Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-18 / 14. szám, csütörtök

1996. január 17. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó í 137 I Besztercebányára helyezik a Szlovák Posta központját Amit Alexander Režeš közlekedési és hírközlési miniszter tervként említett, már többé-kevésbé kész tény: a Szlovák Posta központja Pozsonyból Besztercebányára költözik. Erről tanúskodik az a tény is, hogy az állami vállalat korábbi vezetéséből azokat, akik nem egyeztek bele a helycserébe, már lecserélték. Még a karácsonyi ünnepek táján leváltották Pavol Pažitríajt, a Szlovák Posta vezérigazgatóját, és helyébe Ján Jasovskýt, a posta közép-szlovákiai igazgatóságának addigi vezetőjét ültették. Jasovský az állami vállalat vezetésében jelentős személycseréket hajtott végre. Mint ahogy azt több forrásból megtudtuk, a Szlovák Posta központjának 150 munkatársa közül költözködés esetén csupán 5 munkatárs volna hajlandó Besztercebányára menni. Jelenleg folyik a Režeš által felvetett terv konkretizálása, amelynek értelmében a központ nemzetközi hálózatokra kötődő részlegei mint kihelyezett munkahelyek továbbra is Pozsonyban maradnának. Azoknak, akik nem hajlandók Közép-Szlovákiába átköltözni, új munkahelyeket ajánlanak fel. Az átköltözést vállalók lakáshoz jutási lehetőségei egyelőre még nem tisztázottak, az illetékesek eddig átmenetileg csak kollégiumi szállásokról tudnak. Még a központ besztercebányai épülete sincs kijelölve, egyelőre az eddigi közép-szlovákiai központban fog székelni, or, Národná obroda Változatlan a Bőssel kapcsolatos WWF-vélemény A Természetvédelmi Világalap (WWF) továbbra is azt vallja, hogy a bősi vízerőmű kedvezőtlenül hat a természetre. Ezt Alexander Zinke, a WWF bécsi irodájának munkatársa nyilatkozta azzal kapcsolatban, hogy a WWF nézetének változását állítólag a Power in Europe szaklap publikálta, amelyet később átvett a Svét energetiky lap is. - A Természetvédelmi Világalap ilyen jellegű híreket nem közölt, és a nézetét sem változtatta meg - közölte Zinke, sőt hozzátette: az elmúlt évben több olyan tényt tett közzé, amelyek a bősi lobby számára több mint kellemetlenek. Szerinte az ilyen megtévesztő híresztelések azért állnak bizonyos körök szándékában, mert egy esetleges környezeti katasztrófa nem illik a vízerőmű imázsához. - Ugyanis Bős a vízügyi építővállalat minden egyéb érvelése ellenére nem védi a Dunát övező ártéri erdőket, hanem éppen ellenkezőleg, az általa okozott károk egyre szembetűnőbbek. A bősi lobby a közeljövőben már számít arra, hogy a hivatalos monitoring kellemetlen eredményeket hoz, ezért megpróbálja - félve a WWF reakcióitól - már előre lejáratni a Természetvédelmi Világalapot - tette hozzá Zinke. ZUZANA KOHÚTKOVÁ, Pravda Forradalmi kötvények Ha egyszer rosszul kezdi valaki begombolni a kabátját, még többszöri újragombolás után sem sikerül helyesen begombolnia. Valami hasonló történt a „kötvényes kártérítéssel" is - a gyorsan kiötlött megoldás problémák sorozatát szüli. A gondok közül az első a kötvények ára. A közelmúltban felröppent a hír, hogy tervezik az értékpapír árának rendszabályozását (8 és 10 ezer korona között). Hétfőn miniszterelnökünk óva intett attól, hogy eladjuk kötvényeinket 2 vagy 3 ezer koronáért, mivel a későbbiek során nagyobb értékük lesz. Természetesen csak potenciálisan - hiszen tényleges értéke attól függ majd, milyen ügyesen használjuk fel. Kérdéses a kötvények fedezete is. 2001 után a Nemzeti Vagyonalapban annyi pénznek kell összegyűlnie a privatizációból, hogy az addig kitartó polgárok valamennyi kötvényét fel tudja vásárolni. A miniszterelnök és Štefan Gavorník, a Nemzeti Vagyonalap elnöke számos kijelentése viszont azt a nézetet tükrözi, hogy a privatizáció 1996 első félévében véget ér. Vajon milyen vagyon lesz 2001 után a Nemzeti Vagyonalap kezében? A vagyonalap tartalékok képzésével is számol, ám a parlament legutóbbi ülése után Ján Ľupták váratlanul félmilliárd koronát kért az alaptól, mégpedig lakásépítésre, amit meg is kapott, ezért jogos a szkepszis, már ami a tartalékok képzését illeti. Ami a kötvények általi lakásvásárlásokat illeti, ott még rosszabb a helyzet. A települések ugyanis pénzt igényelnek, nem értékpapírokat. Ki tudja, mennyi valósul meg azokból az elképzelésekből is (a miniszterelnök vetette fel), hogy a települések a kötvényeket felvásárolva vállalatokat vennének meg? ALENA GOTTWEISOVÁ, Sme (Rövidítve) A Csoda Azt mondta nekem a nagy szlovák televízió, hogy makroökonómiai mutatóink alapján jelentős fellendülés tanúi vagyunk, országunk gazdagabb, mint valaha is volt. A magasságos kabinet örül, Mečiar pedig büszkén jelentheti ki-be, szokásos stílusában, hogy: Megmutattuk! Bu-bu-bu. Az egész világ láthatja! Bu-bu-bu. Erre csak Mi voltunk képesek! Bu-bu-bu. Szépek és okosak vagyunk! Búúú... Szóval a mutatók. Bírom, amikor matatnak ezekkel a mutatókkal. Meg az emberek tudatával. Még hogy makro! És mikroékkel mi van? Nézzük például Mikro Lajos négytagú családját. Kamasz fiú, cseperedő leány. Apuci tanító, anyuci gyereknővér. Negyvenes éveikben erejük teljében lehetnének, ha nem kis országunkban, a Közép-Kelet-Európa kistigriseként számon tartott Szlovákiában élnének még néhány állatfajjal együtt, úgy, mint: nagyfarkas, nagymarha, kisbirka... De itt élnek, nem tehetnek róla, ide szülte őket az anyjuk. Az édes... Kettőjük tiszta havi jövedelme 11 000 (tizenegyezer) korona. Csodát tenni éhesen nehéz, nézzük tehát először az élelmiszerre fordított kiadásaikat. Reggelire négy tea és hozzá kifli. A kiflihez szalámi, vaj, lágy tojás - helyette még egy kifli. A teában cukor van, citrom helyett vágjanak savanyú pofát. Az egész együtt huszonöt korona. Ebédidő tájt már mind a négyen lila függönymintákat látnak, ezért levest is esznek, ezért átlagban - nagymakro lelkem van - fejenként negyven koronát számolok, vacsorára felelőtlenül dorbézolva megesznek harminc koronányi ezt-azt. Tessék nyugodtan utánam számolni - nem vagyok egy akkora nagymakro-matematikus, mint a kormány pénzügyi szakemberei - de ez így együtt nyolcezerötszázötven korona. Ők még az „átkosban" (szerencséjükre vagy szerencsétlenségükre) háromszobás szövetkezeti lakáshoz jutottak, ez lakbér plusz villany, víz stb. - kettőezer korona. (A tapéta több helyen sebtapasszal volt két éve megragasztva, akkor még volt sebtapasz a rendelőben.) Összeadva: a koszt és a kvártély tízezerötszázötven korona. Maradt négyszázötven (450) pénz... Ezt jól beosztva el tudnak menni busszal iskolába, munkába, színházba, moziba, koncertre, múzeumba, elmehetnek úgy lazán kirándulni akárhová, és egyáltalán elmehetnek... Vehetnek könyvet, hanglemezt (javasolnám Bedrich Smetana Má vlast című szimfonikus költeményét, de lehet, hogy azt Hudec már feketelistára tette...), vehetne apuci a fiának pecabotot, mert a srác szeretne kint lenni a természetben, mondjuk a Latorca partján, hát kér... Kap egyet. Jobbról. Az ingyen van. Vehetne anyuci a lányának egy darab hímzővásznat, mert az ügyeskedő leányka meg azt kér. Kap egyet. Balról. Az se kerül semmibe. Vehetne apuci anyucinak egy csokor virágot. Majd a sírjára. Ha megéli. Vehetnének még itt-ott valami ruhafélét