Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-31 / 25. szám, szerda

1996. január 26. VELEM EN Y - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 ] Csütörtöktől olcsóbb külföldi gyógyszerek Február elsejétől valamelyest csökkennek a gyógyszerárak, amit a lakosság ugyan nem nagyon érez majd meg a pénztárcáján, annál inkább megérzik viszont a gyógyszertárak. Csütörtöktől ugyanis 2500 tétel ára változik, zömében fillérekkel, esetleg koronával. Főleg a külföldi gyógyszerek ára változik, így a prágai Léöivá, illetve a szlovén Krky vállalat által gyártottaké. A hazai Slovakofarma termékeié változatlan marad. „A törvény értelmében a gyógyszerárak évente kétszer módosíthatók, éspedig abban az esetben, ha ezt a gyógyszergyártók kérik, illetve ha változik a korona árfolyama. A gyógyszerészek azonban általában későn kapják meg az árjegyzéket, van úgy, hogy hónapos késéssel, tehát nem növelhetik idejében a készleteket" mondotta a lap munkatársának Pavel Černák, a Szlovák Gyógyszerészeti Kamara elnöke. A gyógyszerészek viszont már február elsejétől kötelesek az olcsóbbá vált gyógyszereket az új áron értékesíteni,"a megdrágult gyógyszerek esetében pedig a régi áron kötelesek eladni a készleteket. Ez azt jelenti, hogy a magángyógyszerészek akár 100 ezer koronás veszteséget is elkönyvelhetnek majd maguknak, attól függően, hogy mekkora árukészleteik vannak. SME Minden város járási székhely szeretne lenni A kormány közigazgatási tanácsa hétfőn egyebek között megvitatta a területi és közigazgatási törvénytervezetet. Javasolta a kormány elé történő terjesztését azzal, hogy tagjainak észrevételeit foglalják bele az állásfoglalásukba. Pavol Kačic belügyminisztériumi államtitkár a lap munkatársának kérdésére válaszolva a sajtótájékoztatón ismertette, hogy a tanács tagjainak többsége melyik változatot támogatta. Szlovákia dinamikus gazdasági, szociális és regionális fejlődése szempontjából szükséges, hogy a nagyobb területi-közigazgatási egységeknek legkevesebb 500 ezer lakosuk legyen, de számuk ne haladja meg a másfél milliót. Stanislav Bačica, a belügyminisztérium közigazgatási osztályának főigazgatója kijelentette: a községekből, városokból és a regionális társulásokból sok száz észrevétel érkezett. „Csaknem minden város járási székhely szeretne lenni, ami viszont lehetetlen" - szögezte le. A minisztérium 75-80 járást javasol. Pravda Magasabb szociális ösztöndíjak Az oktatásügyi minisztérium még a múlt év első felében kidolgozta az ösztöndíj-folyósítási rendeletet módosító javaslatot. A módosító javaslat csak egy ösztöndíj-kategóriával foglalkozik, az úgynevezett szociális ösztöndíjéval, melyet pillanatnyilag a főiskolásoknak mintegy a 2 százaléka kap. A módosítást főleg a diákok kedvezőtlen szociális helyzete tette indokolttá, azzal együtt, hogy változásokat eszközöltek a létminimumról és családi pótlékról szóló törvényben. A módosító tervezet kidolgozói azt javasolják, hogy 1000 korona ösztöndíjat kapjon minden olyan főiskolai, illetve egyetemi hallgató, akinél az egy családtagra eső havi jövedelem nem haladja meg az 1300 koronát, 1300-1450 koronás egy családtagra jutó havi jövedelem esetében 850 koronás havi ösztöndíjat javasolnak, 1450-1600 koronás havi jövedelem esetében pedig 700 koronát. A rendeletbe még bele kellene foglalniuk a kormány szociális és munkajogi bizottsága tagjainak észrevételeit is. A rendeletet várhatóan februárban teszik közzé a Törvénytárban, és valószínűleg március elsejével lép hatályba. Az ösztöndíjak többi kategóriájában nincs változás. Megpályázott ösztöndíj legfeljebb 1000 korona összegig folyósítható. Az ilyen ösztöndíj folyósításának kritériumait a dékán javaslatára a kar tanácsa hagyja jóvá. Rendkívüli