejezni, a megkérdezettek ennek mód­szereként a leggyakrabban vi­rág- vagy ajándékküldésről, eset­leg ebédmeghívásról szóltak: a gyertyafényes vacsora például a lista második felébe szorult­Ami á fantázia birodalmát ille­ti, ezt egyszerre jellemzi a kép­zelőerő hiánya és megléte: így például a franciák legfőbb vágya az a,- romantikus filmekből, sze­relmes regényekből jól ismert, nem éppen eredeti - szituáció, hogy a lenyugvó nap sugarainál, a kókuszpálmák árnyéka alatt összeölelkezhessenek szerel­mükkel; ugyanakkor a második helyen az szerepel, hogy adott esetben „szexi kisegítőeszközö­ket" használjanak. A felmérés szerint a férfiak többet fantáziál­nak, mint a nők: például majd­nem felük szeretné, ha egyszer vonaton vagy a konyhaasztalon szerelmeskedhetne. A másik nemmel kapcsolatos várkozások terén véget ért a csit­rilányok vagy a fiatalemberek korszaka: mindkét nem azt ré­szesíti előnyben, hogy partnere érett, tapasztalt legyen. A felmé­rés feltárt egy sötét foltot is, méghozzá a férfiaknál: negyven százalékuk bevallotta, hogy nagy vonzerőt jelentenek számukra a gazdag örökséggel rendelkező hölgyek... Ami a hűtlenség-hűség foga­lompárját illeti, a megkérdezet­tek kétharmada szerint a hűtlen­ség nem szép dolog ugyan, de nem is drámai jellegű, egyhar­maduk pedig egyenesen úgy vé­li, hogy egy ilyen eset kimondot­tan pikánssá teszi a korábbi kap­csolatot. Érdekes módon a fiata­lok azok, akik leginkább elítélik a hűtlenséget, míg az idősebb nemzedék - valószínűleg saját, átélt történetei folytán - na­gyobb megértéssel kezeli azt. Végül a vágyak legfőbb „meg­személyesítői" kapcsán a fran­cia férfiak kimondottan hazafia­sak, s leginkább a híres francia színésznőkért, Sophie Marceau­ért, Isabelle Adjaniért és Em­mannuelle Béart-ért lelkesed­nek; a nőket viszont megigézte az amerikai férfiak bája, ők ugyanis a „reménybeli szeretők" listájának élére Paul Newmant, Robert Redfordot és Kevin Cost­nert teszik. PAN Cenzúrázó papagáj A papagájok esetében a be­szélni tudás csaknem alapköve­telmény, az már viszont, hogy egy madár megválogassa a saját sza­vait, igencsak különleges teljesít mény. Pedig egy ilyen cenzúrázó papagáj él Hongkongban. A ma­dár legkevesebb hatvan üdvözlé­si, köszöntési kifejezést tud man­darinul, kantoniul és angolul. Mármost a helybéliek közül akad­nak olyan vulgárisabb szó­kincsűek és ízlésűek, akik elun­ták, hogy a papagáj túl jól nevelt, állandóan mindenkinek csak a hogyléte felől érdeklődik, s meg­próbálták káromkodni tanítani el­küldve őt ide-oda. Az immár há­rom éve beszédleckéket kapó pa­pagáj azonban nem lett „mocs­kos csőrű", nem hajlandó mos­datlan kifejezések tolmácsolásá­ra, jóllehet még csak nem is kis­asszony, hanem kakas. PAN

Next

/
Thumbnails
Contents