Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-24 / 46. szám, szombat

1996. február 26. BELFÖLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ Ó 1 3 | SKOFIN: Túl a tízezredik gépkocsin Ú] Szó-tudósítás - Ma adtuk át tulajdonosának a társaságunk áttal lízingelt tízez­redik gépkocsit, egy Volkswagen Pólót. Szerencsés ügyfelünk, Da­na Kohútová ebből az alkalom ból egy 50 ezer koronára szóló Benzinol-üzemanyagkártyát is kapott tőlünk - jelentették be tegnapi pozsonyi sajtóértekezle­tükön a ŠkoFIN lízingtársaság képviselői. A cég a Volkswagen konszern­hez tartozó márkákkal, vagyis a Volkswagennel, Seattal, Škodá­val és Audival foglalkozik. Tavaly egymilliárd koronás forgalmat bonyolított le. Vladimír Potúček közös képviselő szerint a nyere­ség helyett céljuk minél több gép­kocsi eladásának biztosítása. Ta­valy 4411 gépkocsit lízingeltek, amivel a piac 44 százalékát mondhatták magukénak. Idén a tervük 4800 gépkocsi, amit való­színűleg teljesíteni is tudnak, hi­szen február 21-éig már 999 szerződést kötöttek. Ehhez való­színűleg hozzájárult az, hogy ja­nuár közepe óta hasonló lízing­szorzókat kínálnak a vállalkozók és a magánszemélyek számára ­már olyan konstrukciójuk is van, ahol ennek értéke 1,105. Vállal­kozók számára a legkisebb első törlesztőrészlet 20 százalék, ma­gánszemélyeknek pedig 30 szá­zalék. Alžbeta Rigáňová igazgató szerint a magánszemélyek 15 500 koronás havi családi jövede­lem felett gondolhatnak arra, hogy tőlük lízingeljenek gépko­csit. A cég szolgáltatásait a gép­kocsi-forgalmazókon keresztül lehet igénybe venni. A lízing­szerződés megkötése általában két hetet vesz igénybe. Kivételt csak azok képeznek, amelyek ON LINE rendszerrel kapcsolód­nak a céghez, ott két óra is ele­gendő. Ilyenre az országban je­lenleg kilenc helyen van le­hetőség, közéjük tartozik például a komáromi ABC Car Shop. Megtudtuk még, hogy a Ško­FIN számára is gondot okoznak a nem fizetők. Általában minden tizedik ügyfelükkel fordulnak elő problémák, de leggyakrabban csak apró félreértésről van szó. Aki viszont tudatosan nem fizet, attól visszaveszik a gépkocsit, ilyen megoldásra havonta átla­gosan 15 esetben kényszerül­nek. (tuba) SALIMA '96 Március 5-e és 9-e közölt Brünnben 17. alkalommal ren­dezik meg a SALIMA élelmiszer­ipari szakvásárt, amelyhez ötö­dik éve Pivex, illetve Vinex né­ven a sör- és bortermelők sereg­szemléje kapcsolódik. Az idén egy új szakbemutató társul az egyik leglátogatottabb kiállítás­hoz: Ibucob néven a pék- cuk­rász- és húsfeldolgozói techno­lógiák külön seregszemle kere­tében mutatkoznak be. Amint arról a nemrégiben tartott sajtó­tájékoztatón Drahomíra Hoch­manová, a kiállítás menedzsere beszámolt, az idei seregszemlé­re 11 országból több mint 1400 kiállító cég jelentkezett, ame­lyek több mint 25 ezer négyzet­méter kiállítási területet foglal­tak le. Szlovákiából a nemzetkö­zi seregszemlére csaknem fél­száz cég küldte el kínálatát. A szervezők szándéka szerint jövőre tovább bővülnek a kiállí­tás szakterületei, és Frutex né­ven a gyümölcs- és zöldségter­melők, Inteco néven pedig a vendéglátó-ipari szolgáltatások külön kiállítás keretében mutat­koznak majd be. Az idei seregszemlére a szer­vezők elsősorban a szakembe­reket várják, a laikus látogatók számára szombaton, az utolsó