Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-22 / 17. szám, hétfő

1996. január 22. VELEMENY ÚJ sz

ó [Fi A MEGOLDÁST KERESSÜK! Szekértáborok és festett ördögök nélkül Szilvássy József „Hárman kétféleképpen" című, az Uj Szóban január 8-án megjelent írása kapcsán kívánok elmondani néhány gondolatot. Szinte hihetetlen, hogy öt év elfújta a „bársonyosforradalom" porát is. Ez történt. Új, más törvényű valóság alakult és alakul. A változás ideológiája, az eszme - mint sokszor a történelemben - megfakul, s az új hatalom lábakapcája lett. Szlovákiában is illúzió maradt az állampolgárra épülő állam. A nemzeti jog tégláiból épül a hatalom, s annak jogrendje. Párt van, vezér van, aki a nemzettel azonosítja magát. Ez a hatalom magának szab „demokráciát", s ennek nevében folyik a demokrácia lekopasztása, az emberi kisebbségi jogok lerontása is. Termelődik a történelmi másodosztály. Ez a demokrácia egzisztenciákat vagyonosít és emel. Másokat lerombol. Új intézményeket épít, az érdekétől idegeneket maga alá tapossa. Létrejön egy más állapot, amelyben az egyik embernek szabad azt, amit a másiknak nem. A kizárólagosság. Az effajta hatalom árnyékként borul a gyengébbre, a védtelenebbre, a politikailag gyengébb helyzetűre. így termelődik a politikai nyomás, a felülről lefelé ható erő. Következésképp újratámad az önvédelmi reflex, a félelem, a kényszerű igazodás, az alkalmazkodás. Beszűkül a szabad cselekvési lehetőség. Közösségek bomlanak fel, s alakul a sokféle társadalmi és politikai kényszerpálya: sikertelenség és tehetetlenség érzése... Talán itt vagyunk most. A rendszerváltás utáni idő hozadéka: megszerveződtek a politikai pártok, mozgalmak, kialakult a magyar politikai elit. A másik: a koalíció, a szövetségi politika, a szlovákiai magyarság érdekeinek közös megfogalmazása, az erők egyesítésének politikája. Az évekig példaként emlegetett szlovákiai magya'r politikai modell, úgy érzem, veszélybe került. Nyomasztó teherként nehezedik ránk a 94-es választások után kialakuló politikai gyakorlat. A hatalom nyomása. A mai szlovák hatalom szinte programszerűen a nemzetiségi politizálás kiszorítására, lefokozására, értékeinek, hatóterületeinek eltaposására tör. A 94-es év első felében - Jozef Moravčík miniszterelnöksége idején - parlamenti mérlegnyelv voltunk, s ez idő alatt három törvényt sikerült kiküzdenünk: a névtörvényt, az anyakönyv vezetéséről szóló törvényt és a táblatörvényt. Azóta semmi. Visszarendeződés. Parlamenti politizálásunkat - a kormánykoalíció gőzhengere ellehetetleníti. Képviselőink nem tudnak politikai hasznot felmutatni. Egy negatív töltésű állapot, ami visszahat és visszaüt. Úgy érzem, morzsolódnak a koalíció belső viszonyai. Nehézkesek az egyeztetések, nehezen alakul a közös politikai akarat. Látható a külön út, a saját külön akarat. Érezhető a rivalitás, az elmellőzés, a népszerűség hajtása... A kényszerhelyzet a nehezedő nyomás minden átkos ága bogával. A koalíció minden felelősének szembe kell néznie önmagával, mert e szövetség belső gyengülése, törései, perpatvarai fogyasztják a szlovákiai magyarság tűrőképességét és erkölcsi erejét. S emésztik erőnket a pártosodás vonalai, ma már törésvonalai. Négy politikai alakulat, Pauliczky Péterék baloldalával együtt öt politikai csoportosulás. S lassan - politizálási módszereivel - hatodiknak mondható az Új Szó. A