Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-24 / 46. szám, szombat

6 I ÚJ SZÓ TANÁCSADÁS 1996. február 24. „Aggódó szülők" jeligére: - A lányunk most 13 éves. Haté­ves korában súlyos bárány­himlője volt, rövid ideig kór­házban is kezelték. Gyógyulá­sa után fehér pigmentfoltok jelentek meg a testén, főleg a hajlatokban, a szeme körül, a nyakán, és ezek, úgy vesszük észre, az eddig alkalmazott kezelések ellenére lassan ter­jednek. Több bőrorvoshoz is fordultunk, itt is, Magyaror­szágon Is, szedett gyógyszere­ket, kentük krémekkel, rend­szeresen kapott ultraibolya­sugárzást. Sajnos, minden hi­ába. Szeretnénk megtudni, hogy a modern orvostudo­mány tudja-e már gyógyítani ezt a betegséget vagy szép­séghibát. Az sem baj, ha kül­földön! - Nem tudom megörvendeztet­ni kedves olvasónkat, ezt a jelen­séget, amitovosi nyelven VITILIGO­nak neveznek, a modern orvostu­domány sem tudja gyógyítani. An­nak ellenére, hogy az esetek na­gyon kis hányadában, többévi fenn­állás után is feljegyeztek ún. spontán remissziót, ami köznyel­ven teljes gyógyulást jelent. Az or­vostudomány, sajnos, még a jelen­ség okát sem ismeri, gyanúsítják a hormon-, az immun- és az ideg­rendszer zavarát megfigyeltek öröklődéssel kapcsolatos össze­függéseket Az elmondottak ma­gyarázzák az egyes gyógyítani pró­bálkozó eljárások jogosultságát A fertőzések után kialakult - mint ebben az esetben is - vitiligót az immunrendszer erősítésével és helyileg alkalmazott eljárásokkal próbálják gyógyítani és helyrehoz­ni. A sugárkezelések a bőr helyi, ja­vító reakcióit próbálják kiprovokál­ni és erősíteni. Az immunrendszer működését azért is ajánlatos figye­lemmel kísérni, mert többször megfigyelték a vitiligo társulását jellegzetes, ún. immunhiányos be­tegségekkel és fordítva. Ilyen pél­dául a vérszegénység több fajtája meg a cukorbetegség. Ennek a megfigyelésnek az ad újabb kori jelentőséget, hogy pontosan a GOLDEN YACCA hatásmechaniz­musa vizsgálata során jöttek rá, hogy a benne található jukka-sza­poninok, megfelelő koncentráció­ban, elpusztítják a hasnyálmirigy kötőszövetében megbúvó, az inzu­lint termelő sejteket fokozatosan pusztító és ezzel fiatalkori cukor­betegséget okozó, a bárányhimlő, a nyálmirigygyulladás és más be­tegségek vírusát, és ezt követően „kimossák" a kötőszövetből a fel­halmozódott szennyező és salaka­nyagokat. A sejtek - fiatal korban annál inkább - regenerálódni ké­pesek, funkciójuk megújul. A vitili­go esetében is elképzelhető ez a regeneráló hatás, ha biztosítjuk mindazt, amire az egészséges bőrnek szüksége van. Főleg a B-vi­taminokat, ennek újból az ad kü­lönleges jelentőséget, hogy a né­pes B-vitamincsalád 3 tagjának a tjiánya is súlyos vérszegénységhez és idegrendszeri károsodáshoz, esetleg ideggyulladással járó de­generatív betegséghez vezethet. A GOLDEN YACCA-kúra mellett tehát ajánlom a többszörös vitamin- és nyomelempótlást, az előbb emlí­tett B-vitaminokon kívül különös tekintettel a C- és E-vitaminra, a vasra és a cinkre. Nincs módom részletesen taglalni a kiegészítő, ún. fedőkozmetikumok szerepét, csak hangsúlyozom a természetes eredetűek fontosságát Amennyi­ben nem vált ki allergiás reakciót, és van jó szemű tagja a családnak, a diólevél és -héjtea, megfelelő koncentrációban (vigyázat nagyon nehéz