napon nyílik majd lehetőség ­olcsóbb belépődíj ellenében ­megtekinteni és a hagyomá­nyokhoz híven megkóstolni a kí­nálatot. tszl Gimnazistáink sikere A dél-komáromi Jókai Mór Gimnáziumban JÓKAI EMLÉKNAPOK címmel ünnepségsorozatot rendeztek, ahol tegnap értékelték és díjazták a beérkezett pályamunkákat. Négy szlovákiai magyar fiatal kiváló helyezést ért el. Az irodalmi pályázat különdíját Lendvay Gabriella, az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnázium tanulója nyerte. Ebben a kategóriá­ban a második díjat Szeles Annamária, a Galántai Magyar Tan­nyelvű Gimnázium tanulója szerezte meg. A képzőművészeti pályá­zat első helyezettje Esztergás Tibor, a komáromi Selye János Gim­názium diákja lett. Ebben a kategóriában a 3. díjat Mészáros Mária, a Párkányi Magyar Nyelvű Gimnázium diákja kapta. A díjakat Bugár Béla, az MKDM elnöke adta át, aki a rendezvény díszvendége volt. -U­JELCIN EVES ÜZENETE A PARLAMENTHEZ Egyórás kortesbeszéd MTUiír Az újraválasztásáért harcba induló Borisz Jelcin széles kör­ben elfogadható reformtaktika kidolgozását ígérte tegnap a parlamenthez Intézett szokásos éves üzenetében. Jelcin választási kortesbeszédre emlékeztető üzenete szerint a nyári elnökválasztás „talán az utolsó lehetőség arra, hogy az orosz demokrácia visszafordíthatatlanná váljon". A kom­munisták sikerét Jósló előrejelzések közepette az elnök fi­gyelmeztette a választókat: ne hagyják, hogy az országot visszatérítsék a múltba. szág széthullását, a káoszt és a polgárháborút, lerakták a jogál­lam alkotmányos alapjait, meg­kezdődött a valóban föderatív állam létrehozása, s megalapoz­ták a piacgazdaságot. Elismerte viszont, hogy lebecsülték az örö­költ válság nagyságát, és a re­formokba vágva hibákat is elkö­vettek. Jelcin választási programnak beillő hármas célt fogalmazott meg. Az egyénnek biztonságot, a családoknak jólétet, a társa­dalomnak pedig politikai stabili­tást és gazdasági fejlődést ígért. Kilátásba helyezte a lakossági Jelcin közel egyórás, az állami tévécsatornákon élőben sugár­zott beszédében hangsúlyozta: úgy kell csökkenteni az átalakí­tás társadalmi árát, hogy maga a reform ne károsodjék. Élesen bírálta Viktor Csernomirgyin kor­mányát a szociálpolitika eddigi kudarcaiért, és kilátásba helyez­te menesztését, ha nem birkózik meg feladataival - mindenek­előtt az elmaradt bérek és nyug­díjak kifizetésével. Jelcin a reformok eddigi ered­ményei között említette, hogy si­került megakadályozni az or­megtakarítások, illetve a becsa­pott kisbefektetők kárpótlását. Határozottabb fellépést ígért a bűnözés, ezen belül a gazdasági bűnözés és a korrupció ellen. Csecsenföldről szólva Jelcin békés rendezésről beszélt, és kompromisszumkészségét hangsúlyozta azzal kapcsolat­ban, hogy a területnek milyen státusa legyen az Oroszországi Föderáción belül. Elutasította vi­szont a tárgyalást a szakadárok­kal, útonállóknak nevezve Du­dajev elnök embereit, akikkel szemben változatlanul kemény fellépést ígért. Jelcin elismerte, hogy az orosz külpolitikában az utóbbi években lassan alakultak ki a prioritások. Szavai szerint fenn­áll a kedvezőtlen geopolitikai változások veszélye. Ezek között a NATO tervezett bővítését emelte ki. A legfontosabb ered­ményként említette viszont a FÁK-on belüli integráció erősö­dését. Clintonék