pártoskodásnak ez a terebélyesedő térképe is morzsolja a szlovákiai magyarság erkölcsi erejét és magatartását. Belső és külső negatív tényezők határozzák meg egyre erőteljesebben a szlovákiai magyar politizálást. S ahogy ilyenkor lenni szokott, ha kátyúba vagy gödörbe csúszik a szekér, megjelennek az okosok. A hibát keresők és a hibáztatok. A vádlók, az ügyészek, az önjelölt bírák. Az egymás hibáztatása, a visszafelé beszélés, a hogy kellett volna, a bűnbakkeresés, a rossz, az ellenség, a bűnös felmutatása. Mondják, szórják tanácsaikat, receptjeiket, s ütik a lovakat... Ilyenkor vannak rosszak és jók, a mindig rosszak és mindig jók. Évtizedek félelmetesen beidegződött mechanizmusai ismétlődnek és támadnak újra. Ehhez közelítünk. A pártállam bennünk vibrál. Az Új Szó nem tartozik az Együttélés pártoló jóakarói közé. Példák sokaságát hozhatnám. Az ellenszenvre mindenkinek joga van, de az egyetlen szlovákiai magyar napilap évek óta egy kapura játszó szerepe már szlovákiai magyar politikai daganat. Akár a Móricka-vicc, mindenről csak a p... jut eszébe. Duray Miklós, az Együttélés és annak környéke... Dusza István szerint a Csemadok bomlásáért Szabó Rezső, Görföl Jenő a felelősek, s Dobos László, aki a háttérből irányít... Ezek már beteges gondolatok... Tisztelet az Új Szónak, ahogy kiáll a magyar érdekvédelemért, ahogy napi ritmusban követi és minősíti az eseményeket. Sajnos, egyoldalú pártoskodása közös erkölcsi erőt emésztő tényező. Szilvássy József január 8-i írása Bugár Béla szilveszteri szereplését példaként említi. Szilveszter másnapján a szlovák televízió munkatársa így minősítette Bugár Béla produkcióját: „Ebből is láthatja a világ, hogy Szlovákia a tolerancia országa." Hát igen, eltűrik a szilveszteri fellépést, s dicsekszenek is vele... Ugyanaz írásban Szilvássy József Duka Zólyomi Árpádról és Duray Miklósról elmarasztalóan ír, mert a területi autonómia mellett nyilatkoztak, s félő, hogy ez elriasztja a szlovák politikusokat. A koalíció másik két pártja Szilvássy József szerint „ebben a kérdésben reálisabb álláspontot képvisel". Ki az, melyik az a szlovák politikus vagy szervezet, aki, amely a „rugalmasabb" magyar politikusok akár „lágyított" autonómiatervezetét kedvezően fogadta? Az állítólagos kompromisszumkészség és nagyobb rugalmasság milyen kézzelfogható politikai hasznot hozott már? Nevezzük nevén. Pont s vessző sem termett az autonómia semmilyen formájából, s máris temetjük. Egyáltalán mi a rugalmasság és a kompromisszumkészség tétje? Pisszegve intjük egymást, hogy lábujjhegyen járjunk a szlovák politikusok ablaka alatt. S a korona: „Politikusaink népszerűségi szintje egyértelműen azt igazolja, hogy hazai magyarságunk egyre inkább azokat támogatja, akik a szlovák-magyar párbeszéd folytatásának, nem pedig indulatok gerjesztésének hívei"! - fejezi be írását Szilvássy József. Hát, igen. Politikai vásár. A szlovákiai magyar politizálás piros vonala itt húzódna, a rugalmasak, a kompromisszumra készek és az indulatok gerjesztői között? Először: próbáljuk a tények s az igazságkeresés útját járni. Másodszor: a haszonirányú politizálás eszközei nem egyneműek. Az elvi erély nem zárja ki az alkut, az egyezkedést, és fordítva. Az eszközök, a helyzet s a helyzet tétjeinek függvényei. Harmadszor: Duray Miklós felháborodást kiváltó nyilatkozatai nem hoztak felmutatható eredményt. De