is, ha még mindig van miből; kabátot, szoknyát, gatyát, mert igaz bár, hogy Honti Zoli sógorom idézzem: a legfőbb érték mi vagyunk, (csak) kilátszik a vaia... Csoda. Makro. Csók. Kösz... KERTÉSZ GÁBOR KOMMENTÁRUNK Szorgalmas vámíalbontók Nem fürdött különösebb reflektorfényben a Közép-európai Szabadkereskedelmi Egyezmény (CEFTA) tagállamai pénzügyminisztereinek hét végi budapesti tanácskozása. A szlovák hírügynökség is elsősorban arra szorítkozott tudósításában, hogy az öt tagállam (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Szlovénia) közül vajon melyik gazdasági növekedése volt tavaly a legnagyobb. A vélemények különböztek: Bokros Lajos magyar pénzügyminiszter szerint Lengyelországé és Csehországé; Sergej Kozlík, a hazai pénzügyi tárca első embere - természetesen - Szlovákiára voksolt. Persze nem ez a kisszerű rangsorolás a lényeg, hanem az, hogy a közös érdekeket felismerve Közép-Európa posztkommunista államai egyre inkább körvonalazódó, tisztán gazdasági érdekeltségű tömörülést hívtak életre, amelynek egyre több gyümölcse érik be. Az 1992-ben Krakkóban született CEFTA az egymás közötti kereskedelemben fennálló vámfalak fokozatos lebontásában látta küldetését. Az ipari termékek 40 százaléka esetében már 1993 júliusában eltörölték az importvámot, majd egy évvel később a további vámlebontás gyorsításában egyeztek meg - így az év derekától a kereskedelmi forgalom 50 százalékát képviselő termékcsoportra terjedt ki a vámmentesség. Tavaly pedig Nyitrán és Prágában - a CEFTA ágazati minisztereinek tárgyalásain - a legérzékenyebb területen, a mezőgazdasági termékek vámjainak a leépítésében is megegyeztek. És ami még fontosabb, a megállapodást tettek követték: 1996. január elsejétől az agrártermékek egyharmada esetében eltörölték a vámokat, míg 101 áruféleségében (amelyek az agrárkereskedelemből 31 százalékkal részesednek) pedig a vámot átlagosan 13,8 százalékra mérsékelték. Most Budapesten a pénzügyi szolgáltatások és a vámügyi előírások liberalizálása, harmonizálása volt a téma. Mindenképpen jó jel, hogy a CEFTA-országok gazdasági kérdésekben ilyen sikeresen tudnak együttműködni, mivel a tárgyalássorozatokon olyan tapasztalatokra tehetnek szert, amelyeket kamatoztatni tudnak majd akkor, amikor az Európai Unióba történő belépésről kezdik meg a tárgyalásokat. A folyamatos vámlebontás emellett jelzésértékű: jelzi, a természetes versengés ellenére közös érdek, hogy a nyugati piacokon való terjeszkedés mellett a korábbi időkből jól megismert keleti piacokat is megnyissák egymás előtt. Végül, de nem utolsósorban: érdekes fejlemény, hogy a gazdasági közeledés, vámfallebontás úgy megy végbe, hogy közben a tagállamok nem építettek ki CEFTA-blirokráciát. Lám, adminisztratív vízfej nélkül is mennek a dolgok. Fajvedelem Teljesen hiábavaló történelmi vitát nyitni Gheorghe Funar kolozsvári polgármesterrel arról, hogy a középkorban mennyire nem volt jelentősége fajnak és vérnek, ha a földbirtokos arisztokrácia házassági kapcsolatokat létesített saját köreiben; mennyire nem számított, milyen - modern kifejezéssel élve - etnikumhoz tartozik valaki, ha a királyságnak (birodalomnak) tett szolgálatai elismerése gyanánt nemesi vagy főnemesi rangra emeltetett. A hozadék volt érdekes, egyedül az. A hozadék földben, hatalomban, a hozadék birodalmi érdemekben. Volt egy történelmi Magyarország, annak egy uralkodója, aki Európa szemében „a magyar király" volt; létezett egy magyar földbirtokososztály, amely etnikai értelemben a Kárpátmedence minden szegletéből gyarapodott. Funarnak azt sem érdemes