Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-28 / 74. szám, csütörtök

1996. március 26. BELFÖLD - GAZDASÁG ÚJ SZ

Ó I 22 | Ellentétben az európai dokumentumokkal Horváth Gabriella A szlovák-magyar alapszerződés megkötése titán saját bőrünkön is tapasztalhatjuk: a kétoldalú megállapodások valóban csak annyit érnek, amennyit megtartanak belőlük. Mečiar koalícióját az alapszerződés nem akadályozta abban, hogy az aláírását követő egy év során olyan jogszabályokat hagyjon jóvá, amelyek egyértelműen ellenkeznek annak rendelkezéseivel. A nyelvtörvény és a területi reform számos pontban ütközik azokkal az európai dokumentumokkal, amelyeket Szlovákia az Európa Tanácshoz való csatlakozásakor és a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor felvállalt. A szlovák kormány egyszerűen figyelmen kívül hagyta a bécsi konvenciót, amely szerint a nemzetközi szerződés aláírása után a szerződő feleknek tartózkodniuk kell az olyan lépésektől, amelyek ellentétesek a szerződés szellemével és betűjével. Ráadásul a szlovák parlament olyan határozat kíséretében ratifikálta a dokumentumot, amely kérdésessé teszi hatályba lépését. Erre ugyanis csak a megerősítő okiratok kicserélésének a napján kerül sor, s egyelőre nem tudni, Magyarország átveszi-e a jogilag irrelevánsnak tekintett határozatot. Ha nem teszi, az alapszerződés ismét visszakerül a szlovák parlament elé. Lássuk azonban, mi változna, ha a dokumentum hatályba lépne. Egy biztos: Zora Lazarová képviselő asszony aggodalma, hogy a szlovákiai magyarok egyik pillanatról a másikra területi autonómiát hozhatnak létre, teljességgel megalapozatlan. Nem azért, mert a parlament kinyilvánította, hogy nem ismeri el a kisebbségek kollektív jogait, hanem azért, mert autonómiát vagy külön státust az ET 1201-es ajánlásának megfelelően csupán a belső jogrenddel összhangban a többség jóváhagyásával, vagyis politikai alkuval lehet kialakítani. Arra jól ráérzett Lazarová, hogy a határklauzula nem akadályozhatja meg valamely határ menti autonóm terület lakosságát abban, hogy népszavazás eredményeként másik országhoz csatlakozzon. Ám Szlovákiában még sokáig nem lesz olyan kormány, amely a magyaroknak autonómiát adna. Olyan ez, mintha egy koldus azon siránkozna, hogy mennyi pénzt veszíthetne, ha milliomos volna. Amire az alapszerződés alapján mód van, az a kétoldalú ellenőrzési mechanizmus beindítása, amely mindkét ország számára nagyobb beleszólási lehetőséget biztosít a szlovákiai magyarságot és a magyarországi szlovákságot érintő kérdésekbe. Természetesen ez a lehetőség is együttműködési készséget feltételez, amiből Szlovákia - mint tudjuk nem áll jelesre. Ha Pozsony továbbra is elzárkózik a szlovákiai magyarságot érintő problémák kielégítő orvoslása elől, Magyarország kezdeményezhetné, hogy forduljanak közösen az Európa Tanácshoz. Az ET parlamenti közgyűlése azonban nemcsak közös javaslat, hanem a magyar kormány egyoldalú felvetése alapján is napirendre tűzhetné az alapszerződéssel ellenkező szlovákiai törvények, rendeletek, inézkedések ügyét. Ezt követően vizsgálatot indíthatna azon ajánlások megtartásának az ellenőrzésére, amelyekre Szlovákia kötelezte magát. Hozzá kell azonban tenni, hogy az ellenőrzések alapján hozott döntés nem kötelező érvényű, csupán nyomásgyakorló hatású. Az ET az Európai Unióhoz hasonlóan nem rendelkezik szankciórendszerrel, mivel politikája nem a kényszerre épül. Magyarországnak azonban lehetősége volna arra is, hogy a nyelvhasználat, az oktatás és a művelődés terén megnyilvánuló diszkrimináció miatt az emberi jogok európai konvenciója alapján panaszos eljárást indítson a strasbourgi emberjogi bíróságnál, amelynek döntése jogilag kötelező volna Szlovákia számára. A magyarországi ellenzéki erők egyes szlovákiai magyar politikusokkal egyetemben nyilván