Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-23 / 18. szám, kedd

1996. január 23. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ó/sz

ód] Ki fizet a vízórákért és hőmennyiségmérőkért? A lakásgazdálkodási vállalat a mai napig nem szerelte fel a hőmennyiségmérőket. A bérlőknek a hőfogyasztásért fizetendő díjat a kifütendő köbméterekre kivetítve számlázza ki azokból a költségekből kiindulva, amelyek a hőforrásnál keletkeztek. Tehát azért a hőveszteségért is fizetünk, amely aközben keletkezik, amíg az eléggé távoli hőforrástól a hő eljut a lakásainkba. Helyesen jár el az ügyben a lakásgazdálkodási vállalat? - kérdezi a laphoz intézett olvasói levél írója. Ivan Hrčár mérnök a Mit fizetünk a lakásokért sorozat keretében adott válaszában leszögezi, hogy a vízóráknak és a hőmennyiségmérőknek a lakóházakba történő felszerelését a gazdasági minisztérium 206/1991-es számú rendelete szabja meg. E rendelet 7. paragrafusának 5. bekezdése értelmében a hőszolgáltatás üzemeltetője minden lakóházban köteles mérni a bemenő hőmennyiséget. Ha ez a mennyiségmérő hiányzik, a lakásbérlők jogosan kérhetik a háztulajdonost a kiszámlázott hőszolgáltatási díj 30 százalékának elengedésére, éspedig az 1993. szeptember l-jét követően megvalósult szállításokért. Ugyanebben a cikkben olvasói levélre válaszolva szögezi le a szakértő, hogy szolgálati lakások esetében a vízórák felszereléséről a lakóház tulajdonosai, illetve kezelői kötelesek gondoskodni. Hospodárske noviny A Szlovák Posta nyereséges volt Alexander Rezes távközlési miniszter a múlt hét péntekén tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy a minisztérium által leváltott vállalatvezetésnek nem volt fejlesztési koncepciója. A miniszter egyes kijelentéseivel kapcsolatban kérdezte a lap munkatársa a leváltott vállalatvezetés képviselőit. Megtudta, hogy a Szlovák Posta 1995-től, a távközlési és közlekedési minisztériummal egyeztetett ütemterv szerint dolgozott a fejlesztési programon. Ez év els'ő negyedében kellett volna elkészülnie, éspedig úgy, hogy április 15éig a minisztérium, illetve később a kormány elé terjeszthesse. A tervezet megfelel a jelenlegi kormányprogramnak is. Kidolgozói neves külföldi (kanadai, angliai, hollandiai, svédországi, svájci) cégekkel és több szlovákiai intézettel (pl. a zsolnai közlekedési főiskolával, a besztercebányai távközlési kutatóintézettel stb.) működtek együtt. A vállalatvezetés rendszeres időközönként terjesztette a minisztérium elé a feladatteljesítésének részeredményeit. A Szlovák Posta gazdasági igazgatásáról kapott tájékoztatás szerint a vállalat alapítója a minisztérium, amely a vonatkozó törvények értelmében 1993. január l-jével alapította a vállalatot. A részletesebb kritériumok értelmében a postának a három év alatt nyereséget kell produkálnia. A Trend gazdasági hetilap értékelése szerint a Szlovák Posta a 100 legtöbb alkalmazottat foglalkoztató vállalat közé tartozik. A száz értékelt vállalat közül a bevételeket illetően a 24., a nyereséget illetően pedig a 39. helyen áll. A postások annak ellenére produkálták a fenti eredményeket, hogy áruik fele államilag szabályozott árú, és ezek az árak termékeik zömében még saját költségeik szintjét sem érik el. A Szlovák Posta az 1993-as esztendőt 39 millió koronás nyereséggel zárta, 1994-et 99 millióval, 1995-öt pedig várhatóan 26,6 milliós nyereséggel zárják. A leváltott menedzsment képviselői megválaszolták a központ műszaki feltételeinekjavítását érintő kérdéseket is. A távközlési miniszter szerint ugyanis a pozsonyi magisztrátus képtelen volt megteremteni a szükséges feltételeket. Az az igazság, hogy a