Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-18 / 65. szám, hétfő

1996. március 18. VELEM ENY- TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I Pipiskedik a rút kiskacsa A magyar diplomácia óvatos visszafogottsága sok gondot okozhat a szlovák kormánynak. Mečiar kabinetjének számos intézkedése ugyanis külső vagy belső ellenség ellen irányul, s ezt az ellenséget nevén kell nevezni. Ellenkező esetben a választópolgárok gyanút fognak, hogy a területi-közigazgatási reform, a Büntető Törvénykönyv módosítása vagy a választási' törvény megváltoztatása a kormánypártok, s nem pedig az ország érdekeit szolgálja. Mivel a magyarországi kormánypolitikusok nem viselkednek kellőképpen ellenségesen, a szlovák vezetés időről időre kénytelen vihart kavarni egy kanál vízben. Jozef Šesták külügyi államtitkár pontosan ezt tette múlt héten Szent-lványi István magyar külügyi államtitkár szlovák-magyar alapszerződéssel kapcsolatos kijelentése ürügyén. Šesták durva valótlanságként, a szlovák belügyekbe való beavatkozásként, az ország szuverenitásának a megsértéseként értékelte magyar kollégája véleményét, mely szerint a Mečiar-kabinet területi-közigazgatási reformja ellenkezik az alapszerződéssel. Szent-lványi szemére vetptte: azért sürgeti a dokumentum ratifikálását, mivel abban bízik, hogy az alapszerződés lehetővé teszi a szlovákiai magyar kisebbség hatékonyabb érdekvédelmét. Šesták szerint ez olyan benyomást kelt, mintha Magyarország a szlovák belügyekbe való beavatkozás eszközének tekintené az alapszerződést. A drámai hangulatkeltés eszközeivel élő államtitkár minisztériuma nevében határozottan elutasította magyar partnereinek „tényeket nélkülöző, a nemzetközi nyilvánosságot traumatizáló" nyilatkozatait, s tudomásukra hozta: Szlovákia a nemzetközi közösség országainak megbízható partnere, amely teljesíti kötelezettségeit, következetesen építi a demokratikus államot, valamint a polgári társadalmat. Olyan polgári társadalmat, ahol minden állampolgárt egyforma jogok és kötelességek illetnek meg, s ahol tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségek jogait. Nem tudni, mennyire sikerült Sestáknak meggyőznie a szlovák nyilvánosságot Magyarország hátsó szándékáról, azt viszont tudni lehet, hogy az Európa Tanács Szlovákiában járt jelentéstevőit hidegen hagyták a kormánykoalíció öndicséretei. Az ET-delegáció csütörtöki parlamenti tárgyalásai során élénken érdeklődött az iránt, valóban épül-e Szlovákiában a demokratikus állam és a polgári társadalom. Olyan polgári társadalom, ahol az ellenzék betöltheti szerepét, ahol a sajtószabadságot nem korlátozzák, ahol tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségek jogait. Merthogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagjai - elmondásuk szerint - olyan értesülésekkel rendelkeznek, amelyek aggodalmakra adhatnak okot. De nemcsak az Európa Tanácsban aggódnak, hanem Amerikában is. A szlovák lapok múlt héten közzétették az Egyesült Államok külügyminisztériumának a szlovákiai demokráciát értékelő jelentését, melynek szerzői az államhivatalnokok elbocsátása, a köztársasági elnök jogköreinek a szűkítése, az ellenzék ellenőrző szerepének a meghiúsítása mögött a hatalom konszolidálási szándékát fedezi fel. Az amerikai megfigyelők nem felejtettek el említést tenni a köztársasági elnök fiának erőszakos külföldre hurcolásáról, az ügyben nyomozó vizsgálótisztek leváltásáról, az esettel foglalkozó újságíró fizikai bántalmazásáról, a Rudolf Baláž püspök diszkreditálását célzó rendőri akcióról, a félelem légkörének kialakulásáról, a szabad véleménynyilvánítás közvetett korlátozásáról sem. Mindezek ismeretében Jozef Šesták államtitkár megnyilatkozása a rút kiskacsa pipiskedéséhez hasonlítható. A szlovák diplomácia második embere azt hiszi, a Szlovákiáról kialakult negatív kép megváltozása kormánypolitikusainak állításaitól függ. A rút kiskacsa metamorfózisához azonban ennél jóval többre van szükség. Szlovákia