Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-14 / 37. szám, szerda

1996. február 10. ERDEKESSEG ÚJ SZ Ó 7 ] Koncepció nélkül nem megy Hírközlő eszközeinkben szinte mindennapos témává váltak az iskoláinkat érintő, eseményekről szóló tudósítások. Ez így van rendjén, hiszen iskoláink szá­munkra pótolhatatlan jelentőség­gel bírnak. Úgy tűnik azonban, mintha az iskolák körüli csatáro­zások elvonták volna figyelmün­ket pedagógusképzésünk égető problémáiról. Márpedig a színvo­nalas anyanyelvű oktatás elkép­zelhetetlen színvonalas, anya­nyelven folyó pedagógusképzés nélkül. Ezen a területen nincs előrelépés, és nem is lesz, ha mi nem fogjuk határozottan >és szí­vós kitartással szorgalmazni taní­tóképzésünk számunkra elfogad­ható megoldását. Ez, persze, nem könnyű feladat, különösen nem a jelenlegi kormányzat or­száglása alatt. Ennek ellenére tennünk kell a dolgunkat, akármi­lyen kormány is van épp hatal­mon. Nem valószínű, hogy Szlová­kiában belátható időn belül olyan erők ragadhatják meg a kormány­rudat, amelyek önszántukból or­vosolni hajlandók pedagóguskép­zésünk siralmas helyzetét. Pozitív elmozdulást e téren csak mi kényszeríthetünk ki, eltökélt, ki­tartó, céltudatos munkálkodás­sal. Ahhoz azonban, hogy eredmé­nyesek legyünk, néhány alapfel­tételnek " kell elget tennünk. Elsősorban pontosan tudnunk kell, mit akarunk elérni. Sajnos, a mai napig még ezt sem tudjuk. Nincs kidolgozott felsőoktatási tervezetünk, amely alkalmas len­ne az azonnali gyakorlati beveze­tésre. Ráadásul pedagóguskö­zösségünk is megosztott tanító­képzésünk koncepcióját illetően. Iskolapéldája ennek a klikkezés és a megromlott viszony a Nyitrai Pedagógiai Kar magyar oktatói között. Kiktől, ha nem a pedagó­gusainktól - a nemzet lámpásai­tól - várjuk el leginkább, hogy kellő elhivatottsággal és alázattal viszonyuljanak az ifjúságunk ne­velését érintő kérdésekhez, és ne hagyják az egyéni érdekeknek kö­zös érdekeink fölé helyezésével egymás ellen kijátszani magukat. Reméljük azonban, hogy mielőbb teljes mértékben tudatosítják a rájuk háruló nagy felelősséget és meglelik a közös hangot. Mivel az idő sürget, mielőbb sort kell keríteni a különböző el­képzelések egyeztetésére, és en­nek alapján kidolgozni egy kon­szenzuson alapuló kisebbségi ok­tatási tervezetet. Rendkívül fon­tos, hogy pedagógusképzésünk területén azonos célokat köves­sünk, mert megosztottságunk e­leve kilátástalanná teszi küzdel­münket. Sajnos, a fordulat óta ezen a területen megrekedtünk a panaszok szintjén. Nem jutottunk el odáig, hogy konkrét, politikai és szakmai köreink által egységesen elfogadott, pontosan meghatáro­zott célt tűzzünk ki magunk elé. Hiányzik a folyamatosság és az egységes koncepció, sőt, úgy tűnik, híján vagyunk bárminemű alaposan átgondolt koncepció­nak. A fordulatot követő rövid időszakot leszámítva kezdemé­nyezőkészségünk nem volt kielé­gítő, tevékenységünk általában kimerült a nyitrai fakultáson be­következett és számunkra ked­vezőtlen változtatások elleni tilta­kozásban. Ezért ideje, hogy pon­tosan meghatározzuk, hogyan képzeljük el pedagógusképzé­sünk jövőjét, s ennek megvalósí­tásáért minden tőlünk telhetőt megtegyünk. Ehhez azonban kell, hogy létezzen egy javaslat, ame­lyet