Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-08 / 32. szám, csütörtök

1996. február 8. OLVASOINK OLDALA ÚJ sz ó JD Tisztelt szerkesztőség! A megszokott évzáró közgyűlé­sek ma már teljesen más hangu­latúak. A megváltozott életkörül­ményekből adódó események foglalkoztatják a tagságot, úgy mint a nyelvtörvény, a közigazga­tás tervezett új beosztása és ter­mészetesen a fielyi ügyeink. A Ná­nán megtartott évzáró taggyűlés­nek parlamenti képviselők is ven­dégei voltak, Duka Zólyomi Árpád és Rózsa Ernő, valamint a hét kur­taszoknyás falu polgármesterei. A múlt évben megvalósult rendez­vények látogatottsága kielégítő volt, és az idei tervezetben szere­pel az egyhetes ünnepségsorozat az 1100. év alkalmából. A Cse­madok a szó szoros értelmében a kultúraadó szerepet gyakorolja itt, Nánán is. Ad és hagy maga után értékeket, ami időtálló. Je­lenleg is azon fáradozik, hogy a millecentenáriumi évben is ter­vezzen és megvalósítson egy időtálló alkotást. Az évzáró közgyűlésre visszajárnak azok az őslakosok is, akik a környező tele­püléseken laknak. A kedves, han­gulatos műsort a Kisbojtár, a Tü­csök zenekar, az iskolások műso­ra adta, és külön csemegének számított a hét kurtaszoknyás fa­lu polgármestereinek műsora. HAJTMAN KORNÉLIA Nána Példaértékű az olyan kezdemé­nyezés, mint amit Dobfenék és Tamásfala lakói tettek (Új Szó, 1996. 1. 24.). bizonyára sok he­lyen volt gyűjtés Palika életének megmentéséért, de ha a fent em­lített két falu példáját mindenütt követnék, gyorsabban összejön­ne az életmentéshez szükséges összeg. Vannak idősebbek, akik­nek a pénzesutalvány kitöltése is gondot jelent, de ha Palika képé­vel ellátott zárt dobozt találnának kitéve a forgalmas helyeken, ak­kor a kisebb-nagyobb összegeket abba dobnák. Ne feledjük a régi mondást: Fillérből lesz a pengő, il­letve esetünkben a korona. N.-né Jóka Az olvasói leveleket, mon­danivalójuk tiszteletben tartá­sával, rövidítve jelenteljük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat Is köz­lünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért tel­jes mértékben egyet. Köszön­jük olvasóink bizalmát, és vár­juk további leveleiket HA HÁROM, HÚZZON NÉGYFELÉ? ÚJ SZO, 1996.1. 18. SZEKÉRTÁBOROK ÉS FESTETT ÖRDÖGÖK NÉLKÜL, A CÁFOLHATATLAN TÉNYEKRŐL, ÚJ SZÓ. 1996. I. 22. Kezemben az Új Szó idei, janu­ár 22-i száma, amelynek 5. olda­lán két írás olvasható, egyik Do­bos László, a másik Szilvássy Jó­zsef tollából. Felháborítóan ha­tott ránk az egymást, sőt nem­csak egymást, hanem a hazai magyar pártokat és intézménye­ket is támadó sorok. Ha van a két szerzőnek egymás közt elin­téznivaló problémája, akkor azt kulturáltan, levélben is megold­hatják. Nyilván van három koro­nájuk bélyegre, ez jobb megol­dás, mint az újság csaknem egész oldalát ilyen célra felhasz­nálni. DEMETER GYÖRGY Galánta Elismerésem és köszönet az Új Szónak ezért az írásért. A cá­folhatalan tényekről című cikk­ben leszögezett dolgokról a véle­ményem ugyanaz, mint az öné. KARSAYSÁNDOR Diószeg Sajnálatosnak tartom, hogy az Új Szóban a főszerkesztő, továb­bá Dusza István és Tóth Mihály tollából néha olyan írások jelen­nek meg, amelyek támadják az Együttélést. Az a véleményem, hogy a magyarokat elnyomó tö­rekvések akkor sem szűnnek meg, ha van pozsonyi vagy besz­tercebányai nagygyűlés, ha nincs. A szlovák ellenzék már többször bebizonyította a parla­mentben, hogy magyar szavaza­tokra csak akkor van szükségük, ha saját érdekeiket védik. Ben­nünket hátrányosan érintő törvé­nyekről az összes szlovák képvi­selőnek ugyanaz a véleménye, lett légyen szó alternatív