ösztöndíjat ugyancsak a tanács által jóváhagyott kritériumok alapján a kar dékánja alapíthat meg, de csak egyszeri alkalommal. Szülői ösztöndíjat az egyedül élő diákok és az ellátatlan gyermekkel élő anyák kaphatnak abban az esetben, ha nem kapnak szülői járadékot. Az ilyen ösztöndíj összege havi 350 korona az első gyermekre, és 200 korona minden további gyermekre. Sportösztöndíjra élsportolók - a főiskolai testnevelési egyesületek tagjai - jogosultak, éspedig legfeljebb 1000 korona összegig. Práca, RITA BOČÁKOVA Hogyan lettem pártelnök? Vitézek! Mi lehet e széles föld felett szebb dolog a békés, csöndes hétvégénél, főleg ha az ember vasárnap délután előre megfontolt szándékkal a közszolgálati I. Darmo TV 13.30-kor kezdődő, „Kitudjahány politikus és egy demorátor" című zagyvelegét is elkerüli? Nem foglalkozik politikával, egyrészt mert mára vízcsapból is az folyik, másrészt meg ha foglalkozna is - akkor mi van? Ha megnézzük a kőzvélemény-ugatási adatokat, azt hihetnénk, hogy ott fönt valakik legalább megszeppennek, hisz azokból érezhető, hogy valami bűzlik Szlovákié ban. De nálunk ugathat a köz, mint ama karavános szólásban a kutya, sőt: a szerző ferdítésében, a la Szlovákia: a kutya ugat - a karaván... eltapossa. Tehát nem politizálok, inkább kényelmesen elnyújtózkodom a hokedlin, és nézem a hóval bőségesen belepett játszóteret, melyet három háztömb körít. Nézem a jókedvű gyerkőckéket, amint épp építeni kezdenek valamit a hóból, és kellemes melegség önt el: a lányom rám borította a teát. Sebaj. Az élet szép, épp nékem magyarázod? Aztán arra leszek figyelmes, hogy a hóépítész gyerekek kezdeti lendülete mintha megtört volna, valamiben nem tudnak megegyezni, valami területi felosztásról folyik a vita, meg hogy tisztázni kell a hóelosztás körülményeit, hogy melyik terület mennyi és milyen minőségű havat kaphat, és - mondja egy zömök kissrác - minta legerősebb lakótömbkoalíció vezetője, mivel a hó mint olyan, stratégiai fontossággal bír, minden náluk marad... Hát erre már felkönyökölök a sámlin - időközben ennyit inflálódott a hokedli -, és várom a fejleményeket. Miután egy geológus külsejű gyerkőc ellenvetésként megjegyzi, hogy ugyan már, miért ne építhetnének ők a játszótér egyik szegletében egy egész normális hóembert, zömökék mindjárt morcosra veszik a dolgot, és közlik, hogy már csak azért sem, mert az már autonómiatörekvésnek számít, és egyébként is, majd ők mondják meg, hogy egyáltalán hóember épül-e a hóból, s ha igen, merre fog nézni: keletre-é vagy nyugat felé. Lassan már hajba kapnak a nagy osztozkodásban, jó lenne talán lemenni közéjük és nyugodt szóval rendet teremteni közöttük, de hogyan? Csak úgy mint magánember? Elküldenek oda, ahol sosincs hó. Ekkor támad meg az ötlet: pártot alapítok. Csak így lazán, hétvégén, hogy ne politizáljak. Pártom neve sokatmondó, bár nem olyan frappáns, mint mondjuk a Kétcsövűvel Mindenre Ami Él És Mozog című, de legalább érthető: HÓLAPÁRT! A Hólapárt legfőbb célkitűzése a hó igazságos ellapártolása, még mielőtt a nagy osztozkodásban végleg elolvadna. Ha pedig már nem lesz mit hóeliapártolni? Lapártra vesszük a békétlenkedő, tehetségtelen, karrierista stb. politikusokat. Lépjenek be pártomba. Lesz mit lapártolni... Hólapártelnöki üdvözlettel: KERTÉSZGÁBOR Éhségdiptomácia Drámai képek érkezhetnének a Koreai-félsziget északi részéből, ha a szigorúan zárt társadalmi rend azt lehetővé tenné. Az igazi helyzetet azonban nem lehet megismerni, a szenvedéseknek így közvetlen tanúi sincsenek. S ha nem is afrikai méretű még ott az éhínség, a hivatalos vezetés által engedélyezett információk is jelzik: a korábbi bajokat tetézte, hogy az őszi nagy áradások elvitték a termést, aminek következtében az évszázad legsúlyosabb helyzete alakult ki a népellátásban. Az amúgy is szűkösen mért fejadagokat mára, elvileg, napi harminc dekára csökkentették, s a nélkülözést elsőként a gyermekek sínylik meg, és a terhes anyák. Többféle kimenetele lehet e hatalmas élelmiszerhiánynak. A legkevésbé valószínű valamilyen méretű belső robbanás, hiszen az ilyen próbálkozásokat korábban is elfojtották a Kim Ir Szen által megalapozott birodalomban. A világ ötödik legnagyobb hadserege őrködik a „rend" fölött, még ha az ő soraik sem mindenben egységesek ma már, tartják sokan. Érdekesebb viszont az a diplomácia, amely e nélkülözést mint kijátszható politikai kártyát tartja a kezében. Három főszereplő, a Phenjan megregulázásában közvetlenül érdekelt Dél-Korea, a szomszédi érintettség alapján, és a térség erőegyensúlyán őrködő Egyesült Államok ezért a múlt héten Honoluluban egyeztetett, illetve próbált közös nevezőre jutni, mi is legyen ez esetben a stratégiájuk. Az őszi áradások után még egyszeri segélyt nyújtó Szöul óva inti az adakozni kívánókat, hogy az életmentő rizzsel a nem szeretett rendszert erősítsék, s tartanák életben. Mi több, azzal is meggyanúsítja Phenjant, hogy az élelmiszer-szállítmányokat a hadseregnek juttatja, s nem az igazán rászorulóknak. Az Egyesült Államok ezzel szemben honorálni szeretné, hogy Észak-Korea mégiscsak hajlandó volt tárgyalóasztalhoz ülni a gyanúba keveredett atomerőműve ügyében, s némi hajlandóságot mutat nukleáris ambícióinak a befagyasztására. A kettő között lavíroz Japán, amely adna is, meg nem is. Ok úgy tartják, a segítséggel mégiscsak gyengíthetnék a bizalmatlanság falát, s egy napon Phenjan is eljutna oda, ahova a kelet- és közép-európaiak. Egyelőre azonban sakk-matt a helyzet: a politikusok taktikáznak, Észak-Koreában pedig talán ezrek halnak meg a mindennapi betevő falat híján. ZSIGOVITS EDIT KOMMENTÁRUNK Autonómia álom, rémálom? A napokban a belügyminisztériumból a kormány asztalára kerül a Szlovákia új közigazgatási beosztásáról szóló törvény tervezet Onnan a parlamentbe vándorol, ahol, jól tudjuk, mi a módi. A szlovák-magyar alapszerződés szalmagólemje mögött eltörpül ez a közigazgatási rendezési terv, amiként a bankoknak a februári győzelemre emlékeztető, rohamtempójú birtokba vétele is. Pedig a fiatal Szlovák Köztársaság lakossága által megválasztott vezető politikai garnitúra újabb látványos lépést tesz a választói bizalmának visszaigazolására: olyan demokráciába ver egy újabb szeget, amilyet azok megszavaztak maguknak. Szlovákiában egyél> ként sem okoz álmatlan éjszakákat még a demokrata honatyáknak sem, hogy antidemokratikus törvényeket szavazzanak meg. Tapasztalhattuk a nyelvtörvényre elrebegett boldogító igen esetében, mely után - csodák csodája! - valahogy felhagytak a DU buzerálásával Mečiarék. Az ötéves készülődés után tehát felkerülhet az i-re a pont: a hatalom „demokratikus" centralizálásával egyidejűleg kisebbségből szinte szórványkisebbséggé degradálnak bennünket. A statisztikák és mutatók számoszlopaiban még lejjebb, valahová a hátsó traktusba kerülünk; az 1201-es ajánlás pedig (vélik Mečiarék) fenéken lesz rúgva. Ez az ötéves készülődés azonban számunkra is bizonyítványt jelent. Politikánk gyengesége, széthúzása, az ellenpropaganda szívós hadjárata meghozta pondrós gyümölcsét: manapság Szlovákiában autonómiáról beszélni (vagy annak lehetséges módozatait taglalni) egyenlő a hazaárulással, s még a balga, félrevezetett szlovákiai magyarok egy része is pisszegni kezd a téma hallatán. Nem is a szlovákság hozzáállása az érdekes e tekintetben - a szívós és érthetetlen (érthető?) averzió alig lep meg bárkit is. De ez a pár év úgy elszaladt felettünk, hogy a polarizált magyarság az