Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-17 / 40. szám, szombat

Í 2 J ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. február 21. RÖVIDEN A Vatikánban több mint száz nemzeti katolikus egyház küldöt­teinek és több keresztény egyház képviselőinek részvételével tar­tották meg a kereszténység nagy ünnepén, Krisztus születésének 2000. évfordulóján rendezendő jubileumi év első nemzetközi előkészítő tanácskozását. A Szentszék a jubileum előkészíté­sének ökumenikus jellegére he­lyezi a hangsúlyt. A fő vonalakban elkészült elképzelések szerint számos magas szintű tudomá­nyos kongresszust tartanak majd a kereszténység történetének ki­emelkedő eseményeiről. Magyar-cseh kormányközi megállapodást írtak alá Prágában a terrorizmus, a kábítószer-keres­kedelem és a szervezett bűnözés elleni harcban való együttműkö­désről Jan Rumi cseh és Kuncze Gábor magyar belügyminiszter. Kuncze a sajtóértekezleten úgy vé­lekedett, hogy a magyar-cseh bel­ügyi kapcsolatok fejlődése „na­gyon jó irányt vett". MTI • Vladimír Mečiar miniszterel­nök tegnap előbb Theodor Russel amerikai, majd pedig Sergej Jastr­zsembszkij orosz nagykövettel tárgyalt a diplomaták kérésére. A Duna vízgyűjtőjének ökológi­ai problémáiról kezdett tanácsko­zást 13 ország hatvan környezet­védője tegnap Kassán. A nagy nemzetközi pénzintézetek által fi­nanszírozott programra eddig 50 millió dollárt költöttek. Huszonhat betörést ismert be az a három kábítószeres, akitfeb­'ruár ötödikén tartóztattak le Po­zsonyban. Akkor azonban még szabadlábon védekezhettek, de ezután még négy helyre törtek be, így végül a bíró engedélyezte le­tartóztatásukat. A kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt tegnap Jozef Šesták kül­ügyminisztériumi államtitkár Mi­chiel Patijnnel, a Holland Király­ság európai integrációs államtit­kárával. A közeljövőben a hol­land kormány több tagja is szlo vákiailátocatr^rn érk«Tik január vegen a munkahivata­lok 352 570 munkanélkülit tar­tottak nyilván, ami 13,73 száza­lékos munkanélküliséget jelen­tett. A hónap során ez az érték 0,62 százalékkal nőtt. Legtöb­ben a Rimaszombati járásban kerestek munkát (26,73 száza­lék), a második helyen a Rozs­nyói (24,22 százalék), a harmadi­kon pedig a Nagymihályi járás állt (22,14 százalék). Az észak-szlavóniai Lipikbe köl­töznek át Boszniából a szlovák utászok. Az új helyen aknafelsze­déssel, táborveréssel és útépítés­sel foglalkoznak majd. Az alakulat­ban 593 katona szolgál. TA SR; ČTK il. kiadás Lapzárta; 22.00 A BELÜGYMINISZTÉRIUM ELŐTT A MAGYAR KOALICIO MODOSITASAI U] Szó-hír Levél ment Mečiarnak A Magyar Koalíció önkormányzati szakértől - Hóka László (MKDM), Angyal Béla (MPP), Kvarda József (Együttélés) ­tegnap eljuttatták a belügyminisztériumba az MK módosító Javaslatalt a területi-közigazgatási reformmal kapcsolatos anyaghoz. nia kellene. A közös módosítá­sokat kedden hagyta jóvá a koa­líciós tanács. Lapunk értesülése szerint az MK ugyancsak tegnap juttatta el a kormányhivatalba a Vladimír Mečiarnak címzett levelet, amelyben találkozót kérnek a miniszterelnöktől. A levél azután született, hogy Mečiar a kame­rák előtt kifogásolta: a szlováki­ai magyar parlamenti pártok nem hajlandók találkozni vele. (gyor) Mint ismeretes, a kormány nyolc kerület mellett tette le a voksot. E döntéssel összhang­ban készítik most a minisztéri­um szakértői a tervezetet, me­lyet