pénzszűkében Bili Clinton elnök és felesége hozzávetőleg egymillió dollárral tartozik azoknak az ügyvédi iro­dáknak, amelyek érdekeiket képviselik az őket érintő külön­böző vizsgálatokban és bírósági ügyekben. Az elnöki házaspár továbbra is vészesen az anyagi csőd szélén táncol, annak ellené­re, hogy a közelmúltban kide­rült: egy négy éwel ezelőtt kö­tött biztosítási szerződés alap­ján kilencszázezer dollárt kap­nak az ügyvédi számlák fedezé­sére. Ám az összeg csak a tarto­zások felét teszi ki, hiszen tavaly év végén az ügyvédi követelé­sek több mint kétmillió dollárra rúgtak. Az évi kétszázezer dollá­ros elnöki fizetés az összegnek csupán az elenyésző hányadát fedezi. Tegnapi lapjelentések szerint 1995 második felében alapo­san megcsappant annak a ma­gánalapnak a bevétele is, ame­lyet az elnök 1994-ben állított fel az ügyvédi számlákat fedező adománygyűjtésre. MTI KOLLEKTÍV J0G0KR0L, ETNIKAI AUTONÓMIÁRÓL WASHINGTONBAN A szlovák diplomata elégedett - Elégedetten hallgattuk az amerikai álláspont megerősítését, mely szerint az Egyesült Államok nem támogatja sem a kollektív jo­gokat, sem az etnikai elven alapu­ló autonómiát - nyilatkozta Wa­shingtonban a szlovák hírügynök­ségnek Ján Gábor, a külügymi­nisztérium osztályvezetője, miu­tán tárgyalt Daniel Frieddel, Clin­ton elnök tanácsadójával. Gábor a találkozón a magyaror­szági szlovák kisebbség helyzeté­vel is foglalkozott, hangsúlyozva: a kisebbségi ügyekben különbséget kell tenni a propaganda és az adott kormány tényleges politiká­ja között. Beszámolt arról, hogyan biztosítja Szlovákia a kisebbségek jogait, és kifejezte meggyőződé­sét, hogy a magyar kormány mó­dosítja álláspontját a kisebbsé­gekkel, különösen a szlovák ki­sebbséggel szemben. Szavai sze­rint Szlovákia és Magyarország kapcsolatai normálisan fejlődnek minden területen, de amint szóba kerülnek a kisebbségek, máris bo­nyodalmak lépnek fel. Daniel Fried a diplomata nyilat­kozata szerint közölte: az Egye­sült Államoknak érdeke Szlovákia csatlakozása a nyugati struktú­rákhoz. Elvárja, hogy a szlovák parlament ratifikálja a szlo­vák-magyar alapszerződést, s kész nyíltan elismerni Szlovákia minden pozitív lépését. TA SR GÖRÖG-TÖRÖK ELLENTÉT Ankara rendszabályokat követel az EU-tól Törökország tegnap követel­te, hogy az Európai Unió - vá­laszul Görögország törökelle­nes cselekményeire - léptes­sen életbe ellenrendszabályo­kat. Egy neve elhallgatását kérő magas beosztású török kormánytisztviselő kijelentet­te: „Tovább már nem vagyunk hajlandók tétlenül szemlélni, hogy Athén 15 esztendeje mi­ként zavarja meg állandóan az EU-hoz fűződő kapcsolatain­kat". Tansu Ciller ügyvezető török miniszterelnök asszony egyúttal felszólította „Törökország bará­tait, hogy térítsék le Görögor­szágot veszélyes útjáról". „Tö­rökország védekezni kíván Gö­rögország ellenséges magatar­tásával szemben, még akkor is, ha teljesen egyedül marad, és magára lesz utalva". MTI MAGYARORSZAG Pénzügyminiszter-keresősdi „A miniszterelnök úr a pénzügy­miniszteri tárca betöltésével kap­csolatban röviden tárgyalt velem is, és felkérést kaptam a tisztség­re; a válaszom természetesen az volt, hogy igen, elvállalom" - jelen­tette be tegnap Szarvason az MSZP által szervezett sajtóbeszél­getésen Suchman Tamás privati­zációt felügyelő