magyarázni, hogy egy király - még a mi századunkban is akkor is képvisel, sőt megtestesít egy nemzetet, ha vérségileg kimutathatóan semmi köze hozzá. Ő ne tudná? Ő, akinek szeretett hazája a múlt század második felében, nem lévén hazai forrás, ahonnan „meríthetett" volna, egy német arisztokrata család sarját hívta meg a trónra. Funar nem annyira ostoba és műveletlen, hogy mindezt ne tudná, de hát a modern fajvédőket nem szokták zavarni saját ismereteik. Ő egyszerűen „fajban" gondolkodik, és a „magyar faj" a szemében az, amelyiket folyamatosan meg kell alázni. Minthogy tisztában van vele: a magyar éntudathoz bizonyos történelmi tudat és a belőle táplálkozó büszkeség is tapad. Mátyás király románná nyilvánításával egyszerűen el akarja fojtani ennek a büszkeségnek egyik forrását. Mert ha Mátyás román, akkor - véli ő - vérségi alapon románnak minősülnek Kolozsvár szülöttének mindazok a történelmi teljesítményei, amelyeket a magyarok nemzeti emlékezete az ő nevével hoz összefüggésbe. Gondolom, véletlen egybeesés csak, hogy miközben Funar folyamatosan munkálkodik a „román faj" fensőbbségének visszamenőleges dokumentálásán, az erdélyi magyarság körében is tapasztalhatók bizonyos fajvédő irányzatok. Ha csak egyet emelünk ki a Katona Adám nevével azonosított csoport nemzetiönazonosság-kritériumai közül, azt tudniillik, hogy magyarságában sérül az, aki netán román nőt vesz feleségül, akkor, sajnálatos módon, egy ponton máris kapcsolódik a két tábor megszállottsága. Katonáéknak nem ad fölmentést, hogy a magyarság elég sanyarú kisebbségben van, autonómia helyett asszimilációt „ígérnek" neki; hogy helyzetéből adódóan reflexei mindig védekezőek, és ebben a minőségükben néha kétségbeesettek és túlhajtottak is lehetnek. A magyarság épp azt nem igényli, hogy az RMDSZ-re - főként a számba jövő román szövetségesek - csalódottan mutogassanak, mondván: lám, a „funarizmus" nálatok is terjedőben van. A fajvédők nem meggyőzhetők, csak elszigetelhetők. Magyar részről ez sokkal égetőbb szükség, mint román oldalon, hiszen bármilyen autonómiakoncepciója legyen is az RMDSZ-nek, azt Románia parlamentjével kell elfogadtatni, ott meg amúgy sincsenek többségben azok, akik az ilyesmire hajlanának. Azokat pedig, akik ingadoznak, biztos nem fogja magyar oldalra állítani az, ha bármely autonómiatörekvés mögött „magyar fajvédelmet" érzékelnek. A legkevesebb, hogy Katonáékat elítélte az RMDSZ, és nagyon jó, hogy ehhez Tőkés püspök a nevét és az érveit adta. Tudniillik Bukarestben mindig az ő nevének a felbukkanását várják azon az oldalon, ahol most a Katonáé jelent meg. ACZÉL ENDRE SZÁLKA ÉS GERENDA Tűzoltómunka helyett Nem kevesen állítják: a Szlovákiai Magyarok Kulturális és Társadalmi Szövetsége nincs végveszélyben. Erről győződhettem meg a hét elején a szövetség üdülőjében a területi választmányi titkároknak és a szakmai társaságok tisztségviselőinek tanácskozásán is. Hangsúlyozottan csengett egybe a vélemény: az alapszervezetek, a művészeti együttesek, a helyi kultúra szintjén folyamatosan történnek a dolgok. Ezt messzemenőkig bizonyítja az országos gyűjtés is. Ugyanakkor nem szabad végérvényesnek tekinteni a kulturális szövetség költségvetési támogatásának drasztikus csökkentését. Tényként kell elfogadni, hogy az országos választmány titkárságának alkalmazottait és a területi választmányokon dolgozókat február végével elbocsátották. Az érvényes alapszabály szerint kiírták a pályázatokat az országos választmány titkári állásaira. A tavaly novemberben megtartott OV-ülés határozatában javasoltaknak megfelelően kezdődnek el a