eltalálni!) kitűnő, de a szem körüli foltok fedésére inkább a filmstúdiókban használatos, kör­nyezet- és egészségbarát make-up típusú kozmetikumot ajánlom. S télen-nyáron gondoljunk arra, hogy a kifehéredett foltok különlegesen érzékenyek a napfényre! „Tudatlan 35 éves fiatal­asszony" jeligére: - Hogyan lehet megtudni, ha valakinek a méhében polip vagy ciszta van? Milyen tünetei vannak ennek a betegségnek? Mit érez, akinek ez van? - A polipok a test minden olyan szervében megjelenhetnek, mely­nek nyálkahártyája van. Olyan szö­vetszaporulatról van szó, amely, kocsányosán kapcsolódva a nyál­kahártyához, a szerv üregébe lóg. Néhány millimétertől a több cm nagyságot is eléreheti. A ciszták, pont ellenkezőleg, a nyálkahártya kötőszövetbe való betüremkedé­sével keletkeznek, és kisebb-na­gyobb üregeket képeznek. Ezek vagy üresek, vagy váladékkal telí­tettek, a méretük nagyon változó, ritkán akár gyermekfej nagyságú­ak is lehetnek. Sokan éveken át még csak nem is sejtik, hogy polip­juk vagy cisztájuk van, mert ezek olyan helyen alakultak ki, ahol „né­mák" maradhatnak, nem okoznak semmi nehézséget, nem váltanak ki semmi tünetet. Más esetben alig 1-2 mm nagyságrendű ciszta vagy polip nagyon kellemetlen tü­netek kiváltója lehet. Ezek leggyak­rabban folyások, vérzések, ritkáb­ban különféle tartós vagy idősza­kos fájdalmak formájában jelent­keznek. Ilyenkor általában a sebé­szeti beavatkozás hozza meg a tar­tós javulást „SZ. J." jeligére: - Kft. egy hó­napja szedem a Pangamin tab­lettát, az arcbőröm miatt kezd­tem el. Mikor és mennyi szüne­tet kell tartani a szedésben? Vagy szedjem addig míg javu­lást nem tapasztalok az arcbőröm állapotában? Elég rossz állapotban vannak a fo­gaim is, egy hiányzik, a többi már plombázott Az ínyem min­den fogmosásnál vérzik. Mit tanácsol ilyen esetben? Én vi­taminokra gondoltam, csak nem tudom, mit szedjek. A kikezelt fogban a tömés fáj­dalmat nem okozhat! Ellenőriztes­se le, kérem, egy röntgen erejéig a fájós fogát a fogorvosával. Ami a vi­taminok fogyasztását illeti, rövid és velős a válaszom: semmit! A vi­taminokra a szervezetünknek ál­landóan szüksége van, elszennye­zett és agyonstresszelt környezet­ben és helyzetben, az eddigi elkép­zelésekkel ellentétben jóval maga­sabb adagban. A fogínyvérzésen önmagában a Pangamin nem se­gít fogyasszon hozzá még leg­alább 3000 mg természetes for­rásból származó, bioflavonoidok­kal dúsított C-vitamint A fogszuva­sodás megelőzésében köztudott, hogy az elegendő mész és magné­zium bevitele mellett gondolni kell a nyomelemekre is, elsősorban a fluorra! „Losonc" jeligére: - 40 éve küszködöm potenciaproblé­mákkal. Ajánlásai alapján kezdtem el fogyasztani napi 3x4 tabletta Pangamint és na­pi 600-800 N. E.-nyi E-vitamint Hatásuk már az első nap után pozitívnak mutatkozott Az or­vosomtól aztán kaptam Seca­toxin forte cseppeket is. Később azonban fáradékony­ságot éreztem, és testem ne­hézkességét, nyomást a fejem hátsó részében, a kisagy kör­nyékén, sőt látásromlást is észrevettem! Ezért abbahagy­tam a vitaminok rendszeres szedését, csak hetente veszek be bizonyos mennyiséget A kérdésem: mivel magyarázha­tó a Pangamin szedésekor a nagyfokú éhségérzet és mivel kompenzálható? - A kellemetlen mellékhatáso­kat nem a vitaminok okozták, ha­nem a Secatoxin, amit saját bete­geim is többször jeleztek. Az Egye­sült Államokban a helyes meg­előzés (prevenció) keretében, egy átlagos terhelésű, felnőtt egészsé­ges embernek 1200 N. E. E-vita­min fogyasztását ajánlják! A po­tenciaproblémák további javítása érdekében az említett gyógyszer helyett kérjen az orvosától inkább TANAKAN-t van csepp és tabletta formájában is, és a természetes táplálékkiegészítők széles válasz­tékából a cink-kelátot a zsenysenygyökér-kivonatot és a kudzugyökér-kivonatot A Panga­min tabletták fogyasztása követ­keztében kialakult éhségérzet an­nak a bizonyítéka, hogy a potenci­aproblémák mellett idült gyomor­nyálkahártya-gyulladásban is szenvedett, amit a Pangamin tab­letták helyrehoztak. Az éhségérze­tet kalóriaszegény rostos anyagok fogyasztásával - például nyers ré­pa, retek, káposzta, cékla stb. ­ajánlom semlegesíteni! „Morbus Reiter" jeligére: - A beteglapomban a jeligében említetten kívül a követ­kezőket olvastam: Hepatopa­thia chronica, Hyperlipoprotel­némia IV. Typ. Mit jelentenek ezek a kifejezések? Összefügg velük az, hogy a térdhajlatban furcsa érzéseim vannak, és időszakosan a sarkam fölött kb 10-15 cm-ig erős viszketést érzek? Megjegyzem, hogy a vérnyomásom is magas, de er­re nem szedek semmiféle gyógyszert - A jeligének választott kifeje­zés szó szerint REITER-betegséget jelent Ez főleg fiatal férfiak beteg­sége, különféle, eléggé változó tü­netekkel. Az oki kezelését nem is­merjük! A következő kifejezések az idült májbajt, illetve a „zsírfe­hérjék" emelkedett vérszintjét je­lentik. Ez többféle lehet, típusait római számokkal különböztetjük meg. A májproblémáknak gyakori kísérő tünete a testfelszín külön­féle részeinek a viszketése. Eze­ket különféle kencékkel lehet mérsékelni, de a máj kigyógyítása nélkül nem fognak megszűnni. Mind a hepatopátia, mind a hiper­lipoproteinémia lehet a máj, gyak­rabban az anyagcsere túlterhelt­ségének a következménye. Ked­ves olvasónk nem írta meg a test­súlyát, de szinte biztos vagyok benne, hogy súlyfeleslege van! A gyógyuláshoz vezető úton itt kell elindulni, le kell dobni a súlyfeles­leget! Ehhez elsősorban vitamin­dús zöldség-, gyümölcs- és léna­pok beiktatását ajánlom az ét­rendbe, ami ugyan bizonyos ön­megtartóztatást, ínyenckedéseink föladását jelenti ugyan, de egész­ségünk érdekében mindenkép­pen megéri! „Súlyfelesleg" jeligére: - Nagy érdeklődéssel olvasom mindig a modern zsírégetőkkel kap­csolatos válaszait! Mivel ne­kem is 15 kiló súlyfeleslegem van, szeretném megkérdezni, hogy az én esetemben is ered­ményesen használhatók le­hetnének-e. Kérem, válaszolja meg azt is, hogy hol szerez­hetők be, és milyen áron. - A vándor azon kérdésére, hogy mennyi idő alatt jut el a vá­rosba, Esopus azt válaszolta, hogy: MENJ! Mielőtt válaszolt vol­na, látnia kellett, milyen hosszú és szapora léptekkel fog haladni a vándor a város felé vezető úton! A 15 kiló súlyfelesleg reális megíté­léséhez először nekem is látnom kellene levélírónkat! Ha megtehe­ti, kérem, jöjjön el a rendelőmbe, s akkor azt is konkrétan megbeszél­jük, hogy a piac kínálta sok készít­mény közül melyik zsírégetőt aján­latos választania. A zsírégetők át­törést jelentenek a túlsúlyosság megoldásának problémaköré­ben. A betegnek nem kell éhez­nie, sanyargatnia magát mert