akármilyen fórumon szégyen­kezés nélkül az asztalra tehe­tünk. Bár már évekkel ezelőtt el­juttattunk volna ilyet az illetékes szervekhez, akkor talán tompít­hattuk volna tervezett intézkedé­seik nemzetiségünk ellen irányu­ló élét. A tétovázás okát abban lá­tom, hogy valószínűleg nincs gaz­dája ennek az ügynek. Mintha mindenki a másikra várna. Mint­ha szakembereinkben nem volna elegendő belső meggyőződésből fakadó kezdeményezőkészség, amely cselekvésre sarkallná őket. Mintha nem tudnák: ezt a munkát csak mi végezhetjük el, senki más nem teszi meg helyet­tünk. Ezért javasolnám, hogy a va­lamikori lévai értelmiségi találko­zókhoz hasonlóan ismét hívjuk össze a szlovákiai magyarok ér­telmiségi fórumát. Ezen a fóru­mon meg kell bízni egy munka­csoportot - tagjai legnevesebb oktatási szaktekintélyeink és jo­gászaink lennének - pedagógus­képzésünk tervezetének záros határidőn belüli kidolgozásával. Egy ilyen dokumentummal a kezünkben aztán egységes elvek alapján kezdeményezőleg léphe­tünk fel az oktatási szervek felé. Persze, gyors sikerre nem számít­hatunk, mert így sem lesz könnyű rést ütni az ellenszenv és meg nem értés tömör falán, de leg­alább pontosan tudni fogjuk, mit akarunk, és nem leszünk eleve eredménytelenségre kárhoztat­va. Következességre, szívósság­ra és állhatatosságra van szük­ségünk, mivel politikai ellenfele­inkkel ellentétben mi nem ren­delkezünk hatalmi eszközökkel. S nem utolsó sorban türelemre, nehogy a felmerülő akadályok kedvünket szegjék. Ne feledjük, gyakorlatilag egyre megy, milyen indokok alapján számolják fel iskoláinkat. A magyar pedagó­gushiány is egy lehet a sok kö­zül. Már csak ezért is biztosíta­nunk kell a magas szintű, ma­gyar nyelven folyó pedagógus­képzést. Együd László A fogyás visszafordítható! Készakarva nem közlöm beszélgetőpartnerem nevét. Nem a megszólított Iskolaigazgató akarta ezt, magam döntöttem így. Döntésemet a szlovákiai oktatásügy Jelenlegi gyakorla­ta befolyásolta, amely nem kedvez a Jó magyar iskolaigazga­tóknak. Még kevésbé azoknak, akik szívvel-lélekkel vallják, és tesznek Is valamit azért, hogy a magyar gyerek magyar Is­kolába járjon. Ezért név nincs, helyzet van. Az pedig mindig van, és már hetven éve valahogy mindig ugyanaz. Nem is olyan régen a beíratá­sok előtt sok faluban házról-ház­ra jártak agitálni a szlovák peda­gógusok, hogy rábeszéljék a magyar szülőket, adják szlovák iskolába gyermeiket. Akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy ugyanezt egy magyar pedagó­gus is megtegye. Ma már meg­teheti, s tudom, hogy ön él is ez­zel a lehetőséggel. Van eredmé­nye a "házalásnak"? - Tizenöt családot látogattam meg, ebből négy helyen jártam sikerrel. Meggyőződésem, hogy amennyiben nincs ez a látoga­tás, az a négy gyerek automati­kusan szlovák iskolába került volna. így hát ez akár sikernek is tekinthető, de ha meggondo­lom, hogy a szlovák óvodába já­ratott magyar gyermekek létszá­ma messze meghaladja a ma­gyar alapiskola első osztályába beíratott gyermekek létszámát, kételkedni kezdek, valóban ak­kora siker-e ez? A tanári kar többi tagja is vál­lalta a házalást? - Csinálták ők is, bár volt, aki csak ímmel-ámmal, fintorogva. Talán bekapcsolódhattak vol­na a szülők is. - Ezt már