nem látok kimutatható sikert a rugalmasok asztalán sem. Ez is tűnődés tárgya. Čarnogurský pártelnök azt nyilatkozta, hogy a területi autonómiát elveti, de valami más formáját az autonómiának esetleg... Nem. Barátaim, ne áltassuk magunkat. Az autonómia mint elv, az nem kell. A nemzetiségi önrendelkezést vetik el, és törlik le az asztalról körös-körül a Kárpát-medencében. Negyedszer: én nem hallottam egyetlen józan magyar politikus szájából sem, hogy nem akar szlovák-magyar párbeszédet, hogy nem akarja az előrevivő kiegyezést. Festett ördög ez is. Saját fejünkre szórjuk a hamut. Önkezünkkel ássuk egymástól elválasztó árkainkat. A személyeskedés szintjén folyó autonómiavita a vajdaságihoz hasonló helyzetet alakíthat. S valami primitív visszaolvasást, lefejezéseket: előbb a kinevezett legradikálisabb főbűnöst, majd az albűnöst, utána a rugalmas megalkuvót, s így tovább, ahogy a történelemben már annyiszor tették... Egymás pusztítását. A népszerűség ezeket a növekvő ellentmondásokat önmagában nem oldja meg. Ismerjük, a népszerűség bizonytalan értékmérő. Gondolkodjunk, a népszerűség vonalán innen és túl nem ácsolhatunk szembenálló szekértáborokat. Aki ezt vállalja... S a kiút? Az állandó, szüntelen helyzetfelmérések. Az érdemi vélemények ütköztetése. S az egyeztetések pártokon, mozgalmakon belül és azok között. Egyeztetések a végkimerülésig, amíg az érvek halmazából a legjózanabb és legreálisabb gondolat és megoldás kerül a felszínre. Legyen erőnk beismerni tévedéseinket. S ne kinyilatkoztatásokkal, hanem kiérlelt véleményekkel érveljünk és politizáljunk. Az elszaporodott újságírói tanácsok és receptek helyett a helyzetek megoldásait keressük, a megoldásokat. 4 A parlamentben s az önkormányzatokban az Együttélés Politikai Mozgalom van számszerű túlsúlyban. A közvélemény-kutatások újabban az MKDM előnyét jelzik. E ténnyel szembe kell néznünk. Kár lenne, ha ez a helyzet szélesedő belviszállyá alakulna. Végzetes károsodás érné e helyzetben magyarságunkat, ha önhibánkból erejét és pozícióját vesztené a magyar politizálás. Mindezzel együtt e helyzettel szembe kell nézniük az Együttélés vezetőinek, s keresniük a rokonszenvvéltozás okait. A szlovák politikáról ma könnyebb beszélni, mint a hasznos megoldások irányába haladni. Úgy érzem, politizálásunk megtartó ereje a cselekvés irányába való haladás. Az egy helyben járás a politizálás halála. DOBOS LÁSZLÓ J ITTHON TÖRTÉNT I NAP ALATT | PETER WEISS NYILATKOZATAI. A baloldali demokraták elnöke gyakrabban ad interjút mostanában, mintsem az egy visszavonulásra készülő' politikustól elvárható volna. Ennek több oka is lehet. Valószínűleg az is közrejátszik ebben, hogy mérvadó szlovákiai lapok (pénteken például a Pravda) „ki akarják ugratni a nyulat a bokorból". Más szóval: végre szóra akarják bírni a Demokratikus Baloldal Pártjának azokat a vezetőit, akik vélhetően hajlandók lennének belépni a Mečiar vezényelte kormánykoalícióba. Nyilván az sem elhanyagolható szempont, hogy Weiss Figyelmeztetni akar arra, milyen következményekkel kell számolnia pártjának abban az esetben, ha olyan koalícióba lépne be, amelyben továbbra is ott lesz a Szlovák Nemzeti Párt, illetve olyan körülmények között, ha Slotáék netán csak Mečiar nagyon konstruktív ellenzékeként lennének jelen az ország politikai életében. Még az sincs kizárva, hogy Weiss sajtóbeli aktivizálódásának