oktatás­ról, földtörvényről, nyelvtör­vényről, oktatási törvényről vagy területi felosztásról. Senkinek sem kell félnie attól, hogy Duka Zólyomi Árpád miatt nem ratifi­kálják a szlovák-magyar alap­szerződést. A rovásunkra elfoga­dott és elfogadásra váró törvé­nyek révén ebben a szerződés­ben tulajdonképpen már nem marad más, mint a határok sért­hetetlensége. Fölösleges, ha fáj a feje valakinek az Együttélés pozícióvesztése miatt, mert en­nek a politikai mozgalomnak még mindig a legtöbb önkor­mányzati képviselője és polgár­mestere van, ez a következő vá­lasztások után is ugyanígy lesz. NYÍRFÁS LAJOS Galánta Gyakran úgy érzem, hogy az Együttélés vezetői és szimpati­zánsai egészen más Új Szót ol­vasnak, mint a többiek. Én nem tapasztalom, hogy az Új Szó tá­madná vagy vádolná az Együtt­élést. Véleményem szerint az új­ságírónak kötelessége megírnia a véleményét, még akkor is, ha ez valaki(k)nek nem tetszik. Én érdeklődéssel olvasom a neves hazai magyar kommentátorok véleményét., ezt az őszinte hangnemet várom a jövőben is. CSABA JOLÁN Komárom Vegyes érzésekkel olvastam Mács József cikkét, amelynek elolvasása után mindjárt gondol­tam, hogy csak az Együttélés tagja vagy volt tagja lehet az író, amit később Bugár Béla cikké­nek elolvasása is megerősített, mert csak ők tudják nehezen el­viselni, hogy egy fiatalabb párt, mint az MKDM és annak elnöke népszerűbb, mint az Együttélés és annak elnöke. De ha a cikk írója is elgondolkozna és vissza­gondolna az elmúlt évekre, ak­kor rájönne, hogy az Együttélés és elnöke ezt csak magának kö­szönheti. Hisz itt volt először is az önök választási térképe, ahol a délvidék milyen szépen külön színnel volt kirajzolva, ami utána nagyon sok vitát váltott ki. Aztán itt volt Duray Miklós kijelentése, valamiféle kétkamarás szlováki­ai magyar parlamentről, amit csak ő tud, hogy is nézne ki, de volt több kijelentés is, aminek felsorolására egy újságoldal is kevés lenne. Ezután jött a terüle­ti autonómia követelése, ami már csak hab a tortán, mert ha belegondolunk, ezek után hol ta­lálunk egyetlen szlovák pártot is, amelyik elhiszi, hogy tényleg nem akarunk elszakadni Szlová­kiától. Ebben a nagy igyekezet­ben elfeledkeztek arról, hogy en­nek a radikális politizálásnak vé­ge. Ezért is tisztelem és becsü­löm az MKDM-et és az MPP-t, mert rájöttek, milyen politizálás­sal lehet többet tenni magyarsá­gunkért. Hiszen csak kompro­misszumkészségükkel és nyu­godt, meggondolt kijelentésük­kel tehetnek sokat azért, hogy jo­gaink, amik voltak, megmaradja­nak, vagy tovább javuljanak. Hi­szen ebben az országban na­gyon sok a létminimum alatt élő ember, a munkanélküli, akik könnyebben elhiszik, hogy en­nek a sok rossznak, csak mi ma­gyarok vagyunk az okozói. Kér­dem én, nem volna-e politikai öngyilkosság, ha ebben a nehéz időben minden áron el szeret­nénk fogadtatni az autonómiát? Szerintem Bugár Béla tévésze­replésével bebizonyította, mint később ő is leírta, hogy mi tisztel­jük mások kultúráját, és így a té­vén keresztül több szlovák em­ber is láthatta, hogy nem va­gyunk nacionalisták, és alterna­tív iskola nélkül is jól megtanul­tunk szlovákul. Ennek a szerep­lésnek volt még egy pozitívuma, hogy a nyelvtörvény életbelépő­Ha majd a bőség kosarából se előtt egy szlovák zenekar el­játszott egy magyar nótát. Ami­kor az MPP beadta az új területi elrendezés tervét, máris megje­lent egy cikk, hogy ez nem jó, mert Komáromban nem ebben egyeztek meg. Mi ez, ha nem uralom a két párt felett, hogy csak az a jó, amit az Együttélés nyújt be. Kérdem én ezek tuda­tában, mikor jönnek rá az Együtt­élés vezetői, hogy ez a radikális politizálás, a meg nem gondolt nyilatkozatok, mennyit ártanak magyarságunknak? KASZA ANDRÁS Fülek Mács József írásából egyfajta régies, eléggé egyoldalú szemlé­let sugárzik. Hiába akarja „taccs­ra tenni" Szilvássy Józsefet és írását, a legújabb közvélemény­kutatások is azt igazolják, hogy a szlovákiai magyarság döntő többsége nem a konfrontációs politika, hanem a tisztességes párbeszéd és megegyezés híve. Ezt a szellemet tükrözik a lap kommentátorainak az írásai. GÁL CSABA Nagymácséd Én az Új Szó állandó olvasója vagyok. 1946-ban megkaptam a deportációs végzést, elcserélhet­tem volna a reszlovakizálással, de én inkább a rabszolgavásárt választottam Csehországban. Nemrég közvetítették a Szlovák Televízióban a Véres karácsony című magyarellenes műsort. Va­jon ki kritizálta meg? 1938 kará­csonyán Nagysurányban az éjféli mise résztvevői csúfolták a szol­gálatban levő magyar csendőrö­ket és provokatív céllal feléjük löktek egy szerencsétlen, süket­néma lányt. A csendőrök nem tudták, hogy a lány nem hall, a felszólítás után rálőttek, és a szegény lány meghalt. Nemcsak a tragédia tényéről, hanem a kö­rülményekről is kellene beszélni. Miként a szlovákiai magyarokat ért tragédiákról is. Amikor példá­ul Perbetérői deportálták a ma­gyarokat, a szlovák katonák a marhavagonba tuszkolták Gele­ta Imre családját. Ekkor a mar­havagon ajtójával szétzúzták egyetlen fiának a fejét, aki ott a helyszínen szörnyethalt. Több ilyen tragédia megtörtént, erről miért nem készítenek dokumen­tumműsort a Szlovák Televízió­ban? Egyébként én személyesen támogatom az Együttélés köz­igazgatási autonómiatervezetét, mert ha ezt nem tudjuk kiharcol­ni, akkor a szlovák nacionalisták a nekik megfelelő törvényekkel eltaposnak bennünket. HALÁSZ IMRE Bajcs Apró örömök Vizsgáról hazatérve, úgy éjjel 11 óra körül kezdtem el átbön­gészni állandó napilapom január 25-i számát - hátulról az elejéig. Úgy fél tizenkettőre értem a 8. ol­dalhoz, ami az „Olvasóink oldala" rovatnak ad helyet. Nagy meg­döbbenésemre, a Komáromtól, Nemeskajaion keresztül, Kassáig terjedő 9 cikk mindegyikéből a pesszimizmus hangulata volt kiol­vasható. Teljesen lehangoló, pa­naszkodó, 9 hétköznapi személy véleményét olvashatjuk. Senki nem említ jó, szép, kelle­mes és élvezetes dolgokat, amik az életben megvannak. Sokszor nagyon sokat jelentenek általá­ban jelentéktelennek tartott apró­ságok. Az élet apró örömei. Egy egyszerű hasizomedzés után, mi­kor a gyakorlatot megcsináltuk x­szer, úgy érezzük már nem bírjuk, nem bírunk többet és még rádo­bunk egy lapáttal - na még öt­ször. Próbálták azt az érzést utá­na, amikor kinyújtózkodnak a padlón? Esetleg egy jó társaságban, ita­lozással eltöltött éjszaka után haj­nalban, mikor kielégítjük kielégít­hetetlen szomjúságunkat. Nem megvetendő élvezet, ugye? Vagy! Sokszor csak egy ásítással egybe­kötött nyújtózkodás (általában enyhe remegéssel). Ha egy ide­gen ország terméke tájékoztató­ján magyar nyelvű szöveget olva­sunk... Az apró sikerélményből szár­mazó öröm, ami egy keresztrejt­vény megfejtéséből származhat, egy jó LGT-szám ugyanúgy, mint egy adott vagy kapott kedves szó - ez mind tartja bennünk a lelket. És törekednünk is kell rá! Igaz, kell a kritika. Gyakran hasznos a megszégyenítés és az olyan dolgok nyilvánosságra hozá­sa, ami nem az általános normák­nak, az általános műveltségű em­ber normájának megfelelő. Össze­vetve, írásom talán panaszkodó­nak is tűnhet. Én nem panaszkod­ni szeretnék. Nem. Csak buzdíta­ni. Ne csak mindig a dolgok árnyé­kos oldalát közelítsük. Éljünk! Él­jünk kedvünkre, lehetőségeink