Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-04 / 3. szám, csütörtök

1996. január 4. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I Keményedő forint Január elsejével lépett életbe Magyarországon az új devizatörvény, amely megszabja a forint jogi értelemben vett konvertibilitásának szabályait. A jog ebben az esetben utólag ismerte el annak a sokéves, fokozatos piaci átalakulásnak és gazdasági felzárkózási erőfeszítésnek az eredményét, amelynek egyik igen fontos - következménye, hogy nemzeti valutánk szabadon átválthatóvá vált. Ebben az értelemben méltán nevezhető gazdasági mérföldkőnek a teljes körű konvertibilitás kinyilvánítása. Ám gazdasági jelentőségén túl a konvertibilitás ténye jelkép is. így fogalmazott erről múlt év végi interjúnkban Surányi György, a jegybank elnöke: „Az 1989-es, 1990-es kelet-közép-európai fordulat azt a vágyat is kifejezte, hogy az emberek olyan világban akarnak élni, ahol szabadon áramlanak az eszmék, az áruk és szolgáltatások. Egy ilyen polgári világnak gazdasági-pénzügyi szempontból előfeltétele a valuta konvertibilitása. A forint konvertibilitásának deklarálása ezért társadalmi-politikai szempontból is szimbolikus jellegű. Miben rejlik ennek a szimbólumnak a morális értéke a polgárok számára? A konvertibilitás egyfajta gazdasági szabadságjog. Azt jelzi, hogy a forintunkat bárhol a világon elfogadják érvényes fizetőeszköznek, tehát e tekintetben sem vagyunk „röghöz kötöttek". S mi többletet hozhat a konvertibilitás gazdaságpolitikai értelemben számunkra? Az átváltási árfolyamok különbsége a politikai deklarációknál pontosabban mér meg bennünket: hol is tartunk, merre is megyünk szomszédainkhoz, a fejlettebb országokhoz képest. Jól mutatja gazdaságunk erősségét, teljesítőképességünk, versenyképességünk, vásárlóerőnk változását is. A nemzeti valuta ilyetén bekapcsolása a nemzetközi pénzáramlásba egyben a nyitottság és az együttműködési készség újabb bizonyítéka is: azt prezentálja ország-világ előtt, hogy Magyarország pénze már elég jő - ahogy mondani szokás: elég kemény! - ahhoz, hogy érdemes legyen nálunk külföldinek és hazai vállalkozónak egyaránt forintban megtakarítani vagy befektetni. A nyereséget pedig - az árfolyamkülönbségek ellenére - már nem feltétlenül érdemes más valutába átváltani, sem kinti bankbetétekbe elhelyezni. Hiszen itt is bármikor és bármilyen mennyiségben mozgósíthatja tulajdonosa. A konvertibilitás mostani kinyilvánítása tehát további beruházási kedvcsináló, s bizalomerősítő gesztus is. Amely - éppen az árfolyam-különbözetek okán - jó értelemben okot adhat a forint melletti spekulációra, s pezsdítően hathat a tőzsde és a tőkepiac működésére is. Ám a konvertibilitás többirányú utca. Mindig kérdéses, hogy amikor egy-egy ország kormánya deklarálja valutája szabad átválthatóságát, akkor annak milyen a nemzetközi fogadtatása. Elég utalni a lengyel és a cseh tapasztalatokra: e két ország is bejelentette pénze konvertibilitását, de a hír hallatán a pénzpiac nem mozdult meg, s egy ideig nem reagáltak rá a nemzetközi szervezetek sem. Vajon a forint konvertibilitásának hírére milyen pénzpiaci válaszok jönnek? Nos, ami az első jeleket illeti: kedvezőek. Tegnap Washingtonban az IMF bejelentette: elfogadják a magyar konvertibilitást, mert az megfelel az átválthatóság nemzetközi pénzügyi követelményrendszerének. Ez