európai nyomásra kapott falutáblákon kívül semmit nem tudott felmutatni (a magyar egyetem, magyar kar, nemzetiségi kar stb. terve aldékánok és a politikai csicskások martalékává vált), sőt az állandó szorongatásban lemondott arról is, hogy hosszú távon gondolkozzék. Naponta halljuk az autonómia kapcsán: most nem jó a légkör, most nem lenne szerencsés előhozakodni vele, most fuj a szél, most esik az eső, most meg az agya lágyul a melegtől az embernek. Helyzet van mindig, s a helyzet sosem kedvez. Még az is el-elhangzik, hogy a dél-tiroli osztrákoknak húsz évükbe került az autonómia kivívása. Mintha ez azt jelentené, eleve mondjunk le róla, mert messze van, akár a csillagos ég, s nem azt: most vagyunk az első években, de évtizedekre lesz szükségünk, hogy jogainkat megkapjuk. Elég, ha a parlamenti hokedlin kivédjük a legújabb rúgást, s röpke lélegzetvétel után készülődünk a következőkre. Csakhogy, uraim, ebből nem lesz jövő! Ráadásul az olyan embert nem lehet komolyan venni, aki nem mondja meg világosan, mit akar. Márpedig hogy akarunk valamit, arra nem hagymázas álmaiban jött rá egy-két közellenségnek kikiáltott politikusunk, hanem közakarat bizonyítja. Ahogyan a szlovák politika évtizedeken keresztül szívósan kUzdött a szlovák nép függetlenségéért, önállóságáért (le a kalappal előtte), úgy emésztjük mi magunkat kishitüen, jövőkép nélkül, isten tudja, miben bízva. Talán a jobb időkben, talán a szlovák politika demokratizálódásában. Talán a Teremtő jóindulatában. Ez utóbbi nem skribleri hasonlat. Egy közvélemény-kutatás adataiból derült ki, melyet a szlovákiai magyar értelmiség körében végeztek. Eszerint sokan a Teremtőben bíznak politikai jogállásunk tekintetében. De másról is árulkodik a közvélemény. Slota, Prokeš, Móric és Slobodník urak valószínűleg elképednének, de így igaz: a szlovákiai magyar értelmiség nagy része autonómiát szeretne. A vélemények csak a forma tekintetében oszlanak meg, hogy tudniillik kulturális, területi vagy gazdasági autonómiát tudnánk-e elképzelni magunknak. Nem titok, s talán közvélemény-kutatás nélkül is sejthető volt, hogy a szlovákiai magyar értelmiség legnagyobb része azt vallja, a magunk erejére vagyunk utalva. Akiben még bízhatunk ezen felül, az a nyugati demokrácia, s csak ezt követi az ország demokratizálásába vetett hit. A Teremtő a negyedik helyre szorult. Ergo: tudjuk, hogy magunkra maradtunk, de várjuk a demokrácia paradicsommadarát, az igaz.ságszerető szlovákokkal pedig békében akarunk élni. Realisták vagyunk, de álmaink vannak. És éppen ettől irtózik a jelenlegi hatalom. Csak hát szalad az idő, fiaink, unokáink pedig számon fogják kérni rajtunk, miért kótyavetyéltünk el éveket, hiszen annyival tovább kell várnunk-várniuk a jog asztala mellett, valahol a sarokba tett sámlin kuporogva. Mialatt „standardon felüli jogainkat" „még standardabbá" darabolják az egymás után születő törvényekkel. AHOGY ÉN LÁTOM Két bűnbeesés között Aki szellemileg még ad magára, az már sem elolvasni, sem meghallgatni nem hajlandó a kommunizmus évtizedei alatt elkövetett bűnökért való felelősségre vonásról szóló híreket. Pedig időről időre felröppennek. Például: Biľakot ismét kihallgatták az ügyészségen. Vagy: Prágában kidolgozták az 1968 utáni fő konszolidátorok listáját, és készül a vádirat. És így tovább. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom parlamenti képviselőcsoportjának tagjai, úgy tűnik, abból indulnak ki, hogy Szlovákiában az emberek szellemileg nem adnak magukra. Két honatya -Tarnóczy és Brňák - a képviselőház elé terjesztette A kommunista rendszer erkölcstelenségéről és jogtiprásairól elnevezésű törvényjavaslatot. Ha elfogadja a parlament, ha nem, ha bűnöző szervezetté nyilvánítják a CSKP-t, illetve az SZLKP-t, ha nem, előre meg lehet jósolni, hogy ez a törvény is pontosan ugyanolyan mértékben járul hozzá az ország lakosságának erkölcsi megújhodásához, a lelkiismeret-vizsgálathoz, mint a lusztrációs törvény. Amely, ugyebár, már fél évtizedes múltra tekint vissza. Tehát: sehogy sem járul hozzá. Szükség lett volna ilyen törvényre, és abban az időszakban, amikor az emberek még hittek a rendszerátalakításra vállalkozók önzetlenségében, hasznos is lehetett volna egy ilyen jogszabály. Most, 1996 elején teljesen nyilvánvaló, hogy szűk pártérdekeket követve fogalmazódott meg, és semmi köze az igazságtételhez. Élsősorban nem a bolsevizmus - tehát a diktatórikus hatalomgyakorlás - ellen irányul, hanem az ellenzék egyik fő erejét, a Demokratikus Baloldal Pártját kívánja ellehetetleníteni. Ha nem lógna ki a „ló mind a négy lába", a demokratikus érzelmű emberek (minden ellenkező híreszteléssel ellentétben még ilyenek is vannak Szlovákiában) még ma is mindkét kezükkel arra szavazhatnának, hogy a parlament fogadja el ezt a törvényt. Mind 1948 és 1968, mind pedig 1968 és 1989 között annyi bűnt elkövetett a kommunista párt, hogy puszta felsorolása is kötetekre rúgna. Az 1948 utáni 20 esztendőben az. volt a párt vezetőinek legnagyobb bűntette, hogy Csehszlovákiát, idegen hatalom érdekeit szem előtt tartva, kiszakították Európa gazdaságilag fejlett, demokratikus országainak közösségéből, és erkölcsileg visszafejlesztették, gazdaságilag tönkretették. Az 1968-as megszállás utáni közel húsz év alatt Moszkva érdekeit kiszolgálva hazaárulást követtek el, hiszen a párt vezetői teljesen félreérthetetlenül lepaktáltak az okkupánsokkal. A párt vezetői nem azzal követték el a legförtelmesebb bűnt, hogy a másként gondolkodók százezreit egzisztenciájukban ellehetetlenítették, hanem azzal, hogy a két évtized alatt milliókat tettek cinkossá, bűntárssá. Az 1989 novemberét követő fél évben lehetőség nyílt volna a főbűnösök megnevezésére, a CSKP és az SZLKP legfelsőbb szerveinek bűnszövetkezetté nyilvánítására, és a bűnelkövetés részleteiről nagyon sokat meg lehetett volna tudni a pártállami titkosrendőrség iratainak nyilvánosságra hozatalával. Szlovákiában kezdettől nem volt meg az őszinte politikai akarat a tények felderítésére. Legfeljebb szelektív, pártpolitikai indíttatású lusztrációra volt hajlandóság. Hogy a helyzet így alakult, abban döntő szerepet játszott Vladimír Mečiar belügyminisztersége. Enyhén szólva más fából faragták, mint azokat a férfiúkat (főleg Ján Lángost), akik a kritikus időszakban szövetségi belügyminiszterként működtek. Hogy a kommunizmussal és a rendszer legvisszataszítóbb megnyilvánulásaival mennyire óhajt Vladimír Mečiar leszámolni, azt nagyon egyértelműen tükrözi az a bejelentése, amit harmadik miniszterelnöksége első napjaiban tett: „Leállítom a lusztrálást." Le is állította, és legfeljebb csak akkor esik szó manapság egy-egy politikus titkosrendőri múltjáról, ha az illető történetesen az ellenzék padsoraiban ül. A volt kommunista párttagok négyötöd része ma nem a Weiss-pártban politizál, hanem más politikai erőkben. Ma egy-egy képviselő vagy miniszter életrajzában már nem illik feltüntetni, hogy 1990 előtt tagja volt-e a kommunista pártnak. Nem hivatalos felmérések szerint a volt kommunisták „sűrűsége" (ami a parlamentet illeti) a koalíció három pártja parlamenti padsoraiban a legnagyobb, fgy nem sok logika van abban, hogy éppen a Mečiar-pártból indult ki a megtárgyalásra beterjesztett törvényjavaslat. Szlovákia kis ország, itt mindenki mindenkinek ismeri a viselt dolgait. 1994. november 4-e óta (ha korábban nem vettük volna észre) jól tudjuk, hogy a volt kommunisták közül kik hajlamosak az ismételt bűnbeesésre.