a jobban megismert élettani tör­vényszerűségek gyakorlati kihasz­nálásával segítjük hozzá - saját elhatározásából® - a súlyfelesleg leadásához. Az utóbbi évek kuta­tási eredményei jóvoltából tudjuk, milyen fontos szerepük van egyes nyomelemeknek, például a króm­nak és bizonyos vegyületeinek, az aminosavaknak és más szerves vegyületeknek a cukor- és zsírház­tartásban. A modern zsírégetők ezeket tartalmazzák, szólóban vagy különféle kombinációkban, és elvszerű használatuk kedves levélírónk problémáján is fog segí­teni. „Bőrbetegség" jeligére: - A fi­am 36 éves, és nagyon korpá­sodik a fejbőre. Még a szemöl­döke és a bajusza alatt is na­gyon hámlik a bőre, szeren­csére nem kíséri ezt viszketés. Télen a tünetek fokozódnak! Próbálkozott már a nálunk gyártott vitaminok (A-, E-, D-vi­tamin) szedésével és kozmeti­kumok alkalmazásával, saj­nos, sikertelenül. A tünetek megjelenését erős hajhullás előzte meg, ezt szerencsére si­került megállítani! Mit tehe­tünk a probléma megoldása érdekében? - Olvassák el az első választ, kérem! Az abban javasolt termé­keket az Önök fiának is ajánlom, főleg a tisztítókúrát mert ilyen mértékű hajhullás, amely váratla­nul és gyorsan jelenik meg, lehet egy anyagcserezavar következ­ménye is, a leírt utótünetekkel. Az ajánlott készítményeket javaslom azonban mindenképpen kiegészí­teni még beta-karotinnal és szója­lecitinnel, mert ezekre az anya­gokra a hajhagymáknak nagy szükségük van. „Remény" jeligére: - 69 éves férfi vagyok, kétoldali forgóko­pással és nagy fájdalmakkal. Szeretném megköszönni a ro­vatban közölt tanácsait s konkrétan azt, hogy a COND­ROSULF nevű gyógyszert aján­lotta a bajomra. Kissé nehe­zen ment a beszerzése - az or­vosom nem ismerte, és nem bízott benne - de most már szedem, és a szó szoros értel­mében csodát tett! Éjjel nyu­godtan tudok aludni, mert fáj­dalmaim nincsenek, bár a já­rásom még gyönge, úgy 200 métert tudok megtenni, aztán meg kell állnom pihenni. Med­dig lehet ezt a gyógyszert szed­ni, és ajánl-e még valamit kie­gészítőként? - Őszintén örülök, hogy beválta CONDROSULF, amelyről már az egész országban, betegek és orvo­sok egyaránt, szuperlatívuszokban beszélnek. Nyugodjon meg, ezt a szert minden negatív következ­mény nélkül, hónapokon át lehet szedni, sőt 69 éves korban ez az ajánlatos, hiszen kétoldali súlyos forgókopása sem egy-két hónap alatt alakult ki! A helyesen megvá­lasztott adag - naponta minimum 800 mg - még a fájdalomcsillapí­tók (Brufen!) szedését is felesle­gessé teszi, mert a porcogók rege­nerálásával arányosan csökken az ízületi fájdalom is! Kérdésének második részéhez visszatérve azt javaslom, fogyasszon még rend­szeresen E-vitamint az ásványi sók közül mész és magnézium tablettát (a helyes arány Ca : Mg = 2 : 1), továbbá mindenképpen lu­cerna kivonatot, ami ALFALFA né­ven ismeretes, és szintén nagyon pozitív tapasztalataink vannak ve­le. Ez viszont nem gyógyszer, ha­nem természetes táplálékkiegé­szítő, s valószínűleg a patikában nem lesz beszerezhető. Amerikai tapasztalatok alapján napi 2x2 tablettával kell kezdeni a fogyasz­tását amit a tünetek súlyossága és dinamikája szerint emelünk fo­kozatosan egészen napi 8 tablet­tára. Kívánok tartós javulást! * * * Várom és megválaszolom tisz­telt olvasóinknak az Új Szó szer­kesztőségébe küldött leveleit A nevet és a lakcímet ezúttal sem szükséges feltüntetni. JOGTÜKÖR Rovatvezető: FEKETE MARIAN Ledolgozott napokért járó szabadság Zs. F.: Március 15-én kölcsönös megállapodással szűnik meg a munkaviszonyom. Azt szeretném tudni, jár-e nekem szabad­ság, ha nem dolgozom le az idén a 75 napot. Ugyanakkor ta­valyról maradt még öt nap szabadságom. Mi lesz ezzel az öt nappal? Kivehetem még? A 75 nap ledolgozása a koráb­bi szabályozás szerint volt feltéte­le az üdülési szabadság iránti jogigény keletkezésének (feltétel volt továbbá az is, hogy a munka­viszonynak legalább öt hónapig kell már tartania, hogy törvényes jogigény keletkezzen a szabad­ságra). A Munka Törvénykönyve 1989 utáni módosításai hatály­talanították ezeket a korlátozó rendelkezéseket. A jelenlegi jogi szabályozás értelmében az évi üdülési szabadságra (esetleg an­nak arányos részére) már akkor jogigény keletkezik, ha az alkal­mazott az adott naptári évben, a munkaviszonya folyamatos fenn­állása keretében legalább 60 na­pig végzett munkát. Ha a munkahete ötnapos, a hatvan napot még akkor sem dolgozza le, ha időközben (vagyis január elsejétől március 15-ig) nem betegszik meg, esetleg nem jön közbe valami olyan ügy, ami miatt nem dolgozhat, és amit a munkáltatója nem lenne köteles munkavégzésnek tekinteni. Az új szabályozás szerint (lásd a Mun­ka Törvénykönyve 104. §-át) azonban ilyen esetben jogigénye keletkezhet a ledolgozott napo­kén járó szabadságra. A rendel­kezés kimondja: „annak az alkal­mazottnak, akinek nem keletke­zett joga az évi üdülési szabad­ságra, sem pedig annak arányos részére, mivel ugyanazon mun­káltatónál az adott naptári évben nem végzett munkát legalább hatvan napig, a ledolgozott napo­kért jár szabadság, mégpedig minden 22 ledolgozott napért az évi szabadság egytizenkettede". Január 1-től március 15-ig ön, ötnapos munkahetet számolva, megközelítőleg ötvenvalahány munkanapot dolgozhat le, ami ugye több mint 44 (kétszer 22), de kevesebb mint 66. Ezért csak a 44 ledolgozott napért kaphatja meg évi szabadsága kéttizenket­ted részét. Vagyis ha évi három­heti szabadsága van, akkor a ja­nuár elsejétől március 15-ig le­dolgozott időért 2,5 nap, ha a ti­zennyolcadik életéve betöltése után már legalább 15 évnyi be­számítható idővel rendelkezik (a beszámítható időket tételesen sorolja fel a Munka Törvényköny­ve 103. §-ának első bekezdése), és évente négyheti szabadsága van, akkor valamivel több mint három nap jár önnek. És végül: ha olyan munkáltatónál dolgozik, ahol évente öt hét szabadságra van jogigénye, akkor négy nap szabadság járna önnek. A tavalyi szabadság kiadását március 15-e előtt ugyanúgy kér­heti, mint az idei „ledolgozott munkanapokért járó" szabadság kiadását. A munkáltatója kiad­hatja önnek ezt az összesen hét és fél nap szabadságot, de nem köteles erre; azaz nem köteles arra, hogy a szabadságot termé­szetben adja ki. Ha viszont ter­mészetben nem adja ki a sza­badságot, akkor az utolsó fizeté­sével együtt pénzben kell azt ki­adnia. Névváltoztatás válás után Gy. J.: Néhány havi házasság és veszekedés után úgy döntöt­tünk, hogy inkább nem fogjuk egymást gyötörni, elválunk. A bí­róság sem akadékoskodott nagyon, mert nincs közös gyerme­künk. Én viszont ezzel kapcsolatban még azt szeretném