tárca nélküli mi­niszter az MTI munkatársának a kérdésére válaszolva. „Semmi­lyen feladattól nem riadtam vissza, s a múlt évben - úgy gon­dolom - sikerült végrehajtanom a feladatomat" - fűzte hozzá Such­man. Közben Budapesten újabb megbeszélést folytatott Horn Gyu­la miniszterelnök és Medgyessy Péter, a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. elnök-vezér­igazgatója. A kormányfő dolgozó­szobájából távozó pénzember el­zárkózott attól, hogy részleteket közöljön a háromnegyed órás ta­lálkozóról. Mint mondta: bizalmas jellegű beszélgetés folyt közte és Horn Gyula között Kérte az újság­írók türelmét, s mint fogalmazott „abban a percben, amikor világos, egyértelmű döntés lesz, szívesen állok a sajtó elé". Medgyessy Péter távozása után Horn Gyula az MSZP parla­menti frakciójának vezetőivel ült tárgyalóasztalhoz, s ugyancsak tegnap a Parlamentben felkeres­te Göncz Árpádot. A találkozó té­nyét az MTI érdeklődésére Faragó András, a köztársasági elnök szó­vivője megerősítette. Tudatta, hogy az államfő és a miniszterel­nök megbeszélése a szokásos konzultációk sorába illeszkedett. Az eszmecsere témája iránti tuda­kozódásra Faragó közölte, hogy napi belpolitikai vonatkozásokról, így a pénzügyminiszteri poszt be­töltéséről is szó esett. A HEZBOLLAH AJANLATA IZRAELNEK Két halottért két élőt Az Irán-barát Hezbollah teg­nap felajánlotta két izraeli kato­na földi maradványait az izraeli kommandók által foglyul ejtett két Hezbollah-vezetőért cserébe. A Dél-Libanonban működő síi­ta fundamentalista szervezet ne­vében vezetője, Haszan Naszral­lah sejk tette az ajánlatot sajtó­értekezletén, amelyről a Reuter számolt be. A két izraeli katona személyazonosságát nem közöl­te, de jelezte, hogy a két katoná­ért cserébe az 1989-ban elfogott Abdel-Karim Obeid sejknek, va­lamint Musztafa Diraninak, az Irán-barát „Igazhitű ellenállás" nevű mozgalom 1994-ben fog­ságba került vezetőjének elen­gedését kérik. Izrael egyelőre nem reagált a Hezbollah ajánlatára. MTI i PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI UJ Szó-tudósítás Anna Mallková, a SZLOVÁK NEMZETI PART alel­nöke pártjának csökkenő népszerűségével foglal­kozott tegnap. A Szlovák Rádió módszertani inté­zeténei legutóbbi felmérése szerint ugyanis ha most tartanák a választásokat, az SZNP a maga négy százalékával nem kerülne be a parlamentbe. Malíková főként azért áll értetlenül pártja nép­szerűségének folyamatos csökkenése előtt, mert a DSZM szavazóbázisa megerősödött, a kormány tehát helyes úton jár, kormánypártként pedig a nemzetieknek is erősödniük kellett volna. Nem beszélve arról, hogy minisztereik - Ján Sitek a vé­delmi és Eva Slavkovská az oktatásügyi tárca élén­szerinte „jól végzik a dolgukat, mindketten helyes döntéseket hoztak, melyeket kézzelfogható ered­mények támasztanak alá". Malíková konkrétan magát a hadsereget említette, melyben a legutób­bi felmérés szerint a lakosság 70 százaléka bízik. További sikerként könyvelik el a nyelvtörvény elfo­gadását, melyet az SZNP szívügyének tekintett. Malíková egyrészt kétségbe vonja a felmérés hi­telességét, másrészt szerinte pszichológiai hadvi­selés folyik pártja ellen. Azt az újságírói feltevést, hogy ilyen-alapon a hadsereg 70 százalékos nép­szerűségét kimutató felmérés eredménye is két­ségbe