szerint, ki-ki a saját apró örömeit élvezve! PÁPAY ATTILA Dunaszerdahely Amitol felmegy a pumpa Általában mindenkinek problé­mája van a vérnyomásával. Ki­nek magas, kinek alacsony. Én az alacsony vérnyomásúak tábo­rához tartozom. Fogytán volt itt­hon a kávé, gondoltam, ha be­lépek egy élelmiszerüzletbe, ok­vetlenül vennem kell kávét. Úgy is történt, mivel azonban a bolt nem önkiszolgáló volt, így, amit akartam venni, kérnem kellett. Az eladó hölgy letett elém egy EXTRA SPECIAL-kávét. Számolás, kifizetés, bepako­lás a táskába. Hazaérkezésem után mindent kipakoltam, a ká­vét persze kiszórtam az arra használatos üvegbe. A kiszórás után a kezemben maradta zacs­kó. Szép díszes, ízléses üvegpo­hárban feketekávé, rajta gusztu­sos tejszínhab. Most jött a meg­döbbenésem, mert azt olvastam le a zacskóról: 50 g-os csomago­lás, ára 31,20 korona. Még nem is kávéztam, s máris megemelke­dett a vérnyomásom. A habot is rászámolták? Tudom, tudom, ez is már élvezeti cikknek számít, de nekem pedig fontos, hogy fo­gyasszak kávét. Emlékszem, a nagyobbik fiam­tól nem is oly régen egy 250 g-os Eduscho kávét kaptam, potom 64 koronáért. Egy kis fejszámo­lás, ha egy 50 g-os Extra Special 31,20, akkor 250 g-os csomago­lásban 156 koronába kerülne. Ne haragudjon meg senki, de egy Extra Special és egy Eduscho közt sok különbség van. Nem értem, az árhivatal vagy egyes maszek üzletesek, miért szedik rá ily galá­dul az embertásaikat és az adófi­zető polgárokat. Mások bőrén akarnak gyorsan meggazdagod­ni? A magam fajta halandók már csak kávépótlókat igyanak? VAJDA ANDRÁS Szete SZERETI VAGY NEM SZERETI A HAZAIAKAT? ÚJ SZÓ, 1996. II. 6. A Pro DAC védelmében Furcsának tartom Tomi Vince megállapítását a Pro DAC Alapít­ványról. A kuratórium tagjainak nincs szüksége egy kis reklámra sem. Elgondolásaikat támoga­tom, ezért is küldtem szerény fi­zetésemből ezer koronát az ala­pítványnak. A szerzőnek és né­hány mostani vezetőnek való­színűleg az fáj, hogy az alapít­vány nem nyakló nélkül szórja a pénzt, hanem meggondolja, mit támogat és mit nem. Csodálko­zom a szerzőn, hogy írásában ok nélkül sértegeti nemcsak a kura­tórium tagjait, hanem mindazo­kat, akik pénzzel támogatják ezt az alapítványt. TÓTH ISTVÁN Komárom Az idei év a szerénység éve lesz! Igaz, az illetékesek nem pontosították, hogy kire is fog vo­natkozni ez a szerénység, azt azonban tudták, hogy kikre nem fog vonatkozni. A kedves olvasók eltalálták - ez nem vonatkozik a lehetőségeinkhez mérten túlfize­tett rengeteg, magas szinten és még magasabb beosztásban lévő egyénre. A számokra nem tippelek, hiszen az a Športkában se jön be nekem, de van belőlük annyi, hogy felszívják azt a költ­ségvetésből, ami bizonyára hiá­nyozni fog az oktatásügyben, egészségügyben, a munkanélkü­lieknek, nyugdíjasoknak, sok­gyermekes családoknak, fiatal kezdőknek... Már január első napjaiban megtudtuk, hogy a Szlovák Tele­vízió igazgatója az elmúlt évben végzett „jó munkájáért" 150 ezer szlovák korona jutalmat kap. Megdöbbentem! Ez egy nyugdíjasnak nálunk az ötévi nyugdíja. S a mostani 30 ezer ko­rona havi fizetésére javaslat van, hogy ez 49 900 szlovák korona legyen, mégpedig vissza­menőleg egy évre. Szóval nem 50 ezer szlovák korona?! Ez már egy jobb nyugdíjasnak az egész­évi jövedelme. Megmondom, a mostani tévé igazgatójától e pénzt nem sajnálom, „megdolgo­zott" érte. Amióta ő irányítja ezt a masinériát, azóta a tévé nem lopja az időmet, hiszen a készü­léken kívül nincs mit rajta nézni. Csak meg ne rozsdásodjon. Igaz, ha már a szerénység jellemző er­re az évre, talán nekem is szeré­nyebbnek