pedig azt jelzi: most valóban csak egy jogi és politikai aktus történt. A konvertibilitás gazdasági-monetáris megalapozottsága már korábban bekövetkezett. Erre mondhatja azt az utca embere: szép, szép az elismerés, de a konvertibilitástól még nem ér többet a forint, ráadásul semmit sem kapunk érte olcsóbban. Ez igaz. De a konvertibilitás elfogadása mégis segédkezhet abban, hogy a gazdaság tovább izmosodjék. Ami jótékonyan hat majd a forint erejére és remélhetőleg a mi vásárlóerőnkre is. BOSSÁNYI KATALIN Népszabadság Vannak az ügyeletesek. Ők folynak a vízcsapból is, ha éppen arra szottyan kedvük. Két úr, akik már voltak közgazdászok, történészek, nyelvészek, folkloristák, színházszakértők, zenetudósok, politológusok, ornitológusok, agrárszakemberek, alternatív nyelvoktatók. Sokáig külön-külön, manapság már legtöbbször elválaszthatatlan párosként, legutóbb mintegy Ciril és Metód babérjaira pályázva teológusokként is tündököltek a képernyőn. Már majdnem azt írtam, hogy a szlovák nemzet főideológusaiként, de állíthatnám azt is, mily kiváló konspirátorok Suranytól Clevlandig. Mióta elsősorban Róma és a nemzetközi politikacsinálók tiltakozására kimaradt az államnyelvtörvényből az egyházi szertartások nyelvhasználatának korlátozása, a két úr nem tud nyugodni. Rádióbeszélgetés, sajtónyilatkozat, s legutóbb még az óesztendőben, felemás tévévita követte egymást. Megértem őket, hiszen sem a katolikus püspökök többsége, sem a protestánsok püspökei nem hajlanak az intő szóra. A két úr szerint ugyanis csupán akkor lehetnek a szlovák nemzet védelmezői, ha tudatosítják: a vallás és a nemzet szolgálata nem ellentétes egymással. Tipikus áligazság és ideologikus frázis. Tartalmában ugyanúgy megfér a fasiszta szlovák állam klerikali/.musa és a Horthy-rendszer egyházi gyakorlata, mint II. János Pál tavaly Kassán elmondott mondata: „Patriotizmus igen, nacionalizmus nem." Ha valaki nem eléggé érzékenyen figyelt a tévévita árnyalataira, még akár arra a következtetésre is juthatott volna, hogy a két úrral egyetértenek a két meghatározó szlovákiai felekezet püspökei is. Pedig éppen az ellenkezője bizonyíttatott be. Az ágostai hitvallású evangélikus pap gyermekeként felnövekedett nemzeti agitátor hallhatóan és láthatóan jobban szerette volna, ha püspöke nem arról beszél, mennyire békés viszonyokat teremtenek egyházában a két nyelvet beszélő gyülekezetekben. Számára az lenne elfogadható, ha az egyházak nemzetnevelői munkája csak egy irányban érvényesülne: szlovákká nevelve még a zsoltáros öregasszonyokat is. A logika felől megértem őket, hiszen mégiscsak felháborító lehet számukra, hogy miután az önkormányzatok végezte polgári szertartásokból kompromisszumok nélkül kiűzték a kisebbségek nyelveit, köztük a magyar nyelvet, az egyházak nyelvhasználatában nincs ilyen törvényesített kizárólagossága a szlovák államnyelvnek. Nem maradt számukra más, mint megkísérelni a lehetetlent: folyamatos agymosással elérni, hogy a szeretet eszmerendszerére alapozott keresztény és keresztyén egyházak prominenseit és laikus híveit rávégyék a nemzetieskedésre. Ezen a ponton két dolgot is meg lehet érteni. Az egyik a keresztény-keresztyén egyházak felekezetek fölött álló egyetértése, a vitában részt vevő katolikus püspök idézte, II. János Pál kassai gondolatának értelmezésében. A másik a „templom és