majd a kormány terjeszt a parlament elé. Az MK egyrészt a saját területi-közigazgatási ja­vaslatát dolgozta ki, másrészt papírra vetette észrevételeit, ja­vaslatait, melyeket szerinte a kormánytervezetnek tartalmaz­A kormányfő a rádióban - Madridban megígérték, hogy az Európai Unió felvételi kritériu­mai minden jelentkező számára azonosak lesznek - rrfondta Vla­dimír Mečiar miniszterelnök szo­kásos péntek esti rádiónyilatko­zatában. A kisebbségek helyzetét illetően szerinte nincsenek legisz­latív problémák. Azt pedig, hogy a szlovák fél elutasítja az autonómi­aigényeket, a külföld is megérti. Úgy vélekedett, hogy Szlovákia sok tekintetben példaként szol­gálhat, és Horn Gyula nem képes az országában élő szlovákokkal kapcsolatban olyan felsorolásra, amilyet ő adott a szlovákiai ma­gyarok helyzetéről. -ú­Raševnek felmondtak UJ Szó-tudósítás Folytatódik a Kelet-szlovákiai Színház kassai társulata és a ve­zérigazgatóság, illetve a kulturá­lis minisztérium közötti éles vita. A január eleje óta tartó ellentétek legújabb felvonása az, hogy a kassai és eperjesi színház élére közelmúltban kinevezett Štefan Fejko azonnali hatállyal felmon­dott Peter Rašev színművésznek. A Košický večer tegnapi számá­ban Rašev ezt nyilatkozta: azért mondtak fel neki, mert a februári •nerrrutatőjuk műsorfüzetén a Kas­sai Állami Színház fejléc szerepel, s a kiadvány igazgatóként Nina Rašiovát, a prózai társulat ve­zetőjeként pedig őt említi. Vagyis a két színház fúziója ellen tiltakozó kassai társulat hű maradt a koráb­bi „szereposztáshoz". (g-f) Ivan Hudec kulturális minisz­ter tegnap Kassán tárgyalt a kia­lakult helyzet megoldásáról. Mar­ta Podhradská szóvivő elmondta: a város képviselői visszautasítot­ták a javaslatot, hogy vegyék át a színházat, mivel nem lennének képesek a finanszírozására. A színházak képviselői végül elis­merték, hogy a két hivatásos színház fenntartásának egyedüli módja a közös igazgatóság kiala­kítása. TA SR ígéretes kezdet - szomorú vég (Folytatás az 1. oldalról) tragédiák, mert egyre többször nyúlt a pohár után. Különféle ve­rekedésekbe keveredett, ha csak tehette, a kocsmában üldögélt. Azon a végzetes januári na­pon a kocsmából indult hazafe­lé, amikor elesett, és csak haj­nalban figyeltek fel rá. Elvitték a bátyja házába, letették a folyosó­ra, és délutánig otthagyták. Ek­kor a testvére orvost hívott. Az azonban csak a halál tényét tud­ta megállapítani. Mivel a fiatal­ember fején különböző sérülé­sek nyomai voltak láthatók, fel­röppent a hír: gyilkosság történt. A kételyek eloszlatása érdeké­ben január 30-án felboncolták a tetemet, s egyértelműen megál­lapítást nyert, a halált a szerve­zet lehűlése okozta. A fején talál­ható sérülések egy korábbi vere­kedésből származtak, amellyel kapcsolatban még folyik a nyo­mozás. Szabó Edit, a falu polgármeste­re sajnálattal közölte, hogy a 3602 lakost számláló községben szinte évente történik ilyen sze­rencsétlenség. Az esetben az a szokatlan, hogy nem egy idős em­berről, hanem élete teljében lévő fiatalról volt szó. (kamoncza) Ifj. Michal Kováč nem érti... TA SR-és CTK-hir - Csodálkozom azon, hogy a Szlovák Információs Szolgálat (SZISZ) már tudja, hogy az oszt­rák bíróság kiad engem a Né­met Szövetségi Köztársaság­nak, pedig erről csak február 20-án születik döntés - jelentet­te ki tegnap Bécsben ifj. Michal Kováč. Ezzel a SZISZ sajtóközle­ményére reagált; ebben az üggyel kapcsolatos legújabb nyi­latkozatokat az osztrák igazság­ügyi szervek kilátásba helyezett döntésével hozzák kapcsolatba, amely alapján ifj. Kováčot kiad­ják Németországnak. - Nem tudom, hogy az oszt­rák igazságügyi szervek már utaltak-e arra, hogy a kiadatá­som mellett döntenek, ilyen in­formációt még senkitől sem kaptam - mondta ifj. Kováč. Az viszont biztos, hogy február 20­án Bécsben újabb kihallgatáson vesz részt, amelyet a szlovák vizsgálati szervek kértek. Michai Való legfőbb ügyész arra regált, hogy Michal Kováč államfő csütörtöki sajtóértekez­letén kritizálta az ügyészség munkáját. Szerinte az államfő rendkívül érdekelt az ügyben, és ezért a szokásosnál is részlete­sebben áttanulmányozta a vizs­gálati anyagot, például a nyomo­zási tervet. Kifogásolta az ál­lamfőnek azt a kijelentését is, mely szerint kegyelmet ad azok­nak, akik bevallják, hogy részt vettek fia elrablásában, mivel tudni szeretné, ki követte el és szervezte meg ezt a tettet. Azzal sem értett egyet, hogy ifj. Ko­váčot az •elrablása akadályozta meg a német bíróság előtti tanú­vallomásában, mivel erre koráb­ban már majdnem egy év állt a rendelkezésére. Ľudovít Hudek belügyminisz­ter nyilatkozatban tiltakozott a Michal Kováč államfő által csü­törtökön a nyomozással kapcso­latban felvetett kétségekre. Vé­leménye szerint a vizsgálat ve­zetője a lehető leggyorsabban dolgozik, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az ügyre minél gyorsabban fény derüljön. A SZISZ tegnap ismét állás­foglalást tett közzé, amelyben közölte, hogy a jelenlegi vizsgá­lótisztek előtt tanúvallomást tett a titkosszolgálat több alkalma­zottja, sőt a szervezet igazgató­ja, Ivan Lexa is. A szolgálat fel­szólította a köztársasági elnö­köt, hogy támassza alá bizonyí­tékokkal azt a véleményét, mely szerint a SZISZ közreműködött ifj. Kováč Ausztriába hurcolásá­ban. Magda Pospíšiiová szóvivő szerint Vladimír Mečiar minisz­terelnök a vizsgálat lezárásáig nem szándékozik nyilatkozni. Jelcin kampányútja Borisz Jelcin orosz elnök teg­nap Cseljabinszkban folytatta vá­lasztási kampányát, miután előző nap Jekatyerinburgban hivatalo­san is bejelentette: indulni készül a nyári elnökválasztáson. Jelcin az uráli városban először ismerte el, hogy a csecsen háború elkezdése ötéves elnökségének egyik hibája volt, de igyekszik mihamarabb ­már hónapokon belül - rendezni a válságot. Jelcin szerint azért kel­lett erőt alkalmazni, mert Duda­jevvel nem lehetetett megegyezni. A rendezés lehetséges útját vázol­va közölte, hogy készek visszavon­ni Csecsenföld határára az orosz katonákat, de ha nem változik a helyzet, ismét csapatokat külde­nek a szakadár köztársaságba. Gennagyij Zjuganov, a kommu­nisták elnökjelöltje nem zárta ki a nyári elnökválasztás meghiúsulá­sát, ha a csecsen helyzet miatt, vagy egy mesterségesen szított szociális robbanás nyomán rend­kívüli állapotot vezetnek be Orosz­ország egész területén. Groznij: felrobbantották az elnöki palotát Tegnap a földdel tették egyenlővé Groznijban a romos elnöki palo­tát. A Moszkva-barát csecsen hatóságok azután robbantatták fel a csecsen elszakadási törekvések jelképévé vált épület maradványait, hogy az előtte levő téren a múlt héten több ezren tüntettek, Csecsen­föld függetlenségét és az orosz csapatok kivonását követelve. MTI Scalfaro feloszlatja a törvényhozást A