Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-15 / 63. szám, péntek

np

árszó VENDEGOLDAL 1996. március 15. A '48-as honvéd hadsereg 1848. február 26-27-én, a kétnapos kápolnai ütközet során, amikor tulajdonképpen első ízben kerültek egymással szembe a szabadságharc folyamán a császári és a magyar sereg fő erői, az osztrák vezérkar tisztjei megdöbbentő felfedezésre jutottak. „Az ellenség csata alatti viselkedéséből, harctéri mozgásából egyértelműen megállapítható, miszerint különféle, egymástól jól elkülöníthető alakulatai a csatatéren a legszabályosabban és fegyelmezetten tevékenykednek, fegyvernemeik képesek az együttműködésre, ami arra enged következtetni, hogy soraiban a szigorú alá- és fölérendeltség viszonyai uralkodnak." A császári fősereg hadinaplójába bekerült feljegyzés nem tévedett. Ekkor, 1849 telének végén, tavaszának elején már egy olyan magyar hadsereg vívta az ország szabadságáért a küzdelmet, mely - mai szóval élve minden tekintetben profi hadseregnek számított. S így az sem lett véletlen, hogy alig öt héttel későb, a meginduló tavaszi hadjáratban súlyos csapások sorát volt képes mérni a kontinens egyik legerősebbikének tartott haderejére, a Habsburg Birodalom csapataira. Annak ellenére, hogy 1849 tavaszán a magyar hadsereg döntő hányadát alig néhány hónapja szervezett újoncalakulatok alkották. De hát akkor mi tette alkalmassá ezt a sereget arra, hogy a „papírformát meghazudtolva" az ország határain szorítsa vissza az állandó hadsereg immár 100-150 éves tradíciójával rendelkező császári ármádiát, mintegy egész Európa csodálatát kivívva? A lelkesedés? Bizonyára az is. Ennél azonban jóval több kellett: elsősorban a már említett profizmus. Vagyis a katonamesterség korabeli ismereteinek tudása és alkalmazása. Ahhoz azonban, hogy tisztán álljon előttünk, hogyan jutott a szabadságharc hadserege ezeknek az ismereteknek a birtokába, miért és miként volt képes azokat viszonylag rendkívül rövid idő alatt adoptálni, egy kis szervezéstörténeti kitérőt kell tennünk. Az 1848-49-es honvédsereg közvetlen előzményét az első tíz honvédzászlóalj jelentette, amelyet még a Batthyány Lajos miniszterelnök állíttatott fel 1848 május-július folyamán. E tízezer főnyi véderő létrehozását védelmi okok magyarázták: a császári-királyi haderő Magyarországon állomásozó része - mely fölött az áprilisi törvények értelmében szintén a magyar kormány nyert rendelkezési jogot - létszámának elégtelensége, valamint a polgárháborúval fenyegető magyar-szerb és magyar-horvát ellentétek kiéleződése. Igaz, sokan már a kortársak közül úgy tekintettek e zászlóaljakra, mint egy eljövendő magyar sereg magvára. Szempontunkból azonban az a lényeges, hogy ezt a haderőt ellentétben a párhuzamosan .fennálló nemzetőrséggel - a reguláris hadsereg elvei szerint szervezték meg. A zászlóaljak legénységét ugyan önkéntesekből toborozták, de aki felvette a húsz forint foglalópénzt, s ezzel vállalta a négy év szolgálatot, máris „katonás viszonyok közé" került. Ténykedését a továbbiakban szigorú, a császári-királyi hadsereg mintájára készült szolgálati és fegyelmi szabályzatok írták elő. S különösen kemény volt a kiképzésük. Ez utóbbiban a császári-királyi hadsereg magyar ezredeitől átlépett altisztek és tisztek „jeleskedtek", akik olykor az ott dívó túl kemény módszereket is magukkal hozták. Mint például