Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-28 / 49. szám, szerda

1996. február 28. PUBLICISZTIKA ÚJ SZ

Ó M ten az ország legjavat kepezték: Szlovákia magyar értelmiségét, magyarajkú parasztságát, ártatlanul meghurcolt polgárok ezreit, köztük Esterházy Jánost, rehabilitálni fogják. Esterházy perújrafelvételét leállítottam, mert nem perújrafelvételre van szükség akkor, amikor ennek a pernek már a megrendezése is jogtalan volt. Abban az eufóriában, amikor annak örültünk, hogy megszűnt a kommunizmus, nem vettem észre, hogy valójában kevés dolog változott meg: történészek, bírák, sőt még a politikai vezetők nagy része is ugyanaz maradt, legfeljebb köpönyeget váltva, most nacionalista szerepben tetszeleg. Amikora per első ülésén Deák kijelentette, hogy a magyar történészek nem kompetensek és egyoldalúak, ezért elfogulatlan cseh történészt kell hívni, éspedig Valent professzort, aki közismerten Beneš híve, és a bíró elfogadta ezt az alaptalan javaslatot (hogy is lehetnének a csehek elfogulatlanok ebben az ügyben, hisz az ő államukban ítélték halálra Esterházyt) megértettem, hogy itt még mindig egy sztálini koncepciós per kellékei előtt állok. Hiszem, hogy eljön olyan idő, amikor a mostani történelemhamisítók művei feledésre lesznek ítélve. Akkor majd fel lehet tenni Szencen a lourdi Madonna mellé az emléktáblát, s akkor talán Esterházy szavaival, mindannyian „együtt szeretetben és egyetértésben" cselekedhetünk. A végére jó hírnek szántam, hogy Németországban az egyik leghíresebb nyugat-európai könyvkiadó, a „Böhlau Verlag" az angol nyelvű kiadás után németül is megjelentette Szent-lvány Gábor: Gróf Esterházy János című könyvét. A könyv a történelmi korrajzon kívül néhány aktuális, a szlovákiai magyarság mai helyzetét bemutató dokumentummellékletet is tartalmaz. A könyvet a nagyközönség részére jövő héten, március 7-én mutatja be Bécsben az osztrák parlament épületében dr. Herbert Schambek professzor, az osztrák parlament alelnöke. - Köszönöm a beszélgetést! MOLNÁR IMRE INTERJÚ MALFATTINÉ ESTERHÁZY ALICEVAL, AZ EDESAPJAT ERT UJABB SZLOVÁK TAMADASOK KAPCSAN Eljön az idő Szlovákiában is - A múlt év végén jelent meg afféle szóróanyagként Ladislav Deák több nyelvre lefordított füzete Esterházy Jánosról. Ezen. kívül s már megszokott hangnemben, némely szlovák lap is közölt róla cikket Eljutottak-e önhöz ezen újabb propagandakamány darabjai? - Valóban kezembe került L. Deák füzete Esterházy Jánosról, amely szlovákon kívül magyar, német és angol nyelven is megjelent, csqjádi fényképeim engedély nélküli közlésével együtt, ami megerősíti a magyar közmondást, hogy aki lop, az hazudik is. Az angol nyelvű füzetet néztem át, mert a magyar szöveg, amit valami Papuček nevezetű egyén fordított szlovákról, oly rossz és olvashatatlan, hogy ezért, a szlovák nyelvtörvény mintájára több ezer koronás-pénzbüntetést kellene kiróni annak, aki ezt tette. Be kell vallanom, hogy az angol fordítás is kínosan gyenge A könyv történelmi szemszögből riézve minősíthetetlen. Vakok ítélnek arról, amit látni nem képesek. Érthetetlen például, hogy Deák a Szent lstván-i gondolatot mint negatívumot tünteti fel, s óriási kárt követtek el azok a történészek, akik ezt az eszmét elnyomó eszmeként vezették be a szlovák köztudatba. Esterházy a Szent lstván-i eszméről mindig is úgy nyilatkozott, mint a Duna-medencében nélkülözhetetlen, egymás iránti tolerancia és megbékélés példájáról. Ezek Esterházy talán legszebb gondolatai, melyek a tiszta erkölcsi életfelfogást tükrözik, mert az összes Duna-medencében élő nép egyenrangúságát hirdetik. Vajon miért fáj ez ma