próbáltuk, de nem sok eredménnyel. A szülő be­dobta a szórólapot a postaládá­ba, és ezzel letudta a toborzást, márpedig ez nem elég. Sőt azt hiszem, mindaz, amit ilyenkor, a beíratások előtt kampány­szerűen csinálunk, kevés, ami­kor a gyerek már 5-6 éves. Ko­rábban kellene elkezdeni, s eh­hez egy jól átgondolt programra, távlati tervre volna szükség, amelyet következetesen meg kellene valósítani. Már születé­sekor nyilvántartásba kellene venni minden magyar család­ban született gyermeket. A gyer­mek 1-2 éves korában, tehát még mielőtt óvodába kerülne, meg kellene szólítani a szülőt. Jó volna megeghívni őt egy be­szélgetésre, esetleg elmenni hozzá. Előadásokat szervezni számára, ahol szakemberek, főleg pszichológusok hívnák fel a figyelmét az anyanyelvű okta­tás, nevelés semmivel sem he­lyettesíthető szerepére. Nyitott napokat rendezhetnénk az óvo­dákban, iskolákban, hadd lás­sák a szülők, hogyan működnek ezek az intézmények, hogyan foglalkoznak ott a gyerekekkel. A kisgyermekes magyar szülők számára közös programokat le­hetne szervezni, akár kirándulá­sokat, majálisokat is, és olyan műsoros esteket, amelyeken a már óvodás, kisiskolás gyerekek lennének a főszereplők. Ezekkel a műsorokkal el lehetne látogat­ni a környező falvakba is, hadd lássák minél többen, milyen ügyesek, okosak, mennyi min­dent tudnak a gyerekeink. És hogy az, amit itt nálunk, a ma­gyar iskolában tanulnak, má­sutt, más iskolában meg nem tanulható. De persze faluzni sem lehet szervezetlenül: jó előre gondoskodni kell arról, hogy a terem megteljen. Ez nem kis munka, ugyanis az a magyar nemzetiségű szülő, aki szlovák iskolába járt, nem jön el az ilyen rendezvényre, hacsak te magad nem mégy utána. S még ez sem mindig elegendő, biztosabb, ha pár nap múlva ismét felkeresed és rákérdezel: nem feledkezel meg róla, eljössz, ahogy megbe­széltük? A közönségtoborzást már egy-két héttel az akció előtt el kell kezdeni. Hogy mindez menjen, koncepcióra, program­ra van szükség, negyedéves időszakokra lebontott akcióterv­re, pontos harmonogramokkal. És persze meg kell találni azo­kat az embereket, akik hajlan­dóak segíteni a megvalósításá­ban. És nem szabad megfeled­kezni magukról a gyerekekről, hozzájuk is szólni kell. Egy lepo­rellóval, meséskönyvvel, óvodai vagy iskolai akcióval, lehetőleg olyannal, amelyre anyuval együtt jöhet, hogy biztonságban érezze magát. A jelenlegi áldat­lan helyzeten csak akkor tudunk segíteni, ha szembenézünk a té­nyekkel, a fogyatkozó gyermek­létszámmal óvodáinkban, isko­láinkban: elismerjük, hogy ez van, és ebből indulunk ki, ehhez idomítjuk a stratégiánkat. Mert nincs szükség hangzatos szóla­mokra, és nem helyénvaló a két­ségbeesés, a siránkozás. Egyik sem segít. Egyedül az előbb vá­zolt, következetesen megvalósí­tott program segíthet megállíta­ni a fogyást, az asszimilációt. Ez a program rendkívül idő­és energiaigényes. Lesz, aki vál­lalja? - Kétségtelen, hogy rengeteg munkát és időt igényel.. Ám ha nem akad, aki hajlandó tenni valamit a megvalósításáéit, nincs jogunk siránkozni. Csakis ilyen személyes megszólítások­kal érhetünk célt, és még vala­mivel - óvodáink, iskoláink jó színvonalával. Mert ha ott bajok vanak, a legjobb stratégia sem segít. Legyenek működőképe­sek