külföldi megítélése csak akkor javulhat, ha a szlovákiai viszonyok javulni fognak. Ellenkező esetben a rút kiskacsán nem segíthet az sem, ha másokat is sötét színben tüntet fel. A nemzetközi nyilvánosságot ugyanis nem magyarországi, lengyelországi vagy csehországi politikusok nyilatkozatai, hanem a szlovákiai állapotok traumatizálják. Egy látogatás nyugtalanító mérlege A közelmúltban belga emberi jogi és egyházi szervezetek képviselőit magába foglaló megfigyelőcsoport kereste fel a szlovák-magyar határ menti övezetet. A csoport tapasztalatairól, illetve a szlovákiai magyarok helyzetéről közölt rövid riportot Egy látogatás nyugtalanító mérlege címmel a belga lap. A riport egy életképpel indít, amely Érsekújvárról szól, ahol az iskola még kétnyelvű, de a magyaroknak már nincs saját újságjuk, rádiójuk. A továbbiakban példákat sorol fel arra, hogy a tavaly elfogadott nyelvhasználati törvény nyomán hogyan kerültek hátrányos helyzetbe magyarok, majd magát a jelenséget úgy jellemzi, mint amely kísérlet a kisebbség asszimilálására, s egyúttal „Vladimír Mečiar miniszterelnök újabb lépése a diktatúra felé vezető úton". A szerző kitér arra, hogy a szlovák ellenzék sem igazán karolja fel a magyarok problémáját. Példaként említi a pozsonyi ellenzéki lap - a Sme - közelmúltban megjelent hosszabb cikkét, amely következetesen a „kisebbségek kultúrájáról" szólt csupán, és gondosan kerülte, hogy „magyar kérdésről" beszéljen. A szlovák parlament pedig lényegében egyhangúlag megszavazta a nyelvhasználati törvényt - teszi hozzá. Mindennek hátterében a belga tudósító szerint mindenekelőtt az áll, hogy a népszavazás nélkül napvilágot látott önálló szlovák állam mindmáig gyenge lábakon áll, és rövid távon egyelőre nem engedheti meg magának, hogy széles körű autonómiát ajánljon fel a lakosság 11 százalékát alkotó magyarságnak. A következmény viszont az, hogy az ilyen lépések radikalizálják a kulturális identitásuk megőrzéséért küzdő magyarokat is - jegyzi meg végül az írás, amely idézi Duray Miklóst „Erőszakra nem kerül majd sor, de ha magyarok nem tudnak tovább saját nyelvükön élni, akkor elmennek". La Libre Belgique Hová akar Pozsony kilyukadni? A pozsonyi kormánynak az a minapi döntése, hogy három, a „Szlovák Köztársaság védelmével" kapcsolatos és a kommunista időket idéző paragrafussal kiszélesíti a büntető törvénykönyvet, minden bizonnyal határkövet jelent a szlovák törvényalkotásban. Szükséges mindjárt leszögezni, hogy „ijesztő" határkövet, amely szinte önmaga teszi fel a kérdést: hová akar Pozsony kilyukadni? - írta kommentárjában a prágai lap. A továbbiakban megjegyzi: amennyiben ma valaki ezzel a módosítással kapcsolatban a kommunista múlt újjáéledéséről beszél, akkor sajnos igaza van. A módosítások lényege ugyanis a hatalom kommunista értelmezéséből fakad, s a demokráciához még csak nem is hasonlít. Hiszen hogyan lehetne másképpen megmagyarázni például azt, hogy megalkotói még azokat is le akarják csukatni, akik egy-egy nagygyűlésen nyilvánosan kifejtik a hatalomtól eltérő véleményüket? Ha a szlovák honatyák elfogadják a kormány által javasolt törvénymódosítást, akkor például letartóztatható és elítélhető lesz az a magyar kisebbségi vezető, aki mondjuk nagygyűlést hívott össze, és azon az autonómiáról beszélt. Nyilvánvaló, hogy nem kell semmilyen rendbontás, csak az, hogy a szónok az autonómiáról beszéljen. Ugyanez vonatkozik azokra, akik állítólagos valótlan híreket terjesztenek külföldön Szlovákiáról. Amikor például a Reuter tudósítója az említett esetet megírná, őrá is börtönbüntetés várhatna. Pedig ez az újságíró nem csinált mást, mint megírta azt, amit a demokratikus véleménynyilvánítás keretében valaki elmondott. Az új szlovák törvény szerint ez viszont büntetendő lenne. A kormány döntése után már csak abban lehet bízni, hogy a parlament ezt a jogi normát elutasítja. Ha nem, akkor viszont már csak az a remény marad, hogy közbelép a világ demokratikus közvéleménye, s Szlovákia hallgatni fog szavára. Amennyiben nem, akkor a Morva folyótól keletre ismét büntetni fogják a véleménynyilvánítást. Mladá fronta Dnes Oroszország vonzáskörében A Kelet- és Nyugat-Európát egykor elválasztó vasfüggöny eltűntével most, úgy tűnik, Kelet-Európa maga osztódik ketté - írta szombati elemzésében a tekintélyes liberális londoni napilap. Terjedelmes összefoglalója szerint a térséget ellenkező irányú gravitációs erők húzzák két irányba: Magyarország, a Cseh Köztársaság, Lengyelország és Szlovénia máris erős szálakkal kötődik a földrész nyugati feléhez, míg „a szürke övezetbe" tartozó országok - Szlovákia, Románia, Bulgária, Ukrajna és a balti államok - mindinkább ismét Oroszország vonzáskörébe sodródnak, s legalábbis kétséges jövőbeni fejlődési irányuk. A lap szerint a politikusok a nyilvánosság előtt már nem tartják szalonképes fogalomnak a „befolyási övezet" kifejezést, magánvélemények szerint azonban a diplomácia hátterének homályában ismét folyik a csendes birkózás Moszkva és a Nyugat között a kelet-európai érdekszférák új határainak kijelölése végett. A legnagyobb kérdőjel Szlovákia sorsa felett függ. Az országot már az Egyesült Államok és az Európai Unió is nyilvánosan megfeddte, amiért a Mečiar-féle vezetés eddig képtelen volt meghonosítani a nyugati típusú demokrácia kelléktárát, sőt, éppen a múlt héten lépett életbe az a törvény, amely börtönbüntetéssel fenyegeti a kormányellenes megmozdulások szervezőit. A brit lap írása szerint „erőteljes jelek utalnak arra", hogy Oroszország igyekszik a maga javára kiaknázni Pozsony és a Nyugat rossz viszonyát, egyebek mellett hosszú távú gazdasági segítséget ajánlva a szlovák függetlenség megőrzéséért cserébe. Bulgária és Románia igyekszik ugyan levetni magáról az orosz befolyást, de - különösen az előbbi - szinte teljes egészében rá van utalva például az orosz energiaszállításokra. Nem tűnik valószínűnek, hogy a két ország valamelyike is az elsők között nyerne bebocsáttatást a NATO-ba, s ugyanígy kizárható az is, hogy az atlanti szövetség a belátható jövőben kiterjesztené biztonsági garanciáit a Moszkvával rendkívül feszült viszonyban álló balti államokra. The Independent CENZÚRA - MÁS ESZKÖZÖKKEL. Egy, a kormányhoz nagyon közel álló publicista azon lelkesedett a múlt hét elején, hogy a készülő sajtótörvényben egyetlen szó sem esik a cenzúráról. A közíró ennek alapján le is vonta a végkövetkeztetést: a jövőben sem veszélyezteti semmi a szlovákiai sajtószabadságot. A helyzet persze távolról sem ilyen egyszerű. Szó szerint már a kommunizmus utolsó évtizedében hatályos sajtótörvényben sem szerepelt a „cenzúra" kifejezés. Még mindannyian emlékezünk rá, milyen volt még két nappal 1989. november 17-e előtt is a csehszlovákiai sajtószabadság. Tény, hogy ma még az állam egyetlen újságírónak sem „koppant rá" a körmére, ha a kormányt, valamelyik minisztert, netán a miniszterelnököt bírálja. Kérdés, hogy azt követően is így lesz-e ez, hogy a parlament megvitatja és jóváhagyja az új sajtótörvényt. Tervezetében ugyanis szerepel egy paragrafus, amelynek értelmében akár egymillió koronára is megbüntethető az a lap, amelyben a hatalom szempontjából nemszeretem írás jelenik meg. A demokratikus" újságírók és szerkesztőségek remélték, hogy a törvényelőkészítő tanács ezt a paragrafust kidobja a készülő jogszabály tervezetéből. Nem dobta ki, és félő, hogy a koalíciós többség szavazó masinériája is benne hagyja. Figyelembe véve, hogy a napilapok többsége anyagi gondokkal küszködik, nem nehéz megjósolni, mi lesz a nagy összegű pénzbüntetések kilátásba helyezésének a következménye. A koalíció tehát készíti a száj kosarat a szókimondó tollforgatók számára. HÁNYAN AKARNAK TERÜLETI ÁUTONÓMIÁT? A Focus közvélemény-kutató ügynökség egy 1011 megkérdezettet tartalmazó mintán felmérte, hogyan viszonyulnak Szlovákia állampolgárai a Magyar Koalíció politikusainak egy része által erőteljesen követelt területi autonómiához. Az