kellene lennem a tv­programokat illetően. A számokat mindig szerettem s így rájöttem arra, hogy ez az igazgató havi 49 900 szlovák ko­rona fizetéssel és 150 ezer szlo­vák korona évi jutalommal egy évben 748 800 koronát kap a társadalomtól a „független" té­vézés miatt. Ez USA dollárra át­számítva (30 korona 1 dollár) 24 960 dollár. Egy bizonyos táblá­zat szerint az egy főre jutó évi jö­vedelem alapján Luxemburg, Svájc, Japán, Dánia, Norvégia, USA és Németország mögött a nyolcadik legjobb eredmény a vi­lágon, megelőzve Ausztriát, Iz­landot és Svédországot. Igaz, tv­igazgató csak egy van az ország­ban, de az ő fizetése már vetek­szik a világ első államaival. Vagy így képzelték el valakik a máso­dik Svájcot nálunk? A baj csak az, hogy az említett országokban ez a nagy jövedelem az átlagjö­vedelem, tehát vonatkozik min­den polgárra. Nálunk a tavalyi év első negyedében az átlagfizetés 6 858 szlovák korona volt ha­vonta, ami évi 82 296 szlovák koronát, dollárban 2 743 dollárt jelent. Ez utóbbi mutatóval nem tudom, benne vagyunk-e a világ 100, esetleg 50 országa között. IVÁN SÁNDOR Kassa Hivatalnoki packázás Egyszerű, hivatalos ügyemet akartam elintézni a HIVATAL­BAN. Legalábbis számomra egyszerűnek tűnt az elinté­zendő ügy. Amikor beálltam a HIVATAL harmadik emeleti fo­lyosóján kígyózó sor végére, azonnal gyanút fogtam, banális kis ügyem intézése nem is lesz olyan egyszerű, mint gondol­tam. És főleg időigényes lesz. Becslésem szerint 15 percen­ként léptünk előre egyet-egyet. Hát ha ez így megy, rámegy a fi­atalságom - morfondíroztam magamban. Még szerencse, hogy nyugdíjas vagyok már. Unalmamban elolvastam a fo­lyosó falára kiragasztott összes utasítást, mi mindent muszáj, mi minden van megtiltva és mi­ért mennyi a bírság. Közben szolidárisán megmorogtuk azo­kat az ügyfeleket, akik hivatal­noki ismerősük kíséretében, sorbanállás nélkül slisszeltek be abba a hivatali helyiségbe, amely előtt mi álltunk. Na végre! Bejutottam a HIVA­TALNOK színe elé. Heuréka! Örö­möm azonban korainak bizo­nyult. A HIVATALNOK unott arc­cal kioktatott, hol, milyen hibát vétettem a kérdőív kitöltésénél. A helyszínen próbálom meg a hi­bák kijavítását, de a HIVATAL­NOK lekezelően, sztoikus nyuga­lommal jegyezte meg, hogy úgyis más nyomtatványt kell használnom az adott ügyben. Megszégyenítve hagyom el a hi­vatali szobát. A folyosón megta­lálom a megfelelő nyomtatványt és a sorban állók segítségével most már remélhetőleg jól töl­töm ki. Ha szerencsém van, a HI­VATALNOK már nem fog a ká­kán is csomót keresni. Mert megteheti. Ahelyett, hogy meg­kérdené, milyen problémámmal kerestem fel a HIVATALT, miben lehetne segítségemre. Mindez kötelessége lenne. Mert ugye­bár mindezt az én pénzemen te­szi. Mi ADÓFIZETŐK vettük neki a kerekeken gördülő bársonyo­zott széket, melyen kényelme­sen ülve végezhetné ügyes-ba­jos dolgainkat. Mi vettük neki a számítógépet, mi építettük meg a HIVATALT, mi adjuk neki a nem is csekély havi fizetést. Ne­ki, főnökének, a takarítónőnek, az egész hivatalnak. Egyedüli kívánságunk mindezért csak az lenne, hogy emberségesen bánjon az ügyféllel. Végső so­ron a HIVATAL és a HIVATAL­NOK van itt miértünk és nem megfordítva. Kívánatos lenne, ha vala­mennyien, minden alkalommal ennek tudatában intéznénk hi­vatalos ügyeinket és ezt követel­nénk meg a Mindenható szere­pében tetszelgő hivatalnoktól. Egyenes háttal és emelt fejjel áll­junk a hivatalban. A legkisebb hivatalnoktól a kormányfőig mind azért vannak itt, hogy min­ket, az ADÓFIZETŐ ÁLLAMPOL­GÁRT szolgálják. TOMANOVICS ZOLTÁN Pozsony

Next

/
Thumbnails
Contents