valakinek épp Szlovákiában? - Mit .tart a kiadványokban közölt adatok történeti hitelességéről? - Azok a történelmi megítélések, ahol a források nincsenek pontosan megadva, mint az Esterházy füzet esetében, nem mérvadóak, sőt azt bizonyítják, hogy tendenciózusan felépített valótlanságokról van szó. A magyar történészek kutatásai alapján bebizonyosodott, hogy a primitív vádakra: miszerint Esterházy számjellel vagy fedőnévvel írta volna alá magát, semmi bizonyító dokumentum nem található. A számok a minisztériumon belüli iktatószámként, a fedőnevek pedig a követségi jelentéseken tűntek fel, de nem Esterházy kezéből erednek, aki mindig teljes nevével írta alá magát. Az ilyen írások amúgy sem bizonyítanának semmit, mert a háborúban, s főleg a kisebbségi magyar vezetők védelmére, bevett szokás volt a titkosított', azaz a sifrirozott írás a külföldi képviseletek és az anyaország között. Ezt a vádat már Schwarzenberg herceg és Bohumil Doležal professzor is elvetette, s kínos, hogy a mostani Szlovákia történésze csehebb akar lenni a cseheknél. A másik vádpont az az anyagi segítség, amit Esterházy a szlovákiai magyarok részére kapott. Nos, ez akkoriban szintén bevett szokás volt. Ausztria ugyanígy teljesen nyíltan segítette a dél-tiroli németeket. Nincs ebben semmi különös, hisz szükség volt erre a segítségre. Esterházy nyíltan, sokszor gyűjtéseket rendezve Magyarországon, próbált pénzt szerezni a magyar kultúra, iskoláztatás támogatására. Mondanom sem kell, ha Prágától megkapta volna a magyarokat törvényesen megillető összeget, akkor nem kellett volna Budapesthez fordulnia. Mindez pedig az akkori hivatalos közegek tudtával történt (hogy is lehetett volna ezt eltitkolni?). Esterházyt letartóztatták volna, ha jogellenesnek tartják lépéseit. Ehelyett azonban Beneš miniszteri széket ajánlott fel Esterházynak. Itt megint valótlan magyarázatok özönével áraszt el bennünket Deák, pedig idézhette volna Esterházy magyarázatát saját szavaival, hogy miért nem fogadta el a miniszteri széket: Esterházy parlamenti beszédben tért rá ki, hogy Benešék részéről semmilyen ígéret nem lett betartva, s egy ígéretet meg nem tartó elnököt ő nem tud miniszterként alátámasztani. Annak viszont, hogy miért választották a magyarok Benešt a másik, jobboldali veszélyt jelentő jelölttel szemben, kiterjedt szakirodalma van már, felesleges lenne itt újra elismételni a tényeket. Azok a történészek, akik hazaárulást akarnak Esterházyra rábizonyítani, tévednek. Nem ő árulta el Csehszlovákiát, hanem Csehszlovákia árulta el a nem cseh lakosságot, mert a St. Germainban megígért jogokat soha nem adta meg nekik. A képviselők, és köztük Esterházy, akik népcsortjaikat védték, az eredeti alkotmányhoz voltak hűek, mert ez nekik egyenlő jogokat ígért a csehekkel szemben. Benešék voltak, akik ezt az alkotmányt elárulták, mert ők a többi nemzetiség kárán, szláv nemzetállamot akartak teremteni. Esterházy esetét azokhoz a német képviselőkhöz hasonlíthatnánk, akik annak idején a Reichstagban Hitler ellen fordultak, és ezzel a hitleri hatalom szemében árulókká lettek. A demokratikus szabad világ akkor is, mint most, mártíroknak tekinti őket, miként ez lett a sorsa Esterházynak is. A másik vád, hogy Esterházy fasiszta volt, még nevetségesebb. Egyáltalán, a szlovák történészek ragaszkodása ehhez a hamisan használt kifejezéshez bosszantó, mert a Szovjetunió és azon csatlós államhatalmak, akik ezt a „fasiszta" jelzőt minden ellensége megbélyezésére ideológiai fegyverként használták, már rég megszűntek, s így meg lehetne szüntetni az általuk használt frazeológiát is. - Ön szerint mi az oka az Esterházy ellen újra és újra megújuló érthetetlen gyűlöletkampánynak. Miért lehet ő még halála után 40 évvel is szálka egyesek szemében? - Deák valótlanul azt állítja, hogy Esterházy sosem volt magyar állampolgár. Ezzel szemben Eszterházy magyar állampolgárnak született, s identitásában magyar maradt mindvégig ugyanúgy, mint a dél-szlovákiai magyar lakosság többsége. A kulcs Esterházy megértéséhez (amit cseh és szlovák történészek mellőznek, mert ők nem megérteni, hanem elítélni akarják) az, hogy Esterházynak lengyel édesanyja volt. Tőle vette át a mély vallásosságot, S ez a szeretetből magyarrá vált anya nevelte szeretetre gyermekeit a szlovák és lengyel nép iránt. Hogyan lehetett volna Esterházy nácibarát, amikor lengyel rokonságát és barátait a német megszállók táborba hurcolták és meggyikolkolták? Hogy lehetett volna ő ilyen háttérrel más, mint fáradhatatlan politikus, aki a katolikus kis népek, a lengyel -szlová k - magya r összefogásáért dolgozott? Hogy érthetnék meg hit nélküli történészek, hogy az akkori nehéz időkben az egyetlen jel, amibe kapaszkodni lehetett, a kereszt volt, reménykedve, hogy a két nagyhatalom kölcsönösen felőrli egymást? Esterházy 1939-ben kijelentette „a mi jelünk a kereszt és nem a horogkereszt", és e kereszt nevében védte a magyarságot a náci ideológiától, a zsidókat a deportálástól, s a végén saját akaratából vette ezt a keresztet a vállára és vállalta a mártírsorsot. Elhagyhatta volna Szlovákiát, de helyén maradt, mert hitt abban, hogy a kis népeknek most mind össze kell fogni, „szeretetben és egyességben". Ennek a gyűlölethullámnak azonban már megvannak a maga szomorú következményei is. Akik ezt elindították, már sok mindent könyvelhetnek el „sikerként" maguk számára. Miattuk nem részesedett egyetlen magyar sem a Havel által alapított Masaryk Díjban. Szomorú dolog az is, hogy az Esterházy szavait és az ő megbékélési szándékát idéző tábla elhelyezését Szencen, ami a magyar-szlovák egyességre intett a szenei hatóságok, a Matica slovenská nyomására épp az ellene folytatott hecckampány következtében, nem engedélyezték. A szenei magyarok részére azonban így is örökre emlékhely marad annak a lourdesi Madonnának a szobra, ahol Esterházy oly gyakran imádkozott önmagáért és népéért. - Mik a legújabb fejlemények a rehabilitációs per ügyében? - A Szovjetunióban két évtizedig tartott, míg a sztálini üldözések áldozatait, az ország legjavát: értelmiségét, katonai vezetőit, parasztságát jórészt rehabilitálták. Én bízom benne, hogy Szlovákiában is el fog jönni az idő, amikor a beneši üldözések áldozatait, akik szinMost meg az urak basáskodnak? I. .Manapság már szinte alig akad ember, aki hajlandó lenne nevének közreadásával beszélni saját, illetve valamelyik közösség gondjairól. Nem csoda, hiszen újra divat lett (netán ki sem ment a módiból?) az önkény, a protekció, a harácsolás, a jog megkerülése. A „hatalmasok", bár ma hivatalosan már nem elvtársak, hanem urak és hölgyek, ismét gyakran azt tesznek beosztottjaikkal, amit csak akarnak. Ha valakinek nem tetszik a stílusuk, rossz vezetési módszerük, attól nagyon gyorsan megszabadulnak. Emiatt aztán a bérből élő ember többnyire befogja a száját. Félti a munkahelyét. Mint a Komáromi járásban lévő hetényi szövetkezetben. Hoppon maradt magánosítók Tärtént, hogy a transzformálódott szövetkezet elnöke és több társa egy új megalakításán fáradoztak, miközben az adósságokat a régi szövetkezetre, illetve az államra akarták hagyni. Noha az ilyen ügyeskedést számos helyen siker koronázta, ők hoppon maradtak. Pórul jártak azok tagok is, akik a jobb feltételek