kormányválság megoldásá­ra tett sikertelen kísérletek után Oscar Luigi Scalfaro olasz ál­lamfő tegnap úgy döntött, hogy elnöki jogkörével élve feloszlatja a törvényhozást, és kiírja az előrehozott parlamenti választá­sokat. Az államfő késő délutánra kérette hivatalába a képvi­selőház és a szenátus elnökét, hogy a két ház feloszlatását megtárgyalja velük. A már meg­indult találgatások szerint az előrehozott választások időpont­ja április 21. vagy 28. lesz. A par­lament feloszlatásáról hozott döntés előtt - némi meglepetés­re - Scalfaro két új minisztert ne­vezett ki Lamberto Dini ügyve­zető kormányába. MTI SZARAJEVÓ Elfogták az orvlövészeket Két orvlövészt tartóztattak le az IFOR-erők tegnap Szarajevó­ban. Szerb rendőrök és több mint félszáz francia katona az llidzsa nevű városrészben körülvették azt az épületet, amelyből pár nap­pal ezelőtt lövéseket adtak le a város szerb és muzulmán negye­dei között újraindított buszjáratra. A római délszláv csúcs előké­szítése keretében Richard Holb­rooke Párizsban tárgyalt de Cha­rette francia külügyminiszterrel. Holbrooke kijelentette: Mladics tábornoknak távoznia kell tisztsé­géből. Amennyiben marad, ez a daytoni megállapodás súlyos megsértését jelentené. Arra a kérdésre, hogy a NATO miért nem tartóztatta már le a szerb tábor­nokot, Holbrooke azt válaszolta: Mogadishu. Kétségkívül a siker­telen szomáliai akcióra utalt, ami­kor az amerikai katonák nem tud­ták elcsípni Aidid lázadóvezért. Belgrádi ellenzéki körökben óriási felháborodást keltett az, hogy a belgrádi hatalom rátenye­relt az egyetlen független tévéál­lomásra, a Studio B helyi adóra. A városi hatóságok és a gazdasági bíróság most, hat év után elvitatja a Studio B magánosítására való jogát, mi több, a képviselő-testü­let egyetlen napirenden kívüli ha­tározattal megsemmisítette a bí­rósági bejegyzést. Kinevezték az új igazgatót, a főszerkesztőt. GYARMATI JÓZSEF Richard Holbrooke amerikai békeközvetítőt és Bili Clinton amerikai elnököt is jelölték az 1996. évi Nobel-békedíjra. Állítólag a daytoni békemegál­lapodás több létrehozóját, köz­tük Franjo Tudjman horvát, Szlo­boda n Milosevics szerb és Alija Izetbegovic boszniai elnököt is je­lölték a díjra. MTI NEMETORSZAG Razziák A német rendőrség tegnap őri­zetbe vett 22 szélsőjobboldali fia­talt, akik más néven újjászervez­tek egy tavaly betiltott újfasiszta pártot. A rendőrség Észak-Raj­na-Vesztfália és Brandenburg tar­tományokban 20 lakásban, vala­mint egy könyvkiadónál tartott házkutatást. A nyomozók össze­sen két teherautót megtöltő pro­pagandaanyagot, horogkeresztes zászlókat, számos neonáci öltözé­ket foglaltak le és több helyütt lőfegyvert is találtak. MTí VESZELYBEN AZ ALAPITVANYOK SOS, harmadik szektor A kormányon kívüli szerveze­tek tavaly áprilisban megtartott pozsonyi konferenciáján meg­alapították az úgynevezett Har­madik Szektor Grémiumát. A 16 tagú testület humanitárius, kör­nyezetvédelmi, ifjúsági, művelődési, kulturális, valamint emberjogi és kisebbségi szekci­óban munkálkodik. Január 15­én Harmadik szektor, SOS cím­mel nyílt levelet intézett Katarí­na Tóthová miniszterelnök-he­lyetteshez, s ezzel megkezdte az alapítványokról szóló törvényter­vezet elfogadásának a megaka­dályozását célzó kampányt, mi­vel az szerinte egyértelműen a nem „kormányhű" alapítványok tönkretételére szolgál. A grémi­um elsősorban azt kifogásolja, hogy