és jobbak, mint a többségi­ek. Ez pedig nemcsak az anyagi­aktól függ. VOJTEK KATALIN JOGSEGÉLY Pedagógus vagyok a Galántai Járás egyik Iskolájában. Most, hogy járásunkban megkezdte működését a miniszté­rium által kinevezett nyelvőr, szeretném tudni, ellenőrlzhe­tl-e az Iskolákat, és alkalmazhat-e ott szankciókat az állam­nyelről szóló törvény értelmében? Továbbá arra Is kíváncsi lennék, igaz-e, hogy az államnyelv védelméről szóló törvény értelmében a tanügyi hivatalban kizárólag csak szlovák nyelvből érettségizett személyek alkalmazhatók még a leg­egyszerűbb munkákra - például takarítónőként - is - kér­dezi olvasónk. A kinevezett nyelvőrök ma még semmiféle szankciókat nem alkalmaz­hatnak, ugyanis az államnyelv védelméről szó­ló törvény 10. sz. paragrafusa, amely a büntetésekről szól, még nem hatályos. Ez csupán 1997. január 1-én lép hatályba, tehát az esetleges büntetések csupán ettől a naptól kezdve érvényesít­hetők. Hangsúlyozni kell, hogy a törvény értelmében senkit sem lehet később, visszamenőleg ­tehát 1997. január l-e után ­felelősségre vonni az 1996-ban felrótt „vétségekért". Ami az iskolákat illeti, itt az esetleges szankciók a 4-es pa­ragrafus 4. bekezdésére vonat­koznának, amely a tankönyvek használatáról szól. Ezt a kérdést azonban nemzeti kisebbségünk esetében az ún. iskolatörvény /a 29/1984 Tt. 40. paragrafusa szabályozza, amely kimondja, hogy az oktatás és nevelés so­rán az oktatási minisztérium ál­tal kiadott jegyzékben szereplő tankönyveken és tananyagokon kívül más tankönyvek és tan­anyagok is használhatók. A nyelvőrök a törvény értelmé­ben már most felügyelhetik az államnyelv védelméről szóló tör­vény rendelkezéseinek betartá­sát, megállapításaikból viszont semmilyen negatív következ­mény nem származhat. Ami olvasónk második kérdé­sét illeti, az államnyelvről szóló törvény 3. paragrafusa 1. bekez­désének értelmében az állam­nyelv megfelelő ismerete a mun­kaviszonyban valóban munkajo­gihoz hasonló jogviszonyba tör­ténő felvétel feltétele az olyan állami szervezeteknél is, mint a tanügyi igazgatóság. A kérdés ezek után csupán az, hogy mit kell értenünk az államnyelv „megfelelő" ismerete alatt. Az államnyelvről szóló törvény in­doklása szerint a „megfelelő" ki­fejezés alatt a szlovák nyelv kö­zépiskolai fokon való ismeretét kell feltételeznünk. Talán hihe­tetlen, de igaz, hogy azon sze­mélynek, aki gépkocsivezető, karbantartó vagy akár takarí­tónő szeretne lenni a tanügyi hi­vatalban, az államnyelv védel­méről szóló törvény értelmében legalább négyesre kell érettsé­giznie szlovák nyelvből, s ez nemcsak a magyar, hanem a szlovák nemzetiségű szemé­lyekre is érvényes. A nyelv­rendőrök működésük során fel­tételezhetően még pontosítani fogják a szlovák nyelv „megfe­lelő" ismerete kifejezés tartal­mát. Dr. MÉSZÁROS LAJOS LANSTYAK ISTVÁN: Kétnyel vűségi alapfogalmak 5. A NYELVKOZOSSEGEK KÖZTI ÁTFEDŐDÉSEK ÉS NYELV­FEJLŐDÉS. Mivel a kétnyelvű be­szélőknek legalább egy részét mindkét érintett nyelvközösség tagjának kell tekintenünk, el kell ismernünk, hogy az egyes nyelv­közösségek között átfedődések is vannak. Ez a tény jelentős mér­tékben befolyásolja az érintett nyelvek fejlődését, mivel a két nyelvközösségbe tartozó két­nyelvű