reményében kiléptek. A szövetkezetnek így csupán három tagja maradt, akik menteni akarták a menthetőt, ezért meggyőztek két nyugdíjast, lépjenek be, és vagyonrészükkel szálljanak be a szövetkezetbe. A múlt év novembere óta ez a csapat vezeti a hetényi szövetkezet alkalmazottait. Mint" szinte valamennyi mezőgazdagási üzem, a hetényi is veszteséges volt, s a mai napig is az, noha van egy vágóhídja, (egyben húsfeldolgozó kisvállalat is), amely eddig mindig nyereséget termelt. A korszerű húsüzem építésének terve a volt (1991-től) elnök agyában született. Azzal az elgondolással vágott bele az építkezésbe, hogy ez majd jórészt biztosítani fogja a szövetkezeti dolgozók havi bérét. így is lett, 1993 óta a vágóhíd a Komáromi járás legjobbjai közé küzdötte fel magát. A bajok tavaly november 21-e után kezdődtek, amikor nem sikerült tető alá hozni az új szövetkezetet, és Csa/a Terézia, a közgazdászból lett elnöknő egyik percről a másikra felmondott a vágóhíd főnökének. S folytatódtak ez év elején, amikor az elnöknő és Pesti Edit alelnöknő új munkaszerződéseket Íratott alá a vágóhíd 22 alkalmazottjával. Mint a birkákat - Annak ellenére, hogy én nem hagytam magammal kiszúrni, nem hallgathatok - fogott bele mondandójába Rosička Béla, aki a múlt esztendő júniusa óta dolgozik a vágóhídon. - Az öt- vagy hattagú szövetkezet vezetői egy szép napon leváltották a helyi őröket és az objektumot a SUP elnevezésű őrszolgálat felügyeletére bízták. Az új őrökkel előbb megfújatták a dolgozókat, majd egyenként behívatták őket az irodába. Az orruk alá nyomtak egy meghatározott időre szóló munkaszerződést, azzal a megjegyzéssel, hogy ha nem tetszik: fel is út, le is út. A kollégák közül többen hiába mondták, pekik érvényes, határozatlan időre szóló szerződésük van, a hölgyek nem tágítottak. Az alkalmazottak pedig tartva attól, hogy elveszítik a kereseti lehetőséget, aláírták az előnytelen szerződést. Az iroda elhagyása után nem mehettek vissza a helyükre, nehogy figyelmeztethessék a többieket. Mint a birkákat beterelték őket egy helyiségbe, ott várakoztak, míg valamennyien túl lesznek az aláírási aktuson. Ebből én kimaradtam, mert váltott műszakban dolgozom, s azon a héten szabadom volt. A többiek persze elmondták, hogy húzták csőbe őket. Rosička Bélát január 19-én behívták a szövetkezet irodájába. Az ő új szerződése is meghatározott időre szólt. Vele már csak a titkárnő tárgyalt, aki látva, hogy nem hajlandó alávetni magát a főnökség utasításának, közölte: ha nem írja alá, áthelyezik a szőlőbe. Nem tiltakozott, de bement Pesti Edit alelnöknőhöz, akinek bemutatta a régi, határozatlan időre szóló szerződését. - Azt vágta a fejemhez, hogy azt én hamisítottam. Nyomban kikerestettem az irat másolatát, erre már nem mondhatott semmit - folytatta kedvetlenül. - Február 4-én a munkahelyemre érve láttam, hogy olyan őr szolgál, aki szerintem alkalmatlan erre Kissé ideges lettem, hiszen ez az alak a vágóhídon kedvtelésből lövöldözött. Sőt: átlőtte a tehén lábát is, s ezért a főnök előtt megjegyzéseket tettem az illetőre. Nem telt el két óra sem, amikor rendőrök jöttek értem azzal, hogy magukkal visznek Ógyallára „beszélgetni". Figyelmeztettek, hogy vissza már nem szállítanak. Ezért saját autómmal mentem a rendőrségre, ahol megtudtam, hogy feljelentettek. Állítólag éjjel 23.30-kor telefonáltam az általam dilisnek tartott őrnek és megfenyegettem. Azt hittem, rosszul hallok. A rendőrök kérdeztek, én válaszoltam, megírták a jegyzőkönyvet, és elmehettem. A vágóhíd kapujabában az őr kezembe adott egy gépelt, Csala Teréz által aláirt levelet, hogy visszavonásig nem