eredmény nem hozott különösebb meglepetést; a szlovák nemzetiségűeknek nem egészen 4 százaléka helyeselné a területi autonómiát. A magyar nemzetiségú'eknél ez a részarány 46,2 százalék. Érdemes feltenni a kérdést: Vajon a válaszadók hány százaléka volt tisztában azzal, mire mondott „igen"-t vagy „nem"-et. Sőt akár még ezt a kérdést is feltehetjük: A 17 magyar nemzetiségű parlamenti képvielő vajon képes volna-e „kapásból" és egységes szemléletet érvényesítve megválaszolni a „Milyen területi autonómiát?" kérdést. Attól tartok, nem lennének rá képesek, noha már évek óta folyik a vita, és nemzetközi„karriert" futott be. A leggyakrabban szereplő magyar honatyák már mindent elmondtak, és elmondták mindennek a fordítottját is a területiautonómia-elképzelésekről. Pártelnökeink között van, aki 24 óra alatt azt is kijelentette a parlamentben, hogy akarjuk a területi autonómiát, majd azt is, hogy mi voltaképpen nem területi autonómiára gondolunk. Az egyik politikus kijelenti, hogy az autonómia fogalmán voltaképpen önkormányzatot kell érteni, harmadnapjára a parlamenti padszomszédja azt nyilatkoztatja ki, hogy az ő értelmezésében az autonómia: területi autonómia. Lévén hogy ilyen a helyzet, nehezen tudja az ember komolyan venni a közvélemény-kutatási megállapításokat. Mind a magyarok, mint a szlovákok kizárólag érzelmi alapon nyilatkoztak ebben a fölöttébb gyakorlati kérdésben. Érzelmi alapon, mert nem tudták, nem tudhatták, mit lehet a szlovákiai magyar politikai vezetők autonómiakoncepcióján érteni. Választóik megérdemelnék, hogy másfél évvel a választások után végre elárulják, papírra vessék, hogy mit kell értenünk e sokat ragozott fogalmon. TISO PORTRÉJA A PARTIZÁNSZOBORNÁL. A legszélsőségsebb nemzetiek megünnepelték az 1939-1945-ös szlovák állam megalakulásának évfordulóját. A nagygyűlés külsőségei láttán az embernek nevethetnéke támadna, ha nem ismerné az előzményeket, és nem tudná, mi lehet az ilyen ünneplés következménye. Már az nevetséges, hogy Jozef Tiso óriásportréját odatámasztották a partizánszoborhoz. Csak nem azt akarták ezzel jelképezni, hogy a nemzet mind az 1944-es felkelés hőseit, mind Tisót egyaránt szeretheti és tisztelheti? Tehát azt a Tisót is a szívébe zárhatja, aki a felkelők leverése után látványosan, Besztercebánya főterén kitüntette a partizánvadászatban legvéresebb kezűnek bizonyult német katonákat. Ideje volna már, hogy Szlovákia végre eldöntse, hogy a fasiszta hagyományokra épít-e vagy demokráciát akar. Tiso páter felmagasztalói, a Szlovák Nemzeti Párt vezetői egyelőre ott ülnek a kormányban. _ Számok, kalandorok, célok Ezek a számok nem hazudnak, bármennyire is szeretnék egyesek kétségbe vonni a Focus ügynökség pénteken nyilvánosságra hozott egyik közvélemény-kutatásának eredményeit. Ezt az intézményt nem vezérlik semmiféle politikai szándékok, tevékenységük meghatározója a szakmai tisztesség. Ezért kell reális adatként elfogadni azt a tényt is, hogy napjainkban a szlovákság csaknem nyolcvan százaléka, hazai magyarságunknak pedig valamivel több mint egyharmada nem támogatja a területi autonómia gondolatát. A kormánypártiak és a szlovák nacionalisták nyilván harsogva visszhangozzák, szajkózzák majd idehaza és külföldön ezeket az adatokat. Nem lenne helyes, ha politikusaink viszont legyintenének az egészre, mondván: egyszeri közvélemény-kutatás adatairól van SZÓ csupán. Dramatizálni sem kell a tényeket. Elengedhetetlennek tartom viszont az alapos elemzést és a megfelelő következtetések levonását. Az egyik lehetséges konzekvencia nyilvánvalóan az lehet, hogy semmifajta autonómiát sem lehet átgondolatlanul, nagydobbal kikiáltani, még programként meghirdetni sem. A komáromi dokumentumok elvei valóban európaiak, hiszen alapjában véve az államhatalomjavasolt lebontása révén az etnikai, ám ezzel együtt a regionális és gazdasági közösség autonómiájára, vagyis döntéshozatali jogkörük bővítésére épülnek. Egyértelműen az adott állam határain belül és annak közigazgatási rendszerébe épülve, tiszteletben tartva más nemzetiségű személy és közösség valamennyi jogát. Minden állampolgárjogállását, s ezáltal az egész ország működőképességét erősítve. Az általános európai szempontok azonban meglehetősen háttérbe szorultak az etnikai jellegű érvek mögött, ami csak bizonyos mértékig természetes. Ez a féloldalas értékrend, sajnos, jól kitapinthatóan növelte a szlovákság jelentős részének velünk szembeni bizalmatlanságát, amelyet a szlovák nacionalisták szinte naponta még tudatosan hergelnek is. Ezt a hibát még nyilvánvalóbbá tette az a tény, amire éppen tegnap erdélyi vonatkozásban az RMDSZ reformplatformjának egyik vezetője mutatott rá: hogy a területi autonómia gondolata, sajnos, évek óta ott is, s tegyem hozzá: nálunk is, az elvi kinyilatkoztatások és a jelszavak szintjén maradt. Semmiképpen sem nevezhető elvi politizálásnak ugyanis az a módszer, amikor konokul ismételgetünk alapjában véve helyes, ám napjainkban mégiscsak irreális általánosságokat. Azt meg már egyenesen csak kalandorságnak lehet minősíteni, aminek a Galántai járás több falvában voltak a minap tanúi, ahol egyik parlamenti képviselőnk felelőtlen és megalapozatlan kijelentéseivel visszaélt a hallgatóság bizalmával és nemzeti öntudatával. A Focus ügynökség mostani adatainak ismeretében nem az autonómiatörekvéseinkről kell lemondanunk, hanem a tényekből okulva a komáromi elvek hosszú távú valóra váltásának stratégiáját és taktikáját kell végre kimunkálnia a Magyar Koalíciónak. Okos szövetségi politizálással és reális célok kitűzésével. Ilyen szempontok alapján napjainkban a területi átszervezés megakadályozása a legfontosabb rövid távú cél. A mai helyzet és a parlamenti erőviszonyok ismeretében erre nem túl nagy az esély, ám mégis meg kell kísérelni a magyarságunknak különösen nagy kárt okozó, de a szlovákság nagy része számára sem rokonszenves kormánypárti tervek valóra váltásának elhalasztását. Emiatt is fontos volt az Európa Tanács raportőreinek pozsonyi látogatása, melynek során a kormánypárti képviselők minden mesterkedése ellenére a Magyar Koalíció több politikusa legalább röviden vázolhatta súlyos aggodalmait a készülő területi és közigazgatási átszervezéssel kapcsolatban is. Ezek a nyugati szakemberek ugyanaznap délután nyilván nem kis meglepetéssel hallották a kulturális minisztériumban két magyar személy egymással merőben eltérő helyzetértékelését. Szabó Rezső tényekkel dokumentálta a kormány törvénysértéseit, a Csemadok létét veszélyeztető magatartását, Gyimesi György viszont a Megbékélés Alapítvány nevében elismerően szólt arról, hogy ez a kormány és a Pro Slovakia Alap mennyire támogatja őket. Bizonyságul ki is osztott a raportőröknek néhányat az Életünk eddig megjelent, s megmaradt példányaiból. Erre szokás mondani, hogy megáll a józan ember esze, hiszen a raportőrök is jól tudják, hogy a kilencvenes évek elejéhez képest a szlovák kormány feleannyit ad a nemzetiségi kultúrára, s ezt az összeget nem szakmai, hanem ideológiai kritériumok alapján osztja szét. Ebből pénzelnek olyan mellékletet, olyan propagandaanyagokat, amelyek nem a megbékélés építőelemei, hanem az indulatok gerjesztésének újabb eszközei. Gyimesi György azt is elhallgatta, hogy még az Életünk megjelentetése is szünetel, éspedig anyagi okok miatt, tehát még ők sem kaptak elegendő pénzt. Ezt a behízelgő magatartást - nagyon finoman fogalmazva - szintén csak kalandorpolitikának lehet minősíteni. A közvélemény-kutatás adatai egyértelműen jelzik azt is, hogy hazai magyarságunk továbbra is bízik a Magyar Koalícióban, s e tömörülésen belül milyen politikai stílust és politizálást támogat. Ez a hónapok óta változatlan tény ugyancsak fontos, sőt meghatározó iránytű lehet politikusaink számára, amikor a mai súlyos időkben rövid és hosszú távú célokról gondolkodnak, s keresik az eredményesebb és távlatosabb politizálás eszközeit. SbKSZEMKÖZT Szilvássy József rovata