Damjanich János, akit ezért zászlóaljának legénysége életveszélyesen meg is fenyegetett. Az első tíz honvédzászlóalj legénysége összetételét tekintve amúgy különösen érdekes képett mutatott. Az önkéntesek döntő hányada a városi és a mezőgazdasági nincstelenek közül került ki, akiket elsősorban a biztos kereset, a viszonylag magas zsold csábított e pályára. Zászlóaljként azonban 8-12 százalékra rúgott a fiatal értelmiségiek aránya, akik többnyire elvi, forradalmi és hazafias meggyőződésüket követve álltak be honvédnek. Ez utóbbi rétegből, a katonai kiképzés keservein átesve, majd a megtanultakat 1848 nyarán a délvidéki szerb felkelők ellen is gyakorolva, ősztől már százszámra kerültek ki az újonnan felállított honvédzászlóaljak tisztjei. A '48-as honvédseregnek volt azonban egy igen fontos másik forrása is: a császári-királyi haderő. A császári-királyi haderő Magyarországon állomásozó része, mint említettük, elvileg már áprilisban a magyar kormány, illetve annak hadügyminiszterének igazgatása alá került. Batthyányéknak csak hosszas huzavona után sikerült azonban elérniük, hogy az uralkodó az ezzel kapcsolatos konkrét utasításotok 1500 hivatásos tisztet - kapott. Az elvi'döntés arról, hogy Magyarországnak - a Habsburg Birodalmon belüli - függetlenségének védelmében önálló hadseregre van szüksége, lényegében Kossuth 1848. július 11-i beszédének hatására született meg. A Béccsel az összeütközést elkerülni kívánó politika jegyében a véderőről szóló, augusztus utolsó harmadában meghozott 1848/XXXIII. törvényt Batthyányék azonban csak Jellasics szeptemberi támadását követően léptették életbe. Ennek alapján országosan kezdetét vette a sorozás. Magyarország és Erdély valamennyi önálló törvényhatósága megkapta a központilag már előbb kiszámított irányszámokat, minek értelmében minden 127 lakos után két újoncot kellett kiállítani. Ez elsősorban a katonakötelesnek tekintett 19, illetve a 20-21 és 22 éves korosztályokat érintette. A katonaállítás eredményeként 1848 szeptember vége és december közepe között mintegy hatvanezer, 1849 március végéig újabb harmincezer, végül a szabadságharc befejeztéig újabb, nagyjából ötvenezer újonc került beavatásra. Az újoncokból új zászlóaljak, huszárezredek, tüzérütegek, műszaki csapatok alakultak. Kiképzőkeretet és a tisztek egy részét az új alakulatok mindig a régiektől, az egykori császári-királyi csapatoktól és az első honvédzászlóaljaktól kaptak. Alapvetően ez a rendszer okozta tehát hogy az újonc csapatok, alakulatok viszonylag hamar elsajátították a szükséges alapvető katonai ismereteket, s igen gyorsan használhatóvá váltak. A honvédsereg tisztikarában több különböző társadalmi réteg képviseltette magát. A felső vezetés szinte kizárólag a császári-királyi hadsereg egykori 1848-ban aktív, vagy már korábban kilépett, illetve nyugdíjazott tisztjei közül került ki. Mellettük ott található néhány 131-es lengyel veterán - mint Bem, Dembinski és Wysocki. A középszintű vezetésben - zászlóalj-, huszárosztály-parancsnok stb. szintén elsősorban az egykori császári-királyi hadnagyok és főhadnagyok jeleskedtek". Az alsóbb tisztikarban igazán két rétegnek volt fontos szerepe. Egyrészt az első tíz honvédzászlóaljnál már említett jurátus ifjúságnak; melybe természetesen nemcsak a jogászok, de az Toborzás kat - 1848. május 7-én, illetve június 10-én - kiadja. Ugyancsak