Szlovák Posta nem követelt további helyiségeket sem a minisztériumtól, sem a magisztrátustól. Ellenkezőleg, ilyen követelményt a távközlési minisztérium támasztott velük szemben, ez kezdte elfoglalni az eredetileg a postások által igénybe vett helyiségeket a pozsonyi Szabadság téren. Národná obroda, JARMILA HORÁKOVÁ Egy országnak nem mondható meg, mi legyen a neve A lap munkatársa František Mikloško kereszténydemokrata képviselőt kérdezte, mi a véleménye arról, hogy Vladimír Mečiar a múlt héten Németországban tett útja során beleegyezett a Németország Szövetségi Köztársaság elnevezés használatába, és ezzel elhárult az akadály több kétoldalú szerződés aláírása elől. A szóban forgó elnevezés elismerését annak idején Ján Figeľ kereszténydemokrata képviselő javasolta, a kormánykoalíció azonban elutasította. Hogyan tekint a miniszterelnök mostani „meghátrálására"? - A miniszterelnök meghátrálása, illetve jelenlegi álláspontja az egyetlen reálisnak tetsző álláspont. Hiszen lehetetlen, hogy egy országnak mi szabjuk meg, milyen legyen a neve. Vladimír Mečiar magatartása megfelel a plakátokon szereplő kijelentéseknek - csakis Ő határozhat valamiről, senki más. SME, JANA PANKOVIČOVÁ (rövidítve) Bújócska1 Helmut Kohl korábban sem vett részt vitapartnerként a Bertelsmann médiakonszern által létrehozott alapítvány fórumain, legföljebb ünnepi fogadóvacsorán tisztelte meg kézfogással, pár mondattal a Bonnba sereglett vendégeket. Idei távolmaradása mégis nagy feltűnést keltett. Sőt bírálatot váltott ki a hazai ellenzék részéről, s némi gyanakvást itt, a keletebbre eső vidéken. Spekulál az újságíró az ilyen hírek hallatán, nem nagyon tetszik neki a magyarázat arról, hogy a kancellár elfoglalt volt, vagy csupán a „nem szoktam részt venni a vitafórumon" hagyományait őrizte. Felötlik benne: Kohl talán bújócskázott a hétvégén. Egy-két oka éppenséggel lehetett rá. „Ok" lehetett, mondjuk, Klaus kormányfő, akit talán szándékosan el akart kerülni, nehogy az utóbbi hetekben kialakult drámába csöppenjen, kellemetlen hivatalos beszélgetésbe kényszerüljön kitelepítésről, szudétanémetekről, „nyitott vagyoni kérdésről", készülgető cseh-német nyilatkozatról... Biztos, ami biztos, elfoglaltságra hivatkozott, nyugodt lélekkel. Hisz elvégre Klaus sem is noszogatta őt - talán azért nem, hogy ő se kényszerüljön kellemetlen hivatalos beszélgetésbe kitelepítésről, szudétanémetekről, kollektív bűnösséget kimondó Beneš-dekrétumokról, potsdami megállapodások jogi érvényességéről vagy érvénytelenségéről. A német külügyminisztérium szerint Václav Klaus „nem törekedett a hivatalos tárgyalásokra a német kormány képviselőivel". Azért mégis futotta egy bővebb Klaus-Kinkel találkozóra. Mily jó, hogy létrejött, hiszen ugyanaz a minisztérium máris megállapíthatta: „jók a cseh-német kapcsolatok, s a jövőben is pozitívan fognak fejlődni". Szóval Klaus nem forszírozta a találkozót a német partnerrel, ellentétben a szlovák kormányfővel, aki - mint korábban maga mondta Roman Herzognak - épp Helmut Kohlnak szeretné kifejteni, miféle politikát folytat, merre irányítja Szlovákiát, s miért furcsállja a nyugati figyelmeztetéseket, emlékeztetőket. A kancellár azonban hallgat, nem reagál. Talán Herzog államfő nem tolmácsolta Mečiar óhaját? Vagy tán Kohl nemcsak Klaust kerüli...? Pedig most, nyugati közegben igazán jó alkalom lett volna a „meghallgatásra", ezen túlmenően kancellári okfejtésre is, például arról, hogy Németország ugyan miért preferálja Csehországot, Magyarországot és Lengyelországot „Szlovákia rovására", ha az Európai Unió jövőbeni bővítéséről esik szó. Mečiarnak is „csak" Kinkéi maradt német részről, ki