beszélők az egyes nyelve­ket másként beszélik, mint az il­lető nyelvek egynyelvű beszélői. Vannak esetek, amikor az ilyen beszélők nyelvhasználata szá­mottevően befolyásolhatja az il­lető nyelvközösségek valamely (esetleg mindkét) nyelvének fejlődését. így pl. az oroszországi finnugor kisebbségek két­nyelvűsége ma már gyakorlatilag az egész lakosságra kiterjed, s így az orosz nyelv jeleritős hatást gya­korol ezekre a nyelvekre. Más­felől a történeti fejlődés folyamán a finnugor nyelvek is hatottak az orosz nyelv fejlődésére; ilyen, va­lószínűleg finnugor eredetű orosz nyelvtani jelenség (ún. *szubszt­rátumjelenség) a névszói állít­mány használata (pl. On ucsitely, vö. m. Ő tanár, szemben pl. a szlov. On je učiteľ formával - az orosz és a magyar mondatból hi­ányzik a létige); a névszói állít­mány a többi szláv nyelvben is­meretlen, ellenben a finnugor nyelvekre igencsak jellemző. BESZÉLOKÖZÖSSÉG. A be­szélőközösség valamely nyelv be­szélőinek a * nyelvközösségnél ki­sebb csoportjából áll. így pl. egy viszonylag önálló beszélőközös­séget alkot Németország német nyelvű lakossága, egy másikat Ausztria, egy továbbit Svájc né­met ajkú lakossága stb. Hasonló­képpen beszélhetünk a magyar nyelvközösségen belül szlovákiai, kárpátalji (ukrajnai), erdélyi (ro­mániai), vajdasági (szerbiaijugo­szláviai), horvátországi, szlovéni­ai, őrvidéki (ausztriai) magyar be­szélőközösségről. Ám beszélőkö­zösségeken nemcsak ilyen, nem egy esetben tekintélyes nagyságú és viszonylag önálló, jól körülha­tárolható közösségeket értünk, hanem ezeknél jóval kisebbeket - s egyes esetekben sokkal „dif­fúzabbakat" - is. így viszonylag önálló beszélőközösségnek te­kinthető egy-egy város vagy falu lakossága (pl. a dunaszerdahelyi vagy az illésházi magyar be­szélőközösség). KÉTNYELVŰ BESZÉLŐKÖZÖS­SÉG. Az olyan beszélőközössége­ket, amelyek közösségként csak úgy tudnak létezni, hogy rendsze­resen egynél több önálló nyelvet használnak, kétnyelvű beszélőkö­zösségeknek nevezzük. Ezeknek egyik legjellemzőbb változatát a nyelvi kisebbségek közösségei al­kotják, amelyek az anyanyelvü­kön kívül bizonyos helyzetekben egy másik nyelvet, az adott or­szág többségi lakosságának a nyelvét is kénytelenek használni. - A Kárpát-medence peremálla­maiban élő magyarok szintén két­nyelvű beszélőközösségeket al­kotnak. így van ez annak ellenére, hogy az e közösségekbe tartozó beszélők egy része maga egy­nyelvű. Ám ezek az egynyelvű be­szélők is „teljes jogú" tagjai a két­nyelvű beszélőközösségnek. Egy­felől azért, mert ők is a * másod­nyelv befolyása alatt álló, *két­nyelvű normák által szabályozott *kontaktusváltozatot sajátítják el*anyanyelvként s használják, másfelől pedig azért, mert ők is ún. ^kétnyelvű kommunikatív kompetenciával rendelkeznek: tudják, milyen színtereken, mi­lyen *beszédhelyzetekben kelle­ne a többségi nyelvet használni­uk. ÁTFEDŐDÉS A BESZÉLŐKÖ­ZÖSSÉGEK KÖZÖTT. Mivel az egyes beszélőközösségek külön­böző nagyságú, egymást részben átfedő csoportokból állnak, egy­egy beszélő mind első, mind má­sodnyelve révén több beszélőkö­zösségbe is beletartozhat. Pl. egy pozsonyi magyar nemzetiségű or­vos része a szlovákiai magyar be­szélőközösségnek, a pozsonyi szlovák beszélőközösségnek, ezen