azért értékelik eleve negatívan az alapszerződést, mert látják, hogy a szlovák kormány nem kívánja megtartani. Az Együttélés elnöke a ratifikálás napján annak a véleményének adott hangot, hogy az alapszerződés a szlovákiai magyaroknak több rosszat hoz, mint jót. Tévedés azonban azt hinni, hogy a szlovák kormány alapszerződés hiányában nem szánta volna rá magát azokra a magyarellenes lépésekre, amelyek részben már megvalósultak, részben előkészületben vannak. Az alternatív oktatás bevezetése, a nyelvtörvény elfogadása, a kisebbségeket hátrányosan érintő területi beosztás, a Büntető Törvénykönyv módosítása, az oktatási törvény novellája a Szlovák Nemzeti Párt programjából következik. Ezek tehát az alapszerződés nélkül is elfogadásra kerültek volna. Magyarország most, a ratifikálás után határozottabban élhet a nemzetközi jog kínálta eszközökkel. A magyar kormánypolitikusok mindeddig kitérően nyilatkoztak ezekről a lehetőségekről, mert nem kívánták veszélyeztetni az alapszerződés ratifikálását. Ez azonban nem jelenti azt, hogy továbbra is hallgatni fognak. Korai tehát kimondani, hogy az alapszerződés több rosszat hoz számunkra, mint jót. Ne von juk meg előre a bizalmat a magyar kormánytól. Göncz Árpád: még várni kell A gazdasági reformfolyamat szükségességéről és nehézségeiről, a szomszédos országokhoz fűződő viszonyról, az alapszerződések fontosságáról fejtette ki álláspontját Göncz Árpád magyar köztársasági elnök a müncheni lap Magyarországot bemutató mellékletében. Magyarországjelenlegi helyzetéről szólva Göncz kifejtette, hogy a reformfolyamat nehéz, kemény, és valóban problémákat okoz. „Azt mondják, hogy gyötrik a népet. Tudom, hogy a reformokat a közösség érdekében végre keiI hajtani. Én ezt a folyamatot nem zavarhatom meg" - mondta az elnök. Az elégedetlenséget kihasználó, demagógnak minősített hangokkal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy meggyőződése szerint a kormány tisztában van azzal: mindent gondosan meg kell indokolnia. Szavai szerint nem lehet azt mondani, hogy Magyarországon parlamenti diktatúra van, mert még a parlamenten kívüli, szélsőséges erők hangját sem igyekeznek különösen elnyomni. „Elég, ha csak meghallgatja az ember a szélsőjobboldaliak jelszavait. Helyes az, hogy nem adnak nekik lehetőséget a mártírszerepre. Mégis örülnék annak, ha jogi eszközökkel meg lehetne akadályozni, hogy a holocaust idejéből származó elképzeléseket hirdessenek" - jelentette ki Göncz Árpád. A szomszédos országokhoz fűződő viszonyról szólva kifejtette, hogy Magyarország egyetlen szomszédját sem kívánja távol tartani az Európai Uniótól. Érthetetlennek mondta, hogy egyes országok miért tartják veszélyesnek a kisebbségek önigazgatási jogát. Magyarország az alapszerződésekben lemond mindenféleterületi követelésről. „Ha kölcsönösen segítjük egymást, és így az Európai Unió tagjai leszünk, a határok már nem fognak nagy szerepet játszani" - nyilatkozta a magyar államfő. Fontosnak mondta a magyar-szlovák alapszerződés - az interjú készítésekor még csak várható - pozsonyi ratifikálását, de hozzátette, hogy nézete szerint a szerződés gyakorlati megvalósulására még várni kell. Szorgalmazta, hogy a Vajdaság Jugoszlávián belül kapja vissza egykori autonómiáját. Kifejtette, hogy a szerb betelepülések miként változtatták meg a lakosság nemzetiségi összetételét, s Kelet-Szlavónia Horvátországhoz csatolásakor újabb szerb menekültáradat várható. Rámutatott, hogy az autonómiáról és a kollektív jogokról nagy vita folyik a térségben, de még senki nem határozta meg őket egyértelműen. A kisebbségieknek is biztosítani kell az egyéni emberi jogokat, s ezt kollektíven gyakorolják - magyarázta az elnök. Mindehhez hozzátette, hogy „egy boldog kisebbség az, amely a legkevésbé veszélyes, mert az nem akar elszakadni az államától". Süddeutsche Zeitung Fejtörést okozó anonim betétkönyvek Azok az emberek, akiknek pénzük van bankokban, bizonyára megkönnyebbüléssel fogadták, hogy a parlament elfogadta a bankbetétek védelméről szóló törvényt. Sokan azonban újra elbizonytalanodtak, mert nem tudják, megtakarításaikra vonatkozik-e a törvény vagy nem. A bizonytalanság helyénvaló. A törvény, amely július elsejével lép hatályba, ugyanis leszögezi: az anonim betétekre nem vonatkozik a törvény. Kivételt képeznek azok a betétek, amelyeket 1996. július elsejéig helyeztek el a Szlovák Takarékpénztár, az Általános Hitelbank, illetve a Beruházási és Fejlesztési Bank fiókjaiban. Jelenleg a megtakarítások 90 százalékát anonim bankbetétek képezik. A legtöbb ember nincs tisztában azzal sem, vajon bankbetétje anonim vagy nem. Nem csoda a bizonytalanság, hiszen az eddig érvényben volt jogi előírások sem tettek különbséget az anonim és a nem anonim betétek között. A betétek védelméről hozott törvény úgy határozott, hogy a bemutatóra szóló betétkönyvek anonimok, vagyis nem vonatkozik rájuk a törvényben garantált védelem, az összes többit, amelynek esetében feltüntették a vezetéknevet, keresztnevet és állandó lakhelyet, védi a törvény. A jogszabály egyébként nem védi a nyilvánosan is kereskedelmi forgalomban lévő értékpapírokat sem. Még izgalmasabb fejtörést okoz a bemutatóra szóló és a névre szóló bankbetétek megkülönböztetése. A megkülönböztetés során a jelszónak nincs különösebb szerepe. A probléma lényege: számos ügyfélnek fel van tüntetve a neve, mégis bemutatóra szóló betétkönyvről van szó. Ez úgy lehetséges, hogy minden bemutatóra szóló betétkönyvnek van megnevezése (ez lehet jelszó is), miközben nem egy ügyfél megnevezésként a saját nevét tüntette fel. A hatályos előírások értelmében tehát fel kell tüntetni, hogy névre szóló bankkönyvről van szó, ellenkező esetben a bemutatóra szólók kategóriájába sorolják. A legegyszerűbb megoldás az, ha bankfiókunkban megkérdezzük, hogy a bankkönyvünk bemutatóra vagy névre szóló-e. ŠTEFAN HRČKA, Pravda (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK i Koncepciós törvény Miként az várható volt, a szlovák parlament elfogadta a Büntető Törvénykönyv módosítását, amely számos, valóban mértékadó vélemény szerint alkotmánysértő módon korlátozza az alapvető emberi jogokat és szabadságokat. Éppen ezért fölöttébb kínosan hatott az új büntetőjogi rendelkezéseket magyarázó Jozef Liščák igazságügyminiszter, aki a sajtóval vitatkozva védte a védhetetlent, ám képtelen volt cáfolni a szakemberek véleményét, amely szerint ez a tervezet nemcsak a szlovák alkotmány több cikkével van ellentétben, hanem sérti az emberi és szabadságjogok védelméről szóló, 1950. évi római egyezményt és más nemzetközi embeijogi szerződéseket is... A kormány egyetlen érve az, hogy az alkotmány és - főként - az említett, 1950. évi embeijogi egyezmény lehetővé teszi a szólásszabadság, véleménynyilvánítási, gyülekezési és társulási szabadság stb. korlátozását, ha „ez a demokratikus társadalomban szükséges", mondjuk, a közbiztonság védelme érdekében. Éppen csak azt nem tudják bizonyítani, hogy ennek a törvénynek a meghozatala valóban szükséges volt-e. Ivan Simko ezzel kapcsolatban mutatott rá, hogy még a hírhedt 1923. évi csehszlovák államvédelmi törvényt is megelőzte egy merénylet az akkori pénzügyminiszter (Rašin) ellen, és az akkori parlament 25 órán át tartó vita után, egy ilyen halálos kimenetelű merénylet ürügyével fogadta el a szabadságjogokat korlátozó törvényt. Érdekes tényként említette, hogy 1948-ban már csak egy óra kellett egy hasonló (illetve a korábbinál valójában sokkal gonoszabb) törvény elfogadásához. A keddi (mindössze három óráig tartó) parlamenti vitában részt vevő vagy azt szemlélő 140 képviselő mindegyike valószínűleg tudta, hogy a közbiztonságot és más védett érdekeket egyszerűen nem sérthetünk azzal, ha élünk emberi szabadságjogainkkal - hiszen nem lehet olyan érdekeket védeni, amelyek ellentétben állnának ezekkel az Európa-szerte legfontosabbnak tartott értékekkel. Mindenki tisztában volt azzal is, hogy egy olyan cselekményt (valamely emberi jog gyakorlását) nem lehet büntetendővé nyilvánítani csak azért, mert a Hatóságok megvádolják az embert államellenes szándékokkal - ha élni mer alapvető szabaságjogaival. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ezt a kormány ellenzékének a felszámolásáról szóló törvényt a Hatóságok kényük-kedvük szerint értelmezheük. A törvény egyik megfogalmazója ezt elismerve leplezetlenül utalt arra, hogy létezik egy feketelista a kényelmetlen közéleti szereplőkről, újságírókról, politikusokról stb. Rossz érzéssel hallgattam azokat a kijelentéseket is, amelyek csak a Szlovák Nemzeti Pártot tették felelőssé ennek a törvénynek az előteijesztéséért. Ez így egyszerűen nem igaz. Tény az, hogy a szélsőséges nemzetiek már négy évvel ezelőtt jelentkeztek ezzel az ötlettel, de a több évig érlelt gyümölcs csak akkor érett be, amikor Mečiar egyrészt a külföldi diplomaták előtt arra hivatkozhat(ott), hogy márpedig ez az ára a szlovák-magyar alapszerződés ratifikálásának, másrészt pedig ez a törvény is pontosan illeszkedik abba az kizárólagos hatalomátvételi koncepcióba, amelyet Mečiar mozgalmának legutóbbi közgyűlésén is felvázolt, és amely lényegében a ma létező alkotmányos rend felszámolását jelentené. Sokan - és alighanem megalapozatlanul - bizakodnak abban, hogy hát a kedden jóváhagyott Btk.-módosítást is független bíróságok alkalmazzák majd. Megfeledkeznek viszont arról, hogy a bíróságok függetlenségét még az ötvenes években is deklarálta az alkotmány; megfeledkeznek arról, hogy Liščák igazságügy-miniszter is, úgymond, független bíró volt. A bírák függetlenségét egyébként kifogásolta a Mečiarhoz nagyon közel álló Munkásszövetség elnöke, Ľupták is. Az elfogadott törvényeket véleményező alkotmánybíróságról pedig éppen Mečiar nyilatkozta azt, hogy az „nálunk a demokrácia beteg eleme". Beteg elem ezek szerint a Mečiar által megalkotott szlovák alkotmány is, mert három-négy nappal ezelőtt éppen ő vetette fel módosításának sürgető szükségességét. Beteg elem az alkotmányban rögzített arányos választási rendszer is, mert Mečiar most éppen a többségi választási rendszert támogatja, ami az új területiközigazgatási beosztással kapcsolatban azt jelenthetné, hogy az ország járásaiból csak egy-egy képviselőt választanának be a parlamentbe, a járásokat pedig eleve úgy alakították ki, hogy a legkevesebb helyen alakulhasson ki magyar többség, ne lehessen egykönnyen a parlamentbe magyar képviselőket beválasztani. SZÁLKA ÉS GERENDA Dusza István rovata Ha majd a magyarok... jm* JP oafcp «-* Sokan mondják: mindazt ^ meg lehet szokni, amit tegnap BP* SMpfcF s előtt a Szlovák Köztársaság gf • Nemzeti Tanácsában tömény * v politikai párlataként hallottunk mindannak, amiben az ország fuldoklik. Ismét ott tart a szlovák nemzet egy része, hogy csak valakik ellen összefogva érzi magát igazán biztonságban. Olyan volt ez a keddi nap, mint szánalmas tragikomédia az ország parlamentjében. Azt ugyanis hihetik a kormányon lévő koalíció képviselői, hogy Szlovákia választópolgárait a magyar veszély emlegetésével megnyerték maguknak. Nacionalistának lenni ugyanis sokkal könnyebb, mint demokratának. Mert az előbbi a változó lelkiállapot kérdése, míg az utóbbi szellemi felkészültség függvénye. S ennek a nemzetnek most a lelki labilitás leküzdése a fő gondja, nem a szellemi fejlődés. Eddig is gyanakodtam, hogy Illyés Gyula tévedett, amikor a jogvédő nacionalizmust elfogadhatónak vélte, szemben a jogfosztó nacionalizmussal. Megvizsgálva az első fogalmat, nyomban paradoxonnak látszik, mert nagy ellentmondás a nacionalizmust jogvédőnek nevezni. Mert ha abból indulunk ki, hogy a nemzeti kisebbségeknek ha vannak is megcsonkított, de mégiscsak védelemre szoruló jogaik Szlovákiában, láthatjuk: gyakorlatilag a jogok törvénybe foglalásáért folytatnak képviselőink politikai harcot. Ez inkább jogvédelem, mintsem nacionalizmus. Hajlok arra, hogy a szlovákok jogainak totális hatalmi kiterjesztését akarók azok, akik az uralkodó nemzeti kiváltságaikat nacionalizmusukkal védelmezik. Nacionalizmussal a lélekben jogvédővé válni - szerintem lehetetlen. Ugyanúgy, ahogyan lehetetlen fajgyűlölőként a színes bőrűek némelyikét, szabadon megválasztva a személyeket, szeretni. Vulgarizálva fogalmazhatnék úgy is, hogy a fekete nőt a fajgyűlölő ágyasának elfogadja, de feleségnek már nem. Így vagyok én a nacionalizmussal is, amit címkézhetnek józannak, patriótának, toleránsnak, olyan marad mindig, mint ama népi demokrácia, ami mégiscsak egy szűk csoport diktatúrája volt. Ezeknek a fogalmaknak politológiai körmönfontsággal összefércelt változatai mindig a lényeget takarják el. Vagy azt, hogy egy országban a demokráciát kikezdi a nacionalizmus, ami Szlovákia esetében kézenfekvőnek látszik, vagy a sovinizmust szeretnék a demokrácia intézményrendszerein átpasszírozva nacionalizmussá szelídíteni. Tegnapelőtt a parlamentben erre is láttam jó néhány példát. Közöttük azt az esetet, amikor valamely kormánypárti képviselőnő önmaga és eszmetársai sovinizmusának igazolására bizonygatta: van már magyar politikai mozgalom, amely támogatja a kormány nemzetiségi politikáját! Hát még azok a magyarok, akik tömegesen lépnek be a vezető kormányerő mozgalmába! Biztos vagyok benne, hogy egyre többen lesznek ilyenek, hiszen megedződtek a kommunista rendszer hasonló feltételekkel osztogatott pozícióban ülve. Olyanok is vannak, akik értelmiségi vagy tudósi karrierjüket építgetve lesznek ha lélekben nem is, de színleg szlovákokká, s akkor már oly mindegy számukra, milyen párt tagjai közé állnak! Különösen majd ezután, ha a nacionalista szín játékban következik a közalkalmazotti törvény, amely majd előírja, milyen szinten kell tudnia szlovákul a tanítónak, ápolónőnek, takarítónőnek akkor, ha a társadalom legrosszabbul fizetett szakmáiban akar dolgozni. Majdnem meghasadt a szívem, amikor a képviselőnő - amúgy pőrén - a magyar anyák érzelmeire akart hatni, taníttassák szlovákul gyerekeiket, mert minden miniszteri bársonyszék rájuk vár. Ahol a demokrácia a társadalom rendezőelvévé és működtető mechanizmusává válik, ott nem kell a nyelvváltás feltételével végtelen érvényesülési lehetőségeket ígérni. Ott működik a polgárok szabad döntésének, szabad választásának a jogából eredeztetett esélyegyenlőség. Annak aztán egyetlen feltétele van: a tudás úgy általában, tehát az államnyelvet is beleértve. Mert aki ott felső szintű menedzser, politikus, bankár, üzletember, tudós akar lenni, az tanul nyelveket is. Számára az államnyelv mellékes lesz, ha szakmai tudásával pályázatokat nyerhet. Ott ugyanis nem az a fő szempont, hogy milyen a nemzetisége, sőt ha kiderülnének ilyen szempontok, még nyerne is a dolgon. Mert ott ismeri a jog a faji, a vallási, a nemi és a nyelvi diszkrimináció bírósági eljárásgyakorlatát. De mondja már meg nekem valaki, elhiszi-e egyetlen szavát is azoknak a szlovák politikusoknak, akik a magyar gyerekek érvényesülésének egyetlen feltételét szlovák iskolába íratásukban látják, nem pedig a szlovák nyelv megtanulásában! Ha majd a magyarok mindannyian szlovák iskolába járnak, már nem lesz többé gond, baj, eltörlik az államnyelvtörvényt, támogatják a szlovákiai magyar kultúrát, és megszavazzák a kis-csallóközi rezervátum területi autonómiáját a vajkai szigeten, a bősi vízlépcső közepében?