az a fő célja, hogy menteni akarja a menthetőt, megóvni azt, amit pártja öt év alatt elért a szociáldemokratizálódásban. A „nyúl" eddig még ott lapul a bokorban; a miniszterelnökkel való egyezkedésre hajlamos demokratikus baloldali pártvezetők egyelőre semmit sem árultak el arról, milyen teltételek között lennének hajlandók felelősségei vállalni az ország kormányzásáért. Slotával? Slota nélkül? Eddig csak annyit lehet tudni biztosan, hogy a „zsolnai politikusok" és Mečiar legnemzetibb pártbelijei derekasan ütik a vasat, és bizonygatják: a jelenlegi koalíciós konstrukció az egyedül üdvözítő megoldás Szlovákia számára. Aligha a véletlen műve, hogy Weiss minden nyilatkozatában egyértelműen kifejezésre juttatta: elképzelhetetlennek tartja, hogy pártja belépne egy olyan kormánykoalícióba, amelynek a Szlovák Nemzeti Párt is tagja. Ez egyértelmű és félremagyarázhatatlan állásfoglalás. Az a baj, hogy a DBP legfelsőbb vezetésének többi tagja - se pro, se kontra - nem hajlandó e kérdésben nyilatkozni. így nem lehet tudni, készpénznek vehető-e Weissnek az a megállapítása, hogy: „Meggyőződésem, a DBP-ben az én véleményem a többségi gondolkodást tükrözi". Vajha így lenne! Ebben az. esetben kevésbé kellene attól tartani, hogy a legközelebbi választásokon ismét kudarcot vall az ellenzék. PAPOCSKÁK AZ STB-BÖL. Azt követően, hogy az 1989-es fordulat után mindenféle listákat hoztak nyilvánosságra a pártállami titkosrendőrséggel együttműködők népes közösségéről, az egyházak is állásfoglalásra kényszerültek. Ugyanis kellemetlen helyzetbe kerültek, mert kiderült, a papok sem voltak mind angyalok. Volt olyan egyház, amelynek lelkészeiről kiderült, hogy 10 százalékuk - hogy finoman fejezzük ki magunkat együttműködött. A botrányok elkerülése érdekében a térségünk beli országokban az egyházi szervezetek általában azt a gyakorlatot vezették be, hogy minden egyház „családon belül" intézte el ezeket a kínos ügyeket. Lehet, hogy az ilyen jellegű adminisztrációt intéző főpapok még bölcsebbek is voltak a világi „adminisztrátoroknál", és már a kezdetek kezdeténél tisztában voltak vele: teljesen lehetetlen feladat az ilyen ügyek felgöngyölítése. Minden beszervezettre rábízták a „Canossa-járást". Úgy tűnik azonban, hogy nem minden besározódott egyházi személy zarándokolt el Canossába. A Három Királyok hódolata című oltárkép kícsempészésére tett kísérlettel, pontosabban az ezzel kapcsolatos provokációval kapcsolatban Ladislav Pittner volt belügyminiszter (KDM) kijelentette: „Információim szerint a Három Királyok hódolata ügyében Baláž püspök úr lelkészi tanácsa folytatott tárgyalásokat, és ebben a tanácsban az StB volt ügynökei is jelen voltak. Tehát nem kizárt, hogy tulajdonképpen ez adta meg az impulzust az úgynevezett titkosszolgálati játék beindításához". Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy Ladislav Pittner belügyminiszter volt, és a volt pártállami titkosrendőrség vonatkozásában olyan dolgokról is tudomása van, amilyenekről a római katolikus egyház vezetőinek sejtelmük sincs. Az is tény, hogy a szlovákiai katolikus papság nem egységes az állam politikai irányultságát illetően. így - lehet, hogy már a közeljövőben, lehet, hogy később - még érdekes dolgok derülhetnek ki az StBnek és a SZISZ-nek e sajátos közegben viselt dolgairól. A cáfolhatatlan tényekről Január 8-án megjelent