vonható, s a lakosság nagy része azt sem tudja, ki a védelmi miniszter, és melyik kormány­párthoz tartozik, Malíková elutasította. Úgyszintén azt a feltételezést is, hogy a lakosság elfordult a nemzeti alapon történő politizálástól, az embere ket jobban érdeklik szociális, megélhetési gondja­ik, és az SZNP programjából ezek orvoslása hiány­zik. Az SZNP kizártnak tartja, hogy a DBP felválthat­ná őket a kormánykoalícióban, illetve hogy akár negyedik kormánypártként kerülhetne melléjük. Kohl kancellár moszkvai látogatása viszont meg­erősítette a pártot abban, hogy Szlovákia gazda­sági orientációja helyes, és még átfogóbb kapcso­latokat kell kiépíteni Oroszországgal. (holop) Ján Lángoš, a DEMOKRATA PÁRT elnöke kije­lentette: az új területi beosztásra vonatkozó terve­zet, amelyet a DSZM dolgozott ki, hatalmas össze­gekbe, sok milliárd koronába kerül, növelni kell a hivatalnokok számát, és kaotikus átcsoportosítá­sok történnek a bírósági és rendőri szerveknél. Egy ilyen törvény elfogadása az állampolgár szá­mára vég nélküli utazgatásokat jelentene az új he­lyeken székelő hivatalokba. Ezért az emberek nem kívánják a területi-közigazgatási beosztás megváltoztatását. TASR A Lilium Aurum Könyv­és Lapkiadó közleménye Az Új Szó tegnapi számában jelent meg Turczi Árpád tollából a Lilium Aurum által kiadott Csáky Károly: Mikszáth Kálmánnal szülőföldjén című könyv recenziója. Az írás végén a szerző kemény kritikával illeti kiadónkat, megemlítve, hogy a könyvben súlyos hibák - hiányzik az impresszum, üres oldalak stb. - találhatók. A Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó igazgatója­ként szeretném elmondani, hogy a Mikszáth Kál­mánnal szülőföldjén című kötet valóban több hibá­val került ki a nyomdából. Éppen ez okból nem is került árusításra, csupán a szerzőnek, Csáky Ká­rolynak juttattunk el belőle néhány példányt; Tur­czi Árpádhoz valószínűleg ezek közül jutott egy. Ki­adónk a kötetet visszajuttatta a nyomdába, köte­lezte őket az újranyomásra, ami meg is történt, s az új, hibátlan példányok kerülnek az üzletekbe és az olvasókhoz. Nem szeretném, ha a Lilium Aurum jó hírén egy félreértés miatt csorba esne, hiszen kiadónk gon­dosan ügyel arra, hogy kiküszöbölje a hasonló hi­bákat, ezért felhívom az olvasók figyelmét, hogy a Mikszáth Kálmánnal szülőföldjén c. könyv - újra­nyomva, kijavítva - megvásárolható, illetve meg­rendelhető címünkön (Hlavná 23, 929 01 Dunajs­ká Streda). HODOSSYGYULA KÖZLEMÉNY BAVARIA VENDÉGLŐ - Somorján Szeretettel értesítjük a tisztelt ér­deklődőket, hogy holnap Somorján, a Fő utca 43-as szám alatt megnyitjuk a BAVA­RIA vendéglőt. Kellemes környezetben fi­nom ételekkel, ételkülönlegességekkel, minőségi, tájjellegű borokkal várjuk ked­ves vendégeinket. Esküvők, bankettek és egyéb családi, tár­sadalmi összejövetelek rendezését is vál­laljuk. Napi menünk változatos, közületek alkal­mazottainak nyújt ízletes és olcsó étkezé­si lehetőséget. Legyenek a vendégeink! Címünk: Somorja, Fő utca 43. Tel.: 62 2797 Szeretettel várjuk kedves vendégeinket. K-70 Az MKDM-napok keretében szervezett lakossági fórumon és évzáró taggyűlésen 1996. február 25-én (vasárnap) 16.30 órakor Kolonban a kultúrházban Szigeti László parlamenti képviselő találkozik az érdeklődőkkel. K-71

Next

/
Thumbnails
Contents