léphetek a munkahelyemre. Rosička úr kierőszakolta, hogy legalább a táskájáért és a kabátjáért bemehessen, s bejelenthesse a történteket közvetlen főnökének. Másnap telefonált a vágóhídra, van-e az ügyében új fejlemény. Nem volt, továbbra sem léphetett be ide. Február 7-én felhívta az elnöknőt, aki semmi konkrétumot nem mondott, csak valami levélről beszélt, amit Rosička Béla a mai napig nem kapott kézhez. Február 9-én személyesen tárgyalt az elnöknővel, aki ezúttal egy hét fizetés nélküli szabadságra küldte. A vágóhídra való belépési titalom a mai napig érvényes. Belépés előtt - mérlegre Aztán az őrök dilettantizmusáról beszélt. A dolgozókat szerinte nem az ellenőrzés ténye zavarja, hanem a módja. Az például, hogy belépéskor megmérik a súlyukat, távozáskor szintén. Az, hogy olykor mérni sem tudnak, az alábbi példával illusztrálta. - A mérlegről az őr nyolcvankét kilót olvasott le, noha sajnos én 97,5-öt nyomok. Ha nem figyelmeztetem a tévedésre, kifelé menet meggyanúsított volna, hogy a termékeinktől híztam meg! Eleve úgy kezelnek bennünket, mintha tolvajok lennénk. Pedig sem azelőtt, sem amióta ők vigyázzák a rendet, nem voltak lebukások. Miért is írtuk alá? irány a vágóhíd - döntöttünk a kollégával. A lelakatolt bejárati kapu előtt vártunk az őrre, aki kérdezés nélkül kiírta a belépőcédulát s elkísért Panyi Lajoshoz, a vágóhíd főnökéhez. - Kilencvennégy szeptember l-jén kerültem ide, a termelési részleg vezetője voltam. 1996 januárjában velem is aláíratták az új munkaszerződést, amit havonta megújítanak. A főnöki megbízatással is ezt teszik. A kollégákkal együtt csak később tudatosítottuk, hogy kijátszottak bennünket. Megijedtünk, amikor válaszút elé állítottak és mi aláírtunk. De ezen nem szabad csodálkozni, mindenki a munkáját féltette. Ha nem írjuk alá az előnytelen szerződést, akkor bizonyosan menesztettek volna, mint a volt főnököt. Harminc éve dolgozom a szakmában, de ennyire ideges, mint most, soha nem voltam. Panyi úr nem sértődött meg a kérdésen: vajon igaz-e, hogy a vágóhíd alkalmazottai húst tulajdonítanak, magyarul lopnak el? - Nem az ellenőrzéstől berzenkedünk, hanem annak módjától. Aki jártas a szakmában, az tudja: onnan, ahol napi 1012 sertést vágnak le, nincs nagyon mit elvinni! A normák ezt egyszerűen nem engedik, a húst fel kell dogozni. Ha esetleg előfordul, hogy főzünk magunknak egy kis pörköltet, azt olyan húsból készítjük el, amit nem tudunk feldolgozni, vagyis a potyadékból. Tévhit az is, hogy mi sok felvágottat fogyasztunk. Az igazság az, hogy hazulról vajas-sajtos kenyeret hozunk, húsféleségre nincs, vagy csak végszükséglet esetén van gusztusunk. Nézze, ahogy a legtöbb cukrász sem szereti a süteményt, mi sem nagyon a húst. Nem kétséges, hogy a szövetkezet vezetői a vágóhíd dolgozóival nem bántak tisztességgel és jogsértés is történt. Hiszen bizonyos mértékben zsarolták és megfélemlítették őket s a félelemben aláírt szerződést bírósági úton érvényteleníteni lehet. Bár - s ez is a teljes igazság része - az előző vezetés súlyos mulasztást követett el: akadtak ugyanis olyan alkalmazottak, akiknek egyaltalán nem volt munkaszerződésük! Az új vezetés viszont sajátos orvoslási módot választott: egy ember (Rosička Béla) kivételével mindenkivel aláíratta az előnytelen szerződést. A vágóhíd alkalmazottainak ugrott a szabadságra való joguk, megszűnt a felmondási idejük, lelépésként nem kapnának kéthavi bérnek megfelelő összeget, s ami a legsúlyosabb: ha nem hosszabbítják meg a szerződésüket, nem jár nekik még munkanélküli segély sem. Sajnos, kálváriájuk ezzel nem ért véget, de erről legközelebb. PÉTERFISZONYA