írásomat részletesen ismertette a Népszabadság, kivonatosan a Sme és több szlovákiai rádió. Dobos László sem hagyta visszhangtalanul. Mégsem vagyok egy cseppet sem boldog, és a Madách-Posonium Kft. társtulajdonosa, az Együttélés Intéző Bizottságának, a Csemadok Országos Választmányának tagja, a Magyarok Világszövetségének alelnöke - mára már csak ennyi tisztséget hagyott meg Dobos László - sem tett azzá, mert írásában vádaskodások, ellentmondások és megszívlelendő gondolatok keverednek. Válaszul ki7.árólag a helyszűke miatt csupán néhány tényt említek. 1990 télutóján Janics Kálmánon, a Független Magyar Kezdeményezés néhány személyiségén kívül - akik szintén a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság tagjai voltak - elsősorban Duray Miklós volt az, akire jellemesen politizáló közéleti személyiségként föltekintett a szlovákiai magyarság. Amikor megalakította az Együttélés Politikai Mozgalmat, nagyon sokan őt követték. Az 1994-es választásokon azonban Bugár Béla már több mint 30 ezer szavazattal többet kapott, mint az Együttélés elnöke. Nyilván nem ok nélkül. Tavaly a bársonyos forradalomra * emlékező pozsonyi és besztercebányai nagygyűlésre szinte valamennyi szlovák és hazai magyar személyiséget meghívták - kivéve Duray Miklóst. Hónapok óta a független - nem kormánypárti, vélhetően nem is a titkosrendőrség irányításával működő - közvélemény-kutató intézetek az Együttélés támogatottságának csökkenését jelzik. Ezek a cáfolhatatlan tények az egész szlovákiai magyarságot rendkívül súlyosan érintik, ezért sem tudok hallgatni. Rövidlátó megoldásként szóba jöhetne ugyan a mellébeszélés, a bűnbakkeresés, ám ennél sokkal tisztességesebb és célravezetőbb a tények tudomásul vétele. És a kiváltó okok elemzése. Bizony, bennünk vibrál a pártállam. Ami abban is megnyilvánul, hogy Duray Miklós - és nemcsak ő egy hatalmi centrumot akart és akar létrehozni. Egy pártot, egy vezérrel. Ezért került konfliktusba még a Szövetségi Gyűlésben az arculatukat alakító magyar kereszténydemokrata képviselők többségével, akik egyenrangú partnerek és nem kritikátlan alattvalók kívántak lenni. Ezért igyekeznek máig az Együttélés segédcsapatává degradálni a Csemadokot, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségét (ahol az alelnök az Együttélés egyik alelnöke), a regionális társulásokat, veszélyeztetve azok létét, eltérítve őket fontos feladataik végzésétől. Mert nem bármelyik pártot kiszolgáló, pártok fölötti pártoskodó szerepében tetszelgő Csemadokra, hanem hazai magyar kulturális életünket és művelődésünket koordináló Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetségre van égető szükségünk, ahol művelt emberfők szellemi kalákában formálhatják közösségünk jövőjét. Ugyancsak létérdekünk, hogy valóban szakmai és érdekvédelmi civil szerveződésként működjék hazai magyar pedagógusszövetségünk. Abban igaza van Dobos Lászlónak, hogy Duray Miklós felháborodást kiváltó nyilatkozatai nem hoztak eredményt. Sőt: azzal, hogy Vácról, Debrecenből, Pécsről üzenget Pozsonyba, és indulatos általánosságokban tör ki - nemcsak önmagát, hanem a ma is jelentős szellemi és politikai erőt képviselő Együttélést, végső soron az egész szlovákiai magyarságot teszi politikai értelemben mozgásképtelenné. Amikor amúgy is kicsi, és egyre szűkül a mozgásterünk. A szlovák nacionalisták pedig dörzsölik a kezüket. Egy