a magyar kormány fellépésének eredményeként a március-áprilisi helyzethez képest jelentősen megváltozott az országban levő katonaság össszetétele is. Az eredetileg háromnegyed részt kitevő külföldi alakulatok többsége távozott az országból, s helyüket a császári-királyi hadsereg hazavezényelt magyarországi sorozású csapatai vették át. Ez utóbbiak aránya 1848 őszén már az országban állomásozó császári-királyi csapatok csaknem kétharmadát tette ki. 1848 októberében azután, amikor a Béccsel való szakítás bekövetkezett, a császári-királyi haderő magyarországi sorozású, és itthon állomásozó csapa tai szinte kivétel nélkül a magyar ügy mellé álltak. Ez szám szerint 23 sorzászlóaljat - közülük kettő olasz legénységű volt -, négy székely határőr-zászlóaljat, valamint hét és fél huszárezredetjelentett. (A külföldön állomásozó huszárezredek több mint kéttucatnyi századának hazaszökésével 1848 október-november folyamán a huszárezredek száma kilencre gyarapodott. Ugyancsak több száz cseh, német és magyar katona állt át a honvédsereghez az 5. Bervaldo tüzérezredből.) Az 1848 őszétől szerveződő honvédsereg ilyenformán a császári-királyi hadseregtől csaknem harmincezer katonát - közEzzel a honvédsereg létszáma 1848 december közepén mintegy százezerre, a tavaszi hadjárat kezdetére (1849 március vége) 120 ezerre, július második harmadában, legmagasabb létszáma idején pedig 170 ezer fölé nőtt. A honvédsereg újoncai - nem számítva tehát az első tíz honvédzászlóalj és a csatlakozott soralakulatok katonáit - reprezentatív felmérések szerint tíz százalékban önkéntes alapon, hetven százalékban sorozás, illetve sorshúzás útján, mintegy húsz százalékban pedig pénzért meg fogadott helyettesként lettek katonák. Megelőző foglalkozásuk az agrártársadalom alsóbb rétegeihez tartozott A honvédsereg legénységének nemzetiségi összetétele többé-kevésbé tükörképe volt a magyarországi nemzetiségek magyar szabadságharccal kapcsolatos állásfoglalásának. A szlovákok népességarányukat meghaladva mintegy negyvenezer honvédet adtak a magyar szabadságharcnak. A szűkebben vett Magyarország román lakossága, majd 1849 tavaszától a Partiumé és Erdélyé is összesen 25 ezer honvéddel képviseltette magát a seregben. De nagy számban küzdöttek a magyarországi németség és a rutének fiai is. Mellettük ott voltak népességarányukat szintén meghaladó mértékben zsidók, bunyevácok, örmények stb. egyéb értelmiségi pályák diákjai és diplomásai is beleértendők. A másik fontos réteg pedig a császári hadseregtől átjött, sokat próbált altiszti gárda volt. A felső- és középszintű tisztikarban viszonylag sok volt a nem magyar származású tiszt, akiknek a jelenléte azonban inkább a Habsburg Birodalom, semmint Magyarország soknemzetiségi viszonyait tükrözte. A magyarországi nem magyar etnikumok képviselőit inkább csak az alsóbb tisztikarban találhatjuk meg A volt császári-királyi tisztek mesterségbeli tudása, osztrák katonaiskolákról hozott ismeretei igen fontos szerepet játszottak abban, hogy a honvédsereg ismerte és alkalmazta a korabeli elfogadott hadászati és harcászati elveket, eljárásokat, sőt azokat több tekintetben tovább is fejlesztette. A magyar szabadságért harcoló honvédsereg ugyanakkor nem csupán a kor színvonalán álló hadsereg volt. A soraiban küzdő lengyel, olasz, német és osztrák (bécsi) légió azt példázza, hogy Európa