belül pedig a többi szlovákul beszélő orvossal (és más egész­ségügyi dolgozóval) egyfajta "szakmai beszélőközösséget" is alkot. Ha pedig az illető orvos egy­ben hívő is, része lehet mondjuk a szlovákiai, azon belül pedig a pozsonyi magyar reformátusok al­kotta beszélőközösségnek. Egy munkahelyi kollektíva vagy vala­milyen más alapon szerveződő csoport is alkothat tehát egyfajta beszélőközösséget. A beszélőkö­zösségnek ugyanis fontos ismér­ve, hogy tagjai sokat és fontos élethelyzetekben érintkeznek egyással, s ennek következtében képesek egymással mások szá­mára nem azonnal érthető mó­don is kommunikálni. A be­szélőközösség tagjai közös hát­térismeretekkel rendelkeznek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egymás nyelvi viselkedését megértsék. NYELVI KISEBBSÉG - NYELVI TÖBBSÉG. A *szociolingvisztika művelői s ezen belül a *nyelvi em­beri jogok kérdéseinek szakem­berei a kisebbség és a többség fogalmát a hatalmi viszonyok, nem pedig a számszerűség alap­ján tartják célszerűnek meghatá­rozni, még akkor is, ha e két szempont gyakran egybeesik. Ha a kisebbség fogalmát nem szám­szerűség, hanem hatalom tekin­tetében határozzuk meg, akkor minden olyan csoportot nyelvi ki­sebbségnek kell tekintenünk, amelynek anyanyelve nem hiva­talos nyelv abban az országban, amelyben él. Ilyen értelemben pl. a szlovákiai magyar nemzetrész nemcsak országos viszonylatban kisebbség (így számszerűen is az), hanem helyi viszonylatban is, vagyis azokon a területeken is, ahol a lakosság számszerű több­ségét alkotja, hiszen nyelve még helyi szinten sem hivatalos. - A nyelvi kisebbségnek és többség­nek ilyen felfogása elejét veszi a kisebbség és a többség fogalmá­val való olyan visszaélésnek, amelyet Szlovákiában a naciona­lista erők részéről tapasztalunk, akik szívesen hivatkoznak a dél­szlovákiai szlovákokra mint "ki­sebbség"-re, sőt mint elnyomott kisebbségre. A számszerű ki­sebbségi helyzet okozhat ugyan a mindennapi életben - mindene­kelőtt a nem hivatalos emberi kapcsolatokban - bizonyos hátrá­nyokat, ezeket azonban rendsze­rint bőven ellensúlyozza a hatal­mi többséghez való tartozás.) HATALOM NÉLKÜLI TÖBBSÉG - HATALOMMAL RENDELKEZŐ KISEBBSÉG. Ha a többség kifeje­zést számszerűen erős, de politi­kailag gyönge (azaz hatalmi szempontból alávetett helyzetű) csoportokra értjük, hatalom nél­küli többségről beszélhetünk. Az olyan számszerű kisebbséget, amely hatalom tekintetében ural­kodó szerepet játszik az illető or­szágban, hatalommal rendelkező kisebbségnek nevezhetjük. A nyugati hatalmak egykori gyarma­tainak őshonos lakossága a hata­lom nélküli többség jellegzetes példáját alkotta, de regionális szinten hatalom nélküli többség­nek tekinthetők egyes nemzeti ki­sebbségek is, pl. a Jugoszlávia kö­telékébe tartozó Koszovó albán lakossága és bizonyos értelem­ben a tömbben élő magyar ki­sebbségek is. Arra, hogy maga a többségi hatalom is ilyennek te­kinti őket, Szlovákiában jól utal az a tény, hogy a nemzeti kisebbsé­geket, így a magyarokat annak el­lenére is kizárták az államalkotók sorából, hogy a magyar nemzeti­ségű önkormányzati képviselők számos helyi képviselő-testület­ben abszolút többségben van­nak. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents