Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-29 / 23. szám, hétfő

1996. január 26. VELEM EN Y - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 ] ALLASFOGLALAS A Szlovák Köztársaság területi és közigazgatási felosztásáról A magyar választott képviselők és polgármesterek 1994. január 8-án Komáromban megtartott országos nagygyűlése állást foglalt Szlovákia közigazgatási és területi felosztásával kapcsolatban. Abból a tényből indult ki, hogy a kormány által kidolgozott tervezet a szlovákiai önkormányzatok többsége számára elfogadhatatlan. A magyar nemzeti közösség számára az általános kifogásokon túl azért is, mert olyan közigazgatási területeket hoznának létre, amelyekben a magyarság mindenütt jelentős kisebbségbe szorulna. Ezért a nagygyűlés résztvevői megfogalmazták azt az igényt, hogy a közigazgatási és területi átszervezés tartsa tiszteletben a magyar nemzeti közösség alapvető érdekeit, egyebek közt: - lakóterülete ne legyen szétdarabolva olyan közigazgatási egységek között, ahol hangsúlyozottan kisebbségbe kerülne, nem nyílna lehetősége érdekeinek érvényesítésére, s nem volna beleszólása saját ügyeinek intézésébe, - az ország közigazgatási és területi átszervezése során legyen betartva az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1201-es ajánlásának 11. cikkelye. A nagygyűlés résztvevői megfogalmazták azt az igényüket, mely szerint a közügyekel a lakossághoz területileg legközelebb álló szervnek kell intéznie (az ún. szubszidiaritás elve), akárcsak azt, hogy a másodfokú közigazgatási területek kialakításakor alapelvként kell betartani, hogy ez az önkormányzatok önkéntes társulása alapján létrejött egységekben alakuljon ki. A kormány legújabb tervezete úgyszólván semmiben sem különbözik az előzőtől. Tekintetbe véve az időközben elfogadott és hatályossá vált, az államnyelvről szóló törvényt, valamint az előkészületben lévő törvényeket is, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a kormány nemcsak ignorálja a komáromi nagygyűlésen kifejezett akaratunkat, amely nemzeti közösségünk önkormányzatának létrehozására irányul, hanem tervezete újabb lépés, melynek célja nemzeti közösségünk teljes felszámolása. Ezért úgy határoztunk, hogy a magyarlakta települések polgármestereit és alpolgármestereit e kérdéskör megvitatására mielőbb egy szakmai konferenciára hívjuk meg. Mint a magyar nemzeti közösség legitim képviselői, felelősséget érezvén választópolgáraink sorsának alakulásáért, tiltakozunk egy ilyen közigazgatási és területfelosztási tervezet elfogadása ellen. Ugyanakkor kinyilatkoztatjuk, hogy szükség esetén fontolóra vesszük egy újabb nagygyűlés összehívását, melynek célja ismét nyomatékosan hangot adni azon igényünknek, hogy a kormány vegye figyelembe nemzeti közösségünk alapvető érdekeit és azt, hogy ténylegesen, egyenrangú partnerként vegyünk részt közösségünket ily nagy mértékben érintő kérdés megoldásában. Nyomatékosan felszólítjuk a kormányzatot, hogy biztosítsa a Szlovák Köztársaság csatlakozását az Önkormányzatok Európai Chartájához. Mečiar hagyta magát megtéveszteni A befolyásos bukaresti Adevarul szombaton felújította azt a kampányt, amelyet tavaly folytatott az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 1201-es ajánlása, illetve a magyar „irredenta" tervek ellen. A lap főszerkesztője, Dumitru Tinu „Piroska és a farkas strasbourgi változatban" címmel vezércikkben támadta a közgyűlés legutóbbi ülésszakán elfogadott Bindig-jelentést az 1201-es ajánlás értelmezéséről. A lap szerint az új értelmezés nem változtat azon, hogy az 1201-es ajánlás elismeri a kisebbségek „kollektív jogait" - amelyeket az Európa Tanács országainak bécsi csúcsértekezletén, majd miniszteri bizottságának ülésén elutasítottak - és lehetőséget nyújt „etnikai enklávék" létrehozására. A publicista szerint mit sem változtat a dolgok állásán a jelentésnek az a megállapítása, miszerint az állam választhat, hogy a helyileg többségben lévő kisebbségek számára (Tinu szerint itt csak a magyar kisebbségekről van szó) megfelelő helyi közigazgatást, megfelelő autonóm közigazgatást vagy különleges státust biztosít. - Ez csak azt jelentheti, hogy az állam ízlésére bízzák, milyen formulát választ a fennhatósága alól kivont területek számára. Dumitru Tinu szerint Budapest így a „Piroska és a farkas" meséjének mintájára a nagymama ruhájába öltözik. Strasbourgi lobbyja révén kényszeríti ki az 1201-est, hogy aztán említést nyerjen a kétoldalú szerződésekben. „Aztán már tudják, mit kell tenni annak érdekében, hogy a „monitorizálás" révén zaklathassák azokat az ET-tagállamokat, amelyeknek területén magyar kisebbségek élnek!". Jó példa erre a magyar-szlovák alapszerződés. „Mečiar szlovák miniszterelnök - arra vágyva, hogy karöltve mehessen Horn Gyulával a párizsi stabilitási konferenciára - hagyta magát megtéveszteni a nagymama hálóingébe öltözött farkas mézes hangjától, most pedig nem képes már megtalálni a kiutat. Még szerencse, hogy a pozsonyi parlament hamarabb kijózanodott, és nem ratifikálta a szerződést" -írja az Adevarul főszerkesztője, élesen bírálva Frunda György szenátor strasbourgi felszólalását is. Frunda azzal, hogy szóvá tette a többségi nemzet asszimilációs törekvéseit, az Adevarul szerint „az RMDSZ radikálisainak családjába lépett be," sőt, a főszerkesztő szerint a Katona Ádám által hirdetett „etnikai tisztogatást" idézi fel. Ehhez kell az, fűzi hozzá gondolatmenete csattanójaként, amit Strasbourgban „megfelelő autonómiának" neveznek. KOMMENTÁRUNK Scsi - sok zöldseggel Múlt heti döntésével az Európa Tanács magára osztotta annak az éhes kecskének a szerepét, amelynek úgy kell jóllaknia, hogy a káposzta megmaradjon. Bár tisztában van azzal, hogy Oroszország nem jogállam, a demokráciát, az emberi jogok tiszteletben tartását csak a szóbeszéd szintjén ismeri, mégis felvette soraiba. Mintegy megidézve önmagát, hogy nem is olyan éhes, elég neki az a scsi, amit Moszkva a megmaradt káposztából főzött. Pedig tudja, hogy a scsi, az orosz káposztaleves éppen arról nevezetes, hogy káposzta is van benne. Ezen kívül pedig kevéske hús, de rengeteg más zöldség. Nézzük a „zöldségeket". A domináns kétségkívül a csecsen konfliktus. Éppen emiatt tavaly ilyenkor az ET hét hónapra felfüggesztette Oroszország felvételének folyamatát, s csak az ősszel vette le a jégről, miután úgy tűnt, hogy a tárgyalásos rendezés került előtérbe. Azóta túl vagyunk a dagesztáni túszdrámán és Jelcin utasításain, hogy a terroristákat likvidálni kell. Ismerjük azokat a nyilatkozatokat is, hogy a csecsenekkel nem szabad kesztyűs kézzel bánni, ha ők egy oroszt megölnek, akkor ezer csecsennel kell végezni, akár asszonyokkal, gyerekekkel. Mindegy, csak csecsenek legyenek. De könnyen megakadhattak volna a strasbourgi honatyák torkán az olyan „apró" falatkák is, mint a médiumok rendszeres megregulázása, az ország területén való szabad költözés akadályozása, a számtalan nemzetiség folytatódó eloroszosítása, a hadseregben uralkodó embertelen viszonyok, hogy a börtönökben és a büntetőtáborokban honos állapotokat ne is említsem. Zaftosabb falat viszont a politikai, de főleg a gazdasági reformok hányatott sorsa. Hatalomra jutásakor Jelcin elvetette elődje, Mihail Gorbacsov elképzeléseit, melyek bizonyos vonatkozásban valóban nélkülözték a realizmust, inkább az álmok mezejét ostromolták. A szép álmok helyett azonban csak félmegoldásokkal tudott szolgálni, s újabban ezektől is visszatáncol. Nem azért, mert nem tehet mást, hanem mert neki így felel meg. Helyes volt-e tehát Strasbourgban megelőlegezni a bizalmat Oroszországnak, miközben a többi országtól keményen megkövetelték és elvárják számtalan szigorú kritérium teljesítését? Nem hiszem. Nem tudnak megnyugtatni azok a vélemények, hogy Jelcin még mindig a kisebb rossz, s ha most kap egy nagy diplomáciai pofont, akkor az kommunista és nacionalista ellenfeleinek kedvezne. Azt sem tartom kielégítő érvnek, hogy Oroszország kirekesztése ismét egy kettéosztott Európa rémét keltené életre. Véleményem szerint az a tény, hogy Moszkvának csak évek múlva kell teljesítenie mindazt, amit az eddigi 38 tagállam már teljesített, igenis, az orosz szélsőségesek malmára hajtja a vizet. Hiszen bizonyítja állításukat: Oroszországnak kiváltságos jogai vannak, igenis diktálhat, viszont nem kell eltűrnie, hogy tőle bárki bármit követeljen. Az Európa Tanács egyébként szigorú ellenőrzési mechanizmusát pedig úgy fogják kijátszani, ahogy akarják. Mert tisztában lesznek vele: az ET-nek nem lesz politikai bátorsága kizárni Oroszországot, ha most nem volt ahhoz, hogy elodázza felvételét. Jelcin már nem a reformokat, csak a hatalmat akarja, mégpedig kemény kézzel. Ennek legjobb bizonyítéka, hogy még Zsirinovszkij is megdicsérte őt a napokban. Érdemes tehát Jelcini ennyire támogatni? Talán okosabb lett volna arra spekulálni, hogy Oroszország megbírálása egy újabb halasztás által az igazi reformerek esélyeit erősítette volna. Mert nekik mostanság csak a feketeleves jut. Tóth Mihály rovata ITTHON TÖRTÉNT I NAP ALATT KINEK SÜRGŐS A TERÜLETI ÁTRENDEZÉS. Évek óta folyik a vita a közigazgatási egységek határainak módosításáról. A kormány az utóbbi hónapokban olyan vehemensen sürgeti a kérdés megoldását, mintha az országnak az lenne a legnagyobb gondja, nyolc megyére (kerületre) tagolódjék Szlovákia vagy 18-ra. Mind a döntési helyzetben levők (a kormánykoalíció politikai pártjai), mind az ellenzék, mind a Szlovákiai Városok és Községek Társulásának mérvadó vezetői az ésszerűségre esküsznek. Mečiarék és Slotáék annyit ragozzák a közigazgatás racionalizálásának szükségességét, hogy (mert ismerjük őket) egyre gyakrabban feltesszük a kérdést: Nem akarnak ezek átverni bennünket? Nem arról van szó, hogy az önkormányzatok erősítésének leple alatt kemény centralizációt készülnek végrehajtani? Kimondottan szónoki a kérdés. Annyi biztos, hogy az átrendezés törvénybe iktatásának másnapján olyan funkció-újrafelosztás kezdődhet meg az országban, amelyhez foghatót még nem tapasztaltunk az 1948 februárja óta eltelt évtizedekben. Figyelemre méltó e vonatkozásban a FOCUS közvélemény-kutató hivatal múlt hét végén közzétett jelentése. Arra a kérdésre, hogy „Ön szerint szükséges-e a jelenlegi területi közigazgatási tagolás módosítása?", a megkérdezettek közel 33 százaléka határozott „nem"-mel válaszolt, több mint 33 százaléka pedig úgy véli, a szisztémán csak kis változtatásokat kell végrehajtani. Alapvető változtatásokat a válaszadók mindössze 7,6 százaléka tart szükségesnek, 25 százalékuk pedig nem tud a kérdéshez érdemben hozzászólni. Feltehető, hogy a radikális közigazgatás-átrendezést ellenző kétharmados többség felismert néhány dolgot. Felismerte, hogy a közigazgatási határok átrajzolása pénzbe kerül, milliárdos összegekbe. De még ennél is súlyosabb érv, hogy - mint minden átszervezésnél - ezúttal is növekszik, áttekinthetetlenebbé válik a bürokrácia. Az ország sorsáért aggódó egyszerű állampolgárokat annak a lehetősége sem hagyja közömbösen, hogy ez a rezsim, amely Mečiar eddigi három kormányának időszakában még mindig visszaélt a hatalmával, ezúttal is saját hasznára, tehát „bebetonozódására", saját emberei funkcióba ültetésére aknázza ki az átszervezésben rejlő lehetőségeket. Ez szükségszerűen megerősíti pozíciójukban a tehetségteleneket. Jellemző, hogy a magyar nemzetiségűek több mint a fele határozottan ellenzi az átszervezést. Érezzük, hogy az újrarendezés egyik fő célja: az egy tömbben élő kisebbség mesterséges felhígítása. MINDEN ESZKÖZT FELHASZNÁLNAK MICHAL KOVÁC ELLEN. A karácsony előtti napokban aláírási ívet tettek a mezőgazdasági minisztérium munkatársai elé - olvashattuk a Národná obrodában. Az aláírandó szövegben az állt, hogy a minisztérium dolgozói támogatják a kormányt. Egy minisztériumi dolgozó általában minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül aláírhat ilyen szöveget, hiszen munkaadója iránti lojalitásáról van szó. A minisztérium a kormány alkotó eleme. Néhány nap múlva feltűnt több aláírónak, hogy a Slovenská Republika című kormánylapban nyilatkozat jelent meg, amelyben a mezőgazdasági minisztérium munkatársai már nemcsak a kormány és a miniszterelnök iránti lojalitásukat fejezik ki, hanem „egy füst alatt" Michal Kováč államfőt is támadják. Például szemére vetik, hogy újévi beszédében kritikusan lépett fel a kormánnyal szemben. A szlovákiai viszonyokra jellemző, hogy a Národná obroda szerkesztőségét az esetről tájékoztató, az államelnök bírálatát helytelenítő, végső soron pedig az aláírási ív meghamisítása miatt méltatlankodó minisztériumi dolgozó nem merte megmondani a nevét. Volt már ilyen Szlovákiában. A pártállami és a mostani - nemzetállami - praktikák közölt mindössze annyi a különbség, hogy egykor még anonim nyomozáshoz sem volt merszünk, ha valaki a nevünkkel visszaélve csinált propagandát. A merészebbek most, igaz, fal melletti módon, még mernek tiltakozni. Ez éppen csak a semminél töbh. Allamdiktatúra - demokratikus köntösben Felgyorsulni látszanak a történések a leriilel és a közigazgatási reform ügyében. Néhány napja a legerősebb kormánypárt hozta mindenki tudomására, hogy neki bizony nyolc, vagyis nyolc kerület lesz és punktum. A kormányjavaslatot már megküldték az illetékes tárcáknak, a kormányfő pedig megkezdte az állampolgárok agymosását. Abban teljesen igaza van Vladimír Mečiarnak, hogy közigazgatási reformra mindenképpen szüksége van Szlovákiának, hiszen Csehszlovákia megszűnése óta olyan feladatok is nehezítik a központi államhatalmi szervek munkáját, amelyeket ésszerű reformmal alsóbb szintű hivatalok jogkörébe lehetne ruházni. A kérdések kérdése - Szlovákia további évtizedeit sorsdöntőén meghatározó gond - az, hogy a közigazgatási és a területi változtatásokat milyen elvek alapján kívánján valóra váltani. Működő modellként a nyugati polgári demokráciákat tekinthetnénk példaképül, ahol kiemelkedő eredményeket értek el a központi hatalom lebontásában, a decentralizált döntési módok megvalósításában. Ezek a nyugati demokráciák évtizedek óta - s az utóbbi években még inkább - a szubszidiaritás elve alapján működnek, ami magyarul nagyjából annyit jelent, hogy a döntéseket mindig ott hozzák meg, ahol az érintettek leginkább rendelkeznek a szükséges információkkal. Ez a működő regionalizmus és önkormányzatiság alapja. Elvben Szlovákia is választhatná ezt az utat, hiszen a távlatos politikai érdek és minden ésszerű érv ezt a megoldást erősíti. Ebben a pillanatban inkább csak sejteni lehet, hogy valójában mire törekszik Vladimír Mečiar kormánya. Azzal, hogy a kormányfő a közigazgatási reform kapcsán minduntalan csak az állami szervek új struktúrájáról beszél, legalábbis azt a gyanút kelti fel, hogy a demokrácia köntösében valójában az állam diktatúráját akarja kiépíteni, illetve megerősíteni, minden szinten. Erre a veszélyre mutatott rá Michal Sýkora, a Szlovákiai Falvak és Városok Társulásának elnöke, aki joggal hangsúlyozta, hogy a közigazgatási reformot nem szabad ilyen szűklátókörűén értelmezni. Minden változtatás rendező elve csakis az lehet, hogy új, demokratikusabb viszonyrendszert hoznak létre az állampolgár, az önkormányzatok és az állam között, méghozzá egyértelmű jogkörökkel. Jelenleg még hivatalosan ezek a jogkörök sem tisztázottak, ezért az önkormányzatok társulásának elnöke teljesen indokoltan figyelmeztetett arra is, hogy jelenleg jórészt a formáról - hány kerület, hány járás legyen - folyik a vita, miközben a tartalomról - milyen legyen az állami és az önkormányzati szervek jogköre - valószínűleg tudatosan hallgatnak a kormánypártiak. A kormányjavaslatnak a demokráciát általánosan veszélyeztető elemein kívül a szó szoros értelmében életveszélyes magyarellenes éle is van. Tulajdonképpen folytatni, mi több: bevégezni kívánják azt a folyamatot, aminek Csehszlovákia megszületése óta sok egyéni és közösségi tragédiát átélt, szenvedő alanyai vagyunk. Ismét olyan közigazgatási területeket kívánnak létrehozni, amelyekben az eddigihez képest jelentősen csökken a magyarság arányszáma. Más kerülethez tartozna a Dunaszerdahelyi, megint máshoz a Komáromi járás, ugyanígy a Rimaszombati és a Rozsnyói járás is. Királyhelmecet és Nagykapost pedig más körzethez vagy járáshoz csatolnák. Vladimír Mečiar pénteki rádiónyilatkozatában a kormány állítólagos jószándékának bizonyítékaként ugyan arról beszélt, hogy esetleg megmarad a mai Dunaszerdahelyi és Komáromi járás, ám azt nem részletezte, mire gondol valójában. Arra-e, hogy több szlovák polgármester tiltakozása miatt végül nem szerveznék meg a Somorjai járási vagy netán a Dunaszerdahelyi és Komáromi járás maradna egy kerületben. Nem lényegtelen kérdés ez, de most nem elsősorban erről a homályos nyilatkozatról kell elgondolkodnunk. Ennél sokkal fontosabb teendőink vannak. Először is a közigazgatási és területi reform sorsdöntő kérdésében mielőbb egységes álláspontra kell jutnia a Magyar Koalíciónak. Ezzel együtt pedig szövetségeseket kell keresnünk politikai pozícióink és esélyeink megerősítése érdekében. A szlovák ellenzéki pártokon kívül tulajdonképpen minden lényeges kérdésben szót érthetünk a Szlovákiai Falvak és Városok Társulásával, hiszen nekik is létérdekük az önkormányzatiság és a demokrácia megőrzése, vagyis a központi államhatalom lebontása. Erről a lényeges szempontról semmiképpen sem szabadna megfeledkeznünk, mert nemzeti és kisebbségi érdekeink érvényesítésére csak demokratikus társadalmi rendszerben van és lesz esélyünk. A teljes képből nem lehet kihagyni azt a félhivatalos információt sem, mely szerint a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és a Jólétért képviselői rövidesen találkoznak a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezetőivel. Ha ez a hír igaz, akkor közvéleményünk előtt egyértelművé válhat, hogy Gyimesiék valójában milyen politikai és nemzetiségi elvet vallanak, s vajon Mečiarék előtt mekkora a politikai súlyuk. A területi és a közigazgatási reform minden országban akkor is bizonyos társadalmi nyugtalanságot gerjeszt, ha ez a folyamat jól átgondolt és demokratikus elvek alapján megy végbe. Szlovákiában ezek az elgondolások részben ma még ködösek, részben pedig nagyon is egyértelműek: nem az államhatalom lebontását, hanem megerősítését kívánják elérni. Ez pedig újabb társadalmi és nemzetiségi feszültségek forrása lesz Szlovákiában.