Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-12 / 35. szám, hétfő

1996. február 13. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ sz

ó 3 | Mečiar a nacionalistáknak udvarol Ha a pozsonyi parlament nem hozza meg hamarosan a nyelvtörvénnyel szemben a kisebbségeknek védelmet biztosító jogszabályokat, akkor növekvő ellenállás lesz a logikus következmény, ami viszont a szlovák nacionalistáknak ürügyet szolgáltat a magyar-szlovák alapszerződés elszabotálására - állapította meg a Süddeutsche Zeitung. A legnagyobb példányszámú német politikai napilap az alapszerződés pozsonyi ratifikálásának elhúzódásáról szóló írásában rámutat: a szlovákiai küzdelmek láttán az alapszerződéshez jó szándékkal viszonyuló magyar politikusok is felteszik immár a kérdést, hogy helyes volt-e magyar részről olyan gyorsan ratifikálni a szerződést. A jelek szerint a szerződés ellenzőinek megnyerésére most kerülő utat találtak. Két veszélyes szellemet szabadítanak ki, amikor két korábbi törvénytervezetet elevenítenek fel. A köztársaság védelméről szóló törvény lehetővé tenné, hogy betiltsanak és megtoroljanakjninden olyan akciót, amely mögött ellenállás, polgári engedetlenség, szervezett tiltakozás látszik, és amely Szlovákia létének fenyegetéseként magyarázható. A közigazgatás területi átszervezése a másik terv, amely a nacionalisták kedvében járna. A jelenlegi felosztás átalakítására valóban szükség van, de a pozsonyi kormány észak-déli irányban akarja felosztani az országot, aminek az lenne az eredménye, hogy feldarabolják a magyar kisebbség által lakott területeket, és a kisebbség aránya sehol nem éri majd el a lakosság egynegyedét sem. A magyar kisebbség és az ellenzék vezetői szerint Mečiar a nyelvtörvény, valamint a két új jogszabály mellett privatizációs vásárlási lehetőségekkel hallgattatja el a nacionalistákat. Süddeutsche Zeitung, 1996. II. 7. Nacionalizmus vagy identitástudat? Václav Klaus cseh miniszterelnök szerint ostobaság a nacionalizmus kelet-európai újjáéledéséről beszélni, mert nem másról, mint az újra megtalált nemzeti identitástudat megerősítéséről van szó. A cseh kormányfő a Tages-Anzeiger című svájci lapnak adott interjúban utasította vissza a nacionalizmus csehországi erősödésére vonatkozó vádakat. „A proletár internacionalizmus időszakában elveszítettük önazonosságunkat, s most keresünk új identitást. Ennek semmi köze a nacionalizmushoz" - mondta. A Cseh-német viszony emberemlékezet óta a legjobb mondta Klaus, aki szerint a szudétanémet kérdést mindkét részről kis csoportok túlozzák el, és használják ki politikai célokra, amelyek azonban éppen ennek köszönhetően erősödtek. Személyes balszerencséjének nevezte, hogy ez így van. A cseh kormány mindeddig nem volt hajlandó megbánást tanúsítani a szudétanémetek háború utáni elűzése ügyében, a német kormány pedig habozik háborús jóvátételt fizetni Csehországnak. A svájci lap szerint a két kormány veszélyes útra léphet, ha e kérdésekben saját országuk nacionalista köreire hallgat. Tages-Anzeiger, 1996. II. 5. Az OECD-tagság esélyei „Magyarország megelőzi Lengyelországot" a címe annak a Neue Zürcher Zeitung-cikknek, amely szerint Magyarország arra számít, hogy még március vége előtt felkérik: lépjen be a legfejlettebb országok gazdasági szervezetébe, az OECD-be. A tekintélyes svájci lap szerint Magyarországnak sikerült