az alapítványok létrehozá­sát államigazgatási szerveknek kellene jóváhagyniuk, továbbá azt, hogy bár a legutóbbi terve­zetben már 100 ezer koronás alaptőkéről van szó, a kormány máig nem vonta vissza az erede­ti tervezetben szereplő 10 millió koronás alaptőkéről szóló kité­telt. A grémium a kérdés megvi­tatására találkozót kezdemé­nyezett a miniszterelnök-helyet­tessel. Tegnap ülésezett a Szlovák Nemzeti Emberjogi Központ igazgatótanácsa, amelynek tör­ténetesen a grémium képviselői - többek között Helena Woleko­vá és Pavol Demeš exminisz­ter -, valamint Katarína Tóthová is tagja. További, nem éppen vé­letlen egybeesés, hogy a tanács­kozás első napirendi pontja ép­pen az alapítványokról szóló tör­vény megvitatása volt. Ezzel kapcsolatban tegnapelőtt több szerkesztőség is olyan meghívót kapott, amely „az alapítványok­ról szóló törvénnyel kapcsolatos és Katarína Tóthová részvételé vei megtartandó kerekasztal­megbeszélés"-re invitálta az újság­írókat. A helyszínen azonban kide­rült, hogy a népes újságírócsoport hiába érkezett az akcióra, ahelyett csupán az emberjogi központ ­zártkörű - igazgatótanácsi ülését találta. A sajtót még a szünetben sem tájékoztatták semmiről, a mi­niszterelnök-helyettes sajtótitkára szigorúan kijelentette, hogy bármi­féle információt csak a tanácsko­zás befejeztével adnak. (gaál) A TA SR esti jelentése szerint Ju­raj Králik, a központ vezetője sze­rint a tárgyalás legfőbb eredménye az volt, hogy végre sikerült meg­egyezniük az alapítvány definíciójá­ban. A törvény előkészítői és a gré­mium képviselői abban is meg­egyeztek, hogy a jogszabálynak összhangban kell lennie az EU-kri­tériumokkal. Az alapítványok be­jegyzése pedig nem két, hanem egylépcsős folyamat lesz. Katarína Tóthová kiemelte, hogy a grémium képviselői elismerték a törvényi szabályozás szükségességét. Pa­vol Demeš elégedett volt azzal, hogy tovább folytatódik a párbe­széd a grémium és Katarína Tótho­vá között. „Nem volt joga..." „Horn Gyula miniszterel­nöknek nem volt joga tár­gyalni olyan kérdésekről, amelyek a Szlovák Püspöki Kar kompetenciájába tar­toznak" - áll a szlovák kul­turális minisztérium állás­foglalásában, amelyet a magyar kormányfő vatikáni látogatásával kapcsolatban tegnap ismertettek. A tárca szerint a „magyar nemzeti­ségű szlovák katolikusok" optimális körülményekkel rendelkeznek vallásuk gya­korlásához, ami sokszor a nemzetiségileg vegyes terü­leteken élő szlovák nemze­tiségű katolikusok számára sem adatik meg. A püspö­kök közül négyen tudnak magyarul, ami a püspöki kar egyharmadát jelenti. Egyben elutasította, hogy bárki külföldről beleszóljon a püspökök kinevezésébe. -ú­Elhunyt Miloš Kopecký Hosszú, súlyos betegség után 73 éves korában tegnap Prágá­ban elhunyt Miloš Kopecký cseh színész. A könnyű műfaj egyik legkitűnőbb hazai képvi­selője, a prágai ABC, valamint a Semafor színház társulatának volt a tagja. Kitűnő bizonyságát adta szatirikus humorának a Švejk, a derék katona részeges Katz tábori lelkészeként, emlé­kezetes alkítást nyújtott mint Münchhausen báró Karel Ze­man filmjében. Láthattuk őt a Limonádé Joe­ban, a Prágai éj­szakákban, a Vok úr házassága­iban és számos más filmben, tévésorozatban. Kopecký egyik legismertebb filmszerepében: dr. Strosmajer a „Kórház a város szélén" című sorozatban, Iva Janžurová társaságában. ČTK-félvétel

Next

/
Thumbnails
Contents