tragikus példa, amelyről már írtam. A kilencvennégyes választási kampány közepén a Szlovák Nemzeti Párt támogatottsága mélyen négy százalék alatt volt. Aztán megjelent az Együttélés kampánytérképe: Szlovákián belül zöld színnel kiemelve a vegyesen lakott területek. - Támogasd az Együttélés gondolatát! - ennyi volt a szöveg. A szerzők valószínűleg a területi autonómiára gondoltak. Csaknem minden szlovák viszont az 1938-as határokra. A Szlovák Nemzeti Párt ezután ezzel a kampánytérképpel riogatta a szlovákokat, s támogatottsága napok alatt megugrott. Aztán bejutottak a parlamentbe. Apropó, autonómia. Dobos László másokkal együtt Ján Čarnogurskýt is elmarasztalja. De mit válaszolna neki, ha a szlovák politikus megkérdezné tőle, hogy valójában milyen autonómiát akarnak a szlovákiai magyarok? Idestova három év telt el a komáromi nagygyűlés óta, s a Magyar Koalíciónak nincs politikai és szakmai szempontból értékelhető koncepciója... Nincsenek illúzióim a szlovák ellenzéki politikusokról. Amikor legutóbb a nyelvtörvényről szavaztak a parlamentben, akkor is kiderült, hogy akadnak közöttük is olyanok, akik képesek európai dimenziókban gondolkodni és cselekedni. Ha velük sem sikerült szót értenünk, akkor még tragikusabb évek elé nézünk. Dobos Lászlóval ellentétben meggyőződésem, hogy az általa említett néhány hónap alatt képviselőink nem elsősorban a parlamenti mérlegnyelv ténye miatt, hanem azért értek el eredményeket, mert okos szövetségi politikát folytattak. Ezt a célirányos politikát kellene ma is folytatni. Bármennyire is nehéz, jómagam nem látok más békés alternatívát. A demokrácia megvédése a rugalmasság és a kompromisszumkészség tétje itt és most. Az Üj Szó publicistái ezekről a tényekről nyilvánítanak szuverén módon véleményt. Örömmel tölt el, hogy egyetlen szlovákiai magyar napilapunkat politikai erőnek tartja Dobos László. A világon minden független médium az. Még inkább örülök annak, hogy az áremelés és a nehezülő megélhetés ellenére is csak minimális mértékben csökkeni az Új Szó példányszáma. Politikai daganatként csak azok a személyek minősítik lapunkat, akik kevésnek tartják azt az ugyancsak cáfolhatatlan tényt, hogy a jórészt magyarországi közpénzen privatizált kiadónak már van egy pártlapja: a Szabad Újság. Mi csak olyan értelemben játszunk egy kapura, hogy szeretnénk a demokrácia térfelén maradni másokkal együtt, írásainkkal legalább valamicskét gyengíteni a nacionalisták és a mostani hatalmasok pozícióit. Szerelnénk ezután is a szlovákiai magyar információáramlás, szabad véleménynyilvánítás és a közgondolkodás egyik fóruma lenni. Szeretnénk, ha ebben az igyekeztünkben - ugyanúgy, mint a legtöbben eddig is az Együttélés politikusai és szimpatizánsai is partnereink lennének. Egymás pusztítása valóban bűnös dolog. Am a szinte már beteges hatalomvágy minden megnyilvánulása is az, amely nyolcvankilenc óla lepusztítja értékeinket, lehetőségeinket. A szlovákiai magyar politikai modell csak úgy lehet életképes, ha senki sem szenved és tetszeleg szereptévesztésben. Ha a politikai szféra, a civil szerveződések, a kultúra szálai nem gubancolódnak össze. Ha nem gubancolják össze személyes érdekek. Ezzel a ténnyel is szembe kellene nézni mindannyiunknak, mert a mai nehéz és várhatóan még nehezebb időkben csak így leszünk képesek együtt gondolkodva, egymást erősítve cselekedni.