teljesítenie a belépéshez szükséges alapvető feltételeket: a külföldi beruházók szabadon tevékenykedhetnek, a tőkeforgalmat is liberalizálták. A lap emlékeztet arra, hogy Csehország után Magyarország lenne a második közép-európai reformország, amelyet felvennének a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe. A zürichi újság megjegyzi: Lengyelországgal is hamarosan eredményesen befejeződnek a tárgyalások, csak a lengyel parlament még nem szavazta meg az ingatlanokra és a vegyes vállalatokra vonatkozó, az európai jogrendhez hozzáigazított törvényeket. Emiatt az OECD bizottságai újabb megbeszéléseket javasoltak a lengyeleknek. A zürichi újság hozzáteszi: Szlovákia számára, amely az OECD-tagság negyedik kelet-európai várományosa, a felvételi eljárás bizonyára még hosszabb időt vesz igénybe. Neue Zürcher Zeitung 1995. II. 10. Több mint nyelvőr Szlovákiában újabb szintre emelkedett a nyelvtörvény végrehajtása. Megjelentek az első „szellemi közterület-fenntartók", egyelőre csupán ideiglenesen, kísérleti jelleggel. Az illetékes hivatal kinyilatkoztatása szerint most még csak jóindulatúan figyelmeztetnek, ha a média vagy akár az utcai feliratok „bepiszkítják" a nyelvtörvény makulátlan paragrafusait. A tapasztalatok alapján azután - hacsak az alkotmánybíróság időközben felül nem bírálja majd a már elfogadott jogi aktust - kiépülhet a nyelvőrök országos hálózata. Minden bizonnyal önfenntartók lesznek, hiszen jövő év elejétől már keményen büntethetik is, akár félmillió koronára a nyelvi szemetelőket. Ha annak idején Kazinczyéknak ilyen lehetőségeik lettek volna, Somogyi Gedeon bizonyára százszor is meggondolja, hogy előálljon-e a gúnyolódó Mondolattal, Kazinczy viszont kénytelen volt hatósági segédlet nélkül megvívni a nyelvújítás csatáját, amely így több évtizedig is eltartott. A nemzetté váláshoz majd két évszázaddal később elérkező Szlovákiában viszont lerövidíthetőnek gondolják a nyelv természetes fejlődését és - ezáltal - a nemzeti azonosságtudat megszilárdítását, ha minden igekötő mellé egy nyelvőrt állítanak. Lehetne persze ebből kiindulva azon keseregni, hogy a nacionalizmus ugyancsak a két évszázaddal korábbi idők terméke - mára végképp elvesztette egykori romantikus mázát. Öncsalás lenne azonban azt képzelni, hogy a kisebbségeket sértő nyelvtörvény és őrei karikírozásával, diplomáciai ellenoffenzívával Szlovákiát túlhaladott történelmi csökevényként lehetne bemutatni a nagy-nagy közösség felé masírozó Európában. Különböző formában, tartalommal és hangsúlyokkal ugyan, de Nyugaton is napirenden tartják a nemzetállam megőrzésének a kérdését. Nem könnyű manapság azzal érvelni, hogy az integrálódó földrészen anakronizmusnak számítana a nyelvi elzárkózás, annak kisebbségellenes oldalhajtásaival egyetemben. Elegendő a hét végi német-angol szóváltásra emlékezni. Kohl kancellár, a közös Európa leghangosabb szószólója azzal állt elő, hogy lehetetlen visszatérni a második világháború előtt honos, felszabdalt nemzetállami rendszerhez, mert ez csak újabb háborúhoz vezetne. Ám Londonból egyből azzal vágtak vissza, hogy a földrész békéjét eddig sem az európai közösség szavatolta, hanem a NATO, s a nemzetállam intézményének a megőrzése nem azonosítható a nacionalizmussal. Egyre inkább előtérbe kerül, hogy ebben a közösködő Európában mindenkinek van valami féltenivalója. Ki a