tudni, hogy ilyen esetben hová kell fordulnom, hol kell kérelmeznem, hogy a korábbi, leánykori családnevemet visszakapjam, mivel a házasságkötéskor felvettem a férjem nevét. A válóper beadása­kor kellett volna ezt kérelmeznem? A levele tartalmából arra kö­vetkeztetünk, hogy a bíróság még nem mondta ki ítéletében a házasság felbontását, illetve az ítéletet írásban még nem kézbe­sítette. Ennek a körülménynek a családneve megváltoztatása, il­letve a korábbi családneve ismé­telt felvétele szempontjából je­lentősége van, még akkor is, ha az ilyen névváltoztatások rend­szerint nem tartoznak a bíróság hatáskörébe (bizonyos szem­pontból kivételt képeznek főként az elvált szülők kiskorú gyerme­keire vonatkozó családnév-mó­dosítás iránti kérelmek). A családnév és utó- vagy ke­resztnév-változtatások eseteinek lehetőségeit elsősorban az 1993. évi 300. Tt. sz. törvény szabályozza. Az említett jogsza­bály 7. §-ának harmadik bekez­dése szerint: „Az a házastárs, aki a házasságkötéskor a másik há­zastárs családnevét felvette, a házasság felbontásáról szóló íté­let jogerőre emelkedésétől szá­mított egy hónapon belül értesít­heti azt az illetékes körzeti hiva­talt, amelynek az anyakönyvébe a házasságkötést bejegyezték, hogy ismét felveszi a házasság­kötés előtti családnevét. Arról, hogy a korábbi (a szerk. kiegészí­tése) családnév ismételt felvéte­léről szóló értesítést tudomásul vették, és a házassági anya­könyvben feltüntették, a körzeti hivatal igazolást állít ki." A fentiekkel kapcsolatban annyit kell feltétlenül elmondani, hogy akkor emelkedik jogerőre, amikor az ítéletet már mindkét házastárs átvette, illetve amely naptól azt már nem lehet felleb­bezéssel megtámadni. Mivel az írásbeli ítélet kézbesítésének napja nem feltétlenül egy és ugyanazon napra esik, az ítélet jogerőre emelkedésének napját ajánlatos a bíróság által feltün­tettetni a kézbesített bontóperes ítéleten, illetve azon a másodpél­dányon, amelyet Önnek kézbesí­tettek. Hangsúlyozni kell viszont, hogy a korábbi családnév ismételt fel­vételének a lehetőségével való­ban csak a bontóperes ítélet jog­erőre emelkedésétől számított egy hónapig élhet! Ebben a határ­időben kell értesítenie azt az anyakönyvi hivatalt, amely előtt házasságot kötöttek, pontosab­ban azt a körzeti hivatalt, amely­nek az anyakönyvébe a házassá­gukat bejegyezték, hogy visszatér a korábbi családnevéhez. Ez azért fontos, mert az egyhavi ha­táridő letelte után ez a kedvezmé­nyes néwisszavételi lehetőség egyszerűen megszűnik (itt tehát egy jogvesztő határidőről van szó). Az említett határidő letelte után már csak az illetékes körzeti hivatal elé terjesztett névváltozta­tási kérelemmel érhetné el azt a névváltoztatást (ha engedélyez­nék), amit ebben az egyhavi határ­időben pusztán csak be kell jelen­tenie. Ráadásul az említett egy hónap letelte után „különleges méltánylást érdemlő indokokat" kell a kérvényében megemlítenie ahhoz, hogy a hivatal engedélyez­hesse a korábbi családnevéhez történő visszatérést. Ha ön az egy hónapból kifutva kérelmezi a csa­ládi neve megváltoztatását, ak­kor ez már nemcsak a különleges méltánylást érdemlő indokláson múlik, hanem azon is, hogy befi­zette-e a 145/1995. Tt. számú törvény mellékletének 18 tétele szerinti illetéket.

Next

/
Thumbnails
Contents