elnyomott népei és liberális polgári gondolkodású demokratái a magyar ügyet a haladás ügyének, a magyar honvédsereget pedig az ezért folyó küzdelem élharcosának tekintették 1848-49ben. BONA GÁBOR (Népszabadság) Gondolatok márciusa ...Ma látom, Magyarország tökéletes felbomlása felé halad. (...) Az egész úgy tűnik fel előttem, mint valami rossz álom! Ó, szent Nemezis! - Egy lengyel és Kossuth hordják a gyúlékony anyagot a tűzre! Az előbbi tán Sobieskinek leszármazottja ...az utóbbit mártírrá avatták s bolondnak tartották. Szegény Metternich herceg Ferenc császár rendszere, melynek az abszurdumhoz kell vinnie (...) okozták bukásodat! Mit lehet tenni? Batthyány Lajost és Kossuthot - kell támogatni! Hallgatnia kell minden gyűlölségnek, ellenszenvnek, minden becsvágynak. Szécenyi /stván, 1848, március 15-én (Napló) Alig ér a tolongó menet a Hatvani utcába, mindjárt a franciskánusok klastroma melletti háznál megtorpan a tömeg. Petőfi meg Irinyi bemegy abba a helyiségbe, amelynek homlokzatán Landerer és Heckenast büszke cégére díszlik. Tudják ugyan mindkét tulajdonosról - amit Deák is, Kossuth is, Pulszky is tud róluk hogy a titkosrendőrség besúgói... De sebaj, illetőleg antul jobb! A merénylet, amelyre a fiatalság most készül, csak hadd hozza hírbe a két jómadarat bécsi barátai előtt! Heckenast uram nyomban el is iszkolt mihelyt azt látta, hogy nyomdája felé irányzódik a veszedelmes felvonulás... Landerer azonban itt maradt... Látszatra persze meg kell őrizni a gutgesinntség külszinét, s ezért amikor az ifjúság vezérei azt követelik tőle, hogy a náluk lévő két nyomtatványt rögtön szedesse ki, első kérdése az, hogy hol van a kéziratokon a cenzori stambilia. Mivel pedig ilyen engedélyük nem volt, szárazon és túl hangosan kijelentette Landerer - hogy a munkások is hallgassák, ha netán a rendőrség vizsgálatot talál indítani -, hogy nagyon sajnálja, de engedély nélküli írást nem szabad kinyomtatnia. Hanem aztán nyomban odahajlik Irinyi füléhez, és súgva adja neki a jó tanácsot: - Foglaljanak le egy gépet! Irinyi Jóska szeme cinkosán rávillan az agyafúrt spiclire s aztán ünnepélyes gesztussal ráteszi kezét az egyik sajtóra, és sztendori hangon elkiáltja magát - E sajtót a nép nevében lefoglaljuk. Supka Géza, 1848-1849 A márciusi események vidéken még nagyobb hatást keltenek, mint Pozsonyban: A Talpra magyart csaknem minden nagyobb vidéki városban kinyomtatják többször is, Kolozsváron három kiadás sem elég belőle. Németre is lefordítják, éppen Zerffy fordítja le... A hatalmi rendszer, amelyet káromlás volna a renddel azonosítani, bomlóban van. Szombathelyen a tüntetők az úrbéri viszonyok azonnali megszüntetését, teljes jogegyenlőségét közvetlen népi képviseletet követelnek. Csak egy lökés kellene még, hogy a forradalom hullámfutamai a városokon át oda juthassanak, ahova a fiatal költő irányította őket: a falvak és majorok népéhez, a néphez. Egy nyomás, hogy a közjogi forradalomból az legyen, amiről Kossuthék csak a nemzeti függetlenség utolsó óráiban ábrándoznak majd: népfölkelés, népforradalom. Most van rá alkalmas pillanat. A politikus nemzet azonban a cselekvés idején is politizál, s a nemesi mezbe öltözött polgárok belebotlanak saját díszkardjukba... Illyés Gyula, 1936 (Petőfi) A bécsi forradalom hatására és a hazai feszültség növekedésének sűrűsödő híveire március 14-én megtört a konzervatív kormányzat és a főrendi tábla ellenállása. Most már hajlandónak mutatkoztak a felirati javaslat elfogadására. Kossuth felismerte azonban, hogy elérkezett az idő -a polgári átalakulás és Magyarország alkotmányos önkormányzata tényleges megvalósítására, ezért és az átmenet idejére a nemesi reformellenzék politikai vezető szerepének biztosítása érdekében is március 14-én délelőtt így beszélt az alsótábla ülésén: „nekünk egy roppant föladat jutott, azon föladat, hogy a megindult mozgalomnak hazánkban is mutatkozó terjedésére nézve a gyeplő kezünkben maradjon; mert még ez így lesz, addig a mozgalmak alkotmányos kerékvágásban és ösvényen maradhatnak, és a szabadságnak, törvényszerű jognak kikerülhetetlenül kivívandó diadalát polgárvér s belenyugtalanság nem fogja fertőztetni. De ha kezünkből kirántanék a mozgalom által az események vezérlete, akkor a követeléseket csak isten tudja." ...Miután a főrendek még aznap délután elfogadták a felirati javaslatot határozat született hogy a nevezetes okmányt a két tábla száztagú küldöttsége vigye Bécsbe. Kossuth este az őt ünneplő fáklyás menet résztvevőit a rend fenntartására és arra szólította fel, hogy gróf Batthyány Lajost az ország miniszterelnök-jelöltjeként köszöntsék. Szabad György, 1977 (Kossuth politikai pályája) A '48-as forradalom talán mindenképpen elbukott volna, mert az akkori erőviszonyok determimálták sorsát, de mindenesetre volt remény arra, hogy megfelelő forradalmi politikával győzelmet aratnak. Ha Kossuth Petőfi eszmei elgondolásainak értelmében cselekszik, és tekintet nélkül a nemzetiségi hovatartozásra, a szabaságot kiterjeszti Magyarország minden lakosára, óriási szolgálatot tett volna nemcsak Magyarországnak, de az egész haladó világnak is. Károlyi Mihály 1943 (A londoni Magyar Klub ünnepségén elmondott beszédből) ...mindannyian egy adott jelen társadalmi-politikai struktúrájában élünk, és általában ez a jelen teszi föl azokat a kérdéseket, amelyekre a történésznek a maga szakmai eszközeivel lehetőleg pontos választ kell adnia. A baj nem is abból származik, ha a jelen teszi föl a kérdéseket, hanem abból, ha a válaszokat is az próbálja előre meg szabni. Tehát abból, ha a politika üstökön ragadja a történészeket, és emócióikkal vagy hatalmi eszközeikkel arra kényszeríti őket, hogy saját céljainak, propagandájának legyenek eszközei. Itt kezdődik a múlttal való önkényeskedés, amely aztán, végső fokon, elkerülhetetlenül visszaüt magára a jelenre is. (...) A valódi fő kérdés az, (...) hogy történetírásunk, történelmi látásunk és - szélesebb körben - a társadalom töténeti tudata mennyiben s miként tudott és tud a múlt realitásaival szembenézni. Aki ugyanis a múltat indulatilag közelíti meg önkényesen, elfogultan, eltorzítva értelmezi, a valóságot, és annak kritikai elemzését félretolva, az elkerülhetetlenül hajlamos lesz ugyanezt tenni a jelennel is - és viszont. Mindkét esetben tájékozódó-, mérlegelőképessége működik hibásan. Vagyis megbízhatatlan térképpel és rossz iránytűvel indul a jövő ismeretlen tájai felé. Majd sértődötten panaszkodik és másokat hibáztat, ha rossz útra téved. Pedig nem kis mértékben rajta múlik, hogy megpróbáljon - már saját jól felfogott érdekében is - a történelem realitásairajobban odafigyelni. Kosáry Domokos, 1993 (A Görgey-kérdés története) (A Magyar Hírlap összeállításából)