az iskola" fogalmakban oly mélyen fakadó szellemi megtartó erő létezése. Iskoláink még vannak, és lesznek, ha akarjuk. A templomokban is zengenek a magyar Mária-énekek, emelik a szíveket a zsoltárok, magyar neveket kapnak a keresztségben az újszülöttek, s magyarul esküsznek örök hűséget fiataljaink, magyarul siratjuk halottainkat. Az emberi létezés elemi feltétele a mindennapi kenyér mellett a mindennapok tudása és hite. Ha mindent el is vennének tőlünk, a tudást és a hitet csak életünk árán vehetik el. A napokban sokakban visszhangzik a katolikus egyház fejének újévi üzenete, amelyben a gyermekek helyzetére irányította a világ figyelmét. Talán nem lenne fölösleges vizsgálódás, ha pedagógusok, szülők, újságírók, népművelők, társadalomkutatók, írók, költők koncentráltabban figyelnének oda a szlovákiai magyar gyerekek helyzetére. Ügyelve arra, hogy az iskola és a templom tanító, illetve nevelő szándéka ne csupán az anyanyelven megvallott hitben találkozzon. Tartok tőle, hogy a szlovák nemzeti agitátorok és törvénykezők nem adták fel a harcot. Végül is két elvitathatatlanul kollektív jogot kénytelenek érvényesülni látni. Az anyanyelvi oktatás semmilyen megközelítésben nem egyéni jog, legfeljebb amikor házitanítót fogadunk. Ugyanígy a vallás gyakorlása is addig egyéni jog, amíg a templom csendjében magam imádkozom. A gyülekezetek már a hit közösségei. Jogaik világi értelemben egy közösség jogai a vallásgyakorlás magyar nyelvhasználatára. Változások a cseh-szlovák határon Jan Rumi cseh'és Ľudovít Hudek szlovák belügyminiszter ma írja alá a brünn melletti Židlochovicében a két ország közös államhatáráról szóló szerződést. Július Béčka, a közös szlovák-cseh határkijelölő bizottság küldöttségének elnöke a lapnak adott tegnapi nyilatkozatában kifejtette többek között, hogy „ez a szerződés megerősíti az 1992es évi eredeti szerződésben rögzített államhatárokat, és egyúttal 18, az államhatárra vonatkozó módosító javaslatot tartalmaz, illetve összesen 452 hektárt érintő területcserét." Ján Béčka továbbá elmondotta, hogy a szerződés nem csupán az állami vagyon kiegyenlítésének problémáját érinti majd, hanem az állampolgárok ilyen jellegű problémáit is azzal, hogy mindkét fél kötelezte magát: jogi szempontból még a további szerződések és egyezmények aláírása előtt rendezik ezeket a kérdéseket. Mikor lép a szerződés hatályba? Miután mindkét parlament jóváhagyja, illetve ezt követően mindkét parlament háromötödös-háromötödös többséggel alkotmánytörvényt fogad el az államhatár megváltozásáról. Mindennek egy éven belül kellene megvalósulnia - mindkét parlamentben. Miután a két parlament egyetértését fejezi ki és elfogadja az alkotmánytörvényt is, a két köztársasági elnöknek alá kell írnia a ratifikációs okiratot. A szerződés rendelkezése értelmében a dokumentum 30 nappal a ratifikációs okirat aláírását követően lép hatályba. PRÁCA, IVETA SÍTKOVÁ Az egyetlen állami támogatású szlovák lap Keddep jelent meg a Nová Smena mladých napilap első száma. Kiadója a Denník Smena Rt., Bratislava. A szlovák kormány a múlt év novemberében döntött arról, hogy 15 millió korona állami támogatást utal ki a lapra a kormány költségvetési tartalékából. Az új napilap kiadója 1996-ra további 35 millió koronás támogatást kap az állami költségvetésből. Szlovákiában pillanatnyilag tíz országos napilap jelenik