a szlovákiai reformok folytatásának szükségességéről, „a magyar nemzetiség jogi helyzetének mielőbbi rendezéséről" szóit diplomáciai virágnyelven. Ki (mit) ért majd belőle? Klaus és Mečiar mégis elégedett. Az egyik azért, mert hiszi, hogy bonni látogatásával megnyugtatta a kedélyeket. A másik azért, mert hiszi: meggyőzte a nyugatiakat a demokráciarombolásról szóló információk hamisságáról, hiszi, hogy harmadik emlékeztető nem érkezik majd címére. Hogy Kohl elégedett-e hétvégi programjával, arról nem érkezett hír. URBÁN GABRIELLA í KOMMENTÁRUNK Fegyverszünet a certifikátumok frontján A statisztikai adatok is azt bizonyítják, hogy nem váltak be a pesszimista jóslatok, amelyek azt ígérték, hogy a fizetési egyezmény felmondása után jelentősen visszaesik majd a kölcsönös cseh és szlovák kereskedelmi forgalom. A múlt év 11 hónapja alatt több mint 146 milliárd korona értékű áru cserélt gazdát, ami az előző évi áruforgalmat csaknem 25 százalékkal haladta meg. Csehország máig is Szlovákia legnagyobb kereskedelmi partnere, a külkereskedelmi forgalom 31,6 százalékát a csehekkel kötött üzletek teszik ki. Ennek ellenére a két ország közötti áruforgalom további bővítését még mindig komoly érdek- és nézetellentétek korlátozzák. Ilyen a kölcsönös kereskedelmet leginkább szorító és visszafogó minőségi bizonylatok, az un. certifikátumok kérdése, ami elsősorban az élelmiszer-behozatalt érinti. Mint ismeretes, a kereskedelmi mérleg javítása érdekében Szlovákia a vámpótlékok bevezetése után kötelezővé tette az országba behozandó termékek minőségi bizonylatokkal való ellátását is, amelyek kiadására az eredeti rendelet értelmében csupán a szlovákiai minőségvizsgáló intézet volt hivatott. Kétségbevonhatatlan tény, hogy a minőségi bizonylatokat az egész világon a termékek behozatalának szabályozására alkalmazzák, a szlovák és a cseh fél között azonban komoly értelmezési különbségek adódtak. Noha most is mindkét ország elismeri a certifikátumok létjogosultságát, a cseheknek egészen más a véleményük a bevezetés módjáról és üteméről. Nálunk egyszerre és gyorsan akartak felmutatható eredményt elérni, miközben talán nem gondolták át ennek minden következményét. Szállítók és forgalmazók a megmondhatói, hogy mekkora káoszt okozott, mennyi utánjárást igényelt a certifikátumok kötelező bevezetése. Több mint egy év tapasztalata kellett ahhoz, hogy megérjen a helyzet a változtatásra, s a tavaly októberben megkezdett szakértői tárgyalások eredményeként sikerült eljutni abba a stádiumba, amikor az álláspontok egyeztetése után mindkét fél hajlandó elismerni a másik által kiadott minőségi bizonylatokat. Eddig ugyanis nálunk csupán a cseh minőségvizsgáló intézetek vizsgálati eredményeit ismerték el, az igazolást azonban itt adták ki. Az elképzelések szerint az egyezmény ez év áprilisától lép majd életbe, ennek értelmében a kél ország minőségvizsgáló intézete által kiadott certifikátumokat kölcsönösen elismerik. A vámunió tanácsának legutóbbi ülésén ugyanis végre sikerült találni egy olyan megoldást, amelyről Vladimír Dlouhý is állította, különösebb cécó nélkül bevezethető, nem lesz szükség sem kormányfői, sem államelnöki találkozóra, elegendő lesz egy egyszerű szerződés a két minőségvizsgáló intézet között. Hiszen a józan paraszti ész is azt diktálja, hogy ha két országban a minőségi szabványok azonosok, akkor az azok alapján történt vizsgálat eredményeit is illő elfogadni. Noha az egyezmény nyélbe ütése végre fegyverszünetet eredményez a két fél között, érdekes lesz figyelemmel kísérni, milyen hatásokat vált majd ki az egymás közötti és a harmadik országokkal történő kereskedelemben. Hogyan