alapszervezetek évzáró taggyűlései, s folytatódnak a területi konferenciákkal, ahol megválasztják a tisztségviselőket és a küldötteket a rendkívüli országos közgyűlésre. A nagy országos rendezvények szervezését a szakmai társaságok és az érintett területi választmányok már tavaly elkezdték. Mindezek anyagi hátterét a Pro Slovakia állami kulturális alaphoz benyújtott pályázatokkal, magyarországi támogatásokból, vállalkozók és a szlovákiai magyarok adományaiból igyekeznek megteremteni. Valójában azonban a dolgok állása ennél sokkal összetettebb képet mutat. Az a tény, hogy az 1995-ig - ha nagy nehézségek árán is - fenntartott intézményi jelleg megszűnik, elsősorban a kulturális szövetség szervezeti struktúráját, szakmai és módszertani bázisát veszélyezteti. Abban ugyanis senki nem kételkedik, hogy az önálló jogalanyiságot szerzett alapszervezetek és majd a területi választmányok, azok kulturális menedzseri státusban dolgozó titkárai folytatják a munkát. Az így megszülető, most már totális függetlenség - az érvényes alapszabály szerint még mindig létező országos választmánytól és titkárságától - azt is jelenti, hogy megszakad a kapcsolat a valamikor ideológiai, majd öt éve módszertani bázissal. Ami két esetben nem lenne baj: 1. Ha a jelenlegi legitim vezetés (az elnöki jogkörrel felruházott alelnök, a főtitkári jogkörrel felruházott titkár és a közép-, illetve a kelet-szlovákiai régió titkára) nem tenne úgy, mintha bizonyosság lenne: a valószínűen sorra kerülő rendkívüli országos közgyűlés küldöttei más szervezeti struktúrát el sem tudnak képzelni, mint amilyen az eddigi. 2. Ha a szakmai módszertani munkát végző szakmai társaságok gyorsan jogalanyiságot szereznének, s az eddig szerződéses alapon, a kulturális szövetség szakmai, intézményi jellegének látszatát fenntartva fizetett szervező titkáraik bérét maguk tudnák előteremteni. Ennek egyik lehetséges módja lenne, ha a társaság a szakmai módszertani munkát a szövetség rendezvényekre megpályázott és Isten segedelmével elnyert pénzösszegeiből két jogalany közötti szerződés alapján végezné el. Mindezekhez gyökeres átalakulás szükségeltetik a Szlovákiai Magyarok Kulturális és Társadalmi Szövetségében. Nem a Csemadokban, mert az átalakulás után az egyik lehetséges változatban a jogalanyiságot szerző területi választmányok (valójában azokon keresztül az alapszervezetek tagjai), a szakmai társaságok, az alapítványok, a már eddig is létező felekezeti, szakmai, generációs érdekek mentén szerveződött magyar művelődési és kulturális kezdeményezések uniója születhetne meg. Kétségtelen, hogy akkor egy másfajta, igazán alulról induló és horizontálisan, nem peďig a politikai pártok hierarchiáját utánzó vertikális struktúra jönne létre. Ezzel megszabadulna a mind a mai napig személyekhez kapcsolódó, valamifajta tudatalatti nosztalgiából a Csemadok névhez is ragaszkodó aktuális pártpolitizálási jellegétől. Nem a szlovákiai magyarok kultúráját, nemzeti öntudatát, a diktatúrában tagsága többségének magatartásában, gondolkodásában politikai önvédelmi reflexeket is kialakító szövetség ellen vagyok. Csupán szeretném, ha sokan észrevennék, mennyire és hány (földrajzi, politikai, közigazgatási, ideológiai stb.) szempontból anakronisztikus mindaz, amit a Csemadok betűszó „csehszlovákiai" és „dolgozók" tagszavai sugallnak. Szeretném, ha nem értenének félre azok, akiket érint az a globális kérdéskör, amit a szlovákiai magyarok kultúrájának fennmaradása jelent. Meg kellene vitatni a dolgok állását, hogy ne maradjon ez a mostani igyekezet csupán évekig tartó tűzoltómunka.