pénzneme, ki az identitása, ki a kultúrája miatt aggódik. Váratlanul, de nem előzmények nélkül okoz például fejtörést a politikusoknak a cseh-német viszony, a késleltetett történelmi megbékélés. Egy német karmester prágai vesszőfutása cseppben a tengerként tükrözi, hogy még Közép-Európában a gazdaságilag legjobb helyzetben lévő s talán legkedvezőbb integrációs esélyekkel rendelkező Csehországban sem képesek feldolgozni a múltat: a hangsúlyos nemzeti önérzet dacol azokkal, akiktől pedig a leginkább remélhetik integrációs reményeik mielőbbi valóra váltását. S ugyan hogy magyarázzuk meg a nyelvőrség abszurditását a franciáknak, akik zenecsendőrséget állítottak fel? Januártól lépett életbe az a törvény, amely szerint a rádióállomásoknak napközben negyvenszázaléknyi francia, avagy breton, baszk stb. területi nyelven előadott zenei anyagot kell sugározniuk. Egy átlagfrancia (aki zokszó nélkül elfogadja, hogy az angolszász kultúra inváziója ellen védekezni nemzeti érdek) aligha értené meg egykönnyen, hogy a szlovák nyelv őrizet alá helyezése nem csupán egy kis nép önvédelme, hanem az ország kisebbségeinek szánt kemény fricska is. Ugyancsak megfontolandó tehát, hogy célravezetőnek bizonyulna-e, ha (mint egyesek javasolják, illetve elvárják) a szlovákiai nyelvtörvény továbbélése az eddiginél élénkebb diplomáciai kampányra késztetné Budapestet. A jelenlegi európai környezet nem igazán vevő az olyan érvrendszerre, amelyben a kisebbség kollektív jogait állítanák szembe a nemzeti kultúra védelmével. Sőt nemcsak az európai gondolkodásmód érzéketlen. Emlékezetes, hogy néhány éve, amikor a magyar diplomácia még minden adandó alkalommal felvette az elé dobott kesztyűt, egy volt amerikai külügyminiszter Közép-Európa lehetséges veszélyforrásának minősítette Magyarországot. Ma viszont egy még hivatalban lévő, ugyancsak amerikai külügyi államtitkár-helyettes a térség megoldatlan problémáinak egyik gyökerét a trianoni békeszerződésben vélte felfedezni. Merész dolog lenne persze mindebből a State Department gondolkodásának egészére következtetni, de legalábbis remélhető, hogy az aktív amerikai jelenlétnek és konkrét tapasztalataiknak köszönhetően Washingtonban ma már árnyaltabban tekintenek Közép-Európára. S a diplomáciai visszafogottság (egyidejűleg a kétoldalú alapszerződés pozsonyi ratifikálásának késlekedésével) adott esetben jobban segítheti a valós közép-európai viszonyok megértését, mint az uralkodó európai trendek szellemében, alapjaiban magyarázható nyelvtörvény ismétlődő tetemre hívása a nemzetközi fórumokon. A kisebbségvédelem alapvető célkitűzései kerülő utakon esetleg jobban megközelíthetőek, mint frontális támadással. LAMBERT GÁBOR Magyar Nemzet ITTHO

N TÖRTÉNT I NAP ALATT J MESTERSÉGES NEMZETI BURZSOÁZIA. Néhány év alatt kiderül, miért nem volt ínyére Vladimír Mečiar „közgazdasági iskolájának" a cseh közgazdászok által kidolgozott vagyonjegyes privatizáció véghezvitele. A Václav Klaus nevével fémjelzett módszer alkalmazásával az állampolgári elv érvényesülhetett volna. Márpedig ez teljesen ellentétes azzal, ahogy a jelenlegi kormánykoalíció ideológusai Szlovákia gazdaságának jövőjét látni szerelnék. így a hatalmon levők bevezettek néhány új fogalmat. Például az „előre kijelölt személyek általi privatizálás" fogalmái. Vagy: célul tűzték ki, hogy a kormányprogram értelmében létrehozzák a nemzeti érzelmű gazdagok bevallottan kis létszámú rétegét. Az ilyen „közgazdasági" kategóriákkal legfeljebb csak a bolsevizmus emlőin nevelkedett ökonómusok tudnak mit kezdeni. Nyugati kollégáik csak hüledeznek, mert tisztában vannak vele, hogy ebből a „tojásból" csak kollektivista (ez esetben nemzeti kollektivista) gazdasági szisztéma kelhet ki. Márpedig csaknem fél évszázadig a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy ez nem versenyképes a piacgazdaságon alapuló rendszerrel. A koalíciós közgazdászok érzik, hogy a pártalapon végrehajtott magánosításból nagy baj lehet, hiszen az államhatalom által kinevezett újgazdagok - főképp a szakértelem hiánya miall - nagy valószínűséggel semmibe veszik „a tulajdon: kötelez" elvet. Sokan közülük ebül szerzett jószágnak tekintik a pártjuk állal reájuk testált vagyont, és - mint tudjuk - az ilyen jószág általában ebül vész el. Ennek megakadályozására a koalíciós többség úgy módosította az adótörvényt, hogy a pártalapon vagyonhoz jutottak mentesülnek az adófizetés alól. Mečiarék klienseinek nem elég, hogy 10 százalék induló tőkével privatizáltattak saját embereikkel, az sem elég, hogy a törlesztés az üzemek jövedelméből történhet (ez a fejlesztés elodázásának, tehát a szlovákiai ipar leépülésének a biztosítéka). A kormánykoalíció három pártja az adómentesítéssel minderre még rátelt egy „lapáttal", és ennek - főleg ami az adófizetési morált illeti - beláthatatlan következményei lesznek. Ugyanis a szlovákiai tőkefelhalmozás legtermészetesebb szubjektumaitól, a lét és nemlét határán egyensúlyozó kis- és középvállalkozóktól könyörtelenül beszedik az adói. És ugyanilyen könyörtelenül levonják az adót a bérből és fizetésből élőktől is. Külön pikantériája az adótörvény múlt heti módosításának, hogy a törvényjavaslatot Luptákék is megszavazták. Jó egy év kellett csak hozzá, hogy feledjék: ők a bérből és fizetésből élők pártjaként, nem pedig a mesterségesen gazdaggá tettek érdekvédelmi szervezeteként indultak. További vonatkozása e lépésnek, hogy ilyen körülmények között a szlovákiai nagyiparból kiirtják a versenyszellemet, hiszen a kedvezményezettek tudják, hogy bajba kerülésük esetén az állam mindig a segítségükre siet. Az újgazdagokat támogató törvénymódosítás hatására a legközelebbi 8 év alatt óvatos becslések szerinl is 40 milliárd korona adóbevételtől esik el az állam. HOL TANULT JOGOT KUNC KÉPVISELŐ? Nem lehet tudni, tagja volt-e dr. Bartalomej Kunc képviselő (Szlovák Nemzeti Párt) a kommunista pártnak. Azt sem lehet tudni, hogy Moszkvában járt-e jogi egyetemre vagy Pozsonyban, netán valamelyik nyugati egyetemen szerezte a képesítését. Annak alapján viszont, amit a héten a pozsonyi Pravdának nyilatkozott, kapásból is megállapítható, hogy vonzódik a diktatórikus hatalomgyakorláshoz. Nem kevesebbet állított, mint hogy a köztársaság védelméről szóló törvénynek, illetve a jogszabály „enyhített" változatának, tehát a Büntető Törvénykönyv köztársaságvédelmi paragrafusokkal való kiegészítésének kedvező hatása lesz a lakosság pszichikumára. A Pravdában közölt interjút az ország összes lapjának át kellene vennie, a szöveget érdemes lenne kötelező olvasmánnyá tenni mind az 5,5 millió szlovák állampolgár számára. Azok is megtudnák belőle, hogy milyen honatyákat adott az országnak a Szlovák Nemzeti Párt, akik rokonszenveznek a bolsevik és fasiszta megoldásokkal, de azok is tisztában lennének vele, hogy kikhez van szerencsénk, akik jóhiszeműen abban reménykednek, hogy a jelenlegi rezsimnek még valami köze van a demokráciához. A lakosság pszichikuma valóban megváltozik, ha a Kunc által magasztalt paragrafusokai beiktatják a Büntető Törvénykönyvbe. Pontosabban: ismét beiktatják a paragrafusokat. Ezzel a félelmet iktatják be a lakosság gondolkodásába. Mondom, fogalmam sincs, hogy milyen volt dr. Kunc politikai előélete, azt sem tudom, melyik iskolán vált a politika tudorává. Azt viszont biztosan tudom, hogy ha van túlvilág, és Andrej Visinszkij, Sztálin egykori főügyésze a pokolban elolvassa a Szlovák Nemzeti Párt jogi szakértőjének nyilatkozatát, bizonyára elégedetten közli egykori főnökével: „Nem éltünk hiába, művünknek van Szlovákiában folytatója." A minimális és a maximális célokért Sikeresnek minősíthető az elmúlt hét a Magyar Koalíció politizálásában, hiszen türelmes és elvszerű tárgyalássorozat eredményeként megegyeztek Čarnogurskýék Kereszténydemokrata Mozgalmával, hogy közösen fordulnak a nyelvtörvény ügyében az Alkotmánybírósághoz. Az eredmény ma még teljesen bizonytalan, de a mostani belpolitikai helyzetben már önmagában a közös fellépés ténye is jelentős pozitívum. Ugyanilyen céltudatos és rugalmas lépéseket várok hazai magyar parlamenti pártjainktól a területi és a közigazgatási reform végjátékában. Azért is, mert a beharangozott és minden valószínűség szerint sorra kerülő alapvető változások döntően meghatározzák minden állampolgár sorsát, a szlovákiai magyarságét különösképpen. Ezért a politikai stratégia és taktika megválasztásában mindenképpen gondolni kell arra is, hogy ilyenfajta reformokra nem évenként, még csak nem is minden évtizedben kerül sor, tehát ha 1998-ban esetleg más politikai értékrendet képviselő kormány kerül hatalomra, egészen biztos, hogy első lépése nem a most készülő reformok reformja lesz, sőt inkább az valószínűsíthető, hogy sem politikai akarata, sem pénze nem lesz a sok energiát, pénzforrást fölemésztő és sokféle feszültséget gerjesztő újabb területi és közigazgatási változásokhoz. Ez a mostani reform tehát föltehetően évtizedekre rajzolja ál Szlovákia közigazgatási, gazdasági térképét és egyes kerületek nemzetiségi arányszámát. Ilyen meggondolásból kellene megszabni a Magyar Koalíció maximális és minimális programját. A maximális cél teljesen egyértelmű: a működő európai modellekhez hasonlóan, az államhatalom lebontásával és a régiók önszerveződésével párhuzamosan saját ügyeinek eldöntésében, intézményesítésében és megszervezésében megfelelő jogok illessék meg a szlovákiai magyarságot is. Ami egyértelműen az autonómia szlovákiai változatát jelenti. Azért használom a szlovákiai jelzőt, mert Európában alapvető elvek léteznek ugyan, de két teljesen egyforma autonómiamodell nincs, vagyis mindig a helyi adottságoknak és sajátosságoknak megfelelően, többnyire politikai alku eredményeként jöhet létre a kisebbségi autonómia. Ma olyan a valós helyzet, hogy Miroslav Kusýn és néhány európai gondolkodású szlovák érteimiségin kívül szinte minden politikai erő viszolyog még az autonómia gondolatától is. A mostani kormány pedig, élén a szlovák nemzetiekkel és a szabadcsapatukká süllyedt Matica slovenskával, fondorlatos húzásokkal hergeli a szlovákság aggodalmait és a történelemkönyvekből