befolyásolja majd például az egymás közötti zöldségkereskedelmet a csehek nemrégiben tett bejelentése, hogy még az idén vámmentességet biztosítanak az izraeli mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékeknek. Noha logikusan azt feltételezhetjük, hogy a vámmentesség elsősorban az egzotikus termékekre vonatkozik majd, a veszélye azért fennáll, hogy az izraeli kibucokban modern termesztési technológiákkal termesztett zöldség komoly versenytársa lesz majd a cseh zöldségnek, sőt az itteni forgalmazóknak is. Nem nehéz kikövetkeztetni azt sem, hogy a szlovákiai zöldség is kiszorulhat a cseh piacról. Ez pedig valóban komoly érvágást jelenthet a szlovákiai termelőknek, akik eddig termékeiknek több mint felél a cseh országrészekben értékesítették. Sőt tovább fokozva: a certifikátumok kölcsönös elismerése által a vámunió keretében immár szabadon áramolhat az izraeli zöldség a szlovák piacra is. Olcsósága miatt akár akkor is kézben tarthatja a hazai piacot, amikor a hazai termelők kínálata a legnagyobb. Nos, még nem biztos, hogy megvalósulnak a feltételezések, de jó, ha most felkészülnek a termelők a vázolt lehetőségekre. Noha az államnak nemcsak hangoztatott elemi érdeke saját termelőinek az olcsóbb külföldi dömpingárukkal szembeni mgvédése, volt és várhatóan lesz is tapasztalat, hogy az „erősebb kutya" elve érvényesül. Annál is inkább, mert amint hírlik, ilyen vámkedvezmény megadásáról már a szlovák fél is intenzíven tárgyal az izraeliekkel. SZÁLKA ÉS GERENDA A beteges és az egészséges gondolatokról Valami megmozdult ebben a szellemi pocsolyában. Majd elválik, hogy az eddigi nagy hallgatást mi váltja fel. Annyi bizonyos, hogy Dobos László tegnapelőtti számunkban közölt helyzetfelméréséből egyértelmű következtetésként vonja le: össze kell fognunk, különben úgy járunk, mint a vajdasági magyarok egymásnak feszülő politikai társulásai. Elgondolkodtató, hogy ezt az összefogást akadályozó tényezőként az Új Szót és újságíróit jelöli meg. Arra nem vesztegeli figyelmét, hogy míg a magyar koalíció két tagjának képviselői, szakértői és tagjai rendszeresen publikálnak lapunkban, addig a cikkében védelmezett Együttélés két-három képviselőjén kívül mások alig. Miért is tennék, ha egyik legfőbb céljukként éppen a számukra is fórumot jelentő Uj Szó lejáratása, és a lap ellen a háttérben folytatott kampány kiszélesítése köti le idejük egy részét? Némi cinizmussal tekinthetném ezt a Dobos-írást az Új Szó elleni támadásba oltott, burkolt véleménymondásnak is az Együttélés politizálásáról, már ami a cikk konklúzióját illeti. Ennek az állításomnak a minősítését a vitatott írás olvasóira bízom. Dobos László írja, mert Duray Miklósról, az Együttélésről meg az eredetiség csúcsát jelentő Móricka-viccről neki szerény személyem jutott eszébe: „Dusza István szerint a Csemadok bomlásáért Szabó Rezső, Görföl Jenő a felelősek, s Dobos László, aki a háttérből irányít... Ezek már beteges gondolatok..." Nem súlyosabban azok, mint az a vitamódszer, amely az érintett számára kényelmetlen állításokra nem érvekkel válaszol, hanem személyiségjogokat sértő módon minősít. Ügy tűnik fel, ez a vitastílu és nem kevésbé a Móricka-viccek malackodásának a szintjére süllyesztett példabeszédek (bocsáttassák meg nekem a fogalom eredeti értelme ellen elkövetett blaszfémia!) fogják eluralni politikai vitafórumainkat. Azt az állításomat, amelynek kapcsán az egykori „együttéléseS" parlamenti képviselő, illetve a mozgalmi aktivista mostani csemadokbeli tevékenységét minősítettem, kapcsolódik Dobos Lászlónak a Magyarok Világszövetségében betöltött alelnöki tisztségéhez. Pontosabban fogalmazva: a tisztség adta tekintéllyel szemben általánosan megnyilvánuló feltétlen bizalomhoz. Márpedig ha 1990-ben az Együttélés szervezése nem a Csemadok pártállami struktúrájára alapozódott volna, s a Dobos László által is emlegetett urak az inkriminált galántai rendkívüli közgyűlés előtt és után, vele és másokkal együtt, nem a kulturális szervezet tagsági bázisára alapozták volna az éppen alakuló politikai mozgalmat, talán még el is hinném ebbéli ártatlanságukat. Talán, mert a napjainkban folytatott Csemadok-megmentési kampányban újra határozottan felismerhető az Együttélés-aktivisták igyekezete. Mi másnak tekinthető mindaz, ami Szepsiben egy regionális jellegű Csemadok-vitafórumon az Együttélés elnökének állásfoglalásaként elhangzott, és a sajtóban is megjelent? Mit gondoljak arról a Görföl Jenő által elmondott rádióbeli tudósításról, amelyben közölte: a zoborvidéki Csemadok-szervezetek az eddigi struktúra megtartása mellett foglaltak állást? Tehát nem lesz átstrukturálódás? Nem kapnak jogalanyiságot az egyes területi választmányok? Arról meg ne is álmodjon senki, hogy a Csemadokból egyszer a szlovákiai magyar közművelődési és kulturális kezdeményezések uniójelleggel működő hálózata születik meg? Ha ezekről az alternatívákról írni - Dobos László szerint egyet jelent a beteges gondolatok közreadásával, akkor örömmel olvasnék és hallanék egészséges gondolatokat másoktól... Jómagam egészséges gondolatnak minősítem, ha a Madách-Posonium Kft. társtulajdonos-igazgatója a Duna Televízió Közép-európai magazinjában tesz közzé felhívást adakozásra, a világ magyarságának címezve azt. Még akkor is, ha arról egy árva szó sem hangzik el szájából, hogy a valamikori Pozsonyi Magyar Könyvesbolt helyiségeit „megkaparintó Madách" (ezt ő mondta így) jogelődje a magáncégüknek. Sok embernek fontos a könyveket és kulturális termékeket árusító bolt, de nem annyira, hogy mostanság minden fővárosi magyar mindig ebben a Pozsony központjában lévő magánboltban - a magyarországi forintbani ár kétszeresének-háromszorosának megfelelő koronáért vásároljon némely könyveket. Aki meg gyakran jár Budapestre, a József körúton ugyanezeket a könyveket a forintbani ár feléért vagy leszállított áron veheti meg. Arrafelé beszélik a beavatottak, hogy több szlovákiai magyar könyvkereskedő is ilyen áron kapja a kiadókat is kijátszó nyomdáktól és nagykereskedőktől. Gondoljon mindenki, amit akar, én egészségesnek tartom, ha egy, a piacgazdaságban megszabott bérleti díjat fizetni nem képes magánkiadó és -könyvkereskedő nem közli országgal-világgal, hogy ő a Magyarok Világszövetségének a Kárpát-medence magyarjainak ügyeivel megbízott alelnöke. Csupán teszi a dolgát, és a pozsonyi magyarok, sőt a szlovákiai magyarok egyik szellemi központjának megmentésére világméretű gyűjtést indít. A Duna Televízió munkatársai még attól sem riadtak vissza, hogy a magánboltot bemutató képsoraik közé szuverén módon bevágják a Magyar Köztársaság nagykövetsége egy sarokkal távolabbi épületének részleteit, névtábláit, az ott látható címerekkel együtt... Egészséges gondolatok egy erkölcsileg beteg piacgazdaságban és politikai közéletben. Mert egy feltételezett egészségesben illene elszámolnia minden érintett szlovákiai magyar politikusnak. Ha az adakozók is tudják majd, hány milliót nem nyeltek el ezek a némelykor politikusok családtagjainak nevén bejegyzett kulturális és nem kulturális magáncégek a magyarországi és nyugati alapítványoktól az éhező, szenvedő, kultúrájuktól, iskoláiktól megfosztott szlovákiai magyaroknak szánt milliókból, bizonyára most is boldogan adakoznak majd. Teszik ezt egészséges gondolataiktól hajtva.