meg. A Nová Smena mladých kivételével közülük egy sem kap támogatást az állami költségvetésből. Az új napilap a több mint 40 éven át megjelent Smena tradíciójához kötődik. Tavaly júliusban ez a lap fuzionált az ellenzéki SME napilappal, amely 1993 januárjától jelenik meg, válaszul a kormánynak a Smenában eszközölt beavatkozásaira. A Nová Smena mladých a nemzeti eszmék terjesztését, illetve a Szlovák Köztársaság állami szuverenitásának erősítését tűzte ki céljául, s erkölcsi és etikai síkon akarja megszólítani mindenekelőtt a fiatal olvasókat. Az új napilap főszerkesztője Maroš Púchovský, a kormánypárti Zmena hetilap volt főszerkesztője. A kiadóvállalat elnöke Mirko Turčan, akit a múlt év végén váltottak le a Szlovák Televízió programigazgatói tisztségéből. NÁRODNÁ OBRODA Felicia dízel a szlovák piacra A bevált Volkswagen 1,9 dízelmotorral felszerelt Škoda Felicia már ez év tavaszán megjelenik a szlovákiai piacon. A hírt Karol Hudec, a Škoda auto Slovakia marketingigazgatója erősítette meg a lap tudósítójának. A dízelmotoros Škoda Felicia árát egyelőre még nem állapították meg. A PRÁVO napilap értesülése szerint Csehországban az alapváltozat körülbelül 275 ezer koronába kerül majd. A marketingigazgató szerint Szlovákiában a Škoda gépkocsik árusítása tavaly nagyon sikeres volt, főleg az ún. rövid változatok iránt volt nagy az érdeklődés, bár karácsony előtt sok „hosszú" Felicia combit is eladtak. NÁRODNÁ OBRODA Nem közölték adataikat... Az Alkotmánytörvény értelmében 224 személynek kell bejelentenie vagyoni helyzetét - tartalmazza az összeférhetetlenségi parlamenti bizottság elnökének jelentése. A szóban forgó bizottság elnöke Ján Cuper, az említett jelentést pedig a múlt hónap kezdetén terjesztette a bizottság tagjai elé. A köztársasági elnökön kívül az összeférhetetlenségi törvény vonatkozik a 150 parlamenti képviselőre, az SZK Számvevőszékének elnökére és két alelnökére, a Legfelsőbb Bíróság elnökére és alelnökére, a főügyészre és három helyettesére, az elnöki iroda vezetőjére, a parlamenti elnök irodájának vezetőjére, 8 államigazgatási szervi elnökre, akik nem tagjai a szlovák kormánynak, 18 államtitkárra, a szlovák jegybanki tanács 7 tagjára, valamint a Szlovák Információs Szolgálat igazgatójára. Az összeférhetetlenségi parlamenti bizottság zárt ülésén előterjesztett jelentés szerint Michal Kováč köztársasági elnökön kívül nem nyújtotta be a vagyoni helyzetéről szóló nyilatkozatát 10 parlamenti képviselő és további 20 személy, akikre vonatkozik a szóban forgó törvény. SME (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK Sorakozó biztosítottak Megalakulása óta sok bírálat érte az Általános Egészségbiztosítót, s az utóbbi napokban a kritikák száma még inkább gyarapodott. Valljuk be, nem minden ok nélkül, hiszen a legtöbb biztosítottal rendelkező biztosító rosszul működik. A miértre nem a biztosító vezetői, hanem a szakértők adtak elfogadható választ: a legnagyobb biztosító legnagyobb hiányossága a hiányzó nyilvántartás, aminek következtében ellenőrizhetetlenek az orvosi műveletek és a gyógyszerkiadások. A biztosító pedig ahelyett, hogy nekilátott volna a nyilvántartás megszervezésének, a kormánytól, valamint a parlamenttől várt és kapott segítséget. Hogy milyet és hogyan, azt jól tudjuk valamennyien. A kormányjavaslatára a parlament négyszer módosította az egészségbiztosítók működési szabályait azzal az alig leplezett céllal, hogy kisegítse a bajból az „állami" általános biztosítót. Ez ugyanis kóros pénzhiányban szenved, s mint ilyen, nem tudta időben megtéríteni a megrendelt és elvégzett gyógyszolgáltatásokat, a gyógyszerészek számláit, ellehetetlenítve ezzel főleg az érsekújvári régió magánpatikusait és gyógyszerforgalmazóit. A szófogadó parlamenti többség el is fogadta a legutóbbi kormányjavaslatot, s január I-vel az egészségbiztosítók alkotta közös alapba már nem bevételeik 60, hanem 80 százalékát kötelesek folyósítani. A döntést, ahogy az már lenni szokott, nem előzte meg felmérés, elemzés, ezért a lobbizó képviselők sem sokra mentek. A többi biztosító egyedüli „vétke" az, hogy míg az egészségügy összeomlás előtt áll, az ő számláikon legalább I milliárd korona tartalék található. A koalíciós képviselők nem akarták tudatosítani, a pénzhiány legfőbb oka az, hogy az állam keveset lizet az általa biztosítottakért. Az influenzajárvány heteiben viszont kiderült, hogy az állítólag pénzszegény általános egészségbiztosítónak is van dugipénze, ugyanis hamarjában 100 millió koronát utalt ki a náthaláz elleni gyógyszerekre! Karácsony előtt fény derült arra is, hogy a legnagyobb biztosító orvosolni akarta a nyilvántartás hiányából eredő hátrányát. De mert volt már egy rossz tapasztalata, az első igazolványok kiadása kaotikussá sikeredett, a biztosító vezetői úgy gondolták, a csere lebonyolítását végezze inkább egy ügynökség. A versenytárgyalás győztese, a Kolos Kft. vállalta, hogy december 20-ig a fővárosiaknak házhoz szállítják az új igazolványokat, igaz nem kevés pénzért, fejenként 1,45 koronáért + 25 százalék hozzáadottérték-adóért. S miként állta a szavát az ügynökség? Lóvá telte a lakosok többségét, a megbízóit, a biztosító pozsonyi városi kirendeltségét is. Ugyanis a főváros 1205 utcája helyett csak 400-ban végezte el az igazolványcserét. De hogyan! Volt, hogy valóban a/, előre jelzett időpontban, de volt, hogy máskor, pedig akadtak, akik szabadságuk rovására fél napokat vártak az ügynökökre. Előfordultak olyan esetek is, hogy a lakók a postaládájukban, il letve az ajtók réseiben találták meg az igazolványt. (Hogy a névjegyzéken ki írta alá a neveket, azt inkább ne is firtassuk, nehogy egy újabb parlamenti bizottság alakuljon!) Az ügynökség tehát nem végezte el határidőre a cserét, ezért a hoppon maradt fővárosiak ezrei a karácsonyi hajrában-és azóta is-órákat sorakoztak, sorakoznak a biztosító épülete előtt. Igaz, hogy morognak, szidnak boldog-boldogtalant, de mégiscsak kitartóan sorban állnak hóban, esőben, fagyban. Ügy, mint életük során mindig, mindenütt: az önkiszolgáló boltban kosárért, majd a pénztárnál, a postákon, a bankokban, az orvosnál, a buszmegállókban... Tulajdonképpen megértem az igazolványcserére várók elszántságát s azt is, hogy az ígéretek ellenére - betegség esetén az orvos nem utasíthatja el őket - nem mernek igazolvány nélkül maradni. Az persze már nem teljesen világos előttem, miért ragaszkodnak makacsul az „állami" biztosítóhoz, amikor a többi egészségbiztosító legalább annyit, de általában valamivel többet nyújt biztosítottjainak mint az Általános Egészségbiztosító. Vagy nálunk a sorban állás gyógyíthatatlan népbetegség? I SZÁLKA ÁS GERENDA Dusza István rovata Beszélgettek - beszéljünk