meg a mostani magyarellenes kampányok során beléjük sulykolt előítéleteit. Sok víz. lefolyik a Dunán, ameddig a szlovákság többsége rádöbben, hogy a személyi, a kulturális, vagy akár a területi autonómia az európai gyakorlathoz hasonlóan nálunk sem irányul az ország terüleü egysége ellen. Sőt: a magyar nemzeti közösséghez, tartozó állampolgár sokkal jobban érzi hazájának Szlovákiát akkor, ha nem nyirbálják meg szerzett jogait, s ha nem sorvasztják. hanem a pozitív diszkrimináció elve alapján támogatják anyanyelvét, iskoláit, művelődési intézményeit, teljes körű állampolgári megnyilvánulásainak törvényes kereteit. A szlovákság nagy részének ilyenfajta fejlődéséhez bizony sok idő kell. amelyet okos szövetségi politizálással talán le lehet rövidíteni. Mindezek ismeretében különösen helytelen lenne úgy politizálni, hogy vagy autonómia, vagy semmi. Az ilyesfajta döntés ugyanis nem elvi, hanem szűk látókörű lenne. Akár rövid távon a semminél azért talán többet érhetünk el. Ez pedig annyit jelent, hogy a jelenlegi körülmények között maximális programunkról - vagyis autonómiatörekvéseinkről - egy pillanatig sem lemondva, teljes erővel a minimális célokra, vagyis a járások kialakítására kell összpontosítanunk. A készülő reform szerint a járások fontos közigazgatási központok lesznek, ahova leggyakrabban fordulnak majd az állampolgárok, hiszen a tervek szerint a mostani körzetek bizonyos funkcióit is átveszik. Több gazdasági és szociális szempont közül ezúttal csak azt említem meg, hogy az új járási központokban munkahelyek maradnak meg, illetve teremtődnek. Számunkra sorsdöntő az új járások nemzetiségi összetétele is, mert az utóbbi tény döntően meghatározza. hol és mennyiben óvhatjuk meg a kétnyelvűséget, vagyis az egyik helyi hivatalos nyelvként anyanyelvünket. Európában napjainkban elsősorban ott marad meg és gyarapodik a nemzeti kisebbség, ahol anyanyelve hivatalos nyelvként is prosperál. Ezért kell hál okos szövetségi politizálással, lobbizással, végső soron akár politikai nyomásgyakorlással számunkra kedvező vagy legalábbis elfogadható végső döntéseket kicsikarni. A bölcs politizálás egyik eszköze lehet, hogy - a miniszterelnöknek a tévé nyilvánossága előtt elhangzott kijelentése alapján - a Magyar Koalíció találkozót kér Vladimír Mečiartól. A kormányfőt talán annyi érdek fűzi ehhez a tárgyaláshoz, hogy a Nyugat stabilitást vár el tőle, annak peddig fontos összetevője a nemzetiségi kérdés. A Magyar Koalíció érdeke is az, hogy legalább beszélő viszonyban legyen a miniszterelnökkel, mert csak így lehet esély a vázolt minimális program valóra váltására. Természetesen egyeztetnünk kell a lépéseket a Szlovákiai Falvak és Városok Társulásával és minden olyan szerveződéssel, amely nem politikai és nacionalista megfontolásból kívánja megrajzolni Szlovákia új közigazgatási térképéi. Így sem lesz könnyű helyzetben a Magyar Koalíció, mert a mai belpolitikai erőviszonyok a demokratikusnak álcázott diktatórikus megoldásoknak kedveznek. Ám ez a politikai gőzhenger sem képes mint a szlovák kereszténydemokraták következetes magatartása is igazolja - minden másként gondolkodó szlovák politikai erőt maga alá gyűrni vagy eltaposni. Minimális és hosszabb távú maximális programunk képviseletéhez és valóra váltásához ez a tény is erőt és reményt adhat. §OKSZEMKÖZT Szilvássy József rovata